2016. január 29., péntek

8. rész - Ma minden bizalmat leromboltam

Az idő mint mindig, gyorsan múlt és közeledett felénk Louis és Eleanor esküvőjének a napja. Semmi kedvem nem volt ott lenni és részt venni ilyesmiben, de muszáj. Ma reggel Emily Kimmel elment egy új játszóházba és szokás szerint mindenki elment reggel. Egyedül maradtam.  Nem tudtam mit csináljak, így leültem a tv elé, de ekkor megcsörrent a telefonom. Louis hívott.
-   Szia. - mondtam.
-   Szia. Otthon vagy, ugye? - kérdezte.
-   Igen. - mondtam egyszerűen és röviden.
-   Úgy hallom ma nem vagy játszadozós kedvedben! - mondta és tudtam, hogy pimasz vigyor terült el az arcán.
-   Haha. - mondtam. - Minek köszönhetem a hívást? - kérdeztem unottan.
-   Öltözz fel, pár perc és otthon vagyok! - mondta.
-   Fel vagyok öltözve. - mondtam.
-   Oké, akkor várj meg, elviszlek valahova.
Megszakította a vonalat, mire sóhajtottam. Kint esett a hó. Én előre felhúztam a csizmámat és a kabátom, majd mikor Louis leparkolt, felkaptam a táskám és kiléptem. A hópelyhek egyre csak gyűltek a fekete kabátomon, miközben bezártam az ajtót. A leheletem is látszott a hidegben. Az autóba beülve kellemes meleg fogadott.
-    Jó reggelt. - mondtam.
-    Jobbat. - mondta, mire rá pillantottam, de legyintett. - Most egy kis veszélybe keverlek. - mosolygott rám.
-    Nem! - mondtam és megrántottam az autó kilincsét, de lezárta. - Louis, engedj ki! - mondtam idegesen.
-    Nyugi! Bízz bennem! - mosolygott rám.
-    Ezt mégis hogy érted? Miután közölted, hogy életveszélyes kalandra viszel?! - akadtam ki.
-    Brooklyn, egy kicsit lazíts! - mondta sóhajtva. - Nem öllek meg, ha ez lenne a célom, még a cukrászdában megtettem volna. - mondta.
-    Most bízzak benned? - kérdeztem tőle felháborodva.
-    De nem tettem! Eszemben se volt! Akár otthon is megtehettem volna, hiszen senki nem köp be, de nem tettem és még csak a tudatalattim se elmélkedett hasonló dolgokról. - mondta határozottan. - Ha meg akarnám tenni, akár most is megtehetném! Nem kell ahhoz sehova elvinnem téged, hogy megöljelek, hiszen ezernyi lehetőségem akadna rá! - mondta, de ekkor nekem már ez sok volt.
-    Engedj el! Nyisd ki a zárat, levegőre van szükségem, most! - mondtam, mire kattant a zár és kinyitottam az ajtót.
A hideg levegő hirtelen megcsapta az arcom. Én határozottan elindultam előre. Pontosan tudtam, hogy merre megyek. Egy nagy embertömeg felé tartottam, ami jelen esetben a karácsonyi vásárt jelentette. Ott tökéletesen el tudok veszni, hiszen átlag vagyok! Mikor már egyre sűrűbb embertömeg közé furakodtam, már megpillantottam a fa bódék tetejét. Először, csak sétáltam a tömegben, majd úgy döntöttem, ha már itt vagyok, iszom egy teát. Vettem egy forró teát magamnak, majd a kezemben szorítva a műanyag poharat, sétáltam tovább és kortyolgattam. Megnéztem a díszes karácsonyfa díszeket, a sok különleges gyertyát és hasonló dolgokat. Erre biztosan nem találhat rám Louis, hiszen nem ide illik! Biztosan messziről elkerüli az ilyen helyeket. Mikor már kezdett zavarni a forgatag, elindultam kifelé. Mikor a vásárból kivezető zebrán haladtam át, hangos dudaszót hallottam. Odakaptam a fejem és Louis pillantott rám, majd felém igyekezett. Az autóját otthagyta, ahol eddig parkolt és odajött a zebra közepére hozzám.
-    Brooklyn, gyere! - fogta meg a karom.
-    De... - mondtam volna.
-    Gyere! - mondta és a karomnál fogva húzott az autójáig.
Beültem mellé, majd rá pillantottam.
-    Nem akartalak megijeszteni. - mondta.
Nem válaszoltam, csak sóhajtottam.
-    Remélem, azért nem bánod, ha mégis elviszlek! - mondta rám nézve, mire csak némán megráztam a fejem, majd elindultunk.
Igazából nem akartam vele menni, de kíváncsi voltam. Egy rossz környék felé tartottunk, ami már nem is lepett meg! Sötét utcák, sikátorok és magas elhagyatott házak. Louis előhúzott a zsebéből egy cigis dobozt, rá akart gyújtani. Én megfogtam az egész dobozt és az ablakot lehúzva kihajítottam.
-    Én szabom a határokat kicsi lány és ez túlment mindegyiken! - mondta idegesen.
Meg sem szólaltam, csak néztem tovább előre. Befordultunk egy utcába és egy 4 emeletes ház előtt álltunk meg.
-    Szállj ki! - mondta, mire tettem amit mondott.
Bementünk a házba, majd a pince felé indultunk. Egy hatalmas ember állt az ajtó mellett.
-    Vigyázz a lányra, amíg nem jövök! - szólt rá Louis.
-    Nem vagyok bébicsősz Tomlinson! - szólt utána a férfi.
-    Tessék! - húzott elő a zsebéből pénzt, majd átnyújtotta.
-    Nem fogok itt maradni! - vágtam rá.
-    De igen! Nem nyitok vitát! - mondta szigorúan Louis.
-    Engedj haza! - mondtam.
-    Brooklyn, itt maradsz! Én parancsolok és te engedelmeskedsz nekem! Ne mozdulj innen! - mondta idegesen.
-    Veled akarok menni! - szóltam idegesen.
-    Itt maradsz és nem nyafogsz! - mondta fölényesen, majd hátat fordított és az ajtót kinyitva lerobogott a lépcsőn.
Én morogva rúgtam a falba.
-    Megfojtom! - morogtam.
-    Fogoly vagy? - kérdezte a férfi.
Nem gondoltam volna, hogy nyit felém.
-    Jelen esetben igen. - mondtam.
-    Ismered őt? - kérdezte.
-    Sajnos. - morogtam és a falnak dőlve leültem.
-    Rokon? - kérdezte.
-    Nem. 4 éves a lányunk. - mondtam.
-    Kíváncsivá tettél! Mesélj kislány! - mosolyodott el, mire felnéztem rá.
-    Kb. 5 éve jártunk. Akkor még normális volt, de megváltozott. Én emiatt szakítottam vele. A szakítás után egy nappal tudtam meg, hogy terhes vagyok, de csak nemrég találkozott a lányával, egy véletlen folytán, vagyis Én nem akartam, de muszáj volt elmondanom, különben úgyis megtudta volna! - sóhajtottam.
-    Miért nem mondtad neki amikor megtudtad, hogy terhes vagy?-  kérdezte.
-    Maga elmondaná egy ilyen embernek, hogy közös gyerekük lesz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Igazad van, megértelek. - bólintott. - A kislány tudja? - utalt Louis "csodás" személyére.
-    Nem. Viszont nagyon szereti, ami tényleg édes. Már rég nem lennék a közelében, ha Emily nem szereti meg ennyire. - mondtam sóhajtva.
-    Emily? - kérdezte.
-    Emily Tomlinson. - mondtam az egész nevét és elmosolyodtam.
-    Gyönyörű név. - mosolygott rám. - Mesélj egy kicsit a kislányról! - kérte.
-    Örökmozgó, bátor, viszont igazi kis hercegnő. Vicces, nyugodt szívvel beszólogat az apjának, vagy kineveti. - mosolyodtam el halványan.
-    Akkor érdekes életed lehet Brooklyn. - mondta.
-    Igen. - bólintottam. - De kérem hívjon Lyn-nek, csak Louis hív az egész nevemen általában. - mondtam, mire bólintott.
-    Lyn, nem félsz Tomlinson-tól? - kérdezte.
-    De. Azért hurcol magával már napok óta, hogy megbízzak benne. - mondtam.
-    Elérte? - kérdezte.
-    Igen, de néha egy mondattal lerombolja az egészet! - mondtam és kicsordult a könnyem.
-    Bántott téged? - kérdezte.
-    Fizikailag nem igazán. - mondtam.
-    Mit takar a nem igazán? - kérdezte.
-    Egyszer, de nem volt nagyon durva. - mondtam halkan a szememet törölgetve.
-    És lelkileg? - kérdezte.
-    Folyamatosan azt teszi. - mondtam.
-    Mivel? - kérdezte.
-    Egy egyszerű mondattal is meg tud sérteni. - mondtam halkan szipogva. - De ami a szakításunk előtt is nagyon fájt és most is, hogy átlagnak nevez. Azt mondta, nem kellek senkinek, hiszen nincs bennem semmi különleges! - mondtam sírva. - De igaza van.
-    Nincs igaza Lyn. Már az is mutatja, hogy mennyire különleges vagy, hogy velem szóba állsz. - mondta. - Kívülről, pedig csodásan ragyognak a szemeid és nagyon ártatlan a mosolyod. Bájos lány vagy. - mondta mosolyogva.
-    Miért ilyen kedves velem? - kérdeztem.
-    Miért ne lennék az? Megnyíltál nekem. - mondta.
-    Elmondja, hogy mi folyik ott? - kérdeztem az ajtóra mutatva.
-    Rengeteg Tomlinson-hoz hasonló ember van ott, lépni alig lehet, akkora a tömeg. Ittasak mind, mert ahogy leérsz, az ajtóval szemben egy hosszú pult van, ahol nők ingatják magukat. Jobbra fordulva még több embert látsz, mert ott egy kerítéssel körbe kerített ring. Lehet fogadni és verekedni is. Tényleg nem vagy oda való. - mondta.
Lassan fogtam fel amit mondott.
-    Sokan itt vesznek át kábítószert is. - mondta.
-    Ha meglátom megfojtom! - morogtam.
-    Lyn, nem biztos, hogy okos döntés lenne összeveszned vele. - mondta.
-    Vagy fogad, vagy iszik, vagy verekszik, vagy kábítószert vesz át! Lánya van! Elköltözöm! - mondtam sírva.
-    Náluk laksz? - kérdezte.
-    Igen és a lányom is, de már nem sokáig. - mondtam.
-    Ne dönts úgy, hogy harag vezérel! - mondta.
Én kinyitottam a táskámat és a telefonomat vettem elő.
-    Mit művelsz? - kérdezte.
-    Ő a lányunk. - mutattam felé a képernyőt.
-    Gyönyörű. - mosolyodott el.
-    Engedjen haza, kérem! - néztem fel az úrra.
-    Sajnálom kislány, de nem tehetem. - mondta határozottan.
-    Uram, kérem! Félek! Nem akarom tudni, hogy mit csinál, messzire akarok kerülni tőle! - kértem.
-    Lyn, nem akarhatsz bajt magadnak! Úgyis megtalál téged és akkor talán tényleg bántani fog! - mondta szigorúan.
-    Kérem! Nem tenné, mert vigyáz rám. Megígérte nekem és Emilynek, hogy vigyáz ránk! Üvöltözni fog, de nem érdekel! - mondtam sírva.
-    Nem. Lyn, okos lány vagy, tudod, hogy kezeld őt! - mondta.
Ekkor nyílt az ajtó. Egy idegen férfi lépett ki, majd Louis. Én rögtön szigorúan néztem a kék szemeibe, fogva tartva tekintetét az enyémmel.
-    Ittál? - néztem rá határozottan.
Nem válaszolt, de Őt válaszra kényszerítve fúrtam tekintetem az övébe.
-    Nem. - mondta határozottan. - Nem fogom a testi épségedet kockáztatni. - mondta fölényesen.
Én horkantottam egyet, majd felálltam, de térdem azt hangos reccsenéssel fogadta.
-    Már megtetted. - mondtam.
-    Mikor? - kérdezte.
-    Például a csomagtartóban. - mondtam határozottan. - De azt is mondhatnám, amikor megszöktettelek Zayn-től, vagy akár amikor... - folytattam volna, de közbe vágott.
-    De megvédtelek. - mondta. - Ma sem eshet bajod. - mondta határozottan. - Bízol bennem, nem igaz? - kérdezte.
-    De. - mondtam. - Viszont nem akarom, hogy találkozz Emilyvel. - mondtam, mire megrándult a szája.
Ideges volt, de nyugtatta magát.
-   Mégis mi alapján döntöttél így? - kérdezte.
-   A mai nap után azt hiszem, jogos döntés. - mondtam határozottan karba tett kézzel.
-   Mégis mit tettem ma? - kérdezte.
-   Ez most komoly kérdés volt?! - akadtam ki. - Csak mert akkor azt hiszem, gond van a memóriáddal. - mondtam határozottan.
-   Nyugodj meg Brooklyn. - mondta, majd közelebb lépett hozzám és kezét az oldalamra tette, majd a csípőmre csúsztatta.
Jól esett, hogy gyengéden ért hozzám, megborzongtam tőle, de tartottam magam és ezt nem mutattam ki felé.
-   Megmondtam, hogy megvédelek. Tudod, mióta visszatértél az élembe és Emilyt megismertem, sokkal többet mosolygok és beszélek. - mondta határozottan. - Emiatt hálás vagyok neked. Úgy érzem, bízol bennem és ezt is köszönöm, de nem szeretlek úgy, mint te engem. - mondta, mire hatalmasra tágultak a szemeim.
-   Hogy mondod? - néztem rá megdöbbenten.
-   Brooklyn, ne játszd a tudtalant! Okos lány vagy te, tudod miről beszélek! Tetszett, hogy sok időt tölthetsz velem, hogy vigyáztam rád. Tudom, hogy szeretsz, de Én már nem szeretlek. - mondta. - Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni, de nem tudom erre rákényszeríteni magamat. Mily kedvéért sem megy! - mondta és csak a szemembe nézett.
-   Te hallod magad? - néztem rá nagy szemekkel. -  Miről beszélsz?! Nem szeretlek téged, sosem foglak! A régi Louis Tomlinson-t szerettem, de Ő nincs. - mondtam határozottan. - Akit most látok, egy egoista szemétláda! - kiabáltam.
-   Brooklyn, ne is tagadd. - sóhajtott. - Tudom, hogy direkt flörtöltél velem! - mondta, mire sóhajtottam.
-    Hagyj békén! - mondtam határozottan. - Egy tapló vagy! - mondtam és a táskámat megrántva a vállamon, kirohantam az épületből.
Megcsapott a hideg és a hópelyhek kezdték befedni a hajam és azon elolvadva hideg nedvességet hagyni a tincseimen, de csak rohantam el arról a környékről. Tudtam merről jöttünk, de hirtelen valaki elkapta a kabátom és visszarántott. Nem ismertem az alakot, de erőből nekilökött a ház falának. A hátamat hatalmas ütés érte, de nem lehetett hallani a puha kabát miatt. Annyira megijedtem, hogy nem jutott eszembe más, mint sikítottam. Egyetlen egy nevet sikítottam, akit ezen a környéken ismertem. Nem igaz, azt az urat is ismertem, de a nevét nem tudtam. Hirtelen befordult az utcába rohanva és ott termett mellettem és a támadóm mellett. Elkapta az ismeretlen ember kabátjának nyakát és hátra rántotta, így elengedett engem. Ájulásig ütötte.
-    Brooklyn, szerinted miért nem engedtem, hogy velem gyere? Pontosan tudtad, hogy hol vagyunk! Kérlek, életedben egyszer hallgass rám! - mondta idegesen.
-    Louis... - motyogtam zokogva. - Ne... ne... ne hagyj itt! - dadogtam és a hátamat a falnak döntve lecsúsztam.
-    Soha nem tenném! - mondta, óvatosan felállított, majd menyasszony stílusban az ölébe vett.
Én arcomat zokogva temettem a kabátjába. Így haladt velem az autó felé.
-    Tomlinson, új barátnő? - kérdezte egy hang, mire egész testemmel összerezzentem.
Louis nem válaszolt, csak egyenletesen szuszogott tovább. Az autójába vigyázva tett be, majd bekötötte az övemet is.
-    Köszönöm. - súgtam és átöleltem.
-    Brooklyn, megmondtam! Vigyázom rád! - simította meg a hátamat óvatosan.
Beült mellém, majd elindultunk.
-    Emily otthon van? - kérdezte.
-    Nincs. Kim-nél alszik, játszóházba mentek. - mondtam.
-    Rendben. - bólintott, majd fél óra múlva megérkeztünk.
Óvatosan kiszálltam. Louis oldalról átölelte a derekam és úgy támogatott. Kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. Levettem a csizmám és a kabátom, majd leültem a kanapéra.
-    Mennyire fáj a hátad? - kérdezte.
-    Nagyon! - mondtam.
-    Megnézem. - mondta, majd arccal a kanapé támlája felé fordultam.
Louis leguggolt mögém, majd óvatosan mutatóujjával a bőrhöz érve felcsúsztatta a pólóm hátulját.
-    Vannak rajta lila foltok, de nem komoly. - mondta, majd visszahúzta.
Én visszafordultam az előző helyzetembe.
-    Nem kellett volna oda vinnem téged. - mondta előttem járkálva.
-    Nem tudhattad...- mondtam volna.
-    Hülye ötlet volt! Ma minden bizalmat leromboltam, igaz? - kérdezte, de folytatta. - Kezdtem az autóban, majd otthagytalak az őrrel. - mondta rám vezetve gyönyörű szemeit.
-    Nem. - mondtam. - Vagyis de... - habogtam. - Az autóban eléggé megijesztettél, de szerintem okos döntés volt, hogy nem vittél le. - mondtam rá a szemébe nézve. - Vagyis akkor túl kíváncsi és makacs voltam, de miután elmondta az úr, hogy mi van ott lent, semmiképpen nem mentem volna le. - mondtam, mire bólintott.
-   Tehát a kíváncsiság hajt? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor gondolom rengeteg kérdésed lenne felém. - mondta, mire bólintottam. - Halljuk őket! - mondta.
-    Mit csináltál? - kérdeztem.
-    Fogadtam. - mondta, mire bólintottam. - Tudom, lenne okos aggódni, de mióta megismertem Emilyt, nem foglalkozom kábítószerrel. - mondta, mire újra néma bólintással feleltem.
-    Ha folytatnád, remélem tudod, hogy... - mondtam volna, de belevágott.
-    Nem találkozhatnék a lányommal. - bólintott. - Gondoltam. - mondta, mire bólintottam.
-    Ha nem túl érzékeny téma... - mondtam volna, de közbe szólt.
-    Ne foglalkozz vele! - mondta, mire bólintottam.
-    Régen Zayn is a barátotok volt, nem? - kérdeztem. - Legalábbis Én így tudtam. Aztán ki tudja, mi volt az igazság! - mondtam és kérdően néztem rá.
-    Sosem hazudtam neked. - mondta, majd sóhajtott és folytatta. - Zayn egy kétszínű tapló. - mondta, mire még kíváncsibb lettem. - Hagyott rohadni a börtönben! Nem érdekelte, hogy az egyik haverja ott van. - mondta, de tudtam, hogy nem fejezte be. - Ő volt az egyetlen, aki könnyű szerrel meg tudott volna szöktetni és ez is volt a terv, pontosan ezért nem jött be hozzám soha, hogy ne legyen gyanús, de hagyott bent rohadni! - mondta idegesen. - Azt mondta, hogy megérdemlem, mert megöltem azt a lányt. - mondta, mire csodálkoztam.
Sosem hallottam még Őt erről beszélni. Őszinte volt velem és valamely szinten megnyílt felém.
-   Azt mondta, hogy megrohadok abban a büdös cellában, mert Ő nem fog kiszedni. Ekkorát még sosem csalódtam olyan emberben, akiben megbíztam és szerettem is. - nézett rám újra.
-   Bennem nem csalódtál? - kérdeztem rá pillantva.
-   Nem. - mondta határozottan. - Szenvedtem amiért elhagytál, de okos döntés volt a részedről. - mondta, mire bólintottam.
-   Mesélsz nekem arról az időszakról? - kérdeztem kíváncsian.
-   Mikor szenvedtem miattad? Jólesne hallani? - kérdezte és rám pillantott.
-   Nem így értettem. - mondtam sóhajtva. - Mit csináltál? Hol voltál? - kérdeztem.
-   Akkor költöztem Londonba. Tudod, hogy miket csináltam, hallottad. Azon kívül más borzasztó dolgokat. Minden este a lerészegedtem. Kínzott, hogy nem vagy mellettem. Hiányoztál. - mondta, mire felnéztem rá. - Most mesélj te. - mondta, majd leült mellém.
Én elhúzódtam a kanapé tőle legtávolabbi sarkbába, majd felé fordulva kezdtem neki a mesémnek.
-   Sírtam. - mondtam röviden. - Rengeteget és folyamatosan. Ahányszor meghallottam a híradóban a nevedet. Anyukám is sírt. Volt egy olyan nap, hogy egész nap ment a tv, de közben takarítottunk anyával. Nagytakarítás volt. Természetesen mindegyik híradóban hallottam a neved és sírtam. Elfelejtettem inni, mert el voltam foglalva a takarítással. Elájultam. Anya mesélte. Azt mondta, hogy hirtelen egy koppanást hallott, majd meglátta, ahogy a földön fekszem. - mondtam és kirázott a hideg a történetet mesélve. - Aztán Kimmel egyre többet találkoztam és mindig megnevettetett. A szülés előtt egy nappal jutottál ki a börtönből. Az az emlék is él bennem. - mondtam.
-    Tudod, azt hiszem ha elmondod akkor, megváltoztam volna. - mondta rám nézve. - Miután megéreztem a hiányod, minden áron vissza akartalak kapni. - mondta, majd bólintott, mint aki igazat ad magának.
Ekkor nyílt az ajtó. Harry lépett be, majd mögötte Niall.
-    Mi történt veletek? - kérdezte Niall.
-    Szóba se hozd! - néztem rá komolyan.
-    Ezt most tényleg ne! - mondta Louis.
-    Lefeküdtetek? - kérdezte Harry, mire a szemeim tányér nagyságúra nőttek.
-    Azt hiszem, ha lenne energiám, most a hajadnál fogva vonszolnálak a fürdőig és a WC-be fojtanálak. - mondtam.
-   Tehát nem. - bólintott pimasz vigyorral és el akart menni előttem, hogy leüljön a fotelba, de kiraktam elé a lábam, mire farönkhöz hasonlóan eldőlt.
-    Azt hittem ismersz már annyira, hogy nem feltételezel rólam ilyeneket! - vigyorogtam rá.
-    Igazad van, bocs! - mondta és felállva nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjak vele.
-    Na azért! - mosolyodtam el, majd pacsiztam vele.
-    Bírom a hangulatingadozásaidat! - mosolygott Niall.
-    Én kevésbé! - mondta Harry.
-    Idegesítő! - nézett rám Louis.
-    Bajba kever! - rántottam vállat, majd feltápászkodtam és a konyha felé mentem.
Eltartott egy darabig, amíg odaértem a hátfájás miatt. Kedvem volt egy kis édességhez, de nem nagy sütéshez. Elővettem az összes gumicukrot, cukrot, csalókát, nutellát, kekszeket, vanília fagyit, lekvárt és vanília és csoki pudingot. Először elkészítettem a két pudingokat és felosztottam 4 részre mindkettőt. A tetejükre nyomtam tejszínhabot és kakaóport szórtam. Utána vettem két háztartási kekszet és "szendvicskéket" csináltam, vagyis két keksz közé nutellát tettem, vagy lekvárt. A kekszeket elosztottam egyenlően és kipakoltam őket 4 kistányérra. Utána a fagyit 4 tálkába tettem, majd szórtam bele mindenféle gumicukrot és M&Ms-t. A fagyikat adagonként betettem a turmix gépbe, így összekeveredett, majd visszaraktam a tálkába. Egy nagy tálcára tettem a pudingokat, kekszes tányérokat és a fagyis tálkákat. Bevonultam vele a nappaliba, majd óvatosan letettem az asztalra.
-    Király! - mosolygott Niall, majd a száját megnyalva közelebb hajolt a tálcához.
-    Ettől nem fogunk hányni? - kérdezte Harry.
-    Én még sose hánytam tőle, csak felpörget! - vigyorogtam, majd elvettem a pudingot.
-    Hogy nevezted el ezt? - mutatott a tálcára Louis és rám nézett.
-    Sose adj ilyeneket Emilynek! - mondtam, majd elnevettem magam.
-    Kipróbáltad? - nézett rám nagy szemekkel Niall, mire nevetve bólogattam.
-    Mit csinált? - kérdezte Harry nevetve.
-    Este adtam neki ilyet, 7-kor ettünk.- kezdtem bele a mesébe. - Akkor 3 éves volt. Őrjöngött, de az nem kifejezés! - nevettem. - Hajnali 4- kor nem volt más választásom, lementem vele a játszótérre! - nevettem egyre jobban.
-    Nem néztek rád furán? - kérdezte nevetve Niall.
-    Mint egy ufóra úgy bámultak minket az utcán. - nevettem. - Én majdnem elaludtam a játszótéren. Aztán 5-kor hazamentünk és konkrétan egymás mellett a kanapén aludtunk el! - nevettem. - De addig a lakásban, fel-le rohangált, fogócskáztam vele, majd éjfélkor nyugodtan elült mellém a kanapéra és halál komolyan felém fordult. - nevettem. - Na ez itt már érdekes volt! - nevettem el magam. - Közölte, hogy Ő meg akarja ismerni az apját és menjünk el és látogassuk meg, hogy fogócskázzon vele! De utána elvonult a szobájába, felöltözött és felvette a cipőjét! - nevettem. - Ha nem zártam volna be az ajtót, valószínű útra kel! - nevettem.
-    Hatalmas! - nevetett Harry.
-    Kim szerint Én is durva vagyok, ha ilyeneket eszem, de nem igaz! - mondtam és megráztam a fejem. - Csak egyszer őrjöngtem, de akkor is, csak széttéptem egy párnát, felkeltettem fél Doncaster-t és azt hiszem pizsamában elrohantam a kisboltig, vettem magamnak alufóliát és hazaszaladtam! - nevettem. - Nem emlékszem, hogy mi alapján vettem le a polcról az alufóliát, de biztos fontos volt! - nevettem.
-    Azért Te is csináltál érdekes dolgokat, mikor megettél egyedül egy egész doboz csokis kekszet! - mondta Louis.
-    Ne! Ne mond el, kérlek! - takartam az arcom nevetve.
-    Louis! Tudni akarom! - nevetett Harry.
-    Éjjel arra ébredtem, hogy valami zörgés van az ablakomban. Éppen Brooklyn mászott fel, köntösben. Bemászott az ablakon, majd megkérdeztem, hogy miért jött. - mondta Louis, mire tele tömtem a szám pudinggal, hogy ne tudjak beszélni, amin Niall sírva röhögött. - Nem válaszolt, csak ledobta a köntösét és ott állt előttem piros csipkés fehérneműben! - mondta, majd elnevette magát.
-    De... - mondtam volna, de tele volt a szám.
Nevetve felmutattam a mutató ujjam és lenyeltem a falatot.
-    Abban volt logika! - mondtam nevetve. - Nem akartam felkelteni az egész házat, ezért mentem az ablakon keresztül! - mondtam. - Aztán gondoltam, majd Te lefárasztasz! - nevettem. - Pontosabban Anya mondta, hogy menjek valahova és ne a házban zörögjek, mert előtte kipakoltam az edényeket a konyhában, mert főzni akartam! - nevettem.
-    És piros csipkés fehérneműben főztél? - kérdezte Harry nevetve.
-    Nem, akkor még pizsama volt rajtam! - nevettem. - Amúgy nem emlékszem, hogy azt mikor vettem fel! - nevettem. - Először amúgy az ajtó előtt nem akartam felvenni a köntösömet, de gondoltam azért túl hideg van! - nevettem és már folytak a könnyeim.
-    És lefárasztottad? - kérdezte kaján vigyorral Harry Louist.
-    Természetesen. - vigyorgott, mire arcom paradicsomra hasonlított. - Nem bántam, hogy megetted azt a rengeteg kekszet! - kacsintott.
Én legszívesebben a kanapéba süllyedtem volna.
-    Nem hagyhattalak úgy, túl sok energiád volt! - vigyorgott rám.
-    Elég! - mondtam, majd letettem a kiürült pudingos tálkát.
A fagyit és kekszeket egyszerre ettem meg, de mire Én végeztem, a többiek már rég megették.
-    Azt hiszem elmegyek zuhanyozni. - mondtam, majd elmosolyodtam, mert már hallottam a következő kérdésüket. - Ne! Ne kérdezzétek meg! - mondtam, majd elnevettem magam és felmentem az emeletre

2 megjegyzés: