22. rész - Érzelmi hullám

Reggel megint az ágy szélén ébredtem, de most nem az Én ágyam szélén, hanem Louis-én. Pedig arra tisztán emlékeztem, hogy a saját ágyamba feküdtem le, de akkor még Louis ébren volt. Vagyis áthozott. Ehhez viszont semmi joga! Mármint nem egyeztem bele, hogy vele alszom! Bár igazán tetszett a gondolat, hogy azért áthurcolt ide, hogy vele aludjak, de akkor se lenne joga kedvére helyezgetni engem!
Éreztem, ahogy a nyakamba szuszog és óvatosan végigsimított a karomon, miközben egy puszit nyomott a nyakamra, mire kuncogtam.
-  Tehát ébren vagy, csak játszod, hogy alszol! - állapította meg. - Rossz kislány! - ingatta a fejét és elhúzódva tőlem a hátára fordult, de éreztem, hogy még mindig engem les.
-  Esetleg nem tudod hogyan kerültem ide? - fordultam felé és próbáltam szigorú maradni.
-  Áthoztalak. - mondta lazán, mintha természetes lenne.
-  Semmi jogod hozzá, hogy engem alvás közben áthozz ide! - néztem rá mérgesen.
-  Nem sűrűn izgat, mihez van jogom. - rántott vállat, majd pimasz vigyor jelent meg az arcán. - Ehhez sincs jogom! - fogta meg az arcom és megcsókolt.
Ott el tudtam volna olvadni, az biztos. Egyszerűen nem tudott zavarni, hogy neki barátnője van, hogy rengetegszer megbántott, csak élveztem a pillanatot.
-  Bár nem értem, miért reggelente jön ki belőled a morgós éned. - vigyorgott.
-  Mert amikor nem csinálsz semmit, haragszom rád! - néztem fel rá, majd elmosolyodtam.
-  Értem, ez annyira logikus! - forgatta meg a szemét. - Felöltözöm. - közölte, halán lazán kimászott az ágyból, amivel csak egy probléma volt, hogy totál meztelen volt.
-  Louis! - kiabáltam rá és a fejemre húztam a takarót, amin valószínű Ő jól szórakozott.
-  Én mindig meztelenül alszom. - jelentette ki szórakozottan.
-  Oké, akkor mostantól legyen kivétel, mikor velem alszol! - szóltam rá.
-  De most Te aludtál velem. - mondta és a hangján vigyor hallatszott.
-  Ez nem vicces! - szóltam rá. - Te egész éjszaka meztelen voltál?!
-  Hát elhiheted, hogy nem a kedvedért vetkőztem le reggelre!v - nevetett.
-  De ugye tegnap nem? - kérdeztem.
-  Nem. - nevetett fel. - Nyugodtan kijöhetsz. Amúgy sem értem, mit rinyálsz, úgy rémlik láttuk már egymást meztelenül!
-  Igen, az volt 5 éve! - mondtam, majd lehúztam a fejemről a takarót és Louis már szerencsére melegítőben volt.
-   Attól még ezen a tényen nem változtat! - rázta a fejét. - Komolyan, úgy csinálsz, mintha életedben először látnál férfit meztelenül.
-   Nem vagy vicces! - mondtam mérgesen, majd lerúgtam magamról a takarót és kiviharzottam, majd rácsaptam az ajtót.
Bementem a szobámba, majd becsuktam az ajtót és az egész arcom vörösbe borult. Mérgesen dőltem az ágyamra, majd elgondolkoztam rajta, hogy hazamegyek, de akkor Lou egyedül lenne és bár tudom, hogy Őt nem hatná meg, ha elmennék és az sem, ha Én lennék egyedül, de nem tudtam volna egyedül hagyni.
Hirtelen benyitott az ajtón és rám nézett.
-   Neked mi a bajod? - kérdezte értetlenül.
Én óvatosan és próbáltam észrevétlenül végigmérni fedetlen mellkasát, majd kissé megharaptam az alsó ajkam.
-  Brooklyn, Te felfogod mit művelsz?! - kérdezte idegesen.
-  Felidegesítelek? - kérdeztem félve.
-  Nem! - vágta rá. - Mármint azt is és tönkre mennek lassan az idegeim, de ha kérhetem ne csináld ezt, mert akkor nem leszek herceg!
-  Mármint ezt? - haraptam be az alsó ajkam újra huncut mosollyal.
-  Brook, komolyan ezt akarod? - kérdezte és felhúzta az egyik szemöldökét. - Mert szerintem inkább ne szórakozz velem! - mondta idegesen, mire vigyorogva felálltam az ágyon.
Ő mintha óvni akarna attól, hogy leesek, közelebb lépett. Én huncut mosollyal simítottam végig mellkasán, mire libabőrős lett. Én csak kuncogtam, majd a füléhez hajoltam.
-  Sosem leszek a tied Louis! - súgtam neki, majd angolosan távoztam a szobámból.
Leszaladtam, majd a konyhába mentem. A tegnapi sütiből vettem egyet, öntöttem magamnak kávét, majd ezzel a kettővel leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Valami aranyos karácsonyi rajzfilm ment, így tök jól elvoltam.
-  Brooklyn, készülődj! - robogott le Louis felöltözve kb. 10 perccel később.
-  De meg akarom nézni! - mutattam a tv-re.
-  Indulj! - parancsolt rám.
Sóhajtottam, majd rájöttem, hogy Ő nekem nem parancsol.
-  Nem vagyok a lányod! - szóltam rá mérgesen, majd felmentem.
Gyorsan felvettem egy fekete farmert és egy kötött pulcsit. Megmosakodtam, megfésülködtem és a hajamat kontyba fogtam, majd egy nagyon halvány sminket vittem fel. Megnéztem magam a tükörbe, majd lementem.
-  Ma egész nap ilyen leszel? - kérdezte Louis karba tett kézzel. - Egy percben huncut és kibaszott szexi, a másikban morgós és sértődékeny? - kérdezte, mire elmosolyodtam.
-  Miért, melyik tetszik jobban? - kérdeztem, miközben a cipőmet vettem fel.
-  Nyilván az első. - közölte.
-  Biztos, hogy azt szeretnéd? - kérdeztem pimasz mosollyal, miközben már a kabátomat vettem fel.
-  Téged akarlak! - közölte és magához rántott, majd egy csókot nyomott a nyakamra.
Csak morogva toltam el magamtól, majd a fejembe húztam a sapkámat.
-  Hisztis vagy ma! - közölte Louis.
-  Nem vagyok hisztis! - morogtam.
-  Akkor most mit csinálsz? - sóhajtott, miközben az ajtóhoz terelt.
-  Attól vagy hisztis, hogy hisztisnek nevezel! - mondtam karba tett kézzel, majd kiléptem az ajtón.
-  Oké, akkor aranyos vagy és nem vagy hisztis! - sóhajtott.
Én mosolyogva szaladtam a hóba, majd lehajoltam, gyúrtam egy hógolyót és mikor Louis háttal volt nekem, hátba dobtam vele.
-  Brooklyn, kezdesz kikészíteni a mai napon! - szólt, de a hangján mosolygást hallottam, mire nevettem.
-  Minden vágyam ez volt! - vigyorogtam, majd elszaladtam a járdára, amiről el volt takarítva a hó.
-  Akkor minden vágyad teljesült! - fordult meg mosolyogva. - De ülj be! - mutatott a kocsijába.
Mosolyogva tettem amit mondott, majd a kocsiban levettem a sapkámat. Csöndben utaztunk és elkezdett szakadni a hó. Egy ház előtt álltunk meg, ahol csak Louis autója parkolt. Én vigyorogva a fejembe húztam és kipattantam. A hóban még nem voltak lábnyomok és nagyon nagy volt, így nekem muszáj volt kiszállnom. Louis csak mosolyogva, a fejét ingatva figyelt. Vigyorogva gyúrtam hógolyót, majd nekidobtam a kocsijának. Ő megforgatta a szemét, majd kiszállt.
-   Úgy érzem magam veled jelen pillanatban, mint Emily-vel! - rázta a fejét, mire szépen majdnem fejbe dobtam, de elhajolt.
-   Ne már, végre tök jól sikerült volna, de neked el kellett rontanod! - rúgtam bele a hóba, ami felrepült.
-   Nem fogom hagyni, hogy arcon dobj! - közölte.
-   Kérlek! - mosolyogtam rá aranyosan, majd közeledtem felé.
-   Brooklyn, ide se gyere! - szólt rám. - Ne! Nem fogom hagyni!
Én mosolyogva karoltam át a nyakát.
-   De Lou! - nyafogtam és eszembe jutott, mennyire rég becéztem Őt és elmosolyodott.
-   Imádom, mikor így hívsz! - vigyorgott.
-   Akkor arcon dobhatlak? - mosolyogtam.
-   Nem. - vágta rá.
-   Lou! - kérleltem, majd megrázta a fejét. - Jó, akkor hagyj békén! - szóltam rá duzzogva.
Ekkor megállt egy nagy fekete terepjáró Louis kocsijával szemben. Kívülről tök normálisnak tűnő emberek ültek benne, de már volt annyi eszem, hogy ha Louis barátairól van szó, vagy bármilyen ismerőseiről, az számomra sosem lehet jó!
-  Hazamegyek! - néztem Louis-ra határozottan, miközben 5 férfi kászálódott ki a terepjáróból.
-  Brooklyn, ne merj elmenni! - nézett rám szigorúan, miközben Én már nyitottam a kocsija ajtaját, kikaptam a táskámat, majd a vállamra dobtam, becsaptam az ajtót és megindultam, mint aki nem hallja. - Brooklyn, most azonnal állj meg! - szólt rám Louis, mire megálltam, de csak mert iszonyatosan elegem volt abból, hogy nekem magyaráz, mintha a gyereke lennék.
Unott arccal megfordultam.
-   Nem vagyok sem a kutyád, sem a lányod, sem a tulajdonod, de még csak a barátnőd sem és hála az égnek a feleséged sem, tehát semmi közöd ahhoz, hogy mikor megyek el! - mondtam nyugodtan karba tett kézzel. - Merthogy pontosan tudod, hogy felőlem üvölthetsz, ha el akarok menni, elmegyek. - jelentettem ki.
-  Olyan szinten idegesítő liba tudsz lenni, hogy olyat még a világ nem látott! - nézett rám Louis komolyan. - Indulj meg vissza! - parancsolt rám.
-   Süket vagy, vagy hülye?! - kérdeztem még mindig karba tett kézzel. - Nem fogom azt csinálni, amit mondasz, még véletlenül sem!
-  Oké, játszhatunk így is! - dőlt neki az autójának. - De fogalmad sincs hol vagyunk, nem sokan járkálnak az utcán és nem hinném, hogy a telefonod segítségével hazajutsz. Mármint azzal, ami Doncaster-ben van. - vigyorodott el. - Tehát akkor itt maradsz az utcán megfagyni? Mint ahogy akkor, amikor érkeztél?
Fel tudtam volna robbanni! Hogy lehet ennyire okos, helyes, rossz és vonzóan bunkó?! Ez a világ legrosszabb keveréke számomra! Fúj, itt annyira felpofoztam volna, csupán azért, mert igaza volt és mindig igaza van!
-  Lehet egy kérdésem? - kérdezte egy tök ismeretlen srác, mire mindketten rá néztünk. - Ki vagy Te? Mármint jártok, vagy mi van? Vagy egy újabb egy éjszakás kaland? - kérdezte rám nézve, mire vigyorogva néztem Louis-ra.
-  Csak nem csalod a feleséged Te tapló? - vigyorogtam gúnyosan.
-  Akkor még csak a barátnőm volt. - nézett rám idegesen.
-  Nem hinném, hogy ettől Ő boldogabb lenne! - vigyorogtam.
-  Brooklyn... - mondta Louis már lágyabb hangon.
-   Nem fogom elmondani, bár megtehetném, de rühellem azt a nőszemélyt és amúgy sem vagyok olyan aljadék. - rántottam vállat. - Meg hát amúgy se sűrűn izgat a házasságod.
-   Pontosan tudom, hogy féltékeny vagy rá! - nevetett gúnyosan. - Mert Te akartál Mrs. Tomlinson lenni!
-   Féltékeny?! - nevettem. - Az egyetlen nőre, akit valójában már sajnálok, hogy egy ilyen emberrel házasodott össze? Nem, tévedsz. - ráztam a fejem.
-   Ilyenkor igazán boldog lennék, ha nem lettünk volna feledékenyek azon az estén. - mondta, mire kicsordult egy könnycsepp a szememből.
Ez iszonyatosan fájt és semmi más, bármit mondana, nem tudna megríkatni, de a lányommal megtud.
-   Utállak! - sikítottam már zokogva. - Nem érdekel, ha úgy beszélsz velem, mint egy lábtörlővel, ha utálsz, ha megalázol mások előtt, de még az sem, ha agyonversz, de ilyet soha többet ne mondj! - üvöltöttem rá torkom szakadtából. - Ő az egyetlen a világon, amivel tényleg bántani tudsz! Soha többet ne merj ilyet mondani Emily-ről! Te és Én tehetünk az egészről, nem Ő! És tudod mit, be kell valljam, életem legcsodálatosabb hibáját követtem el akkor! - mondtam a könnyeimet törölgetve. - És be kell valljam, csodálatos hónapok voltak azok, amikor egyre nőtt a hasam, mert rengetegszer zokogtam miattad, de a lányom már akkor is megvigasztalt! - törölgettem a könnyeim. - Mikor láttalak titeket életemben először találkozni, egyszerűen rettegtem tőled, de mikor megkért téged, hogy segíts neki felöltözni és megfogta a kezed, megbíztam benned és a szívem legmélyén iszonyatosan bántott, hogy titokban tartottam. - sóhajtottam.
-   Én nem úgy értettem... - magyarázkodott volna, de közbe szóltam.
-   Nem izgat hogy értetted, csak ne mondj ilyet többet! - kértem a szemébe nézve.
-   És mondd, hajlandó vagy bejönni, vagy megint a saját fejed után mész és az utcán szedlek össze?! - kérdezte Louis és elmosolyodott.
-  Csak egyszer szedtél össze az utcáról és mindig a saját fejem után fogok menni! - mondtam karba tett kézzel.
-  Brooklyn, kérlek gyere ide és bízz meg bennem! - kért sóhajtva, mire büszkén elmosolyodtam és odamentem hozzá.
-   Ezt nevezik kedvességnek tisztelt Tapló és sokszor beválik! - vigyorogtam rá pimaszan.
-   Kiállhatatlan nőszemély vagy! - morgott.
-   Csak mert a közeledben vagyok! - pillantottam rá.
-   Meddig akarsz még az idegeimen táncikálni? - morgott.
-   Csak amíg el nem fáradok. - vigyorodtam el.
-   Brooklyn! - szólt rám idegesebben és hangosabba.
-   Louis? - mosolyogtam rá fölényesen.
-   Utálom, mikor a hisztis dívát játszod! - mondta idegesen. - Ha nem nő lennél, már rég megütöttelek volna!
-   Ó, ha tudnád hányszor égett a tenyerem, hogy felpofozzalak és tudtam, hogy nem ütnél vissza, mert azért annyi emberség még beléd is szorult, de tudod... nem vagyok olyan aljadék. - mosolyogtam lenézően, bár Én voltam a kisebb.
-   Ha tudnád, mennyire szexi vagy, mikor ideges vagy és veszekszel velem! - nyalta meg az alsó ajkát.
Ha tudnád, ez milyen szexi volt! - még jó, hogy ezt nem mondtam ki.
-   Nagy kár, hogy sosem leszek a tied. - ingattam a fejem gonosz mosollyal.
-   Ezt hiszed? - rántott magához a derekamnál fogva vigyorogva.
-   Tudom. - jelentettem ki. - De ne érj hozzám! - löktem le a kezeit, majd elléptem tőle.
-   Ő a lányod anyja? - bökött rám az előző srác.
-   Brooklyn. - jelentettem ki. - És igen.
-   Tyűha! - nézett Louis-ra egy vörös hajó férfi. - A lányod is ilyen díva? - kérdezte tőle.
-   Nem. - mondta Louis rá nézve. - Emily normális, mert tudod azért az Én lányom is.
Én ezen jót nevettem.
-   Kár, hogy nem miattad normális. - forgattam a szemem.
-   Jó, menjünk be. - bökött a ház felé egy másik férfi.
Én Louis előtt mentem be. Meglepően szép volt a ház, de az is meglepett, hogy egy igazán érdekes kinézetű csaj köszöntött minket.
Hosszú, fenékig érő szőke haja volt, tökéletes alakja, hatalmas, gyönyörű szemei és csodaszép arca.
Mellette igencsak elszégyelltem magam, amit Louis kiszúrt és nem bírta ki egy csúnya beszólás nélkül.
-   Hol az önbizalmad Hercegnőm? - kérdezte.
-   Majd akkor hívj így, mikor úgy is viselkedsz, mintha az lennék. - forgattam meg a szemem.

* Louis szemszöge *

A világ legfurább érzése volt, hogy ott állt egy tökéletes nő, aki egy szóra vetkőzik, de engem mégis Brooklyn érdekel és vonzanak a hibái. Ő eltaszít, mert undok voltam és igaza van, de ezt helyre kell tennem. 

-   Brook... - léptem mögé hátulról és a kezeimet a hasára tettem. 

-   5 éve hívtál így. - mondta és a hangjában már egy kis lágyságot véltem felfedezni, de tudtam, hogy ezzel nem érem el, hogy aranyos legyen velem. 

-   Tudom és imádtam. - mondtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam az arcára, mire teljesen elpirult. - Lehet visszatérek hozzá. 

-   De a Lyn sokkal szebb. - mondta, de a fejét még mindig szégyenlősen lehajtotta. 

-   Nem igaz. - mondtam határozottan és már az állára adtam puszit. - Azt hiszed, hogy a Lyn illik rád, mert rajtam kívül mindig, mindenki úgy hívott, de Én tudom, hogy a Brook áll jól neked és az illik rád. - mondtam és a végén már a nyakára nyomtam puszit, amibe kissé beleremegett. 

-   És ha nem akarom, hogy úgy hívj? - kérdezte, de már csak halkan beszélt, mert élvezte, ahogy puszilgattam, ami mosolyt csalt az arcomra. 

-   Sajnos ez ellen nem tehetsz semmit! - mondtam és a nyaka és a válla találkozásához nyomtam egy puszit, mire kuncogott. 

Tudtam, hogy ott nagyon csikis, ahogy a talpa is, az oldala is és ami a legédesebb, hogy a háta alja és a csípője is nagyon csikis. 

-   Oops, az egyik gyenge pontos. - vigyorogtam, majd még egy puszit nyomtam oda, mire hangosabban kuncogott. 

-   Ez nagyon csikiz! - próbált eltolni magától mosolyogva. - Főleg a hajad! 

-   Tudom. - morogtam mosolyogva. - Minden csikis pontodra emlékszem és pontosan tudom, melyik a legcsikisebb... - mondtam, mire az arca paradicsomra hasonlított. 

Éppen a gerincén vezettem le a kezem, mikor elkapta azt. 

-   Ne! - kérte, mire elvigyorodtam. 

-   Megbocsájtasz nekem? - kérdeztem halkan. 

-   Igen, csak ne... - kérte, mire halkan nevettem és hagytam neki, hogy elhúzza onnan a kezem. 

-   Ha már itt tartunk, ne szégyelld magad! - mondtam és végigsimítottam az oldalát, mire próbált kikecmeregni a kezeim közül. 

-   Engedj el! - mondta, mire tettem amit mondott. 

Utálom, mikor helytelennek érzi, ha közeledik felém. Bár mind tudjuk, hogy az, de túl erős a vonzás. 

* Brooklyn szemszöge *

-   Louis, csak nem szerelmes vagy?! - nevetett irritáló hangon a szőke liba, mire elfintorodtam és kirázott a hideg. 

Egyszerűen még az jobb, ha egy macska a körmét végighúzza a táblán, csak ez a nő ne nevessen! 

Louis-t szórakoztatta, hogy ez engem ennyire irritált. 

-  Nem kedves Nicole. - mondta Louis. 

Akkor engem is csak hülyít. Hiszen miért ne tenné?! 

-  Már megijedtem. - kuncogott megint. 

Fúj, nem tudnál szomorú lenni?! Esküszöm, hogy egy jó lelkű ember vagyok, de ezt kibírni?! A lányom kéne ide! Imádom, mikor Emily nyersen és vagányan közli, hogy nagyon idegesíti valaki. Igen, ez csak is az a Tomlinson vér, de imádom és úgy döntöttem, kicsit a lányom leszek. 

-   Mondd, nem szedték még ki a hangszálaidat?! - kérdeztem nyersen és durván, mire Louis elvigyorodott mellettem és a haverjai közül páran elnevették magukat. 

-   Ki vagy Te ribanc?! - nézett rám lenézően. 

-   Csak nem tükörbe néztél?! - vigyorodtam el. 

Erre nem mondott semmit, mert elakadt a szava. 

-   Ez igencsak Tomlinson vonás, nem Brooklyn? - nézett rám vigyorogva Louis egyik haverja, aki egyébként a legszimpatikusabb. 

-    Ezt nagyon tudom szeretni a lányomban. - vigyorogtam. - Talán tőled is szedett valami jót. - néztem Louis-ra. 

-    Például a bátorságát. - vigyorgott. 

-    Persze, az aztán csodálatos! Nagyon bírtam, mikor a 4 éves kislányom 4 ijesztő férfi előtt állt és magyarázott nekik. - mosolyodtam el. 

-    Most miért, Én az apja vagyok! - mosolygott rám Lou. 

-    Akkor sem volt túl rózsás helyzet anyai szemmel. - néztem rá. 

-   Te Louis gyerekének az anyja vagy?! - fintorodott el Nicole. 

-   Igen, bár nem sok közöd van hozzá. - rántottam vállat. 

-   Mindent értek. - nevetett. - Nem értettem, miért hurcolod magaddal ezt. - nézett Louis-ra. 

-   A lányom anyjáról beszélsz, aki ember tehát kurva gyorsan változtass ezen a hangnemen! - védett meg Louis. 

-   Nem szoktad így védeni azokat, akik szívesen ágyba bújnak veled egy buli után. 

-   Tudod kicsi lány, Én a barátnője voltam! - közöltem vigyorogva. - Nem egy éjszakás kaland. 

Ő meglepődött ezen, mire büszke mosollyal néztem a csajt. 

-   Moderáld magad, mert ingyen laksz itt! - nézett rá szigorúan Louis. 

-   Te eltartod Őt? - böktem a nőszemélyre. 

-   Igen, de alkut kötöttünk. - mondta Louis, mire elnevettem magam. 

-   Hát Te igazán idióta vagy! - nevettem ki. - Eltartjátok közösen, csak hogy amikor kedvetek van eljöttök és megdugjátok? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire bólintottak. 

Én felröhögtem. 

-   Már bocs, de látszik, hogy egy csapat férfi vagytok! - nevettem, majd Nicole-ra néztem. - Te meg nyilván jól élsz, számodra kedvező üzlet. 

-   Örülnél neki? - vigyorodott elé Nicole, mire Őt is kiröhögtem. 

-   Ennyi hülyét egy helyen! - röhögtem. - Tudod kedvesem, Én nő vagyok veled ellentétben! De úgysem értenéd a különbséget, bár ez igazán szembe tűnő. 

-   Igen, Én szép vagyok, veled ellentétben. - mondta a nyekergő hangján vigyorogva. 

-   Ne várd, hogy megsértődjek, mert nem fogok. - nevettem rajta megint. - Siralmasan hülye vagy. 

-   Brooklyn, jól szórakozol? - kérdezte Louis. 

-   Aha, nem bántam meg, hogy eljöttem. Rájöttem, hogy semmi érzéked az üzlethez és nőkhöz, egy tapló vagy és megjátszod magad! - soroltam vigyorogva. - És arra is, hogy aki még nálad is nagyobb idióta, az Én vagyok, ugyanis ahelyett, hogy vidáman karácsonyozom a családommal és a kislányommal, eljöttem hozzád, majd normálisan viselkedtél, de aztán abbahagytad a színjátékot! - soroltam karba tett kézzel. - Csodálatos karácsonyom van, de komolyan! - mosolyogtam rá, majd az ajtóhoz sétáltam és kimentem. 

Becsuktam magam után, majd elindultam gyalog valahova. 

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó a hátam mögött. 

-  Hova akarsz menni Brooklyn?! Nem fogom hagyni, hogy így sétálgass és megfagyj! - kiabált utánam, mire megfordultam és elmosolyodtam gúnyosan. 

-   Hanem?! Hazaviszel, játszod az aranyosat, majd újra önmagad leszel és a földbe tiporsz? Kösz, nem kérek ebből! - mondtam és tovább indultam.

Valóban fogalmam nem volt, hol vagyok és csak járkáltam körbe-körbe, amíg Louis haverjai közül a szimpatikus srác ki nem jött. 

-   Brooklyn! - szólt, majd kijött hozzám. - Gyere be! 

-   Minek? - nevettem és nem törődve a nadrágommal leültem a hóba, majd lefeküdtem. 

-   Mert meg fogsz fagyni, most már biztosan! - mutatott rám. 

-   Szánalmas vagyok! - nevettem ki magam, majd elkezdtem hóangyalt csinálni. - Ki az az idióta, aki szenteste 10 órakor otthagyja a családját, vonatra ül, hogy boldog szülinapot kívánjon annak a férfinek, aki nem is szereti, de még csak emberszámba se veszi! Ráadásul nem akartam, hogy egyedül legyen karácsonykor, itt maradtam vele, de csak megjátszotta magát. - sóhajtottam. 

-   Szerintem Te csodálatos ember vagy! - mosolygott rám.   

-   Csakhogy rossz embert szeretek! - sóhajtottam. 

-   Honnan tudod, hogy nem szeret téged? - kérdezte. 

-   Ch, nyilván akkor ilyen tapló lenne velem! 

-   Azért ismered Őt! Nem tudja kifejezni az érzéseit normálisan! - magyarázta. - De gyere be, mert nem szeretném, ha megint olyan lenne, mint mikor szakítottál vele! Mert akkor borzasztó volt! Én sóhajtottam, majd felálltam. Bementem vele a házba, de Louis nem volt sehol. Nagyon fáztam, ugyanis tiszta víz volt a farmerom, a kabátom és a hajam is. 

-   Tök fölöslegesen vagyok itt! - sóhajtottam. - Tudom, hogy hova kell mennem! - csillant fel a szemem. 

-   Brooklyn, nem mehetsz így sehova! - mutatott rám a vörös hajú. 

-   Doncaster-be. - fejeztem be a mondatomat és kirontottam volna, de dobogást hallottam. 

-   Louis, most így itt hagysz?! - hallottam az irritáló hangot. 

-   Kussolj! - kiabált vissza, majd mikor leért és megpillantottam, elnevettem magam. 

-   Nehogy már miattam hagyd ott! - röhögtem. - Jó szórakozást! - mondtam, majd kirontottam a házból, de Louis kirohant. 

Ő mezítláb volt, kabát és pulcsi nélkül, egy szál alsónadrágban, de nem érdekelte, elkapta a karom. 

-   Brook, ne menj el, kérlek! - nézett a szemembe. 

-   Te nem vagy normális! - nevettem. - Azonnal húzzál be így! - mutattam rá. 

Őt nem érdekelte amit mondtam, fogott egy maroknyi havat, majd a kezembe nyomta. 

-   Ezt mi... - kérdezte voltam, de fogta a kezem és a havat az arcába nyomta. 

Muszáj volt elmosolyodnom, mert ez tényleg aranyos volt. 

Én csöndben közelebb léptem hozzá mosolyogva, majd kisöpörtem az arcából a havat, majd megfordítottam és befelé toltam a házba. 

-   Azonnal húzzál be, mert megfázol! - szóltam rá, de mosolyogtam. 

-   Nagyon hideg a kezed! - mondta, ugyanis a hátán volt. 

Kuncogtam és a szememet lejjebb vezettem, a fenekére. Nem tudtam megállni, mert tökéletes kerek fene van, még Nicole fenekénél is sokkal jobb, ez biztos. 

-   Te... - kérdezte volna, de közbe vágtam. 

-   Nem. - vágtam rá, majd mikor beértünk, rögtön bevágtam az ajtót. 

Lerúgtam a cipőmet. 

-   Te most komolyan otthagytál?! - visított Louis-ra Nicole, aki fehérneműben volt. 

Észrevettem a tetkóját és nem bírtam megállni, amit régen Louis mondott ilyenkor. 

-   Szép kis ribanc rendszám! - vigyorogtam, mire Louis felnevetett. 

-   Nem gondoltam volna, hogy megjegyzed! - nevetett rám nézve. 

-   Az egy dolog, hogy szerinted ártatlan vagyok, de ez nem teljesen van így! - néztem fel rá. 

-   Tudom. - vigyorgott, majd kezét a derekamra csúsztatta és utána még lejjebb a fenekemre, így észre vette, hogy vizes a nadrágom. - Te mit csináltál? - kérdezte. 

-   Hóangyalt és ne tapizz! - löktem le a kezét. - Nem mondtam, hogy nem haragszom rád! Nagyon, nagyon haragszom rád! És komolyan elgondolkozom rajta, hogy elköltözöm. 

-   Jó, de előbb mondhatok valamit? - kérdezte, mire bólintottam. - Be kell valljam, hogy nem tudnék és nem akarok nélküled élni. Nem kell, hogy a barátnőm legyél, az se, hogy szeress, csak lássalak nap mint nap és az se zavarna, ha kiabálnál velem mindig, csak legyél ott. - mondta és megfogta a kezeim. 

-   És akkor most holnap meg megint ugyan olyan leszel, mint eddig?! - kérdeztem mérgesen. 

-   Nem, mert megbecsüllek! - simogatta hüvelykujjával. - És be kell valljam neked, hogy nem tudtam volna lefeküdni Nicole-lal. - mondta, mire közbe vágtam. 

-   Hű, ez most engem igazán érdekelt, mindenképp meg kellett osztanod velem! Nagyon megtisztelve érzem magam! - mondtam cinikusan. 

-   Mert végig Te jártál a fejemben. - fejezte be. - És tudod, hogy utálom, ha közbe vágsz! - mondta, mire elmosolyodtam. 

-   Igen, tudom, - vigyorogtam. 

-   Én szexinek találom az összes hibádat és nem látom őket hibának, szerintem bájosak és szükségem van rájuk! - mondta, mire mér teljesen elpirultam. - És soha nem mondtam ilyesmit, de mögöttem van egy tökéletes alkatú lány bugyiban és melltartóban, de jelen pillanatban sokkal szexibbnek és gyönyörűbbnek látlak téged kötött pulcsiban, vizes nadrágban, vizes hajjal, fáradt, kissé sírós arccal és egy sapkában. - mosolygott rám. - Mert szeretlek! - mondta ki, mire a szárnyas orrszarvúk útra keltek a hasamban, majd nem bírtam tovább haragudni Louis-ra, közelebb léptem hozzá, jéghideg kezeimmel átkaroltam a nyakát lábujjhegyre állva, mire kezeit mosolyogva csúsztatta a derekamra, de nem jött közelebb, pedig vágytam a csókjára. Tudtam, hogy azt akarja, Én csókoljam meg. Kuncogva pipiskedtem, majd óvatosan közelebb hajoltam hozzá, majd nagyon óvatosan megcsókoltam. Gondolkozás nélkül vissza csókolt és közben elmosolyodott 

Ujjaimmal óvatosan cirógatni kezdtem a tarkóját, mire megborzongott. Valószínű, jéghideg ujjaim miatt. Régen imádta, mikor ezt csináltam. 

Mikor elváltunk egymástól mosolyogva ereszkedtem le a talpamra, mire Lou elmosolyodott. 

-   Ez egy nagyon félénk csók volt. - mosolygott rám. - Nem a mai dívától kaptam, hanem a pici, félénk, kislányos Brook-tól. - mosolygott. - Kérek egyet a dívától is! - vigyorodott el, mire megráztam a fejem. 

Ő elvigyorodott, majd kezét óvatosan, szinte észrevétlenül csúsztatta a hátam aljára, majd óvatosan benyúlt a kabátom a pulcsim alá, majd cirógatni kezdte a területet, amit még úgy ahogy bírtam, bár csikis volt, de kibírtam. Majd kacsintott egyet, a kezét a nadrágomat letűrve kicsit, elkezdett cirógatni, de azt már nem bírtam, közelebb ugrottam hozzá, hogy ne tudjon csikizni, így teljesen összeért a testünk, de elvigyorodott és a kezét visszatette. 

-   Ne! - ráztam a fejem mosolyogva, kuncogva hangosabban. - Lou! - próbáltam eltolni kezét, de így még jobban hozzá simultam. 

-   Megkapom azt a csókot? - vigyorgott.
-   Nem, mert zsarolsz! - nevettem, mire a fejét ingatva folytatta a csikizést.
-   Louis! - sikítottam nevetve. - Ne! - sikítottam és próbáltam lefogni. - Elég! - nevettem és sikerült megfogni mindkét csuklóját, így próbáltam lefogni.
Nagyban szuszogtam.
-   Jó, elég! - szuszogtam mosolyogva.
-   Megint makacs vagy? - kérdezte vigyorogva.
-   De ne! - könyörögtem már nevetve. - Lou, nem szeretem!
-   Dehogynem! - bólogatott vigyorogva. - Tudom, hogy imádod! Főleg, mikor ott puszilgatlak.
-   Louis! - szóltam rá és fogtam a kezét, majd próbáltam minél távolabb kerülni tőle. - Ne! Elég! - sikítottam, majd elengedtem a kezét, majd elléptem tőle. - Maradj! - mutattam rá.
-   Nem vagyok a kutyád! - utánozta a hangom, majd magához rántott és csikizni kezdett, amit addig-addig folytatott, amíg már a földön feküdtem nevetve.
-   Louis, most már tényleg elég! - szóltam rá nevetve. - Fáj a rekeszizmom!
-   Megkapom a csókot, vagy folytassam?! - vigyorgott.
-   Nehogy megtanítsd Emily-nek ezt a zsarolást, mert túl okos hozzá! - mutattam felé a mutató ujjam. - De komolyan! Képes lenne egész nap visítani, ha nem adsz neki csokit! - mondtam, majd elnevettem magam. - Mondjuk ezt onnan tudom, mert Én csináltam. - kuncogtam.
-   Volt olyan, hogy egész nap visítottál egy csokiért? - csodálkozott Louis mosolyogva.
-   Igen. - nevettem. - De terhes voltam!
-   Te jó ég! - sóhajtott mosolyogva, mire nevettem.
-    Elengedsz? - kérdeztem mosolyogva, mire úgy tett, mint aki elgondolkozik.
-    Nem. - vigyorgott, majd a kezeimet lefogva a csípőmre ült lovagló ülésben.
-   Szállj le rólam! - szóltam rá.
-   Megkapom végre azt a csókot? - vigyorgott.
Elkaptam a pólójának a nyakát, majd magamhoz rántottam és megcsókoltam.
-   Nem tudtam, hogy Te ilyen vad is tudsz lenni. - vigyorgott rám.
-   De tudtad. - mondtam. - De igazán leszállhatnál rólam, hogy felkeljek a földről, ugyanis lassan befagy a fenekem! - magyaráztam, mire elnevette magát és leszállt rólam, mire felpattantam.
-  Kapsz másik ruhát és elmegyünk valahova! - vigyorgott rám Louis.
-  Már van annyi eszem, hogy a "valahova" az nálad semmi jót nem jelent! De az még rosszabb, ha pontosítasz, vagy elmondod ki lesz ott! Inkább tudatlanul megyek veled "valahova", hogy majd csak mikor megtudom hol vagyunk, akkor féljek!
-  Ne félj, vigyázni fogok rád! - vigyorgott.
-  Na látod, ez az, amit nem akartam hallani! Ugyanis ezt annyit tesz, hogy "Ahogy megtudod hova viszlek, halál félelmed lesz, de ne aggódjál, mert gyerekes vagyok és tök jól fogok szórakozni azon, hogy Te félsz!" - magyaráztam. - Lassan kiismerem ezt az oldaladat is! - mosolyodtam el. 

Hirtelen a csípőmnél fogva magához rántott.
-  Nem hinném. - vigyorodott el, majd kezét a fenekemre csúsztatta.
Én döbbenten álltam és a szemeibe bámultam.
-  Szerintem nagyon fázol! - vigyorgott, mire észbe kaptam.
-  Megmondtam, hogy ne tapizz! - toltam el magamtól.
-  Pedig mindketten tudjuk, hogy élvezed. - kacsintott.
-  Ezt csak Te hiszed! - néztem rá unottan, bár igaza volt.
-  Magadnak ezt bemesélheted! - vigyorgott.
-  Egoista! - forgattam a szemem.
-  Díva! - forgatta a szemét ugyan úgy.
-  Csak adj már egy nadrágot! - szóltam rá.
Megfogta a kezem és felhúzott az emeletre. Az egyik szobába behúzott, majd becsukta az ajtót és hirtelen megfordult és magához rántott.
Szenvedélyesen csókolt, miközben tolt az ágy felé, majd ledöntött rá, de a csókot nem szakította meg.
-  Louis! - húzódtam el tőle és a kezeimet a mellkasára tettem, hogy eltoljam.
Szuszogtam a heves csók miatt, de pontosan tudtam, hogy ezt nem teszem meg!
-   Pontosan tudom, hogy ha nincs ló, jó a szamár is alapon estél nekem! - néztem a szemébe komolyan.
-   Brooklyn, ez egyáltalán nem így van! - nézett rám, majd a fülemhez hajolt. - Miközben Nicole-t vetkőztettem, Te jártál a fejemben. - súgta bele. - Az, hogy Én a pulcsidból akarlak kihámozni és nem Őt abból a feszülős, kivágott pólóból.
Engem kirázott a hideg, de eltoltam magamtól.
-   Brook, szeretlek. - nézett a szemembe és teljesen őszintén mondta.
-   Én is szeretlek Lou, de ez nem a megfelelő alkalom erre az egészre! - néztem a szemébe. - Te házas vagy, ráadásul valljuk be, hogy cseppet sem illünk össze!
-  Nem érdekel, sem Eleanor, sem az, hogy nem illünk össze! - nézett a szemembe. - Vonzz az ártatlanságod, a bájosságod, az, hogy egy földre szállt angyal vagy Én, pedig egy sátán, akit a pokolból emeltél fel. - mondta és végigsimított az arcomon.
Mosolyogva fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
-  Szerintem ennél aranyosabbat, még sosem hallottam. - mosolyogtam rá őszintén. - Viszont ez akkor sem helyén való. - mondtam elkomolyodva. - Sem a helyszín, sem az időzítés nem jó. - ráztam a fejem.
Láttam rajta, hogy ideges lesz. Nagyon ideges és a csuklóimat, amit eddig is fogott, hirtelen teljes erőből szorítani kezdte.
Rögtön előtörtek a könnyeim, de most láttam rajta, hogy agyilag nincs velem Louis. Próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam.
-  Louis! - sikítottam a fájdalomtól. - Eltöröd a csuklóm! - sikítottam teli torokból zokogva.
Mintha az erőmet szívta volna ezzel a szorítással, már lassan mozogni sem tudtam, annyira fájt. Tudtam, hogy valahogy vissza kell hoznom Louis eszét, ami nagyon messze járt, mert különben tényleg eltöri a csuklóimat. Hirtelen közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
Hirtelen elengedte a csuklóim és éreztem rajta, hogy visszatért belé önmaga, de nem csókolt vissza. Hirtelen elhúzódott tőlem, lemászott rólam és a szekrényhez ment. Kiszedett belőle egy nadrágot, hozzám vágta, majd szótlanul távozott és rám vágta az ajtót. Csöndben vettem át a nadrágomat, majd lesiettem és már a tanácstalanság miatt sírtam.
Valahol féltem tőle, de leginkább Emily-t féltettem.
-   Jól vagy? - kérdezte ijedten valaki, de rá se néztem.
-    Nem! - vágtam rá zokogva. - Éppen azon gondolkozom, hogy hogyan lenne a leghatásosabb, ha közölném, hogy elköltözöm a lányommal együtt!
Csöndben lecsapódtam a kanapéra, majd az arcomat a tenyerembe temettem.
Hogy mit hallottunk? Nicole és Louis nyögéseit, mire fájdalmasan felnevettem.
-  Azért ez az ember igencsak megérdemelte, hogy nem tudott a lányáról és azt is, hogy ott hagytam! - mondtam idegesen.
Majd egyszer csak abbamaradtak a fentről leszűrődő hangok és pár perccel később Louis vágtatott le.
-  Brooklyn, vedd a cipőd, indulunk. - közölte.
-  A cuccaimért. - közöltem. - Ugyanis elköltözöm, Emily-vel együtt.
Láttam az arcán a döbbenetet.
-  Azt hazudsz nekem, amit csak akarsz, de biztos, hogy nem fog a lányom egy olyan emberrel egy házban élni, aki képes erre! - mutattam a csuklómra. - Ráadásul csak azért, mert elutasítják!
-  Brooklyn, Te annyira... - mondta idegesen.
-  Csak nem megfojtasz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Én...- magyarázkodott.
-   Louis, ez engem annyira nem tud érdekelni! Igen, nagyon fáj, hogy ezt teszed velem, de nem ezért költözünk el, hanem Emily miatt! - néztem a szemébe.
-   Brooklyn, nem hagyhatsz itt megint! - mondta határozottan.
-   Ugyan miért nem? - kérdeztem karba tett kézzel.
-   Mert nem hagyom! Egyszer már hagytalak elmenni, kilépni az életemből és pontosan emiatt maradtam le igazán fontos dolgokról és ahelyett, hogy a bocsánatodért esedeztem volna, sajnáltattam magam, szenvedtem és egyre szarabb dolgokba keveredtem! - magyarázta. - De mióta Te és Emily velem vagytok, sokkal többet beszélek, mint előtte, sokkal többször vagyok vidám és bassza meg, szerelmes vagyok! - kiabálta a végét. - Ha hiszed, ha nem megint szeretlek, legalább annyira, mint akkor régen. Kérlek, ne menj el! - kért és erre sajnos megenyhültem. - Az nem Én voltam! - mutatott a kezemre és őszintén nézett rám. - Az valaki, aki a börtönben alakult ki és nem hajtja más, csak az erőszak és a szex. - mondta őszintén. - De kérlek bocsájts meg!
-  Térdelj le! - mondtam határozottan.
-  Mi? - kérdezte értetlenül.
-  Szerintem tökéletesen hallottad! - mondtam határozottan. - Térdelj le!
Mikor megtette, elvigyorodtam.
-   Könyörögtél már bárkinek? - kérdeztem gúnyos vigyorral.
-   Nem. - mondta.
-   Akkor most fogsz! - vigyorogtam rá. - Fáj az egódnak, ugye? -kérdeztem gúnyos mosollyal.
-   Örülnék, ha nem élveznéd ennyire! - nézett fel rám.
Én elmosolyodtam, majd karba tett kézzel néztem le rá.
-   Brook, kérlek bocsáss meg nekem és ne menjetek el! - könyörgött.
-   És?
-   És el foglak kényeztetni, arany életed lesz! - folytatta.
-   És?
-   És nem fogok veled erőszakoskodni. - mondta.
-   És? - kérdeztem.
-   És szerelmes vagyok beléd. - mondta, mire elmosolyodtam őszintén.
-   Kelj fel! - biccentettem. - Ha nem kérdeztél volna vissza és elsőre letérdelsz, csak kinevettelek volna, de hát tudod... - vigyorogtam rá. - Igazán jó téged úgy látni.
-  Sajnálom! - vette kezébe a csuklóimat, majd mindkettőre egy-egy csókot nyomott.
Ezektől kirázott a hideg, mire elmosolyodott és láttam rajta, hogy nehezen állja meg a perverz beszólást, de megállta.
-  Várjunk! - nézett a szemembe, mire kissé megijedten. - Azt mondtad, nem alkalmas az idő és a helyszín. - mondta és elvigyorodott. - Ami azt jelenti, hogy eltörölted a soha kijelentést.
-  Nem mondtam, hogy valaha is lefekszem veled. - néztem a szemébe.
-  De utaltál rá. - mutatott rám vigyorogva.
-  Nem utaltam rá, de ha valaha, esetleg, véletlen, talán, megdöbbentően... - mondtam, mire közbe vágott.
-   Úgy mondod, mintha nem a szádat harapdálnád, amikor póló nélkül látsz! - mondta vigyorogva.
-   Tehát, ha valaha esetleg bekövetkezne valami ilyesmi, az biztosan nem a közel jövőben lesz! - mondtam. 

21. rész - A herceg és a hercegnő

Reggel arra keltem, hogy Louis a karomat cirógatja.
Ez megmosolyogtatott, de a tegnap miatt még haragudnom kellett volna rá...
-   Louis! - szóltam rá szigorúan, de titokban a hasamban elszabadult a pokol, nem pillangók repkedtek benne, hanem szárnyas orrszarvúk.
-   Mi az? - kérdezte szórakozottan és folytatta az eddigi tevékenységét.
Én távolabb akartam gurulni tőle, de arról megfeledkeztem, hogy éjszaka is ez volt a tervem és már az ágy legszélén voltam, így mikor leestem volna, Louis elkapott egy kézzel.
-   Rossz ötlet Csillagom. - húzott vissza, közel magához szórakozott vigyorral.
Igazából nagyon tetszett, hogy ennyire édes és kedves, de be kellett valljam magamnak, hogy az ijesztő oldalába is beleszerettem.
Könnyedén maga felé fordított, így az arcunk kb. 2 centire volt egymástól. Láttam, ahogy vigyorogva végigméri az arcom többször.
-   Tudod az egyik legfontosabb tanácsom az lesz Emily-nek, ha majd nagy lesz, hogyha egy olyan alak, mint Te, becézgeti, akkor hátra se nézzen, csak fusson. - mondtam, majd elmosolyodtam. - Nekem is ezt kéne tennem.
-   Egy olyan alak, mint Én? - kérdezte mosolyogva és látszott rajta, hogy valamiért egészen bejött neki ez a kijelentés. - Milyen alak vagyok? - kérdezte mosolyogva.
-   Ijesztő, veszélyes, szigorú, határozott, férfias és semmiképpen sem olyan, akire azt mondanám, hogy na kislányom, ebben a bácsiban megbízhatsz, Ő aztán igazán aranyos bácsi! - mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.
-   Pedig nagyon aranyos bácsi vagyok. - kacsintott rám.
-   Nekem miért nincs annyi eszem, hogy nem jövök a közeledbe?
-   Mert ezeken kívül, még jóképű is vagyok. - mondta vigyorogva.
-   Meg egoista. - forgattam a szemem, majd megcsörrent Louis telefonja mögöttem, az éjjeli szekrényen.
-   Ki a szent szar hív karácsonykor, reggel 7-kor?! - dühöngött.
Én megnéztem a nevet, majd elvigyorodtam.
-   Én. - kuncogtam, majd felvettem.
-   Szia, Brooklyn ugye veled van? - kérdezte szigorúan Apa, mire elmosolyodtam.
-   Szia Apa, itt vagyok! - mondtam olyan mély hangon, mint Ő és szigorúan.
-   Miért Te veszed fel a telefonját? - kérdezte gyanakodva.
-   Mert kíváncsi voltam rá, hogy hogyan hívhatom fel Louis-t úgy, hogy nincs nálam telefon?! - mondtam mosolyogva, de inkább kérdés lett.
-  Túl okos vagy. - horkantott. - Te mit keresel ott? Miért nem vagy a családoddal?
-  Mert Louis egyedül volt... - mondtam. - Vagyis... hát majdnem.
-  Fú de rossz lehetett neki! - horkantott unottan.
-  Apa, 5 éve nem láttad. - mondtam mosolyogva.
-  Nyilván nem néz ki szarabbul, mint régen. - mondta unottan és a lelki szemeim előtt láttam, ahogy vállat ránt. - Csak ne érjen hozzád!
-  Apa, felnőtt nő vagyok! - mondtam kuncogva.
-  Lefeküdtél vele? - kérdezte ijedten.
-  Nem! - vágtam rá, majd elnevettem magam. - Nyugodj már meg, tudok vigyázni magamra!
-  Amúgy meg olyan felnőtt nő vagy, aki sikítva rohan ki, ha az évben először esik a hó!
-  Az egy dolog, de attól még Én tudok vigyázni magamra! - mondtam mosolyogva. - De ti ne tömjétek teli Emily-t csokival meg sütivel! - mondtam.
-  Hát sajnálom, de a felelősségteljes anyja itt hagyta és egy tányér mézeskalácsot reggelizett! - nevetett Apa.
-  Ha hányni fog, nem jön haza! - figyelmeztettem mosolyogva.
-  Jól van, azért figyelünk rá! - nevetett.
-  Oké. - nevettem.
-  De Te is vigyázz magadra!
-  Apa, nem a dzsungelben vagyok, hanem ott, ahol eddig is laktam. - mondtam a szememet forgatva.
-  Jó, de akkor nem ketten vagytok? - kérdezte.
-  De igen. - mondtam mosolyogva.
-  Ez borzasztó! - mondta ijedten. - Ha bármi baj van, hívj!
-  Apa! - szóltam rá nevetve. - 5 éve még bírtad Louis-t most úgy csinálsz, mintha egy medvével lennék egy házban!
-  Az 5 éve volt. Akkor még hülye gyerekek voltatok, azóta Te kislányból nő lettél, már nem rózsaszínben járkálsz, hanem az alakodat kiemelő ruhákban, nagy kivágással... - mondta, mire félbe szakítottam.
-  Apa, pulcsit és farmert vettem fel, mikor eljöttem! - nevettem. - Sosem szoktam túlságosan feltűnően öltözni!
-  Helyes! - mondta határozottan. - De ugye egy méternél közelebb nem voltatok egymáshoz? - kérdezte, mire Louis-ra pillantottam, aki még mindig szorosan a karjai között tartott, a mellkasunk összepréselődött, mire felnevettem volna, de összeszorítottam a számat, majd válaszoltam.
-  Dehogy, sőt! Sose tartózkodunk egy szobában! - mondtam kuncogva.
-  Nagyon vicces Lyn! - mondta Apa mérgesen. - Ha egy ujjal is hozzád ér, kitekerem a nyakát!
Louis vigyora nagyobb lett, majd megbökte az orrom az ujjával.
-  Oké! - nevettem.
-  Ez nem valami biztató! - mondta Apa gyanakodva.
-  Apa, tudok vigyázni magamra! - mondtam mosolyogva.
-  Tényleg?! - kérdezte hitetlenül. - Mégis kinek van gyereke, hm?
-  Többek között neked is! - mondtam mosolyogva.
-  Kettőnk között az a különbség, hogy Én akartam is!
-  Én is, csak nem pont akkor. - mondtam pimaszan. - Amúgy sem az Én hibám!
-  Á, dehogy! Te ott se voltál! - mondta unottan.
-  És milyen jó kölyköm van?! - kérdeztem vigyorogva. - Ne titkold, tudom, hogy örültél annak, hogy ilyen hamar unokád lett!
-  Örültem neki, tudod, hogy imádlak titeket. - mondta meglágyulva.
-  Apa, most mennem kell, mert vissza kell adnom a telefont. - mondtam mosolyogva.
-  Jó, de ne menj a közelébe! Csak dobd oda neki! - mondta.
-  Sőt, feladom postán, hogy rá se kelljen néznem! - forgattam a szemem.
-  Jó ötlet!
-  Szia Apa!
-  Szia Kicsim! - mondta, majd letettük.
Louis az egész beszélgetést hallotta és végig jól szórakozott.
-   Hol az egy méter távolság? - kérdezte vigyorogva.
-   Úgy mondod, mintha nem Te szorítanál magadhoz. - mosolyogtam rá, majd megint megcsörrent a telefonja, de most Anyukám hívta.
Én mosolyogva vettem fel.
-   Szia Anya! - vettem fel mosolyogva.
-   Apádat lassan elküldöm a pszichiátriára. - jelentette ki. - Nem érti meg, hogy nem Emily vagy!
-   Egy méternél közelebb nem mehetek Louis-hoz. - nevettem.
-   Remélem megszeged a hülye szabályait! - mondta Anya unottan. - Csak semmiképpen se mondd el neki, hogy ha történik köztetek valami, mert elájul.
-   Nem fogom. - nevettem.
-   Jó, Én hagylak titeket! Élvezzétek egymás társaságát!
-   Mit élvezzenek?! - hallottam Apa felháborodott hangját.
-   Én is beszélni akarok Anyával! - sikította Emily, mire nevettem, majd megkapta a telefont. - Na végre! Szia Anya! - mondta vidáman.
-   Kicsim, ha szerelmes leszel egy fiúba, csak is nekem és Mamának mondd el! - szóltam rá nevetve. - Apádnak és Papának nehogy, mert meghülyülnek. - nevettem.
-   Oké, de a fiúkat utálom.
-   Addig jó. - legyintettem.
-   Miért mentél el? - kérdezte.
-   Mert Apával meg kell beszélgetnünk kell. - mondtam.
-   Oké, megyek játszani! - mondta, majd letette.
Én nevetve tettem le a telefont.
-    Szerintem is élveznünk kéne egymás társaságát. - kacsintott, de megcsörrent a telefonja.
Én nevetve akartam odaadni neki, de Perrie volt.
-    Szia Pezz! - szóltam bele mosolyogva.
-    Boldog karit! - sikította vidáman, mire felnevettem.
-    Boldog karit. - mondtam Én is, csak nevetve.
-    Tudom, hogy Te beszéltél Zayn-nel! - mondta vidáman. - Köszönöm!
-    Nincs mit, de Te mit ittál? - kérdeztem nevetve.
-    Semmit! - nevetett. - És milyen Louis-val? - kérdezte vigyorogva.
-    Perrie, reggel fél nyolc van. - nevettem. - Eddig beszéltem Apukámmal, aki közölte, hogy egy méternél közelebb ne menjek Louis-hoz, majd Anyukámmal, aki lehülyézte Apukámat, majd most veszekednek és a gyerekemmel, aki utálja a fiúkat, reggelire benyomott egy tányér mézeskalácsot és most játszik. - mondtam.
-    Apukád cuki, Anyukádnak igaza van, Emily meg a legokosabb, mert sokkal jobb lenne, ha minden nő utálná a férfiakat. - mondta.
-   Én is így gondolom. - nevettem. - Főleg az utolsót.
-   És milyen volt Louis-val? - kérdezte perverzen.
Én totál vörös lettem és a tenyeremmel letakartam a szememet.
-   Perrie... - mondtam volna, de közbe vágott.
-   Mind tudjuk, hogy Louis jó pasi! Jó, szerintem Zayn jobb, nekem Ő a tökéletes, de azért azt mindenki látja, hogy fájdalmasan jól néz ki. Tehát mesélj!
-   Perrie, állj le! - mondtam iszonyú kínos mosollyal. - Mi nem feküdtünk le.
-   Ó persze, mert Te jó kislány vagy! - horkantott Pezz. - Bár meg tudom érteni, mert mégiscsak neked van gyereked... - gondolkozott.
-   Pezz, Emily-nek ehhez semmi köze. - döntöttem a fejem a párnámba.
-   Ne tagadd! Úgyis hagynád magad, ha Louis úgy érne hozzád! - mondta, mire kínomban nevettem.
Megpróbáltam belefulladni a párnába, de nem bírtam tovább, hogy Perrie magyarázza azt, ami amúgy valóban igaz.
-   Perrie, kérlek! - könyörögtem. - Csak fejezd be!
-   Miért? - kérdezte.
-   Mert Louis mindent hall. - sóhajtottam, de a fejem nem szedtem ki a párnából.
Louis ezen is nagyon jól szórakozott.
-   Bocsi. - kezdett nevetni Perrie, mire már Én is nevettem.
-   Semmi gáz Pezz, ismerünk. - nevettem.
-   Na most megyek, mert Zayn reggelit csinál kötényben. - mondta kuncogva. - Mármint csak kötényben.
-   Oké, menj. - nevettem.
-   Szia! - húzta el, majd letette.
Én nem néztem Louis-ra, csak lehajtottam a fejem és kuncogtam, bár igazából nem tudtam, mi is ennyire mókás, talán ez az egész lehetetlen helyzet.
-   Mi volt abban a párnában? - kérdezte Louis szórakozottan,
-   Kérhetek valamit? - kérdeztem kuncogva, mire bólintott. - Legyél herceg és egy kicsit felejtsd el, amit hallottál.
-   Legyek herceg? - kérdezte mosolyogva. - Egy ilyen bácsi tud herceg lenni? - kérdezte a szemöldökét felhúzva.
-   Ha akarja, hercegnője is lehet. - mondtam mosolyogva.
-   Csak akkor leszek herceg, ha leszel a hercegnőm. - húzott még közelebb magához.
-   Csak akkor, ha nem leszel unalmas herceg. - mosolyogtam és óvatosan az alsó ajkamba haraptam, amit Louis észrevett és a számat nézte, mire szégyenlősen lehajtottam a fejem.
-   Sosem leszek unalmas számodra. - kacsintott, majd óvatosan puszit nyomott az ajkaimra, majd óvatosan elengedett, felült és kimászott az ágyból.
Én begurultam a franciaágyam közepére, majd elterültem és ásítás közben nyújtózkodtam. Nem akartam felkelni, bármennyire is szeretem a lányom, néha jó egy kicsit pihenni.
Megint gurultam egyet, így hasra fordultam. Annak a párnának erősen Louis illata volt, amelyikbe belefúródott az arcom, ezért mélyen beszívtam az illatát, majd a lábaimat lóbálni kezdtem, egy kislány.
-   Olyan vagy, mint egy álmos ovis. - nevetett Louis.
-   Mert nem hagytál aludni! - fordultam vissza az ágy közepére.
-   Ezt akkor mondhatnád, ha üvöltözve keltettelek volna, de Én csak simogattalak! - mondta mosolyogva, miközben valamit a szekrényemben rendezkedett.
-   Mondd, mit szeretnél a szekrényemből? - könyököltem fel és figyeltem, ahogy nézelődik. - Esetleg kölcsönadjak egy melltartót? - nevettem, majd kimásztam az ágyból és mellé sétáltam.
A szekrényemnek támaszkodtam és figyeltem, ahogy nézelődik, majd rám vezette tekintetét.
-   Úgy látom, kis segítségre szorulsz. - mosolyogtam rá.
-   Van bőrkabátod? - kérdezte, mire a szemeim kistányér nagyságúra nőttek.
-   Bőrkabátom?! - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Nincs. - ráztam a fejem. - Nem az Én stílusom.
-   Nem baj, megoldjuk. - legyintett, majd kivett egy pulcsit.
-   Ugye nem akarsz ilyen időben bőrkabátban járkálni az utcán? - kérdeztem kissé hülyének nézve.
-   Nyugi. - mondta, majd kivett egy fekete farmert és a kezembe nyomta Őket. - Menjél öltözni.
-   Jó, azért fehérneműt felveszek. - forgattam a szemem, majd a fiókomhoz léptem, de Louis megelőzött és elkezdett nézelődni. - Louis, kicsikét betörsz a személyes terembe. - mondtam karba tett kézzel.
-   Tessék. - nyomta a kezembe a kiválasztott fehérneműket.
-   Értem, pont nem érdekel. - horkantottam, majd bementem a fürdőbe.
Gyorsan felöltöztem, megmosakodtam és megfésülködtem. Kimentem a szobámba, aztán a folyosóra, de Louis nem volt ott.
Hallottam, hogy a szobájában motoszkál. Halkan benyitottam és megpillantottam, ahogy egy szál alsóban áll kb. a szobája közepén és valamit nézett az egyik polcán. Néma léptekkel sétáltam mögé, majd óvatosan átkaroltam a karjai alatt a derekánál meztelen felsőtestét, majd kicsit lábujjhegyre állva átnéztem a válla felett és megpusziltam a vállát.
Ő kezeit az enyémekre tette és halkan szuszogott. Arcomat óvatosan nyakába fúrtam, mire felmordult. Én ezen kuncogtam, majd egy óvatos, olyan finom, hogy szinte nem is létező puszit nyomtam a nyakára.
-   Ha ezt folytatod, nem leszek herceg. - mondta morogva, mire kuncogva nyomtam egy kicsit följebb még egy puszit, majd elléptem tőle és leereszkedtem.
Szégyenlősen kuncogva ültem le az ágyára.
-   Szerintem Te most túl bátor lettél velem szemben. - nézett rám összehúzott szemöldökkel.
Én mosolyogva ráztam a fejem.
-   Szerintem meg mivel a hercegnőd vagyok, megtehetem. - mosolyogtam huncutan.
-    Kérdéses, meddig maradok herceg. - vigyorgott. - Én a helyedben óvatos lennék.
-    Azt hittem nem érdekelnek az átlagos lányok, akik senkinek nem kellenek. - komolyodtam el, ugyanis tényleg érdekelt, hogy változott meg a véleménye.
-   Ne kezd. - horkantott.
Én túl kíváncsi voltam, így felálltam az ágyán karba tett kézzel.
-    Neked kell egy olyan lány, aki senkinek nem kell, mert semmi különleges nincs benne? - kérdeztem, mire dühösen elindult a fürdőbe, de megtorpant az ajtó előtt, élesen kifújta a levegőt, majd felém fordult.
-   Nem vagy átlagos. - mondta. - Valami elmagyarázhatatlan különlegesség van az egész lényedben, amiről senkinek fogalma sincs, hogy miből árad. Nem lehet összefoglalni. Egyszerűen nem egy konkrét dologban vagy különleges. Könnyebb azt mondani, hogy nem vagy különleges, mint megkeresni, mi is okozza ezt.
Én döbbenten néztem a szemébe, majd egy ugrással leültem az ágyán, mire elnevette magát.
-   Ez olyan volt, mintha Emily csinálta volna. - mondta mosolyogva.
Én is elmosolyodtam, de még mindig próbáltam feldolgozni a csodás dolgokat, amiket nekem mondott az előbb.
Közben figyeltem az alakját, ahogy felöltözik, majd kivett két pulcsit és az egyiket felvette a másikkal felém indult és mint egy kislányt, felöltöztetett.
Már két pulcsiban ültem törökülésben az ágyán.
-   Zokni van rajtad? - kérdezte mosolyogva rám nézve, mire megráztam a fejem.
Ő elnevette magát és odaadta az övét. Ügyesen bepréseltem a nadrágom alá, majd visszahelyezkedtem törökülésbe.
-   Egész életedben itt fogsz ülni, vagy jössz? - nézett rám, mire felpattantam és kimentem a szobájából.
Otthagytam és leszaladtam a lépcsőn. A konyhába siettem és ott gyorsan öntöttem magamnak egy bögre kávét.
-   Ne kávézzál, hanem gyere! - mondta a lépcsőn.
-   Csak egy bögrét! - mondtam, mire bejött a konyhába.
Mosolyogva átkarolta a derekam, majd kivette a bögrémet a kezemből, ivott belőle egy kortyot, majd ahogy próbáltam visszaszerezni felemelte, hogy ne érjem el és megcsókolt, de közben kiöntötte a mosogatóba a kedves italomat, majd a bögrét is beletette.
-   Ez... - motyogtam szégyenlősen mosolyogva. - Én... - dadogtam. - Hagyjuk... - adtam fel a magyarázkodást, mire Louis elnevette magát.
-   Minden csókunk után zavarban leszel és makogsz majd? - kérdezte mosolyogva.
-   Én... - hajtottam le a fejem, majd megrántottam a vállam. - Lesz még csókunk? - kuncogtam.
-   Egész biztos. - kacsintott, majd hirtelen magához rántott és így hirtelen csak egy milliméter választott el tőle. - Kis ijedős vagy. - puszilta meg a homlokom mosolyogva.
-   Igen, mert valamiért folyamatosan ijesztgetsz, meg ölelgetsz. - néztem fel rá mosolyogva.
-   Mert aranyos vagy, ahogy meglepődsz mindenen. - mosolygott magabiztosan.
-   Néha olyan, mintha a főnököm lennél, a nagyon nyomulós főnököm. Mármint nem az a nyomulós főnök, aki hozzád ér és elhányod magad. Olyan, akiről titkon minden női alkalmazottja álmodozik. - kuncogtam.
-   És Te is álmodozol rólam? - kérdezte a fülembe suttogva vigyorogva, mire ahogy hirtelen vettem levegőt a meglepettségtől, köhögnöm kellett, ugyanis félre nyeltem. - Tökéletes válasz. - vigyorgott, majd megfogta a kezem és az ajtó felé húzott.
Felkaptam a csizmám és Louis-ra néztem. Ő mosolyogva adott a kezembe egy bőrkabátot, ami feltűnően nagy volt rám.
-   Hát most aztán gyönyörű vagyok... - horkantottam a tükörbe nézve a szerencsétlen kinézetem.
Ő is felvette a bőrkabátját, majd mögém lépett.
Sokat dobott a dolgon, hogy rajta is ugyan az volt, de ettől még úgy néztem ki, mint egy kislány, aki az apukájának a cuccaiban parádézik.
-   Úgy érzem magam, mint egy ovis. - néztem végig magamon.
-   Pedig nekem tetszik. - mondta mosolyogva, majd felhúzta a kabátomon a cipzárt és hátulról egy sapkát nyomott a fejembe.
Olyan ügyesen rám adta a sapkát, hogy a szememen és az orromon is rajta volt, ráadásul nem is az enyém volt, hanem Louis illata volt, mire mosolyogva felé fordultam.
-   Ez szerintem nem a legmegfelelőbb. - néztem rá nevetve.
Ő is elnevette magát, majd megigazította a fejemen.
-   Ez amúgy nem az Én sapkám. - mondtam.
-   Tudom, az enyém. - mosolygott, majd a kezemet a két kesztyűbe bújtatta, ami szintén elég nagy volt. - És a kesztyű is.
Én a tükör felé fordultam, majd végignéztem magamon.
-   Most olyan vagyok, mint Te csak kisebb és lány. - néztem magamat a tükörben mosolyogva, majd komolyan néztem, próbáltam utánozni Louis arcát és közben eljátszottam, hogy cigizem.
-   Vagy inkább olyan vagy, mint egy nagyon kezdő színész. - ingatta a fejét, majd elnevette magát.
-   Nem is! - morogtam úgy, ahogy Ő szokott. - Menj fel! - parancsoltam úgy, ahogy Ő szokott, rá nézve.
Mosolyogva megemelt a csípőmnél fogva, hogy magasabb legyek nála.
-   Most próbálkozz. - nevetett.
-   Menj fel a szobádba! - morogtam, majd elnevettem magam.
Louis letett nevetve, majd magához ölelt.
-   Egész jó Louis Tomlinson vagyok. - nevettem.
-   Gyere. - fogta meg a kezem, majd kihúzott a házból.
Én mentem a hóba, amíg Louis az ajtót zárta, meg ilyenek. Fáztam, de a hó annyira vonzott, mint kiskoromban és nem érdekelt. Sajnos éppen nem esett a hó, de észrevettem, hogy az ajtó melletti fa ágai mind havasak. Lehajoltam, gyúrtam egy hógolyót, majd az ajtónak háttal állva megdobtam a fát, mire az ágairól leesett a hó, ami hóesés érzetét keltette. Mosolyogva néztem a művemet, majd halk nevetést hallottam a hátam mögül.
Megpördültem és megpillantottam Louis-t, ahogy karba tett kézzel az ajtónak dőlve mosolyog a gyerekes viselkedésemen.
Én mosolyogva gyúrtam még egy hógolyót, majd már nem a fát céloztam meg, hanem Louis-t és el is találtam.
-   Ne merészkedjél Brooklyn, mert megjárod! - ingatta a fejét mosolyogva, miközben lesöpörte magáról a havat.
-   Nagyon félek! - forgattam meg a szemem.
-   Oké, csak mert motorral megyünk. - mondta vigyorogva.
-   Most már tényleg félek. - mondtam ijedt arccal.
-   Vigyázom rád! - indult meg mosolyogva a garázs felé.
-   Nagyon örülök neki. - motyogtam, majd nem mentem vele, inkább megint megdobtam a fát.
Mikor kihozta a motort, már elkezdtem aggódni.
-   Gyere! - mosolygott rám, majd felült és letette a lábait.
-   Nem biztos, hogy szeretnék... - nyafogtam. - Inkább... menjünk autóval. - ráztam a fejem.
-   Csak gyere! - mosolygott biztatóan. - Egyenlőre Én vezetek, de meg foglak tanítani.
-   Na abból csak rossz lehet! - ráztam a fejem. - Engem ismerve tuti meghalunk. Megírtad a végrendeleted? Én mindent Emily-re hagyok. Már nem mintha olyan sok mindenem lenne, de... - próbáltam az időt, húzni, de Louis mosolyogva megfogta a kezem és segített felülni.
-   Csak kapaszkodj belém, tedd ide a lábad és nem lesz gáz! - mondta mosolyogva, mire félve tettem, amit mondott.
Igazából ahogy kihajtottunk a mi utcánkból, rájöttem, hogy ez az egész tényleg nem olyan nagyon ijesztő, mint aminek tűnik. Elkezdtem élvezni az utat, bár kicsit fáztam.
-   Tetszik, ugye? - kérdezte Louis mosolyogva.
-    Igen. - mondtam mosolyogva.
Többet nem beszéltünk út közben és olyan fél órát motorozgattunk céltalanul, amit a végére már iszonyatosan élveztem.
Louis leszállított a motorról, amíg bevitte a garázsba. Én addig mosolyogva gyúrtam hógolyót, majd hátulról megdobtam vele Louis-t.
-   Brook, igencsak befejezhetnéd! - mondta, mire meglepődtem.
-   Brook? - kérdeztem rá meglepetten, ugyanis régen mindig így hívott és csak Ő hívott így.
Ő mosolyogva bólintott, majd az alkalmat kihasználva hozzám vágott egy hógolyót.
-   Ez nem ér! - kiabáltam, majd lehajoltam egy kis hóért, de megint nekem csapódott egy hógolyó. - Louis! - kiabáltam rá nevetve, majd megdobtam és megint lehajoltam.
-   Visszakapod! - mondta vigyorogva, majd megint megdobott.
-   Elég! - dobtam meg Én is nevetve.
Mikor lehajoltam, megdobta a fenekem, pontosan úgy, ahogy jó pár évvel ezelőtt, mire sikítottam.
-   Remélem erre még emlékszel. - kacsintott.
-   Emlékszem és most pont ugyan olyan rossz, mint régen! - nevettem és a fenekemet simogattam, de a nadrágom már vizes lett, így az jég hideg volt. - Most miattad be kell szüntetni a harcot!
-   Miért? Csak nem fázik a feneked? - nevetett.
-   De igen! Nagyon! - mondtam, majd az ajtóhoz szaladtam.
Louis is megindult oda, de mikor a fa alatt sétált, megdobtam azt egy hógolyóval és Louis-ra hullott az összes jó, mire mérgesen nézett, de félig mosolygott. Én jót nevettem rajta.
Ő mikor mellém ért, a csípőmnél fogva magához húzott, de közben nyitotta az ajtót. Már az utolsó zárral foglalkozott, mikor nagy kezét a fenekemre csúsztatta.
-  Tényleg nagyon fázhatsz. - nézett rám vigyorogva, majd elengedett és belépett.
A döbbenettől egy pillanatra megdermedtem és ott álltam az ajtóban rá nézve, de Ő vigyorogva vette le a kabátját. Én a sokkból felébredve beléptem, majd becsuktam az ajtót.
Kellemes volt beérni a meleg házba. Lekaptam a sapkát, meg a kesztyűket, majd a kabátot és Louis pulcsiját. Utána a csizmát is lehúztam a lábamról, majd a sapkával, a kesztyűvel, a kabáttal és a pulcsival a kezemben szaladtam fel az emeletre megkerülve Louis-t. Az Ő cuccait letettem az ágyára, majd bementem a saját szobámba. Gyorsan levettem a nadrágot, majd bementem a fürdőbe és kiterítettem, ugyanis koszos nem volt, csak vizes. Kisétáltam a szobámba és rögtön a szekrényem elé léptem. Keresgetni kezdtem.
-   Bú! - ölelt át hirtelen a semmiből, mire sikítottam, bár láttam, hogy Louis karjai azok.
Ő nevetve ölelt át újra, majd óvatosan a vállam felett kukucskált át.
Ekkor futott át az agyamon, hogy rajtam nincs nadrág.
-  Louis, Te mikor jöttél be?! - szóltam rá.
-  Mikor a fürdőben voltál. - mondta vigyorogva. - És mielőtt még kiakadnál, majdnem mindent takar a pulcsid, viszont amit nem, az igazán csinos. - mondta, mire teljesen elvörösödtem, majd elléptem tőle és kivettem egy cicanadrágot a szekrényemből és felé fordultam.
-   Engedj öltözni! - tettem a mellkasára a kezem, hogy hátrébb lépjen.
Ő mosolyogva, a fejét ingatva lépett hátrébb. Én gyorsan rá se pillantva húztam fel a nadrágot. Louis mosolyogva kapott a kezébe, majd felállított az ágyamra.
-   Játszd el, hogy Te vagy Én, Én pedig Te! - mosolygott rám.
Én elnevettem magam, majd leugrottam egy ágyról. Összemértem magunkat és kigondoltam, hogy mi is kéne, amivel tökéletes lenne a magasságunk: egy doboz.
Előkaptam Emily egyik játékos dobozát, majd rá álltam és elkomolyodtam. Próbáltam utánozni Louis arcát, míg Ő az ablakban ügyködött valamit a telefonján, majd lerakta és elém lépett.
Hirtelen erősen magamhoz rántottam, ahogy Ő szokott engem és csak pár centi volt az arcunk között, majd magabiztos vigyor ült az arcomra. Magabiztosan megcsókoltam, ahogy Ő szokott.
-  Én... - kezdett motyogni, mire Én komolyan elvörösödtem.
-  Nekem ez nem megy! - mondtam szégyenlősen mosolyogva. - Te sokkal bátrabb vagy...
-  Ne hülyéskedj már! - mosolygott rám. - Csak csinálj úgy, mintha Te lennék, Te pedig Én!
-  De... - motyogtam.
-  Ne szégyenlősködj, csak Te és Én tudunk erről és kettesben vagyunk!
-  Jó, de ne nézz rám így! - szóltam rá kuncogva.
-  Hogy nézek rád? . kérdezte vigyorogva.
-  Úgy, ahogy Te szoktál mindig! Tök zavarba ejtő! - motyogtam. - Van egy öltetem! - ugrottam le a dobozról, majd beszaladtam a fürdőmbe, fogtam egy szemceruzát és visszatértem Louis-hoz. - Gyere! - húztam a tükröm elé, majd elkezdtem megalkotni a borostámat, mire nevetni kezdett.
Mikor készen lettem, vigyorogva néztem Louis-ra a tükörben, majd vigyorogva meghúzgáltam a szemöldököm és rákacsintottam, majd nevettem.
-   Amúgy tök jó pasi lennék! - nézegettem magam a tükörben.
-   Mármint ha nem lennének melleid és tök nőies alakod és magasabb lennél és szélesebb lenne a vállad és erősebb lennél! - sorolta a dolgokat Louis vigyorogva.
-   Egy rossz melegnek elmennék, nem? - néztem rá, mire elnevette magát.
-   Csakis! - nevetett.
-   Szerintem Te túl bátor vagy! - utánoztam a hangját, majd felléptem a dobozra, majd hirtelen magamhoz rántottam és a kezeimet a csípőjére vezettem.
Ő eljátszotta, hogy mennyire zavarban van, ami egyébként nagyon vicces volt.
-   Tényleg nagyon fázhatsz. - csúsztattam le a kezem a fenekére vigyorogva, majd nem bírtam ki komolyan, így meghúzgáltam a szemöldököm és nevetve léptem fel az ágyamra.
-   Louis! - nyafogott vékony hangon. - Elájulok, mert hozzáértél a fenekemhez! - nyafogott tovább, majd Ő is nevetni kezdett.
-   Nem is mondtam ezt. - mondtam mosolyogva.
-   Én meg nem rángattam a szemöldököm! - mondta mosolyogva.
-   De gondoltad! - mosolyogtam rá huncutan.
-   Te is! - kacsintott pimaszan és legyőzött.
-   Én nem gondoltam! - szóltam rá mosolyogva.
-   De igen, pontosan tudom! - vigyorgott rám. - Sőt, azt is, hogy rólam álmodozol!
-   Ez nem igaz! - mondtam nevetve, majd leugrottam az ágyról. - Most megyek borotválkozni! - mondtam nevetve, majd bementem a fürdőbe, hogy lemossam a borostám.
Louis utánam jött, majd mosolyogva az ajtófélfának támaszkodva figyelte, ahogy lemosom a festésemet.
Mikor készen lettem elindultam ki, de nem engedett.
-   Így csinálja egy igazi Louis Tomlinson! - mosolygott, majd magához rántott és megcsókolt.
Az biztos, hogy sokkal erősebb és határozottabb volt nálam.
-   Azért van különbség. - kuncogtam.
-   Hova indultál? - kérdezte mosolyogva, de nem engedett el.
-   Kéne csinálni valami karácsonyit. - mosolyogtam rá.
-   Például? - kérdezte.
-   Mondjuk sütit sütni, vagy valami hasonlót! - mosolyogtam rá.
-   Mondd, engem valahogy össze tudsz kötni a sütés fogalmával? - nézett rám értetlenül.
Csöngettek, majd az ajtóhoz sétáltam. Mikor kinyitottam Danielle a nyakamba ugrott.
-   Boldog karácsonyt! - mondta mosolyogva.
-   Boldog karácsonyt! - mondtam nagy mosollyal.
-   Te amúgy miért vagy Londonban? Miért nem Doncaster-ben hagyod, hogy a szüleid elkényeztessék a gyerekedet?! - panaszkodott, de Louis-t nem látta még. - Helyette egyedül itt vagy?! Hol a lányod?
-   Nem vagyok egyedül, a lányom Doncaster-ben van. - mosolyogtam rá.
-   Oké, de fázom! - szólt rám, majd beljebb lépett és meglátta Louis-t. - Te jó Isten! - mosolyodott el lelkesen. - Kettesben vagytok?! - húzgálta a szemöldökét.
-   Csak voltunk. - mondta Louis.
-   És akkor ti jártok? - csodálkozott nagy mosollyal, miközben levette a kabátját.
-   Nem. - mondtuk egyszerre.
-   Miért, Te még Eleanor-ral vagy? - nézett Louis-ra Dani.
-   Igen. - bólintott.
-   Akkor megcsaltad Eleanor-t Brooklyn-nal? - nézett rá nagy szemekkel, mire félre nyeltem és köhögnöm kellett.
-   Mi nem... - mondtam fulladozva.
-   Neked nem hiszek, úgyis letagadnád. - nézett rám, majd Louis-ra.
-   Igazat mond. - mosolyodott el Louis Danielle-re nézve, majd rám pillantott.
-   Nem értem, hogy miért gondoljátok ezt rólam! - néztem Dani-ra karba tett kézzel.
-   Megsértődtél? - kérdezte, majd megölelt Én, pedig elmosolyodtam és visszaöleltem.
-   Nem. - kuncogtam. - De nem vagyok olyan...
-   Tudjuk, csak na! - rántott vállat mosolyogva.
-   Te amúgy miért nem vagy a családoddal? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-   Felmegyek, mert ez hosszú lesz. - sóhajtott Louis, majd elindult felfelé, mire kuncogtunk.
-   Mert tegnap ott voltam, ma gondoltam megleplek Doncaster-ben, de Anyud mondta, hogy itt vagy. - magyarázta.
-   Értem. - bólogattam mosolyogva.
-   Te amúgy szereted Louis-t? - kérdezte suttogva, mire csak lehajtott fejjel bólogattam. - Jó, akkor most nem sikítok. - kuncogott, mire nevetve bólogattam. - De most milyen veled? - súgta. - Mármint aranyos, vagy ugyan olyan rideg?
-   Aranyos. - kuncogtam. - Bár valószínű még mindig azon a véleményen van, hogy egyszer valami veszélyes okossága miatt kell nekem szörnyet halni.
-   Hidd el, így is lesz! - nevetett Dani.
-   Igazán biztató! - forgattam a szemem mosolyogva.
-   Elég legyen a tyúkgyűlésből! - robogott le Louis, majd rám pillantott. - Szükségem van rád!
Én meglepetten néztem rá.
-   De tudod, úgy most! - mondta határozottan. - Nem kell rácsodálkozni mindenre! - mondta, majd egyszerűen felrántott a kanapéról.
-   Akkor megyek! - nevetett Danielle, majd felállt, felöltözött és egy intéssel ki is lépett.
-   Örülök, hogy elment. - mondta Louis és elmosolyodott. - Gyere! - húzott a kezemnél fogva a konyhában.
-   Igen? - néztem rá a konyhában. - Nézzem, ahogy tevékenykedsz?
-   Nem, süssél olyat! - mutatott a már kiürült ételes dobozra, amiben a sütiket hoztam.
-   Mikor etted meg? - értetlenkedtem.
-   Nem lényeges, folyamatosan ettem belőle. - legyintett. - Amúgy volt egy rénszarvas, aminek nem volt feje. - nevetett. - Te csináltad?
Igen, mikor rólad álmodoztam! - gondoltam, de nem mondtam ki szerencsére.
-   Igen. - kuncogtam.
-   Valami volt azzal a szarvassal, amiért ennyire vicces? - kérdezte mosolyogva.
-   Nem. - füllentettem mosolyogva.
-   Vagyis de! - mosolygott.

20. rész - Meglepetés?...

-   Anya! - bökdösött reggel Emily. - Anya kelj fel!
Én álmosan nyitottam ki a szemem és a mellettem ülő kislányomra mosolyogtam.
-   Jó reggelt Kicsim! - motyogtam a reggeli, kissé még kómás hangomon és egy puszit nyomtam az arcára.
-   Hívjuk fel Apát! - kérte.
-   Majd este felhívjuk Mily, még biztos hogy alszik. - mondtam.
-   De Anya! Kérlek! - nyafogott.
-   Jó, add ide a telefonom. - mutattam a készülékre, mire a kislányom vidáman odaadta nekem.
Feloldottam, majd a névjegyek közül kikerestem Louis nevét és kihangosítottam. Letettem az ágyra Én, pedig kimásztam onnan. A táskámhoz léptem és kiválogattam a megfelelő ruhákat a mai készülődéshez. Már egy jó ideje csöngött, mikor közbe szóltam.
-   Emily, tedd le, ne zaklasd apádat, majd később felhívod! - mondtam és nem vettem észre, hogy már befejeződött a csöngés.
-   Jó reggelt! - motyogta Louis az álmos hangján.
-   Jó reggelt Apa! - szólt bele nagy mosollyal Mily.
-   Nem haragszol? - kérdezte meglepetten Louis.
-   Már csak egy kicsit. - mondta Emily, mire kuncogtam.
Közben Én már öltöztem.
-   És mit csináltál tegnap? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Voltam szánkózni Papával, meg aludtam. - kuncogott Emily. - Meg este ittam kakaót és régi képeket néztünk.
-   És jó volt? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Igen. - bólogatott hevesen Emily. - Te voltál szánkózni? - kérdezte, mire kuncogtam.
-   Mikor utoljára voltam szánkózni, az nagyon jó volt. - mondta és a hangján vigyor hallatszott.
Most arra gondol, ami tegnap eszembe jutott? Mert akkor ez cuki volt!
-   De ha hazamentünk és lesz hó, elviszel szánkózni? - kérdezte Emily vidáman.
-   Elviszlek. - mondta Louis vidáman.
-   Anya Te is jössz? - nézett rám mosolyogva Mily.
-   Mindenképpen. - néztem rá mosolyogva, de még a hangon álmosságot tükrözött.
-   Anyát is felkeltetted?! - kérdezte Louis szórakozottan.
-   Igen, mert már csak Ő aludt és fel akartalak hívni! - magyarázta a kislány.
-   Borzasztó ez az Anya. - nevetett Lou.
-   Apa, Te ma kivel leszel? - kérdezte kíváncsian Mily.
-   Én egyedül leszek. - mondta elkomolyodva.
-   Miért nem jöttél velünk? - kérdezte.
-   Mert egyedül szeretnék lenni. - mondta
-   Hát jó. - motyogott Emily, de nem igazán értette ezt.
-   Mily, rend van a szobádban? - néztem rá.
-   Igen. - bólogatott mosolyogva. - Mama rendet rakott. - kuncogott.
Én sóhajtva ingattam a fejem. Ismerem az Anyukám és Emily-nek mindent megenged, amit nekem nem engedett, ugyanis Ő az unokája.
-   És reggeliztél? - néztem rá.
-   Hát... mondhatjuk. - mondta huncut mosollyal kuncogva.
-   Mit ettél? - kérdezte Louis gyanakodva.
-   Csokit! - tört ki belőle a nevetés.
-   Agyon váglak lányom! - ingattam a fejem mosolyogva.
-   De nagyon finom volt! - nevetett tovább.
-   Emily, meglested már az ajándékaid? - kérdezte halkabban, mosolyogva Louis.
-   Nem és nem is fogja. - mondtam mosolyogva. - Amúgy gyakorold a suttogást, mert ez nem igazán jött össze.
-   Jól van, Te csak öltözködjél! - mondta Louis szórakozottan.
Közben Emily ellopta a sálam és azzal játszott.
-   Apa... - szólt Emily eléggé elgondolkozva. - Te kitől kapsz ajándékot?
-   Tőlem. - mosolyogtam a lányomra.
-   Nehogy vegyél valamit! - szólt rám.
-   Sajnos már nem viszem vissza... - kuncogtam, pedig semmit nem vettem.
-   Brooklyn! - szólt rám mérgesen.
-   Bocs! - nevettem, miközben próbáltam beágyazni. - Emily szállj le az ágyról! - szóltam rá, majd mikor felkelt megcsináltam az ágyat szépen.
-   De ha drága, veszek neked egy autót! - mondta mérgesen.
-   Fú de rosszul járok. - nevettem. - Amúgy egyáltalán nem drága.
-   Étel? - kérdezte.
-   Ne találgass, úgysem fogom elmondani! - nevettem.
-   Jó, akkor ne mondd el! - horkantott.
Még úgy 15 percet beszélgettek Emily-vel, majd letették és folytatódott a készülődés. Apa akarta feldíszíteni a házat kívülről, de megtiltottam neki, ahogy Anyának is és mint minden karácsonykor. Kim átjött, együtt feldíszítettük kívülről, majd Én mentem hozzájuk és Én is segítettem. Mikor elkészültünk Kimmel, Ő bement a házba Én, pedig haza. Már délután négy óra volt, így átöltöztettem Emily-t csinos ruhába, majd Én is átöltöztem. 6-ra megérkezett a nagy család. A nagynéném, a keresztanyám, keresztapám, unokatestvéreim és a nagyszüleim is. Nagyon sokan lettünk és szinte mindenki Emily-t piszkálta. Ő élvezte, ugyanis mindig szeretett emberek között lenni, nagyon szeret beszélgetni, főleg ha egy nagy csapat van körülötte. Én próbáltam a háttérbe szorulni, de így is kaptam egy jó pár kérdést a párkapcsolat, valamint Louis témában. Az ajándékbontás után Emily elvolt a játékaival és vele játszottak az unokatestvéreim és a nagynéném is. Anya a konyhában pakolt, miközben a nagyszüleim szóval tartották, ahogy Apát is. Hozzám lépett a nagybátyám, Oscar.
-   Hogy vagy Brooklyn? - kérdezte mosolyogva és az egyik kezét a hátamra csúsztatta.
Ez egy igen jó kérdés, ugyanis egész este bűntudat mardos, ugyanis iszonyatosan sajnálom Louis-t, aki egyedül van ma. Szenteste teljesen egyedül üldögélhet valahol abban a hatalmas sötét házban és valószínű bűntudata van, amiért Emily-t elhanyagolta egy kicsit.
-   Megvagyok. - adtam a rövid választ.
-   Valamin nagyon gondolkozol. - mosolygott.
-   Kettőnk közt marad? - kérdeztem, mire elmosolyodott és bólintott.
-   Louis teljesen egyedül van ma... - motyogtam. - És még Emily haragszik is rá és nagyon bánt, hogy otthagytam. - mondtam.
-   Brooklyn, először nem értettem, miért költöztél hozzá, hiszen nyilvánvaló, hogy nem jó ember, de már értem. - mosolygott rám. - Szereted Őt és valószínű Ő is téged.
-   Én nem szeretem. - füllentettem újra.
-   Nem nekem hazudsz, csak is magadnak. - mosolygott. - Azt tudom, hogy eleinte csak is Emily miatt költöztél oda, de most már kötődsz hozzá.
-   És szerinted nagyon haragudnának rám a többiek, ha elmennék hozzá? - néztem rá félve.
-   El akarsz menni? - kérdezte, mire óvatosan bólintottam. - Akkor légy határozott és ne érdekeljen, hogy ki haragszik rád emiatt, ha a szíved hozzá húz, akkor ott kell lenned! - mosolygott.
-   Menjek? - kérdeztem, mire elmosolyodott és bólintott.
Én mint akit akit puskából lőttek ki, felrohantam az emeletre. Levettem a túl csinos ruhákat, majd egy kötött karácsonyi pulcsit vettem fel és egy farmernadrágot. Lerohantam, majd az ajtóhoz rohantam. Felkaptam a kabátom és az ütött-kopott, a talpán lyukas fekete tornacipőmet. A nyakam köré tekertem a sálam, a fejembe húztam a sapkám, majd indultam volna, de eszembe jutott, hogy azért csak nem akarok üres kézzel beállítani. Berohantam a konyhába, ahol Anya, Apa, Mama és Papa elég döbbenten néztek rám. Nem is törődtem velük, csak kivettem egy tárolóedényt a szekrényből, majd hanyagul bedobáltam pár más-más fajta sütit, majd rányomtam a tetejét.
-   Hova mész? - kérdezte döbbenten Mama.
-   Louis-hoz. - vágta rá büszke mosollyal Anya, mire bólintottam és már nem is voltam a konyhában.
Kirontottam az ajtón, azt bevágtam magam után, majd mint egy őrült, rohanni kezdtem a vonatállomás felé. Nem volt nálam se pénz, se telefon, de még kulcsok se. Szerencsére pont elértem a Londonba induló vonatot és felugrottam rá. December 24-én nem csoda, hogy Én ültem egyedül a vonaton. Ráadásul már este 10 volt. Mint minden jó anyának rögtön az ugrott be, hogy a lányom még nem alszik, ráadásul még jó sokáig nem is fog. Majd eszembe jutott, hogy Anya válaszolta meg helyettem a kérdést. Így ismer. Tudja, hogy szeretem Louis-t és valószínű egész este látta, hogy a lánya azon kattog, hogy mennyire nem kellett volna otthagyni Őt.
Az órára pillantottam, mikor már közel jártunk és megállapítottam, hogy valószínű egyetlen egy busz sem jár már. Minden erőmmel azon voltam, hogy még 24-én találkozzak Louis-val és fel tudjam köszönteni. Mikor megállt a vonat, felpattantam, kirontottam a pályaudvarról és csak reméltem, hogy december 24-én nem fognak elütni, ugyanis ahogy tudtam, rohantam keresztül az utcákon. Ahogy közelebb értem az otthonunkhoz, egyre jobban szakadt a hó. Egyszerűen már mindenem fájt, a szívem a torkomban dobogott és közel jártam ahhoz, hogy elájuljak, mikor végre beértem az ismerős utcába. 2 ház választott el az ismerőstől, ami előtt ott parkolt az az autó, amit néha imádok, néha a pokolba kívánnék. Most nem csak imádtam, de hálát adtam azért, hogy végre láthatom. Annyira sokat futottam, hogy már lassan szédültem és teljesen biztos volt, hogy meg fogok fázni, ugyanis a hajam is vizes volt, közben izzadtam is, de a cipőm beázott és hangosat loccsant a hideg víz minden lépésnél és a számon kapkodtam a levegőt.
Mikor végre az ajtó elé értem, egy pillanatig sem haboztam, csak nyomtam a csengőt, mint egy őrült, ugyanis kopogásra már semmi erőm nem volt.
Hatalmas levegőket vettem és csak imádkoztam, hogy még 24. legyen és el tudjam mondani Louis-nak azt, amiért képes voltam ennyit utazni és ennyit rohanni. Nyílt az ajtó és Louis alakját pillantottam meg. Nem is tudtam végigmérni, hogy ma mennyire tökéletes.
-   Mennyi az idő? - néztem rá lihegve.
-   Brooklyn, Te... - mondta döbbenten.
-   Mennyi az idő?! - mondtam hangosabban és határozottabban.
Előhúzta a telefonját és megnyomta a középső gombot.
-   1 perc múlva éjfél. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Boldog szülinapot és boldog karácsonyt! - mondtam mosolyogva, mire a kezébe adtam ez eddig mániákusként szorongatott sütis dobozt.
-   Te komolyan elutaztál Londonba azért, hogy ezt elmondd és odaadd ezt? - mutatott a dobozra és az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.
-   Igen és nem érdekel, ha nem leszel ettől boldogabb, vagy nem örülsz neki... - lihegtem még mindig. - Kötelességemnek éreztem, hogy megtegyem. Belegondolni is fájt, hogy egyedül vagy ebben a hatalmas házban szenteste, a születésnapodon. - mondtam.
-   Én... - motyogott. - Köszönöm. - mondta, majd magához húzott és megölelt.
-   Louis, ki csöngetett? - hallottam meg Eleanor hangját, mire ellöktem magamtól.
-   Hazudtál. - néztem a szemébe keményen és bár igencsak sírni tudtam volna, nem tettem. - Nekem is és a lányodnak is. Undorító vagy.
Egyszerűen nem voltam szomorú, csak megalázottnak éreztem magam. Valahogy sosem tudok jól kijönni semmi meglepetésből! Valahogy mindig, mindent sikerül elszúrnom.
-   Gyere be Brooklyn. - mondta Louis halkan.
-   Nem. - jelentettem ki. - Biztos, hogy nem leszek veled egy légtérben.
-   Hova akarsz menni 24-én éjjel?! - kérdezte.
-   Bárhol jobb, mint itt, veled! - mondtam halkan, de határozottan, majd elindultam valamerre.
-   Meg fogsz fázni Brooklyn! - szólt utánam, de hátra se néztem.
-   Mintha téged ez érdekelne! - horkantottam. - Csak hagyj békén!
-   Állj már meg az Isten szerelmére! Brooklyn, nem tudtam, hogy jössz!
-   Nem érdekel Louis! - kiabáltam, bár nagyon fájt a torkom. - Az utolsó vonattal utaztam ide, beázott a cipőm, nagyon fázom, vizes a hajam, keresztülrohantam fél Londonon, hogy ezt elmondjam és erre Te hazudtál nekem?! - nevettem keserűen. - Nem, nem vagyok szomorú, csak már megint pofára estem! - kiabáltam.
-   Brooklyn, légyszíves állj meg és menj be ebbe a retkes házba! - üvöltött rám, mire elmosolyodtam és megfordultam.
-   Mert Te, a nagy Louis Tomlinson azt parancsoltad?! - nevettem. - Nem! - vágtam rá. - Nincs szükségem se rád, se a házadra, a hazugságaidra, pedig főleg nincs! - kiabáltam, majd hátat fordítottam és megindultam az utca vége felé, de utánam kiabált.
-   Nincs?! - nevetett gúnyosan. - Szükséged van rám, mert szeretsz! - kiabálta, mire felment bennem a pumpa.
-   Tudod mit?! - fordultam meg idegesen. - Utállak, mert undorítóan viselkedsz! Nem szeretlek, Én azt a fiút szerettem, aki sosem bántott volna olyan dolgokkal, amikről tudta, hogy a legjobban fáj! - üvöltöttem. - És legszívesebben most rögtön cuccolnék el innen, - mutattam a házra. - vinném a lányunk és soha többet nem látnád! Legszívesebben legközelebb a temetéseden engedném, hogy lásson téged, de nem tudom megtenni, mert szeretem a lányom és azt szeretném, hogy boldog legyen.
-   Mindig Emily-vel fenyegetőzöl, mert mást nem tudsz mondani! - kiabálta. - Mert ha velem megutáltatod magad, az neked fog fájni, nem nekem és soha nem tudsz majd elfelejteni, mert nem kellesz senkinek!
Keserűen elmosolyodtam, majd a fejemet ingatva nevettem.
-   Nem Louis, - ingattam a fejem. - Nem ezért. Azért, mert nem vagyok olyan, mint Te! Én sosem foglak olyannal bántani, ami tudom, hogy nagyon fájna neked, Te viszont folyamatosan ezt teszed. - mondtam, majd megfordultam és nyugodtan sétáltam végig az utcán, majd elfordultam.
Nem szólt vissza, mert tudta, hogy nekem van igazam. És nem hinném, hogy fájt neki ez az egész, ugyanis semmi érzelmet nem találok már ebben az emberben, csakis a lánya iránt és a barátnője iránt. De igazából Eleanor és Louis kapcsolatát sem értem. Ha Ők szeretik egymást nekem oké... - ez nem igaz, de mindegy... - viszont kifelé nem igazán mutatják az állítólagos szerelmet.
Egy parkhoz értem, majd bementem és egy padhoz sétáltam. A csupasz, jéghideg kezemmel lesöpörtem róla a havat, majd leültem. Szavakkal nem lehetett kifejezni, mennyire fáztam. A fázás elnyomta az éhséget és a szomjúságot is.
Valahol viccesnek tartottam, - a lelkem legmélyén -  hogy 24-én ott van Doncaster-ben, a meleg házban a családom, vidám hangulat, finom ételek, miközben Én egy férfi miatt, aki nem érdemli meg, hogy utána koslassak és aki nem szeret, miatta ülök most egyedül, a jéghidegben, Londonban egy kis parkban, egy padon.
Felmerült bennem, hogy a kimerültség miatt esetleg elaludhatok, de akkor azzal aláírnám a saját végrendeletemet, ugyanis akkor biztosan megfagynék. Ha nem lenne Emily, ez a gondolat nem igazán rémisztene, ugyanis az önbecsülésem valahol a béke feneke alatt pihen, de a lányom miatt nem tehettem ezt.
Felálltam, majd sétálgatni kezdtem. Teljes céltalanság, reménytelenség és keserűség lengett körbe, de csak sétáltam. Sehol senki.
Kimentem a parkból, mert már nem tűnt jó ötletnek ott ülni, bár öltelem még mindig nem volt. Egyszerűen vacogtam és a végtagjaimat egyáltalán nem éreztem.
Egy sötét alakot láttam nem túl messze tőlem és valamiért megindultam felé.
Lehet, hogy félnem kellett volna, hiszen teljesen feketébe volt öltözve és hátulról sem volt valami biztonságot tükröző kinézete, de ha már az embernek egy ilyen alak az egyetlen esélye, nincs mit tenni.
Kattogni kezdtem, hogy oda menjek-e, vagy ne? De mit veszíthetek, még mindig karácsony éjjel van, teljesen átfagytam, éhes vagyok, kimerült és szomjas, nincs itt senki más, csak Ő. Ha rosszak a szándékai, nem tudom megvédeni magam, hiszen se erőm, se eszközöm nincs hozzá,
De már késő volt, meghallotta a lépteim és felém fordult.


-   Brooklyn! - szólított meg meglepetten Zayn, mire sóhajtottam.
-   Te miért vagy itt, teljesen egyedül? - kérdeztem.
-   Szakítottam Perrie-vel. - mondta lehajtott fejjel. - De Te miért vagy itt? Miért nem vagy Doncaster-ben? - kérdezte.
-   Mert egy idióta vagyok. - motyogtam.
-   Mesélj. - mondta, majd lassan elindult mellettem. - Szerintem egyikőnk se siet sehova.
-   Louis azt mondta, egyedül lesz ma este és ráadásul mikor elutaztunk Doncaster-be Emily haragudott rá. - magyaráztam, mire bólogatott. - Egész vacsora alatt bűntudatom volt, hogy egyedül hagytam, ezért rögtön rohantam ide, az utolsó vonattal, jegy nélkül, pénz és telefon sincs nálam. - ingattam a fejem. - És a vonatállomástól egészen hazáig rohantam, hogy még 24-én megérkezzem és Louis-nak boldog szülinapot és karácsonyt kívánhassak, majd sikerült, de ott volt nála Eleanor. - mondtam.
-   Sajnálom. - mondta halkan.
-   Én vagyok az egyetlen idióta, aki erre képes lenne. - nevettem magamon. - De Te miért nem vagy a családoddal?
-   Mert összevesztem velük. - ingatta a fejét. - Borzasztó dolgokat mondtam és mindent elszúrtam.
-   Valahol hasonlít a helyzetünk. - sóhajtottam.
-   Nem Lyn. - rázta a fejét. - Sose legyél olyan, mint Én! És csak egy valamit tudok tanácsolni neked. - mosolyodott el halványan. - Ha szereted Louis-t, sose hagyd Őt! Én tudom, hogy Te vagy az, aki meg tudja Őt javítani! Okos lány vagy, vicces és gyönyörű.
-   Érdekes, hogy Louis mindig azt vágja a fejemhez, hogy nem kellek senkinek, mert ronda vagyok. - horkantottam.
-   Ezt csak is azért mondja, mert tudja, hogy fáj. - ingatta a fejét. - Sosem gondolja komolyan. Egyáltalán nem vagy átlagos, nálad átlagon felüli lánnyal Louis még életében nem találkozott.
-   Köszönöm Zayn. - mosolyogtam rá.
-   Én szívesen elhívnálak magamhoz, viszont Perrie-hez kell mennem. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Ott a helyed mellette. - mosolyogtam rá.
-   Ezt fogadd el kérlek! - nyomott a kezembe egy elég vastag pénzköteget. - Menj valami hotelbe, vegyél enni, vagy bármi!
-   Zayn, nem kell! - mondtam és vissza akartam adni.
-   Ez a minimum, amit ebben a helyzetben neked adhatok! - mondta, majd elsietett.
Én a zsebembe csúsztattam a pénzköteget és valami hotel-t próbáltam keresni, ami nyitva van. 15 perc séta után találtam egy igazán gyönyörűt, amit ebből a rengeteg pénzből könnyen kifizethettem volna.
Megálltam a kapuban, majd körülnéztem.
Semmi mozgás nem volt az utcán, csak az út másik felén aludt egy hajléktalan egy lépcsőház előtt.
Kihúztam a pénzt a zsebemből és rá pillantottam, majd a hotelre.
Taszított a túl díszes épület, ráadásul képzelem, mit gondolnának rólam, ha így beállítanék oda.
Halványan elmosolyodtam, majd hátat fordítottam neki és megindultam a földön fekvő, didergő ember felé indultam. Céltudatosan mentem oda hozzá.
-   Jó estét! - köszöntem, majd leguggoltam hozzá.
-   Miért nincs a családjával? - kérdezte csodálkozva.
-   Mert egy balfék vagyok. - mondtam a cipőmre pillantva.
-   Miért olyan balfék? - kérdezte kíváncsian.
-   Rossz emberbe szerettem bele újra. - ingattam a fejem. - Ő nem szeret és nem jelentek neki semmit.
-   Rengeteg veszít, ha egy ilyen lányt nem becsül meg. - ingatta a fejét. - Legalább megérdemli a szeretetet?
-   A szíve mélyén egy csodálatos ember. - mondtam, majd bólintottam. - Ezt tartsa meg! - nyomtam a kezébe a vaskos köteget.
Hatalmas szemekkel nézett a pénzre, majd rám.
-   De, miért nem vesz ki ebből egy szobát? - bökött a hotel felé, - Láttam, hogy azt akarja.
-   Nem, nem akarom. - ráztam a fejem. - Azt akarom, hogy valaki boldog legyen, ha Én nem lehetek. - mondtam. - Legyen nagyon boldog karácsonya!

* Louis szemszöge *

Bejártam a környékünket, de nem találtam meg Brooklyn-t. A következő ötletem valahol a belváros volt, hiszen lehet, hogy volt nála pénz és valami hotelben kivett szobát. 

Arra indultam, majd három utcát jártam végig sikertelenül, de a negyedikben egy alakot pillantottam meg egy hotel előtt. 

Észrevétlenül leparkoltam, majd figyeltem. Pénz volt a kezében és a hotelre pillantott, majd megfordult és az utca másik oldalára igyekezett. Ott egy hajléktalan feküdt. 

Váltott vele pár szót, majd a kezébe nyomta a vaskos pénzköteget, majd mondott még valamit és elindult ellenkező irányba. 

Biztos voltam benne, hogy Ő az. A világon nem sok olyan embert találnék, aki ugyan ebben a helyzetben így döntött volna. Talán butának tarthatnám, hiszen az életével játszik, de inkább jószívű, mint buta. Eljött miattam Londonba, egész éjjel utazott és teljesen jogosan borult ki. 

* Brooklyn szemszöge *

-   Brooklyn! - hallottam egy nevem egy ismerős hangon, mire könny szökött a szemembe. 

Futni kezdtem, minél messzebb a hangtól és reméltem, hogy csak képzeltem azt. 

Pár pillanat múlva már lépteket hallottam magam mögül és tudtam, hogy utol fog érni, hiszen a kimerültség miatt nem tudtam gyorsan futni, maximum kocogni. 

-   Állj meg! - kapta el a karom és így megállított. - Te jó ég! - nézett ijedten a karomra. - Teljesen átfagytál! 

-   Engedj el! - szóltam rá mérgesen. 

-   Nyugi, csak gyere haza! - kért. 

-   Nem, hagyj békén! Menj a barátnődhöz, nekem tökéletes így! 

-   Láttam, hogy odaadtad a pénzt. - mondta halkan. - Arany szíved van. 

-   Veled ellentétben! - rántottam ki a karom a markából, majd elindultam, de utánam kapott. 

Elkapta a derekam, visszarántott maga elé és száját óvatosan az enyémre tapasztotta. 

Hirtelen úgy éreztem, hogy megszűnik a didergés és kellemes meleg önti el a testem. Ha Louis nem tartott volna, valószínű összeesem. 

-   Ülj be! - simogatta meg az arcom. 

-   Nem. - motyogtam még mindig döbbenten, de kitartottam amellett, amit mondtam. - Ez nem változtat azon, hogy megaláztál! 

-   Brooklyn, ülj be az autóba és otthon megbeszéljük! - mondta határozottan. 

Lehelete természetesen látszott a hidegben és az is látszott, ahogy az arcomat éri. A testem hőmérsékletéhez képest forró volt. 

Hirtelen a kezeim után kapott és óvatosan megszorította a már rég remegő ujjaimat. Óvatosan a szájához húzta és rá lehelt, majd megpuszilta Őket. 

-   Gyere. - súgta az autó felé biccentve. 

-   Louis, Én... - motyogtam. 

-   Én nagyon sajnálom. - nézett a szemembe. - Tudom, hogy undorító vagyok, csak kérlek gyere haza! - mondta már szinte könyörögve. 

Én óvatosan kicsit bólintottam, majd beültem. Az úton csak csöndben próbáltam magamba szívni a meleget, ami elég jól sikerült. Ahogy hazaértünk, meghallottam a tv hangját.
Eleanor itt van.
Csöndben rúgtam le a vízzel telt tornacipőm, majd némán feltotyogtam a lépcsőn. Kissé még mindig remegtem, de benyitottam a szobámba, majd rögtön a fürdőbe mentem és forró vizet engedtem a kádba. Vittem magamnak egy törölközőt, majd ledobáltam a ruháimat és bemásztam a forró vízbe. Szerintem órákig áztattam magam, de nagyon jól esett. Teljesen felmelegedtem.
Mikor készen lettem gyorsan felvettem egy hosszú ujjú, hosszú nadrágos pizsamát, majd megszárítottam a hajamat. Nagyon éhes voltam, de egyszerűen semmi kedvem nem volt lemenni. Gyorsan bebújtam az ágyam melegébe és nyakig betakaróztam. Nagyon jól esett a meleg, így csak feküdtem a takaró alatt a sötétben és egyszerűen majdnem elaludtam, de nem tudtam teljesen.
Hirtelen nyílt az ajtóm, de meg se moccantam.
-   Brooklyn... - motyogott Louis, majd becsukta maga mögött az ajtót. - Alszol?
-   Nem. - mondtam halkan, érzelemmentesen, de nem fordultam felé. - Holnap elmegyek innen. - jelentettem ki.
-   Nem járnak a vonatok. - mondta.
-   Akkor csak a lakásomba. - mondtam.
-   Ott nincsenek bútorok, se fűtés.
Én csak vállat rántottam.
-   Megleszek ott. - rántottam vállat. - Nem akarok zavarni.
-   Nem tudtam, hogy jön, tegnap este mondta. - magyarázta.
-   Akkor ma igazán megmondhattad volna. - morogtam. - És nem csinálok hülyét magamból...
-   Nem csináltál hülyét magadból. - mondta.
-   Á, dehogy. - horkantottam. - Csak egy naiv liba vagyok! Eljöttem, hogy felvidítsalak és ne legyél egyedül, de már más megtette helyettem. Ráadásul megint itt vagyok és hülyét csináltam magamból, ugyanis megcsókoltál Én, pedig már itt is vagyok. - morogtam. - Mert tök fölöslegesen reménykedem, teljesen más vagy és nem jelentek neked mást, mint egy fölösleges személyt a házban, akivel közös gyereked van.
-   Nem vagy naiv liba! Még sose csinált ilyet senki, azért, hogy jó kedvem legyen! - mondta, mire félbe szakítottam.
-   De igen, ott ül lent és egyedül hagytad!
-   El nem utazott éjjel, pénz, telefon és kulcs nélkül Doncaster-ből Londonba, majd rohant végig London utcáin, csak azért, mert még a szülinapomon akart felköszönteni és nem akarta, hogy egyedül legyek. - mondta és leült az ágyra. - Ő csak délután átugrott, hozott egy doboz sütit és itt maradt.
-   Én is ezt csináltam, csak távolabbról jöttem. - rántottam vállat.
-   Brooklyn, ez akkor sem hasonlítható össze. - mondta, majd éreztem, ahogy elfekszik mellettem.
Én nem néztem rá, csak morogva csúsztam távolabb tőle.
-   Mit kaptál? - terelte a témát.
-   Semmit, engem már nem ajándékoznak meg. - magyaráztam.
-   Senki? - kérdezte.
-   Senki. - mondtam.
-   Te megajándékoztál engem. - mondta.
-   Azzal, hogy megint a nyakadon vagyok?! - horkantottam. - Hatalmas ajándék!
-   Én örülök neki, hogy itt vagy velem és ha esetleg úgy gondolod, hogy a mai meglepetésed nem sült el elég jól, nem haragudnék, ha esetleg holnap itt maradnál. - mondta és ez eléggé meglepett.
Most eléggé rejtetten megkért, hogy maradjak?
Óvatosan felé fordultam és meglepett, hogy majdnem összeért az orrunk, annyira közel voltunk egymáshoz.
-   Azt szeretnéd, hogy maradjak? - dadogtam meglepetten és halkan.
-   Nem lenne rossz. - mosolyodott el. - Csak ketten lennénk a házban.
-   Eleanor? - kérdeztem az egyik szemöldökömet felhúzva.
-   Hívta az előbb az anyukája, haza kellett mennie. - magyarázta. - És holnap nem tud jönni. - mondta és elmosolyodott.
-   Akkor most is ketten vagyunk, nem? - kérdeztem, mire bólintott.
-   Ha nem szeded le a fejem, betakarózom. - mondta mosolyogva, majd óvatosan megemelte a takarót és bebújt mellém.
Kicsit közelebb húzódott, mire próbáltam hátra csúszni, de sajnos elértem az ágy végét.
-   Nem muszáj utálnod. - nézett rám, mire hátat fordítottam neki és oldalt feküdtem. - De tényleg nem. - mondta halkan nevetve, majd egy kezét óvatosan a csípőmre csúsztatta, majd közelebb vont magához és Ő is közelebb csúszott, így teljesen hozzásimultam. A másik kezét a feje fölött behajlította és a hajamat piszkálta vele.