2016. július 29., péntek

Búcsú

Nos, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar eljön, de eljött. Nagyon a szívemhez nőtt ez a történet, nagyon szeretem, de egyenlőre itt a vég. Nem tervezek második évadot, de nem ígérem, hogy nem lesz. Van rá némi esély, de egyenlőre nem látom értelmét. Ha esetleg berobban valami a fejembe, jelentkezni fogok. Nem vagyok túl jó ebben az egész búcsú dologban, de megpróbálom.

Először ez az egész másképp indult. Úgy képzeltem el, hogy ahogy Emily és Brooklyn Louis-hoz, Liam-hez, Harry-hez és Niall-hez költöznek, Brooklyn rettegni fog, Louis fizikailag és lelkileg is bántani fogja folyamatosan, valamint elhurcolja majd minden vad, gyilkossággal egybe kötött akciójukra.
A második tervem az volt, hogy Louis nem hiszi el, hogy Emily az ő lánya és elküldi őket.
Ezeket az ötleteket elvetetettem, hiszen Emily-re tekintve valójában nem lettek volna valósághűek.
Az is tervben volt, hogy Louis a történet végére teljesen visszaváltozik olyanná, amilyen régen volt. Ezt a tervet soha sem töröltem el, inkább csak máshogy alakult. Inkább mondanám, hogy Brooklyn és Louis összeszoktak, mint hogy Louis megváltozott. Brooklyn is változott, ahogy Louis is.
Tervben volt, hogy Emily megtudja miket is tett az apja, de ezt is elvetettem. Emily karaktere inkább Louis és Brooklyn keveréke lett, ráadásul valószínűleg egy Emily korú kislány inkább félne egy ilyen embertől, mint megértené, hogy megváltozik.
A sztori kulcs szava a bizalom lett.
Emily rögtön megbízott Louis-ban és a társaiban, hiszen elfogadta, hogy ő az apja és természetesnek vette a bizalmat, a kötődést és a szeretetet. Brooklyn először tartott Louis-ban, majd megbízott benne, de Louis eljátszotta a bizalmát, nem is egyszer.
Én imádtam írni ezt a blogot, remélem ti is szerettétek.

AZ LENNE AZ EGYETLEN KÉRÉSEM FELÉTEK, OLVASÓIM FELÉ, HOGY HA OLVASTÁTOK, ÍRJATOK VALAMIT KOMMENTBE. ESETLEG, HOGY MILYEN BEFEJEZÉST VÁRTATOK, HOGY KI A KEDVENC SZEREPLŐTÖK, SZERETNÉTEK-E MÁSODIK ÉVADOT, HOGY SZERINTETEK MIRŐL SZÓLNA A MÁSODIK FEJEZET, ESETLEG MELYIK SZEREPLŐRŐL SZERETNÉTEK KICSIT TÖBBET TUDNI? 

KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTÁTOK EZT A BLOGOMAT, KÖSZÖNÖM A RENGETEG HOZZÁSZÓLÁST, A RENGETEG TÁMOGATÁST, MINDEN OLVASÓMRA ÚGY TEKINTEK, MINT EGY BARÁTRA, AKIVEL EGYÜTT ÉLHETTEM ÁT BROOKLYN, LOUIS ÉS EMILY KALANDJÁT, MINDIG FEL TUDTATOK VIDÍTANI, HÁLÁS VAGYOK NEKTEK!! 


2016. július 22., péntek

31. rész - Örökké együtt

Reggel csöngetésre ébredtem, ahogy Louis is, majd a lépcsőn dobogást hallottam és végül lentről Harry, Danielle és Perrie hangját.
-   Louis! - néztem rá ijedten.
-   Hm? - kérdezte álmosan.
-   Lou, hozzám jöttek! - mondtam. - Fel kell öltöznöm és összeszednem magam! Így nem mehetek ki, vagy nem jöhetnek be! - mondtam ijedten, mire elmosolyodott. - Louis, ez nem vicces, és ha rájönnek?!
-   És akkor mi van? - kérdezte mosolyogva. - Felnőtt nő vagy.
-   Louis! - szóltam rá mosolyogva.
-   Oké, megengedem, hogy összeszedd magad, ha nem viszed el a takarót, hanem meztelenül szeded ki a ruháidat a szekrényedből. - vigyorgott.
Sóhajtottam egyet, majd csöndben kimásztam mellőle és a gyertya úton mentem, majd kikaptam ruhákat a szekrényből és bevonultam a fürdőbe. Becsuktam az ajtót és gyors zuhany után magamra kapkodtam a ruhákat és a hajamat is kifésültem, majd normálisan kinézve léptem ki az ajtón. Louis természetesen visszaaludt.
-   Sziasztok! - köszöntem a lányoknak mosolyogva.
-   Tudjuk! - vigyorgott Pezz, mire Harry-re pillantottam.
-   Még Doncaster-ben is hallották, hogy Lou! - utánozta a nyögésem Harry vigyorogva, mire teljesen elvörösödtem.
-   Nem igaz! - morogtam.
-   Oké, akkor nem! - forgatta a szemét, majd elnevette magát.
-   Milyen volt? - vigyorgott Dani.
-   Meséld el! - nyaggatott Perrie.
-   Hagyjatok már! - mondtam teljesen vörösen és eltakartam az arcom.
-   De ez nem gáz, csak mondd már el! - mondta izgatottan Dani.
-   Nem! - vágtam rá. - Nem mondtam, hogy gáz, egyszerűen nem akarom!
-   Romantikus volt? - kérdezte mosolyogva Perrie. - Ennyit ezért csak elmondasz!
-   Igen. - mosolyodtam el. - Teli rakta a szobámat gyertyákkal.
-   Én sose kaptam ilyesmit! - durcizott Pezz, mire csak kuncogtam.
-   És akkor összesítve ti most egy család lesztek? - kérdezte mosolyogva Dani, mire bólintottam.
Ő hirtelen felugrott és mint egy őrült, ugrálni kezdett és felrohant a lépcsőn. Hatalmas sikítást hallottunk, majd azt, ahogy Dani ezt sikítva kezdi el magyarázni Liam-nek az emeleten, de hirtelen csöndben marad,
-   Szerinted megfojtotta? - kérdezte Pezz.
-   Szerintem gyere! - kaptam el a kezét, majd felfelé kezdtem rohanni.
Az elméletem valóra vált, ugyanis Liam éppen szorosan magához ölelve csókolta Danielle-t, aki szinte Liam karjaiba omolva élvezte a pillanatot.
Hirtelen két kis kéz ölelt át hátulról, mire mosolyogva kaptam az ölembe Emily-t.
-   Anya? - súgta. - Ők is szerelmesek, ugye?
-   Igen. - súgtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-   Apa ébren van? - kérdezte halkan.
-   Nincs. - ráztam a fejem.
-   Apa már ébren van. - morgott Louis mögöttünk, a derekamat óvatosan átölelve hátulról, majd egy puszit nyomott Emily arcára és amikor felé fordultam, hogy adjak neki egy puszit, Emily oda tette az ujjacskáját és így az Ő ujját is megpusziltuk mindketten, mire kuncogott
-   Olyan édesek vagytok! - kuncogott Perrie.
-   Miért kellett neked sikítani? - nézett Louis álmos fejjel Dani-ra.
-   Miattad! - vágta rá hatalmas mosollyal. - Mármint mert van Tomlinson család! - ugrált örömében.
-   Csöndben is örülhettél volna! - morogta Lou, mire kuncogtam.
-   És ti? - mutattam Dani-ra és Liam-re.
Danielle teljesen elvörösödve kuncogott.
-   Én nem tudom... - motyogott.
-   Én szeretlek és hiányzol. - fordította maga felé Liam, mire mosolyogva nézett fel a szemébe.
-   Én is szeretlek. - mosolygott rá, majd óvatosan lábujjhegyre állva egy puszit nyomott a szájára.
-   Elmegyünk ma szánkózni! - jelentette be Louis. - Mindenki jön, ugye?
-   Hova? - vánszorgott ki a szobájából álmosan Niall.
-   Szánkózni! - vágta rá boldogan Emily, miközben kiugrott a kezemből és Niall-hez szaladt. - Jössz, ugye? - mosolygott rá, majd felfelé nyújtózkodott, így Niall felkapta az ölébe.
-   Megyek. - sóhajtott nagyot mosolyogva, majd egy puszit nyomott az arcára.
Az egész nap hatalmas családként játszottunk a hóban a kertünkben és csak ebédelni mentünk be, majd folytattuk. Míg be nem sötétedett, addig hógolyóztunk, szánkóztunk és készítettünk hóangyalokat.
-   Emily, gyere! - álltam fel a hóból és óvatosan megfogtam Mily kezét.
-   Hova? - kérdezte elkeseredve.
-   Mert tiszta víz vagy, este fél tíz van és még vacsizni is kell! - mondtam mosolyogva.
-   De csinálsz habot? - kérdezte mosolyogva.
-   Csinálok! - mosolyogtam rá, majd bementünk a házba.
Gyorsan felsiettem vele a lépcsőn, egyenesen a szobájába.
-   Kezd el lehámozni magadról a ruhákat, addig csinálok habot! - mosolyogtam rá, mire bólintott, majd lehuppant a földre.
Én elkezdtem engedni a kádba a vizet és nyomtam bele habfürdőt, majd visszatértem a kislányhoz. Mosolyogva segítettem neki leküzdeni a hatalmas anorákot, majd a harisnyáját és a pólóját, majd bementünk a fürdőbe és ott húztam le róla a trikót, majd a bugyiját és bemászott a kádba. Gyorsan megfürdettem, majd ráadtam a pizsamáját.
-   Anya? - szólt kíváncsian, miközben éppen zoknit adtam rá.
-   Igen? - kérdeztem mosolyogva.
-   Mi most egy család leszünk? - kérdezte és lehuppant az ágyáról, ugyanis már rajta voltak a zoknik.
-   Igen. - mosolyogtam rá, miközben a haját összekötöttem.
-   De ugye nem fogunk elköltözni? - kérdezte.
-   Nem, nem fogunk! - nyomtam puszit az arcára, majd felálltam. - Gyere, vacsizol és utána alvás! - mosolyogtam.
Ő elmosolyodott, majd bólintott és kiszaladt. Leszaladt előttem és rögtön a konyhába vágtatott. Mosolyogva sétáltam utána, majd hallottam, ahogy a hatalmas csapat betrappol a kertből.
-   Mi jót csináltok? - lépett be a konyhába mosolyogva Dani és mögött jött Liam is.
-   Tökéletes! - mutattam rájuk. - Dobjatok össze valami vacsit az Ördöggel, addig elpakolok és lezuhanyzom és eszünk együtt! - mondtam mosolyogva.
-   Munkára fogtak! - sóhajtott Dani, miközben levette a kabátot.
Közben Louis-t megtaláltam a szobája előtt, így őt is elküldtem zuhanyozni. Végül összehoztuk a hatalmas családi kajálást, bár szegény Emily félig aludt már. Utána elpakolnunk, majd Emily-t az ölembe kaptam, aki fejecskéjét rögtön a vállamra döntötte.
-   Anya? - kérdezte halkan.
-   Igen? - kérdeztem mosolyogva és a hátát simogattam.
-   Ma is együtt alszotok Apával? - kérdezte.
Én Louis-ra pillantottam, aki elmosolyodott.
-   Igen. - mondtam mosolyogva.
-   Én is szeretnék veletek aludni! - kérte álmosan.
-   Jó, de akkor menjünk! - mondta Louis mosolyogva, majd megindult előttem.
-   Jó éjszakát! - mondtam mosolyogva.
-   Szép álmokat! - motyogta álmosan Emily.
-   Jó éjt! - mondta Louis is.
-   Elvonult a Tommo család! - mondta vigyorogva Harry.
-   Ne piszkáld már őket, annyira cukik! - mondta Pezz, mire elnevettem magam, majd elindultam a lépcsőn.
Louis a szobájába ment, kinyitotta az ajtót nekem, majd előre engedett. Óvatosan letettem az ágy közepére Emily-t, aki mosolyogva várta, hogy mellé feküdjünk, amit meg is tettünk, miután Louis becsukta az ajtót, majd elkapcsolta a lámpát. Betakaróztunk, majd Emily-t két oldalról átölelve bújtunk össze, mint egy igazi, aranyos család.
Mindig vágytam erre, de sosem tettem érte semmit, most viszont igazán boldog voltam. Úgy éreztem, hogy a kislányom azon a helyen van, ahol a legnagyobb biztonságban van. Utoljára akkor éreztem ekkora biztonságot körülötte, amikor még a hasamban volt.
Úgy éreztem, hogy sérthetetlenek vagyunk mind a hárman, már nincs aki a boldogságunk útjába állna. Emily-nek normális családja van, ráadásul mindennél összetartóbb és már cseppet sem veszélyes, Én mindennél jobban szeretem Louis-t, ahogy Ő is engem és ez a szeretet láthatatlan burkot alkot hármunk körül. Hirtelen elfeledtem amikor Louis hirtelen agresszív lett, amikor megcsalt, amikor undorítóan beszélt velem, amikor úgy éreztem, hogy soha nem leszek boldog. Amikor zokogtam és képtelen voltan elhinni, hogy nekem egy bűnöző a gyerekem apukája. Lehetetlennek éreztem, hogy mi újra együtt legyünk és a helyzet már teljesen más, de a lényeg, hogy szeretjük egymást.

2016. július 16., szombat

30. rész - Ne kínozd az angyalt!

Reggel egyedül ébredtem Louis nélkül és még mindig haragudtam rá. Egyszerűen unom, hogy mindig valami hülyeséget akar csinálni és le kell állítanom! Ráadásul akárhogy nézem, Eleanor ott ült mellette és ezt nagyon nehéz lesz elfeledtetnie velem. 10 perc után meguntam a fetrengést és felkeltem. Egy pulcsit kaptam magamra és alá egy rövidnadrágot. A pulcsi olyan hosszú volt, hogy egyáltalán nem látszott a nadrág, de nem zavart. Felkaptam egy zoknit, a hajamat felkontyoltam a fejem tetejére és halkan osontam ki a szobámból. Mikor leértem, meglepett, hogy már mindenki ébren van.
-   Jó reggelt! - köszöntem.
-   Jó reggelt! - mondta a férfi kórus.
A konyhába indultam, de Niall hirtelen elkapta a kezem.
-   Inkább ne menj be! - mondta keserűen.
-   Miért? - kérdeztem.
-   Ohm... - motyogott.
-   Úgyis be fogok menni! - vágtam rá, kirántottam a kezem az övéből, majd beléptem.
Louis a konyhapultnál állt és egy számomra ismeretlen, gyönyörű lány ült a konyhapulton. Nagyon mérges lettem, de most nem törtem össze, azon már rég túl vagyok.
-   Jó reggelt! - köszöntem hangosan, nagyon dühösen.
-   Brooklyn, - szólt Louis ijedten.
-   Mi van? - morogtam, miközben idegesen kivágtam az egyik szekrény ajtaját, kivettem egy bögrét, majd bevágtam.
-   Te mit csapkodsz?! - kérdezte Louis felháborodva.
Eközben már a kávémat töltöttem a bögrébe.
-   Semmit. - vágtam rá halkan, majd megindultam ki a konyhából és jó hangosan bevágtam az ajtót magam után. - Idd meg! - nyomtam Liam kezébe a bögrémet, majd az ajtóhoz indultam.
Felkaptam a csizmámat, majd kitörtem a házból. Bevágtam magam után az ajtót és tempósan gyalogolva indultam meg. Közben zokogásomat visszatartva, az ajkamba haraptam. Megindultam arra a környékre, ahol a világon a leginkább féltem, vagyis oda, ahová Louis többször elvitt és meg is kellett mentenie. Mikor beértem a sötét környékre, szinte remegtem.

* Louis szemszöge *
Marcy nyakát csókolgattam és éppen a bugyiját hámoztam le róla, amikor megcsörrent a telefonom. Morogva másztam le róla, majd nyúltam a telefonomért. Az egyik biztonsági őr hívott, akiről tudtam, hogy hol lakik, viszont elképzelni nem tudtam, hogy miért hív engem. 
-   Mi van? - kérdeztem mérgesen. 
-   Emlékszel a kicsi ártatlan lánykára, akire vigyáznom kellett? - kérdezte, de nem várt választ. - Na, Brooklyn itt járkál az utcákon, lassan megfagy és idő kérdése, hogy valaki kinézze magának. 
-   Baszd meg! - kiabáltam, majd kinyomtam. 
-   Mi az Baby? - kérdezte Marcy. 
-   Semmi! - kiabáltam idegesen, majd rögtön magamra kaptam a ruháim és a nadrágomba csúsztattam a pisztolyt. 
Kirohantam a szobából, le a lépcsőn, egyenesen az autómig. Bepattantam és száguldva haladtam a legundorítóbb környék felé. Ott lassítottam és az utat kezdtem kémlelni. Nem volt nehéz észrevenni a világ legártatlanabb nőjét ezen a környéken. Kipattantam és odarohantam hozzá, majd hátulról magamhoz öleltem. 
-   Brooklyn, nem vagy normális! Mi ez, valami öngyilkossági kísérlet?! - kérdezgettem. 
-   Elegem van belőled! - lökött el magától. 
Gyorsan magam felé fordítottam és úgy szorítottam magamhoz. 
-   Csak csókolj meg! - kértem sóhajtva. 
-   Csókoljon a halál! - vágta rá mérgesen, mire hirtelen a szájára tapadtam és szenvedélyesen csókoltam. 
Közben úgy öleltem magamhoz, mintha soha többé nem tehetném és ezzel az életünket menteném. Közben hallottam, ahogy kalapál a szíve és ahogy kissé zihál, de feltétel nélkül visszacsókolt. Éreztem, ahogy egy könnycsepp leszalad az arcán, majd elhúzódtunk egymástól. Én letöröltem azt és gyönyörű szemeit kémleltem. 
-   Miért van, hogy akármilyen tapló vagy, mindig a karjaidban kötök ki? - kérdezte sírva.
Nem szóltam, csak letöröltem könnyeit, majd az autóhoz léptem, kinyitottam neki az ajtót és Ő beszállt. Csöndben voltunk út közben és mikor beléptünk megláttuk, ahogy a srácok szinte pukkadozva ülnek az asztalnál, miközben Emily csípőre tett kézzel állt Marcy-val szemben. 
-   Ne szólj rá! - súgtam félig mosolyogva Brooklyn, mire bólintottam és kíváncsian néztem az esetet. 
-   Senki nem hívott! - mondta karba tett kézzel Emily a nőnek. - Menj innen! 
-   Már bocs, de nem egy kislány fogja megmondani, hogy mikor kell hazamennem! - nézett rá lenézően Marcy. 
-   Én itt lakom, Te nem! - jelentette ki vagány vigyorral Emily. - Meg egyébként is, senki nem szeret és csúnya vagy! 
A csúnya egyáltalán nem volt igaz, mert Marcy nagyon szép nő, az alakja is tökéletes. 
-   Emily! - szólt rá Brooklyn, mire Emily felnevetett, majd odaszaladt Harry-hez és az ölébe ült. 
-   Megengedték! - kuncogott. 
Brooklyn elmosolyodott, majd Harry-hez indult, kivette az öléből a kislányt és felfelé indult vele. Sosem tudom megállni, hogy ne nézzem meg a popsiját, ami mindig vonzó marad számomra. Mary-vel felmentünk a szobámba. 

* Brooklyn szemszöge *
Felöltöztettem Emily-t, majd hagytam, hadd menjen. Fogalmam nem volt róla, hogy hova megy. 
-   Mily! - hallottam Louis ijedt hangját, majd ahogy Emily sírva fakadt. 
Ijedten indultam meg Louis szobája felé, mire Emily zokogva ölelte át a lábam. 
-   Én azt hittem, hogy egy család leszünk! - zokogott. - Azt hittem, hogy tényleg szeretitek egymást és Apának nem lesz több barátnője!
-   Kicsim, semmi baj! - guggoltam le hozzá és szorosan magamhoz öleltem, majd nekem is kicsordult a szememből a könny. - Én is ezt hittem. - súgtam, majd megvetően néztem Louis-ra. 
-   Anya! - kapaszkodott belém erősen és zokogott. - Ugye Te sosem fogsz magamra hagyni? 
-   Soha. - mondtam sírva. 
Emily elengedett, majd leszaladt a lépcsőn. Nagyon mérges lettem, felálltam és beléptem Louis szobájába. 
-   Mit csináltál? - kiabáltam rá. 
-   Te üvöltesz?! Valamiért mindig nekem kell megmentenem téged! - kiabált. - Nem tudsz vigyázni magadra egyedül. 
-   Tudod miért?! - kiabáltam. - Mert csak akkor érdekel téged, hogy mi van velem, ha tudod, hogy életveszélyben vagyok! Nem érdekel, hogy mit gondolsz, de Én szeretlek és a lányod is szeret! Te viszont leszarod az állítólagos családodat! 
-   Brooklyn, Én mindennél jobban szeretlek! - kiabálta. - Csak borzasztó nehéz együtt élni egy nővel, aki egyik pillanatban szeret, a következőben pedig utál! 
-   Sajnálom Louis, de mikor azt hiszed, utállak, Én akkor is mindennél jobban szeretlek, viszont az nem vicces, hogy nap mint nap szerelmet vallasz, aztán a következő percben egy csajt szédítesz az ágyadba! Nem érdekel, hogy ezzel hogy volt Eleanor, Én Brooklyn vagyok és undorítónak tartom! De nem csak miatta haragszom rád, hanem a tegnapi akciód miatt is és Eleanor miatt is! 
-   Szánalmas vagy! - nevette el magát Louis mögött a csaj. 
-   Na ne beszélj! - nevettem ki. - Még mindig engem szeret és téged dug! 
Hát igen, itt elcsöndesedett a kiscsaj. 
-   Brook, egy pillanat alatt nem tudsz megváltoztatni! - kiabált. 
-   De esélyt sem adsz rá! Konkrétan olyan hangulatváltozásaid vannak, hogy követhetetlen! Egyik percben konkrétan földhöz vágsz, a másikban ölelgetsz és puszilgatsz! - kiabáltam. 
Louis hatalmasat sóhajtott, majd elém lépett. 
-   Igazad van, sajnálom. - mondta és arcomat kezei közé fogta. - Sokkal szebb, okosabb és aranyosabb vagy nála. - bökött a számomra ismeretlen nőre a fejével, mire elmosolyodtam, majd egyik kezemmel megfogtam az övét, de a másikat az arcomon hagyta. - Ígérem, hogy megváltozom. Segítened kell, de meg tudok változni. 
-   Mégsem mutatod ennek semmi jelét! - sóhajtottam. 
-   Oké, akkor mától kezdve esküszöm, hogy jobb ember leszek! - simogatta meg az arcom. - Húzz innen. - nézett a csajra. 
-   Idióta! - mondta sértődötten, majd kiviharzott a szobából. 
Louis rögtön magához húzott és megcsókolt. 
-   Szeretlek. - suttogtam ajkára. 
-   Én is Brook, mindennél jobban! - motyogott. - Viszont már nagyon nehezen bírom nélküled. - súgta. 
-   Lou! - kuncogtam. 
Ő csak elmosolyodott, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. 
-   Louis! - toltam el magamtól mosolyogva. 
-   Majd folytatjuk. - kacsintott. - Leszel a barátnőm? - komolyodott el. 
-   Leszek. - bólintottam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam a szájára. 
Megnyugtattuk Emily-t, aztán az egész napot azzal töltöttük, hogy képeket válogattunk és rakosgattunk ki a falra. Emily a kanapén elaludt és nem akartul felkelteni, így csak betakartuk szegényt, majd felmentem aludni. Először zuhanyozni indultam. Elég gyorsan készen lettem, mert még meg akartam nézni egy filmet, de mikor kiléptem a zuhanyzóból, Louis fogadott. Nagyon megijedtem, majdnem sikítottam, de megcsókolt. mondanom sem kell, hogy mennyi szenvedély volt csókjában. Keze rögtön vándorolni kezdett testemen, amitől zavarba jöttem, de Őt nem zavarta. 
-   Nekem itt is tökéletes lenne, de jobbat érdemelsz. - mondta, majd megfogta a kezem és a szobám felé húzott. 
Nagyon zavarban voltam, amiért nem volt rajtam semmi és még vizes is voltam, de nem tudtam mit tenni. 
A szobám tele volt gyertyákkal, ami nagyon romantikus volt. Nagyon tetszett, hogy Louis ilyen volt. Azért megnéztem, hogy a gyertyák biztonságos helyen vannak-e, nehogy felgyújtsuk a házat, de tökéletes helyen voltak. Annyira sok volt, hogy beterítette az egész szobát, csak egy kis utat hagyott Louis az ágyhoz. Oda vezetett, majd ledöntött rá. 
-   Ez gyönyörű. - mosolyodtam el. 
-   Olyan, mint te! - mosolygott, majd megcsókolt. 
A csók kezdett elhúzódni, de ez most nem volt probléma. Hagytam, hogy elmélyítse a csókot és kezei újból testemen kezdtek vándorolni. Minden érzékeny pontomra emlékezett és ki is használta ezt. Addig-addig csigázott engem, amíg már legalább annyira akartam őt, mint ő engem. Zihálva néztem végig rajta, majd rögtön megszabadítottam alsójától, hiszen rajta csak az volt. Minden porcikám azt akarta, hogy bennem legyen. Soha nem érzetem még ennyi vágyat. 
-   Louis! - nyögtem, amikor hozzám dörgölőzött. 
-   Sajnálom, hogy kínoznom kell egy angyalt! - simított végig az arcomon, majd egyik kezét levezette térdemre, majd onnan simított végig, combom belső felén, egészen a bejáratomig, amitől felnyögtem. 
Ujjával köröket rajzolt bejáratom köré, amitől folyamatos nyögéseket váltott ki belőlem. 
-   Louis, ne csináld már! - nyögtem hatalmasat. 
-   Csak mondd meg, hogy mit szeretnél! - vigyorodott el, mire lepillantottam a már hasát verő erekciójára és felnyögtem. - Ó, csak nem őt? - pillantott le vigyorogva. 
-   Lou! - nyögtem hangosat és hozzád dörgölőztem, mire Ő is felnyögött. 
-   Még várhatunk a következővel. - vigyorgott, miközben felgörgettem a gumit a farkára. 
Ezen a mondatán muszáj volt kuncognom. 
-   Szeretnéd még? - vigyorgott, mire csak nyögtem egyet és belém nyomódott. 
Sikítottam volna a fájdalom miatt, de eszembe jutott, hogy Emily alszik és valószínű a srácok is, így az alsó ajkamba haraptam. Louis nem tudott várni, viszont lassan mozgott bennem, így a fájdalom kezdett élvezetté alakulni. 
-   Jobb Kicsim? - kérdezte félig nyögve, mire csak bólintottam. 
Ahogy gyorsított, egyre nagyobbakat nyögtünk mindketten, majd elérte a G-pontom és még nagyobbakat nyögtem, közeledve a gyönyörhöz. 
-   Lou, mindjárt! - nyögtem szaggatottan. 
-   Én is. - nyögött, majd még gyorsabban kezdett lökni. 
Pár pillanattal később szinte egyszerre értük el a gyönyört és hatalmasat nyögtünk. 
-   Szeretlek. - nyomott puszit a homlokomra zihálva. 
-   Én is. - mosolyodtam el fáradtan. 
-   Megbántad? - kérdezte halkan, mire megráztam a fejem. 
Pihegtünk egy kicsit egymás karjaiban, majd Louis megint fölém kerekedett. 
-   Nagyon sokat bántottalak, úgyhogy nagyon sokkal tartozom neked. - mondta, majd megcsókolt. 
Kezemmel hajába túrtam közben. Elmosolyodott, majd óvatosan elhúzódott és száját nyakamra tapasztotta. Minden csókjánál sóhajtottam. Lassan haladt lefelé hasamon, majd hirtelen megéreztem a nyelvét bejáratomnál, mire hangosat nyögtem. Elvigyorodott, majd egy puszit nyomott combom belső felére. 
-   Imádom ezt hallani! - vigyorgott, majd nyelvét mozgatni kezdte bennem, egyre gyorsabban. 
Leírhatatlan érzés volt, folyamatosan nyögdécseltem és egy hangos "Lou" sikoltással mentem el. 

Louis mellkasára döntöttem a fejem és mellkasom sűrűn emelkedett. 
-   Annyira szexi vagy! - nyomott puszit a fejem tetejére. - Nagyon szeretlek. 
-   Én is. - mosolyodtam el és összefűztem ujjainkat. 
Egy puszit nyomtam a csuklójára, ahol a kötél ábra elszakad, majd Lou kezét szorítva és hozzá bújva aludtam el. 

2016. július 8., péntek

29. rész - Ugye nem csináltál butaságot?

Ahogy bemásztunk, megpillantottam egy csapatot, akik cseppet sem voltak józanok, sem barátságos kinézetűek.
-   Nem Louis! - vágtam rá és ahogy visszafordultam Louis felé, felkapott a vállára mint egy zsákot.
-   Gyere Brook, ne kéresd magad! - mondta és hangján vigyort hallottam.
-   Louis, miért nem vihetnél olyan helyekre, ahol Én is jól érzem magam? - kérdeztem tőle mérgesen.
-   Jó lesz, hidd el! - mondta. - Sziasztok! - köszönt az ismeretleneknek.
-   Ő ki? - kérdezte valaki.
-   Will, Ő a gyerekem anyja, Brooklyn. - mondta neki Louis.
-   És miért nem tud a lábán jönni? - kérdezte nevetve.
-   Mert amilyen szép, olyan makacs. - mondta Louis, mire mérges lettem.
-   Tegyél le! - szóltam rá mérgesen, mire letett, majd nagy mosoly jelent meg az arcán.
-   Imádom, amikor mérges vagy. - vigyorgott.
-   Hagyj békén! - vágtam rá, majd karba tett kézzel, mérgesen méregettem.
-   Oké, akkor gyere! -ölelte át a derekam Louis, mire sóhajtottam és engedelmeskedtem neki.
A torna terem egyik ablakán bemásztunk, majd le a bordásfalon és végül a férfi öltözőben kötött ki a társaság. Ott leültek, majd egy számomra ismeretlen férfi elővett egy fegyvert és Louis felé nyújtotta. Rögtön megijedtem, de ezt nem mutattam.
-   Őt! - adott a kezébe egy fényképet egy nem túl idős férfiről.
-   A megbeszélt összeg? - nézett rá komolyan Louis.
-   Igen és hallgatok a gyerekedről és a feleségedről. - bökött felém.
-   Az kéne még! - mordultam fel.
-   A Cica is segít neked? - mutatott rám a főnök mellett álló alacsonyabb.
-   Nem, hagyd őt békén! - védett meg Louis rögtön.
-   Nyugi Tomlinson, nem ugrom rá a nődre. - nevette el magát a főnök. - Holnap reggelre!
Louis csak bólintott. Csöndben léptünk le, majd az utcán kivertem a balhét.
-   Ugye nem?! - néztem rá mérgesen.
-   Brooklyn, semmi közöd az egészhez! Felnőtt férfi vagyok! - mondta rezzenéstelen arccal.
-   Nem engedem! - kiabáltam, miközben követtem, ugyanis gyors léptekkel igyekezett a házuk felé.
Elé siettem, majd megálltam előtte és így ő is megállt rám pillantva. Kezeim közé fogtam az arcát.
-   Louis, szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni, kérlek ne csináld! - mondtam és közben sírva fakadtam.
-   Azt csinálok, amit akarok! - kiabált rám és lehelete látszott a hidegben. - Ne nyekeregj! - üvöltötte, majd a karomnál fogva ellökött maga elől, így a jónba estem.
Betrappolt a házukba és hátra se nézett. Zokogva keltem fel és szaladtam be a házunkba.
-   Mi a baj? - kérdezte ijedten Anya.
-   Louis! - zokogtam, majd a nyakába borultam.
-   Mi történt? - kérdezte halkan, a fülembe suttogva.
-   Megint... - ezt már megértette.
-   Már megtette? - kérdezte ijedten, mire hevesen ráztam a fejem.
-   Akkor akadályozd meg! - vágta rá.
-   Rendben! - vágtam rá, majd elhúzódtam tőle.
Egész nap csak kattogott az agyam és felöltözve vártam, hogy Louis induljon Londonba. Este 10 órakor indult. Rögtön megfogtam Emily kezét és vonatra szálltunk. Szerencsére elaludt, így nem kellett elmagyarázni neki, hogy miért megyünk. A ház felé közeledve megpillantottam, hogy indulnak. Sokan voltak, rengetegen. A házunk mellett bújtam el és szorítottam magamhoz Emily-t, aki hirtelen felkelt.
-   Anya, miért vagyunk itthon? - kérdezte.
-   Majd bent elmondom, most egy kicsit maradj csöndben! - súgtam.
Csak csöndben bólintott, majd visszadöntötte kis fejét a vállamra.

* Louis szemszöge *
Már összeszedtük a csapatot és indultunk is. Mindenki külön autóval, így könnyebb becserkészni az ellenséges bandát. Mindenki másfelé indult és megbeszéltük, hogy a ház előtt találkozunk, ahol már az ellenségünk fog várni. Eleanor ült mellettem, mert Ő bírta ezeket, sőt, segített. Száguldottam az utca felé és ahogy megbeszéltük, mindenki egyszerre ért a csapattal szembe, az utcába.
-   Menjünk Édes! - mosolygott rám Eleanor, majd kipattant.
Megcsörrent a telefonom és Brooklyn neve villogott a képernyőn. Rögtön felkaptam, hiszen nagyon aggódtam érte.
-   Apa! - szólt bele zokogva Emily.
-   Hol vagy kicsim, mi a baj? - kérdeztem ijedten.
-   Félek! Otthon vagyok, egyedül! Anya elment utánad! - zokogott.
-   Micsoda?! - kérdeztem ijedten és a visszapillantó tükörben hátra pillantottam.
Ott állt Brooklyn, pontosan az autóm mögött. Kabátja és cipője is tiszta víz volt, ahogy haja is, amit nem fedett sapka. Kezei remegtek, valószínű nagyon fázott. Arca ijedt volt és a tömeget pásztázta, ugyanis rajtam kívül már mindenki kiszállt. Könnyeitől csillogott az arca és a szemei is. Egy kusza tincset idegesen kisöpört az arcából.
-   Anya téged keres! - zokogott Emily.
Összeszorítottam a fogam és kinyomtam. Nagyon fájt a szívem és csak is a kislányomhoz húzott, de muszáj volt kiszállnom, nem lehettem gyenge.
Becsaptam az ajtót, majd Brooklyn megszólalt.
-   Remélem tudod, hogy a kislányod zokog. - mondta halkan, mégis a csöndet késként hasító, kissé sírós hangon Brooklyn. - Az apját keresi és félti.
Tudta, hogy a szívemre beszél. Tudta, hogy meghat minden amit mond.
Erős akartam lenni, így ökölbe szorítottam a kezeimet.
-   Nem attól leszel erős, hogy megölsz valakit. - mondta ki nyíltan. - Attól, hogy ellent tudsz mondani. Attól, hogy fel mered vállalni, hogy igenis apuka vagy és érdekel a családod! Nem érdekel, hogy mit csinálsz! Megbízhatsz bennem, viszont remélem tudod, hogyha megteszed, elvesztetted a lányod is, nem csak engem.
Igaza volt, minden egyed szava igaz volt.
Felé fordultam és egyenesen a szemébe néztem, majd megfogtam a pisztolyt, lepillantottam rá, majd ledobtam. Brooklyn lepillantott rá, de nem mutatott reakciót.
-   Tomlinson, hallgatsz egy gyáva szukára? - röhögött az, akinek a mai áldozatomnak kellett volna lennie.
Brooklyn nem szólt semmit.
-   Ez a nő a pokolba is utánam jönne, csakhogy megmentsen! - mondtam, de csak is Brooklyn-t vizsgáltam.
-   Hiszen ide jött. - rántott vállat. - De ez nem ok arra, hogy megfutamodj, csak mert azt mondja.
-   Már bocs, de a gyáva az igencsak nem illik rám! - szólt oda Brooklyn, mire elmosolyodtam.
Nem nézett rám, csak megkerült és nem törődve vele, hogy mennyi olyan ember van körülötte, akiktől fél, odasétált az áldozatom elé. - Itt vagyok, fegyver meg minden ilyesmi nélkül, csak az érzéseim vezetnek és egy olyan férfit szeretek, akitől félek, aki nem szeret viszont, aki talán sose lesz hűséges, de kitartok mellette, mert valójában nem vagyok normális! - nevette el magát keserűen, majd megfordult és az autó felé indult.
Szó nélkül indult az anyós ülés felé és nem félt már Eleanor-tól sem, fintorogva arrébb lökte és beült, mire behuppantam mellé.
Nem szóltunk egymáshoz, egészen hazáig. Kiszálltunk és ahogy kinyitottam az ajtót, Emily a nyakamba ugrott. Erősen magamhoz szorítottam.
-   Szeretlek Mily! - pusziltam bele a hajába.
-   Apa, ugye nem csináltál butaságot? - kérdezte félve.
-   Nem Kicsim. - suttogtam. - Miért nem alszol még?
-   Féltettelek. - motyogott.
-   Menj fel, aludj, nekünk még meg kell beszélnünk dolgokat! - nyomtam puszit az arcára.
-   Oké. - mosolyodott el, majd letettem és felsietett.
Brooklyn csöndben követte. Fél óra múlva Brook már pizsamában jött le hozzám.
-   Brooklyn, befejeztem. - néztem a szemébe, mire keserűen elnevette magát.
-   Komolyan?! - nevetett. - Miért hazudsz?
-   Oké, akkor máshogy mondom. - sóhajtottam. - Légy a barátnőm és legyünk egy család. - mondtam határozottan, mire döbbenten nézett rám. - Soha többet nem csinálok ilyesmit, normális leszek, vigyázni fogok rátok, mert fontosak vagytok nekem! A legfontosabbak! - mondtam, majd felálltam, odasétáltam hozzá és átölelve a derekát, magamhoz húztam. Teljesen egymáshoz simultunk, de nem szóltunk.
Kisimítottam egy kócos, vizes hajtincset az arcából és még közelebb húztam az arcát, ami szinte már lehetetlen volt.
-   Szeretlek. - súgta, majd megcsókolt.
Igazi szerelmes, tökéletes csók volt. Öleltük egymást, ahogy csak tudtuk és már egy hajszál is alig-alig fért volna közénk.
-   Szerelmesek vagytok! - sikította a lépcsőn vidáman Emily, mire ijedten váltunk el egymástól és néztünk rá. - Láttam, ahogy puszilkodtok! - kuncogott. - Szeretitek egymást, ez biztos! - ugrált vidáman tapsikolva. 

2016. június 18., szombat

28. rész - Hazug aljadék

Reggel Emily mellett ébredtem. Mosolyogva nyomtam puszit az arcára, majd óvatosan, halkan kimásztam mellőle az ágyból. Elmosolyodtam, amint végiggondoltam, hogy Louis otthon van és ez egy kicsit olyan mint régen. Minden télen korán reggel felkaptam a kabátomat és egy cipőt és átrohantam Louis-ékhoz, Jay mindig beengedett, közölte, hogy "Mint mindig, alszik!" aztán felszaladtam, bebújtam Louis mellé és úgy aludtam tovább.
Most elmosolyodtam, majd halkan kiosontam és leszaladtam. Felkaptam a kabátomat és egy cipőt, majd elindultam. Hát tiniként jobban bírtam a hideget...
Jay elnevette magát amikor meglátott.
-   Soha többet! - ráztam a fejem mosolyogva. - Kinőttem ebből.
-   Szerintem alszik. - mosolygott, mire bólintottam, de most csak a cipőt vettem le.
Felsiettem és halkan nyitottam be Louis szobájába, miközben levettem a kabátom.
Amint megláttam, mi történik, már nem bírtam tartani magam. Egy könny tört elő, majd még ezer követte.
-   Te büdös, utolsó, hazug aljadék! - sikítottam zokogva.
Csak ekkor vett észre és lökte le magáról Brianát, akit csak fehérnemű takart.
-   Brook... - jött közelebb, de rákiabáltam.
-   Ne merj így hívni! - kiabáltam rá zokogva. - Soha többet ne érj hozzám, ne gyere a közelembe! - zokogtam, majd hozzá vágtam a kabátomat.
-   Brooklyn kérlek hallgass meg! - nézett rám könyörögve.
-   Hallgasson meg a halál! Ne mondd, hogy kényszerített rá! - nevettem keserűen. - Mindig megbocsájtok neked, mert szeretlek, de ennek vége!
Mit láttam a szemében? Olyat amit még soha... egy könnycseppet, ami aztán lefolyt az arcán. Ámulva néztem.
-    Te most komolyan sírsz? - néztem rá hatalmas szemekkel a saját könnyeimet törölgetve.
Ő óvatosan közelebb lépett és le akarta törölni, de megfogtam a kezét.
-    Louis, most színészkedsz? - néztem a szemébe sírva.
-    Úgy ismersz mint aki tudna olyasmit? Nem Brooklyn, ezek kibaszott valódi érzelmek! - mondta és még egy könnycsepp követte az előzőt.
-    Ne csináld, kérlek! - néztem fel rá sírva. - Én... nem. - vágtam rá és újra előtört belőlem a düh. - Elhívtad és majdnem lefeküdtél vele! - mutattam Brianára. - Elegem van abból, hogy szórakozol velem.
-    Szeretlek Brooklyn. - nézett a szemembe és tekintete rabul ejtett, majd végignéztem arcán, ahogy sír.
-    Nem. - mondtam a fejemet rázva. - Fogalmam sincs miért nem hagysz békén, de ha szeretnél nem okoznál fájdalmat mindig! - kiabáltam sírva, majd egyszerűen otthagytam, lerohantam és cipő nélkül vágódtam ki az ajtón, ami hatalmas hiba volt.
-    Brook, jól vagy? - szaladt oda hozzám ijedten Lottie, aki valószínű eddig hazafelé tartott.
Zokogva ráztam meg a fejem, majd a nyakába borultam.
-    Meg fagysz! - nézett végig rajtam.
-    Nem érdekel. - zokogtam. - Sosem fog szeretni.
-    Brooklyn, Louis csak is téged szeret! - nézett a szemembe Lottie és az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrte. - Valójában szeret. - súgta halkabban és elmosolyodott. - Néha beszéltem vele, nagyon ritkán és egy idő után sokat beszélt rólad és nem olyan régen sírt miattad.
-    Most is sírt. - motyogtam sírva.
-    Tudom, hogy nem normális, hogy hülyeségeket csinál és azt is, hogy sokszor csak a szex hajtja, de soha nem láttam még sírni egy nő miatt sem.
Közben megpillantottam Lottie háta mögött Louis-t, aki még mindig sírt. Lotts elmosolyodott, majd óvatosan ellépett közülünk.
Louis a szemembe nézett és még egyet közelebb lépett, így már szinte teljesen előttem volt.
-    Remélem tisztában vagy vele, hogy nagyon haragszom rád és téged ki kéne herélni? - néztem fel rá és nem mosolyodtam el, de Ő megtette helyettem, mire Én is így tettem.
-    Szeretlek Brooklyn! - tette kezeit óvatosan az arcomra.
-    Csak nem jobban mint a farkad... - forgattam meg a szemem.
-    Ha ez így lenne nem lennék itt és nem sírnék. - mosolygott.
-    Inkább maradj csöndben. - sóhajtottam, majd közelebb léptem hozzá és átöleltem, így kezeimet becsúsztattam a pulcsija alá, aminek le volt húzva a cipzárja.
-    Jég hideg vagy! Brooklyn, nem fázol? - kérdezte.
-    Befagy a fenekem. - kuncogtam, majd az arcomat is belefúrtam a pulcsijába.
-    Akkor miért nem vagy hajlandó bejönni? - sóhajtott mosolyogva és próbált minél jobban magához szorítani hogy ne fázzak annyira.
-    Mert így jó... - motyogtam halkan mosolyogva. - Itt Louis illat van... - kuncogtam.
-    Gyere Te pingvin! - mondta, majd óvatosan megemelt a fenekemnél, így a lábaimmal átöleltem a csípőjét és az arcom a nyakába fúrtam.
-    Utálom, hogy ennyire szeretlek. - motyogtam.
-    Ezt kérlek ne csináld. - szólt rám, mire kuncogtam, de csak kapaszkodtam a nyakába és próbáltam nem megfagyni.
-    Minden rendben? - hallottam Jay mosolygós hangját.
-    Haragszik rám, de egyébként igen. - bólintott Louis és a hangja vidám volt.
-    Nagyon haragszom! - emeltem ki, mire Louis még erősebben préselt magához, ami jól esett.
-    És megfagyott? - kuncogott Jay.
-    Egész biztos. - nevetett Lottie.
-    Louis, fürdesd meg forró vízben! - szólt rá Jay, mire elnevettem magam.
-    Legyél jó fiúcska! - kuncogtam Louis nyakába.
-    Te meg jó kislány és ne rohangálj így télen! - mondta és elindult felfelé.
-    Louis, fent lesz Briana és az elég... - mondtam volna, de benyitott és már nem volt ott.
-    Nyugi Brook. - nyomott puszit a fejem búbjára, majd bevitt a fürdőjébe, óvatosan a kád szélére ültetett és megnyitotta a forró vizet mögöttem.
Egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd megszólalt.
-    Fürödj, kint várlak. - mosolygott, majd megfordult és ki akart menni, de utána szóltam.
-    Addig gyorsan mész Briana-hoz? - kérdeztem vigyorogva.
-    Nem. - vágta rá, majd élesen fújta ki a levegőt és kilépett.
Ezzel kissé felidegesítettem...
Gyorsan ledobáltam a ruháimat és beültem a kádba.
Percekig csak csöndben ücsörögtem és gondolkoztam, lehetett az fél óra is, amikor nyílt az ajtó és ijedten pillantottam oda.
Louis lépett be, de nem takarta semmi csak egy törölköző a dereka köré tekerve.
-    Louis, menj ki! - szóltam rá és próbáltam eltakarni magam.
Ő elmosolyodott, majd odalépett a kád mellé, majd fölém hajolt, mire felnéztem rá. Ő lehajolt hozzám, majd megcsókolt. Kissé még sokkban voltam, így kihasználta a helyzetet.
-    Emlékszel, hogy anyukám fél órával ezelőtt mit mondott? - kérdezte vigyorogva.
-    Hogy fürödjek meg forró vízben. - néztem fel rá még mindig ijedten, mire megnőtt a vigyora.
-    Nem Brooklyn, azt mondta, hogy fürdesselek meg forró vízben. - mondta, miközben ledobta a törölközőt.
Teljesen meztelenül állt előttem, majd beült a kádba velem szembe. Én megszólalni sem tudtam, ugyanis teljesen meglepődtem és zavarban is voltam.
-    Louis, Te... - motyogtam.
-    Meztelenül ülök veled egy kádban és hozzád sem értem... még. - vigyorgott.
-    Te hihetetlen vagy! - néztem rá mérgesen.
Ő elmosolyodott, majd közelebb csúszott és valahogy, kevés művészkedés után, az ölébe húzott, így mellkasa a hátamhoz ért, amitől kirázott a hideg.
-    Nem csinálok semmi olyat, amit nem szeretnél. - mondta mosolyogva, miközben az egyik hajtincsemmel játszott, majd egy puszit nyomott a vizes hajamra.
Elmosolyodtam, majd óvatosan hátra dőltem, így a fejemet hátradöntve, pont a vállára tudtam helyezni.
-    Akkor is nyomulsz! - kuncogtam, majd az arcára nyomtam egy puszit.
-    Akkor nyomultam volna, ha még a cukrászdának a konyhájában megdugtalak volna. - mondta vigyorogva. - Na az nyomulás lenne...
Én csak kuncogtam.
-   Szeretlek... - motyogtam, mire Louis mosolyogva megfogta a kezem és egy puszit nyomott rá.
-   Én is Brook. - mondta mosolyogva. - De ideje megfürdetni téged... - mondta, majd elvigyorodott.
-   Ha arra célzol, nem fogok fölállni. - mondtam.
-   Pedig muszáj lesz... - vigyorgott.
-   Nem. - vágtam rá. - Nem akarom, hogy láss!
-   Láttalak már és azóta csak még gyönyörűbb lettél és nőiesedtél. - mondta, majd a csípőmnél fogva óvatosan felállított, majd Ő is felállt.
Direkt nem fordultam felé, inkább csak a fenekemet és a hátamat lássa...
-   Tökéletes vagy Baby. - súgta, majd egy puszit nyomott a vállamra. - Kérlek fordulj meg.
Én halkan engedelmeskedtem neki, mire végignézett rajtam, majd megcsókolt. Roppantul zavarban voltam, amikor tusfürdős keze bejárta egész testem, nem is beszélve arról, amikor ez fordítva történt... Még ahhoz is ragaszkodott Louis, hogy felöltöztessen.
-    Zavarban vagy. - nézett végig rajtam mosolyogva Louis.
-    Ezek után ne csodáld... - mondtam.
-    Miért? Mert együtt fürödtünk, mert meztelen voltál előttem, vagy mert Én meztelen voltam és vagyok előtted? - kérdezte vigyorogva.
-    Emiatt mind! - mondtam, majd elnevette magát.
-    Fürödtünk már együtt, gyönyörű vagy és még leszek is meztelen előtted. - sorolta, majd a végén kacsintott.
-    Jó, akkor is! - kuncogtam és figyeltem, miközben a haját rendezgette a tükörben.
Mosolyogva léptem mögé, majd lábujjhegyre állva összeborzoltam. - Erre nem érek rá! - mondtam, majd kimentem.
Lesiettem a lépcsőn, majd Lottie nézett rám vigyorogva.
-    Csak nem együtt fürödtetek? - vigyorgott Lottie, majd nyílt az ajtó és Apa trappolt be.
-    Mit keresel itt?! - nézett rám mérgesen. - És miért az Ő ruhái vannak rajtad?
Majd megérkezett Anya is, aki Apára nézett mérgesen.
-    Elmúlt 18. - nézett Anya mérgesen Apára. - Ráadásul szeretted Louis-t, tehát csönd! Örülj neki, hogy boldog a lányod és nem az a szlogen, hogy magányosan fog meghalni. Ráadásul Emily is az apjával lehet.
Louis a lépcsőnél állt és már majdnem hangosan felröhögött, mire kuncogtam.
-   Indulj haza és akadj le a felnőtt lányodról! - tolta kifelé Anya, majd ahogy becsukódott az ajtó, Louis kilépett a takarásból és hozzám lépett.
-   Már tuti, hogy együtt fürödtetek! - vigyorgott Lotts.
-   Ez így volt. - bólintott Louis vigyorogva, majd mögém lépett és hátulról átölelve belepuszilt a hajamba.
-   Nem szoktál ilyen aranyos lenni... - néztem fel rá mosolyogva.
-   De szoktam. - mosolygott édesen. - Öltözz fel, elviszlek valahova!
-   Hova viszel vasárnap reggel? - néztem rá értetlenül.
-   Nem mondom meg. - vigyorgott.
-   Vagyis nem mennék el, ha megmondanád? - kérdeztem.
-   Hát, csak ha huncut kedvedben vagy. - nevette el magát. - Öltözz!
-   Jó. - sóhajtottam, majd megindultam felfelé.
Mire leértem felöltözve a régebben itt hagyott ruháimban, Louis si fel volt öltözve.
-   Hova megyünk? - kérdeztem tőle.
-   Csak egy kicsit rosszalkodunk. - kacsintott.
-   Nem megyek! - vágtam rá.
Mosolyogva lépett mögém, majd rám adta a kabátom, a fejembe húzta a sapkám, majd Ő is felöltözött.
-   Vigyázom rád Brook! - lépett elém mosolyogva.
-   Én azt, hogy nem hagysz meghalni, azt nem nevezném vigyázásnak! - néztem rá, mire elnevette magát.
-   Gyere! - fogta meg a kezem mosolyogva, majd kihúzott a házból.
A sulinkhoz mentünk.
-   Mássz be! - kacsintott a kerítésnél.
-   Nincs az az Isten! - néztem rá a fejemet rázva.
-   Akkor bedoblak! - rántott vállat, majd fel akart emelni.
-   Jó, bemászok... - sóhajtottam, majd bemásztam, de fogalmam nem volt róla, mire vállalkoztam...

2016. június 10., péntek

27. rész - Bosszú...

Pontosan tudtam, hogy Louis azt hiszi, hogy a nyakába ugrom meg ilyenek, de azért a bosszú ott lebegett a szemem előtt és nem hagyhattam szó nélkül ezt az egészet.
-   Anya! - tört be korán reggel kiabálva Emily a szobámba.
-   Emily, apádat rohamozd meg! - mondtam.
-   Oké! - nevetett, majd kiszaladt, nyitva hagyta az ajtómat és valószínű Louis-ét is, ugyanis mindent hallottam. - Apa! - sikította.
-   Anya küldött mi? - hallottam Louis morgását.
-   Nem... - kuncogott Mily.
Imádom!
-   De miért nem alszol? - motyogott Louis.
-   Mert felébredtem. - vágta rá.
-   De Anyát felkeltetted már, nem? - kérdezte tőle Lou.
-   Hát de. - nevetett.
-   Akkor miért nem megyünk át hozzá?
-   Téged úgy se fog az ágyába engedni! - nevetett Mily.
Okos kislány!
-   Miért ne engedne? - értetlenkedett Louis.
-   Mert haragszik rád.
-   Ó, hidd el engem be fog engedni az ágyába. - mondta, majd hallottam, hogy közelednek.
-   Nem fog. - néztem Louis-ra.
-   Most a tegnapi miatt? - kérdezte kitárt karokkal.
-   Pontosan. - bólintottam vigyorogva. - Tehát ha itt akarsz maradni, maximum a földön.
-   Nem vagyok kutya! - vágta rá sértetten.
-   Briana biztosan nem bánja, ha befekszel mellé. - rántottam vállat.
-   Na jó, ez rohadtul nem vicces Brook. - nézett rám mérgesen. - Azért hisztizel, mert Brianával vagyok, de magadtól elhajtasz? Ha téged megért valaki, esküszöm, hogy Én ártatlan vagyok!
-   Ha odafigyelnél egy kicsit másra is magadon kívül, talán megértenél. - mondtam.
-   Emily, ébreszd fel Harry-t. - szólt neki Louis.
-   Miért, megint veszekedni fogtok? - kérdezte Mily.
-   Olyasmi, csak menj! - mondta Louis, majd a kislány után becsukta az ajtót.
Nem engedett beszélni, egyszerűen mintha erre a pillanatra várt volna már évek óta, az ágyamra mászott, majd fölém tornyosult és lecsapott ajkaimra,
-   Louis! - toltam el magamtól. - Haragszom rád!
-   Brook, nem tudok mást mondani, mint hogy őszintén szeretlek! - nézett a szemembe. - És szeretni is foglak.
-   Ezt nem szeretnéd elküldeni SMS-be és kinyomtatom és ha nem lesz így, megetetem veled! - mosolyodtam el.
-   Nem kell megetetned velem, mert így lesz. - simított végig az arcomon mosolyogva.
-   Amúgy annyira nem bánnám, ha leszállnál rólam, mert mégiscsak benyithat bárki! - néztem fel rá.
-   Ettől izgalmas. - vigyorodott el.
-   Louis! - morogtam, majd eszembe jutott, hogy azért a bosszúra szükség van, majd huncut mosollyal hirtelen a hátára fordítottam és egy puszit nyomtam a mellkasa közepére, mire vigyorgott és keze a csípőmre vándorolt, de tudtam, hogy meg tudom lepni és meg is tettem.
Lepattantam róla, majd az ajtó felé indultam és miközben kinyitottam azt, hátra pillantottam rá.
-   Brook, itt ne merj hagyni! - nézett kissé döbbenten, félig nevetve, de félig mérgesen, mire aranyosan elmosolyodtam.
Eltátogtam neki egy "Szeretlek!"-et, majd dobtam egy puszit és kiléptem az ajtót becsukva magam után.
Kuncogva szaladtam le.
-   Megkérdezhetem, hogy kedves Louis miért küldi rám a lányát hajnalban?! - morgott Harry rám nézve.
-   Tehát nem szeretsz?! - nézett fel rá a háta mögül karba tett kézzel Emily, mire elmosolyodtam.
-   Te vagy a mindenem! - kapta fel Harry mosolyogva, majd kényelmesen elhelyezte a kezében és úgy készítette közben a kávéját. - Csak apád mindig elküld hogy kelts fel.
-    Amúgy is felkeltenélek! - rántott vállat a kezében a kislány, majd elvette a tejszínhabot a pultról és Harry kávéja tetejére nyomott belőle. - Ha nem mennél mindig bulizni, lehet hogy magadtól felkelnél! - kopogtatta meg Harry fejét Mily.
-    Nagyon pimasz leszel! - csikizte meg.
-    Mint az apja. - forgattam a szemem mosolyogva.
-    Anya? - nézett rám kérdőn, de nagy mosollyal Mily.
-    Mi kérésed lenne? - mosolyogtam rá.
-    Elmegyünk korizni? - mosolygott édesen.
-    Apáddal alkudozz, Én tudod hogy imádok télen járkálni. - mosolyogtam rá.
-    Oké! - bólogatott aranyosan. - Őt úgy is könnyű rávenni.
-    Tényleg?! - nézett rá döbbenten Harry. - Akkor nem ugyan azt az embert ismerjük.
-    Nekem könnyű! - nevetett Emily, majd lemászott Harry öléből. - Megyek tv-t nézni. - vigyorgott, majd beszaladt a nappaliba.
-    Emily, nem akarsz reggelizni? - mosolyogtam rá.
-    Majd. - rántott vállat és lecsapódott a kanapéra.
-    Szia kedves Brooklyn! - lépett be Louis mérgesen, de arcán félmosoly ült.
-    Én ilyet miért nem tudok? - néztem fel rá kérdőn.
-    Mit? - kérdezte értetlenül.
-    Ilyen féloldalas mosolyt? - mutattam az arcára. - Te is tudsz ilyet! - mutattam Harry-re.
-    Mert ez a perverz mosoly. - magyarázta Harry vigyorogva. - Te ilyet nem is próbálsz!
-    Te csak ilyeneket csinálsz! - mondta Louis, majd engem utánozva, sóhajtva megforgatta a szemét, majd eljátszotta ahogy kuncogok meg ahogy zavarba jövök.
-    Nem is így néz ki! - motyogtam kuncogva.
-    Persze... - forgatta a szemét Lou. - Csak minden második percben ezeket látom!
-    Ez nem igaz! Nem vagy velem annyit! - néztem rá szúrós szemmel elkomorodott.
-    Megint hisztizel?! - nézett le rám unottan.
-    Nem hisztizek! - hisztiztem.
-    Akkor haragszol. - vágta rá.
-    Igen. - bólintottam.
-    És közben hisztizel! - folytatta.
-    Nem! - morogtam.
-    Csókolj meg! - vágta rá és elvigyorodott.
-    Csókoljon meg a halál. - vágtam rá, mire Harry elröhögte magát.
-    Megmondtam, hogy hisztizel! - bólogatott. - Különben nem szólnál vissza, csak motyognál össze-vissza és zavarban lennél.
-    Ne elemezd a viselkedésem! - vágtam rá karba tett kézzel.
-    Brooklyn, azt hiszem már eléggé megleckéztettél.
-    Én nem hiszem. - ráztam a fejem vigyorogva. - De gondolom nem volt nagy probléma, Briana simán hagyta, hogy ágyba vidd, nem?
-    Csak nem felizgattad és ott hagytad? - hallottam magam mögül Harry röhögő hangját. - Odanézz, milyen bátor lett a kiscsaj! - röhögött, majd hátulról magához rántott és úgy ölelt. - Bírlak.
Louis szemmel láthatóan megsértődött, ugyanis mérgesen nézett rám és kiment.
Persze, ha Ő csinál hülyeséget, ugorjak a nyakába, ha Én egy kicsit megsértem a lelki világát a bosszúval, akkor meg rohanjak utána?! Hát hogy is ne!
-    Melyikőtök a hisztisebb? - nevetett Harry és elengedett.
-    Kétségtelenül Louis. - vágtam rá, majd mérgesen léptem ki a konyhából és indultam meg az emeletre.
Morogva léptem be a szobámba, ahol rögtön ledöbbentem. Louis állt nekem háttal, egy szál alsóban. Néma léptekkel közelítettem meg, de azt meghallotta ahogy becsuktam az ajtót, de nem fordult hátra, csak összerezzent. Megijedt.
Muszáj volt mosolyognom, hiszen Louis-n végignézve, nem a legijedősebb alakot látja az ember, az biztos és nagyon aranyosnak találtam ezt.
Lábujjhegyen, óvatosan mögé lépdeltem és nem értem hozzá, csak óvatosan lábujjhegyre emelkedtem és egy nagyon óvatos puszit nyomtam Louis nyaka és válla találkozásához, mire kirázta a hideg.
Elmosolyodtam, majd visszaereszkedtem a talpamra és megfordultam, hogy kimenjek, de nem tudtam megállni egy kérdést.
-    Amikor kedved tartja, csak úgy bejössz a szobámba és levetkőzöl? - kérdeztem mosolyogva.
-    Szeretnél legközelebb inkább Te levetkőztetni? - kérdezte, de nem fordult meg, mégis hallottam a hangján hogy vigyorog.
-    Mindenképpen. - válaszoltam vigyorogva, mire tudtam hogy meglepődik és meg is fordult.
Felhúzott szemöldökkel vigyorgott rám.
Én kuncogva dobtam neki egy puszit, majd kimentem az ajtón és lefelé siettem. Lehuppantam Emily mellé, de Ő idő közben elaludt. Óvatosan, mosolyogva álltam fel, majd vettem a kezembe. Motyogott valamit, de nem kelt fel. Felsiettem vele, majd halkan vittem a szobájába, befektettem az ágyába, betakartam, majd egy puszi után kisiettem a szobájából.
Lefelé siettem, majd a konyhába akartam menni, de nem bírtam ki, hogy ne hallgassam meg mit mondd Louis.
-    Megőrjít ez a nőszemély! - morgott. - Pontosan tudja, hogy mi tetszik, mik a gyenge pontjaim és előszeretettel alkalmazza a tudását. - magyarázott tovább. - Aztán otthagy mint egy idiótát!
Kuncogva léptem be a konyhába. A hűtőből kivettem egy Kinder tejszeletet és mosolyogva kezdtem eszegetni.
-    Látod?! - bökött felém Louis felháborodva, mire csak kuncogtam.
-    Megérdemled, hogy hülyítsen egy kicsit! - mondta Harry röhögve.
Én közben óvatosan felugrottam a pultra, így Louis mellé kerültem, ugyanis Ő a pultnak dőlve magyarázott eddig, míg Harry vele szembe állt ugyan úgy.
-    Kérsz? - mosolyogtam Louis-ra, aki elmosolyodott, megfogta a csuklóm és a szájához húzta a tejszeletet és kb. a felét leharaptam. - Louis! - nyafogtam nevetve, majd kiszedtem a tejszeletből egy kis krémet és az arcára kentem, majd nevetve fogtam meg a karját és magam elé húztam, így csípője a két lábam közé került.
-    Nem kezdhetsz el összekenni! - kapta el a csuklóm, hogy ne tudjam a közelébe vinni a tejszeletet, mire csak nevettem.
-    Csak egy kicsit! - kértem rá nézve mosolyogva.
-    Szerinted Emily kitől örökölte? - nevetett Harry és figyelte ahogy nyafogok.
-    Lou! - néztem rá aranyosan.
-    Nem. - vágta rá határozottan, de közben mosolygott.
-    Légyszi! - kértem tőle mosolyogva, miközben hasa aljától egészen a mellkasáig felsétáltattam a mutató és középső ujjam, mint egy emberkét.
Végignézte, de úgy tett, mint akire nem tudtam hatást gyakorolni, pedig éreztem, ahogy megfeszül a felső teste.
-    Ezzel nem tudsz elkápráztatni, ilyet Én is tudok! - vigyorgott, majd a vállamról indította ujjait és a melleim felé sétáltatta őket, de nevetve takartam el a melleimet a kezemmel.
-    Csak egy ici-picit! - mosolyogtam rá.
-    Maximum az arcomra, ha utána lepuszilod! - vigyorgott.
-    Jó. - bólogattam, mire elengedte a csuklóm és elfordította a fejét.
Én összekentem az arcát, majd nevetve pusziltam le.
-    Finom. - kuncogtam.
-    Mostantól így fogsz étkezni? - nevetett Harry.
-    Nem vicces. - forgattam a szemem mosolyogva.
Megettem az utolsó falatot, majd a kukába dobtam a papírt. Elgondolkoztam, mit is kéne csinálni.
Eszembe jutott, hogy nem lenne hülyeség visszatérni Doncaster-be, hiszen azért elég csúnyán leléptem.
-   Emily! - szóltam neki, miközben leugrottam a pultról.
Gyorsan elém szaladt.
-   Megyünk a nagyszüleidhez. - mosolyogtam rá.
-   Apa is jön? - pillantott Louis-ra.
-   Nem, ketten megyünk. - mosolyogtam rá.
-   Hova? - lépett oda Louis.
-   Doncaster-be. - vágtam rá, felpillantva rá.
-   Minek? - kérdezte értetlenül.
-   Mert a családom. - vágtam rá.
-   De ott voltál. - nézett le rám, majd elmosolyodott. - Aztán pedig itt.
Elmosolyodtam, ugyanis nagyon tetszett az az időszak amikor kettesben voltunk.
-   Igen, de a családom és azért mégis karácsony este hagytam ott őket! - sóhajtottam.
-   Akkor megyek veletek. - mosolyodott el.
-   A családodhoz? - csodálkoztam.
-   Nem, a hajléktalanokhoz! - forgatta a szemét mosolyogva. - Nyilván. - bólintott.
-   Én azt... - motyogtam.
-   Pakolj össze magatoknak és indulunk. - kacsintott, mire bólintottam.
Felszaladtam és először lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben léptem ki és dobáltam ki a ruhákat. Kiválasztottam két megfelelő táskát, majd elkezdtem bele hajtogatni a ruhákat. Mikor úgy véltem, hogy készen vagyok, éppen öltözni akartam, amikor nyílt az ajtó. Louis lépett be, vigyorogva mért végig, majd óvatosan elém lépett és magához húzott.
-   Annyira gyönyörű és ártatlan vagy. - vigyorgott lenézve rám. - Mintha egy kislányt tartanék, viszont tudom, hogy ennyire még Te sem lehetsz ártatlan.
-   Louis, miért vagy velem ennyire kedves? - sóhajtottam.
-   Mert szeretlek Brook. - nézett le rám mosolyogva.
-   Tényleg? - néztem fel rá nagy szemekkel. - Mármint valójában, nem csak mondod? - kérdeztem.
Ő elmosolyodott, majd egyik kezével elengedett és kettőnk közt felmutatta kisujját.
-   Esküszöm. - mosolygott.
Mikor kicsik voltunk mindig így csináltunk, amikor mondjuk sokáig választottak el minket. Nem kellett semmit mondanunk, csak megszorítottuk egymás kisujját, mert ez nálunk azt jelentette, hogy hűségesek leszünk.
Kuncogva emeltem fel Én is a kisujjam és mielőtt az övébe akasztottam volna kissé elhúztam.
-   Biztos vagy benne, hogy meg akarsz esküdni, hogy hűséges leszel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Mindennél biztosabb. - bólintott, mire elmosolyodtam és összeakasztottuk a kisujjunkat.
-   Szeretlek. - súgtam felnézve rá, mosolyogva.
-   Én is téged. - mosolygott, majd egy puszit nyomott az ujjainkra.
-   Szentesítetted? - kuncogtam.
-   Igen, most te jössz! - tolt felém ujjainkat, mire egy apró, óvatos puszival ajándékoztam meg.
-   Ez elég gyerekes volt. - kuncogtam.
-   Tekintve, hogy csak egy törölköző van rajtad, szerintem igazán érett. - vigyorgott.
Én unottan megforgattam a szemem, majd a mellkasánál eltoltam magamtól.
-   Összepakoltál magadnak? - kérdeztem tőle miközben kiszedtem a szekrényemből egy pulcsit és egy fekete farmert.
-   Igen. - mondta, miközben mellém lépett, elvette a bordó pulcsit és visszatette a szekrénybe.
Kiment, majd pár pillanat múlva megjelent a saját pulcsijával a kezében és azt nyomta a kezembe. A fejemet ingatva elnevettem magam, majd fehérneművel együtt bevonultam a fürdőbe. Gyorsan felöltöztem, majd a hajamat kiengedve hagyva léptem ki.
Louis vigyorogva nézett rám.
-   Olyan aranyos vagy. - mosolygott, majd magához húzott és egy puszit nyomott a számra.
-   Jól van, azért ez nem rád vall. - kuncogtam. - Nem vagy a nagy, kemény, bűnöző, macsó. - pimaszkodtam.
-   Ha az lennék, nem hagytam volna, hogy felöltözz. - kacsintott vigyorogva. - De ha ragaszkodsz hozzá! - rántott vállat, majd hirtelen még közelebb rántott magához, vadul megcsókolt és közben egyik kezét a fenekemre csúsztatta.
Valójában amikor ilyen, azt is szeretem csak azt nem, amikor még érzékelten tapló is.
-   Otthon azért inkább aranyos legyél. - kuncogtam.
-   És apád? - kérdezte. - Neki valahogy be kell adagolnod, mert eléggé utál.
-   Majd Anya. - rántottam vállat kuncogva.
-   Akkor induljunk. - mosolygott, majd elengedett.
Az órákon át tartó hosszú út nem volt a legizgalmasabb, Emily aludt, Louis vezetett Én meg bámultam. Mikor végre megérkeztünk a házunk elé, Emily már ébren volt és rögtön kipattant, ahogy Én is. Louis elnevette magát, majd követte a példánkat. Kivettük a táskákat, majd mielőtt még megindultunk volna az ajtó felé, Anya lépett ki rajta. Hatalmas szemekkel nézett végig Louis-n, mosolyogva.
-   Anya! - lengettem a kezem nevetve, hátha felébred a sokkból.
-   Veled már találkoztam, nem is olyan rég! - legyintett rám, majd Louis mosolyogva lépett elé. - Te férfi lettél. - bólintott mosolyogva Anya, majd megölelte Louis, aki szorosan magához ölelte anyukámat, hiszen kicsit mindig a második anyukája volt.
Mikor elhúzódtak egymástól, Anya még mindig nagy szemekkel vizsgálta Lou-t.
-    Mik ezek a firkák rajtad Fiam? - mutatott a tetkóira sóhajtva Anya, de közben mosolygott, mire Louis elnevette magát.
-    Tapasztalatok. - rántott vállat mosolyogva.
-    Megtapasztaltad, hogy nem csináltatsz többet? - kérdezte tőle Anya karba tett kézzel, de még mindig mosolygott.
-    Anya! - szóltam rá. - Én szeretem azokat!
-    Ki gondolta volna! - forgatta a szemét.
-    Szia Mama! - ugrott mellé Emily, mire Anya felkapta az ölébe. - Apádra is hasonlítasz rendesen! - nyomott puszit az arcára.
-    Anya, még lesz időd megvizsgálni Louis-t, mert Emily nagyon hasonlít rá. - sóhajtottam.
-    Miért, szükséged van rám? - kacsintott Louis.
-    Igen. - vigyorodtam el.
Louis elnevette magát, majd utánam jött. A szobámba igyekeztünk, ledobtuk a két táskát, majd Louis lazán elterült az ágyamon. Én mosolyogva bújtam hozzá.

2016. június 3., péntek

26. rész - De tényleg minek?

-   Briana, Te minek vagy itt? - kérdezte tőle karba tett kézzel Emily, mire a kezeimmel eltakartam a szemem és elnevettem magam.
Emily, a kis kedves, óvatos!
-   Én apukád egyik jó barátja vagyok. - mosolygott rá.
-   Akkor is fölösleges vagy! - mondta nyersen Emily.
-   Emily, ez csúnya volt! - szólt rá Louis.
Én csak kínos mosoly kíséretében takartam az arcom.
Tudtam a következő beszólását: "Briana is az!"
Rögtön befogtam a száját, ugyanis biztos voltam benne, hogy ezt mondaná.
-   Mily, ha kérhetem kulturáltan és ne veszekedj apáddal! - szóltam rá, majd átültettem előző helyére. - Ugyanakkor meg de, nyugodtan veszekedhetsz, ugyanis nem Őt rugdostad belülről és nem Ő kelt fel hozzád éjjel.
-   Azt mondtad, hogy ezt Apától örököltem! - nézett rám.
-   Ebben biztos lehetsz. - bólintottam.
-   Akkor nem értem, hogy Ő hogyan nem látja, hogy Briana csúnya. - mondta lazán.
Tudtam, hogy van annyi esze a gyerekemnek, hogy tudja mit mond és a belső, kissé gonosz énem vigyorgott, de kívülről komoly voltam.
-   Emily ilyet nem mondunk! - szólt rá Harry.
Én megfogtam a kezét és felhúztam a székről.
-   De Anya is mondta már másokra, például... - mondta volna, de közbe vágtam.
-   Emily! - szóltam rá mérgesen, de mosoly bujkált az arcomon. - Én nem úgy mondtam, hogy az illető hallotta, de ezt nem szabad! - mondtam, mire elvigyorodott.
-   De mondtad! - vigyorgott.
-   Mondd, ha ennyi eszed van, miért nem öltözöl fel egyedül?! - kérdeztem karba tett kézzel.
-   Mert vicces, ahogy válogatsz és néha táncolsz közben. - vigyorgott.
-   Jó, de ezzel a viselkedéssel megnyerted, hogy ma egyedül öltözöl és a saját szobádban alszol, egyedül! - mondtam karba tett kézzel.
-   De Anya! - nyafogott.
-   Nyomás! - mutattam a lépcsőre.
Ő szomorúan nézett rám, majd felbattyogott.
-   Ilyenkor úgy fáj a szívem. - sóhajtottam mosolyogva.
-   Anya! - kiabált Emily fentről.
-   Mi van? - sóhajtottam.
-   Lejöhetek? - kérdezte, majd megláttam a lépcső tetején.
Odaálltam a lépcső aljára karba tett kézzel.
-    Lejöhetsz, de normálisan viselkedsz! - mondtam határozottan.
-    Jó. - mondta, majd leszaladt, el mellettem.
-    Ritkán vagy ilyen határozott. - vigyorgott rám Louis.
-    Biztos. - rántottam vállat érzelemmentesen.
Emily aranyosan bocsánatot kért Briana-tól.
-    Emily, mehetsz mesét nézni! - böktem a nappali felé.
-    Oké. - vigyorgott, majd beszaladt a nappaliba.
Elnevettem magam a kis bolondos kislányon, majd lehuppantam a székre.
-    Apa! - kiabált, majd inkább visszaszaladt az étkezőbe, majd Louis mellé és mosolyogva mászott fel az ölébe.
Louis arcát az ici-pici kezei közé fogta, majd mosolyogva kezdte nyúzni Louis-t.
-    Megnézed velem a Hófehérkét? - mosolygott rá aranyosan.
-    Emily, miért nem Anyát kéred? - sóhajtott.
-    De Anya is jön! - vágta rá nagy mosollyal. - Légyszi! Apuci!
-    Apuci menj már vele hercegnős mesét nézni! - vigyorgott rá félig röhögve Liam.
-    Mily, ne nyúzd apádat, megyek. - mosolyogtam rá.
-    Jó, de Apa is kell! - vágta rá. - Választhatsz mesét! - mosolygott Lou-ra.
-    Jó, akkor megyek! - mosolygott rá, majd letette a földre a kislányt és felállt.
Én is követtem Emily-t, majd lehuppantunk a kanapéra és Louis elkezdte válogatni a meséket.
-    Legyen az Oroszlán Király. - mosolygott Louis, majd elindította és lehuppant Emily mellé, aki így kettőnk között ült.
Emily mosolyogva ült Louis ölébe, mire elnevettem magam, de Én nem mentem közelebb Louis-hoz. Neki ez szemmel láthatóan nem tetszett, rám is pillantott, de Én nem néztem rá, így úgy gondolta, majd Ő intézkedik. Átölelte a csípőm és közelebb húzott magához, szorosan mellette ültem, mire elmosolyodtam.
-    Louis, ezt mégis hogy gondolod?! - nézett rá felháborodva Briana.
-    Briana, ne nyekeregj! - szólt rá, de rá se nézett.
-    Mit gondolsz, ki vagyok Én, hogy így beszélj velem?! - nézett rá karba tett Briana.
Ebből gáz lesz...
-    Emily, gyere menjünk szánkózni! - kapta az ölébe Niall, mire hálás pillantást vetettem rá, de csak bólintott mosolyogva.
-    Ugyan az a senki vagy, aki eddig voltál. - állt fel Louis mérgesen.
-    Hogy mered ezt mondani?! - visított Briana.
-    Nyugodj már meg! - röhögte el magát. - Mondtam valaha is, hogy szeretlek?!
-    Nem, de... - motyogott.
-    Akkor mit vártál kedvesem?! - nevetett lenézően. - Még mindig csak az ágyasom vagy és sose leszel több.
Én csöndben figyeltem, majd úgy döntöttem, hogy ehhez semmi közöm...
Felálltam, majd csöndben sétáltam el az üvöltözők mellett, lehajtott fejjel. A szobámban gyorsan felöltöztem téliesen és leszaladtam. Felkaptam a csizmámat, majd kiléptem a hidegbe.
Hullott a hó, ami miatt nem tudtam nem mosolyogni. Imádom a telet!
Csöndben indultam el, senki nem vett észre az utcákon, ami így volt a legjobb. Úgy mentem az emberek között, mint egy szürke kisegér. Hiszen leginkább az is vagyok.
Pár órával később elkezdtem fázni. A hajamra hullott hópelyhek elolvadtak, így a hajam is kissé hideg és vizes volt. Hazafelé siettem. Mikor beléptem a házba, Harry és Liam mosolyogva pillantottak rám.
Elmosolyodtam, majd lekaptam a csizmám és a kabátom. Rohantam a szobámba, hiszen nagyon fáztam.
-   Lyn, ne menj fel... - mondta Harry, de már fent voltam és meghallottam, hogy miért nem kellett volna felmennem.
Miért mondja, hogy szeret és csak engem szeret, amikor lefekszik Brianával? Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Louis mit milyen okból tesz!
Rögtön egy kövér könnycsepp folyt le az arcomon, majd követte még száz hasonló.
Benyitottam a szobámba, bevágtam az ajtót és zokogva dőltem az ágyamra. Rögtön meghallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó és Emily vidáman nevetgél.
Kivágódtam az ajtón és megint bevágtam.
-   Anya, miért sírsz? - kérdezte ijedten, mire leguggoltam elé és magamhoz öleltem.
-   Mert buta vagyok. - sírtam.
-   Anya, biztos vagyok benne, hogy okos vagy! - mondta Emily.
Elhúzódtam tőle, majd a két kezem közé fogtam az arcát.
-   Emlékszel arra, amit reggel mondtunk, ugye? - néztem rá, mire bólogatott. - Oké, akkor felejtsd el! - mondtam sírva. - Apád nem szeret engem. Én szeretem Őt, mert nem vagyok normális! Nincs annyi eszem, hogy felfogjam, mennyire nem kéne!
-   Brook. - szólt Louis ridegen a lépcső alján.
Egy törölköző volt a dereka köré tekerve, semmi más nem fedte.
-   Brooklyn, gyere ide. - parancsolta, mire nagyon mérges lettem.
-   Tudod kinek tudsz parancsolni?! - kiabáltam rá. - Az ágyasodnak! Az majd leül, ha azt mondod neki, de hányszor kell még ráébreszteni téged, hogy nem vagyok sem a kutyád, sem a tulajdonod?!
-   Kussolj már el az isten szerelmére és gyere ide! - kiabált rám.
-   Ha akarsz tőlem valamit, akkor idejössz. - vágtam rá mérgesen.
-   Emily, gyere! - kapta az ölébe Hazza, majd felszaladt vele.
Louis elém lépett és kihasználva a magasságát, le nézett rám.
Megint úgy éreztem magam, mint egy kisegér.
-   Miért hazudsz a gyereknek? - nézett a szemembe.
-   Nem hazudok neki. - vágtam rá, de csak halkan.
Ebben a pillanatban nem kicsit féltem.
-   Miért félsz? - kérdeztem.
-   Én... nem félek. - motyogtam, mire elnevette magát.
-   És nekem miért hazudsz? - kérdezte.
-   Mert Te is hazudsz nekem folyamatosan. - néztem rá szúrós szemekkel.
-   Nem hazudtam neked. - nézett le rám komoran.
-   De igen. Azt mondtad, hogy szeretsz. - mondtam és megint egy könny folyt le az arcomon.
-   Mert így van. - bólintott.
-   Mégis szükséged van Eleanor-ra, Nicole-ra és Brianára is, nem?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Meg még kire nem?!
-   Csak rád van szükségem. - nézett a szemembe komolyan, majd hirtelen magához rántott és megcsókolt, de nem csókoltam vissza, sőt ellöktem magamtól és felpofoztam.
-   Ne hazudj! - néztem rá hihetetlen mérgesen.
-   Brook, mondd mi a jó szart kell még csinálnom, hogy higgy nekem? - kérdezte sóhajtva.
-   Mondjuk bizonyítani! - vágtam rá.
-   Igen?! - kérdezte mérgesen, majd idegesen feltrappolt és pár pillanat múlva pár papírral tért vissza, meg egy dobozzal. - Tessék! - nyomta őket a kezembe.
A papírokra pillantottam... váló per. Döbbenten néztem fel Louis-ra, majd a dobozt is kinyitottam.
Egy gyönyörű nyaklánc volt, amin egy kövekkel kirakott répa medál volt. Elmosolyodtam, majd elnevettem magam.
-   Megőrjít a hisztid. - mondta Louis mosolyogva, a lépcsőn ülve.
Megint elnevettem magam, majd letöröltem a könnyeimet.
-   Emlékszel rá, hogy mikor kicsik voltunk, a lépcsőn ültél amikor... - mondtam volna mosolyogva, de közbe vágott.
-   Amikor megkértem, hogy légy a barátnőm. - mosolyodott el. - Csak akkor fel voltam öltözve.
-   Meg aranyos voltál. - rántottam vállat pimasz mosollyal.
-   Miért, most milyen vagyok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Aranyoson kívül kb. minden. - kuncogtam.
-   Hogy tudsz ennyire gyorsan hangulatot váltani? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Liam, mire mosolyogva vállat rántottam.
-   Tehetség. - mosolyogtam. - Ezt visszaadom. - nyújtottam Louis-nak a papírokat.
Ő elvette, majd letette maga mellé.
-    Befejezted a hisztit? - kérdezte Lou mosolyogva.
-    Igen, de nem jelenti, hogy nem haragszom! - mutattam rá mérges pillantással.
-    És megbüntetsz, mert rossz voltam? - kérdezte vigyorogva és közben kacsintott.
-    Szeretnéd... - forgattam a szemem.
-    Te is... - vigyorgott.
-    Louis! - szóltam rá kuncogva. - Viselkedj!
-    Én csak felajánlottam! - emelte fel a kezeit ártatlanul.
-    És mi lenne, ha felajánlanád magad az emeletre és felöltöznél? - kérdeztem karba tett kézzel, mosolyogva.
-    Egy feltétellel. - vigyorgott.
-    Most tök olyan vagy, mint a lányod. - mosolyogtam rá. - Na mondjad.
-    Kapok egy csókot. - vigyorgott.
-    Már ha felállsz, mert nincs az az isten, amiért Én lehajolnék annyira... - mondtam.
-    Mert öreg vagy? - vigyorgott.
-    Nem, mert hónapokig hurcoltam a kölyköd, aki cseppet sem volt könnyű egy idő után. - néztem le rá komoran, de félig mosolyogtam. - Mert neked tök könnyű volt!
-    Jó, ebben igazad van... - mosolygott.
-    Aztán nem te keltél fel az éjszaka közepén. - vigyorogtam.
Ő közben felállt, majd elém lépett és kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta.
-    Itt fáj? - kérdezte vigyorogva és elkezdett csikizni.
-    Louis! - próbáltam lefogni nevetve, majd hirtelen megállt. - Fejezd be, nem vicces!
-    Csókolj meg! - vigyorgott.
-    Nem, mert csikiztél! - léptem el vigyorogva, majd el akartam menni, de visszarántott.
-    Ilyet nem játszunk Brook... - ingatta a fejét, majd megcsókolt.
Nem engedett el, csak elhúzódtunk egymástól, de még mindig ölelt.
-    Olyan kis kicsi is törékeny vagy! - mosolygott rám.
-    Nem is... - kuncogtam.