17. rész - Változó személyiség.

Végre hazaértünk a kórházból. Minden éjszaka a földön aludtunk Louis-val, de Emily-t semmi képpen sem hagytam volna ott. Reméltem, hogy végre minden rendben lesz.
Reggel kopogásra keltem. Kikecmeregtem az ágyból, majd álmosan az ajtóhoz battyogtam. Mikor kinyitottam Louis-val találtam szembe magam. Hirtelen megijedtem, hiszen még mindig jóval magasabb nálam és éppen hogy az álláig érek, ráadásul elég közel álltam hozzá. Felnéztem a gyönyörű szemeibe, mire elmosolyodott.
-   Nagyon ártatlan vagy. - mosolygott rám, mire szégyenlősen mosolyogtam. -  Eljössz velem valahova? - kérdezte mosolyogva.
-   Meghalok? - néztem rá félve.
-   Szerintem nem. - mondta vigyorogva.
-   Nem volt túl biztató. - mondtam, de tudtam, hogy viccel.
Igen, ez nála igazán humoros... nálam kevésbé.
-   Elmegyünk egy biztonságos helyre, aztán egy kevésbé biztonságos helyre, de az is tetszeni fog. - mondta mosolyogva.
-   Nem kell leugranom sehonnan? - kérdeztem félve.
-   Majd meglátjuk. - kacsintott, majd közelebb lépett Én, pedig hátráltam, így kényelmesen belépett a szobámba és becsukta maga után az ajtót. - Öltözz. - mondta mosolyogva.
Én a szekrényhez léptem csöndben, majd körülnéztem benne. Úgy éreztem, tetszeni akarok Louis-nak, de ez az Én szekrényemet elnézve nehéz. Ha Eleanor a mérce, valahol nagyon mínuszban vagyok. Kivettem egy farmert, egy szürke trikót és egy szürke kötött pulcsit, ami mondhatni egyáltalán nem volt vastag.
-   Ebben meg fogsz fagyni. - fogta meg Louis a pulcsit.
Én rá pillantottam, de nem szóltam semmit.
-   Várj. - mosolyodott el, majd felállt az ágyamról és kiment.
Én kíváncsian néztem utána. Az ajtót nem csukta be, csak gyorsan bement a szobájába. Egy szürke pulcsival tért vissza. Emlékszem arra pulcsira. Még nagyon régen együtt vettük, ugyan olyan van neki. Az is szürke, viszont sokkal vastagabb.
-   Tessék. - adta a kezembe, majd becsukta az ajtóm és visszaült az ágyra.
Én meglepetten néztem a kezemben tartott ruhadarabra. Régen egyszer otthagytam nála. Rá emeltem a tekintetem.
-   Igen, megtartottam. Öltözz! - sürgetett.
Elővettem egy vastagabb zoknit a fiókból, majd fehérneműt és bevonultam a fürdőbe. Bezárkóztam, megmosakodtam és felöltöztem. Átfésültem a hajamat és összekötöttem a fejem tetején egy copfba. Mikor kiléptem Louis elmosolyodott és ahogy végignéztem rajta, nekem is muszáj volt mosolyognom, ugyanis azt a pulcsit viselte.
-   Lenne egy tanácsom. - mondta mosolyogva, majd felállt.
-   Mármint a megjelenésemmel kapcsolatban? - néztem rá meglepetten.
-   Igen. - mosolygott rám, majd felállt és egészen elém lépett.
Én kérdőn néztem fel rá. Ő nemes egyszerűséggel megfogta a hajgumit és kihúzta a hajamból, így az függönyként libbent a fejem köré. Én elmosolyodtam ezen, majd eligazgattam.
-   Mehetünk? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam és felkaptam a táskám.
-   De Emily? - torpantam meg és kérdőn néztem rá.
-   Nem jöhet, de a fiúk vigyáznak rá. - mondta mosolyogva.
-   Hát jó. - bólintottam, majd követtem.
-   Mily, legyél jó, mi majd jövünk! - integetett neki Lou, majd megragadta a kezem és az előszobába húzott.
Felkaptam a csizmám, majd a kabátom. A kötött sapkámat csak a cipőszekrényre dobtam. Louis felkapta, majd a fejembe húzta és megigazította. Én elrendeztem alatta a hajam, majd kiléptünk a házból. Louis kinyitotta nekem az autójának ajtaját, majd mikor beültem becsukta és beült mellém.
-   Vásárolni megyünk. - mosolygott rám, mire bólintottam.
Bekapcsolta a fűtést, majd levettem a sapkám és kigomboltam a kabátomat.
-   Mit gondoltál Emily-nek? - kérdezte az utat figyelve.
-   Hát nagyon örülne neki, ha kitennénk képeket. - néztem rá, majd elmosolyodtam. - És összegyűjthetnénk párat, vennénk egy képkeretet és kiraknánk.
-   Jó ötlet. - bólintott mosolyogva.
-   Más még nem igazán jutott eszembe, neked? - kérdeztem.
-   Elvihetnénk korizni. - mosolygott.
-   És Te is jössz? - kérdeztem mosolyogva, mire bólintott.
-   Úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy 23-án mindenki hazamegy a szüleihez és csak 30-án találkozunk újra itthon. - mondta.
-   Te is hazajössz, ugye? - kérdeztem.
-   Nem megyek. - mondta.
-   De Louis, Ők a családod... - motyogtam.
-   Brooklyn, ez nem a Te dolgod, ne szólj bele, kérlek! - mondta, mire bólintottam.
-   Egyedül leszel? - kérdeztem.
-   Megérdemlem. - mondta.
-   De hát a szülinapodat is magányosan töltöd? - kérdeztem halkan.
-   Nem, majd találkozom Eleanor-ral. - mondta feszülten, mire bólintottam.
Nem feszegettem tovább a határait, mert így is meglepően átlépte őket azért, hogy a kedvemre tegyen. Ugyan olyan pulcsit vett fel, mint Én, ráadásul eljön velem egy plázába, ami egyáltalán nem egy általa kedvelt hely.
Mikor megérkeztünk, csak némán mentünk be. Először egy játékboltba mentünk be. Louis nagyon boldog volt, ugyanis belőlem előtört a kislány, mikor megláttam egy hatalmas macit.
-   Louis! - mutattam a medvére hatalmas mosollyal, mire sóhajtva ránézett, majd rám.
-   Véleményem szerint nincs szükségünk egy ekkora medvére! - mondta unottan.
-   De igen! - bólogattam.
-   Miért érzem úgy, hogy ennek Te jobban örülsz, mint Emily?
-   Nagyon fog neki tetszeni! - bólogattam mosolyogva.
-   Jó, legyen. - sóhajtott, majd rám nézett. - De ezt majd utoljára vesszük el innen, mert addig nem hurcolom. - mondta, mire mosolyogva bólintottam, majd tovább mentünk.
Elértünk a babákhoz.
-   Én ebből kivonom magam. - mondta Louis, majd unottan nézett végig a polcokon, amik tömve voltam Barbie babákkal.
Én elmosolyodtam, majd mivel pontosan tudtam mi is a lányom vágya, kiválasztottam azt a sellőt és egy hercegnőt, majd beletettem a kocsiba.
-   Kell még valami? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Mármint a hatalmas macin kívül?
Én végiggondoltam, majd megráztam a fejem. Louis megfogta a hatalmas medvét és elhurcolta a kasszáig. Ott alaposan becsomagolták, a babákat pedig szatyorba tették és fizettünk.
-   Most megvesszük a képkeretet, aztán Te beülsz egy kávézóba amíg Én megveszem az ajándékodat. - ismertette a tervét Louis.
-   És Én mikor veszek nektek? - néztem rá kérdőn.
-   Egymást nem szokásunk ajándékozni nekem, pedig az a legnagyobb ajándék, hogy Emily velem lehet. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   De ez nekem akkor is fura. - motyogtam.
-   Nem baj. - mondta, majd bementünk egy ilyen ajándék boltba.
Megvettük a képkeretet, ami elég nagy volt és sok fotó fért bele, majd Én beültem egy kávézóba, míg Louis elvonult. Mikor megittam a kávém és megittam a sütim, pont megérkezett Louis.
-   Mehetünk. - mosolyogtam rá, mire bólintott, majd nyúltam a táskámba, hogy kifizessem a reggelim, de Louis gyorsabban előhúzott pénzt a zsebéből és hanyagul az asztalra dobta.
-   Gyere. - mondta, majd megfogta a csuklóm és sietősen húzni kezdett ki a plázából.
Kezdett fájni, ahogy szorította a csuklóm, ráadásul nem értettem a viselkedését.
-   Louis, ez fáj! - szóltam rá, mire megtorpant és óvatosan engedett a szorításán.
-   Sajnálom. - mondta halkan, majd elengedte a csuklóm és megfogta a kezem, majd úgy húzott tovább az autóig.
Ott végre elengedett, majd beültem.
-   Miért kellett vonszolnod? - néztem rá kérdőn.
-   Mert így is elkésünk. - mondta, majd már el is indultunk.
Én kicsit féltem, de inkább csöndben ültem és simogattam a csuklóm. Most egy elég gazdag környékre érkeztünk egy hatalmas villa elé, de Louis még nem szállt ki, csak rám nézett.
-   Bízz bennem, légy bátor és érezd magad megtisztelve. - nézett a szemembe, mire sóhajtottam kissé félve.
Kezét a combomra csúsztatta, amin a kezem pihent és végig a szemembe nézett.
-   Nem lesz semmi baj, ha okos leszel és szót fogadsz! - mondta halvány biztató mosollyal, majd kezét elcsúsztatta az enyémhez és azt óvatosan a szájához emelte, majd megpuszilta. - Sajnálom, hogy erőszakos voltam.
Én el voltam varázsolva előző tette miatt, de csak bólintottam, majd elengedte a kezem és kiszállt. Én is így tettem. Még jó pár autó parkolt a villa előtt. Én kissé félve pillantottam Louis-ra, de Ő biztatóan bólintott, majd bekopogott a házba.
-   Tomlinson! - vigyorgott rá egy férfi, aki nem nézett ki túl ijesztően. - Remélem hoztad a csajt.
-   Itt van, de úgysem nyeritek meg. - mondta és a fejével felém bökött.
Megnyerni? Engem? Ez az a pillanat, ahol egy okos nő rohanna, nem? Ha ilyet hallanék más szájából hátra se néznék, csak lóti-futi! De Louis állt előttem és valamiért bíztam benne, de tudtam, hogy ez nagy hiba.
Bementünk, majd a házigazda levezetett a pincébe, ahol füst hömpölygött és piaszag.
Komolyan belementem?! Miért vagy ennyire hülye Brooklyn kedvesem? A legnagyobb hibád az volt, hogy elmondtad ennek a félbolondnak, hogy aki pimaszkodott vele az a lánya volt!
Arról fogalmam nem volt, hogy mit játszottak, de tökéletesen levágtam, hogy a nyertessel kell töltenem egy éjszakát. Remélem Louis levágta, hogy ahogy kilépünk a ház ajtaján Én azonnal megfojtom! Ha nem Ő nyer, azonnal ahogy hazaértem az ölembe veszem a lányomat, bevágom a cuccait a bőröndjébe és búcsú nélkül lelépek a kislányommal. Inkább a híd alá mennék vele, mint Louis-val egy házba. Iszonyat mérges voltam. Délelőtt még aranyos volt és mindennel a kedvemben akart járni most, pedig árul!
Nem is figyeltem az ismeretlen játékra, ugyanis azon járt az eszem, hogy hogyan és mikor fogom képen törölni Louis-t.
Hirtelen Louis a derekamnál fogva közelebb húzott magához erőszakosan, majd rám vigyorgott és a kezét lejjebb csúsztatta a fenekemre.
Annyira felképelném! Bár azt mondta, hogy tegyem amit mond, de ezt nem mondta és nem kötelességem elviselni.
Lelöktem a kezét és elléptem tőle.
-   Mi a neved cica? - nézett rám valamelyik kicsit sem bizalomra késztető kinézetű férfi az asztalnál.
Már a kérdés is rossz volt, de hozzá a kinézete és a tekintete tökéletesen taszító volt számomra. Borostás volt, kopasz, magas és idegesítő vigyor ült az arcán. Egy melegítőnadrágot viselt és egy piros trikót, mégis valahogy érezhető volt az egész lényén, hogy még a cipőjéből is pénz folyik. Nem válaszoltam, csak lenézően pillantottam rá, majd elléptem az asztaltól és karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodtam.
-   Kérdeztek valamit! - nézett rám szigorúan és idegesen Louis.
-   Brooklyn. - vetettem oda félvállról.
-   Lyn. - mosolyodott el a pasi.
-   Brooklyn. - hangsúlyoztam. - Nem Lyn.
-   Nem becézhetünk kicsi lány? - kérdezte vigyorogva egy másik pasi, aki elég jól nézett ki, de semmi bizalomra nem adott okot.
-   Nem. - válaszoltam ridegen.
-   Félsz? - kérdezte a lelkembe látva egy fiatalabb srác, talán 17 lehetett.
Nem igazán értettem, mit akar ezzel a kérdéssel meg a figyelemmel amit nekem szentelt, de valami azt súgta, hogy bizalomra hajtott, amire esélye sem volt.
-   Nem. - mondtam érzelemmentesen.
Meglepő volt egy ennyire fiatal fiút itt látni olyan emberek között, mint Louis. Miért? Miért nem éli boldogan az életét, amíg nincsenek kötelességei?
A figyelmem megakadt rajta, mondhatni még kisfiú volt. Egészen az ismeretlen játék végéig Őt figyeltem és többször láttam rajta, hogy Őt az érdekli, miért vagyok Louis mellett, miért nem rohanok messzire? Valahol hasonlíthatott a helyzetünk véleményem szerint, ugyanis sem Ő, sem Én nem illettünk ebbe a körbe.
-   Már le is mondhattok Brooklyn-ról! - húzott magához Louis a derekamnál átkarolva, ugyanis megnyerte a játékot.
-   Te is. - löktem el a karját, majd elléptem tőle.
-   Határozott kislány. - mondta vigyorogva valami szakállas, hosszú hajú cingár.
-   Nő. - mondta Louis.
Megdöbbentett, hogy kiállt mellettem, de nem mutattam ki.
-   Csaj akik körülöttetek ugrálnak. Brooklyn nő. - mondta határozottan, majd felállt.
-   Akkor miért van veled? - köpte a szavakat a cingár.
-   Semmi közöd hozzá. - vágta rá Louis kissé idegesen.
-   Pedig Te aztán nem tudsz bánni a nőkkel. - horkantotta a lazán öltözött.
Én Louis-ra pillantottam, mire Ő is rám nézett.
Tekintetemmel azt a kérdést próbáltam feltenni neki, hogy esetleg felszólalhatok-e az érdekében, vagy maradjak ki és ez az Ő ügye. Ő válaszként nem bólintott, csak pislogott egy hosszabbat, mire visszafordultam a milliárdos alkathoz.
-   Már elnézést, de ha itt valaki, akkor Louis tud bánni a nőkkel. - mondtam és főlényesen néztem végig rajta.
-   Csak nem téged is ágyba vitt már?! - nevetett lenézően. - Akkor már nincs sok időd amíg körülötte legyeskedhetsz.
Újra Louis-ra pillantottam, de most a kérdés az volt, hogy Emily-ről szó eshet-e, mire megint egy pislogást kaptam válaszul.
-   Képzeld, igen, viszont van egy közös gyerekünk. - néztem rá fölényesen.
-   Szegény kis kölyök. - horkantott a cingár.
Ezt szerintem nagyon nem akarták, viszont belőlem kezdett előjönni az anyatigris és ezt Louis tökéletesen látta.
-   Képzeld, szegény kölyöknek jobb élete van mint neked az egyszer biztos. - vágtam oda félvállról. - Normális családban él és felelősségteljes szülei vannak.
-   Brooklyn. - szólalt meg a 17 éves srác, mire rá pillantottam.
Szeméből semmilyen harag, vagy méreg nem sugárzott, inkább megértés.
-   Csodálatos anya vagy, bár egyáltalán nem ismerlek, de látszik rajtad, hogy soha nem engednéd a gyerekedet ilyen mocskos alakok közelébe és Mr. Tomlinson - nézett Louis-ra, mire meglepetten néztem Louis-ra.
Természetes dolognak érzem, hogy egy 17 éves srác letegez, de Louis miért Mr. Tomlinson.
-   Csak Louis. - eresztett halvány mosolyt és arcvonásai megenyhültek.
Tudtam, hogy a pillantásom váltotta ki belőle ezt és amiatt mondta neki ezt.
-   Louis, Te is tökéletes apa lehetsz, hiszen a vak is látja, hogy tiszteled Brooklyn-t és biztos vagyok benne, hogy úgy vigyázol a lányodra mint egy porcelán babára. - mondta, mire Louis és Én is elmosolyodtunk.
-   Köszönjük. - mondtuk egyszerre Louis-val mosolyogva.
Csönd uralta a szobát, majd Louis is felállt, óvatosan megfogta a kezem és elindult az ajtó felé. Nem húzott maga után, de fogta a kezem Én, pedig lépkedtem utána és hagytam, hogy kissé vezessen. Az ajtóban felöltöztünk, majd mikor kiléptünk nagy mosoly terült el az arcomon. Esett a hó, de nem olyan eszeveszettül, csak kellemesen.
-   Így tetszik? - kérdezte rám nézve kissé unottan, de mikor nagy mosollyal rá néztem és bólintottam, elmosolyodott. - Szeretnél sétálni? - kérdezte mosolyogva, mire hevesen bólogattam. - Jó, de elmegyünk egy szebb helyre. - mondta, majd elindultunk az autóhoz.
Kinyitotta nekem az ajtót, majd gyorsan megkerülte az autót és beült mellém. Pár perc csönd után megszólalt.
-   Brooklyn, - törte meg a csöndet, mire kérdőn rá pillantottam. - Szerinted Én jó apa vagyok? - kérdezte halkan.
-   Először elég fura volt téged olyan közel látni Emily-hez és féltettem Őt, de már megszoktam és igazán aranyos vagy vele. - mondtam mosolyogva. - Először azt kívántam, hogy bár ne a Te lányod lenne és ahányszor hallottam rólad a tv-ben, mindig sírtam. Sokszor a kezemben tartottam Emily-t és zokogtam. Mikor még nagyon kicsi volt rengetegszer bocsánatot kértem tőle, hogy nem lehet vele egy olyan apuka, akit minden gyerek kívánna. - mondtam halkan. - Sajnáltam, hogy Te vagy az apja. - mondtam halkan lehajtott fejjel.
Féltem a reakciójától, mert a bevásárlóközpontban hihetetlen kedves és aranyos volt, aztán mindent elrontott, de azzal, hogy hagyta, hogy mondjak amit csak akarok, talán megint valamiért kedvesnek tűnt és azzal, hogy felajánlotta, hogy eljön velem sétálni megint csak kedves volt, viszont ezt nem igazán akartam elrontani egy ilyen mondattal.
-   Megértem. - bólintott. - Nem haragszom ezért, hiszen Én is így tettem volna a helyedben és azt sem bánom, hogy nem meséltél neki rólam.
-   De meséltem. - mondtam halkan, mire arca kíváncsiságot tükrözött, így a fel nem tett kérdést is megválaszoltam. - Sosem akartam titokban tartani előtte, hogy ki az apja, hogy miért nem találkozott vele és hogy milyen volt.
-   Kíváncsi volt rá? - kérdezte.
-   Igen. - mosolyodtam el. - Csak folyamatosan kérdezgetett és kérdezgetett. A külsődről, majd mutattam neki rólad képet és elképesztően aranyos volt. - mosolyogtam visszagondolva. - Akkor még elég kicsi volt, de percekig csak nézegette a képet mosolyogva és mondhatni felmérte az egész arcod és látszott rajta, hogy minden erejével azon van, hogy megjegyezze hogy is nézel ki és ha véletlen meglát az utcán fel tudjon ismerni. - mosolyogtam.
Nem mondott semmit, csak szeretetteljesen mosolygott.
-   Tudtam, hogy nem fog megismerni, mikor találkozott veled életében először. - mosolyogtam. - Ő túl kicsi volt ahhoz, hogy sok mindenre emlékezzen. Ráadásul azóta változtál is.
-   Itt vagyunk. - mondta egy park bejáratánál leparkolva.
Mosolyogva szálltam ki, majd ahogy a lábam a talajt érte roppant a hó a talpam alatt. Nagyon hideg volt és csípte az arcomat, de nem foglalkoztatott igazán. Csak csodáltam a parkot, ami nem csoda, hogy így éjjel 11 órakor üres volt. Gyönyörűen megcsillant a hó, ahogy a lámpák fénye rávetődött és már a fák ágain is fehérlő vékony hó réteg pihent. Louis mosolyogva lépett mellém, majd éreztem, ahogy végignéz rajtam, de nem tudtam rá figyelni, csak a csodálatos parkot kémleltem nagy mosollyal.
-   Gyere. - mondta mosolyogva, majd elindult mellettem lassan.
Én két gyorsabb lépéssel mellé kerültem, majd felvettem az Ő lassú tempóját és úgy kémleltem a parkot. Mikor beljebb értünk, megpillantottam a karácsonyi kivilágítást a fákon és a lámpaoszlopokon. Ez még nagyobb mosolyt varázsolt az arcomra. Csöndben sétáltunk végig a parkon, csak egy két jelentéktelen kérdés és válasz hangzott el, mégis valami varázslatos volt az egészben. Louis-val voltam és valami olyasmi érzés fogott el, mint régen. Mikor visszaértünk az autóhoz, átfagyva ültem be.
-   Szerintem magad sem tudod, hogy szereted-e a telet. - mosolygott rám Louis.
-   Szeretem, de a nyarat is. - mosolyodtam el. - A nyárban csak a fürdőruhára vetkőzést nem szeretem. - mondtam.
Nem szólt semmit, csak halkan nevetett, majd elindultunk haza. Az úton is csöndben voltunk egészen amíg be nem értünk a házba.
-   Ti egész nap együtt voltatok? - csodálkozott Liam, mire bólintottunk. - És még élsz. - nézett rám és elmosolyodott, mire elmosolyodtam.
-   A lányom él még? - kérdeztem mosolyogva.
-   Alszik Niall-el a szobádban. - nézett rám, majd Louis-ra.
-   És hogy küldöm ki Őket? - kérdezte horkantva.
-   Sehogy. - néztem rá.
-   Akkor hol alszom? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Louis, Ő a lányod. - mosolyogtam rá. - Olyan is lesz, hogy éjjel befekszik melléd, majd kitúr a helyedről. - kuncogtam.
-   Én biztosan nem férek el az Ő ágyában. - mondta Louis.
-   Kanapé. - mondta Liam, majd kiröhögte Louis-t.
-   Biztos nem alszok a kanapén! - kezdett morogni.
-   Aludhatsz velem. - bukott ki belőlem, majd szégyenlősen lehajtottam a fejem.
Ez volt az a mondat, amit nem akartam kimondani, csak a fejemben jól hangzott.
-   Biztos vagy benne? - kérdezte Louis, mire csak hümmögve bólintottam egy aprót.
Ő elmosolyodott, majd a felém eső kezét óvatosan a derekamra csúsztatta és elindultunk felfelé. Csizma nélkül sokkal kisebb voltam Louis-nál és látszott rajta, hogy ez tetszik neki. Én még mindig lehajtott fejjel mentem felfelé. Az emeleten már teljes csöndben voltunk. Mikor beértünk a szobámba, lehámoztam magamról a pulcsit, ledobtam az ágyra, majd előkerestem a pizsamám és bementem a fürdőbe. Villám gyorsan lezuhanyoztam, majd mikor fel akartam venni a pizsamámat meglepődtem. Nem volt a helyén csak a rövidnadrág és a felső helyett Louis szürke pulcsija pihent a mosógépen. Elmosolyodtam, majd magamra kapkodtam a ruhákat, fogat mostam és Louis miatt kiengedtem a hajam. Mikor kiléptem, Lou nagy mosollyal mért végig.
-   Örülök, hogy nem kellett noszogatnom téged, hogy felvedd. - mosolygott.
-   Nem hagytál más választást. - néztem rá mosolyogva.
-   Tudom. - vigyorgott, majd bement a fürdőmbe és becsukta maga után az ajtót.
Én befeküdtem az ágyba és csak gondolkoztam az egész napon és nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Csak akkor tértem vissza a való világba, mikor Louis leült az ágy szélére. Lekapcsolta a lámpát, majd betakarózott és így betakart engem is. Nem volt túl közel, de azért éreztem a közelségét. Mintha hallotta volna a gondolataimat, közelebb csúszott, majd óvatosan közelebb húzott magához. Teljesen olyan volt mint régen és emiatt mosolyogva aludtam el.

15. rész - Vallomás?

Átlagos nap. Emilyvel egész délelőtt ketten maradtunk. Játszottunk, főztünk, takarítottunk, szokásos dolgok. Délután, mikor Emily aludt, csöngettek. Egy idegen magas férfi állt az ajtó előtt.
-    Itthon van Tomlinson? - kérdezte mogorván.
Az egész alak hátborzongatóan nézett ki ami sajnos ez ebben a házban semmi jót nem jelent. Hatalmas alakja tiszteletet követelt, de tekintete meglepett volt, ugyanis nem rám számított. Én ijedten megráztam a fejem.
-    Ezt add át neki! - adott a kezembe egy borítékot, majd elment.
Leültem a kanapéra és egyszerűen kattogott az agyam. Ha kinyitom, Louis utálni fog, de ugyanakkor tudni akarom mi van bele írva. Hirtelen kattant a zár és Louis lépett be.
-    Ezt valami férfi hozta, hogy adjam oda neked! - nyújtottam oda neki.
Csak a nevet olvasta el a borítékon. Valószínű, pontosan tudta, hogy miről is van szó. Arca eltorzult és a levélbe már bele se olvasott.
-    Menjetek innen! - mondta határozottan. - Menjetek el innen valahova, és meg ne próbálj vissza jönni, csak ha Én megyek éred! Kimnél legyetek! - mondta, mire bólintottam.
Ijedtemben könnybe lábadt a szemem, de felrohantam a kislányomért. Mikor beléptem a szobájába, felriadt.
-    Anya, mi a baj?-  kérdezte ijedten.
-    Semmi baj kicsim, csak öltözz! - mondtam, mire felkelt és 5 perc múlva már egy taxiban ülve utaztunk Kim háza felé.
Már sötét volt, mikor odaértünk.
-    Mi történt? - kérdezte ijedten.
-    Nem tudom. - sóhajtottam.
-    Mily, menj és nézz mesét! - simogatta meg a fejét, majd megölelt engem.
-    Valami levelet kapott Louis és azt mondta jöjjünk ide. - mondtam halkan, de már közben eleredtek a könnyeim.
-     Nyugi, aludj egyet! - mondta, mire bólintottam.
Igaza volt, egy pár óra tudatlanság. Ez kell nekem! Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem Kim ágyába és pár percen belül elnyomott az álom.

Valamikor éjjel ébredtem fel. Emily csöndesen szuszogott mellettem. Én óvatosan kimásztam mellőle, majd halkan kimentem a nappaliba.
-    Lyn, miért nem alszol? - kérdezte ijedten Kim.
-    Elmegyek. - mondtam határozottan.
-    Nem hinném, hogy Louis díjazná ezt az ötletet! - mondta. - Féltelek! - ölelt magához szorosan.
-    De Kim, oda kell mennem! - mondtam, mire csak bólintott.
-    Vigyázz magadra, kérlek! - mondta sírva.
-    Nem lesz bajom, vigyázz Emilyre kérlek! - öleltem meg újra, majd belebújtam a csizmámba, majd magamra kaptam a kabátom és elindultam.
Nagyon hideg volt, de nem érdekelt. Futottam hazáig. Senki nem volt az utcákon, sőt olyan utcák is voltak, amik nem voltak megvilágítva, de csak rohantam ezzel nem foglalkozva. Mikor hazaértem, nyitva volt az ajtó és benyitottam. Az egész házban sötétség és csönd. Halkan, remegő végtagokkal, liftező gyomorral lépkedtem beljebb. Csizmám halk zajt hagyott minden lépésnél. Olyan érzésem volt, hogy nem vagyok egyedül. Minden csöndes volt, mégis éreztem, hogy semmi sincs rendben. Éreztem, hogy figyelnek. Nyomorult érzés, mikor rettegsz, mert nem tudod kivel állsz szemben. Hirtelen, egy erőd kar rántott magához, majd a falhoz lökött és a kabátom nyakánál fogva szorított oda.
-    Kihez van szerencsém? - hallottam egy gúnyos hangot, ami megegyezett a délutáni levélhozóval.
Remegtem és előszöktek a könnyeim.
-   Mi a neved? - kérdezte idegesen.
-   Brooklyn. - mondtam halkan, szint már súgtam.
-   Ha tudnád milyen érzés, ahogy remegsz, sírsz és megszólalni sem tudsz! - nevetett gúnyosan.
Meg sem szólaltam. Vártam, hogy tegyen valamit. De csak vigyorgott miközben szorított a kabátomnál fogva. Nem tudom meddig várhattam, valószínű csak pár perc lehetett, nekem mégis óráknak tűnt. Hirtelen kivágódott az ajtó. Én oda se mertem nézni, reméltem, hogy nem ennek az alaknak a társai jöttek.
-   Engedd el! - üvöltött egy ismerős hang, mire oda kaptam a fejem.
Határozott volt, sőt ijesztő. Nem hasonlított arra, mikor Emily a kezében van. Most azt az embert láttam, akit a tv-ben. Aki gyilkos, aki börtönben volt, akitől félnek.
-   Tomlinson! - nevetett gúnyosan.
-   Engedd el, nem Ő kell neked! - mondta idegesen, majd közelebb jött.
-   Menj a hercegedhez! - nevetett gúnyosan, majd elengedett.
Én a földet nézve, sírva mentem Louis felé.
-   Menj ki, Niall elvisz. - mondta, mire sírva kiszaladtam.
Ahogy megláttam az autót, bepattantam hátra.
-   Jól vagy? - kérdezte ijedten Liam, aki mellé bepattantam.
-   Nem. - motyogtam halkan, majd a könnyeimet törölgettem.
-   Bántott? - nézett hátra Harry.
-   Nem.
-   Mi történt? - kérdezte Niall.
-   Semmi. - mondtam.
-   Elmegyünk innen. - mondta Niall, majd beindította az autót és elindult.
-   Vissza akarok menni. - motyogtam halkan, mégis hallották az autóban lévő csend miatt.
-   Nem mehetsz! - mondta határozottan Liam. - Az nem bátorság lenne, hanem vakmerőség! - mondta.
-   De Louis... - motyogtam.
-   Lyn, Louis elintézi, neki nem lesz semmi baja, ellentétben veled! - mondta Harry.
-   Vissza akarok menni! - csapódtam hátra az ülésen mérgesen.
-   Ne légy gyerekes! - pillantott rám Niall a tükörből.
Egy számomra idegen házba mentünk. Sötét színek uralkodtak benne, ami egy cseppet sem lepett meg, viszont a képek a falon annál inkább. Valószínű Louis házában járhattunk, ugyanis a gyerekkori képei, családi képei és a közös képein is ki voltak rakva. Én annyira ideges voltam, hogy nem bírtam ülve maradni, így inkább a képeket nézve sétálgattam fel-alá az ujjaimat tördelve, mint a kanapé szálait bontogassam az ujjammal.
-   Otthonosabb, ugye? - kérdezte Liam mögöttem, mire ijedten felé fordultam.
Ő csak biztatóan elmosolyodott, mire bólintottam.
-   Én benne lennék, hogy kirakjunk otthon ilyen képeket! - mosolygott rám.
-   Liam, lehet egy kérésem? - kérdeztem félénken.
-   Akár több is. - mondta.
-   Ide tudnád hozni Emilyt? Tudom, hogy az éjszaka közepén nyilván alszik és ha nem akarod nem kell, csak... - habogtam.
-   Természetesen Lyn! - ölelt meg mosolyogva.
-   Köszönöm! - mosolyogtam rá.

* Liam szemszöge *

Teljesen megértem Brooklynt, hogy anyaként a történtek után maga mellett szeretné tudni a kislányát. Nagyon sajnálom mindkettőjüket, ugyanis Louis mellett tényleg elég nehéz. Bár Emily mit sem sejt, lassan észre fogja venni, hogy az apja túl sok bajba keveredik és félni fog. Akkor viszont Lyn valószínű úgy dönt majd, hogy elköltöznek mindketten, mert egy 4 éves kislánynak nem szabadna félelemben élnie, sőt senkinek. Louis mégsem tett még semmit annak érdekében, hogy ez lassan ne következzen be. Talán nem mondja el Brooklynnak, de mi mind tudjuk, hogy azon kívül, hogy pár még veszélyesebb ügyet félben hagyott az életvitelét nem változtatta meg. Emilyt csodálom, ugyanis feltétel nélkül szereti az apját, ami valljuk be egy rendes családnál természetes, de annak ellenére, hogy csak nem rég ismerte meg és sok bajt kevert már, bízik benne. Azt nem bírná elviselni Louis, ha a saját lánya félne tőle. Abban biztos vagyok, hogy akkor ez az egész véget érne, viszont ott a barátságunk. A barátságunk még mindig azokon a borzasztó dolgokon alapult, amit csináltunk és csinálunk. Louis és Harry, Ők ketten öltek már embert. Zayn akkor hagyott ott minket, mikor Louis börtönbe került e-miatt. Tudom, hogy jól döntött, hiszen neki ott van Perrie, akivel már normális életet élnek és majd egy teljesen normális családjuk lesz. Ezzel szemben Louis és Én akkor csúnyán lekoptattuk a barátnőinket, de mit tudhattunk? Éppen akkor léptünk felnőtt korba, úgy gondoltuk, hogy előttünk van az élet és az összes csajt megkaphatjuk. Nos ez így is volt és most is így van, csak érettebbek lettünk. Ha tudtam volna, hogy Brooklyn terhes, talán még hozzá is kötöztem volna Louist, ugyanis az lett volna a helyes lépés, de nem mondta senkinek. Emiatt nem haragudhatunk rá, ugyanis teljesen igaza volt. Egy gyönyörű tinilány volt, aki legalább olyan vidám és szórakozott volt, mint akkor Louis. Viszont neki fel kellett nőnie, hogy felnevelje a lányát és sikerült neki. Mind tiszteljük Őt ezért. Mi akkor ehhez az egészhez túl fiatalok voltunk, ahogy ahhoz is, hogy felfogjuk mibe keveredtünk. 

~ Vissza emlékezés ~

A srácokkal haza indultunk. Mikor végre megérkeztem a szüleimnek nem is köszöntem, csak felmentem a szobámba. Danielle az ágyamon ült és sírt. 

-   Mi a baj Dani? - kérdeztem ijedten. 

-   Hol voltál? - nézett fel rám meglepetten. 

-   Csak a srácokkal. - mondtam és leültem mellé, majd átöleltem és megpusziltam a homlokát. 

-   És miért nem válaszoltál se az SMS-re, se a hívásra? - kérdezte már mérgesen. - Csak nem sértődnek meg, ha a kezedbe veszed azt a szart! - törölte le mérgesen a könnyeit, majd velem nem is törődve felpattant az ágyamról és idegesen felém fordult. 

-   Nyugi Édesem! - mondtam. 

-   Liam, miért jó ez neked? Miért kell rossz emberekkel barátkoznod? Miért? - kérdezgette. - Nem hallgatsz a szüleidre, sőt hozzájuk se szólsz, a régi barátaidnak nem is köszönsz, csak azokkal a titokzatos "srácokkal" foglalkozol. - mondta és a mutató ujjával mutatta az idézőjelet. - Ez nem te vagy! Te a maci vagy, aki mindig meglepett valamivel! Aki képes volt felmászni a tetőre, hogy bekopoghasson az ablakomon, hogy megkérdezze, leszek-e a barátnője! Aki mindennap jó éjszakát kívánt SMS-ben! Ez nem az a Liam! - mondta a végére már sírva. 

-   Danielle, Én ez vagyok! - pattantam fel mérgesen. - Senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok! Menj el, ha nem tetszik! Én nem tartalak vissza! - kiabáltam. - Te nem hisztiztél soha, most mégis ilyen nyafogós liba vagy, olyan akit eddig te magad is utáltál! 

-   Rendben Liam. - törölte le a könnyeit csöndesen. - Elmegyek, mert félek tőled és nem jelentek neked semmit! - mondta halkan, megfogta a táskáját és kiment, majd csöndben becsukta az ajtót. 

Én mérgesen lecsapódtam az ágyamra. Úgy is visszajön! 

~ Vissza emlékezés vége ~

Hibáztam. Ha valaki, akkor Ő volt az, aki miatt megváltozhattam volna, de elüldöztem és nem jött vissza. 

Mikor Kimberly háza elé értem felszaladtam a lépcsőn, majd bekopogtam. Kim nem aludt, ugyanis gyorsan nyitott ajtót. 

-   Szia. - néztem rá. 

-   Szia! - köszönt kedvesen. 

-   Anya vagy Apa? - hallottam Emily izgatott hangját. 

-   Nem Emily! - mondta neki Kim. - Liam. 

Hallottam, ahogy valami koppan, majd Emily átbújva Kim és az ajtó között elém rohant Én, pedig az ölembe kaptam. Szorosan ölelt magához. 

-   Viszlek Anyához. - mosolyogtam rá, mikor elengedett. 

-    És Apa? - kérdezte. 

-    Apának dolga van. - mondtam. 

Emily az autóban végig mesélte, hogy ahogy elment Lyn felkelt és hogy milyen meséket néztek Kimmel. Én csak mosolyogva hallgattam és néha kérdezgettem. Mikor megérkeztünk Emily kiugrott az autóból, majd az ajtónál utolértem. Kinyitottam neki az ajtót, majd rögtön Lynhez szaladt. 

* Brooklyn szemszöge *

-   Anya! - ölelt meg Emily, mire az ölembe kaptam. - Ugye Apának nem lesz semmi baja? - kérdezte ijedten. 

-   Apa vigyázni fog magára. - simogattam meg a kis arcát. 

-   Kicsi lány, te miért nem alszol? - lépett mögém mosolyogva Niall. 

-   Aludhatok veled? - mászott át a szőke karjaiba. 

-   Természetesen! - mosolygott rá Niall. 

-   Akkor menjetek, mert Emilynek aludnia kell! - mondtam, mire bólintottak, majd Niall felvitte. 

Én leültem a kanapéra és magam elé bámultam. Lassan a gondolataim lefárasztottak és a fejem a kanapéra dőlt, majd elaludtam.
Egy ajtócsapódásra ébredtem. Hirtelen odakaptam a fejem. Louis lépett be. Legszívesebben odarohantam volna, de így mozdulni sem mertem. Louis is rám nézett.
-   Brooklyn, bántott? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Gyere! - mondta, mire félve felálltam és elé sétáltam.
Nem mertem rá nézni, de Ő magához rántott és megölelt. Meglepett ezzel az egésszel, ugyanis semmi ilyesmire nem számítottam.
-   Megmondtam, hogy ne gyere vissza, nem? - kérdezte, mire csak bólintottam, de annyira vágytam már egy ölelésre, hogy nem néztem fel rá. - Legközelebb, ha kérhetem tényleg ne gyere vissza!
Én megint csak bólintottam.
-   És nyugodj meg, nem történt semmi. - simogatta meg a hátam.
Ez az egész nem volt jellemző rá, csak nagyon régen, most mégis megtett mindent, csak azért, hogy megnyugodjak.
-   Mi történt? - néztem fel rá, mire két keze közé fogta az arcom és letörölte a hüvelykujjával a könnyeim.
-   A rendőrség elintézi. - mondta, mire nagy sóhaj szökött ki a számon.
-   Apa! - szaladt le sikítva Emily, majd Louis ez ölébe kapta. - Ugye vigyáztál magadra? - nézett rá a mutató ujját felmutatva.
-   Igen! - puszilta meg mosolyogva Louis.
-   Képzeld még semmit nem aludtam. Pontosabban Kimnél egy kicsit, de inkább néztük a mesét. - dicsekedett.
-   És Niall barátoddal mit csináltatok? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Hát mesét néztünk, de ez titok! - mondta mosolyogva.
-   Akkor te szépen menj fel, kapcsold ki a tv-t, öleld meg a répát és aludj! - néztem rá karba tett kézzel.
-   És ti? - kérdezte karba tett kézzel.
-   Mi nem vagyunk olyan kicsik, mint te! - mosolygott rá Louis. - És még meg kell beszélnünk néhány dolgot!
-   A karácsonyi ajándékomat? - kérdezte nagy mosollyal.
-   Többek között azt is! - mondtam mosolyogva, majd Louis letette.
-   Niall aludnom kell, mert nem kapok karácsonyi ajándékot! - indult meg a lépcsőn kiabálva, majd egy másik szobából Harry kinézett álmosan.
-   Ne kiabáljatok! - nézett körül, majd mikor meglátta Emilyt elmosolyodott. - Te bármikor kiabálhatsz Tündérke! - puszilta meg a fejét, majd visszament a szobájába.
-   És kiabálhatok! - kiabált tovább.
-   Emily, ne kiabálj! - mondtam mosolyogva.
-   De Hazza azt mondta! - mutatott a szobára.
-   Ne is törődj vele Kicsim, Hazza hülyeségeket beszél! - mondta Louis mosolyogva, mire Én kuncogtam Emily, pedig beszaladt az egyik szobába. - Ügyes húzás volt ez az ajándék. - nézett rám mosolyogva Louis.
-   Ő találta ki, nem Én! - mondtam mosolyogva.
-   Hasonlítotok. - mosolygott rám. - Meglepően sok mindenben.
-   Hát, tudod a lányom. - rántottam vállat. - Az lenne a fura, hogy nem hasonlítana rám.
-   Nekem is a lányom, de nem hasonlítunk annyira. - mondta.
-   De igen. - bólintottam mosolyogva. - Mármint talán a mostani éneddel annyira nem, de a régi Louisval igen.
-   Miben? - kérdezte.
-   Nem tud 5 percig csöndben maradni, vagány és nincs olyan pillanat, amikor ne hangoskodna, ugrálni, vagy bármi más, ami kicsit is hiperaktívvá teheti. - soroltam.
-   Tehát vagánynak tartottál. - mondta és elmosolyodott. - És most?
-   Most meséljem el, hogy szerintem milyen vagy? - kérdeztem.
-   Csak is őszintén. - bólintott.
-   Kicsit ijesztő, ugyanakkor egy csöppet titokzatos és ez tesz roppant érdekfeszítővé. - soroltam, mire elmosolyodott.
-   Félsz tőlem? - kérdezte és közben fölényesen mosolygott.
-   Nem. - mondtam és tartottam vele a szemkontaktust, ami kezdett egyre nehezebb lenni, ugyanis a magassága, a pillantása és az egész lénye tiszteletet követelt.
-   Miért? - kérdezte.
-   Mert te magad is elmondtad: ha meg akarnál... - nem tudtam kimondani a szót kapásból, így nyeltem egyet. - ölni, már megtetted volna. - fejeztem be.
-   Ez így van. - bólintott.
Én csak kitartóan néztem gyönyörű szemeibe.
-   Miért teszed ezt? - kérdezte őszintén.
-   Mit? - kérdeztem értetlenül.
-   Nem tudok olyan lenni veled és a közeledben, mint általában. - mondta halkan, majd egyet közelebb lép.
-   Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenül, majd a cipőmre pillantottam.
-   Bevallom, mióta szakítottunk soha nem vittem egy lányt se randira. Téged elvittelek. Soha senkit nem védtem meg. Téged megvédtelek. Mást valószínű üvöltve elhordtam volna mindennek, amiért nem tette amit mondtam, veled is ezt terveztem, de nem tettem. Téged megnyugtattalak. - mondta, majd sóhajtott.
Nem tudtam mit mondani, csak álltam vele szemben és a csodálatos arcát kémleltem.
-   Melletted teljesen más vagyok. - mondta.
-   Louis... Én nem tudom mit mondjak... - habogtam.
-   Én tudom mit kell mondanom... - lép közelebb, majd kezét a derekamra helyezi és a fülemhez hajol, de ekkor nyílik a bejárati ajtó, így Én hátrébb ugrom.

16. rész - Csalódás, baleset, játék

Majdnem mondott valamit, ami szinte biztos, hogy fontos lett volna, de nyílt az ajtó.
-   Ugye nincs bajod? - kérdezte a belépő Eleanor.
Ennyire szeretik egymást?
-   Nincs. - rázta a fejét Louis rá nézve.
-   Rendben! - karolta át Louis nyakát, majd megcsókolták egymást. - Fent leszek. - kacsintott rá, majd elengedte és felment.
Bennem egy világ tört össze és legszívesebben már a padló apró résein beszivárogtam volna a földbe. Louis rám nézett, de Én inkább elnéztem.
-   Jobbról a harmadik szobában aludj. - mondta Louis, mire bólintottam és elindultam fel.
Akkora csönd volt, hogy lépteim zaja visszahangzott a házban. Bementem az említett szobába és csöndesen az ágyra dőlve sírva fakadtam. Álomba sírtam magam.

Reggel valami zajra riadtam fel. Megmostam az arcom, az ujjammal átfésültem a hajam és utána halkan kiléptem a szobából. Féltem ebben a házban, pedig nem volt rá okom.
-   Minden rendben? - kérdezte a hátam mögött Liam, mire megfordultam.
Én megráztam a fejem, majd megöleltem. Nem tudom mikor merészeltem Én ilyet, de úgy ölelt vissza, mintha csak a húga lennék. Bár nem tudta mi a baj, de nem faggatott. Örültem neki, hogy nem tette.
-   Brooklyn, mi volt kettőtök közt? - kérdezte halkan.
-   Semmi. - sóhajtottam.
-   Én a helyedben örülnék ennek! - mondta, mire megráztam a fejem.
Csöndben lementünk, de csak Louis és Eleanor volt lent.
-   Anya! - hallottam Emily sikítását a lépcső felől, mire hirtelen oda fordultam. - Halálra fog csikizni! - kiabálta nevetve, majd szinte az ölembe ugrott.
-   Kicsoda? - kérdeztem nevetve.
-   Nem csoda, csak Niall! - mondta nevetve. - És meg kell büntetned mert elvette a répámat és ütögetett vele! - mesélte.
-   És visszaütöttél? - kérdeztem mosolyogva.
-   Igen! - vigyorgott.
-   Addig nincs gáz! - nevettem.
-   Hol van? - szaladt a lépcsőn lefelé Niall a répával a kezében.
-   Állj! - tettem ki elé a kezem, mire megállt. - Reggeli után folytatjátok a kis harcot, de ide a répát! - mondtam, mire Nialler átnyújtotta.
Emily szorosan megölelte és a vállamra döntötte a fejét.
-   Felébredtél Kicsim? - simogatta meg Louis a kis arcát mosolyogva.
-   Már rég, csak harcoltunk. - kuncogott.
-   És agyon verted Niallt? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Igen, de közben aludt! - nevetett Emily.
-   Ha ilyen rossz leszel, leadlak valami megőrzőben! - mosolyogtam a kislányomra.
-   Anyád hülyeségeket beszél, ne is törődj vele! - vette át a kezemből Louis.
Egyszerűen annyira édes, ahogy úgy vigyáz arra a törékeny kislányra, mintha bár melyik pillanatban leejthetné!
Reggeli után Emily felszívódott valamerre Én, pedig csak ültem és bámultam magam elé. Kíváncsi voltam, mit mondott volna Louis, ha tényleg befejezi, de valószínű sose tudom meg.
-   Min gondolkozol? - hallottam meg határozott, érzelemmentes hangját.
Én csak vállat rántottam, mint egy rossz gyerek.
-   Brooklyn! - szólított meg, mire rá néztem. - Min töröd a fejed? - ismételte meg kissé átfogalmazva.
-   Semmi fontoson. - sóhajtottam.
-   Én okos lánynak tartalak, biztosan nem a semmi vonja el a figyelmed! - mondta határozottan és éreztem magamon a pillantását.
Nem tudtam erre mit mondjak és mint valami őrangyal, Emily kiabálva és vidáman rohant le a lépcsőn.
-   Apa! - kiabált és nem kerülte meg a kanapét, hanem megvárta, míg Louis átemeli a támla fölött és az ölébe helyezi.
-   Mondjad kicsim. - mosolygott rá.
-   Otthon is rakunk ki képeket? Liam azt mondta, hogy téged kérdezzelek meg, mert ha te megengeded Harryt már könnyű meggyőzni, Anya örülne neki, Niall pedig a legkönnyebb! - hadarta.
-   Milyen képeket szeretnél kirakni Mily? - kérdezte tőle mosolyogva.
-   Hát olyat, amin te kicsi vagy, meg amin Én kicsi vagyok, meg amin Anya kicsi, meg amin Liam kicsi, meg amin Harry kicsi, meg amin Niall kicsi. - sorolta végig.
-   Tehát ilyen családi képeket? - kérdezte tőle Lou, mire hevesen bólogatott.
-   Emily, te most is kicsi vagy! - mosolyogtam rá.
-   Jó, akkor olyat, amin nagyon mini vagyok. - javította ki magát.
-   Olyan van. - mosolyogtam rá.
-   Apa! - nézett fel rá nagyon aranyosan. - Kérlek!
-   Jól van, rakjunk. - puszilta meg a kis fejét.
-   Jó, akkor felkeltem Harryt és megkérdezem! - állt fel és szaladt volna, de elkaptam és az ölembe húztam.
-   Nem kelted fel, megvárod amíg felkel! - mosolyogtam rá.
-   Jó, úgy biztos megengedi! - mosolygott rám bólogatva. - Elmegyünk majd vidámparkba? - kérdezte.
-   Mikor? - kérdeztem.
-   Nem tudom. - rántott vállat. - Igazából mindegy, de Apa te is jössz? - nézett rá aranyosan.
-   Mily, Én nem szeretem az olyan helyeket! - mondta neki.
-   Jó, akkor ketten megyünk. - szomorodott el. - Mint régen. - sóhajtott és hozzá, bújt szomorúan.
Louis megsajnálta, hiszen iszonyú aranyos volt.
-   Elmegyek veletek. - simogatta meg a fejét mosolyogva Louis.
-   Tényleg? - nézett rá meglepetten.
-   Persze Törpe. - puszilta meg az arcát, majd felállt és kiment.
Emily kuncogva nézett fel rám. Tudtam, hogy kijátszotta az apját.
-   Ügyes volt. - súgtam neki, majd elé tettem a kezem, mire belecsapott.
-   Rohannom kell. - rohant le a lépcsőn Niall felöltözve, mire Emily felpattant.
Niall odalépett elé, majd mosolyogva megpuszilták egymás arcát.
-   Vigyázz Apádra! - mutatott rá mosolyogva Niall, majd kilépett az ajtón.
Liam robogott le.
-   Mizu? - mosolygott.
-   Apa megengedte, hogy rakjunk ki képeket! - jelentette ki vidáman.
-   Mondtam, hogy úgyis meggyőzöd! - puszilta meg a kis fejét Payno. - Megyek találkozom Daniellel, vigyázz a szüleidre! - mosolygott.
-   Danival? - néztem rá nagy szemekkel, mire büszke mosollyal bólintott. - És miért kell ránk vigyázni?
-   Mert ti több bajba keveredtek, mint bárki más a világon. - nevetett, majd kiment.
-   Ez így van! - bólogatott mosolyogva Emily.
-   Mi ez a korán kelés? - kérdezte Harry álmosan.
-   Hazza, ugye tehetünk ki képeket otthon? - csapott le rá Emily.
-   Ez a vágyad Hercegnő? - mosolygott rá álmosan, mire a kislány bólogatott. - Akkor tehetünk. - kapta az ölébe.
Letette, majd Emily felszaladt. Én kimentem a konyhába, ahol Louis és Eleanor próbálták lenyelni egymást. Én elkezdtem kávét készíteni magamnak, mikor egy kiabálást hallottam.
-   Apa! - kiabált Emily, majd egy hatalmas puffanás.
Mint egy őrült, egyszerűen kiesett a kezemből a bögre és rohantam a lépcsőhöz. Emily a lépcső alján feküdt eszméletlenül és vérzett a feje.
-   Ezt ne! - sikítottam és a szemeim megteltek könnyel. - Nem, nem nem! - sikítottam, majd letérdeltem mellé.- Kicsim! - simogattam zokogva az arcát, de semmi. - Louis, azonnal gyere ide! - kiabáltam sírva, mire odarohant.
-   Basszus! - kiabált, majd óvatosan a kezébe vette Emilyt és a kocsihoz rohant vele Én, pedig követtem.
Rögtön a legközelebbi kórházba rohantunk vele. A recepciónál Louis elmondta, hogy mi történt, ugyanis Én a sírás miatt már nem tudtam. Emilyt rögtön betolták az egyik orvoshoz, majd mi a kényelmetlen, repedezett székeken ülve vártunk. Egyszerűen teljesen összetörtem. Louis óvatosan rám pillantott és átölelt. Ez teljesen más ember volt. Törődött velem és talán magának sem vallaná be, de neki is jól esett.
-   Louis... - motyogtam sírás közben, de hallotta és simogatta a hátam. - Borzasztó anya vagyok! - zokogtam.
-   Nem. - vágta rá szomorú, mégis kissé indulatos hanggal, de halkan. - Csodálatos anya vagy, egyszerűen tökéletes és minden porcikádat odaadnád csak hogy Emily boldog legyen. - súgta és belepuszilt a hajamba, majd felnéztem rá.
Tökéletes arcát egy könnycsepp díszítette, mi lassan haladt le álla vonala felé, viszont arca nem torzult el. Határozott volt, mégis a semmibe bámult előre és szemébe nézve szomorúság, elkeseredettség, megbánás és remény keverékét olvastam ki.
-   Louis. - mondtam halkan, mivel felébresztettem az álomvilágából, ami miatt kicsit elszégyelltem magam. - Tudnod kell, hogy azok ellenére, amiket tettél, Én jobb apát nem is kívánhatnék Emily számára. - mondtam halkan, közben néha megszakítva a mondatot a sírás miatt.
-  Köszönöm. - súgta és megsimogatta az arcom, mikor hirtelen kilépett az orvos.
-  Önök Emily Tomlinson szülei? - kérdezte az orvos.
-  Igen. - mondta Louis határozottan.
-  Emilynek enyhe agyrázkódása volt, valószínű mindenre emlékezni fog a baleset és az ide kerülésen kívül. Szerencsére nincsenek komolyabb sérülései, csak néhány zúzódás. - mondta, mire mindketten nagyot sóhajtottunk. - Még alszik, viszont ahogy felébredt bemehetnek hozzá. Három napig bent tartjuk, utána három hétig kell figyelni a kislányra. Nem járkálhat el otthonról, és nem pattoghat.
-  Köszönjük doktor úr. - mondtam, mire halvány mosollyal bólintott és elment.
Én hatalmas sóhaj kíséretében ültem vissza a székre.
-  Mióta vagyunk itt? - néztem fel Louisra.
-  Egy órája. - mondta, majd leült mellém. - Minden rendben lesz már. - simogatta meg a lábam. - Természetesen mindegyik nap itt leszek és itt is alszom. - mondta, mire tiltakoztam.
-  Én fogok itt maradni, te hazamész és rendesen kipihened magad! - mondtam.
-  Brooklyn, itt akarok lenni a lányommal! Tudom, hogy vigyázol rá, de egyszerűen Ő mindenem és úgy gondolom, mivel miattam esett le, itt a helyem. - mondta és teljesen elképedtem.
Annyira gyönyörű volt ezeket a szavakat az Ő szájából hallani: "Ő a mindenem". Egyszerűen megdobogtatta a szívem és ma Louis bebizonyította, hogy benne ott él a régi, érzelmes, kedves énje is.
-   Nem miattad esett le. - mosolyodtam el halványan.
-   De nekem szólt. - mondta.
-   A saját butasága ez a rohangálás. - sóhajtottam. - Pontosabban, ha úgy vesszük a Te hibád, ugyanis tőled örökölte, hogy egy pillanatig nincs nyugton, csak ha álmos. - mondtam halvány mosollyal.
-   Nem így értettem, de így is az Én hibám. - mondta komolyan rám nézve.
-   Baleset volt. Nem Te lökted le arról a nyomorult lépcsőről. - mondtam.
-   Anya! - hallottam halk kiáltást az ajtó felől, mire felpattantunk és bementünk.
-   Annyira aggódtunk érted! - mondta Louis, majd szinte oda pattant mellé és megölelte.
-   De mi történt?-  kérdezte.
-   Leestél a lépcsőről. - mondtam és Én is magamhoz szorítottam. - Agyrázkódásod volt és 3 napig itt kell maradnod. - fejeztem be és óvatosan leültem az ágya szélére.
-   Ugye mindketten itt maradtok? - kérdezte ijedten, mire mindketten elmosolyodtunk és bólintottunk.
-   Viszont valakinek hoznia kéne neked cuccot. - mondta Louis és mellém ült.
-   Kinek szóljak? - kérdeztem Louisra nézve.
-   Nem tudom, szerintem úgyis mind a 3-an bejönnek majd. - mondta, mire előkaptam a telefonom.
Mivel Harry volt a legfelső a névjegyek között, Őt hívtam.
-   Minden oké? Nagy baj van? - kérdezte idegesen.
-   Minden rendben, csak Emily 3 napig itt kell hogy maradjon. - mondtam sóhajtva. - Cuccokat kell neki pakolni. - mondtam.
-   Oké, várjál. - mondta, majd hallottam, ahogy feltrappol a lépcsőn. - Liam, Niall, gyertek! - kiabált, amin mosolyogtam.
-   Hova? - kérdezte Niall a háttérben. - Brooklynnal beszélsz? - váltott a hangja izgatottra.
-   Igen, de minden rendben. - mondta neki Harry.
-   És megyünk be? - kérdezte Liam.
-   Igen, most pedig Emily cuccait pakoljuk össze! - magyarázta Harold. - Bocs Lyn, mondhatod.
-   A rózsaszín cicás pizsama a szekrényben van a harmadik polcon. - mondtam, de Em rögtön közbe szólt.
-   Ne azt! - szólt rám. - A Supergirl pizsamát!
-   Az mi a rák? - kérdezte értetlenül Niall.
-   Ugyanolyan mint a Superman csak rózsaszín. - magyaráztam, amin Louis halkan nevetett.
-   Jó, oké megtaláltuk. - mondta Liam.
-   Mi kell még? - kérdezte Harry.
-   A rózsaszín hercegnős tusfürdő, egy pónilovas nagy törölköző, egy lila köntös amin rózsaszín szívecskék vannak és a szívecske alakú összecsukhatós strasszköves fésű. - soroltam.
-   A tusfürdő megvan. - mondta Niall.
-   A törölköző is. - mondta Harry.
-   És a köntös és a fésű is. - fejezte be Liam.
-   Oké, akkor a répát hozzátok még, Frédit és mi kell még Kicsim? - néztem rá.
-   A babáim! - mondta mosolyogva.
-   És van egy rózsaszín átlátszó doboz a szekrény tetején, azt is hozzátok. - mondtam.
-   Oké és ezeket mibe rakjuk bele? - kérdezte Niall.
-   Az akasztós szekrény aljában van egy nagy rózsaszín táska, amin Hello Kitty van. Abba minden belefér. - fejeztem be.
-   Oké, várjál. - mondta Liam, majd egy kis szünet, gondolom pakoltak.
-   Ja és elfelejtettem a fogkefe, fogkrém és a fogmosó pohár. - mondtam.
-   Oké, hozom. - mondta Niall.
-   Jó, most már minden benne van amit soroltál. - mondta sóhajtva Harry.
-   Akkor azt hozzátok be. - mondtam.
-   Ezzel járkáljunk? - kérdezte Liam meghökkenve.
-   Berakod az autódba és csak a kórháznál veszed ki! - mondtam sóhajtva. - Annyira nem gáz.
-   Jó, megyünk. - sóhajtott Harry, majd letette.
-   Hozzák a répát? - kérdezte aggódva Emily.
-   Hozzák. - mosolyogtam rá.
Hirtelen Kim rontott be az ajtón.
-   Mondjátok kedves szülők, mi a jó francért nem tudtok felhívni, vagy esetleg SMS-t írni? - kérdezett bele mérgesen. - Jó, tőled nem várom el. - nézett Louisra közömbösen. - De tőled igen! - nézett rám mérgesen. - Amúgy meg éppen mit csináltatok?
-   Nyugodj meg Kim! Semmi baja, három napig lesz bent. - mondtam.
-   Én azt értem, de mégis mi a jó őrült vezetett titeket arra, hogy a lépcsőn rohangálni okos dolog? - kérdezte mérgesen.
-   Senki nem mondta neki, hogy rohangáljon! - pillantottam a kislányomra.
-   De siettem Apához! - mondta.
-   Miért rohantál annyira? - kérdezte tőle Louis.
-   Azért, hogy játssz velem! - mosolygott rá.
-   És ezért rohangálsz édes lányom?! - nézett rá fájdalmas arccal Kim, mire Emily bólintott.
-   Legközelebb inkább sikíts, vagy üvölts! - mondta neki Louis.
-   Persze! - néztem rá. - Lejössz a lépcsőn! - pillantottam a lányomra.
Hirtelen nyílt az ajtó, majd becsapódott rajta Liam, Niall és végül Harry.
-    Ez gyors volt! - néztem rájuk.
-    Hoztátok a répát? - lelkesedett Emily.
-    Hoztuk. - mondta mosolyogva Niall rá nézve.
-    Kim, nincs kedved megfürdetni egy békát? - kérdeztem mosolyogva.
-    Legyen? - nézett rám, mire aranyosan mosolyogtam rá és Emily is. - Gyere! - vette a kezébe a kislányt.
Én elvettem a táskát és kiszedtem belőle a szükséges cuccokat, majd odaadtam őket Kimnek. Ők elvonultak, majd becsukta az ajtót. Én konkrétan ledőltem az ágyon és a kezemet a homlokomra tettem.
-    Jaj lányom! - sóhajtottam.
-    Te is ilyen voltál kiskorodban. - hallottam Louis hangját és tudtam, hogy mosolyog, de nem nyitottam ki a szemem.
-    Nem, tudod hogy Te voltál ilyen! - morogtam és kiemeltem a Te szót.
-    Én?! - kérdezte, mintha nem így lett volna.
-    Már nem vagy ilyen, mert megöregedtél! - mondtam, majd utána egy huncut mosoly futott át az arcomon.
-    Megöregedtem?! - nézett rám döbbenten.
-    Ez a kemény igazság Louis! - mosolyogtam huncutan.
-    Te mikor lettél ilyen bátor? - csodálkozott.
Én egy kicsit lecsuktam a szemem, majd Emily sikítását hallottam és aztán kacagott.
-    Azt hiszem nem érte túl nagy agykárosodás! - mondta Payno és a hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.
-   Ch, olyan mint az apja... egy tank. - mondtam és elmosolyodtam.
-   Remélem ezt az izomzatomra értetted! - mondta Louis és az Ő hangjában is hallatszott a szórakozottság.
-   A fejedre! - mosolyogtam.
-   Kezdesz pimasz lenni! - mondta Louis, de még mindig felfedezhető volt a hangjában a szórakozottság.
-   Zavar? - mosolyogtam csukott szemmel.
-   Talán majd megleckéztetlek. - mondta és rá pillantottam, mire az arcán egy perverz mosoly terült el.
-   Álmodozz. - horkantottam.
-   Szerintem ezek inkább a Te álmaid. - mondta vigyorogva.
-   El vagy tévedve. - mondtam és elmosolyodtam.
-   Játszani akarsz? - kérdezte vigyorogva.
-   Mondd, ez komoly? - néztem rá. - Miért nem adod fel?
-   Ó! - nevetett Lou.
-   Erre kíváncsi leszek. - mondta Harry vigyorogva.
-   Nem Én kértelek, hogy keverj valami veszélybe! - mosolygott gonoszan és közben a szemembe nézett.
-   Nem Én hívtalak el randizni! - mosolyogtam hasonlóan.
-   Nem Én mondtam igen!
-   Udvariasságról hallottál már? - mosolyogtam.
-   Ezt a kört tuti, hogy Lyn nyerte! - mondta mosolyogva Niall.
-   Anya! - rohant oda hozzám Emily, majd konkrétan rám ugrott nevetve.
-   Mondd Édesem! - néztem rá, mire kérdőn mosolygott. - Miért nem apádat találod meg ezekkel az ugrásokkal? - kérdeztem tőle.
-   Mert Te is így szoktál az ágyra ugrani! - mosolygott.
-   Igen, de nem valaki másra! - mondtam.
-   Ráadásul minek ugrálsz már megint? - kérdezte tőle Liam.
-   Nem tudom. - motyogott.
-   Aludjál Csillagom! - tettem az ágyba és betakartam.

14. rész - A répa

Éjjel valami zajra ébredtem. Ötletem sem volt, hogy mi lehetett, viszont utána fél óra forgolódás után inkább felkeltem és lementem. A konyhába mentem, majd felkapcsoltam a villanyt. Csak két csupasz lábat láttam, mert az alakot takarta a pult. Két lehetőség van: betört valaki cipő nélkül, vagy valaki gondolta felkel éjjel, lejön és leül a földre. Nem volt veszteni valóm, ha betörő - amire nincs nagy esély - még mindig jobb, mint a lakótárasaim.
Bátran léptem a pult mellé. Louis lábát láttam, viszont mellette ott ült Harry. Rám pillantottak és így rögtön levágtam mi történhetett, ugyanis nem túlzás azt állítani, - már elnézést a kifejezésért - hogy seggrészegek voltak.
-    Ti... - sóhajtottam, miközben a kezemet a homlokomra tettem. - Miért? - támaszkodtam a pultra az egyik kezemmel.
-    Csak szórakozunk! - mondta Harry, majd a mellette csücsülő üvegből ivott pár kortyot.
-    Tök logikus! - forgattam a szemem. - Ha szórakozni akar az ember, részegnek kell lennie! - mondtam sóhajtás közben. - És ez miért olyan szórakoztató? - mutattam rájuk.
-    Egy bárban kezdtük. - mondta Louis.
-    Mivel jöttetek haza? - kérdeztem.
-    Én vezettem. - rántott vállat Louis.
-    Erre inkább már nem is mondok semmit! Remélem senkit nem ütöttél el! - mondtam nyugodtan. - Csináltatok valami nagyobb hülyeséget? - kérdeztem.
-    Csak szórakoztattunk pár csajt. - rántott vállat vigyorogva Harry, majd Louis elvette tőle az üveget és inni akart belőle, de kivettem a kezéből.
-    Ebből elég lesz! - tettem le magam mellé a pultra. - Álljatok fel! - mondtam.
-    Semmi szükségünk arra, hogy kioktass! - mondta fintorogva Louis.
-    Nem foglak. - morogtam. - Belefáradtam. - mondtam csípőre tett kézzel.
-    Akkor mit akarsz? - kérdezte Louis.
-    Pontosan tudom, hogy mekkora hülye vagyok és túl kedves hozzátok, ahogy azt is, hogy nem fogom visszakapni tőletek ezt a szívességet soha, de nem tudlak utálni titeket, tehát indulás fel! - mondtam, majd a végén sóhajtottam.
-    Te most lefektetsz minket? - kérdezte Harry, majd a végén elröhögte magát.
Ezen Louis is röhögött.
-    Nem vicces. - morogtam. - Nem ér leesni a lépcsőn és csöndben vagytok! - mondtam, majd kettőjük közé léptem.
Végül is nem estek el, csak Én vonszoltam fel őket, mivel egyenesen járni se tudtak. Kész ajándék volt, mikor felértünk a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, majd támogatva őket, elbotladoztak az ágyamig.
-    Büdösek vagytok, nagyon! - fintorogtam, miután bezártam az ajtót.
-    Akkor most megfürdetsz minket? - kacsintott Louis.
-    Igen, de ne álmodozz! - vigyorogtam rá gonoszan. - Vetkőzzetek! - mondtam, majd a szekrényem elé léptem és az ajtót kilökve, kivettem két törölközőt.
Visszafordultam. Harry éppen a bokszerét akarta levenni.
-    Az marad! - mondtam, mire elröhögte magát.
Bementem a fürdőbe, majd kutatni kezdtem a szekrényben. Még régen elmentünk Kimmel vásárolni és véletlenül férfi tusfürdőt vettünk. Mikor megtaláltam, kikészítettem a mosdókagyló szélére, majd visszatértem a szobámba. Harry éppen próbált elfeküdni az ágyamba Louis, pedig már feküdt.
-   Azonnal szálljatok ki belőle! - mondtam mérgesen, majd talpra rántottam őket.
Elvonszoltam őket a fürdőig, majd segítettem nekik beállni a kádba. A zuhanyrózsából jéghideg vizet engedtem, majd a kezembe vettem és lelocsoltam őket.
-   Ez rohadt hideg! - mondta hangosabban mély hangon Louis.
-   Tudom! - mondtam, majd mikor mindketten vizesek voltak, elzártam, a helyére raktam és bedörzsöltem őket tusfürdővel.
Utána újra hideg víz és lemostam róluk.
-    Megtörölköztök! - nyomtam a kezükbe a törölközőt. - Mindjárt jövök, addig nem jöttök ki a kádból! - mondtam, majd kimentem.
Mivel Louis szobája az enyém mellett van, oda mentem először és a fiókból kivettem egy tiszta bokszert, majd Harry szobájába mentem és megtettem ugyanezt. Mikor visszaértem, minden úgy volt, ahogy kértem.
-    Tessék! - adtam a kezükbe.
-    Te turkálsz a szekrényemben? - kérdezte Harry.
-    A fiókodban és nem. - mondtam. - Vegyétek fel! - mondtam, majd kimentem.
Bezártam magam után az ajtót, majd sóhajtva húztam be a szekrényem csúsztatós ajtaját, majd lehuppantam az ágyamra. Szerencsére nem vette át a szagukat. Nyílt az ajtó és Harry lépett volna ki rajta, de hirtelen elfehéredett az arca, majd a mögötte szédelgő Louis-t arrébb taszítva a WC-hez sietett és hányt. Én régen ilyenkor elvonultam, mert nem hogy a szagtól, hanem a hangtól is hányingerem lett, nemhogy nézni, vagy segíteni valakinek, de Emily első ilyen hányós vírusánál megedződtem, tehát már semmi ilyesmi nincs bennem. Gyorsan leszedtem a csuklómról a hajgumit és Harry haját kontyba fogtam, mielőtt lehányja.
Kell neked hosszú haj! - morogtam magamban, majd rutinos mozdulatokkal kezdtem simogatni a hátát. Nem hányt sokat, mikor abbahagyta, levágta a WC tetejét, majd rá ült, lehúzta és nagyon szuszogott.
Pontosan tudom milyen érzés ez és utálom, tehát nem kicsit sajnáltam attól függetlenül, hogy neki ez valószínű meg sem kottyant. A csaphoz léptem és szekrényből kivettem egy fogmosópoharat, amit csak azért kellett megvennünk, mert világított, de végül Emily sose használta. Megtöltöttem hideg vízzel, majd odaadtam neki. Kiöblítette a száját, majd a maradékot ami a pohárban maradt, megitta.
-    Kösz. - nézett fel rám, de szemei vörösek voltak és arca is elég nyúzott, de kezdett visszatérni a normális színe, mert eddig sárgás árnyalata volt.
-    Ez természetes. - vetettem rá halvány mosolyt.
Louis végig csöndben figyelte a történéseket.
-    A fogkefémet nem adom oda, de mindjárt hozom. - mondtam, mire bólintott.
Én kimentem és egyből Louis-ét is hoztam, hogy ne kelljen még egyszer járkálnom. Mikor visszaértem, Louis hányt. Letettem a mosdókagyló szélére a fogkeféket, majd a szekrényből gyorsan kivettem egy hajpántot, majd Louis mellé guggolva a fejére csúsztattam. Ő sokkal rosszabb volt, mert 3-szor volt úgy, hogy abbahagyta, majd újra hányt. Közben Harry már fogat mosott. Mikor Louis is végzett, odaadtam neki a poharat, tele vízzel. Miután Louis is jobban lett, mindketten engem néztek.
-   Köszi. - mondta Louis.
-   Bárki megtette volna. - rántottam vállat, majd visszamentünk a szobámba.
Lekapcsoltam a villanyt a fürdőben. Harry kivette a hajgumit a hajából Louis, pedig a hajpántot. Én ledobtam őket az éjjeli szekrényre.
-   Maradjatok. - mondtam. - Így nem engedlek ki innen felügyelet nélkül. - mondtam, mire értetlenül néztek.
-   Ezt mindig egyedül szenvedjük át. - rántott vállat Louis.
-   Nem érdekel, most nem! - mondtam határozottan, mire lehuppantak az ágyra.
Én lekapcsoltam a villanyt, majd óvatosan kettőjük közé másztam.
-   Túl kedves vagyok veletek! - mondtam, majd elnevették magukat.
Megforgattam a szemem, bár Ők ezt nem látták a sötétben, majd pár percen belül elnyomott az álom.

Reggel mint mindig, Én keltem leghamarabb. Louis és Harry halkan szuszogtam mellettem. Én óvatosan másztam ki az ágyból. Aludtak, de azért a fürdőben öltöztem fel. Lementem, majd főztem magamnak egy kávét és azzal a kezemben felültem a bárszékre, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom, ami a zsebemben volt. Dani hívott.
-    Szia! - mondtam vidáman.
-    Szia, otthon vagy? - kérdezte és hallottam, hogy mosolyog.
-    Persze, hozod Emily-t? - kérdeztem.
-    Igen és megmutatom a képeket! - mondta.
-    Oké, siess! - mondtam mosolyogva.
-    Rendben, szia!
-    Szia! - mondtam, majd letettem.
-    Ki siet? - kérdezte mögöttem egy hang, mire összerezzentem, de a hangját felismertem.
-    Danielle. - mosolyogtam Liam-re.
-    Akkor felöltözöm. - mutatott a lépcsők felé, mivel egy szál alsóban volt.
-    Ha nem akarod, hogy elájuljon. - kuncogtam.
-    Micsoda? - kérdezte meglepetten.
-    Semmi! - kaptam a számhoz, majd inkább ittam egy nagy korty kávét.
-    Tehát Dani még mindig szeret? - kérdezte és elmosolyodott.
-    Liam, annyira kérlek, hogy ne mond el, hogy tőlem tudod! - kértem és már pontosan előtte voltam.
-    Nem mondom. - mosolyodott el.
-    Köszönöm Payno! - álltam boldogan lábujjhegyre és átöleltem.
-    Olyan kicsi vagy! - kuncogott és visszaölelt.
-    Nem is! - nyafogtam.
-    De igen! - mondta Niall.
Hirtelen megcsörrent a telefonom: Kim.
-    Mi van Anyuci? - kiabált bele, mire hirtelen nemhogy elhúztam a telefont a fülemtől, hanem kiesett a kezemből.
Niall és Liam, csak röhögtek.
-    Édes drága csillagom! - szóltam bele mérgesen. - Halláskárosult lettem miattad! - mondtam,
-    Egyébként, most nyitok be az ajtón. - mondta, miközben nyílt az ajtó és letettem.
Nem is szaladtam hozzá, hanem repültem és a nyakába ugrottam. Liam és Niall megint röhögtek.
-    Jaj de szeressük egymást! - kuncogott és közben Ő is szorított magához, majd elkezdtünk dülöngélni.
-    Mizu otthon? - kérdeztem mosolyogva.
-    Anyukádat idézem! "Azonnal teperjen haza az unokámmal és a nagyobbik Tomlinson-nal." - mondta Anya hangját utánozva, mire elnevettem magam.
-    Mit jelent az azonnal? - kérdeztem.
-    Minél hamarabb. - mosolyodott el.
-    Jó fej lehet anyukád! - mosolygott rám Niall.
-    Igen, bár csokival tömi a lányom, meg mindent megenged neki, tehát tipikus nagyi! - mosolyogtam.
-    Te is ilyen nagyi leszel! - ölelt át hátulról Kim.
-    Ne pörgessük ennyire előre az időt! - mondtam, majd elnevettem magam.
-    Jó reggelt. - morogta Harry.
Én céltudatosan odaadtam neki a fájdalomcsillapítót, mire biccentett, majd víz nélkül lenyelte.
-    Anya! - ölelt át hátulról Emily.
-    Kicsim, nagyon hiányoztál! - vettem az ölembe.
-    A kis modell! - nevetett Dani, miközben megölelt.
-    Milyen volt a fotózás? - kérdeztem mosolyogva.
-    Nagyon jó volt, Dani annyira ügyes volt és olyan szép ruhái voltak! - áradozott Emily.
-    És te mit csináltál? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Segítettem sminkelni, meg a fotós bácsinak is segítettem. - mosolygott.
-    És keresztanyád? - kérdezte tőle mosolyogva Kim, mire Emily nevetve átcsimpaszkodott az Ő nyakába.
-    És veled mi lett? - nézett Niall Harryre.
-    Buli. - mondta az egyszavas választ.
-    És veled? - nézett rám Danielle. - Te tiszta fáradt vagy! - nézte az arcom.
-    Harry és Louis bulizni voltak Én meg tündérke vagyok és nem hagytam őket szenvedni! - sóhajtottam.
-    De ez a saját hülyeséged! - nevetett Liam.
-    Tudom, már bánom, hogy ennyire jószívű vagyok és tök jó anya! - morogtam.
-    Anya, álmos vagyok! - ásított hatalmasat. - Dani-val hajnali fél 4-ig rajzfilmet néztünk, tök jó volt! - mosolygott, majd a fejét fáradtan Kim vállára döntötte.
-    Szerintem vannak páran, akik szívesen visznek téged aludni és elszunyálnak melletted. - kuncogtam, majd átvettem Kim-től.
-    Én jelentkezem! - mondta Harry. - Csak előbb megiszom a kávémat. - mondta, mire bólintottam és lassan ringatózni kezdtem Emily-vel a kezemben.
A fejét a vállamra hajtotta és lazított a fogásán.
-    Várjál Törpi, menj vedd fel a pizsidet és utána gyere vissza, jó? - kérdeztem mosolyogva.
-    Oké. - mosolygott rám, majd letettem, mire felszaladt.
-    Csinálok neki egy kakaót! - mosolyogtam, majd kimentem a konyhába.
Csapatosan csináltuk. Dani levette a polcról a kakaóport, Én összekevertem tejjel, Kim pedig berakta a mikróba, hogy kicsit melegebb legyen.
-    Harry, megvárod, amíg elalszik? - kérdeztem.
-    Persze, hiányzott már a Lurkó! - mosolyodott el.

A répa plüss

Ekkor jött le rózsaszín hercegnős pizsamában, a hatalmas répa plüssel Emily. Én odaadtam neki a kakaót, a kezembe vettem és ringatózni kezdtem. Az a répa az egy örök szerelem. Annak története van! Mert a répa olyan nagy, hogy ha a földtől mérve "felállítod" magasabb mint Emily.

Ő Frédi

-    Ezt a répát még nem is láttam, csak a Frédit! - csodálkozott Liam.
Igen, a másik nagy kedvenc Frédi. Frédi Ő egy világoskék valami. Igazából fogalmunk sincs mi, mert olyan cicás is, de macis is, de van farka és az egész lény kör alakú, tehát nem tudjuk mi akar lenni Frédi.
-    Frédi nálam is volt, benne van abban a táskádban! - mutatott a rózsaszínre Dani.
-    De honnan van ez a hatalmas répa? - csodálkozott Harry.
-    Ez egy nagyon régi plüss! - mosolyogtam rájuk, de közben Emilyt a karomba vettem és ringatóztam Ő, pedig a nagy répát ölelve a fejét a vállamra hajtotta. - Ezt még régen Louis-nak varrtam. Mikor Mily megszületett, beraktam a kiságyába és egyszer mosolyogva mellé raktam, mert ugye sokkal kisebb volt mint a répa és lefényképeztem és elküldtem Jay-nek. - mosolyogtam visszagondolva. - Neki is nagyon tetszett a kép, aztán ahogy nőtt, mindig így fényképeztem le és küldtem el Jay-nek, vagy más távolabbi rokonaimnak, akik érdeklődtek. Aztán már nagyobb volt és ott volt a kiságyban, fényképeztem, aztán megölelte és egész éjjel úgy aludt. És azóta minden éjjel ezzel a répával alszik. - mosolyogtam.
-    De Louis-nak miért varrtad ezt? - kérdezte mosolyogva Danielle.
-    Mert azt hiszem talán szobafogságban volt, de lehet, hogy Én voltam, vagy nem tudom a lényeg, hogy nem találkozhattunk és ugye emiatt mindig SMS-eket írogattunk egymásnak. És már nagyon untam, meg hiányzott és írta, hogy éjjel nem volt kit átölelnie és Én annyira unatkoztam nap közben, hogy elterveztem, hogy ezt megvarrom neki és mire megint találkozhattunk, készen lett és odaadtam neki és nagyon szerette, nevetett rajta, de imádta. Ha nem találkoztunk. akkor csak ezzel a répával aludt, ha igen, akkor átölelt engem meg a répát, de a legfontosabb volt, hogy a répa az ágyában legyen! - meséltem a hosszú sztorit.
-     Várjunk, akkor ez hogy volt nálad? - kérdezte Liam.
-     Mikor szakítottunk, ugye utána költözött el Louis ide és terhesen sokat jártam Jay-hez és nagyon szomorú volt, mindig mikor mentem sírt és Én is és felmentünk Louis szobájába. És nem volt, nem volt ott és aztán egyszer mentem és Jay sírt, mint mindig, de mondta, hogy Louis volt otthon. És felmentünk és mesélte, hogy Louis vitt el cuccokat és mondta neki Louis, hogy már túllépett rajtam és otthagyta a plüsst. És akkor Jay zokogott, miközben ezt mesélt és odaadta, hogy a babáé legyen! - meséltem, de közben ringatóztam, pedig Emily már rég csöndesen szuszogott a vállamra dőlve és a répát szorítva. - És emlékszem, hogy mikor elmeséltem, hogy ez a répa az apukájáé volt, akkor Ő még jobban megszerette. Meg sokszor úgy aludt el, hogy belefúrta az orrát, hogy érezze Louis illatát, meg az enyémet. - mosolyogtam, majd megsimogattam Emily kis fejét.
-     Annyira édes kis családi sztori! - törölte le a könnyeit Dani.
-     Ne már! - szóltam rá mosolyogva, mert nekem is kicsordult egy könnycseppem.
Elnevettem magam, majd Harry-re néztem.
-     Vihetem? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
Harry mellém lépett, majd óvatosan átvette Emily-t.
-     Harry? - motyogta, miközben felfelé mentek lassan.
-     Igen Hercegnő? - kérdezte Harry.
-     Aludhatok veled? - motyogta, de szegénykém félig aludt.
-     Mit gondolsz, hova megyünk? - mosolygott.
-     Oké. - döntötte vissza nyugodtan a fejét a kislány.
Mosolyogva néztem amíg felmennek, majd eltűnnek.
-    Nagyon cuki történet! - mosolygott rám Niall.
-    Nagyon rég volt. - sóhajtottam.
-    Mi ez a hangulat? - kérdezte Louis.
Mind lepisszegtük.
-    A lányod alszik! - szólt rá Liam.
-    Hazajön és alszik? - csodálkozott.
-    Másnapos. - nevetett Danielle.
-    Nincs vele egyedül. - dörmögött Louis, majd mellém lépett.
Én a kezébe nyomtam a gyógyszert, amit Ő is víz nélkül akart bevenni, de a szája elé tartottam a kezem, mire visszalökte a kezembe, majd hozott egy pohár vizet és úgy vette be.
-    Kösz. - mondtam.
-    Ez nem volt kicsit undi? - kérdezte Kim.
-    De, főleg miután hajnalban ott ültem mellette, miközben hányt, rögtön az után, hogy megfürdettem, ami azt követte, hogy felvonszoltam a lépcsőn Harry-vel együtt teljesen egyedül! - mondtam karba tett kézzel.
-    Összegezzük! - mondta Liam meglepetten. - Felvonszoltad őket az emeletre, megfürdetted őket, aztán meghánytattad őket? - kérdezte.
-    Nem! Kicsavartam a kezükből a piát, felvonszoltam őket, megfürdettem őket, meghánytattam őket, aztán velük aludtam. - soroltam végig.
-    Tényleg megfürdettél? - kacsintott.
-    Tehát te semmire sem emlékszel? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. - Bár Én se emlékeznék! - sóhajtottam.
-    Komolyan megfürdettél? - csodálkozott Louis.
-    Igen, de volt rajtatok alsó! - mondtam, mire megforgatta a szemét.
-    Azt hittem merész voltál! - vigyorgott és átkarolta a vállam.
Megfogtam a kezét a csuklójánál, majd felemeltem.
-    Ezt mégis milyen okból? - utaltam a kezére.
-    Tudod egy randi után és a hallottak alapján ez igazán nem túlzás. - mondta.
-    Emlékszel még a répádra? - kérdeztem tőle a kezét hagyva a vállamon.
-    Amit te varrtál? - kérdezte, mire bólintottam. - Igen, Doncaster-ben hagytam. - mondta.
-    Nem, mert most alszik vele a lányod! - mosolyogtam rá. - Az a kedvence! - mosolyogtam rá és látszott rajta, hogy sikerült felvidítanom egy őszinte mosollyal.
-    Nekem is az volt, amíg még aludtam olyanokkal. - mondta és elmosolyodott.
-    Olyanokkal? - kérdeztem mosolyogva, de eljátszottam a sértődöttet. - Az a pótlékom volt! - mondtam.
-    Tudom, de veled sokkal jobb aludni! - mosolygott rám, majd kacsintott.
Én elvörösödtem és lenéztem a földre.
-     Sikerült! - nevetett.
-     Nem vicces. - morogtam.
-     Nem, aranyos! - mosolygott, majd megsimogatta az arcom.
-     Milyen kis aranyos lettem! - forgattam a szemem,
-     Mond még egyszer! - vigyorgott, miközben összenyomta az arcom, ahogy Én szoktam Emily-nek.
-     Ez az Én szokásom! - dünnyögtem.
-     Jól van, csak kipróbáltam! - engedte el az arcom.
-     Louis, veled minden oké? - méregette Niall.
-     Nem, mindjárt beszarok, úgy fáj a fejem! - mondta. - Meg fáradt vagyok, meg kicsit hányingerem van. - fejezte be.
-     Egy szóval másnapos. - összegeztem.
-     Igen, lehet kicsit kevesebbet kellett volna innom. - gondolkozott el.
-     Szerintem is! - nézte fel rá. - Csak mondom, hogy a kezetekből kellett kicsavarnom az üveget! - mondtam.
-     Jól van, te vagy a tündérkénk! - mondta és elmosolyodott rám nézve.
-     Tündérke? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel. - Közöttetek minimum angyal! - horkantottam.
-     Ma ilyen morcos vagy? - kérdezte.
-     Csak mióta megláttalak. - vigyorogtam rá pimaszan.
-     De komolyan Tommo mi van veled? - csodálkozott Liam. - Nagyon kis cuki lettél! - röhögött.
Persze Liam, most hogy igazán kiélvezhetném, hogy egy kicsit hasonlít a régi énjére, hozd szóba, mert biztosan abba hagyja! - gondoltam.
-     Megenyhült, mert itt van a répája! - nevetett Niall.
-     Nagyon viccesek vagytok! - forgatta a szemét. - Most mennem kell! - mondta, majd elindult fel.
-     Nekem is, fotózásom lesz! - ölelt meg Danielle, majd elment.
-     Drága Lyn, emlékeztetlek, hogy neked Doncasterbe kéne majd menned a gyerekkel és Louis-val! - mondta.
-     Emily alszik, Louis megy valahova! - magyaráztam. - Na most így, igazán nehéz lenne velük elmenni! - mondtam kirakott kézzel.