25. rész - Családi pillanatok

Arra ébredtem, hogy valaki egyszerűen rám ugrik. Pontosan tudtam, hogy az egyetlen aki imádja ezt az Emily. Álmosan néztem rá, majd elmosolyodtam.
-   Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem mosolyogva.
-   Felkeltem! - rántott vállat vigyorogva.
-   Jó, akkor most menjél be Apához és Őt is így keltsd fel! - mondtam mosolyogva, mire bólogatott, majd lemászott rólam.

* Louis szemszöge *

Hirtelen valaki rám repült és ez annyira nem tetszett, ugyanis nem túl enyhe fejfájásom volt az este miatt. 

-   Apa! - hallottam meg a kislányom hangját, ami elvette a haragomat és mosolyogva nyitottam ki a szemem. 

Éppen a hátamon ült és a mellettem fekvő Briana-t nézte kissé fintorogva. Imádom a fintorgásukat Brooklyn-nal, mert teljesen ugyan úgy néznek ki olyankor. 

-   Ő miért van itt? - kérdezte kissé halkan, mire elmosolyodtam. 

Elég vicces volt, hogy a négy éves kislányom fintorogva néz egy felnőtt nőre az apja mellett és hát Emily igencsak szókimondó. 

Ó, ha tudnád miért van itt... - gondoltam vissza az éjszakára, majd elvigyorodtam. 

-   Megbolondultál? - ingatta a kezét a szemem előtt. - Miért mosolyogsz? 

-   Csak velem aludt. - néztem rá mosolyogva. 

-   Hát jó. - rántott vállat karba tett kézzel. - És sokáig lesz még itt? - kérdezte. 

-   Miért, nem szereted? - néztem rá. 

-   Már nem. - rázta a fejét. 

-   Miért? - kérdeztem tőle mosolyogva. 

-   Mert az apukámmal alszik és nem kért rá engedélyt! - rázta a fejét, mire vigyorogva megemeltem a hátamon, majd a hátamra fordultam és a kislányomat a csípőmre ültettem, így már rendesen csodálhattam Őt. 

-   És tőled mindenkinek engedélyt kell kérnie? - kérdeztem mosolyogva. 

-   Igen. - bólogatott erősen. - Kivéve Anyának, mert Ő... - mondta majd elgondolkozott és elmosolyodott. - Mert ő Anya. - kuncogott. 

-   És ha mondjuk Én akarom, hogy velem aludjanak? - néztem rá mosolyogva. 

-   Ez attól teljesen független! - mondta a kis diktátor asszony csípőre tett kézzel. - Akkor is csak Én aludhatok veled anélkül, hogy engedélyt kérnék rá bárkitől meg Anya. - magyarázta. - Mert Én nyilván megengedem magamnak és Anya parancsol, tehát neki nem adhatok engedélyt. - nevette el magát. 

-   Értem Mily. - nevettem, majd az egyik hajtincsét a füle mögé tűrtem. 

-   De most nem érek rá, mert teljesítettem a küldetésemet és mennem kell! - mondta, majd leugrott rólam és az ágyról és szaladt volna ki, de elkaptam a derekát. 

-   Puszi! - mosolyogtam rá, mire puszit adtunk egymásnak, majd elengedtem Ő pedig kiszaladt. 

Hallottam, hogy Brooklyn nevet, majd óvatosan kimásztam az ágyból és Brianát ott hagyva indultam meg meglesni a lányomat és az anyukáját. 

Mikor megálltam az ajtóban nem tudtam nem mosolyogni. Mindketten ki voltak terülve az ágyon, ami nagyon puhának tűnt, ugyanis tele volt pokrócokkal és párnákkal szétszórva, na meg Emily plüss játékaival és Emily és Brooklyn teljesen ugyan úgy voltak elterülve az ágyon, miközben szemük mindkettőjüknek a tv-re tapadt, amiben a Madagaszkár Pingvinjei ment. 

Nem szólaltam meg, csak vártam és figyeltem, ahogy teljesen ugyan abban a pózban és arccal figyelik a tv-t, majd valami vicces lehetett benne, mert egyszerre nevették el magukat, ugyan úgy. 

Imádom figyelni a hasonlóságaikat, egyszerűen napokig tudnám figyelni. 

-   Emily, Te amúgy hogy kerültél ide? - kérdezte tőle Brooklyn, de csak is a tv-t nézte. 

-   Bejöttem. - mondta, mire Brook sóhajtott. - Mármint nem apáddal aludtál? 

-   Nem, mert Ő azzal a boszorkával aludt. - morgott Emily, mire Brooklyn majdnem elnevette magát, de visszatartotta. 

-   Mármint kivel? - kérdezte mosolyogva, de csak a tv-t nézte. 

-   Briana-val. - morgott a lányom. - Meg sem kérdezte tőlem, hogy aludhat-e az apukámmal! - rázta a fejét felháborodva. - Boszorka. 

Mosolyogva figyeltem, ahogy megtárgyalják, hogy nem szeretik Briana-t. 

-   Ne mondj rá ilyeneket, nem is ismered, lehet hogy jó ember! - nézett Brooklyn Emily-re. 

-   Nem is szeretném! - rázta a fejét, mire Brook már nagyon küszködött a feltörő röhögésével. - Fura és nyekereg. - mondta mérgelődve Emily. - Utálom. - bólintott. - Itt Én vagyok a hercegnő és nem veheti el a helyem! - mondta, mire Brooklyn elnevette magát, majd felpattant és elkezdte csikizni a lányát. 

-   Olyan kis gonosz vagy! - csikizte nevetve, 

Oké, ezt is igazán szívesen figyeltem, ugyanis Brooklyn fenekét tökéletesen szemügyre vehettem, hiszen észre se vett és még pucsított is. 

-   Anya! - sikította nevetve Emily. - Elég már! - nevetett, mire Brook befejezte, egy puszit nyomott Emily hasára, majd visszafeküdt. 

Nagyon tetszett, ahogy nevetgélve feküdtek egymás mellett, de eszembe jutott, hogy valójában ez egy családi pillanat is lehetne, így szó nélkül, mosolyogva indultam meg az ágy felé. Óvatosan feküdtem be Brooklyn mellé, majd egyik kezemet a derekára helyeztem.
-  Louis. - mondta Brook kissé megijedve.
-  Aranyos, hogy mennyire hasonlítotok egymásra. - mosolyogtam rájuk, majd Emily nagy mosollyal ugrott Brooklyn-ra.
-  Emily, olyan kis tank vagy! - nevetett Brook.
-  De Én akarok középen lenni! - furakodott közénk.
-  Mondjuk szólhatnál is, nem csak úgy ide vetődsz! - forgatta a szemét mosolyogva Brooklyn, majd arrébb csúszott tőlem, így Emily legurult róla és közénk huppant, majd elnevette magát.
-  Látod Apa, itt sokkal jobb, nem? - mosolygott rám a kis mindentudó, diktátorasszony.
-  De, tényleg. - mosolyogtam rá, majd Brooklyn-ra pillantottam, majd rá kacsintottam, mire csak megforgatta a szemét, de mosolygott.
-  Anya! - fordult felé Emily, majd megfogta az egyik kezét és összemérte a sajátjával. - Kicsi vagyok. - kuncogott, majd elengedte Brook kezét és felém fordult.
Én mosolyogva nyújtottam felé a kezem, majd összeillesztette és elnevette magát, majd megfogta a csuklómat és Brooklyn csuklóját, majd a mi kezünket illesztette össze. Brook keze jóval kisebb volt.
-  Most Anya kicsi. - mosolygott, majd elhúzta a kezünket. - Pacsi! - kiabálta és összeütötte a kezünket.
-  Emily, lehet hogy körülötted aludnának páran. - nevettem el magam.
-  De ha Én ébren vagyok, akkor Ők is legyenek ébren! - mondta, majd felült törökülésbe.
Brooklyn elnevette magát. Még mindig a kezünkkel szórakozott, majd elkezdte nézegetni a tetkóimat.
-  Apa, ezek nem jönnek le, ugye? - kérdezte és vizsgálta őket.
-  Nem. - nevettem el magam.
-  Én is kérek! - nézett rám mosolyogva.
-  Kapsz egy rózsaszín pónit a fenekedre, annak örülnél? - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
-  Nem. - nevetett. - Olyat kérek! - mutatott a csuklómon lévő kötélre.
-  Tudod, hogy azt miért csináltattam? - mosolyogtam rá.
-  Nem, de ha elmondod tudni fogom! - vigyorgott.
-  Anyára emlékeztet. - simogattam meg az arcát.
-  Akkor miért nem Anya van ott? - mutatott rá értetlenül. - Szerintem Anya nem egy kötél.
-   Mily, ez csak egy jelkép. - mosolyogtam rá.
-   Jelkép a fura emberke a táblán, aki átmegy egy zebrán. - mondta karba tett kézzel pimasz mosollyal. - Ez egy kötél! - bökött rá.
-   Szeretnéd, hogy elmagyarázzam? - nevettem el magam.
-   Hát az igazán nem lenne rossz. - bólogatott.
Brook nagyon jól szórakozott rajta, hogy Emily milyen kis pimaszan kötekedett velem.
-   Anyával régen mindennél jobban szerettük egymást és azt hittük, hogy ez örökké tart, de rossz dolgokat csináltam, ezért Anya sokat sírt és nem volt jó neki mellettem, ezért szakított velem. Aztán megtudta, hogy leszel Te. - mosolyogtam rá.
-   Miért csináltál rossz dolgokat? - kérdezte.
Hajrá Louis! Magyarázd el a négy éves lányodnak!
 -  Mert rossz emberekkel barátkoztam és azt hittem, hogy ez okos döntés. - magyaráztam.
-   De már nem csinálsz rossz dolgokat? - kérdezte, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem. - Akkor megint szeretitek egymást? - kérdezte, majd Brooklyn-ra pillantott.
Egymásra pillantottunk.
Mit mondjunk neki? Ha azt mondjuk, hogy nem akkor hazudunk, de ha megmondjuk az igazat, akkor Őt ismerve most megy és elüvölti egész Londonnak.
-   Igen, de már nem úgy, mint régen. - mosolygott rá Brooklyn.
-   De barátok vagytok? - kérdezte, mire mosolyogva bólogattunk.
Ő csak kuncogott.
-   Nem igaz! - kuncogott.
-   Te honnan veszed ezt? - kérdeztem gyanakodva.
-   Azt mondta Harry, Kim és Perrie is, hogy szerelmesek vagytok. - mondta karba tett kézzel nagy mosollyal.
-   És örülnél neki? - kérdezte Brook mosolyogva.
-   Igen. - mosolygott az anyukájára. - Milyen kérdés ez?!
-   Emily, Te nagyon pimasz kezdesz lenni! - kezdte csikizni Brooklyn.
Tehát az a taktikája, hogy nem válaszol a fel nem tett kérdésre.
-   Anya! - sikította nevetve, majd felpattant és leugrott az ágyról.
Mosolyogva huppant a földre.
-  Tehát akkor szeretitek egymást, ugye? - mosolygott Emily huncutan.
-  Gyere ide! - mosolyogtam rá biccentve.
Ő kuncogva mászott vissza közénk.
-  Tudsz titkot tartani? - mosolyogtam rá, mire bólogatott.
Én a füléhez hajoltam, majd mosolyogva kezdtem suttogni.
-   Igen, de ez nagyon nagy titok, senkinek nem mondhatod el, amíg azt nem mondjuk és még nem tudjuk, hogy mennyire szeretjük egymást! - súgtam neki.
-    Szerelmesek vagytok? - kérdezte mosolyogva.
-    Ha így lesz, elmondjuk! - puszilta meg az arcát Brooklyn.
-    Jó. - bólogatott mosolyogva. - Most megyek, felkeltem Liam-et! - vigyorgott.
-    De nem mondod el neki? - kérdeztem mosolyogva.
-    Nem! - mondta, majd átmászott rajtam és kiszaladt, majd becsapódott az ajtó utána.
-    Nem jön be neki Briana... - mosolyogtam Brook-ra, mire elmosolyodott.
-    Remélem tudod, hogy Te vagy, aki mindig így elemzi az embereket! - nézett rám nevetve.
-    Olyan aranyosak voltatok. - mosolyogtam rá.
Hirtelen nyílt az ajtó, majd beszaladt rajta Emily nevetve.
-    Anya! - ugrott oda mellé a kislány.
-    Emily, fejjel lefelé ki foglak lógatni az ablakon! - jött be Liam, majd Emily nevetve bújt Brook mögé.
-    Liam, bocsájtsd meg neki! - nevetett Brooklyn.
-    Add át! - mondta Liam.
-    Nem. - mondta neki Brook mosolyogva. - Szét szeded a családi pillanatot!
-    Majd máskor! - bökött összehúzott szemekkel Mily-re, aki csak nevetve bújt Brooklyn mögé, majd Liam kiment és becsukta az ajtót.
-    Köszi Anya! - mondta Mily nevetve.
-    Gyere Béka! - húzta az ölébe.
Én elmosolyodtam a régi becenév hallatán.
-    Béka?! - csodálkozott.
-    Nagyon régen Én voltam béka. - mosolyogtam Mily-re és felülve, közelebb csúsztam Brooklyn-hoz, így mellette ültem, ezért kényelmesen a vállára döntöttem a fejem.
-    Miért? - kérdezte Emily.
-    Mert Apa magas volt és elég vékony, ezért olyan volt mint egy béka. - magyarázta neki Brook kuncogva, mire Emily nevetett. - De Te nem vagy béka, csak eszembe jutott! - mosolygott rá Brooklyn.
-    Oké. - mondta vállat rántva, majd kimászott Brooklyn öléből és mellettünk elterült az ágyon.
Én nem dőltem el Brook-tól, sőt, inkább a fejemet az ölébe döntöttem és úgy feküdtem el. Így a lábaimat Emily lábaira tettem, mire kihúzta alóla azokat és Ő tette az enyémre.
-    Nem vagy már nagy ehhez? - mosolygott rám Brooklyn.
-    Határozottan nem. - mosolyogtam, miközben a lábammal Emily-vel harcoltam.
Brooklyn ujjaival óvatosan a hajamba túrt, ami elég kócos volt, majd azzal játszott, miközben Én vérre menő csatát vívtam Mily-vel.
Ennél aranyosabb családi pillanatunk nem is lehetett volna, annak ellenére, hogy úgy igazán nem vagyunk egy család.
-    Apa! - nevetett Emily, majd feladta és ott fekve szuszogott.
-    Befejeztétek? - sóhajtott mosolyogva Brook, majd Ő is eldőlt.
-    Ez így nem jó! - néztem fel rá.
-    Hát gyere feljebb. - rántott vállat, mire elmosolyodtam, majd közelebb csúsztam hozzá és a fejemet a hasára tettem.
Tök kényelmes volt, majd megérkezett Emily is, aki Brook másik oldalára feküdt.
-    Menjünk beljebb, mert le fogsz esni Bogyó! - mosolygott rá az anyuka, majd mind beljebb csúsztunk.
Emily a fejecskéjét Brooklyn mellkasára döntötte és úgy nézte a tv-t. Kb. fél órát néztük így a tv-t, majd úgy döntöttünk, hogy felöltözünk.

* Brooklyn szemszöge *

Azt hiszem életem egyik legjobb reggele lehetett ez. Sajnáltam, hogy vége szakad, de hát semmi sem tart örökké... 

Emily éhes lett, majd mindenki felkelt, Briana is és megkezdődött az átlagos, cukiság nélküli reggeli. Éppen azt figyeltem, ahogy Emily hatalmas mosollyal rak egyre több nutellát a pirítósra.
-   Emily... - szóltam neki mosolyogva, mire rám pillantott vigyorogva. - Nem lenne könnyebb, ha a nutellába mártogatnád a kenyeret? - kérdeztem, mire elnevette magát, majd elkente a kenyéren.
Én mosolyogva tettem elé a tejszínhabot, ugyanis ezt Én tanítottam neki, de nem sűrűn engedem, hogy ennyire egészségtelen reggelit egyen. Miután teli nyomta tejszínhabbal kuncogva adta vissza.
-   Nyisd ki a szád! - mosolyogtam rá, mire megtette és felhajtotta a fejét, majd belenyomtam egy jó adag tejszínhabot.
Nevetve tettem az asztalra és újra Emily felé fordultam. Letöröltem az arcáról a fél reggelijét, majd hagytam enni, viszont felálltam és összekötöttem a haját.
-   Anya! - nyafogott teli szájjal, mire elnevettem magam és Ő is.
-   Teli van a pofazacskód! - nevettem, mire hangosabban nevetett.
Utána leültem mellé, majd miután megettem a reggelimet figyeltem a kislányomat. Mosolyogva húztam az ölembe, majd elé a tányérját.
-   Mily, ez a nutella teli volt, nem? - nézte az üveget csodálkozva Niall, amiből jócskán hiányzott.
-   Jó, meg kell tölteni a bendőt! - simogattam Mily hasát. - Kell az energia!
-   Elég volt! - tolta el maga elől a tányért Emily sóhajtva.
Én kijjebb tolódtam székkel együtt, majd lejjebb csúsztam rajta, Emily pedig rajtam.
-   Teli vagyok. - mondtuk egyszerre kb. ugyan úgy.
-   Ez néha már kísérteties! - nevetett Liam.
Amúgy nem mondaná meg nekem valaki, hogy pontosan ki ez a Briana?!
-   Briana, Te minek vagy itt? - kérdezte tőle karba tett kézzel Emily, mire a kezeimmel eltakartam a szemem és elnevettem magam.
Emily, a kis kedves, óvatos! 

24. rész - Hófehérke orra esik

Reggel mikor felkeltem rögtön az ismerős Louis illat fogadott és ahogy kinyitottam a szemem az arcát pillantottam meg. Nem mertem felkelteni és valójában élveztem, hogy ennyire figyelmes, óvó és édes. Óvatosan visszabújtam a pozíciómba, majd csöndben hallgattam Louis szuszogását.
-   Brook, tudom hogy ébren vagy! - kezdte simogatni a hátam a pólóm alatt.
-   Jó, de este olyan aranyos voltál... - motyogtam mosolyogva.
-   Tetszett? - kérdezte mosolyogva.
-   Tudod, hogy mennyire imádom, mikor olyan vagy, mint régen. - néztem fel rá mosolyogva. - De azért elég vonzó az ijesztő oldalad is... - kuncogtam.
-   Tudom. - mosolyodott el, majd egy csókot nyomott az államra és utána a nyakamat kezdte csókolgatni.
-   Louis! - toltam el magamtól, mire rám vigyorgott. - Nem vicces!
-   Nem értem, miért is csinálod ezt! - forgatta a szemeit mosolyogva. - Egyik pillanatban szerelmesnek tűnsz, a másikban minél messzebb tolsz magadtól.
-   Igen, mert semmiképpen nem neveznélek olyan embernek, akiben feltétlenül meg lehet bízni. - néztem rá, mire mintha közöltem volna, hogy kopjon le, elengedett és ellépett tőlem, majd a konyhába ment.
Egész nap nem szólt hozzám, de konkrétan egy szót sem, semmi. Én a szobámban ültem és nagyban gondolkoztam, miközben a plafont bámultam, amikor benyitott. Rá kaptam a tekintetem, de cseppet sem nézett úgy rám, ahogy Én rá.
-   Majd jövünk. - ennyit mondott, majd kiment.
Az órára néztem: 23: 42. Tudtam, hogy bulizni ment, de annyira nem érdekelt. Hirtelen ötlet vezérelt, amikor leszaladtam, belebújtam a kabátomba és nem törődve Louis-val, aki engem nézett, kiléptem az utcára.
-   Hova mész Brooklyn? - kérdezte értetlenül és mérgesen.
-   Majd jövök. - vágtam rá hozzá hasonlóan és átsiettem az úton.
Tudtam, hogy utánam jött, majd hirtelen elkapta a karom és megszorította.
-   Hova mész?! - kérdezte mérgesen.
-   Louis, ez fáj! - sikítottam, ugyanis egyre erősebben szorította, majd kibuggyantak a könnyeim a szememből. - Kérlek engedj el!
Megint nem Louis-val beszéltem. A düh vezérelte és az egyetlen amit rajta láttam az kegyetlenség volt.
Óvatosan nyúltam az engem szorító keze felé, de erre megfogta azt a kezemet is és még jobban zokogtam.
-   Louis! - sikítottam már zokogva.
Azt is elkezdte szorítani és már mindkettőt ugyan olyan erővel szorította. Mintha valami gép tette volna és már nem bírtam mit tenni, a fájdalomtól a földre rogytam, de még mindig ugyan azt láttam a szemeiben.
-   Louis engedd már el! - kiabált rá valamelyik haverja, de semmi.
-   Louis! - kiabált rá a vörös gyerek, de még mindig semmi ilyesmi.
Hirtelen valamelyik képen törölte, így magához tért és rögtön elengedett. Remegve és sírva rohantam be a házba. Rögtön fel az emeletre, majd magamra csaptam az ajtót és kulcsra zártam. Remegve neki dőltem és összekuporodtam. Nagyon fájt a karom, de leginkább rettegtem.
Nem vártam el tőle, hogy utánam jöjjön és nem is tette. Teljesen érzelemmentes volt Én pedig álomba sírtam magam.

Reggel arra ébredtem, hogy kopognak. Hirtelen fájdalmasan jelezték a csontjaim, hogy az ajtó mellett nem jó aludni. Csöndben felálltam, majd kinyitottam az ajtót.
-   Jó reggelt. - mondta halvány mosollyal Kim.
-   Szia. - mosolyodtam el halványan, majd megöleltem.
-   Hazahoztam a lányod, ugyanis nagyon hiányoztál neki. - mosolygott rám.
Én mosolyogva totyogtam le mellette és közben levettem a kabátom. Éppen Louis és a haverjai előtt magyarázott valamit a szőnyegen ülve, de egy számomra idegen nő is mosolyogva nézte Őt.
És hopp, Brooklyn-ból anyatigris lett és szúrós szemmel néztem a nőt, miközben fejben megfenyegettem, hogyha a lányomhoz ér, levágom a kezét és lenyeletem vele keresztben.
-   És akkor Papa meglökött és lecsúsztam a dombról a szánkóval, de sajnos ott volt előttem a hóember amit építettünk Kim-mel és pont belecsúsztam és nagyon vicces volt, mert rögtön szétesett az egész. - mondta nevetve Emily.
-   És Papa nem is csúszott le veled a dombról? - kérdeztem mosolyogva, mire rögtön rám kapta a tekintetét, majd hatalmas mosollyal rohant oda hozzám, mire rögtön leguggoltam.
Szorosan ölelt magához, ahogy Én is tettem és az arcomat a puha hajacskájába bújtattam.
-   Anya, miért jöttél ide? - kérdezte.
-   Mert dolgom volt. - simogattam meg az arcát nagy mosollyal.
-   Olyan sok csokit ettem, hogy dagi vagyok! - húzta fel a pólóját és megsimogatta a hasát, ami természetesen semmivel sem volt nagyobb.
Én mosolyogva nyomtam puszit a hasára, mire felnevetett.
-   De ígérem, többet nem eszem ilyen sokat. - mondta nevetve.
-   Csak a szülinapodon. - mosolyogtam rá.
-   Jó. - bólogatott vidáman. - Hiányoztál!
-   Te is törpe! - mosolyogtam.
-   És Anya, ma nézel velem mesét? - kérdezte mosolyogva.
-   Nézek. - bólintottam mosolyogva.
-   És eszünk hozzá kukoricát? - mosolygott.
-   Eszünk hozzá. - mondtam nagy mosollyal, majd összenyomtam az arcát. - És a következő kérdésed az lenne, hogy sajtosat? Igen sajtosat. - mosolyogtam rá, mire felnevetett és megölelt.
-   Anya, melyik a kedvenc hercegnőd? - kíváncsiskodott, majd a kezemet fogva kezdett húzni a nappaliba.
-   Az Én hercegnőmet Emily-nek hívják és kicsi és aranyos és nagyon sokat beszél! - hajoltam le hozzá mosolyogva, mire kuncogva a lábaimnak dőlt Én, pedig puszilgattam.
-   Elég Anya! - mondta nevetve.
Én mosolyogva kaptam fel, majd a vállamra dobtam, majd a combját és a fenekét csipkedtem, mire sikítozott.
-   Érződik az kis csoki! - csipkedtem nevetve, majd leraktam a fotelbe.
-   Emily, megmutatod Anyáéknak, hogy mit tanítottam? - mosolygott rá Kim, mire Emily nevetve felugrott a fotelben és a fenekét rázta meg a csípőjét mozgatta.
Nagyon édes volt.
-   Ezt még ráérsz gyakorolni. - morgott Louis.
-   Apa Te is! - kérte nagy mosollyal Emily.
Na azt megvárom, hogy Louis itt a fenekét rázza.
-   Emily ez lányos dolog! - rázta a fejét.
-   Anya! - mosolygott rám.
Én elmosolyodtam, majd egyszerre megfordultunk és csináltam amit Ő, mire felnevetett.
Én hirtelen felkaptam, majd a fotelbe huppantam és az ölembe ültettem. Ő kényelmesen elnyúlt rajta, mire a fejecskéjét simogattam.
-   Megvan a répa? - kérdeztem mosolyogva, mire csak bólogatva hümmögött.
-   A Te ágyadban aludtam. - mosolygott rám.
-   Miért? - kérdeztem mosolyogva.
-   Nem tudom, mert olyan jó. - mosolygott, mire megsimogattam az arcát. - És Kim-mel találtunk valamit! - vigyorgott, majd Kim előszedte a képet a táskájából, majd a kezembe adta.
-   Tudod, hogy utáltam, ha fényképeznek! - vigyorogtam Kim-re, ugyanis az Ő mániája volt ez a fényképezgetés.
-   Jó, de ez egy tök jó kép és tipikus. - mutatott rá mosolyogva.
-   Itt kicsi vagy. - mosolygott rám Emily.
-   Magasabb nem lettem. - nevettem.
Emily mosolyogva szaladt oda vele Louis-hoz, aki elmosolyodott amikor meglátta.
-   Jó, Lyn ezt imádni fogod! - mosolygott, majd odaadta.
Nagy mosoly varázsolódott az arcomra, amikor megláttam a karácsonyi képet.
-   Ez tök jó. - mosolyogtam rá. - Itt Te kicsi vagy! - simogattam meg Emily hátát.
-   Úgy nézek ki mint egy manó. - nevetett.
-   Most is az vagy! - nyomtam puszit az arcára.
-   Azt mondtad hercegnő vagyok! - mondta karba tett kézzel.
-   Egy tündérke. - simogattam az arcát.
-   Nem lehetek boszorka? - nevetett.
-   Ez a legjobb szó! - nevettem Én is.
Közben Louis-val a közös képünk éppen körbejárt.
-   És itt jó ajándékokat kaptam? - mutatott vigyorogva a képre.
-   Szerintem igen. - mosolyogtam rá.
-   Örültem nekik? - kérdezte.
-   Igen. - mosolyogtam rá.
-   Jó, na odaviszem Apának! - kapta ki a kezemből, majd Louis-hoz szaladt és az ölébe huppant.
-   Ez neked nem fog annyira tetszeni, de az apukának valószínű... - adott a kezembe egy következő képet Kim.
Sóhajtva néztem végig rajta.
-   Emily tök édes, de utáltam, ha fényképeztél és ezzel most is így vagyok! - ingattam a fejem mosolyogva.
-  Szerintem ez tök édes és nagyon szép vagy rajta, nem értem mi bajod! - forgatta a szemét Kim, majd átadta Louis-nak, aki elvigyorodott.
-   Szerintem Anya most is szép. - nézett körbe értetlenül Emily, mire nagy mosollyal tártam ki a karjaimat Ő pedig kiugrott az apja öléből és odaszaladt hozzám, majd szorosan megölelt.
-   Szerintem és szép, de nem hiszi el! - nézett rá Louis.
-   Nekem annyira mindegy mit mondok, semmit nem hisz el! - legyintett Kim, mire nevetve néztem fel rá. - Pedig Én voltam az egyetlen, aki nem simogatta meg tapizta folyamatosan a hasadat!
-   Azt hittem azt mindenki tök aranyosnak tartja. - nézett rám azt hiszem valami Calvin.
-   Alapvetően tényleg aranyos, de azért belülről nem olyan jó... - magyaráztam. - Tehát nem tudom... olyan fura. - rántottam vállat mosolyogva. - Tök olyan, mintha most mindenki jönne és a hasamat fogdosná, ugyanis Én azt ugyan úgy érzem! - nevettem el magam. - Tehát mikor a volt tanáraid fogdossák a hasad, az már annyira nem aranyos... - motyogtam, majd Kim felnevetett, ugyanis tudta miről van szó.
-   Meg a fociedző... - nevetett, mire kirázott a hideg.
-   Borzasztó volt az az ember. - forgattam a szemem. - Esküszöm, hogy kerültem.
-   De mondjuk az is idegesítő, ha a rokonaid csinálják? - érdeklődött valaki más.
-   Attól függ ki... - rántottam vállat. - Mondjuk a szüleimtől nem zavart, Kim-től sem, nagyszülők, de mondjuk olyan emberektől kifejezetten, akit nem is szerettem csak úgy ismerős volt.
-   Komolyan odament a fociedzőm és a hasadat fogdosta? - nézett rám nagy szemekkel Louis.
-   Igen. - vágtam rá, mire Kim felröhögött. - Kim meg egyszer kiakadt és rákiabált, hogy hagyjon békén. - nevettem.
-   Jó, hát amit Ő művelt azt életem szerelmétől se viselném el. - nevetett Kim.
-   Inkább hagyjuk. - sóhajtottam. - Remélem nincs több! - néztem Kim-re.
-   Sajnos nincs. - rázta a fejét. - Mármint van még pár ezer, de ezeket muszáj volt elhoznunk.
-   Biztosan! - forgattam a szemem.
-   Ch, ezeknél csak számodra rosszabbak vannak! - nézett le rám.
-   Hát ennél remélem csak több ruha van rajtam. - mutattam arra, amelyiket Louis vizsgálta.
-   Mondjuk... - kuncogott.
-   Fú, utállak Kim. - ráztam a fejem.
-   Kezdjük ott, hogy azokat Louis fotózta és nem hoztam el! - vigyorgott.
-   Várjunk, ezek tudom hol voltak! - mutattam Kim-re. - Te mit csináltál az ágyam alatt? - kérdeztem értetlenül. - Nem is, mert azok nincsenek nálam.
-   Ezeket az ágy alatt találtuk. - mondta.
-   Jó azt tudom, de amiket Louis csinált biztos hogy nincs nálam. - néztem rá. - Mármint egy része Jay-nél van a többi meg itt-ott. - rántottam vállat.
-   Azt is megtaláltam amikor megkóstoltad a sütőtökös, gyümölcsös, húsos bébi kaját. - mondta, mire elfintorodtam.
-   Megkóstoltad? - nevetett fel Stan.
-   Igen, mert valakinek példát kellett mutatnia! - mondtam, majd Kim felröhögött.
-   Ez valójában úgy működött, hogy be volt osztva napokra, hogy ki kóstolja meg. - nevetett Kim. - Ezért nagyon finomakat vettünk egymásnak.
-   És Én mindet megettem? - kérdezte fintorogva Emily.
-   Igen, de volt finom. - néztem rá nevetve.
-   De a legrosszabb amikor ilyen darabok vannak benne és ilyen... - magyarázta Kim. - Fúj, nagyon rosszak is vannak.
-   Nagyon, nagyon rosszak. - nevettem.
-   Esküszöm, hogy veszek neked valami finomat! - vigyorgott rám Kim.
-   Amúgy esküszöm nem tudnám most elképzelni, hogy mondjuk akkor velem lett volna egy férfi... - gondolkoztam. - Mármint akkor tökre vágytam rá meg minden, de így visszagondolva nem tudnám elképzelni.
-   Én tökre élveztem! - nevetett Kim.
-   Én is. - nevettem.
-   Amúgy szerintem neked nem lett volna szükséged rá. - magyarázta.
-   Nyilván szükségem lett volna, ha egyedül vagyok meg ilyenek... - néztem fel rá. - De így nem...
-   Hát ja, tök jó páros voltunk! - nevetett.
-   Persze, mindketten össze-vissza zabáltunk. - néztem rá nevetve.
-   Én tökre szerettem a hasad. - mosolygott rám.
-   Örülök neki, Te csak nézted. - nevettem.
-   Tetszik ez a kép... - tette le az asztalra Louis vigyorogva.
-   Van olyan is, amin törölközőben van. - vigyorgott Kim Louis-ra. - Majd elhozom.
-   Oké. - vigyorgott rá Louis.
-   Nem hozod! - néztem Kim-re.
-   Azt se tudod hol van! - nyújtotta rám a nyelvét.
-   Majd egyszerűen nem engedlek be a házunkba. - mondtam és rá nyújtottam a nyelvem.
-   Amúgy nekem mennem kéne, mert már fél órája családi ebéden ülök. - nevetett Kim, majd elindult volna, de rá szóltam.
-   Adjál csak csókot! - szóltam rá, mire vigyorogva jött vissza, majd megpuszilta Emily arcát, majd az enyémet is. - Mehetsz.
-   Kösz. - nevetett, majd felkapta a kabátját és kiment.
-   Anya... - nézett rám mosolyogva Emily.
-   Mondjad... - mosolyogtam rá.
-   Beöltözünk hercegnőnek? - kérdezte rám nézve mosolyogva.
-   Most? - sóhajtottam.
-   Igen. - bólogatott lelkesen.
-   Nem jó, ha beöltöztetlek téged? - mosolyogtam rá.
-   Nem! - tiltakozott karba tett kézzel. - Beöltözünk és tartunk divatbemutatót Apának! - vigyorgott, mire Louis is elvigyorodott.
-   Emily... - nyafogtam és a fotel karfájára döntöttem a fejem. - Miért nem kérd meg Apát, hogy öltözzön be veled? - mosolyodtam el.
-   Mert Apa nem lenne jó hercegnő! - rázta a fejét.
-   Nem szeretnék hercegnőnek öltözni. - sóhajtottam.
-   Brooklyn, ez egy családi szórakozás! - vigyorgott rám Louis. - De ha Anya nem akar, akkor kérd meg Briana-t. - tette a kezét a mellette ülő szőke nő combjára.
Fúj de utálom, mikor Louis direkt idegesít.
-   Nem! - vágta rá Emily. - Én csak Anyával játszok hercegnőset!
Köszönöm kislányom!
-   De Ő nem szeretne! - mondta neki Louis. - Briana szívesen beöltözik veled, ugye? - nézett rá mosolyogva, mire Briana elmosolyodott és bólintott.
Látszott Emily-n, hogy annyira nem jön be neki ez. Mármint az, hogy az apja így fogdossa és simogatja. Nekem se, de hát nem nyafoghatok.
-   Gyere Baba! - álltam fel, mire Emily nagy mosollyal ölelte át a derekam és közbe felnézett rám. - Gyere szépség! - kaptam az ölembe nagy mosollyal.
Beadtam a derekam, már csak azért is!
10 percig tartott beöltözni, hiszen ezek a jelmezek elég bonyolultak, majd Emily nagy mosollyal bújt bele a magassarkúmba.
Eltipegett benne a lépcsőig, majd ott féltve Őt elkaptam a kezeit és úgy segítettem neki lelépkedni.
-   Emily, csak orra ne ess! - mondtam mosolyogva.
-   Miért a hercegnők nem szoktak orra esni? - nevetett rám nézve.
-   Hát Én megnézném, ahogy mondjuk Hófehérke orra esik. - nevettem, mire Emily is felnevetett.
Mosolyogva fogtam meg Emily kezecskéjét, majd megforgattam, ami nagyon tetszett neki.
-   Nagyon szépek vagytok! - mosolygott Louis.
Emily hatalmas mosollyal, nevetgélve tipegett a magassarkúban. Egészen addig, amíg majdnem elesett, de hirtelen elkaptam.
-   Ügyes. - bólogatott mosolyogva Louis.
-   Ez is valami anyai ösztön szerű. - rántottam vállat mosolyogva, de csak is a kislányomat néztem.
Fél órát parádéztunk a jelmezekben, majd felmentünk levenni. Mivel Emily hamarabb kész lett vele, leszaladt, majd hirtelen nyílt az ajtó. Oda pillantottam és Louis lépett be, mire megremegtem.
-   Brooklyn, nagyon sajnálom. - mondta halkan, majd óvatosan közelebb lépett. - Néha nem vagyok magamnál és egyszerűen mintha átkapcsolnál bennem valamit... - magyarázta.
-   Tudom. - bólintottam.
Ő óvatosan nyomott egy-egy puszit a karomra, ahol az lila volt, de ettől libabőrős lettem. Szó nélkül lépett mögém, majd lehúzta a ruhán a cipzárt és kibújtatott belőle. Óvatosan léptem ki a szoknyából, majd rögtön öltözni akartam, de Louis óvatosan megfogta a kezem.
-   Gyönyörű vagy és mindig is az voltál. - nyomott puszit az arcomra.
-   Ez az oldalad hihetetlen aranyos, de az amelyiket általában előhozod elviselhetetlen. - néztem fel rá.
-   Igyekszem veled mindig ilyen lenni! - simogatta meg az arcom.
-   Most hagyj felöltözni. - léptem el tőle, mire mosolyogva ült le az ágyamra és figyelte ahogy öltözöm.
-   Gyönyörű hercegnők vagytok. - mosolygott rám, mire elmosolyodtam.

23. rész - És ha aranyos leszek?

Louis egész bandája jött velünk haza, ami nem igazán tetszett, de ha Ő így akarja... úgy sincs beleszólásom, minek nyekeregjek!
Mikor megérkeztünk, sóhajtottam egyet, majd levettem a csizmám, a kabátom és a sapkámat, majd csöndben, a sötétben osontam a konyhába, elloptam egyet a sütik közül, majd mosolyogva szaladtam fel. Benyitottam a szobámba, majd gyorsan be is csuktam az ajtót. Mosolyogva léptem a szekrényem elé és kivágtam az ajtaját. Kivettem egy cicanadrágot és egy nagyon meleg zoknit és felvettem azokat. Beléptem a fürdőbe, majd összekötöttem a hajam. Kopogtak, ezért vidáman szaladtam le.
Perrie rohant be Louis-val és a haverjaival nem törődve és elém lépett.
-  Szia Pezz! - mosolyogtam rá és megöleltem.
-  Túl korán jöttem? - fordult Louis felé, mire értetlenül néztem rájuk.
-  Nem az Én hibám! - nézett rá Lou, majd rám néztek mindketten.
-  Mi van? - kérdeztem ijedten. - Ez nagyon nem tetszik!
-  Semmi... - kuncogott Perrie.
-  Pezza! - néztem rá szigorúan.
-  Csak izé... - kuncogott.
-  Tuti, hogy ez valami olyasmi, amiről nem akarok hallani! - sóhajtottam.
-  Én azt hittem, hogy ti lefeküdtetek, de akkor nyilván nem így viselkednél. - nyögte ki, mire mérges lettem.
-  Mi a jó szent ég mondta neked, hogy így volt, vagy így lesz?! - kérdeztem idegesen.
-  Nem volt se szent, se ég. - mondta Louis vigyorogva.
-  Nem értem, miért nem tudja felfogni senki, hogy ilyesmi nem fog megtörténni! - fogtam a fejem. - Nem, és kész!
-  Mert mind tudjuk, hogy így lesz! - vigyorgott Louis még mindig. - Tudom, hogy csorog a nyálad, amikor póló nélkül látsz! - kacsintott.
-  Annyira elviselhetetlen vagy! - morogtam, majd idegesen betrappoltam a konyhába.
Elvettem egy sütit, egybe a számba tömtem, majd fel akartam menni, de ahogy elmentem Louis mellett, elkapta a karom és magához rántott. Próbáltam volna valahogy eltávolodni tőle, de mivel teli volt a szám beszélni sem tudtam és azért Louis jóval erősebb nálam.
-   Nem szöksz meg! - mondta és hátulról átölelt.
-   Mik lesznek még itt! - kuncogott Pezz.
-   Semmi. - közöltem és kibontakoztam Lou öleléséből, bár jólesett, de sokkal jobb, ha akkor csinálja ezt, amikor kettesben vagyunk.
-   Nem voltál mindig ilyen makacs. - ingatta a fejét Louis. - Sőt, régen Te ölelgettél engem.
-   Régen mindig normális voltál! - közöltem karba tett kézzel. - Most már csak ritkán, igazán véletlen vagy az.
Ő nevetve ingatta a fejét.
-   Brook, elviszlek valahova mondjuk holnap. - vigyorgott, majd egyik kezemet megfogta és óvatosan húzott magához, amit engedtem neki, majd a kezemet, amit fogott a vállára helyezte és mindkét kezét a derekamra csúsztatta le. - És normális leszek.
-  Hova viszel? - kérdeztem, mire újra elmosolyodott.
-  Tetszeni fog, ígérem. - kacsintott, majd éreztem a rengeteg tekintetet rajtunk, így az arcomat szégyenlősen Lou mellkasába fúrtam.
-  Brooklyn, ez annyira tipikus volt. - nevetett Perrie, mire kuncogtam.
-  Ugye nem fújod belém az orrod? - kérdezte Louis felhúzott szemöldökkel szórakozottan, mire elléptem tőle és meglöktem.
-  Nem. - forgattam meg a szemem és halkan elnevettem magam, majd Pezz kezét megfogva elindultam föl a lépcsőn.
-  Mesélj Lyn! - pattant az ágyamra vigyorogva.
Én nagy mosollyal csuktam be az ajtót és felé fordultam.
-  Szerelmet vallott nekem. - mondtam vigyorogva. - De még igazán magam sem fogtam fel ezt a tényt.
-  Mármint ez a Louis Tomlinson?! - csodálkozott, mire bólogattam mosolyogva. - Te jó ég! - sikította. - Ez annyira... - nem tudott semmit megfogalmazni, így megint sikított. - És olyan cuki volt, mikor elhívott randizni! - vigyorgott, mire kuncogtam.
-  Most nagyon fura, mert mikor kettesben vagyunk, szinte teljesen visszatér a régi Louis, ugyanakkor megmarad a macsó, bűnöző is és kb. a kettő keveredik... És ez azért elég jó. - kuncogtam.
-  Még sosem hallottam tőled, hogy egy férfit is dicsérnél! - nevetett. - Szerelmes vagy! - sikított megint.
-  Pezz, kuss! - szóltam rá. - Ez nem vicces és nem kell üvölteni! - ráztam a fejem.
-  De ezt üvölteni kell, mert fogadni mernék, hogy soha nem voltál szerelmes másba, csak Louis-ba! - vigyorgott. - És azóta, hogy akkor szakítottak régen, nem volt pasid, sem semmi ilyesmi.
-  Hát... nem, de... - mondtam volna, de közbe vágott.
-  Nincs de, igazam volt! - vigyorgott. - Annyira tudtam! - kezdett ugrálni az ágyamon.
-  Perrie, nyugi! - nevettem rajta.
-  Lyn, rohannom kell, mert megígértem Zayn-nek, hogy főzök neki, de majd találkozunk! - ölelt meg, majd leugrott az ágyamról és kirohant a szobámból, majd le a lépcsőn.
Én nevetve mentem utána. Mikor leértem, éppen akkor lépett ki az ajtón, majd becsukta maga után. Hirtelen két kar ölelt át hátulról, majd arcát a nyakhajlatomba fúrta és már az illatáról felismertem, ki az, ne meg persze a tetoválásokról, amiket titokban imádtam.
Kuncogva döntöttem a fejem óvatosan az övére, majd a jobb kezén a madár tetkóját simítottam végig, majd körberajzoltam az ujjammal.
-  Tetszik? - morogta a nyakamba.
-  Mindegyik. - mondtam halkan.
-  Ennek örülök. - mondta és a hangján hallottam, hogy elmosolyodik, majd egy óvatos csókot hagyott a nyakamon, amitől libabőrős lettem, amin halkan nevetett.
-  Louis, ezt tényleg miattam csináltattad? - mutattam a jobb kezén lévő kötél tetkóra.
-  Igen. - mondta halkan.
-  És nem bántad meg? - kérdeztem halkan.
-  Soha. - mondta, majd pár perc múlva újra megszólalt. - Gondoltad volna, hogy valaha így fogsz állni egy bűnöző, börtönből szökött férfi karjaiban és nem fogsz félni, sőt élvezni fogod?
-  Nem gondoltam, csak titokban reméltem. - mondtam halkan, mire elvigyorodott és egy puszit nyomott a fülem mögé.
-  Ez jól esett az egómnak. - mondta szórakozottan, mire halkan elnevettem magam.
-  Ezt a Louis-t nagyon szeretem. - mondtam halkan mosolyogva.
-  Miért, ez milyen Louis? - kérdezte szórakozottan.
-  Ez a vonzóan veszélyes, mégis aranyos és szerethető. - mondtam halkan, de nagy mosollyal.
-  Ó, hát örülök, hogy bejön ez a Louis, mert addig marad, amíg veled lehet. - mondta, majd végigpuszilgatta a nyakam.
-  Louis! - szóltam rá.
-  Tudom, hogy tetszik neked és nem azért szólsz rám, zavar, hanem azért, mert el sem tudom képzelni mennyire élvezed ezt és nem akarsz az ágyamban kikötni. - mondta a pontos igazságot.
-  Hát... ez igaz, de... - motyogtam, viszont semmit nem tudtam mondani.
-  Tudtam. - mondta halkan nevetve, majd megint megpuszilta a nyakam.
-  De nem érdekel? - kérdeztem mosolyogva.
-  Ha nem érdekelne, már nem itt állnánk. - mondta halkan, mire kirázott a hideg, amin megint jól szórakozott. - Úgy ítélem meg, hogy most már tényleg megbízol bennem. - simogatta meg az arcom.
-  Túlságosan is... - motyogtam a csuklómra utalva.
-  Soha többet nem teszek veled semmi ilyesmit! - mondta halkan, majd megsimogatta minkét csuklóm.
-  Miért nem lehetek normális? - sóhajtottam.
-  Normális? - kérdezte értetlenül.
-  Miért nem vagyok a lányommal és a családommal? Miért kell nekem veled lennem?
-  Tudod, ezeket csak is magadtól kérdezd! - mondta elmosolyodva és egy puszit nyomott az arcomra.
-  Mert szeretlek. - súgtam nagyon halkan, hátha nem hallja meg, de a távolság nem volt elég ehhez.
-  Ezt örömmel hallom. - mondta mosolyogva, majd elhúzta a pólómat és a vállamra is nyomott egy puszit.
-  Nem lenne rossz, ha ezt befejeznéd. - motyogtam, mire elnevette magát.
-  De tudom, hogy tetszik neked! - vigyorgott. - Túlságosan is tetszik, ezért szeretnéd, hogy befejezzem. Nem akarod, hogy... - mondta volna, de közbe vágtam.
-  Nem. - vágtam rá és elléptem tőle.
Ő elnevette magát, majd megfogta a kezem és a nappaliba húzott. Beültünk a haverjai közé, de Én kb. kettő perc után elültem Lou mellől az egyik fotelbe, ahol perceken belül elaludtam.

-  Brook! - hallottam Louis hangját, de inkább befelé fordultam a fotel háttámlája felé. - Mivel tudnálak rávenni, hogy ne egy fotelben nyomorogva aludj tovább? - sóhajtott.
Én csöndben megráztam a fejem.
-  És ha aranyos leszek? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy elmosolyodik, mire elmosolyodtam és vállat rántottam. - Brook... - kezdett aranyosan nyafogni, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire nőtt a mosoly az arcomon. - Jó, akkor fel sem kell kelned! - mondta, majd óvatosan a kezébe vett.
Csöndben visszaült a kanapéra két haverja közé, miközben Én az ölében pihentem. Az egyik szememet résnyire nyitottam, majd a kanapé háttámlájáról magamra rántottam a pokrócot, majd elhelyezkedtem Lou ölében.
A fejemet a nyakhajlatába fúrtam, míg a bal kezemmel átöleltem, a lábaimat pedig behúztam és teljesen hozzá bújtam.
-  Tommo, csak nem megpuhítanak? - röhögött az egyik haverja.
-  Nem bánom, ha ilyen módon teszik. - csúsztatta a bal kezét a pólóm alá és a hátamat kezdte cirógatni, mire jóleső sóhaj szakadt ki belőlem, majd egy óvatos puszit nyomtam a nyakára.
A kezét óvatosan a melltartóm pántjához csúsztatta, majd kipattintotta azt és levette rólam, majd kihúzta a pólóm alól és a háta mögé hajította, mire halkan nevettem.
-  Hidd el, így sokkal szebb vagy! - mondta mosolyogva.
-  Nem hiszem. - kuncogtam, majd a másik kezével a fejemet simogatta és nyomott rá egy puszit.
-  Aludj Brook. - motyogott, mire mosolyogva csuktam le a szemeimet újra és hamar elaludtam.