28. rész - Hazug aljadék

Reggel Emily mellett ébredtem. Mosolyogva nyomtam puszit az arcára, majd óvatosan, halkan kimásztam mellőle az ágyból. Elmosolyodtam, amint végiggondoltam, hogy Louis otthon van és ez egy kicsit olyan mint régen. Minden télen korán reggel felkaptam a kabátomat és egy cipőt és átrohantam Louis-ékhoz, Jay mindig beengedett, közölte, hogy "Mint mindig, alszik!" aztán felszaladtam, bebújtam Louis mellé és úgy aludtam tovább.
Most elmosolyodtam, majd halkan kiosontam és leszaladtam. Felkaptam a kabátomat és egy cipőt, majd elindultam. Hát tiniként jobban bírtam a hideget...
Jay elnevette magát amikor meglátott.
-   Soha többet! - ráztam a fejem mosolyogva. - Kinőttem ebből.
-   Szerintem alszik. - mosolygott, mire bólintottam, de most csak a cipőt vettem le.
Felsiettem és halkan nyitottam be Louis szobájába, miközben levettem a kabátom.
Amint megláttam, mi történik, már nem bírtam tartani magam. Egy könny tört elő, majd még ezer követte.
-   Te büdös, utolsó, hazug aljadék! - sikítottam zokogva.
Csak ekkor vett észre és lökte le magáról Brianát, akit csak fehérnemű takart.
-   Brook... - jött közelebb, de rákiabáltam.
-   Ne merj így hívni! - kiabáltam rá zokogva. - Soha többet ne érj hozzám, ne gyere a közelembe! - zokogtam, majd hozzá vágtam a kabátomat.
-   Brooklyn kérlek hallgass meg! - nézett rám könyörögve.
-   Hallgasson meg a halál! Ne mondd, hogy kényszerített rá! - nevettem keserűen. - Mindig megbocsájtok neked, mert szeretlek, de ennek vége!
Mit láttam a szemében? Olyat amit még soha... egy könnycseppet, ami aztán lefolyt az arcán. Ámulva néztem.
-    Te most komolyan sírsz? - néztem rá hatalmas szemekkel a saját könnyeimet törölgetve.
Ő óvatosan közelebb lépett és le akarta törölni, de megfogtam a kezét.
-    Louis, most színészkedsz? - néztem a szemébe sírva.
-    Úgy ismersz mint aki tudna olyasmit? Nem Brooklyn, ezek kibaszott valódi érzelmek! - mondta és még egy könnycsepp követte az előzőt.
-    Ne csináld, kérlek! - néztem fel rá sírva. - Én... nem. - vágtam rá és újra előtört belőlem a düh. - Elhívtad és majdnem lefeküdtél vele! - mutattam Brianára. - Elegem van abból, hogy szórakozol velem.
-    Szeretlek Brooklyn. - nézett a szemembe és tekintete rabul ejtett, majd végignéztem arcán, ahogy sír.
-    Nem. - mondtam a fejemet rázva. - Fogalmam sincs miért nem hagysz békén, de ha szeretnél nem okoznál fájdalmat mindig! - kiabáltam sírva, majd egyszerűen otthagytam, lerohantam és cipő nélkül vágódtam ki az ajtón, ami hatalmas hiba volt.
-    Brook, jól vagy? - szaladt oda hozzám ijedten Lottie, aki valószínű eddig hazafelé tartott.
Zokogva ráztam meg a fejem, majd a nyakába borultam.
-    Meg fagysz! - nézett végig rajtam.
-    Nem érdekel. - zokogtam. - Sosem fog szeretni.
-    Brooklyn, Louis csak is téged szeret! - nézett a szemembe Lottie és az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrte. - Valójában szeret. - súgta halkabban és elmosolyodott. - Néha beszéltem vele, nagyon ritkán és egy idő után sokat beszélt rólad és nem olyan régen sírt miattad.
-    Most is sírt. - motyogtam sírva.
-    Tudom, hogy nem normális, hogy hülyeségeket csinál és azt is, hogy sokszor csak a szex hajtja, de soha nem láttam még sírni egy nő miatt sem.
Közben megpillantottam Lottie háta mögött Louis-t, aki még mindig sírt. Lotts elmosolyodott, majd óvatosan ellépett közülünk.
Louis a szemembe nézett és még egyet közelebb lépett, így már szinte teljesen előttem volt.
-    Remélem tisztában vagy vele, hogy nagyon haragszom rád és téged ki kéne herélni? - néztem fel rá és nem mosolyodtam el, de Ő megtette helyettem, mire Én is így tettem.
-    Szeretlek Brooklyn! - tette kezeit óvatosan az arcomra.
-    Csak nem jobban mint a farkad... - forgattam meg a szemem.
-    Ha ez így lenne nem lennék itt és nem sírnék. - mosolygott.
-    Inkább maradj csöndben. - sóhajtottam, majd közelebb léptem hozzá és átöleltem, így kezeimet becsúsztattam a pulcsija alá, aminek le volt húzva a cipzárja.
-    Jég hideg vagy! Brooklyn, nem fázol? - kérdezte.
-    Befagy a fenekem. - kuncogtam, majd az arcomat is belefúrtam a pulcsijába.
-    Akkor miért nem vagy hajlandó bejönni? - sóhajtott mosolyogva és próbált minél jobban magához szorítani hogy ne fázzak annyira.
-    Mert így jó... - motyogtam halkan mosolyogva. - Itt Louis illat van... - kuncogtam.
-    Gyere Te pingvin! - mondta, majd óvatosan megemelt a fenekemnél, így a lábaimmal átöleltem a csípőjét és az arcom a nyakába fúrtam.
-    Utálom, hogy ennyire szeretlek. - motyogtam.
-    Ezt kérlek ne csináld. - szólt rám, mire kuncogtam, de csak kapaszkodtam a nyakába és próbáltam nem megfagyni.
-    Minden rendben? - hallottam Jay mosolygós hangját.
-    Haragszik rám, de egyébként igen. - bólintott Louis és a hangja vidám volt.
-    Nagyon haragszom! - emeltem ki, mire Louis még erősebben préselt magához, ami jól esett.
-    És megfagyott? - kuncogott Jay.
-    Egész biztos. - nevetett Lottie.
-    Louis, fürdesd meg forró vízben! - szólt rá Jay, mire elnevettem magam.
-    Legyél jó fiúcska! - kuncogtam Louis nyakába.
-    Te meg jó kislány és ne rohangálj így télen! - mondta és elindult felfelé.
-    Louis, fent lesz Briana és az elég... - mondtam volna, de benyitott és már nem volt ott.
-    Nyugi Brook. - nyomott puszit a fejem búbjára, majd bevitt a fürdőjébe, óvatosan a kád szélére ültetett és megnyitotta a forró vizet mögöttem.
Egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd megszólalt.
-    Fürödj, kint várlak. - mosolygott, majd megfordult és ki akart menni, de utána szóltam.
-    Addig gyorsan mész Briana-hoz? - kérdeztem vigyorogva.
-    Nem. - vágta rá, majd élesen fújta ki a levegőt és kilépett.
Ezzel kissé felidegesítettem...
Gyorsan ledobáltam a ruháimat és beültem a kádba.
Percekig csak csöndben ücsörögtem és gondolkoztam, lehetett az fél óra is, amikor nyílt az ajtó és ijedten pillantottam oda.
Louis lépett be, de nem takarta semmi csak egy törölköző a dereka köré tekerve.
-    Louis, menj ki! - szóltam rá és próbáltam eltakarni magam.
Ő elmosolyodott, majd odalépett a kád mellé, majd fölém hajolt, mire felnéztem rá. Ő lehajolt hozzám, majd megcsókolt. Kissé még sokkban voltam, így kihasználta a helyzetet.
-    Emlékszel, hogy anyukám fél órával ezelőtt mit mondott? - kérdezte vigyorogva.
-    Hogy fürödjek meg forró vízben. - néztem fel rá még mindig ijedten, mire megnőtt a vigyora.
-    Nem Brooklyn, azt mondta, hogy fürdesselek meg forró vízben. - mondta, miközben ledobta a törölközőt.
Teljesen meztelenül állt előttem, majd beült a kádba velem szembe. Én megszólalni sem tudtam, ugyanis teljesen meglepődtem és zavarban is voltam.
-    Louis, Te... - motyogtam.
-    Meztelenül ülök veled egy kádban és hozzád sem értem... még. - vigyorgott.
-    Te hihetetlen vagy! - néztem rá mérgesen.
Ő elmosolyodott, majd közelebb csúszott és valahogy, kevés művészkedés után, az ölébe húzott, így mellkasa a hátamhoz ért, amitől kirázott a hideg.
-    Nem csinálok semmi olyat, amit nem szeretnél. - mondta mosolyogva, miközben az egyik hajtincsemmel játszott, majd egy puszit nyomott a vizes hajamra.
Elmosolyodtam, majd óvatosan hátra dőltem, így a fejemet hátradöntve, pont a vállára tudtam helyezni.
-    Akkor is nyomulsz! - kuncogtam, majd az arcára nyomtam egy puszit.
-    Akkor nyomultam volna, ha még a cukrászdának a konyhájában megdugtalak volna. - mondta vigyorogva. - Na az nyomulás lenne...
Én csak kuncogtam.
-   Szeretlek... - motyogtam, mire Louis mosolyogva megfogta a kezem és egy puszit nyomott rá.
-   Én is Brook. - mondta mosolyogva. - De ideje megfürdetni téged... - mondta, majd elvigyorodott.
-   Ha arra célzol, nem fogok fölállni. - mondtam.
-   Pedig muszáj lesz... - vigyorgott.
-   Nem. - vágtam rá. - Nem akarom, hogy láss!
-   Láttalak már és azóta csak még gyönyörűbb lettél és nőiesedtél. - mondta, majd a csípőmnél fogva óvatosan felállított, majd Ő is felállt.
Direkt nem fordultam felé, inkább csak a fenekemet és a hátamat lássa...
-   Tökéletes vagy Baby. - súgta, majd egy puszit nyomott a vállamra. - Kérlek fordulj meg.
Én halkan engedelmeskedtem neki, mire végignézett rajtam, majd megcsókolt. Roppantul zavarban voltam, amikor tusfürdős keze bejárta egész testem, nem is beszélve arról, amikor ez fordítva történt... Még ahhoz is ragaszkodott Louis, hogy felöltöztessen.
-    Zavarban vagy. - nézett végig rajtam mosolyogva Louis.
-    Ezek után ne csodáld... - mondtam.
-    Miért? Mert együtt fürödtünk, mert meztelen voltál előttem, vagy mert Én meztelen voltam és vagyok előtted? - kérdezte vigyorogva.
-    Emiatt mind! - mondtam, majd elnevette magát.
-    Fürödtünk már együtt, gyönyörű vagy és még leszek is meztelen előtted. - sorolta, majd a végén kacsintott.
-    Jó, akkor is! - kuncogtam és figyeltem, miközben a haját rendezgette a tükörben.
Mosolyogva léptem mögé, majd lábujjhegyre állva összeborzoltam. - Erre nem érek rá! - mondtam, majd kimentem.
Lesiettem a lépcsőn, majd Lottie nézett rám vigyorogva.
-    Csak nem együtt fürödtetek? - vigyorgott Lottie, majd nyílt az ajtó és Apa trappolt be.
-    Mit keresel itt?! - nézett rám mérgesen. - És miért az Ő ruhái vannak rajtad?
Majd megérkezett Anya is, aki Apára nézett mérgesen.
-    Elmúlt 18. - nézett Anya mérgesen Apára. - Ráadásul szeretted Louis-t, tehát csönd! Örülj neki, hogy boldog a lányod és nem az a szlogen, hogy magányosan fog meghalni. Ráadásul Emily is az apjával lehet.
Louis a lépcsőnél állt és már majdnem hangosan felröhögött, mire kuncogtam.
-   Indulj haza és akadj le a felnőtt lányodról! - tolta kifelé Anya, majd ahogy becsukódott az ajtó, Louis kilépett a takarásból és hozzám lépett.
-   Már tuti, hogy együtt fürödtetek! - vigyorgott Lotts.
-   Ez így volt. - bólintott Louis vigyorogva, majd mögém lépett és hátulról átölelve belepuszilt a hajamba.
-   Nem szoktál ilyen aranyos lenni... - néztem fel rá mosolyogva.
-   De szoktam. - mosolygott édesen. - Öltözz fel, elviszlek valahova!
-   Hova viszel vasárnap reggel? - néztem rá értetlenül.
-   Nem mondom meg. - vigyorgott.
-   Vagyis nem mennék el, ha megmondanád? - kérdeztem.
-   Hát, csak ha huncut kedvedben vagy. - nevette el magát. - Öltözz!
-   Jó. - sóhajtottam, majd megindultam felfelé.
Mire leértem felöltözve a régebben itt hagyott ruháimban, Louis si fel volt öltözve.
-   Hova megyünk? - kérdeztem tőle.
-   Csak egy kicsit rosszalkodunk. - kacsintott.
-   Nem megyek! - vágtam rá.
Mosolyogva lépett mögém, majd rám adta a kabátom, a fejembe húzta a sapkám, majd Ő is felöltözött.
-   Vigyázom rád Brook! - lépett elém mosolyogva.
-   Én azt, hogy nem hagysz meghalni, azt nem nevezném vigyázásnak! - néztem rá, mire elnevette magát.
-   Gyere! - fogta meg a kezem mosolyogva, majd kihúzott a házból.
A sulinkhoz mentünk.
-   Mássz be! - kacsintott a kerítésnél.
-   Nincs az az Isten! - néztem rá a fejemet rázva.
-   Akkor bedoblak! - rántott vállat, majd fel akart emelni.
-   Jó, bemászok... - sóhajtottam, majd bemásztam, de fogalmam nem volt róla, mire vállalkoztam...

27. rész - Bosszú...

Pontosan tudtam, hogy Louis azt hiszi, hogy a nyakába ugrom meg ilyenek, de azért a bosszú ott lebegett a szemem előtt és nem hagyhattam szó nélkül ezt az egészet.
-   Anya! - tört be korán reggel kiabálva Emily a szobámba.
-   Emily, apádat rohamozd meg! - mondtam.
-   Oké! - nevetett, majd kiszaladt, nyitva hagyta az ajtómat és valószínű Louis-ét is, ugyanis mindent hallottam. - Apa! - sikította.
-   Anya küldött mi? - hallottam Louis morgását.
-   Nem... - kuncogott Mily.
Imádom!
-   De miért nem alszol? - motyogott Louis.
-   Mert felébredtem. - vágta rá.
-   De Anyát felkeltetted már, nem? - kérdezte tőle Lou.
-   Hát de. - nevetett.
-   Akkor miért nem megyünk át hozzá?
-   Téged úgy se fog az ágyába engedni! - nevetett Mily.
Okos kislány!
-   Miért ne engedne? - értetlenkedett Louis.
-   Mert haragszik rád.
-   Ó, hidd el engem be fog engedni az ágyába. - mondta, majd hallottam, hogy közelednek.
-   Nem fog. - néztem Louis-ra.
-   Most a tegnapi miatt? - kérdezte kitárt karokkal.
-   Pontosan. - bólintottam vigyorogva. - Tehát ha itt akarsz maradni, maximum a földön.
-   Nem vagyok kutya! - vágta rá sértetten.
-   Briana biztosan nem bánja, ha befekszel mellé. - rántottam vállat.
-   Na jó, ez rohadtul nem vicces Brook. - nézett rám mérgesen. - Azért hisztizel, mert Brianával vagyok, de magadtól elhajtasz? Ha téged megért valaki, esküszöm, hogy Én ártatlan vagyok!
-   Ha odafigyelnél egy kicsit másra is magadon kívül, talán megértenél. - mondtam.
-   Emily, ébreszd fel Harry-t. - szólt neki Louis.
-   Miért, megint veszekedni fogtok? - kérdezte Mily.
-   Olyasmi, csak menj! - mondta Louis, majd a kislány után becsukta az ajtót.
Nem engedett beszélni, egyszerűen mintha erre a pillanatra várt volna már évek óta, az ágyamra mászott, majd fölém tornyosult és lecsapott ajkaimra,
-   Louis! - toltam el magamtól. - Haragszom rád!
-   Brook, nem tudok mást mondani, mint hogy őszintén szeretlek! - nézett a szemembe. - És szeretni is foglak.
-   Ezt nem szeretnéd elküldeni SMS-be és kinyomtatom és ha nem lesz így, megetetem veled! - mosolyodtam el.
-   Nem kell megetetned velem, mert így lesz. - simított végig az arcomon mosolyogva.
-   Amúgy annyira nem bánnám, ha leszállnál rólam, mert mégiscsak benyithat bárki! - néztem fel rá.
-   Ettől izgalmas. - vigyorodott el.
-   Louis! - morogtam, majd eszembe jutott, hogy azért a bosszúra szükség van, majd huncut mosollyal hirtelen a hátára fordítottam és egy puszit nyomtam a mellkasa közepére, mire vigyorgott és keze a csípőmre vándorolt, de tudtam, hogy meg tudom lepni és meg is tettem.
Lepattantam róla, majd az ajtó felé indultam és miközben kinyitottam azt, hátra pillantottam rá.
-   Brook, itt ne merj hagyni! - nézett kissé döbbenten, félig nevetve, de félig mérgesen, mire aranyosan elmosolyodtam.
Eltátogtam neki egy "Szeretlek!"-et, majd dobtam egy puszit és kiléptem az ajtót becsukva magam után.
Kuncogva szaladtam le.
-   Megkérdezhetem, hogy kedves Louis miért küldi rám a lányát hajnalban?! - morgott Harry rám nézve.
-   Tehát nem szeretsz?! - nézett fel rá a háta mögül karba tett kézzel Emily, mire elmosolyodtam.
-   Te vagy a mindenem! - kapta fel Harry mosolyogva, majd kényelmesen elhelyezte a kezében és úgy készítette közben a kávéját. - Csak apád mindig elküld hogy kelts fel.
-    Amúgy is felkeltenélek! - rántott vállat a kezében a kislány, majd elvette a tejszínhabot a pultról és Harry kávéja tetejére nyomott belőle. - Ha nem mennél mindig bulizni, lehet hogy magadtól felkelnél! - kopogtatta meg Harry fejét Mily.
-    Nagyon pimasz leszel! - csikizte meg.
-    Mint az apja. - forgattam a szemem mosolyogva.
-    Anya? - nézett rám kérdőn, de nagy mosollyal Mily.
-    Mi kérésed lenne? - mosolyogtam rá.
-    Elmegyünk korizni? - mosolygott édesen.
-    Apáddal alkudozz, Én tudod hogy imádok télen járkálni. - mosolyogtam rá.
-    Oké! - bólogatott aranyosan. - Őt úgy is könnyű rávenni.
-    Tényleg?! - nézett rá döbbenten Harry. - Akkor nem ugyan azt az embert ismerjük.
-    Nekem könnyű! - nevetett Emily, majd lemászott Harry öléből. - Megyek tv-t nézni. - vigyorgott, majd beszaladt a nappaliba.
-    Emily, nem akarsz reggelizni? - mosolyogtam rá.
-    Majd. - rántott vállat és lecsapódott a kanapéra.
-    Szia kedves Brooklyn! - lépett be Louis mérgesen, de arcán félmosoly ült.
-    Én ilyet miért nem tudok? - néztem fel rá kérdőn.
-    Mit? - kérdezte értetlenül.
-    Ilyen féloldalas mosolyt? - mutattam az arcára. - Te is tudsz ilyet! - mutattam Harry-re.
-    Mert ez a perverz mosoly. - magyarázta Harry vigyorogva. - Te ilyet nem is próbálsz!
-    Te csak ilyeneket csinálsz! - mondta Louis, majd engem utánozva, sóhajtva megforgatta a szemét, majd eljátszotta ahogy kuncogok meg ahogy zavarba jövök.
-    Nem is így néz ki! - motyogtam kuncogva.
-    Persze... - forgatta a szemét Lou. - Csak minden második percben ezeket látom!
-    Ez nem igaz! Nem vagy velem annyit! - néztem rá szúrós szemmel elkomorodott.
-    Megint hisztizel?! - nézett le rám unottan.
-    Nem hisztizek! - hisztiztem.
-    Akkor haragszol. - vágta rá.
-    Igen. - bólintottam.
-    És közben hisztizel! - folytatta.
-    Nem! - morogtam.
-    Csókolj meg! - vágta rá és elvigyorodott.
-    Csókoljon meg a halál. - vágtam rá, mire Harry elröhögte magát.
-    Megmondtam, hogy hisztizel! - bólogatott. - Különben nem szólnál vissza, csak motyognál össze-vissza és zavarban lennél.
-    Ne elemezd a viselkedésem! - vágtam rá karba tett kézzel.
-    Brooklyn, azt hiszem már eléggé megleckéztettél.
-    Én nem hiszem. - ráztam a fejem vigyorogva. - De gondolom nem volt nagy probléma, Briana simán hagyta, hogy ágyba vidd, nem?
-    Csak nem felizgattad és ott hagytad? - hallottam magam mögül Harry röhögő hangját. - Odanézz, milyen bátor lett a kiscsaj! - röhögött, majd hátulról magához rántott és úgy ölelt. - Bírlak.
Louis szemmel láthatóan megsértődött, ugyanis mérgesen nézett rám és kiment.
Persze, ha Ő csinál hülyeséget, ugorjak a nyakába, ha Én egy kicsit megsértem a lelki világát a bosszúval, akkor meg rohanjak utána?! Hát hogy is ne!
-    Melyikőtök a hisztisebb? - nevetett Harry és elengedett.
-    Kétségtelenül Louis. - vágtam rá, majd mérgesen léptem ki a konyhából és indultam meg az emeletre.
Morogva léptem be a szobámba, ahol rögtön ledöbbentem. Louis állt nekem háttal, egy szál alsóban. Néma léptekkel közelítettem meg, de azt meghallotta ahogy becsuktam az ajtót, de nem fordult hátra, csak összerezzent. Megijedt.
Muszáj volt mosolyognom, hiszen Louis-n végignézve, nem a legijedősebb alakot látja az ember, az biztos és nagyon aranyosnak találtam ezt.
Lábujjhegyen, óvatosan mögé lépdeltem és nem értem hozzá, csak óvatosan lábujjhegyre emelkedtem és egy nagyon óvatos puszit nyomtam Louis nyaka és válla találkozásához, mire kirázta a hideg.
Elmosolyodtam, majd visszaereszkedtem a talpamra és megfordultam, hogy kimenjek, de nem tudtam megállni egy kérdést.
-    Amikor kedved tartja, csak úgy bejössz a szobámba és levetkőzöl? - kérdeztem mosolyogva.
-    Szeretnél legközelebb inkább Te levetkőztetni? - kérdezte, de nem fordult meg, mégis hallottam a hangján hogy vigyorog.
-    Mindenképpen. - válaszoltam vigyorogva, mire tudtam hogy meglepődik és meg is fordult.
Felhúzott szemöldökkel vigyorgott rám.
Én kuncogva dobtam neki egy puszit, majd kimentem az ajtón és lefelé siettem. Lehuppantam Emily mellé, de Ő idő közben elaludt. Óvatosan, mosolyogva álltam fel, majd vettem a kezembe. Motyogott valamit, de nem kelt fel. Felsiettem vele, majd halkan vittem a szobájába, befektettem az ágyába, betakartam, majd egy puszi után kisiettem a szobájából.
Lefelé siettem, majd a konyhába akartam menni, de nem bírtam ki, hogy ne hallgassam meg mit mondd Louis.
-    Megőrjít ez a nőszemély! - morgott. - Pontosan tudja, hogy mi tetszik, mik a gyenge pontjaim és előszeretettel alkalmazza a tudását. - magyarázott tovább. - Aztán otthagy mint egy idiótát!
Kuncogva léptem be a konyhába. A hűtőből kivettem egy Kinder tejszeletet és mosolyogva kezdtem eszegetni.
-    Látod?! - bökött felém Louis felháborodva, mire csak kuncogtam.
-    Megérdemled, hogy hülyítsen egy kicsit! - mondta Harry röhögve.
Én közben óvatosan felugrottam a pultra, így Louis mellé kerültem, ugyanis Ő a pultnak dőlve magyarázott eddig, míg Harry vele szembe állt ugyan úgy.
-    Kérsz? - mosolyogtam Louis-ra, aki elmosolyodott, megfogta a csuklóm és a szájához húzta a tejszeletet és kb. a felét leharaptam. - Louis! - nyafogtam nevetve, majd kiszedtem a tejszeletből egy kis krémet és az arcára kentem, majd nevetve fogtam meg a karját és magam elé húztam, így csípője a két lábam közé került.
-    Nem kezdhetsz el összekenni! - kapta el a csuklóm, hogy ne tudjam a közelébe vinni a tejszeletet, mire csak nevettem.
-    Csak egy kicsit! - kértem rá nézve mosolyogva.
-    Szerinted Emily kitől örökölte? - nevetett Harry és figyelte ahogy nyafogok.
-    Lou! - néztem rá aranyosan.
-    Nem. - vágta rá határozottan, de közben mosolygott.
-    Légyszi! - kértem tőle mosolyogva, miközben hasa aljától egészen a mellkasáig felsétáltattam a mutató és középső ujjam, mint egy emberkét.
Végignézte, de úgy tett, mint akire nem tudtam hatást gyakorolni, pedig éreztem, ahogy megfeszül a felső teste.
-    Ezzel nem tudsz elkápráztatni, ilyet Én is tudok! - vigyorgott, majd a vállamról indította ujjait és a melleim felé sétáltatta őket, de nevetve takartam el a melleimet a kezemmel.
-    Csak egy ici-picit! - mosolyogtam rá.
-    Maximum az arcomra, ha utána lepuszilod! - vigyorgott.
-    Jó. - bólogattam, mire elengedte a csuklóm és elfordította a fejét.
Én összekentem az arcát, majd nevetve pusziltam le.
-    Finom. - kuncogtam.
-    Mostantól így fogsz étkezni? - nevetett Harry.
-    Nem vicces. - forgattam a szemem mosolyogva.
Megettem az utolsó falatot, majd a kukába dobtam a papírt. Elgondolkoztam, mit is kéne csinálni.
Eszembe jutott, hogy nem lenne hülyeség visszatérni Doncaster-be, hiszen azért elég csúnyán leléptem.
-   Emily! - szóltam neki, miközben leugrottam a pultról.
Gyorsan elém szaladt.
-   Megyünk a nagyszüleidhez. - mosolyogtam rá.
-   Apa is jön? - pillantott Louis-ra.
-   Nem, ketten megyünk. - mosolyogtam rá.
-   Hova? - lépett oda Louis.
-   Doncaster-be. - vágtam rá, felpillantva rá.
-   Minek? - kérdezte értetlenül.
-   Mert a családom. - vágtam rá.
-   De ott voltál. - nézett le rám, majd elmosolyodott. - Aztán pedig itt.
Elmosolyodtam, ugyanis nagyon tetszett az az időszak amikor kettesben voltunk.
-   Igen, de a családom és azért mégis karácsony este hagytam ott őket! - sóhajtottam.
-   Akkor megyek veletek. - mosolyodott el.
-   A családodhoz? - csodálkoztam.
-   Nem, a hajléktalanokhoz! - forgatta a szemét mosolyogva. - Nyilván. - bólintott.
-   Én azt... - motyogtam.
-   Pakolj össze magatoknak és indulunk. - kacsintott, mire bólintottam.
Felszaladtam és először lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben léptem ki és dobáltam ki a ruhákat. Kiválasztottam két megfelelő táskát, majd elkezdtem bele hajtogatni a ruhákat. Mikor úgy véltem, hogy készen vagyok, éppen öltözni akartam, amikor nyílt az ajtó. Louis lépett be, vigyorogva mért végig, majd óvatosan elém lépett és magához húzott.
-   Annyira gyönyörű és ártatlan vagy. - vigyorgott lenézve rám. - Mintha egy kislányt tartanék, viszont tudom, hogy ennyire még Te sem lehetsz ártatlan.
-   Louis, miért vagy velem ennyire kedves? - sóhajtottam.
-   Mert szeretlek Brook. - nézett le rám mosolyogva.
-   Tényleg? - néztem fel rá nagy szemekkel. - Mármint valójában, nem csak mondod? - kérdeztem.
Ő elmosolyodott, majd egyik kezével elengedett és kettőnk közt felmutatta kisujját.
-   Esküszöm. - mosolygott.
Mikor kicsik voltunk mindig így csináltunk, amikor mondjuk sokáig választottak el minket. Nem kellett semmit mondanunk, csak megszorítottuk egymás kisujját, mert ez nálunk azt jelentette, hogy hűségesek leszünk.
Kuncogva emeltem fel Én is a kisujjam és mielőtt az övébe akasztottam volna kissé elhúztam.
-   Biztos vagy benne, hogy meg akarsz esküdni, hogy hűséges leszel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Mindennél biztosabb. - bólintott, mire elmosolyodtam és összeakasztottuk a kisujjunkat.
-   Szeretlek. - súgtam felnézve rá, mosolyogva.
-   Én is téged. - mosolygott, majd egy puszit nyomott az ujjainkra.
-   Szentesítetted? - kuncogtam.
-   Igen, most te jössz! - tolt felém ujjainkat, mire egy apró, óvatos puszival ajándékoztam meg.
-   Ez elég gyerekes volt. - kuncogtam.
-   Tekintve, hogy csak egy törölköző van rajtad, szerintem igazán érett. - vigyorgott.
Én unottan megforgattam a szemem, majd a mellkasánál eltoltam magamtól.
-   Összepakoltál magadnak? - kérdeztem tőle miközben kiszedtem a szekrényemből egy pulcsit és egy fekete farmert.
-   Igen. - mondta, miközben mellém lépett, elvette a bordó pulcsit és visszatette a szekrénybe.
Kiment, majd pár pillanat múlva megjelent a saját pulcsijával a kezében és azt nyomta a kezembe. A fejemet ingatva elnevettem magam, majd fehérneművel együtt bevonultam a fürdőbe. Gyorsan felöltöztem, majd a hajamat kiengedve hagyva léptem ki.
Louis vigyorogva nézett rám.
-   Olyan aranyos vagy. - mosolygott, majd magához húzott és egy puszit nyomott a számra.
-   Jól van, azért ez nem rád vall. - kuncogtam. - Nem vagy a nagy, kemény, bűnöző, macsó. - pimaszkodtam.
-   Ha az lennék, nem hagytam volna, hogy felöltözz. - kacsintott vigyorogva. - De ha ragaszkodsz hozzá! - rántott vállat, majd hirtelen még közelebb rántott magához, vadul megcsókolt és közben egyik kezét a fenekemre csúsztatta.
Valójában amikor ilyen, azt is szeretem csak azt nem, amikor még érzékelten tapló is.
-   Otthon azért inkább aranyos legyél. - kuncogtam.
-   És apád? - kérdezte. - Neki valahogy be kell adagolnod, mert eléggé utál.
-   Majd Anya. - rántottam vállat kuncogva.
-   Akkor induljunk. - mosolygott, majd elengedett.
Az órákon át tartó hosszú út nem volt a legizgalmasabb, Emily aludt, Louis vezetett Én meg bámultam. Mikor végre megérkeztünk a házunk elé, Emily már ébren volt és rögtön kipattant, ahogy Én is. Louis elnevette magát, majd követte a példánkat. Kivettük a táskákat, majd mielőtt még megindultunk volna az ajtó felé, Anya lépett ki rajta. Hatalmas szemekkel nézett végig Louis-n, mosolyogva.
-   Anya! - lengettem a kezem nevetve, hátha felébred a sokkból.
-   Veled már találkoztam, nem is olyan rég! - legyintett rám, majd Louis mosolyogva lépett elé. - Te férfi lettél. - bólintott mosolyogva Anya, majd megölelte Louis, aki szorosan magához ölelte anyukámat, hiszen kicsit mindig a második anyukája volt.
Mikor elhúzódtak egymástól, Anya még mindig nagy szemekkel vizsgálta Lou-t.
-    Mik ezek a firkák rajtad Fiam? - mutatott a tetkóira sóhajtva Anya, de közben mosolygott, mire Louis elnevette magát.
-    Tapasztalatok. - rántott vállat mosolyogva.
-    Megtapasztaltad, hogy nem csináltatsz többet? - kérdezte tőle Anya karba tett kézzel, de még mindig mosolygott.
-    Anya! - szóltam rá. - Én szeretem azokat!
-    Ki gondolta volna! - forgatta a szemét.
-    Szia Mama! - ugrott mellé Emily, mire Anya felkapta az ölébe. - Apádra is hasonlítasz rendesen! - nyomott puszit az arcára.
-    Anya, még lesz időd megvizsgálni Louis-t, mert Emily nagyon hasonlít rá. - sóhajtottam.
-    Miért, szükséged van rám? - kacsintott Louis.
-    Igen. - vigyorodtam el.
Louis elnevette magát, majd utánam jött. A szobámba igyekeztünk, ledobtuk a két táskát, majd Louis lazán elterült az ágyamon. Én mosolyogva bújtam hozzá.

26. rész - De tényleg minek?

-   Briana, Te minek vagy itt? - kérdezte tőle karba tett kézzel Emily, mire a kezeimmel eltakartam a szemem és elnevettem magam.
Emily, a kis kedves, óvatos!
-   Én apukád egyik jó barátja vagyok. - mosolygott rá.
-   Akkor is fölösleges vagy! - mondta nyersen Emily.
-   Emily, ez csúnya volt! - szólt rá Louis.
Én csak kínos mosoly kíséretében takartam az arcom.
Tudtam a következő beszólását: "Briana is az!"
Rögtön befogtam a száját, ugyanis biztos voltam benne, hogy ezt mondaná.
-   Mily, ha kérhetem kulturáltan és ne veszekedj apáddal! - szóltam rá, majd átültettem előző helyére. - Ugyanakkor meg de, nyugodtan veszekedhetsz, ugyanis nem Őt rugdostad belülről és nem Ő kelt fel hozzád éjjel.
-   Azt mondtad, hogy ezt Apától örököltem! - nézett rám.
-   Ebben biztos lehetsz. - bólintottam.
-   Akkor nem értem, hogy Ő hogyan nem látja, hogy Briana csúnya. - mondta lazán.
Tudtam, hogy van annyi esze a gyerekemnek, hogy tudja mit mond és a belső, kissé gonosz énem vigyorgott, de kívülről komoly voltam.
-   Emily ilyet nem mondunk! - szólt rá Harry.
Én megfogtam a kezét és felhúztam a székről.
-   De Anya is mondta már másokra, például... - mondta volna, de közbe vágtam.
-   Emily! - szóltam rá mérgesen, de mosoly bujkált az arcomon. - Én nem úgy mondtam, hogy az illető hallotta, de ezt nem szabad! - mondtam, mire elvigyorodott.
-   De mondtad! - vigyorgott.
-   Mondd, ha ennyi eszed van, miért nem öltözöl fel egyedül?! - kérdeztem karba tett kézzel.
-   Mert vicces, ahogy válogatsz és néha táncolsz közben. - vigyorgott.
-   Jó, de ezzel a viselkedéssel megnyerted, hogy ma egyedül öltözöl és a saját szobádban alszol, egyedül! - mondtam karba tett kézzel.
-   De Anya! - nyafogott.
-   Nyomás! - mutattam a lépcsőre.
Ő szomorúan nézett rám, majd felbattyogott.
-   Ilyenkor úgy fáj a szívem. - sóhajtottam mosolyogva.
-   Anya! - kiabált Emily fentről.
-   Mi van? - sóhajtottam.
-   Lejöhetek? - kérdezte, majd megláttam a lépcső tetején.
Odaálltam a lépcső aljára karba tett kézzel.
-    Lejöhetsz, de normálisan viselkedsz! - mondtam határozottan.
-    Jó. - mondta, majd leszaladt, el mellettem.
-    Ritkán vagy ilyen határozott. - vigyorgott rám Louis.
-    Biztos. - rántottam vállat érzelemmentesen.
Emily aranyosan bocsánatot kért Briana-tól.
-    Emily, mehetsz mesét nézni! - böktem a nappali felé.
-    Oké. - vigyorgott, majd beszaladt a nappaliba.
Elnevettem magam a kis bolondos kislányon, majd lehuppantam a székre.
-    Apa! - kiabált, majd inkább visszaszaladt az étkezőbe, majd Louis mellé és mosolyogva mászott fel az ölébe.
Louis arcát az ici-pici kezei közé fogta, majd mosolyogva kezdte nyúzni Louis-t.
-    Megnézed velem a Hófehérkét? - mosolygott rá aranyosan.
-    Emily, miért nem Anyát kéred? - sóhajtott.
-    De Anya is jön! - vágta rá nagy mosollyal. - Légyszi! Apuci!
-    Apuci menj már vele hercegnős mesét nézni! - vigyorgott rá félig röhögve Liam.
-    Mily, ne nyúzd apádat, megyek. - mosolyogtam rá.
-    Jó, de Apa is kell! - vágta rá. - Választhatsz mesét! - mosolygott Lou-ra.
-    Jó, akkor megyek! - mosolygott rá, majd letette a földre a kislányt és felállt.
Én is követtem Emily-t, majd lehuppantunk a kanapéra és Louis elkezdte válogatni a meséket.
-    Legyen az Oroszlán Király. - mosolygott Louis, majd elindította és lehuppant Emily mellé, aki így kettőnk között ült.
Emily mosolyogva ült Louis ölébe, mire elnevettem magam, de Én nem mentem közelebb Louis-hoz. Neki ez szemmel láthatóan nem tetszett, rám is pillantott, de Én nem néztem rá, így úgy gondolta, majd Ő intézkedik. Átölelte a csípőm és közelebb húzott magához, szorosan mellette ültem, mire elmosolyodtam.
-    Louis, ezt mégis hogy gondolod?! - nézett rá felháborodva Briana.
-    Briana, ne nyekeregj! - szólt rá, de rá se nézett.
-    Mit gondolsz, ki vagyok Én, hogy így beszélj velem?! - nézett rá karba tett Briana.
Ebből gáz lesz...
-    Emily, gyere menjünk szánkózni! - kapta az ölébe Niall, mire hálás pillantást vetettem rá, de csak bólintott mosolyogva.
-    Ugyan az a senki vagy, aki eddig voltál. - állt fel Louis mérgesen.
-    Hogy mered ezt mondani?! - visított Briana.
-    Nyugodj már meg! - röhögte el magát. - Mondtam valaha is, hogy szeretlek?!
-    Nem, de... - motyogott.
-    Akkor mit vártál kedvesem?! - nevetett lenézően. - Még mindig csak az ágyasom vagy és sose leszel több.
Én csöndben figyeltem, majd úgy döntöttem, hogy ehhez semmi közöm...
Felálltam, majd csöndben sétáltam el az üvöltözők mellett, lehajtott fejjel. A szobámban gyorsan felöltöztem téliesen és leszaladtam. Felkaptam a csizmámat, majd kiléptem a hidegbe.
Hullott a hó, ami miatt nem tudtam nem mosolyogni. Imádom a telet!
Csöndben indultam el, senki nem vett észre az utcákon, ami így volt a legjobb. Úgy mentem az emberek között, mint egy szürke kisegér. Hiszen leginkább az is vagyok.
Pár órával később elkezdtem fázni. A hajamra hullott hópelyhek elolvadtak, így a hajam is kissé hideg és vizes volt. Hazafelé siettem. Mikor beléptem a házba, Harry és Liam mosolyogva pillantottak rám.
Elmosolyodtam, majd lekaptam a csizmám és a kabátom. Rohantam a szobámba, hiszen nagyon fáztam.
-   Lyn, ne menj fel... - mondta Harry, de már fent voltam és meghallottam, hogy miért nem kellett volna felmennem.
Miért mondja, hogy szeret és csak engem szeret, amikor lefekszik Brianával? Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Louis mit milyen okból tesz!
Rögtön egy kövér könnycsepp folyt le az arcomon, majd követte még száz hasonló.
Benyitottam a szobámba, bevágtam az ajtót és zokogva dőltem az ágyamra. Rögtön meghallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó és Emily vidáman nevetgél.
Kivágódtam az ajtón és megint bevágtam.
-   Anya, miért sírsz? - kérdezte ijedten, mire leguggoltam elé és magamhoz öleltem.
-   Mert buta vagyok. - sírtam.
-   Anya, biztos vagyok benne, hogy okos vagy! - mondta Emily.
Elhúzódtam tőle, majd a két kezem közé fogtam az arcát.
-   Emlékszel arra, amit reggel mondtunk, ugye? - néztem rá, mire bólogatott. - Oké, akkor felejtsd el! - mondtam sírva. - Apád nem szeret engem. Én szeretem Őt, mert nem vagyok normális! Nincs annyi eszem, hogy felfogjam, mennyire nem kéne!
-   Brook. - szólt Louis ridegen a lépcső alján.
Egy törölköző volt a dereka köré tekerve, semmi más nem fedte.
-   Brooklyn, gyere ide. - parancsolta, mire nagyon mérges lettem.
-   Tudod kinek tudsz parancsolni?! - kiabáltam rá. - Az ágyasodnak! Az majd leül, ha azt mondod neki, de hányszor kell még ráébreszteni téged, hogy nem vagyok sem a kutyád, sem a tulajdonod?!
-   Kussolj már el az isten szerelmére és gyere ide! - kiabált rám.
-   Ha akarsz tőlem valamit, akkor idejössz. - vágtam rá mérgesen.
-   Emily, gyere! - kapta az ölébe Hazza, majd felszaladt vele.
Louis elém lépett és kihasználva a magasságát, le nézett rám.
Megint úgy éreztem magam, mint egy kisegér.
-   Miért hazudsz a gyereknek? - nézett a szemembe.
-   Nem hazudok neki. - vágtam rá, de csak halkan.
Ebben a pillanatban nem kicsit féltem.
-   Miért félsz? - kérdeztem.
-   Én... nem félek. - motyogtam, mire elnevette magát.
-   És nekem miért hazudsz? - kérdezte.
-   Mert Te is hazudsz nekem folyamatosan. - néztem rá szúrós szemekkel.
-   Nem hazudtam neked. - nézett le rám komoran.
-   De igen. Azt mondtad, hogy szeretsz. - mondtam és megint egy könny folyt le az arcomon.
-   Mert így van. - bólintott.
-   Mégis szükséged van Eleanor-ra, Nicole-ra és Brianára is, nem?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Meg még kire nem?!
-   Csak rád van szükségem. - nézett a szemembe komolyan, majd hirtelen magához rántott és megcsókolt, de nem csókoltam vissza, sőt ellöktem magamtól és felpofoztam.
-   Ne hazudj! - néztem rá hihetetlen mérgesen.
-   Brook, mondd mi a jó szart kell még csinálnom, hogy higgy nekem? - kérdezte sóhajtva.
-   Mondjuk bizonyítani! - vágtam rá.
-   Igen?! - kérdezte mérgesen, majd idegesen feltrappolt és pár pillanat múlva pár papírral tért vissza, meg egy dobozzal. - Tessék! - nyomta őket a kezembe.
A papírokra pillantottam... váló per. Döbbenten néztem fel Louis-ra, majd a dobozt is kinyitottam.
Egy gyönyörű nyaklánc volt, amin egy kövekkel kirakott répa medál volt. Elmosolyodtam, majd elnevettem magam.
-   Megőrjít a hisztid. - mondta Louis mosolyogva, a lépcsőn ülve.
Megint elnevettem magam, majd letöröltem a könnyeimet.
-   Emlékszel rá, hogy mikor kicsik voltunk, a lépcsőn ültél amikor... - mondtam volna mosolyogva, de közbe vágott.
-   Amikor megkértem, hogy légy a barátnőm. - mosolyodott el. - Csak akkor fel voltam öltözve.
-   Meg aranyos voltál. - rántottam vállat pimasz mosollyal.
-   Miért, most milyen vagyok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Aranyoson kívül kb. minden. - kuncogtam.
-   Hogy tudsz ennyire gyorsan hangulatot váltani? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Liam, mire mosolyogva vállat rántottam.
-   Tehetség. - mosolyogtam. - Ezt visszaadom. - nyújtottam Louis-nak a papírokat.
Ő elvette, majd letette maga mellé.
-    Befejezted a hisztit? - kérdezte Lou mosolyogva.
-    Igen, de nem jelenti, hogy nem haragszom! - mutattam rá mérges pillantással.
-    És megbüntetsz, mert rossz voltam? - kérdezte vigyorogva és közben kacsintott.
-    Szeretnéd... - forgattam a szemem.
-    Te is... - vigyorgott.
-    Louis! - szóltam rá kuncogva. - Viselkedj!
-    Én csak felajánlottam! - emelte fel a kezeit ártatlanul.
-    És mi lenne, ha felajánlanád magad az emeletre és felöltöznél? - kérdeztem karba tett kézzel, mosolyogva.
-    Egy feltétellel. - vigyorgott.
-    Most tök olyan vagy, mint a lányod. - mosolyogtam rá. - Na mondjad.
-    Kapok egy csókot. - vigyorgott.
-    Már ha felállsz, mert nincs az az isten, amiért Én lehajolnék annyira... - mondtam.
-    Mert öreg vagy? - vigyorgott.
-    Nem, mert hónapokig hurcoltam a kölyköd, aki cseppet sem volt könnyű egy idő után. - néztem le rá komoran, de félig mosolyogtam. - Mert neked tök könnyű volt!
-    Jó, ebben igazad van... - mosolygott.
-    Aztán nem te keltél fel az éjszaka közepén. - vigyorogtam.
Ő közben felállt, majd elém lépett és kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta.
-    Itt fáj? - kérdezte vigyorogva és elkezdett csikizni.
-    Louis! - próbáltam lefogni nevetve, majd hirtelen megállt. - Fejezd be, nem vicces!
-    Csókolj meg! - vigyorgott.
-    Nem, mert csikiztél! - léptem el vigyorogva, majd el akartam menni, de visszarántott.
-    Ilyet nem játszunk Brook... - ingatta a fejét, majd megcsókolt.
Nem engedett el, csak elhúzódtunk egymástól, de még mindig ölelt.
-    Olyan kis kicsi is törékeny vagy! - mosolygott rám.
-    Nem is... - kuncogtam.