2016. június 10., péntek

27. rész - Bosszú...

Pontosan tudtam, hogy Louis azt hiszi, hogy a nyakába ugrom meg ilyenek, de azért a bosszú ott lebegett a szemem előtt és nem hagyhattam szó nélkül ezt az egészet.
-   Anya! - tört be korán reggel kiabálva Emily a szobámba.
-   Emily, apádat rohamozd meg! - mondtam.
-   Oké! - nevetett, majd kiszaladt, nyitva hagyta az ajtómat és valószínű Louis-ét is, ugyanis mindent hallottam. - Apa! - sikította.
-   Anya küldött mi? - hallottam Louis morgását.
-   Nem... - kuncogott Mily.
Imádom!
-   De miért nem alszol? - motyogott Louis.
-   Mert felébredtem. - vágta rá.
-   De Anyát felkeltetted már, nem? - kérdezte tőle Lou.
-   Hát de. - nevetett.
-   Akkor miért nem megyünk át hozzá?
-   Téged úgy se fog az ágyába engedni! - nevetett Mily.
Okos kislány!
-   Miért ne engedne? - értetlenkedett Louis.
-   Mert haragszik rád.
-   Ó, hidd el engem be fog engedni az ágyába. - mondta, majd hallottam, hogy közelednek.
-   Nem fog. - néztem Louis-ra.
-   Most a tegnapi miatt? - kérdezte kitárt karokkal.
-   Pontosan. - bólintottam vigyorogva. - Tehát ha itt akarsz maradni, maximum a földön.
-   Nem vagyok kutya! - vágta rá sértetten.
-   Briana biztosan nem bánja, ha befekszel mellé. - rántottam vállat.
-   Na jó, ez rohadtul nem vicces Brook. - nézett rám mérgesen. - Azért hisztizel, mert Brianával vagyok, de magadtól elhajtasz? Ha téged megért valaki, esküszöm, hogy Én ártatlan vagyok!
-   Ha odafigyelnél egy kicsit másra is magadon kívül, talán megértenél. - mondtam.
-   Emily, ébreszd fel Harry-t. - szólt neki Louis.
-   Miért, megint veszekedni fogtok? - kérdezte Mily.
-   Olyasmi, csak menj! - mondta Louis, majd a kislány után becsukta az ajtót.
Nem engedett beszélni, egyszerűen mintha erre a pillanatra várt volna már évek óta, az ágyamra mászott, majd fölém tornyosult és lecsapott ajkaimra,
-   Louis! - toltam el magamtól. - Haragszom rád!
-   Brook, nem tudok mást mondani, mint hogy őszintén szeretlek! - nézett a szemembe. - És szeretni is foglak.
-   Ezt nem szeretnéd elküldeni SMS-be és kinyomtatom és ha nem lesz így, megetetem veled! - mosolyodtam el.
-   Nem kell megetetned velem, mert így lesz. - simított végig az arcomon mosolyogva.
-   Amúgy annyira nem bánnám, ha leszállnál rólam, mert mégiscsak benyithat bárki! - néztem fel rá.
-   Ettől izgalmas. - vigyorodott el.
-   Louis! - morogtam, majd eszembe jutott, hogy azért a bosszúra szükség van, majd huncut mosollyal hirtelen a hátára fordítottam és egy puszit nyomtam a mellkasa közepére, mire vigyorgott és keze a csípőmre vándorolt, de tudtam, hogy meg tudom lepni és meg is tettem.
Lepattantam róla, majd az ajtó felé indultam és miközben kinyitottam azt, hátra pillantottam rá.
-   Brook, itt ne merj hagyni! - nézett kissé döbbenten, félig nevetve, de félig mérgesen, mire aranyosan elmosolyodtam.
Eltátogtam neki egy "Szeretlek!"-et, majd dobtam egy puszit és kiléptem az ajtót becsukva magam után.
Kuncogva szaladtam le.
-   Megkérdezhetem, hogy kedves Louis miért küldi rám a lányát hajnalban?! - morgott Harry rám nézve.
-   Tehát nem szeretsz?! - nézett fel rá a háta mögül karba tett kézzel Emily, mire elmosolyodtam.
-   Te vagy a mindenem! - kapta fel Harry mosolyogva, majd kényelmesen elhelyezte a kezében és úgy készítette közben a kávéját. - Csak apád mindig elküld hogy kelts fel.
-    Amúgy is felkeltenélek! - rántott vállat a kezében a kislány, majd elvette a tejszínhabot a pultról és Harry kávéja tetejére nyomott belőle. - Ha nem mennél mindig bulizni, lehet hogy magadtól felkelnél! - kopogtatta meg Harry fejét Mily.
-    Nagyon pimasz leszel! - csikizte meg.
-    Mint az apja. - forgattam a szemem mosolyogva.
-    Anya? - nézett rám kérdőn, de nagy mosollyal Mily.
-    Mi kérésed lenne? - mosolyogtam rá.
-    Elmegyünk korizni? - mosolygott édesen.
-    Apáddal alkudozz, Én tudod hogy imádok télen járkálni. - mosolyogtam rá.
-    Oké! - bólogatott aranyosan. - Őt úgy is könnyű rávenni.
-    Tényleg?! - nézett rá döbbenten Harry. - Akkor nem ugyan azt az embert ismerjük.
-    Nekem könnyű! - nevetett Emily, majd lemászott Harry öléből. - Megyek tv-t nézni. - vigyorgott, majd beszaladt a nappaliba.
-    Emily, nem akarsz reggelizni? - mosolyogtam rá.
-    Majd. - rántott vállat és lecsapódott a kanapéra.
-    Szia kedves Brooklyn! - lépett be Louis mérgesen, de arcán félmosoly ült.
-    Én ilyet miért nem tudok? - néztem fel rá kérdőn.
-    Mit? - kérdezte értetlenül.
-    Ilyen féloldalas mosolyt? - mutattam az arcára. - Te is tudsz ilyet! - mutattam Harry-re.
-    Mert ez a perverz mosoly. - magyarázta Harry vigyorogva. - Te ilyet nem is próbálsz!
-    Te csak ilyeneket csinálsz! - mondta Louis, majd engem utánozva, sóhajtva megforgatta a szemét, majd eljátszotta ahogy kuncogok meg ahogy zavarba jövök.
-    Nem is így néz ki! - motyogtam kuncogva.
-    Persze... - forgatta a szemét Lou. - Csak minden második percben ezeket látom!
-    Ez nem igaz! Nem vagy velem annyit! - néztem rá szúrós szemmel elkomorodott.
-    Megint hisztizel?! - nézett le rám unottan.
-    Nem hisztizek! - hisztiztem.
-    Akkor haragszol. - vágta rá.
-    Igen. - bólintottam.
-    És közben hisztizel! - folytatta.
-    Nem! - morogtam.
-    Csókolj meg! - vágta rá és elvigyorodott.
-    Csókoljon meg a halál. - vágtam rá, mire Harry elröhögte magát.
-    Megmondtam, hogy hisztizel! - bólogatott. - Különben nem szólnál vissza, csak motyognál össze-vissza és zavarban lennél.
-    Ne elemezd a viselkedésem! - vágtam rá karba tett kézzel.
-    Brooklyn, azt hiszem már eléggé megleckéztettél.
-    Én nem hiszem. - ráztam a fejem vigyorogva. - De gondolom nem volt nagy probléma, Briana simán hagyta, hogy ágyba vidd, nem?
-    Csak nem felizgattad és ott hagytad? - hallottam magam mögül Harry röhögő hangját. - Odanézz, milyen bátor lett a kiscsaj! - röhögött, majd hátulról magához rántott és úgy ölelt. - Bírlak.
Louis szemmel láthatóan megsértődött, ugyanis mérgesen nézett rám és kiment.
Persze, ha Ő csinál hülyeséget, ugorjak a nyakába, ha Én egy kicsit megsértem a lelki világát a bosszúval, akkor meg rohanjak utána?! Hát hogy is ne!
-    Melyikőtök a hisztisebb? - nevetett Harry és elengedett.
-    Kétségtelenül Louis. - vágtam rá, majd mérgesen léptem ki a konyhából és indultam meg az emeletre.
Morogva léptem be a szobámba, ahol rögtön ledöbbentem. Louis állt nekem háttal, egy szál alsóban. Néma léptekkel közelítettem meg, de azt meghallotta ahogy becsuktam az ajtót, de nem fordult hátra, csak összerezzent. Megijedt.
Muszáj volt mosolyognom, hiszen Louis-n végignézve, nem a legijedősebb alakot látja az ember, az biztos és nagyon aranyosnak találtam ezt.
Lábujjhegyen, óvatosan mögé lépdeltem és nem értem hozzá, csak óvatosan lábujjhegyre emelkedtem és egy nagyon óvatos puszit nyomtam Louis nyaka és válla találkozásához, mire kirázta a hideg.
Elmosolyodtam, majd visszaereszkedtem a talpamra és megfordultam, hogy kimenjek, de nem tudtam megállni egy kérdést.
-    Amikor kedved tartja, csak úgy bejössz a szobámba és levetkőzöl? - kérdeztem mosolyogva.
-    Szeretnél legközelebb inkább Te levetkőztetni? - kérdezte, de nem fordult meg, mégis hallottam a hangján hogy vigyorog.
-    Mindenképpen. - válaszoltam vigyorogva, mire tudtam hogy meglepődik és meg is fordult.
Felhúzott szemöldökkel vigyorgott rám.
Én kuncogva dobtam neki egy puszit, majd kimentem az ajtón és lefelé siettem. Lehuppantam Emily mellé, de Ő idő közben elaludt. Óvatosan, mosolyogva álltam fel, majd vettem a kezembe. Motyogott valamit, de nem kelt fel. Felsiettem vele, majd halkan vittem a szobájába, befektettem az ágyába, betakartam, majd egy puszi után kisiettem a szobájából.
Lefelé siettem, majd a konyhába akartam menni, de nem bírtam ki, hogy ne hallgassam meg mit mondd Louis.
-    Megőrjít ez a nőszemély! - morgott. - Pontosan tudja, hogy mi tetszik, mik a gyenge pontjaim és előszeretettel alkalmazza a tudását. - magyarázott tovább. - Aztán otthagy mint egy idiótát!
Kuncogva léptem be a konyhába. A hűtőből kivettem egy Kinder tejszeletet és mosolyogva kezdtem eszegetni.
-    Látod?! - bökött felém Louis felháborodva, mire csak kuncogtam.
-    Megérdemled, hogy hülyítsen egy kicsit! - mondta Harry röhögve.
Én közben óvatosan felugrottam a pultra, így Louis mellé kerültem, ugyanis Ő a pultnak dőlve magyarázott eddig, míg Harry vele szembe állt ugyan úgy.
-    Kérsz? - mosolyogtam Louis-ra, aki elmosolyodott, megfogta a csuklóm és a szájához húzta a tejszeletet és kb. a felét leharaptam. - Louis! - nyafogtam nevetve, majd kiszedtem a tejszeletből egy kis krémet és az arcára kentem, majd nevetve fogtam meg a karját és magam elé húztam, így csípője a két lábam közé került.
-    Nem kezdhetsz el összekenni! - kapta el a csuklóm, hogy ne tudjam a közelébe vinni a tejszeletet, mire csak nevettem.
-    Csak egy kicsit! - kértem rá nézve mosolyogva.
-    Szerinted Emily kitől örökölte? - nevetett Harry és figyelte ahogy nyafogok.
-    Lou! - néztem rá aranyosan.
-    Nem. - vágta rá határozottan, de közben mosolygott.
-    Légyszi! - kértem tőle mosolyogva, miközben hasa aljától egészen a mellkasáig felsétáltattam a mutató és középső ujjam, mint egy emberkét.
Végignézte, de úgy tett, mint akire nem tudtam hatást gyakorolni, pedig éreztem, ahogy megfeszül a felső teste.
-    Ezzel nem tudsz elkápráztatni, ilyet Én is tudok! - vigyorgott, majd a vállamról indította ujjait és a melleim felé sétáltatta őket, de nevetve takartam el a melleimet a kezemmel.
-    Csak egy ici-picit! - mosolyogtam rá.
-    Maximum az arcomra, ha utána lepuszilod! - vigyorgott.
-    Jó. - bólogattam, mire elengedte a csuklóm és elfordította a fejét.
Én összekentem az arcát, majd nevetve pusziltam le.
-    Finom. - kuncogtam.
-    Mostantól így fogsz étkezni? - nevetett Harry.
-    Nem vicces. - forgattam a szemem mosolyogva.
Megettem az utolsó falatot, majd a kukába dobtam a papírt. Elgondolkoztam, mit is kéne csinálni.
Eszembe jutott, hogy nem lenne hülyeség visszatérni Doncaster-be, hiszen azért elég csúnyán leléptem.
-   Emily! - szóltam neki, miközben leugrottam a pultról.
Gyorsan elém szaladt.
-   Megyünk a nagyszüleidhez. - mosolyogtam rá.
-   Apa is jön? - pillantott Louis-ra.
-   Nem, ketten megyünk. - mosolyogtam rá.
-   Hova? - lépett oda Louis.
-   Doncaster-be. - vágtam rá, felpillantva rá.
-   Minek? - kérdezte értetlenül.
-   Mert a családom. - vágtam rá.
-   De ott voltál. - nézett le rám, majd elmosolyodott. - Aztán pedig itt.
Elmosolyodtam, ugyanis nagyon tetszett az az időszak amikor kettesben voltunk.
-   Igen, de a családom és azért mégis karácsony este hagytam ott őket! - sóhajtottam.
-   Akkor megyek veletek. - mosolyodott el.
-   A családodhoz? - csodálkoztam.
-   Nem, a hajléktalanokhoz! - forgatta a szemét mosolyogva. - Nyilván. - bólintott.
-   Én azt... - motyogtam.
-   Pakolj össze magatoknak és indulunk. - kacsintott, mire bólintottam.
Felszaladtam és először lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben léptem ki és dobáltam ki a ruhákat. Kiválasztottam két megfelelő táskát, majd elkezdtem bele hajtogatni a ruhákat. Mikor úgy véltem, hogy készen vagyok, éppen öltözni akartam, amikor nyílt az ajtó. Louis lépett be, vigyorogva mért végig, majd óvatosan elém lépett és magához húzott.
-   Annyira gyönyörű és ártatlan vagy. - vigyorgott lenézve rám. - Mintha egy kislányt tartanék, viszont tudom, hogy ennyire még Te sem lehetsz ártatlan.
-   Louis, miért vagy velem ennyire kedves? - sóhajtottam.
-   Mert szeretlek Brook. - nézett le rám mosolyogva.
-   Tényleg? - néztem fel rá nagy szemekkel. - Mármint valójában, nem csak mondod? - kérdeztem.
Ő elmosolyodott, majd egyik kezével elengedett és kettőnk közt felmutatta kisujját.
-   Esküszöm. - mosolygott.
Mikor kicsik voltunk mindig így csináltunk, amikor mondjuk sokáig választottak el minket. Nem kellett semmit mondanunk, csak megszorítottuk egymás kisujját, mert ez nálunk azt jelentette, hogy hűségesek leszünk.
Kuncogva emeltem fel Én is a kisujjam és mielőtt az övébe akasztottam volna kissé elhúztam.
-   Biztos vagy benne, hogy meg akarsz esküdni, hogy hűséges leszel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Mindennél biztosabb. - bólintott, mire elmosolyodtam és összeakasztottuk a kisujjunkat.
-   Szeretlek. - súgtam felnézve rá, mosolyogva.
-   Én is téged. - mosolygott, majd egy puszit nyomott az ujjainkra.
-   Szentesítetted? - kuncogtam.
-   Igen, most te jössz! - tolt felém ujjainkat, mire egy apró, óvatos puszival ajándékoztam meg.
-   Ez elég gyerekes volt. - kuncogtam.
-   Tekintve, hogy csak egy törölköző van rajtad, szerintem igazán érett. - vigyorgott.
Én unottan megforgattam a szemem, majd a mellkasánál eltoltam magamtól.
-   Összepakoltál magadnak? - kérdeztem tőle miközben kiszedtem a szekrényemből egy pulcsit és egy fekete farmert.
-   Igen. - mondta, miközben mellém lépett, elvette a bordó pulcsit és visszatette a szekrénybe.
Kiment, majd pár pillanat múlva megjelent a saját pulcsijával a kezében és azt nyomta a kezembe. A fejemet ingatva elnevettem magam, majd fehérneművel együtt bevonultam a fürdőbe. Gyorsan felöltöztem, majd a hajamat kiengedve hagyva léptem ki.
Louis vigyorogva nézett rám.
-   Olyan aranyos vagy. - mosolygott, majd magához húzott és egy puszit nyomott a számra.
-   Jól van, azért ez nem rád vall. - kuncogtam. - Nem vagy a nagy, kemény, bűnöző, macsó. - pimaszkodtam.
-   Ha az lennék, nem hagytam volna, hogy felöltözz. - kacsintott vigyorogva. - De ha ragaszkodsz hozzá! - rántott vállat, majd hirtelen még közelebb rántott magához, vadul megcsókolt és közben egyik kezét a fenekemre csúsztatta.
Valójában amikor ilyen, azt is szeretem csak azt nem, amikor még érzékelten tapló is.
-   Otthon azért inkább aranyos legyél. - kuncogtam.
-   És apád? - kérdezte. - Neki valahogy be kell adagolnod, mert eléggé utál.
-   Majd Anya. - rántottam vállat kuncogva.
-   Akkor induljunk. - mosolygott, majd elengedett.
Az órákon át tartó hosszú út nem volt a legizgalmasabb, Emily aludt, Louis vezetett Én meg bámultam. Mikor végre megérkeztünk a házunk elé, Emily már ébren volt és rögtön kipattant, ahogy Én is. Louis elnevette magát, majd követte a példánkat. Kivettük a táskákat, majd mielőtt még megindultunk volna az ajtó felé, Anya lépett ki rajta. Hatalmas szemekkel nézett végig Louis-n, mosolyogva.
-   Anya! - lengettem a kezem nevetve, hátha felébred a sokkból.
-   Veled már találkoztam, nem is olyan rég! - legyintett rám, majd Louis mosolyogva lépett elé. - Te férfi lettél. - bólintott mosolyogva Anya, majd megölelte Louis, aki szorosan magához ölelte anyukámat, hiszen kicsit mindig a második anyukája volt.
Mikor elhúzódtak egymástól, Anya még mindig nagy szemekkel vizsgálta Lou-t.
-    Mik ezek a firkák rajtad Fiam? - mutatott a tetkóira sóhajtva Anya, de közben mosolygott, mire Louis elnevette magát.
-    Tapasztalatok. - rántott vállat mosolyogva.
-    Megtapasztaltad, hogy nem csináltatsz többet? - kérdezte tőle Anya karba tett kézzel, de még mindig mosolygott.
-    Anya! - szóltam rá. - Én szeretem azokat!
-    Ki gondolta volna! - forgatta a szemét.
-    Szia Mama! - ugrott mellé Emily, mire Anya felkapta az ölébe. - Apádra is hasonlítasz rendesen! - nyomott puszit az arcára.
-    Anya, még lesz időd megvizsgálni Louis-t, mert Emily nagyon hasonlít rá. - sóhajtottam.
-    Miért, szükséged van rám? - kacsintott Louis.
-    Igen. - vigyorodtam el.
Louis elnevette magát, majd utánam jött. A szobámba igyekeztünk, ledobtuk a két táskát, majd Louis lazán elterült az ágyamon. Én mosolyogva bújtam hozzá.

2 megjegyzés: