2016. január 29., péntek

8. rész - Ma minden bizalmat leromboltam

Az idő mint mindig, gyorsan múlt és közeledett felénk Louis és Eleanor esküvőjének a napja. Semmi kedvem nem volt ott lenni és részt venni ilyesmiben, de muszáj. Ma reggel Emily Kimmel elment egy új játszóházba és szokás szerint mindenki elment reggel. Egyedül maradtam.  Nem tudtam mit csináljak, így leültem a tv elé, de ekkor megcsörrent a telefonom. Louis hívott.
-   Szia. - mondtam.
-   Szia. Otthon vagy, ugye? - kérdezte.
-   Igen. - mondtam egyszerűen és röviden.
-   Úgy hallom ma nem vagy játszadozós kedvedben! - mondta és tudtam, hogy pimasz vigyor terült el az arcán.
-   Haha. - mondtam. - Minek köszönhetem a hívást? - kérdeztem unottan.
-   Öltözz fel, pár perc és otthon vagyok! - mondta.
-   Fel vagyok öltözve. - mondtam.
-   Oké, akkor várj meg, elviszlek valahova.
Megszakította a vonalat, mire sóhajtottam. Kint esett a hó. Én előre felhúztam a csizmámat és a kabátom, majd mikor Louis leparkolt, felkaptam a táskám és kiléptem. A hópelyhek egyre csak gyűltek a fekete kabátomon, miközben bezártam az ajtót. A leheletem is látszott a hidegben. Az autóba beülve kellemes meleg fogadott.
-    Jó reggelt. - mondtam.
-    Jobbat. - mondta, mire rá pillantottam, de legyintett. - Most egy kis veszélybe keverlek. - mosolygott rám.
-    Nem! - mondtam és megrántottam az autó kilincsét, de lezárta. - Louis, engedj ki! - mondtam idegesen.
-    Nyugi! Bízz bennem! - mosolygott rám.
-    Ezt mégis hogy érted? Miután közölted, hogy életveszélyes kalandra viszel?! - akadtam ki.
-    Brooklyn, egy kicsit lazíts! - mondta sóhajtva. - Nem öllek meg, ha ez lenne a célom, még a cukrászdában megtettem volna. - mondta.
-    Most bízzak benned? - kérdeztem tőle felháborodva.
-    De nem tettem! Eszemben se volt! Akár otthon is megtehettem volna, hiszen senki nem köp be, de nem tettem és még csak a tudatalattim se elmélkedett hasonló dolgokról. - mondta határozottan. - Ha meg akarnám tenni, akár most is megtehetném! Nem kell ahhoz sehova elvinnem téged, hogy megöljelek, hiszen ezernyi lehetőségem akadna rá! - mondta, de ekkor nekem már ez sok volt.
-    Engedj el! Nyisd ki a zárat, levegőre van szükségem, most! - mondtam, mire kattant a zár és kinyitottam az ajtót.
A hideg levegő hirtelen megcsapta az arcom. Én határozottan elindultam előre. Pontosan tudtam, hogy merre megyek. Egy nagy embertömeg felé tartottam, ami jelen esetben a karácsonyi vásárt jelentette. Ott tökéletesen el tudok veszni, hiszen átlag vagyok! Mikor már egyre sűrűbb embertömeg közé furakodtam, már megpillantottam a fa bódék tetejét. Először, csak sétáltam a tömegben, majd úgy döntöttem, ha már itt vagyok, iszom egy teát. Vettem egy forró teát magamnak, majd a kezemben szorítva a műanyag poharat, sétáltam tovább és kortyolgattam. Megnéztem a díszes karácsonyfa díszeket, a sok különleges gyertyát és hasonló dolgokat. Erre biztosan nem találhat rám Louis, hiszen nem ide illik! Biztosan messziről elkerüli az ilyen helyeket. Mikor már kezdett zavarni a forgatag, elindultam kifelé. Mikor a vásárból kivezető zebrán haladtam át, hangos dudaszót hallottam. Odakaptam a fejem és Louis pillantott rám, majd felém igyekezett. Az autóját otthagyta, ahol eddig parkolt és odajött a zebra közepére hozzám.
-    Brooklyn, gyere! - fogta meg a karom.
-    De... - mondtam volna.
-    Gyere! - mondta és a karomnál fogva húzott az autójáig.
Beültem mellé, majd rá pillantottam.
-    Nem akartalak megijeszteni. - mondta.
Nem válaszoltam, csak sóhajtottam.
-    Remélem, azért nem bánod, ha mégis elviszlek! - mondta rám nézve, mire csak némán megráztam a fejem, majd elindultunk.
Igazából nem akartam vele menni, de kíváncsi voltam. Egy rossz környék felé tartottunk, ami már nem is lepett meg! Sötét utcák, sikátorok és magas elhagyatott házak. Louis előhúzott a zsebéből egy cigis dobozt, rá akart gyújtani. Én megfogtam az egész dobozt és az ablakot lehúzva kihajítottam.
-    Én szabom a határokat kicsi lány és ez túlment mindegyiken! - mondta idegesen.
Meg sem szólaltam, csak néztem tovább előre. Befordultunk egy utcába és egy 4 emeletes ház előtt álltunk meg.
-    Szállj ki! - mondta, mire tettem amit mondott.
Bementünk a házba, majd a pince felé indultunk. Egy hatalmas ember állt az ajtó mellett.
-    Vigyázz a lányra, amíg nem jövök! - szólt rá Louis.
-    Nem vagyok bébicsősz Tomlinson! - szólt utána a férfi.
-    Tessék! - húzott elő a zsebéből pénzt, majd átnyújtotta.
-    Nem fogok itt maradni! - vágtam rá.
-    De igen! Nem nyitok vitát! - mondta szigorúan Louis.
-    Engedj haza! - mondtam.
-    Brooklyn, itt maradsz! Én parancsolok és te engedelmeskedsz nekem! Ne mozdulj innen! - mondta idegesen.
-    Veled akarok menni! - szóltam idegesen.
-    Itt maradsz és nem nyafogsz! - mondta fölényesen, majd hátat fordított és az ajtót kinyitva lerobogott a lépcsőn.
Én morogva rúgtam a falba.
-    Megfojtom! - morogtam.
-    Fogoly vagy? - kérdezte a férfi.
Nem gondoltam volna, hogy nyit felém.
-    Jelen esetben igen. - mondtam.
-    Ismered őt? - kérdezte.
-    Sajnos. - morogtam és a falnak dőlve leültem.
-    Rokon? - kérdezte.
-    Nem. 4 éves a lányunk. - mondtam.
-    Kíváncsivá tettél! Mesélj kislány! - mosolyodott el, mire felnéztem rá.
-    Kb. 5 éve jártunk. Akkor még normális volt, de megváltozott. Én emiatt szakítottam vele. A szakítás után egy nappal tudtam meg, hogy terhes vagyok, de csak nemrég találkozott a lányával, egy véletlen folytán, vagyis Én nem akartam, de muszáj volt elmondanom, különben úgyis megtudta volna! - sóhajtottam.
-    Miért nem mondtad neki amikor megtudtad, hogy terhes vagy?-  kérdezte.
-    Maga elmondaná egy ilyen embernek, hogy közös gyerekük lesz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Igazad van, megértelek. - bólintott. - A kislány tudja? - utalt Louis "csodás" személyére.
-    Nem. Viszont nagyon szereti, ami tényleg édes. Már rég nem lennék a közelében, ha Emily nem szereti meg ennyire. - mondtam sóhajtva.
-    Emily? - kérdezte.
-    Emily Tomlinson. - mondtam az egész nevét és elmosolyodtam.
-    Gyönyörű név. - mosolygott rám. - Mesélj egy kicsit a kislányról! - kérte.
-    Örökmozgó, bátor, viszont igazi kis hercegnő. Vicces, nyugodt szívvel beszólogat az apjának, vagy kineveti. - mosolyodtam el halványan.
-    Akkor érdekes életed lehet Brooklyn. - mondta.
-    Igen. - bólintottam. - De kérem hívjon Lyn-nek, csak Louis hív az egész nevemen általában. - mondtam, mire bólintott.
-    Lyn, nem félsz Tomlinson-tól? - kérdezte.
-    De. Azért hurcol magával már napok óta, hogy megbízzak benne. - mondtam.
-    Elérte? - kérdezte.
-    Igen, de néha egy mondattal lerombolja az egészet! - mondtam és kicsordult a könnyem.
-    Bántott téged? - kérdezte.
-    Fizikailag nem igazán. - mondtam.
-    Mit takar a nem igazán? - kérdezte.
-    Egyszer, de nem volt nagyon durva. - mondtam halkan a szememet törölgetve.
-    És lelkileg? - kérdezte.
-    Folyamatosan azt teszi. - mondtam.
-    Mivel? - kérdezte.
-    Egy egyszerű mondattal is meg tud sérteni. - mondtam halkan szipogva. - De ami a szakításunk előtt is nagyon fájt és most is, hogy átlagnak nevez. Azt mondta, nem kellek senkinek, hiszen nincs bennem semmi különleges! - mondtam sírva. - De igaza van.
-    Nincs igaza Lyn. Már az is mutatja, hogy mennyire különleges vagy, hogy velem szóba állsz. - mondta. - Kívülről, pedig csodásan ragyognak a szemeid és nagyon ártatlan a mosolyod. Bájos lány vagy. - mondta mosolyogva.
-    Miért ilyen kedves velem? - kérdeztem.
-    Miért ne lennék az? Megnyíltál nekem. - mondta.
-    Elmondja, hogy mi folyik ott? - kérdeztem az ajtóra mutatva.
-    Rengeteg Tomlinson-hoz hasonló ember van ott, lépni alig lehet, akkora a tömeg. Ittasak mind, mert ahogy leérsz, az ajtóval szemben egy hosszú pult van, ahol nők ingatják magukat. Jobbra fordulva még több embert látsz, mert ott egy kerítéssel körbe kerített ring. Lehet fogadni és verekedni is. Tényleg nem vagy oda való. - mondta.
Lassan fogtam fel amit mondott.
-    Sokan itt vesznek át kábítószert is. - mondta.
-    Ha meglátom megfojtom! - morogtam.
-    Lyn, nem biztos, hogy okos döntés lenne összeveszned vele. - mondta.
-    Vagy fogad, vagy iszik, vagy verekszik, vagy kábítószert vesz át! Lánya van! Elköltözöm! - mondtam sírva.
-    Náluk laksz? - kérdezte.
-    Igen és a lányom is, de már nem sokáig. - mondtam.
-    Ne dönts úgy, hogy harag vezérel! - mondta.
Én kinyitottam a táskámat és a telefonomat vettem elő.
-    Mit művelsz? - kérdezte.
-    Ő a lányunk. - mutattam felé a képernyőt.
-    Gyönyörű. - mosolyodott el.
-    Engedjen haza, kérem! - néztem fel az úrra.
-    Sajnálom kislány, de nem tehetem. - mondta határozottan.
-    Uram, kérem! Félek! Nem akarom tudni, hogy mit csinál, messzire akarok kerülni tőle! - kértem.
-    Lyn, nem akarhatsz bajt magadnak! Úgyis megtalál téged és akkor talán tényleg bántani fog! - mondta szigorúan.
-    Kérem! Nem tenné, mert vigyáz rám. Megígérte nekem és Emilynek, hogy vigyáz ránk! Üvöltözni fog, de nem érdekel! - mondtam sírva.
-    Nem. Lyn, okos lány vagy, tudod, hogy kezeld őt! - mondta.
Ekkor nyílt az ajtó. Egy idegen férfi lépett ki, majd Louis. Én rögtön szigorúan néztem a kék szemeibe, fogva tartva tekintetét az enyémmel.
-    Ittál? - néztem rá határozottan.
Nem válaszolt, de Őt válaszra kényszerítve fúrtam tekintetem az övébe.
-    Nem. - mondta határozottan. - Nem fogom a testi épségedet kockáztatni. - mondta fölényesen.
Én horkantottam egyet, majd felálltam, de térdem azt hangos reccsenéssel fogadta.
-    Már megtetted. - mondtam.
-    Mikor? - kérdezte.
-    Például a csomagtartóban. - mondtam határozottan. - De azt is mondhatnám, amikor megszöktettelek Zayn-től, vagy akár amikor... - folytattam volna, de közbe vágott.
-    De megvédtelek. - mondta. - Ma sem eshet bajod. - mondta határozottan. - Bízol bennem, nem igaz? - kérdezte.
-    De. - mondtam. - Viszont nem akarom, hogy találkozz Emilyvel. - mondtam, mire megrándult a szája.
Ideges volt, de nyugtatta magát.
-   Mégis mi alapján döntöttél így? - kérdezte.
-   A mai nap után azt hiszem, jogos döntés. - mondtam határozottan karba tett kézzel.
-   Mégis mit tettem ma? - kérdezte.
-   Ez most komoly kérdés volt?! - akadtam ki. - Csak mert akkor azt hiszem, gond van a memóriáddal. - mondtam határozottan.
-   Nyugodj meg Brooklyn. - mondta, majd közelebb lépett hozzám és kezét az oldalamra tette, majd a csípőmre csúsztatta.
Jól esett, hogy gyengéden ért hozzám, megborzongtam tőle, de tartottam magam és ezt nem mutattam ki felé.
-   Megmondtam, hogy megvédelek. Tudod, mióta visszatértél az élembe és Emilyt megismertem, sokkal többet mosolygok és beszélek. - mondta határozottan. - Emiatt hálás vagyok neked. Úgy érzem, bízol bennem és ezt is köszönöm, de nem szeretlek úgy, mint te engem. - mondta, mire hatalmasra tágultak a szemeim.
-   Hogy mondod? - néztem rá megdöbbenten.
-   Brooklyn, ne játszd a tudtalant! Okos lány vagy te, tudod miről beszélek! Tetszett, hogy sok időt tölthetsz velem, hogy vigyáztam rád. Tudom, hogy szeretsz, de Én már nem szeretlek. - mondta. - Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni, de nem tudom erre rákényszeríteni magamat. Mily kedvéért sem megy! - mondta és csak a szemembe nézett.
-   Te hallod magad? - néztem rá nagy szemekkel. -  Miről beszélsz?! Nem szeretlek téged, sosem foglak! A régi Louis Tomlinson-t szerettem, de Ő nincs. - mondtam határozottan. - Akit most látok, egy egoista szemétláda! - kiabáltam.
-   Brooklyn, ne is tagadd. - sóhajtott. - Tudom, hogy direkt flörtöltél velem! - mondta, mire sóhajtottam.
-    Hagyj békén! - mondtam határozottan. - Egy tapló vagy! - mondtam és a táskámat megrántva a vállamon, kirohantam az épületből.
Megcsapott a hideg és a hópelyhek kezdték befedni a hajam és azon elolvadva hideg nedvességet hagyni a tincseimen, de csak rohantam el arról a környékről. Tudtam merről jöttünk, de hirtelen valaki elkapta a kabátom és visszarántott. Nem ismertem az alakot, de erőből nekilökött a ház falának. A hátamat hatalmas ütés érte, de nem lehetett hallani a puha kabát miatt. Annyira megijedtem, hogy nem jutott eszembe más, mint sikítottam. Egyetlen egy nevet sikítottam, akit ezen a környéken ismertem. Nem igaz, azt az urat is ismertem, de a nevét nem tudtam. Hirtelen befordult az utcába rohanva és ott termett mellettem és a támadóm mellett. Elkapta az ismeretlen ember kabátjának nyakát és hátra rántotta, így elengedett engem. Ájulásig ütötte.
-    Brooklyn, szerinted miért nem engedtem, hogy velem gyere? Pontosan tudtad, hogy hol vagyunk! Kérlek, életedben egyszer hallgass rám! - mondta idegesen.
-    Louis... - motyogtam zokogva. - Ne... ne... ne hagyj itt! - dadogtam és a hátamat a falnak döntve lecsúsztam.
-    Soha nem tenném! - mondta, óvatosan felállított, majd menyasszony stílusban az ölébe vett.
Én arcomat zokogva temettem a kabátjába. Így haladt velem az autó felé.
-    Tomlinson, új barátnő? - kérdezte egy hang, mire egész testemmel összerezzentem.
Louis nem válaszolt, csak egyenletesen szuszogott tovább. Az autójába vigyázva tett be, majd bekötötte az övemet is.
-    Köszönöm. - súgtam és átöleltem.
-    Brooklyn, megmondtam! Vigyázom rád! - simította meg a hátamat óvatosan.
Beült mellém, majd elindultunk.
-    Emily otthon van? - kérdezte.
-    Nincs. Kim-nél alszik, játszóházba mentek. - mondtam.
-    Rendben. - bólintott, majd fél óra múlva megérkeztünk.
Óvatosan kiszálltam. Louis oldalról átölelte a derekam és úgy támogatott. Kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. Levettem a csizmám és a kabátom, majd leültem a kanapéra.
-    Mennyire fáj a hátad? - kérdezte.
-    Nagyon! - mondtam.
-    Megnézem. - mondta, majd arccal a kanapé támlája felé fordultam.
Louis leguggolt mögém, majd óvatosan mutatóujjával a bőrhöz érve felcsúsztatta a pólóm hátulját.
-    Vannak rajta lila foltok, de nem komoly. - mondta, majd visszahúzta.
Én visszafordultam az előző helyzetembe.
-    Nem kellett volna oda vinnem téged. - mondta előttem járkálva.
-    Nem tudhattad...- mondtam volna.
-    Hülye ötlet volt! Ma minden bizalmat leromboltam, igaz? - kérdezte, de folytatta. - Kezdtem az autóban, majd otthagytalak az őrrel. - mondta rám vezetve gyönyörű szemeit.
-    Nem. - mondtam. - Vagyis de... - habogtam. - Az autóban eléggé megijesztettél, de szerintem okos döntés volt, hogy nem vittél le. - mondtam rá a szemébe nézve. - Vagyis akkor túl kíváncsi és makacs voltam, de miután elmondta az úr, hogy mi van ott lent, semmiképpen nem mentem volna le. - mondtam, mire bólintott.
-   Tehát a kíváncsiság hajt? - kérdezte, mire bólintottam. - Akkor gondolom rengeteg kérdésed lenne felém. - mondta, mire bólintottam. - Halljuk őket! - mondta.
-    Mit csináltál? - kérdeztem.
-    Fogadtam. - mondta, mire bólintottam. - Tudom, lenne okos aggódni, de mióta megismertem Emilyt, nem foglalkozom kábítószerrel. - mondta, mire újra néma bólintással feleltem.
-    Ha folytatnád, remélem tudod, hogy... - mondtam volna, de belevágott.
-    Nem találkozhatnék a lányommal. - bólintott. - Gondoltam. - mondta, mire bólintottam.
-    Ha nem túl érzékeny téma... - mondtam volna, de közbe szólt.
-    Ne foglalkozz vele! - mondta, mire bólintottam.
-    Régen Zayn is a barátotok volt, nem? - kérdeztem. - Legalábbis Én így tudtam. Aztán ki tudja, mi volt az igazság! - mondtam és kérdően néztem rá.
-    Sosem hazudtam neked. - mondta, majd sóhajtott és folytatta. - Zayn egy kétszínű tapló. - mondta, mire még kíváncsibb lettem. - Hagyott rohadni a börtönben! Nem érdekelte, hogy az egyik haverja ott van. - mondta, de tudtam, hogy nem fejezte be. - Ő volt az egyetlen, aki könnyű szerrel meg tudott volna szöktetni és ez is volt a terv, pontosan ezért nem jött be hozzám soha, hogy ne legyen gyanús, de hagyott bent rohadni! - mondta idegesen. - Azt mondta, hogy megérdemlem, mert megöltem azt a lányt. - mondta, mire csodálkoztam.
Sosem hallottam még Őt erről beszélni. Őszinte volt velem és valamely szinten megnyílt felém.
-   Azt mondta, hogy megrohadok abban a büdös cellában, mert Ő nem fog kiszedni. Ekkorát még sosem csalódtam olyan emberben, akiben megbíztam és szerettem is. - nézett rám újra.
-   Bennem nem csalódtál? - kérdeztem rá pillantva.
-   Nem. - mondta határozottan. - Szenvedtem amiért elhagytál, de okos döntés volt a részedről. - mondta, mire bólintottam.
-   Mesélsz nekem arról az időszakról? - kérdeztem kíváncsian.
-   Mikor szenvedtem miattad? Jólesne hallani? - kérdezte és rám pillantott.
-   Nem így értettem. - mondtam sóhajtva. - Mit csináltál? Hol voltál? - kérdeztem.
-   Akkor költöztem Londonba. Tudod, hogy miket csináltam, hallottad. Azon kívül más borzasztó dolgokat. Minden este a lerészegedtem. Kínzott, hogy nem vagy mellettem. Hiányoztál. - mondta, mire felnéztem rá. - Most mesélj te. - mondta, majd leült mellém.
Én elhúzódtam a kanapé tőle legtávolabbi sarkbába, majd felé fordulva kezdtem neki a mesémnek.
-   Sírtam. - mondtam röviden. - Rengeteget és folyamatosan. Ahányszor meghallottam a híradóban a nevedet. Anyukám is sírt. Volt egy olyan nap, hogy egész nap ment a tv, de közben takarítottunk anyával. Nagytakarítás volt. Természetesen mindegyik híradóban hallottam a neved és sírtam. Elfelejtettem inni, mert el voltam foglalva a takarítással. Elájultam. Anya mesélte. Azt mondta, hogy hirtelen egy koppanást hallott, majd meglátta, ahogy a földön fekszem. - mondtam és kirázott a hideg a történetet mesélve. - Aztán Kimmel egyre többet találkoztam és mindig megnevettetett. A szülés előtt egy nappal jutottál ki a börtönből. Az az emlék is él bennem. - mondtam.
-    Tudod, azt hiszem ha elmondod akkor, megváltoztam volna. - mondta rám nézve. - Miután megéreztem a hiányod, minden áron vissza akartalak kapni. - mondta, majd bólintott, mint aki igazat ad magának.
Ekkor nyílt az ajtó. Harry lépett be, majd mögötte Niall.
-    Mi történt veletek? - kérdezte Niall.
-    Szóba se hozd! - néztem rá komolyan.
-    Ezt most tényleg ne! - mondta Louis.
-    Lefeküdtetek? - kérdezte Harry, mire a szemeim tányér nagyságúra nőttek.
-    Azt hiszem, ha lenne energiám, most a hajadnál fogva vonszolnálak a fürdőig és a WC-be fojtanálak. - mondtam.
-   Tehát nem. - bólintott pimasz vigyorral és el akart menni előttem, hogy leüljön a fotelba, de kiraktam elé a lábam, mire farönkhöz hasonlóan eldőlt.
-    Azt hittem ismersz már annyira, hogy nem feltételezel rólam ilyeneket! - vigyorogtam rá.
-    Igazad van, bocs! - mondta és felállva nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjak vele.
-    Na azért! - mosolyodtam el, majd pacsiztam vele.
-    Bírom a hangulatingadozásaidat! - mosolygott Niall.
-    Én kevésbé! - mondta Harry.
-    Idegesítő! - nézett rám Louis.
-    Bajba kever! - rántottam vállat, majd feltápászkodtam és a konyha felé mentem.
Eltartott egy darabig, amíg odaértem a hátfájás miatt. Kedvem volt egy kis édességhez, de nem nagy sütéshez. Elővettem az összes gumicukrot, cukrot, csalókát, nutellát, kekszeket, vanília fagyit, lekvárt és vanília és csoki pudingot. Először elkészítettem a két pudingokat és felosztottam 4 részre mindkettőt. A tetejükre nyomtam tejszínhabot és kakaóport szórtam. Utána vettem két háztartási kekszet és "szendvicskéket" csináltam, vagyis két keksz közé nutellát tettem, vagy lekvárt. A kekszeket elosztottam egyenlően és kipakoltam őket 4 kistányérra. Utána a fagyit 4 tálkába tettem, majd szórtam bele mindenféle gumicukrot és M&Ms-t. A fagyikat adagonként betettem a turmix gépbe, így összekeveredett, majd visszaraktam a tálkába. Egy nagy tálcára tettem a pudingokat, kekszes tányérokat és a fagyis tálkákat. Bevonultam vele a nappaliba, majd óvatosan letettem az asztalra.
-    Király! - mosolygott Niall, majd a száját megnyalva közelebb hajolt a tálcához.
-    Ettől nem fogunk hányni? - kérdezte Harry.
-    Én még sose hánytam tőle, csak felpörget! - vigyorogtam, majd elvettem a pudingot.
-    Hogy nevezted el ezt? - mutatott a tálcára Louis és rám nézett.
-    Sose adj ilyeneket Emilynek! - mondtam, majd elnevettem magam.
-    Kipróbáltad? - nézett rám nagy szemekkel Niall, mire nevetve bólogattam.
-    Mit csinált? - kérdezte Harry nevetve.
-    Este adtam neki ilyet, 7-kor ettünk.- kezdtem bele a mesébe. - Akkor 3 éves volt. Őrjöngött, de az nem kifejezés! - nevettem. - Hajnali 4- kor nem volt más választásom, lementem vele a játszótérre! - nevettem egyre jobban.
-    Nem néztek rád furán? - kérdezte nevetve Niall.
-    Mint egy ufóra úgy bámultak minket az utcán. - nevettem. - Én majdnem elaludtam a játszótéren. Aztán 5-kor hazamentünk és konkrétan egymás mellett a kanapén aludtunk el! - nevettem. - De addig a lakásban, fel-le rohangált, fogócskáztam vele, majd éjfélkor nyugodtan elült mellém a kanapéra és halál komolyan felém fordult. - nevettem. - Na ez itt már érdekes volt! - nevettem el magam. - Közölte, hogy Ő meg akarja ismerni az apját és menjünk el és látogassuk meg, hogy fogócskázzon vele! De utána elvonult a szobájába, felöltözött és felvette a cipőjét! - nevettem. - Ha nem zártam volna be az ajtót, valószínű útra kel! - nevettem.
-    Hatalmas! - nevetett Harry.
-    Kim szerint Én is durva vagyok, ha ilyeneket eszem, de nem igaz! - mondtam és megráztam a fejem. - Csak egyszer őrjöngtem, de akkor is, csak széttéptem egy párnát, felkeltettem fél Doncaster-t és azt hiszem pizsamában elrohantam a kisboltig, vettem magamnak alufóliát és hazaszaladtam! - nevettem. - Nem emlékszem, hogy mi alapján vettem le a polcról az alufóliát, de biztos fontos volt! - nevettem.
-    Azért Te is csináltál érdekes dolgokat, mikor megettél egyedül egy egész doboz csokis kekszet! - mondta Louis.
-    Ne! Ne mond el, kérlek! - takartam az arcom nevetve.
-    Louis! Tudni akarom! - nevetett Harry.
-    Éjjel arra ébredtem, hogy valami zörgés van az ablakomban. Éppen Brooklyn mászott fel, köntösben. Bemászott az ablakon, majd megkérdeztem, hogy miért jött. - mondta Louis, mire tele tömtem a szám pudinggal, hogy ne tudjak beszélni, amin Niall sírva röhögött. - Nem válaszolt, csak ledobta a köntösét és ott állt előttem piros csipkés fehérneműben! - mondta, majd elnevette magát.
-    De... - mondtam volna, de tele volt a szám.
Nevetve felmutattam a mutató ujjam és lenyeltem a falatot.
-    Abban volt logika! - mondtam nevetve. - Nem akartam felkelteni az egész házat, ezért mentem az ablakon keresztül! - mondtam. - Aztán gondoltam, majd Te lefárasztasz! - nevettem. - Pontosabban Anya mondta, hogy menjek valahova és ne a házban zörögjek, mert előtte kipakoltam az edényeket a konyhában, mert főzni akartam! - nevettem.
-    És piros csipkés fehérneműben főztél? - kérdezte Harry nevetve.
-    Nem, akkor még pizsama volt rajtam! - nevettem. - Amúgy nem emlékszem, hogy azt mikor vettem fel! - nevettem. - Először amúgy az ajtó előtt nem akartam felvenni a köntösömet, de gondoltam azért túl hideg van! - nevettem és már folytak a könnyeim.
-    És lefárasztottad? - kérdezte kaján vigyorral Harry Louist.
-    Természetesen. - vigyorgott, mire arcom paradicsomra hasonlított. - Nem bántam, hogy megetted azt a rengeteg kekszet! - kacsintott.
Én legszívesebben a kanapéba süllyedtem volna.
-    Nem hagyhattalak úgy, túl sok energiád volt! - vigyorgott rám.
-    Elég! - mondtam, majd letettem a kiürült pudingos tálkát.
A fagyit és kekszeket egyszerre ettem meg, de mire Én végeztem, a többiek már rég megették.
-    Azt hiszem elmegyek zuhanyozni. - mondtam, majd elmosolyodtam, mert már hallottam a következő kérdésüket. - Ne! Ne kérdezzétek meg! - mondtam, majd elnevettem magam és felmentem az emeletre

2016. január 23., szombat

7. rész - Új család?

Reggel mikor felkeltem, Emily már nem volt otthon, Pezz vitte el. Lementem és Louis reggelizett.
-    Hol a kicsim? - kérdeztem mosolyogva.
-    Perrie elvitte. Reggelizz és megyünk! - mosolygott.
A reggeli kínos csöndben telt. Utána gyorsan felöltöztem és lementem Louishoz.
-    Ma olyat mutatok, amit Eleanor se tud! - mondta.
-    Csak a bizalmamért? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Csak azért. - bólintott, majd beültünk az autóba.
Egy nagyon magas épületig mentünk. Kiszálltunk, majd felmentünk a legfelső emeletre.
-    Itt kezdődött minden! - mondta, mire rá pillantottam. - Mikor eljártam, mindig itt találkoztam a fiúkkal. - mondta, mire bólintottam. - Gyere mutatok valamit! - mosolygott, majd egy ajtót kinyitott és lépcsők tárultak elénk.
Felment, majd követtem. Az épület tetején voltunk. A szél süvített és a hajamat rendezetlenné téve kapott a tincseim közé. A széléhez sétáltam, de megijedtem. Louis ott állt mellettem, így megszorítottam a kezét.
-    Nyugi! - mosolygott rám.
Óvatosan leült, majd lábait a végtelenbe lógatva tartotta ki a kezét. Én ijedten megrázta a fejem.
-    Gyere! Bízz bennem! - mosolyodott el. - Nem esel le, mert foglak! - mondta, mire lassan leültem.
A lábaimat óvatosan engedtem a semmi felé, de biztosan ültem. Óvatosan a lábaim felé néztem. Úgy féltem, hogy közelebb húzódtam Louishoz és a légzésem is rendezetlen volt.
-    Nyugi! - ölelte át a derekam. - Kicsit nyugodj meg és élvezd! - mosolygott.
Én lassabban kezdtem venni a levegőt és lassan megnyugodtam. Nem féltem, mégis szorítottam Louis kezét és ahogy csak tudtam hozzá bújtam. Olyan volt, mint régen.
-    Bízol bennem? - kérdezte.
Én óvatosan és kimérten bólintottam.
-    De nem engednél el most, ugye?-  kérdezte mosolyogva.
-    Miért, itt akarsz hagyni? - kérdezte ijedten.
-    Nem! - mosolyodott el. - Vigyázni fogok rád! - szorított jobban magához.
Én sóhajtottam egyet.
-   Most, viszont gyere! - mosolygott, majd felállt.
Én is gyorsan felálltam.
-   Úgy látom, bízol bennem, de ezt majd még tesztelni fogom! - mosolygott.
-   Mégis hogyan? - kérdeztem ijedten.
-   Majd meglátod! - mondta magabiztosan és a lépcső felé indult.
Én követtem őt. Az autójába visszaülve, felsóhajtottam. Csönd uralta az autót, egészen hazáig. Csak mi voltunk otthon.
-   Nekem most el kell mennem! - mondta, majd a cipőjét felhúzva és a kabátját megfogva lépett ki a házból.
Magamra hagyott a gondolataimmal. Megbíztam benne. De valami más is volt mellette, amit nem tudtam szavakba foglalni. Úgy éreztem, hogy az életemet is a kezébe adnám. Meg is tettem ma és tegnap. Veszélyes helyekre vitt, de megbíztam benne. Ő is megbízott bennem. Nem árultam el senkinek, merre voltunk. Bátrabb lettem mellette és vele szemben. Tetszett, ahogy a tetőn ülve szorított. Az egész játéka tetszett, ahogy küzdött a bizalmamért. Foglalkozott velem. Óvatosan és lassan közeledett felém. Pontosabban elérte, hogy Én közeledjek felé. Örültem neki, hogy kedves volt. Olyan részeket mutatott az életéből, amiről más nem tud. Rám áldozta a drága idejét. Ott ültünk csöndben egymásba csimpaszkodva a tetőn. Úgy nézhettünk ki, mint egy rendes szerelmes pár. Pedig ilyenről szó sincs! Teljesen más. Eleanor vajon szereti? Szereti úgy, ahogy Én szerettem régen?
A gondolatmenetemet az ajtó zavarta meg. Louis lépett be, majd hanyagul lerúgta a cipőjét.
-    Brooklyn, segítségre lenne szükségem! - mondta.
-    Miben? - kérdeztem.
-    Hogyan kérjem meg Eleanor kezét? - kérdezte.
-    Erre készülsz? - kérdeztem meglepetten.
-    Igen, ma este. - bólintott.
-    Mikor voltatok utoljára randin? - kérdeztem.
-    Nem voltunk. - horkantott.
-    Mit szeret? - kérdeztem mosolyogva.
-    A veszélyt. - mondta.
Mi mást?!
-    Hajrá! - mosolyogtam rá. - Vidd el valami veszélyes kalandra és kérd meg a kezét! - mosolyogtam rá. - De semmiképp ne vágd hozzá a gyűrűt! - mondtam.
-    Azért azt tudom, hogy folyik egy lánykérés! - mondta,
-    Helyes! - mosolyogtam.
-    Akkor ennyi? - kérdezte.
-    Nem rólam van szó! - mondtam. - Én elvárnám, hogy kiöltözz, hogy valami romantikus helyen tedd meg, hogy valami kedves dologban legyen, de nem Eleanor vagyok! - mondtam mosolyogva.
-    Rendben, köszönöm. - bólintott, majd felment.
Fura... Sosem gondoltam volna, hogy majd ez a Louis megkéri egy lány kezét. Érdekes...

Maximum fél órát tölthetett otthon. Pezz hazahozta Emilyt és vele játszottam. Éppen a kanapén ültünk mindketten törökülésben, egymással szemben és Emilynek meséltem. Néha nevetett a történeteken, néha mosolygott, de olykor elkomorodott. Hirtelen nyílt az ajtó, majd egy boldog pár lépett be rajta.
-     Apa! - sikított Emily, majd rohant az ajtóhoz és konkrétan Louis karjaiba röppent.
Annyira édes volt.
-     Mit csináltatok Kicsim? - kérdezte tőle mosolyogva az apja.
-     Anya mesélt nekem! - mosolygott a kislányunk. - Te? - kérdezte.
-     Képzeld el, Én megkértem Eleanor kezét! - mosolygott a kislányra, miközben letette Őt.
-     Mi? - nézett rá hatalmas szemekkel és szemében csak is elkeseredést láttam.
-     Eleanor lesz a feleségem. - mosolygott Emilyre.
-     Ő?! - mutatott a Louis mellett álló tetovált lányra.
-     Igen, nem örülsz? - kérdezte tőle Louis.
-     Utállak titeket! - sikította sírva Louis és Eleanor arcába, majd felrohant az emeletre.
-     Em! - kiabáltam utána, majd a kezemet az arcomba temettem sóhajtva.
Felálltam, majd megkerülve a kanapét, lassan a lépcső felé indultam.
-     Rosszat mondtam? - kérdezte Louis.
-     Érzékeny lélek! Most ezt így bejelenteni! - tettem a kezem a homlokomra.
Ekkor Emily kicsapta az ajtaját, majd elém lépett.
-     Anya, el akarok innen költözni! Oda, ahol eddig laktunk, vagy a mamáékhoz, vagy akár hova, csak ne maradjunk itt! - mondta sírva.
-     Emily, édesem! - guggoltam le hozzá és magamhoz szorítottam.
-     Emily, kérlek...- mondta volna Louis.
-     Ne szólj hozzám! Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani! - mondta, majd sírva felrohant.
Én gondterhelten ültem a kanapéra.
-     Brooklyn...- mondta volna.
-     Louis, ne! Tudod, ez egy olyan dolog, amit egy 4 éves kislánynak óvatosan kell elmondani! Nem örömhír számára! Ki örülni egy ilyen dolognak? - kérdeztem tőle.
-     Brooklyn, beszélek vele. - mondta.
-     De kérlek old meg! Nem vagyok készen egy újabb költözésre, de Emily-ért megteszem! - mondtam.
-     Beszélek vele. - mondta, mire bólintottam.
Louis felment és Eleanorral maradtam.
-     Ha ez a kis félkegyelmű gyerek és te megpróbáljátok tönkretenni a kapcsolatunkat, duplán fogsz szívni! Hidd el, nem foglak sajnálni! - fenyegetett Eleanor.
Eddig hozzám se szólt most meg rögtön így kezd?
-     Nem szeretem Louist! - mondtam neki.
-     Persze! - nevetett. - Nem érdekel mit érzel iránta, ha a közelében látlak, a barátaid bánhatják, aztán a kislányotok! - mondta.
-     Anya! - szaladt hozzám sikítva Emily.
-     Mi az Em? - guggoltam le hozzá.
-     Én nem akarom ezt! - mondta és az arcát a vállamba fúrta.
Én magamhoz szorítottam és a hátát simogattam.
-     Mit nem akarsz? - kérdeztem halkan.
Nem tudott válaszolni, hangosan zokogott. Én a feneke alá nyúlva felemeltem, de nem engedte el a nyakam. Úgy kapaszkodott belém, mint aki az életéért kapaszkodik. Én megpusziltam a kis fejét és bementem vele a szobámba. Óvatosan leültettem az ágyam végébe és pontosan elé ültem törökülésbe, így kicsit magasabb volt nálam, de a fejét lehajtva zokogott.
-    Emily, édesem mi a baj? - kérdeztem és megsimogattam a karját.
Megtörölte a kis szemeit, majd szipogva nézett fel rám.
-    Apa! - mondta szipogva.
-    Bántott? - kérdeztem ijedten.
-    Nem, dehogy! - rázta a fejét.
-    Akkor? - kérdeztem.
-    Nem akarom, hogy másik családja legyen! El fog felejteni, másik gyereke lesz, akit jobban fog szeretni! Nem akarom ezt! Én azt szeretném, ha így maradnánk! Így van egy apukám, egy anyukám, egy kutyusom, egy hercegnőm, egy Liam-em, egy Perrie-m, egy Dani-m és egy Kim-em! - mondta, mire rámosolyogtam.
-    Ki a kutyus? - kérdeztem mosolyogva.
-    Niall. Aranyos, vicces, kedves, sokat eszik, mindig éhes és mindig velem van. - mosolyodott el.
-    És szerencsére szobatiszta! - mondtam, mire Em kuncogott.
-    A hercegnőm Harry, mert hosszú a haja és szokott nekem balettozni a szobájában, de ez titok! - mondta és a mutatóujját a szám elé tette.
-    Oké! - kuncogtam. - És Sophia-t és Eleanor-t hova sorolnád? - kérdeztem.
-    A selejthez! - mondta, mire elnevettem magam. - Vagy ha Én vagyok a hercegnő, akkor Ők az alattvalóim! - mondta, mire felnevettem.
-    Jól van kicsim! - simogattam meg a combját kuncogva. - És, ha Apának új családja lesz? - kérdeztem.
-    Akkor lesz tesóm, akit ki fogok készíteni, ezt már elterveztem! - mosolygott, mire megint kuncogtam. - De Apa nem fog szeretni és meg se fog látogatni! És akkor nem lesz hercegnőm, kutyusom és Liam-em se! - mondta szipogva.
-    Em, Apa biztos mindig szeretni fog téged és meg fog látogatni! - simogattam meg az arcát.
-    Honnan tudod? - kérdezte szipogva.
-    Mert ha nem látogat meg, elmegyek hozzá, megfogom a fülét és annál fogva vonszolom oda hozzád! - mosolyogtam rá, mire Em kuncogott.
-    De attól még nem fog szeretni! - mondta és megint eleredtem a könnyei.
-    Emily, akármi lesz, mindig a kislányom leszel! - lépett be a szobába Louis és leült mellém.
-    Ez ellen már nem tehetsz semmit! - mondta sírva.
-    Mily, te vagy a Hercegnőm! Mindig az leszel és mindig szeretni foglak! - csúsztatta nagy kezébe Emily kis kezét.
-    Mily? - nézett kérdően Louisra az új becenevét hallva.
-    Nem tetszik? - kérdezte tőle Louis.
-    Így fogsz hívni Apa? - kérdezte tőle.
-    Csak ha nem zavar! - mondta Louis mosolyogva.
-    Ha te hívsz így, nem. - ült az ölébe Emily és szorosan magához ölelte.
Én köhintettem.
-    Anya, természetesen úgy hívsz ahogy akarsz! - mosolygott rám.
-    Akkor mostantól kolbász a neved! - mosolyogtam rá.
-    Anya! - szólt rám szúrós szemekkel.
-    Emily! - szóltam rá és ugyanúgy néztem rá, mert ezt tőlem tanulta.
Nem bírta tovább, felnevetett.
-    Apa, el fogsz költözni a banyával és új családod lesz? - kérdezte Emily.
-    Édesem, ez így van rendjén! - mondta Louis.
-    De Én ezt nem akarom! - mondta és újra előkerültek a könnyei, majd az ölembe mászva a vállamba fúrta az arcát.
-    Emily, nem maradhatunk egész életünkben egyedül! - mondtam a hátát simogatva.
-    Miért nem házasodtok össze? - kérdezte ártatlanul.
-    Mert már nem szeretjük egymást. - mondtam halkan.
-    De régen szerettétek egymást! - mondta és ránk nézett. - Mi változott? - kérdezte.
-    Minden. - mondta Louis.
-    De akkor... - mondta szipogva. - Miért nem szeretitek egymást? - kérdezte sírva.
-    Mert azóta megváltoztunk. - mondta Louis.
Pontosabban Ő! Én maradtam aki voltam.
-    Most teljesen különválunk megint? - kérdezte szipogva. - Soha többet nem látlak? Majd az új lányodat fogod szeretni? Teljesen elfelejtesz? - kérdezte sírva Em.
-    Emily, mindig szeretni foglak és soha nem foglak elfelejteni! - mosolygott rá Louis.
-    Bárcsak tényleg így lenne! - sóhajtott.
-    Így van! Ígérem, hogy mindig vigyázni fogok rátok! - mosolygott.
-    Be is fogod tartani? - kérdezte.
-    Igen. - bólintott Louis.

2016. január 15., péntek

6. rész - Játszadozol velem

Emilyt már elvitte Dani. Egyedül voltam a hatalmas házban és csak ücsörögtem egy teával a kezemben. Nyílt az ajtó és egy ismerős alak lépett be rajta.
-    Brooklyn, látom sikerült végrehajtanod amit mondtam. - mondta.
-    Neked is szia. - forgattam a szemem.
Hirtelen idegesen az étkezőasztalra csapott. Nem sikerült megijesztenie. Lassan pillantottam szikrákat lövő kék szemeibe, majd pimasz vigyor ült az arcomra.
-    Parancsolsz? - húztam fel a vigyorhoz a szemem.
-    Te flörtölsz velem! - szólt idegesen.
Hangja mint az ég, úgy dörgött.
-    Félre érted! - néztem rá határozottan.
-    Nem. - mondta. - Játszadozol velem. - mondta és tartotta a szemkontaktust.
-    Hogy érted? - kérdeztem.
-    Provokálsz, keresed a határaimat, pimasz vagy és figyeled a reakciómat. - mondta az arcomat figyelve. - Tudod, nem vicces játék, csak egy darabig! - rázta a fejét, majd leült mellém. - A helyedben nem lennék ilyen magabiztos! - mondta.
Ha tudnád, hogy belül remegek.
-    Csak nem félnem kéne tőled? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Folytatod! - mondta észrevételét. - Direkt flörtölsz velem! - mondta idegesen.
-    Hagyjuk már! - sóhajtottam. - Ha magamnak akarnálak, nyilván nem játszanék veled! - mondtam.
-    Akkor mégis mire fogod ezt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-    Csak egy kis játék. - rántottam vállat gonosz mosollyal, majd felálltam, hogy eltegyem a bögrém. - Tudod, nem lehet rossz kimenetele! Csak szórakozás! - mosolyogtam.
-    Számomra biztosan nem lehet! - morgott.
-    Megfenyegettél? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Csak mert nem félek. - mosolyodtam el.
-    Nagyon bátor vagy! - mosolyodott el, majd közelebb jött. - Egy pontig biztosan! - mondta. - El kell nyernem a bizalmadat, nem felejtem el! - bólintott. - A saját módszereimmel fogom! Nem erőszakosan, ne ijedj meg, csak hagyd magad! - mondta.
-    Mégis mit hagyjak? - kérdeztem csodálkozva.
-    Nem ma. - közölte. - Ma túl csípős kedvedben vagy! - mondta határozottan.
-    Nem vagyok csípős kedvemben! - mondtam.
-    Most akarod? - kérdezte meglepett mosollyal.
-    Mégis mit? - kérdeztem.
-    Brooklyn, majd meglátod! - mondta, mint egy kislánynak.
-    Kihatással lesz valamire? - kérdeztem.
-    Minden kihatással van valamire. Igen, majd meglátjuk, hogy jó irányba változik, vagy rossz irányba. - mondta, mire ijedten néztem rá.
-     Ne nézz rám így, minden oké lesz! - mosolygott, majd leült velem szembe. - Ma kezdem elnyerni a bizalmad! - mosolygott.
-     Mégis hogyan? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Ha még nagyobb bajba keversz, aztán kimentesz, az nem dicsőség! - mondtam.
-     Olyat mutatok, amit nem szoktam nagyon senkinek! - mondta, majd leszállt a székről és elindult az ajtóhoz,
Felöltöztünk, majd beültem mellé a kocsiba. Ötletem sem volt, hogy hova mehetünk, így kérdő pillantással fordultam felé és nyitottam volna a szám, de a még fel nem tett kérdésre már válaszolt is belém fojtva a szót.
-     Ha elegem van az engem körül vevő emberekből, vagy focizni megyek, vagy autó versenyezni. Nem viszlek el versenyezni, mert veszélyes és félnél ott! - mondta, majd rám pillantott, majd visszafordult az út felé. - Focizni viszlek. Csak mi leszünk ott, tehát nem jártatod a kis szádat, ha megkérdezi bárki, hogy hol voltunk, te vásárolni Én, pedig nem veled voltam. - mondta, mire kimérten bólintottam.
15 perc utazás után érkeztünk meg a focipálya mellé, amit fák sora fedett előlem. Jártam már itt, mikor Emily még kisbaba volt, mert nagyon szerettem sétálni vele és hatalmas távokat tettem meg babakocsit tolva. Elmosolyodtam, mikor visszagondoltam.
-    Mi tetszik ennyire? - kérdezte.
-    Régen rengeteget sétáltam itt babakocsival. - néztem mosolyogva az utcát.
-    Gyere! - mondta, majd megindult a pálya felé.
Két labdát hozott elő az öltözők felől.
-    Azt akarod, hogy játsszak?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Lehetetlen! Nem tudok focizni, lassú vagyok és olyan szerencsétlen vagyok, mint Emily! Képes vagyok elesni a saját lábamba, neki rohanni egy nyitott ajtónak! - mondtam, de ezen jól szórakozott.
-    Nem egy bonyolult dolog! - nevetett halkan.
-    Neked nem! - mondtam karba tett kézzel. - Felejtsd el, hogy játszani fogok! - mondtam határozottan.
-    Akkor csak állj be abba a kapuba! - mutatott a közelebb esőre.
Én odasétáltam. Louis hátrálva rúgta felém a labdát. Egyenesen az arcom felé repült, de elhajoltam jobbra, így a labda a hálóval találkozott.
-    Ugye nem hitted?! - kérdezte karba tett kézzel.
-    Na most próbáld nem magadat védeni, hanem a hálót! - mondta, majd rúgta felém a következőt.
Elsuhant volna mellettem, de léptem egyet az irányába és mielőtt a hálóba csapódott volna elkaptam.
-    Látod, nem atomfizika! - mosolyodott el.
-    Ha neked megy, nem egy nehéz dolog! - horkantottam.
-    Megint! - mutatott rám vigyorogva.
-    Emilyt meg ne tanítsd focizni, mert megőrülök, ha labdák röpködnek majd a fejem felé! - szóltam rá, majd közeledtünk egymás felé.
-    Eszemben sem volt, nem egy csajos sport. - mondta mosolyogva.
-    Oké. - bólintottam. - Ja és, ha elviszed autó versenyezni, Én magam fogok áthajtani a nyakadon! - mondtam csípőre tett kézzel.
-    Téged sem viszlek, nemhogy Őt! - mondta.
-    Ja és közlöm, nem félek! - mosolyodtam el karba tett kézzel.
-    Tehát vigyelek el? - kérdezte.
-    Csak ha mersz! - vigyorogtam.
-    Ülj be! - intett az autója felé, majd megindult utánam.
Fél óra volt az út. Ezt a környéket nem ismertem. Elég sötét, rossz környék volt. Mikor leparkoltunk, Louis felém fordult.
-    Senki mellé nem ülsz be, csak mellém, ha megengedem. Senkinek semmire nem mondasz igent, határozott nem! Ezek nem olyanok, mint Niall, vagy Liam. Sokkal veszélyesebb emberek és szeretik az ilyen törékeny, ártatlan lányokat! - mondta, mire bólintottam.
-    Úgysem kellek neki, hiszen átlagos vagyok! - dobtam felé egy pimasz vigyort.
Nem szólt semmit, csak kezei ökölbe szorultak, majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.
-     Itt megállsz, nem mozdulsz innen, amíg azt nem mondom, oké? - kérdezte komolyan.
-     Oké, jó kislány leszek! - vigyorogtam és nekidőltem az autójának.
-     Helyes! - mondta, majd hátat fordítva bement a számomra ismeretlen fajtájú, mégis vonzó autók közé, ahol hozzá hasonló ijesztő kinézetű férfiak beszélgettek.
Nem hallottam, mit beszélnek, de többször is rám pillantottak és rám mutattak. Szétvált a kupac, Louis nekidőlt egy autónak és utána egy mondhatni szekrény méretű ember odahajított neki egy kocsikulcsot. Louis beült, majd pontosan elém gurult. Lehúzta az ablakot és rám vigyorgott.
-    Adj nekem szerencsét! - vigyorgott.
Én felhúzott szemöldökkel néztem rá. Ő az arcára mutatott, hogy pusziljam meg. Én elvigyorodtam, majd dobtam egy puszit.
-   Nem használ! - vigyorgott.
-   Sajnállak! - rántottam vállat.
-   Makacs vagy! - mosolygott.
-   Sokáig tartott rájönni! - forgattam a szemem.
-   Nem mozdulsz innen! - mondta, mire bólintottam.
Elszáguldott mellőlem, mire nekem a hajamba belekapott a szél. Elmosolyodtam. Felálltak egymás mellé hárman, majd egyszerre száguldottak el. Én néztem az autókat. Tényleg nem illettem oda. Mindenhol nálam sokkal dekoratívabb nők tipegtek nem túl sok ruhában, vagy rossz személyiséget sejtető férfiak. Mikor majdnem visszaért a három autó, valaki mellém állt. Sokkal magasabb volt és erősebb is. Megijedtem tőle, de úgy gondolkoztam, mint Emily.
-    Kislány, nincs kedved eljönni velem egy körre? - kacsintott.
-    Felejtse el. - vágtam rá, de rá se pillantottam.
-    Micsoda bátor csibe! - mondta, majd Louis visszaparkolt az autóval eredeti helyére.
-    Aha, na húzzon el! - mondtam határozottan.
-    Semmi esélyem? - kérdezte.
-    Semmi. - mondtam karba tett kézzel.
-    Biztos? - kérdezte és testével akart villogni.
-    Tuti! - mondtam és a kezemet kinyújtva a tenyeremmel visszatartottam. - Ne is próbálkozzon! - mondtam, de rá se pillantottam.
-    Nem néznél rám, ha hozzád beszélek?! - kérdezte idegesen.
-    Ez zaklatás! - mondtam és csípőre tett kézzel álltam tovább.
-    Jaj, meg ne sajnáljalak! - nevette el magát fölényesen.
-    Rossz lánnyal kezdett, tehát gyorsan húzzon el! - mondtam nyugodtan.
-    Csak nem?! Féljek? - nevetett.
-    Három másodpercet adok! - mondtam, majd felemeltem a kezem és számolni kezdtem.
Meg sem mozdult. Én elvigyorodtam, majd hirtelen elkaptam a karját, kicsavartam, így a földre rogyott.
-    A nem az nem! - mondtam határozottan.
Elengedtem, majd felállt és elment. Louis közeledett felém.
-    Igazán határozott volt! - bólintott.
-    Kösz. - mosolyodtam el.
-    Elviszlek egy körre, de ne parázz! - mondta.
-    Rendben. - bólintottam.
Odasétáltunk az előző autóhoz és beültünk. Én rögtön bekötöttem magam.
-    Nyugi! - mosolyodott el.
Ugyanazt a kört tettük meg, hasonló gyorsasággal. Én végig erősen fogtam az ölést, de nem történt semmi és a végére élveztem is.
-    Mehetünk. - mondta, majd kiszálltunk.
Az a csapat közeledett felénk, akivel az előbb Louis beszélt.
-    Mi történt a másik csajjal? - kérdezte egy magas férfi. - Az ártatlanokra buksz?
-    Nem a barátnőm. - mondta Louis.
-    Akkor nekünk hoztad? - kérdezte, mire Louis ideges lett.
-    Semmi közötök hozzá, hogy ki Ő! - mondta idegesen.
-    Néma vagy kiscica? - kérdezte tőlem a mellettem álló férfi.
Én közelebb húzódtam Louishoz.
-    Akadjatok le róla! - mondta idegesen.
-    Csak nem félted a kislányt? - horkantott valaki.
-    Befejeztétek?! - kiabált.
-    Az előbb még bátrabb voltál. - szólt a zaklatóm.
-    Menj a kocsihoz. - mondta nekem halkan Louis.
Én csöndes bólintással indultam meg. Az előző zaklatóm elkapta a karom és erősen szorította. Egyre jobban szorított, mire kicsordult a könnyem. Louis nem tűrte tovább, leütötte Őt.
-    Remélem megjegyeztétek! - mondta Louis, majd Én az autóhoz szaladtam és beültem. Sóhajtottam egyet, majd Louis is beült.
-     Sajnálom! - mondta, mire megráztam a fejem.
-     Akaratos vagyok. - rántottam vállat.
-     Gondolom ezzel most nem javítottam a helyzeten. - mondta.
-     De. - mondtam halkan. - Megmutattál valamit, amit nem tudnak rólad sokan. Ez azt mutatja, hogy bízol bennem, ami bennem is gerjeszt egy fajta kevés, kétes bizalmat. - mondtam, mire elmosolyodott. - Ez a kevés is elég volt most ahhoz, hogy megbízzak benned, mikor azokkal a hatalmas emberekkel álltam egy körben. - mondtam határozottan.
-     Őszinte vagy velem, ugye? - kérdezte.
-     Igen. - bólintottam. - A mi esetünkben szerintem már semmit nem ronthat el, ha a teljes igazságot mondom! - mosolyogtam rá.
-     Ezt hogy érted? - kérdezte.
-     Általában, ha valaki bejön a lánynak, de van valami olyan, ami nem tetszene a személynek, inkább elhallgatja és mikor már biztosnak érzi a kapcsolatot, akkor rukkol elő vele! Ez nem törvény szerű, de nem ritka. - mondtam. - De mivel nálunk ilyen dologra esély sincs, nyugodtan beszélhetünk teljesen őszintén. - mondtam.
-    Értem a logikádat, de nem értek egyet vele. - mondta, mire figyelmesen hallgattam, hogy mire akar kilyukadni. - Szerintem egy párkapcsolatban fontos az őszinteség és talán a legjobb, ha mindent arra alapozunk. Viszont most erre felnyitottad a szemem. - mondta.
-    Louis, nem értek valamit! - mondtam és rá pillantottam.
-    Mit? - kérdezte.
-    Miért érdekeltem Én annyira azokat az alakokat? - kérdeztem.
-    Mert eddig csak Eleanort vittem oda, de Őt is csak egyszer. - mondta, de tudtam, hogy folytatni fogja. - Egyszerűen túl ártatlannak tűntél nekik, de ne aggódj, nem bántanak. - mondta.
-    És, ha ott maradok, akkor sem bántottak volna? - kérdeztem.
-    Ha elmondtuk volna, hogy ki vagy, nem. De nincs szükség arra, hogy tudjanak Emilyről. - mondta.- Zayn így is tud róla! - mondta és sóhajtott.
-    De Zayn nem fog bántani senkit. - mondtam.
-    Honnan veszed ezt? - kérdezte.
-    Perrie találkozott Emilyvel! Megértette, hogy Emily mennyire szeret titeket és szüksége van rátok! - mondtam és Louis elmosolyodott.
-    Te is szeretsz minket, ugye? - kérdezte.
-    Nem. - ráztam meg a fejem.
-    Ne most kezdj hazudozni! - mondta.
-    Szerethetőek vagytok. Harry elég távolságtartó. - mondtam.
-    Megvan az oka. - mondta, mire bólintottam.
Ekkor megálltunk a házunk előtt. Kiszálltam, majd Louis is és mentünk a házba. Mikor Louis benyitott, Eleanor hosszú csókkal fogadta. Én kikerültem őket és egy ismerős nevetést hallottam a nappaliból: Niall. Bementem.
-    Mi olyan vicces? - kérdeztem mosolyogva.
-    Most mesélte Liam, hogy beszélt Danival! - nevetett. - Emily kisminkelte, megcsinálta a haját és kifestette a körmét! - nevetett és a telefonján mutatott egy képet.
Én is hangos röhögésben törtem ki.
-    Mi az? - kérdezte Louis.
-    Semmi vágtam rá, mire Niall még jobban nevetett.
-    Oké. - rántott vállat. - Ha Niall megfulladna, verd hátba! - mondta, mire elnevettem magam.
Felmentek, majd elmondtam a tervem Niallnek.
-    Nem mutathatjuk meg Louisnak! - nevettem. - Akkor Ő nem fogja hagyni neki! Mert tuti az lesz az első holnap, hogy Én is engedjem meg neki, de majd megmondom, hogy engem nem, de Apát megcsinálhatja szépre! - nevettem.
-    Benne vagyok! - pacsizott velem.
-    Én nem. - hallottam Louis hangját a hátam mögül.
Én hátra se néztem, csak elkezdtem lefelé csúszni a kanapén, mint aki nincs is ott. Niall hangosan röhögött.
-    Brooklyn! - szólt.
-    Igen? - kérdeztem óvatosan kinézve a kanapé karfája mögül, mire a szöszi mellettem úgy nevetett, hogy levegőt sem kapott.
-    Milyen terv volt ez? - kérdezte.
-    Nem értem miről van szó! - mondtam.
-    De tudod! - mondta határozottan, de a szája sarkban ott bujkált egy mosoly.
-    Oké, csak nevetni akartam! - mosolyogtam rá.
-    Hát ennek lőttek! - mondta mosolyogva.
-    És Én kisminkelhetlek? - kérdeztem mosolyogva.
-    Hogyne! Sőt, adj egy tangát is! - mondta, mire felpattantam.
-    Rendben! - ugrottam elé. - Nagyon szexi leszel! - nevettem.
-    Felejtsd el! - mondta.
-    De akkor megbízom benned! - nevettem, de elkapta a két csuklómat és a mellkasom előtt tartotta.
-    Máshogy fogom elérni, nem ezzel! - mondta mosolyogva.
-    De kérlek! Csak rúzst! - nyafogtam.
-    Nem! - rázta a fejét.
-    Utána azt csinálsz velem, amit akarsz! - mondtam.
-    Amit akarok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-    Nem! - vágtam rá azonnal.
Niall, már sírva röhögött.
-    Megijedtél? - mosolygott magabiztosan.
-    Miért csinálod ezt? - kérdeztem szenvedő arccal.
-    Mit? - kérdezte mosolyogva.
-    Mindig te nyersz, akármi van! - morogtam.
-    Sajnálom, de ezt nem sikerült eltanulnod! - mosolygott fölényesen.
-    Menj innen! - morogtam, majd levágódtam a kanapéra.
-    Most olyan voltál, mint Emily, mikor hisztizik! - mondta Louis.
-    Mert az anyja vagyok és hisztizek! - morogtam, mire Niall elnevette magát.
-    Holnap a srácok vigyáznak Emilyre, mert elviszlek valahova! - mosolygott rám Louis.
-    Ha valami veszélyesre gondolsz, ahol meg lehet halni, közlöm, hogy ha szellem leszek, egész életedben kísérteni foglak! - fenyegettem.
-    Nem célom megölni! - mondta, mire bólintottam.
-    Niall, holnapra kitalálhattok valami hülyeséget, amire megtanítjátok! - mondtam neki.
-    Oké! - mosolygott.
-    Ne vedd komolyan! - mondtam.
Ekkor valaki csöngetett. Én akartam felállni, de Louis megelőzött.
-    Nem te kellesz nekem, hanem a lányod anyja! - hallottam Pezz vidám hangját.
-    Van nevem! - kiabáltam neki nevetve.
-    Ja, tudod barna a haja, Brooklyn a neve! - nevetett Perrie.
-    Gyere! - mondta neki Louis.
Pezz pár pillanat múlva lecsapódott mellém.
-    Nem tudod miért jöttem, ugye? - kérdezte mosolyogva.
-    Nem, de remélem elmondod! - nevettem.
-    Vidám vagy?! Tök jó, jól jön! - fordult felém mosolyogva. - Menjünk el vásárolni! - mosolygott rám.
-    Viccelsz?! - néztem rá unottan. - Tudod mikor untam meg a vásárolgatást? - kérdeztem, mire Louis is leült Niall mellé és mindenki rám figyelt. - Mikor egyedül mentem el babakocsit, babaágyat és hasonló dolgokat venni! - mondtam.
-    Jó, de most nincs baba a hasadban, nem veszünk babaágyat, meg ilyeneket és ott leszek! - mosolygott.
-    Nem. - mondtam.
-    Jó, akkor... - gondolkozott. - Mit szeretnél? - kérdezte.
-    Soroljam?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Herceget, palotát, báli ruhát és hasonló dolgokat! - mondtam, mire megforgatta a szemét.
-    Herceget szerezhetek! Keresünk valami gazdag herceget, aki vesz neked palotát és ruhákat! - mosolygott.
-    Aha, persze! - sóhajtottam. - Majd sétálsz az utcán és belebotlasz! - mondtam.
-    Nem, gondoltam kiabálsz, hogy herceget keresek! - nevetett.
-    Ja, nem néznek hülyének! - nevettem. - Sőt, mehetnék egyenesen báli ruhában is, kezemben egy üveg piával! - nevettem.
-    Igen! Segítsek? - kérdezte nevetve.
-    Sőt, akár mehetnénk autóval is! - nevettem.
Mikor kiröhögtük magunkat, csönd lett egy pillanatra.
-    Szerinted nem baj, hogy Emilyt rábíztam Danira? - kérdeztem Pezz-t.
-    Ha Louisra rábíztad, mindegy nem? - kérdezte nevetve.
-    Nagyon humoros! - forgatta a szemét Louis.
-    Vigyázz, apuci sértődékeny! - nevettem.
-    Ugye tudod, hogy megint azt csinálod? - kérdezte Louis.
-    Bár tudnám miről van szó! - mosolyogtam rá pimaszan.
-    Pontosan tudod! - vágta rá magabiztosan.



2016. január 9., szombat

5. rész - Jó újra látni!

Reggel szokásom szerint korán keltem. Beálltam a szekrényem elé, majd a ruháim között kutattam. Egy farmer,póló és rá egy pulcsi. A hajamat csak kifésültem és lementem. Még senki nem volt ébren. Főztem egy kávét, majd azt iszogatva ücsörögtem. Hallottam, hogy valaki morog. A lépcső felé fordultam. Magas alakja, mint mindig határozottságot tükrözött, de kezében a kislány édesen nevetgélt, amitől megenyhült és férfias vonásai ellágyultak. Testét pizsamája fedte kíváncsi szemeim elől.
-    Jó reggelt! - szólt oda nekem.
Én felébredtem az álmodozásból és ijedtemben a földre löttyent a kávé, ahogy összerezzentem férfias hangjára.
-    Jobbat. - mondtam, majd leszálltam a székről és egy papírtörlővel a kezemben tértem vissza a kávé pocsolyához.
-    Ne fáradj vele, majd a takarítónő feltörli! - mondta Louis.
Én letérdeltem, majd feltöröltem a foltot és kidobtam a papírt.
-    Anya, csinálsz reggelit? - kérdezte Emily.
-    Emily, elmegyünk valahova reggelizni egy barátnőmmel! - mosolyogtam rá.
-    Akkor felmegyek öltözni! - mosolygott.
-    Oké. - mosolyogtam rá, majd felszaladt.
Ketten maradtunk és beállt a hatalmas csönd. Zavart. Idegesítően csöndes volt minden. Louis engem nézett, de nem szólt hozzám. Én felé se pillantottam, de éreztem kíváncsi szemeinek nyomát a bőrömön. Emily hirtelen elkezdett leszaladni, de megbotlott és már esett is. Én egyszerre kezdtem rohanni Louisval. Ő előbb ért oda. Elkapta Emily karját, majd mikor Én is odaértem, megsimogattam az arcát. Emily felnevetett.
-     Kicsim, ne rohangálj mindig! - szóltam rá.
-     Ez egy jó tanács Anyu! - nevetett.
Én elnevettem magam, majd levettem a lépcsőről és a bárszékekhez szaladt. Én a fejemet ingatva ültettem fel magam mellé. Louis visszament a pult másik felére, vagyis szembe volt velünk.
-     Apa megkóstolhatom? - mutatott Louis kávéjára.
-     De csak egy kortyot, különben nem tudunk elkapni! - tolta elé a bögrét Louis.
Emily óvatosan a szájához emelte, majd belekortyolt. Mikor megérezte az ízét, fintorogva köpte ki egyenesen az apja arcába.
-     Emily! - nevettem.
-     Ez borzasztó! - törölte meg a száját.
Mikor meglátta Louist, hangos kacagás tört ki belőle és belengte az egész konyhát.
-     Apa! - nevetett hangosan, de emiatt nem tudott kinyögni egy mondatot sem.
Én is elnevettem magam.
-     Én leköptelek! - nevetett még hangosabban és majdnem leesett a székről.
-     Igen Emily, így történt! - mondta összeszorított szemekkel, hogy ne folyjon bele a kávé.
Én nevetve vettem a kezembe papírtörlőt.
-     Emily, te öltözz át! - mondtam neki, majd a papírtörlőt négybe hajtogatva léptem Louis elé. - Tudod, ehhez hozzá fogsz szokni! - mondtam nevetve, majd letöröltem az arcát.
-     És mit kell még megszoknom? - kérdezte.
-     Az autó tele lesz morzsával, játékokkal és szeméttel. Minden étkezés után nézd meg, hogy maradt-e az autóban valahol kaja, mert Kim kocsijába belerohadt egy szendvics. - mondtam és elnevettem magam, de közben Louis arcát törölgettem. - Meg kell tanulnod elaludni egy olyan ágyba, ami tele van játékokkal. Meg kell szoknod, hogy a fésűd tele lesz babák és műanyag pónik hajával. Az ilyen helyzeteket okosabb elkerülni és soha nem szabad megvenni a legdrágább babát, mert az csak szép, de nem tud semmit! - mondtam, majd sóhajtottam. - Ennyi. - mondtam mosolyogva.
-    Majd hozzászokom. - mosolyodott el.
-    Ma kezdheted! - mosolyogtam rá, majd kidobtam a papírtörlőt és elővettem egy másikat, amit enyhén benedvesítettem. - Nyugodtan vigyázhatsz rá, amíg Én elmegyek egy kávézóba. - mosolyogtam, miközben letöröltem az arcát.
-    Oké. - bólintott.
-    De ne keverd semmilyen hülyeségedbe bele! - böktem meg a mellkasát a mutatóujjammal.
-    Oké. - bólintott mosolyogva.
Végül Emily Louisval maradt Én, pedig mikor megérkezett Perrie, beültem mellé.
-    Szia! - mosolygott rám és megölelt.
-    Szia! - mosolyodtam el.
-    Nem úgy terveztem, hogy az autóban faggatlak, de nem akarok tovább várni! - sürgetett, mire elmosolyodtam.
-    Tudod, van egy gyerekünk! - vallottam be neki.
-    De mikor mondtad el neki?! Vagy mi?! - láttam rajta, hogy őszintén ledöbbent.
Éppen, hogy kiértünk az utcánkból, Perrie félreállt és döbbenten nézett rám.
-    Perrie, csak egyet kérek! - néztem rá őszinte fájdalommal.
-    Megteszem! - mosolyodott el. - Kérlek, Zayn ne bántsa a fiúkat! - néztem rá remegve. - A lányom imádja őket és nem szeretném elmondani a 4 éves kislánynak, hogy az apja és az apjának a baráti meghaltak és soha többet nem találkozhat velük! - mondtam sírva.
Danielle
-    Brooklyn, erről fogalmam sem volt! Próbáltam megállítani Zaynt, de most már biztosan nem hagyom, hogy hozzájuk érjen! - bólintott és megsimogatta a karom. - Ígérem! - mosolyodott el.
-    Köszönöm Perrie! Nagyon jó végre egy lánnyal beszélni erről. Kimmel régen találkoztam, mert nem nagyon szeret odajönni. - mondtam és a könnyeimet törölgettem.
-    Megértem. - bólintott.
-    Sajnálom, hogy itt bőgök, pedig csak most találkoztunk. - töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-    Semmi baj! - mosolygott rám. - Viszont nem baj, ha valaki csatlakozik hozzánk? - kérdezte mosolyogva, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.
5 perccel később már egy emeletes ház előtt álltunk meg. A házból Danielle lépett ki mosolyogva. Danit még Perrie előtt ismertem meg. Mindig találkoztunk, mikor a fiúk összefutottak és engedték, hogy velük menjünk. Danielle ugyan azért szakított Liammel, amiért Én Louisval. Mikor beült, mosolyogva megölelt.
-    Mi a helyzet veled? - kérdezte tőlem mosolyogva.
-    Van egy lánya! - közölte Perrie.
-    Micsoda? Igaz? - nézett rám hatalmas szemekkel Dani.
-    Igen. - bólintottam mosolyogva.
-    Mi a neve, kitől van?! Hol laktok, ilyenek?! - kérdezte izgatottan.
-    Mesélek róla majd, jó? - kérdeztem mosolyogva.
-    Oké! - bólintott Dani.
Pezz egy kis kedves kávézó előtt parkolt le. Bementünk, leültünk és ahogy megérkezett a rendelésünk elkezdtünk beszélgetni.
-    Tehát, akkor az első és legfontosabb kérdésem, hogy mi a neve? - kérdezte mosolyogva Dani.
-    Emily. - mosolyogtam rájuk.
-    Emily? - kérdezte Perrie.
-    Emily Tomlinson. - mondtam a végét halkabban, de hallották.
-    Micsoda? - kérdezte ijedten Dani.
-    Jól hallottad. - mondtam és bólintottam. - Most náluk lakunk. - mondtam.
-    És Louis jó apa? - kérdezte Pezz.
-    Hát, vannak már érdekes történetek! - kuncogtam. - Amúgy, igen. - mosolyogtam. - Nem gondoltam volna, hogy jól sül el! - mosolyogtam rájuk.
-    Mesélj! - mosolygott kíváncsiságtól csillogó szemekkel Pezz.
-    Ma például reggel Emily megkérte Louist, hogy adjon neki a kávéjából, hogy megkóstolja. Emilynek nem jött be és kiköpte, egyenesen Louis arcába. - nevettem.
-    Már bírom a kislányt! - nevetett Dani.
-    Tegnap meg új apát akart keresni! - nevettem. - Louis nem engedte, hogy vele aludjon, mert Eleanorral akart, de Emily sírva jött le, aztán végül együtt aludtak. - nevettem.
-    És közölte a lányod, hogy új apát keres?-  kérdezte nevetve Pezz.
-    Igen! - nevettem.
Daniból is kitört a nevetés.
-    Találkoznom kell ezzel a kislánnyal! - nevetett Dani.
-    Tényleg találkozhatunk vele?-  kérdezte izgatottan Pezz.
-    Persze, végre lát normális nőket! - nevettem.
-    Tényleg Eleanor-ra és Sophia-ra hogy reagált? - kérdezte Dani.
-    Sophi- val még annyira nem is lett volna baj, de Eleanor-hoz hozzá se szól. De meg tudom érteni! Louis ölelgeti, meg csókolgatja közbe egy 4 éves kislány szemében elég ijesztő! - mondtam.
-    És hogy találkoztak? - kérdezte Pezz.
-    Egy cukrászdában dolgoztam Kimmel és mindig jött be velünk Emily is. - kezdtem. - És mindig mi zártunk. Már be voltunk zárva, Emily szaladgált az asztalok között, mi már takarítottunk, mikor hallom, hogy csilingel a csengő. Odamegyek, majd látom, hogy a csöpp kislányom a 4 sráccal szemben ott áll karba tett kézzel és nagyban magyaráz valamit az apjának. - mondtam. - Bennem megfagyott a vér! Ott állt nagy bátran 4 bűnözővel szemben, akiknek már a kinézetük is ijesztő és magyaráz. - mondtam, majd elnevettem magam. - Aztán mikor először látogatott meg Louis, annyira cukik voltak! Egyáltalán nem illetek össze! - nevettem. - Mégis az volt az egészben az aranyos, ahogy Louis azzal a kemény kinézetével, öltözteti rózsaszínbe a kislányát. - nevettem.
-    Jaj, istenem! - fogta az arcát mosolyogva Pezz. - De édes lehetett. - mosolygott.
-    Mikor először találkozott rendesen a többiekkel, akkor voltunk először a házukba, mindenkit megölelt. - mondtam.
-    De édes lehet! - mosolygott Dani.
-    Aha, de nekem lefagytak a végtagjaim! - mondtam nevetve.
-    Na induljunk, nem bírom tovább látnom kell a porontyot! - mosolygott Pezz.
-    Úgy volt, hogy jön, de gondoltam, ha már van apja vigyázzon rá! - nevettem, majd a táskámat a vállamra kapva elindultunk.
Az úton végig Emilyről kérdezgettek. Mikor megérkeztünk, elővettem a kulcsom és benyitottam.
-    Anya! - kiabálta Emily.
-    Na, Ő az! - mosolyogtam a lányokra.
Rohant hozzám, majd az ölembe kaptam.
-    Sziasztok! - mosolygott a lányokra.
-    Szia Emily! - mondták egyszerre.
-    Anya nagyon sokat mesélt rólad! - mosolygott rá Pezz.
-    Ti kik vagytok? - kérdezte mosolyogva, majd letettem.
-    Én Danielle Ő, pedig Perrie. - mosolygott Dani.
Emily megölelte őket.
-    De hívj csak Daninak. - mosolygott rá.
-    Engem, meg Pezz-nek! - mosolygott a szöszi is.
-    Én meg Emily vagyok és csak Emily és ennyi! - mondta, mire elnevettük magunkat.
-    Emily, ugye nem ettél rengeteg csokit? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.
-    Hát nem, mert Niall megengedte és vele ettem volna, de Apa észrevett minket! - komorodott el.
-    És Ők hol vannak? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Bújócskázunk, de sehol sem találom őket! - rázta a fejét.
-    Emily, kiabáld, hogy itt vannak csúnya bácsik! - mondta nevetve Pezz.
-    Itt vannak csúnya bácsik és el akarnak vinni! - sikította Emily, mire előrohantak mind a 4-en.
Mi, csak nevettünk.
-    Emily, ilyet többet nem kiabálhatsz, főleg ha itthon vagyok, mert valószínű azonnal bepisilek, oké? - kérdeztem tőle, mire kettőnkön kívül mindenki nevetett.
-    Oké. - bólintott mosolyogva.
-    Most nem Én tanítottam csalásra! - mosolygott rám Louis.
-    Akkor a múltkor te voltál! - mutattam rá diadalittas mosollyal.
-    Apa, ez most béna volt! - rázta a fejét Emily.
-    Sziasztok! - mosolygott Dani és Pezz.
-    Helló! - mosolyogtak a fiúk, majd ölelkezés következett.
Emily közben ráült a lábamra és átkarolta azt.
-    Most így hova menjek? - kérdeztem tőle nevetve.
-    Harry így vitt fel az emeletre! - mondta és mosolyogva nézett Harryre.
-    Én viszont az anyád vagyok és lusta, tehát maximum a kezemben, a nyakamban, vagy a hátamon viszlek fel! - állítottam fel a kezénél fogva.
-    Oké. - morgott karba tett kézzel, majd a hátával nekem dőlt.
-    Louis, tényleg nem engedted, hogy csokit egyen? - kérdeztem tőle meglepetten.
-    Nem! - mosolygott büszkén.
-    Nem rossz! - bólogattam elismerően.
-    De most ehetek csokit? - nézett fel rám a két szép szemével Emily.
Én összenyomtam az arcát a kezemmel mosolyogva.
-    Most mond! - kértem mosolyogva.
Így csak valami dünnyögést értettünk.
-    Nem értettem rendesen! - nevettem.
-    Anya! - vette el a kezem. - Ehetek csokit? - kérdezte.
-    Igen, tessék! - adtam neki egyet a táskámból.
-    Király! - mondta, majd berohant a nappaliba és fekvő helyzetben ráugrott az egyik lábát, pedig feldobta a támlára.
-    Ez ki? - kérdeztem a fiúkon végignézve.
-    Ez Liam. - vágta rá Dani.
-    Kösz! - mondta nevetve Liam.
-    És ez kényelmes? - mutattam a kanapén heverő lányra.
-    Aha! - dünnyögte teli szájjal bólogatva.
-    Akkor most rád fogok ugrani! - mondtam, majd odaszaladtam hozz.
Emily sikított, de közben nevetett. Én gyorsan a hátamra kaptam, mint egy zsákot és nevetve mentem vissza a többiekhez, akik kört alkottak.
-    Tudod mit csinálnak a rossz gyerekekkel? - kérdeztem.
-    Nem, de nem is akarom! - sikított nevetve.
-    Pedig most megtudod! - nevettem.
-    Ne! - sikított.
-    Megvédelek! - vette át tőlem Harry.
-    Tényleg? - kérdezte elmosolyodva.
-    Nem, majd Én csikizlek halálra! - mondta Harry, majd felrohant vele az emeletre.
-    Ha az utcán látom, akkor is rájövök, hogy Tomlinson poronty! - mosolygott Dani.
-    Pedig tegnap le akart cserélni! - sóhajtott Louis, majd elmosolyodott.
-    De Én Lyn-t is látom benne! - ölelt magához Pezz.
-    Én meg most már Niallt és Liamet! - nevettem rájuk nézve.
-    Bocs. - mondták egyszerre.
-    Eddig is rossz gyerek volt! - legyintettem.
-    Akkor nem haragszol? - kérdezte mosolyogva Niall.
-    Mit lehet vele tenni? Tomlinson! - legyintettem mosolyogva, mire megöleltek.
-    Lyn, úgy megnéztelek volna mikor Emily kisbaba volt! - mosolygott rám Dani.
-    Nem hinném! - nevettem. - Azt se tudtam, hogy a fejem merre áll! - nevettem.
-    És hogy állsz pasi téren? - karolta át a nyakam Pezz.
-    Te eddig hol voltál Édesem? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-    Tudom, hogy lefoglalt vagy, de nem adhatod fel! - mosolygott rám. - Nem öregedhetsz meg egyedül!
-    Van egy lányom! - mondtam.
-    De se barátod se férjed! - mondta.
-    Pezz, ha lenne nyilván nem itt lennék! - mondtam karba tett kézzel.
-    Hanem? - kérdezte.
-    Valahol egészen máshol egy hatalmas házban, kutyával! - mosolyodtam el. - Csak nem egy tündérmesében élek! - mondtam.
-     Én sem! - mosolygott.
-     Örülj, hogy van valakid! - mosolyogtam rá. - Valaki, aki szeret, vigyáz rád és nem hagyja, hogy hülyeségeket csinálj! - néztem rá mosolyogva. - Nekem az első kettőre kevésbé, de a harmadikra igazán szükségem lenne, már elég régóta! - nevettem el magam.
-     Mikor volt utoljára barátod? - kérdezte.
-     Mikor terhes voltam. - mondtam.
Nem igaz, Louis volt az utolsó, de nem akarom, hogy ezt Ő megtudja!
-     Az legalább 4 éve volt. - mondta Perrie.
-    Tudom, de nem lenne időm randizgatni, meg ilyenekre! Van egy lányom, akinek van egy apja, aki folyamatosan bajba kever! - mondtam és mérges pillantást mértem Louisra.
-     Lehet, hogy az embered előtted van! - mosolygott.
-     Te vagy előttem! - horkantottam.
-     Lyn, ne légy már ilyen! - mosolygott, majd megfogta a kezem. - Valakinek te vagy a hercegnője! Valaki biztosan téged akar látni hatalmas fehér ruhában! Valaki veled akar majd gyerekeket! - mosolygott és megforgatott.
-     Ugyan már! - sóhajtottam. - Nincs bennem semmi különleges! Akárhol elmegyek átlagnak! Rám se pillantanak az emberek, csak elhaladnak mellettem, mintha szobor lennék! - mondtam neki és a nappaliban leültem a kanapéra.
-     Lehet, hogy ez a baj! - mondta mosolyogva Dani.
-     Brooklyn, nem vagy átlagos! - mosolygott rám Liam.
-     Nem így értettem! Az életem cseppet sem átlagos! A kinézetem annál inkább! - mondtam.
-     Lehet, hogy a különleges életed jelenti a különlegességet benned! - mosolygott Dani.
-     Valami jó biztosan van abban, hogy ennyire különleges, nem? - kérdezte mosolyogva Pezz.
-     Nem vagyok egyedül, nincsenek unalmas napjaim. - mondtam.
-     Próbáld az egészet vidáman nézni! Régen sokkal vidámabb voltál! Mikor Emily a közeledben vagy, mindig visszajön a régi éned! - mosolygott Liam, majd elgondolkozott. - Akkor annyira hasonlítotok! Olyankor te is kislányos vagy! - mosolygott.
-     Mi lenne, ha előcsalnád magadból azt az Éned? - mosolygott Dani.
-     Nem. - ráztam a fejem. - Nincs! - mondtam határozottan. - Egyszerűen meghalt. - mondtam, majd bólintottam.
-     De miért? - kérdezte Pezz.
-     Nem voltam elég erős! - mondtam. - Túl sokat sírtam, túlságosan kötődtem az emberekhez! Így sokkal jobb, nem tudok pofára esni. - magyaráztam.
-     De ez nem megoldás! Ha pofára esik az ember, a legnagyobb dicsőség, ha utána feláll és folytatja az életét! - mondta Dani.
-     Emberek, van egy lányom! - mondtam idegesen. - Nem szórakozhatok, nem tűnhetek el, mióta terhes voltam, nem mentem bulizni, sem szórakozni! Nem tudok, nincs rá időm se és energiám se! - mondtam. - De hogy jöttök ahhoz, hogy megmondjátok, mit kéne csinálnom?! Jó így nekem! - akadtam ki, majd a tornacipőmbe belebújva kiviharzottam.
A hideg megcsapta az arcomat, de nem zavart. Bátran csaptam be magam után az ajtót, majd vágtam neki Londonnak. A kezeim ökölbe szorultak az idegtől. Nem volt rajtam se kabát, se pulóver. Meggondolatlan döntés volt így eljönni. Közben futni kezdtem. Mikor elfáradtam, már csak sétáltam lihegve. Leheletem mint a cigifüst, nyomot hagyott a tiszta levegőben. Hirtelen egy autó állt meg pontosan mellettem. Már az autót is megismertem, de mikor a sofőr szikrázó kék szemeibe néztem, tudtam, hogy haza akar vinni. Én megindultam gyorsabban és elnéztem.
-    Brooklyn, állj meg! - kiabált utánam.
Nem érdekelt, mit mond. Bár értelmetlen volt, mégis futni kezdtem. Hátra se néztem. Egyenletes lépéseinek zaját hallottam, ami néha a nevemmel párosult.
-    Brooklyn, állj meg! - ugrott elém és a vállamnál fogva elkapott, maga felé fordított és szigorú kék tekintetét az enyémbe fúrta. - Mi ütött beléd? - kérdezte.
-    Te! - löktem meg a mellkasánál. - Tudod, az akit te ismertél régen, tudod mikor még normális voltál, az nincs! Te ölted meg! Összetört és elásta magát! Megölted a szavaiddal! Porig aláztad! - mondtam és megremegett a hangom, de erős akartam maradni. - Tudod, az a lány hitte, hogy azzal a fiúval fog megöregedni! - mondtam a fiatal énjeinkre célozva.
-    Tudod te mennyit szenvedtem?! - kiabált velem. - Hetekig nem jöttem ki a szobámból és nem szóltam senkihez! Kibaszott szerelmes voltam! De nem vagyok, mert ez, akit most látok már nem is tudom ki! - nézett végig rajtam. - Átlag! - kiabálta. - Jól mondtad, te vagy az átlag, akit sose nézne meg egy épp eszű férfi, mert ott halad a csordájával és sodródik az árral! - üvöltötte az arcomba.
-    Ezzel ölted meg Őt akkor! Megaláztad és összetörted! Azt kérted, bízzak benned, ugye?! - kérdeztem elhalkulva.
-     Igen, ezt kértem. - bólintott. - Most is ezt akarom, mert így nem tudlak megvédeni! Ha nem bízol meg bennem, nem megy! - mondta.
-     Akkor próbáld meg elnyerni a bizalmam! Ne úgy, hogy üvöltve alázol meg! - mondtam.
-     Ülj be! - mondta szigorúan.
Én bólintva ültem be az anyós ülésre. Utáltam, hogy visszavisz oda. Messzire akartam kerülni onnan. Mikor megálltunk, kipattantam a kocsiból és betűztem a házba. Nem akartam kettesben maradni vele. Lerúgtam a cipőm, majd elindultam az emeletre.
-     Sajnálom Lyn, nem tudtam, hogy rosszul érint! - mondta Pezz.
-     Nem haragszom! - mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Köszönöm, hogy vagy nekem! - mondtam halkan.
-     Hé, Én is! - jött Dani. - Én is sajnálom, nagyon! - mondta.
-     Gyere! - hívtam az ölelésbe.
Közben néha beleremegett a lábam. Hirtelen egy zörrenés zavarta meg a pillanatot, mire egész testemben összerezzentem.
-     Brooklyn! - kiabálta a nevem.
Én óvatosan indultam felé.
-     Miért tetted? - kérdezte, mikor közelebb értem. - Ha szerettél, miért szakítottál velem? - kérdezte.
-     Mert nem hallgattál rám és nem akartalak többször kirángatni a rendőrségről! - mondtam.
-     De te is szenvedtél, azt mondtad! - nézett rám kemény pillantással.
-     Igen, de kibírtam. - mondtam határozottan.
-     Elaludt. - jött le Harry.
-     Te el tudtad altatni ebéd után? - néztem rá hatalmas szemekkel.
-     Igen. - mosolyodott el.
-     Harry, király vagy! Imába foglalom a neved! - mosolyogtam rá. - Mostantól ez lesz a feladatod! - mosolyogtam rá.
-     Köszönöm! - vigyorgott büszkén.
-     Az első ember, akitől valami jót is tanult ez a gyerek! - mosolyogtam.
-     Lyn, akkor mi megyünk! - mosolygott Dani.
-     Örülök, hogy találkoztunk! - szorítottam őket magamhoz.
-     Én is! - mosolygott Pezz. - És nem felejtettem el, kérésed számomra parancs! - mondta az ajtóból.
Üresség lett, nem is kicsi. Csönd lett. Leültem a pulthoz egy bárszékre és csak néztem ki a fejemből. Néha jól esik ez. Viszont ezt a csöndet egy határozott hang törte meg,
-     Brooklyn, beszélnünk kell! - szólt Louis.
Én felé fordultam és kíváncsian néztem rá.
-     Igen? - húztam fel a szemöldököm.
-     Holnap valahova vidd el Emilyt. - mondta.
-     Miért? - kérdeztem szúrós pillantással.
-     Semmi közöd hozzá! - szólt idegesen.
-     De van! Az Én lányom is! Itt lakom, tudni akarom mi lesz itt! - mondtam határozottan.
-     Valószínű, hogy semmi, de a biztonság kedvéért vidd el, de te legyél itt! - jelentette ki.
-     Miért? - kérdeztem.
-     Mert azt mondtam! - mondta idegesen, de folyamatosan nyugtatta magát.
-     Nem vagy a főnököm! - mondtam gonosz mosollyal.
Tudtam, hogy meg tudna ütni, de nem fog és nem mer.
-     Nem vagyok, viszont az lesz amit Én mondok! Te nem kérdezel vissza, kussolsz és csinálod, amit mondtam, megértetted?! - kérdezte idegesen.
Én felhúzott szemöldökkel néztem végig rajta.
-    A nézésed megvetést tükröz! - mondta.
-    A legjobbtól tanultam! - mosolyodtam el.
-    Azért nem, mert téged talán megismernek, viszont a gyerekről fogalmuk sincs! - mondta.
-    Rendben. - bólintottam.





2016. január 1., péntek

4. rész - Azt vártad, hogy megváltozom?

Már egy hete lakunk egy házban 4 bűnözővel. Bárhogy próbálom elfelejteni, mindig a fejemben van, hogy miket tettek. Általában reggel elmennek és csak este jönnek haza. Ez a mai napra is igaz lett volna, ha Louis nem lep meg minket. Én éppen nevetve magyaráztam Emilynek, hogy a társasjáték akkor is izgalmas, ha nem csal, amíg nem látom, mikor benyitott Louis.
-   Sziasztok! - mondta, majd leült Emily mellé.
-   Apa nyertem! - mosolygott rá Emily.
-   Mert csaltál! - mondtam nevetve.
-   Emily, ne csalj! - húzta az ölébe Louis.
-   Mondhatod neki! - sóhajtottam. - Már mióta magyarázom neki, de nem hajlandó elfogadni! - nevettem el magam.
-   De jól szórakoztunk! - mondta karba tett kézzel Emily.
-   Oké, akkor most menj rendet rakni! - mondtam mosolyogva.
-   De rend van! - mosolygott büszkén.
-   Brooklyn, beszélhetünk? - kérdezte komolyan, mire bólintottam.
-   Emily, nem mész fel egy kicsit? - kérdeztem.
-   Nézhetek tv-t? - kérdezte vidáman.
-   Felőlem! - mosolyogtam rá, majd felszaladt és hallottam, ahogy becsapja az ajtót. - Igen? - néztem Louisra.
-    Ne ijedj meg! - kért, mire bólintottam.
Már ez rosszul kezdődött. Féltem. Egy ilyen embertől hallani ezt a mondatot?! Borzasztó!
-    Miért? Baj van? - kérdeztem.
-    Egy kicsi. - mondta.
-    Louis megijesztesz! - mondtam és erősen néztem a két szemébe.
Eddig nem vettem észre, hogy mennyire kék szemei vannak! Pedig régen imádtam! Most azokban a szemekben kis vadság is szikrázott egy kis férfiassággal, de árnyalatában még megvolt az a kisfiú, akit én ismertem.
-   Louis! - szóltam rá.
Hirtelen becsapódott az ajtó. Odakaptam a fejem.
-    Tomlinson! - üvöltötte egy férfi.
Én a szám elé kaptam a kezem. Nem sikítottam, mert akkor Emily lejött volna. Hirtelen a férfi után berohant 5 másik, hatalmas ember. Mellém léptek ketten, majd elkapták a karom. Ki akartam rántani, de erősebben szorítottak. Rúgni kezdtem, de lefogtak és zsákot húztak a fejemre. Nem hallottam mást, csak az ajtó halk csukódását és aztán betettek egy autó csomagtartójába. Levették a zsákot, de lecsukták a csomagtartót és nem láttam semmit. Egy kezet éreztem az oldalamon. Rögtön tapogatni kezdtem, majd megtaláltam a kis gombot, ami feloltja a lámpát.
-    Brooklyn... - kezdte volna.
-    Majd megbeszéljük! - sóhajtottam. - Most, viszont meg kell szöknünk! - mondtam.
-    Mégis hogyan? Tudod te hányan vannak és mekkorák? - kérdezte és úgy nézett rám mint egy elmebetegre. - Annyira rettegsz, hogy meghülyültél? - kérdezte és meglóbált a kezét a szemem előtt.
Közben bennem annyi harag gyülemlett fel, hogy a kezem hirtelen Louis arcán csattant. Ettől Ő is ideges lett, de ez számomra sokkal veszélyesebb volt, mint fordítva. Ő egy számára gyenge pofont kapott Én, pedig egy nálam sokkal erősebb és keményebb bűnözővel vagyok egy csomagtartóban. Láttam rajta, hogy folyamatosan nyugtatja magát. Mégsem bírt magával, elkapta a csuklóimat és fekvő helyzetbe tolt. Erőszakosan szorított.
-    Louis! - suttogtam, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Ez fáj! - szóltam rá.
Olyan volt, mint aki nem tudja mit tesz, mégis láttam benne egy kis értelmet, de az sem ellenkezett. Nem tudtam mit tenni. Ha megütöm még idegesebb lesz, a kezemet görcsösen szorította a koszos csomagtartó aljához. Óvatosan feljebb nyomtam magam és a füléhez hajoltam.
-   Louis, kérlek! - súgtam. - Ne tedd ezt velem! - súgtam halkan.
Izmai kiengedtek és abbahagyta a szorításom. Lemászott rólam.
-   Sajnálom. - mondta.
-   Az Én hibám volt! - mondtam halkan és megsimogattam a csuklómat, majd letöröltem a könnyet.
Hirtelen megálltunk és nyílt a csomagtartó. Kirántottak belőle, majd egy koszos épület felé vonszoltak. Bevittek és a legfölső emeleten összekötözték a kezeinket, egymásnak háttal ültünk a földön. Én erősen gondolkoztam, hogy hogyan juthatnánk ki innen.
-   Miért? - kérdeztem halkan. - Mit tettél? - kérdeztem.
-   Egy régi barát! - horkantott idegesen.
-   Louis, te cigizel, ugye? - kérdeztem.
-   Nem folyamatosan, csak... - akarta magyarázni.
-   Nem fontos, van nálad öngyújtó? - kérdeztem.
-   A farzsebemben, vedd ki! - emelte meg a fenekét.
Én óvatosa anélkül, hogy hozzáértem volna, kihúztam onnan. Lenéztem a kezünkre, majd óvatosan meggyújtottam.
-    Emily! - jutott eszembe.
-    A fiúk is tudták, már rég otthon vannak. - mondta, mire bólintottam.
Újra a tervemre koncentráltam. Az öngyújtóval megégettem a kötelet, ami lassan szétszakadt és leesett rólunk. Én büszkén elvigyorodtam, majd felálltunk.
Zayn 
-    Brooklyn, ez nem volt semmi! - mosolyodott el Louis.
-    Tessék! - adtam  vissza neki az öngyújtót.
-    Jaj, mennyire sajnállak! - nevetett az ajtóból egy srác.
Túl ismerős volt a hangja. Odakaptam a fejem és meglepődtem.
-    Zayn! - néztem rá ijedten.
-    Nem rád számítottam. - mondta fegyelmezetten. - Eleanor lett volna a másik. - mondta.
Én idegesen néztem Louisra.
-    De miért? - értetlenkedtem. - Te nem... - akadt el a szavam.
-    Abbahagytam a bűnözést. Perrie-nek igaza volt, nem kifizetődő. Viszont Tomlinson és barátai nem fejezik be és ennek véget vetek! - mondta.
-    Úgy érted...? - utaltam, de nem mertem kimondani.
-    Megölöm. - mondta. - De azt hittem, te okosabb vagy és otthagyod! Most miért vagy még vele Brooklyn? Úgyis csak bajba kever! Nézd meg hol vagy! - mondta és elnevette magát.
-    Mert Ő a lányom apja. - mondtam ki kerek perec.
-    Szegénykém. A gyereket jobban sajnálom. - mondta. - Bár nem várhatok sokat a gyerektől, nem miattad. - mondta, mire felment bennem a pumpa.
Louis látta ezt és megfogta a csuklóm, mielőtt bajt kevernék, mármint még ennél is nagyobbat.
-    Drágaságom, szerintem inkább fordulj el, nem a te szemednek való, amit csinálni fogok! - mondta.
-    Rendben. - mosolyodtam el, mert a fejemben már ott volt a terv.
Ott volt egy ablak! Louisra pillantottam, majd az ablakra. Nem vette észre Zayn, hogy miben mesterkedünk. Úgy tettem, mint aki fél. Louis, csak bólintott. Én elindultam az ablakhoz, majd kirúgva az üvegét, a párkányra ültem. Nagy levegő, sóhajtás és a kezemmel kapaszkodva a párkányba, lecsúsztam. A lábam a következő ablak redőnytokját érte. Óvatosan elengedtem a kapaszkodóm, majd a redőnytokkal is megtettem ezt. Berúgtam az ablakot és beugrottam. Ahova érkeztem, rengeteg segítő eszköz volt. Többek közt egy kés, valami kard szerű és egy ilyen pisztoly szerű, ami egy erős kapcsot lő ki, amit egy erős, hosszú kötél köt a pisztolyhoz. A pisztolyt és a kést felkapva rohantam fel Louishoz. Mikor beléptem, Zayn beszélt hozzá és hátra pillantott.
-    Nem haltál meg? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Elmosolyodtam, majd Louisnak dobtam a pisztoly szerűséget, majd Zaynt kikerülve mellé léptem. Louis az ablakhoz rohant, majd átlőtte a kapcsot a szembe lévő ház egyik ablakába. Rám pillantott.
-    Utállak! - mondtam neki, mire enyhe mosolyt eresztett, kinyújtotta a kezét.
-    Bízz bennem! - mondta.
-    Megtettem és itt vagyok! - mondtam sóhajtva, majd megfogtam nagy kezét.
Magához rántott és a derekamat átkarolva együtt kiugrottunk az ablakon. Én csak Louisba kapaszkodtam, aki a pisztolyt szorította. Lenéztem. Alattunk egy ponyvás teherautó állt, de még nem lendültünk fölé.
-    Három! - kiabáltam, mire Louis elengedte a pisztolyt Én, pedig a kezét.
Az autóra estünk, ami nem volt fájdalmas. Ez az egész másodpercek alatt pörgött le. Felültem, majd Louisra néztem. Ő elnevette magát.
-    Neked mi bajod? - kérdeztem tőle.
-    Azért ez elég vicces volt! - nevetett.
-    Mégis mi?! Hogy életveszélybe keversz másodszorra is? - mondtam idegesen. - Igazán vicces! - mondtam és a lábamra csaptam, ami nagyot csattant.
-    Túléltük! - mosolygott rám.
-    Nagyon örülök! - mondtam idegesen, majd óvatosan leugrottam a kocsiról.
-    Brooklyn, ne légy ilyen félős! Ez csak Zayn volt. - legyintett.
-    Miért, az nem elég? Kit szeretnél, hogy megöljön? - kérdeztem idegesen és közben gyorsan haladtam az egyik irányba.
-    Brooklyn! - fogta a kezei közé az arcom. - Ne félj, amíg engem látsz, oké? - kérdezte és elmosolyodott. - Emily a fiúkkal van, te velem! Vigyázunk rátok, rendben? - kérdezte, mire az őszinte kék szemeibe néztem.
-    Louis, nem akarok több ilyet, érted?! El akarok költözni, mert félek! Féltem Emilyt! - mondtam idegesen.
-    Brooklyn, régen azért szakítottál velem, mert nem bíztál bennem, ugye? - kérdezte.
-    Nem csak azért! - mondtam komolyan.
-    Rendben, de bíztál bennem? - kérdezte.
-    Igen! - kiabáltam az arcába. - Végig bíztam benned, de eljátszottad a bizalmam és nem nyerted vissza! Nem érdekel, mennyire szereted Emilyt! Vigyázol rá, tudom, de nem tudok megbízni benned! Egyszerűen nem megy, érted?! - sikítottam remegve. - Lehetetlen! - mondtam.
-    Brooklyn, mit tegyek, hogy megbízz bennem? - kérdezte.
-    Semmit, mert nem fogok! - löktem el és indultam tovább.
Elkapta a karom, majd maga elé rántott.
-    Brooklyn, nem tudlak megvédeni, ha nem bízol bennem! Tudom, hogy milyen vagyok! Börtönben voltam, de az a rohadt hely, nem változtat semmin! Egyszerűen nem tudod elképzelni, milyen ott, de nem is akarom, hogy tudd! Csak hogy tudd, nem változtam meg és nem is fogok! - mondta.
-    Rendben, akkor megbeszéltük, nem?! - kérdeztem karba tett kézzel. - Felejtsd el Emilyt! - mondtam.
-    Azt vártad, hogy megváltozom? - kiabálta az arcomba. - Nem! Nem miattad fogok! Nem azért, mert te azt akarod! Semmivel nem vagy jobb nálam, értetted?! - üvöltött.
-   Nem miattam! - kiabáltam rá. - A lányod érdekében! - fejeztem be, majd elindultam.
Nem érdekelt, hogy jön, vagy hogy nem. Rohantam a házig. Berontottam. Emily sírva bújt Niall ölébe és az arcát a mellkasába fúrta. Mikor kinyitottam az ajtót, rám nézett, kiugrott a szöszi öléből és hozzám rohant. Én leguggoltam és szorítottam magamhoz.
-   Anya! - remegett a hangja.
-   Semmi baj kicsim, itt vagyok! Nem lesz baj, ígérem!- simogattam a hátát.
Kezdett megnyugodni a karjaimban lassan. Már pizsamában volt. Óvatosan vettem az ölembe, majd felmentem vele az emeletre. Bementem a szobámba és nem tettem le. Csak halkan dúdoltam neki, miközben mint egy kisbabát, ringattam. Nem szólt, hogy kinőtte ezt, csak halkan szuszogott, majd elaludt. Óvatosan térdeltem az ágyamra, majd letettem a párnák közé. A paplant rá terítve megpusziltam a homlokát és halkan kisétáltam. Lementem, majd sóhajtva ültem le a fotelbe és arcomat a tenyerembe ejtve hirtelen kitört belőlem a zokogás.
-    Brooklyn, minden rendben? - lépett mellém Niall.
-    Igen, csak kicsit sok volt! - mondtam és letöröltem a könnyeim. - Féltem a lányomat! - mondtam.
-    Nem lesz baja! Louis az élete árán is megvédeni, ahogy mi is! - ült a karfára Liam.
-    De... - dadogtam.
-    Vigyázunk rá, ígérem! - simogatta a hátam Niall.
-    Ha már az apja nem képes erre a feladatra. - horkantottam.
-    Összevesztetek? - kérdezte Liam.
-    Bárcsak ennyiről lenne szó! - sóhajtottam.
-    Minden oké lesz, csak egy kis időt adj Louisnak és a helyére állnak a dolgok! - mondta Liam.
-    Remélem. - mondtam, mire nyílt az ajtó.
Louis lépett be rajta, oldalán Eleanor. Ránk se néztek, csak felfelé igyekeztek.
-    Emily alszik. - jelentettem ki.
-    A szobájában van? - kérdezte Louis.
-    Nem, az enyémben. - mondtam, mire bólintott, majd felmentek.
Pár perccel később sikítást hallottam, majd Emily leszaladt. Én felugrottam.
-    Anya! - hüppögött, mire gyorsan az ölembe vettem.
-    Mi a baj kicsim? - kérdeztem és simogattam a hátát.
-    E... - dadogott.
-    Jól van, minden rendben! - simogattam a hátát.
-    Anya, nem engedi! - dadogta.
Én az ölemben a síró kislánnyal indultam az emeletre. Egy anyatigrishez hasonlítottam volna magam, mert olyan ideges voltam. Mikor felértem, Louis szobájának ajtaja nyitva volt. Éppen csókolóztak, de meghallották Emily szipogását.
-    Nem engedi! - szipogott Emily és az arcát a vállamra fúrta.
-    Mit is? - kérdeztem Louisra nézve mérgesen.
-    Nem engedi Apa, hogy vele aludjak! - mondta és továbbra is sírt. - Azt mondta, hogy most nem velem alszik! - mondta hüppögve. - Nem szeret! - mondta és amilyen erősen, csak tudott, kapaszkodott belém.
-    Emily, nagyon szeretlek! - mondta Louis, majd felpattant és a kislányához sietett. - Te vagy a mindenem! Az egyetlen Hercegnőm! - mosolygott rá Louis és simogatta az arcát.
-    De másik hercegnővel alszol! - mondta sírva Louist nézve.
-    Igen, de holnap aludhatsz velem, jó? - kérdezte Louis mosolyogva.
-    Nem, Én ma akarok! De ha az egyetlen Hercegnőd lennék, nem aludnál másikkal! - mondta szipogva.
-    Kicsim, te vagy az egyetlen! - mondta. - Vigyázom rád, hiszen a kislányom vagy! Az Én egyetlenem! Mindent megtennék érted! - mosolyodott el.
-    De nem aludhatok veled! - mondta, majd kiugrott az ölemből. - Akkor, ha neked van másik hercegnőd, akivel alszol, akkor Én keresek másik apukát! - mondta, majd karba tett kézzel elviharzott.
Én utána néztem, majd sóhajtottam.
-    Végre egy ötlet, amit még támogatnék is! - morogtam. - Emily, Én neked szurkolok! - szóltam neki.
-    Köszönöm! - kiabált vissza, mire elnevettem magam. - Legalább valaki szeret! - mondta.
Hirtelen visszavonult.
-    Anya! - nézett fel rám.
-    Igen? - kérdeztem.
-    Találjunk nekem egy új apukát! - mondta, majd megint elment.
-    Ámen! - mondtam, majd utána mentem.
-    Emily! - szaladt ki a szobából Louis és erre Én is megálltam és a lányunk is a folyosó végén.
Én sóhajtva dőltem a falnak.
-    Igen Louis? - kérdezte, mire nevetni kezdtem.
-    Óvatosan, komolyan veszi! - mutattam Louisra. - Ja igen, kiszállok az apa-lánya veszekedésből, ha kitaláltad, hogy mikor akarsz új apát keresni, lent leszek! - tettem a kezem Emily vállára, aki bólintott.
Én lerobogtam a lépcsőn, majd leültem a fotelbe.
-    Mi volt a baj? - kérdezte Liam.
-    Louis nem engedte, hogy Emily vele aludjon. Emily azt úgy vette le, hogy Louis nem szereti és ott tartunk, hogy új apát akar keresni! - soroltam, mire Niall felnevetett.
-    És te? - kérdezte Liam.
-    Nem szállok bele az apa-lánya vitába! - mondtam. - De az új apát támogatom! - mosolyodtam el.
Hirtelen Emily trappolt le és levágódott a kanapéra.
-    Mi van? - mosolyogtam rá. - Megyünk apát keresni? - kérdeztem.
-    Maradhat. - mondta, mire Liam és Niall is felnevettek. - Azt mondta, hogy most alszik egy kicsit Eleanorral, aztán majd velem alszik. - mondta.
-    De aludhatsz velem is! - mosolyogtam rá.
-    És velem is! - mosolygott rá Niall.
-    Ahogy velem is! - mosolygott rá Liam.
-    Komolyan? - kérdezte mosolyogva.
-    Persze! - mosolygott rá Liam.
-    Juj, akkor majd tartunk ott alvós bulit? - kérdezte izgatottan.
-    Emily, ez természetes! - mosolygott Niall.
-    De jó! - mondta vidáman.
-    Akkor ma hol alszol? - kérdeztem tőle.
-    Még nem tudom! - rántott vállat mosolyogva.
-    De most szundíts egyet! - húztam az ölembe.
-    De akkor majd még mehetek valakivel aludni? - kérdezte.
-    Mehetsz Kicsim, de addig aludj egyet! - mosolyogtam rá.
Én törökülésben ültem Emily, pedig mint egy kisbaba, elhelyezkedett az ölemben és a lábát kereszteb téve, elaludt. Mi néztük a tv-t. Én közben néha megpusziltam, vagy megsimogattam a kislányom, ha esetleg megébredt. Hirtelen trappolást hallottunk, mire Emily felkapta a fejét, de rámosolyogtam és megsimogattam, mire visszatette.
-    Emily nem jössz? - kérdezte Louis és elém lépve megsimogatta a kislány fejét.
-    Apa. - motyogta.
-    Menj aludni! - mosolyogtam rá.
Emily szorosan megölelt, majd Louis az ölébe vette és felment vele.
-    Brooklyn, te nem akarsz aludni? - kérdezte Niall.
-    Nem tudok. - mondtam.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem ismertem fel a számot, tehát felvettem.
-    Haló! - szóltam bele félénken.
-    Szia Brooklyn, Perrie vagyok! - hallottam az ismerős lány hangját.
-    Szia! - mosolyodtam el, majd kimentem a konyhába.
-    Sajnálom, hogy ilyenkor hívtalak, de most mondta el Zayn és bocsánatot szeretnék kérni a nevében is. - mondta. - Nem sérültél meg? - kérdezte idegesen.
-    Nem, jól vagyok. - mondtam mosolyogva.
-    Senki nem ütött meg? - kérdezte.
-    Nem, csak majdnem, de az sem Zayn miatt lett volna. - mondtam.
-    Ki? - kérdezte ijedten.
-    Louis. - mondtam.
-    Tényleg, miért vagy vele? Vagyis ti most... mi van? - kérdezte és elnevette magát. - Semmit nem értek.
-    Holnap egy kávé mellett elmagyarázom, jó? - kérdeztem mosolyogva.
-    Rendben, érted megyek majd. - mondta.
-    Oké, gondolom tudod... - céloztam arra, hogy hol lakom.
-    Igen, tudom. - mondta. - Akkor jó éjszakát! - mondta.
-    Jó éjszakát! - mondtam és letettük.