Reggel mikor felkeltem, Emily már nem volt otthon, Pezz vitte el. Lementem és Louis reggelizett.
- Hol a kicsim? - kérdeztem mosolyogva.
- Perrie elvitte. Reggelizz és megyünk! - mosolygott.
A reggeli kínos csöndben telt. Utána gyorsan felöltöztem és lementem Louishoz.
- Ma olyat mutatok, amit Eleanor se tud! - mondta.
- Csak a bizalmamért? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Csak azért. - bólintott, majd beültünk az autóba.
Egy nagyon magas épületig mentünk. Kiszálltunk, majd felmentünk a legfelső emeletre.
- Itt kezdődött minden! - mondta, mire rá pillantottam. - Mikor eljártam, mindig itt találkoztam a fiúkkal. - mondta, mire bólintottam. - Gyere mutatok valamit! - mosolygott, majd egy ajtót kinyitott és lépcsők tárultak elénk.
Felment, majd követtem. Az épület tetején voltunk. A szél süvített és a hajamat rendezetlenné téve kapott a tincseim közé. A széléhez sétáltam, de megijedtem. Louis ott állt mellettem, így megszorítottam a kezét.
- Nyugi! - mosolygott rám.
Óvatosan leült, majd lábait a végtelenbe lógatva tartotta ki a kezét. Én ijedten megrázta a fejem.
- Gyere! Bízz bennem! - mosolyodott el. - Nem esel le, mert foglak! - mondta, mire lassan leültem.
A lábaimat óvatosan engedtem a semmi felé, de biztosan ültem. Óvatosan a lábaim felé néztem. Úgy féltem, hogy közelebb húzódtam Louishoz és a légzésem is rendezetlen volt.
- Nyugi! - ölelte át a derekam. - Kicsit nyugodj meg és élvezd! - mosolygott.
Én lassabban kezdtem venni a levegőt és lassan megnyugodtam. Nem féltem, mégis szorítottam Louis kezét és ahogy csak tudtam hozzá bújtam. Olyan volt, mint régen.
- Bízol bennem? - kérdezte.
Én óvatosan és kimérten bólintottam.
- De nem engednél el most, ugye?- kérdezte mosolyogva.
- Miért, itt akarsz hagyni? - kérdezte ijedten.
- Nem! - mosolyodott el. - Vigyázni fogok rád! - szorított jobban magához.
Én sóhajtottam egyet.
- Most, viszont gyere! - mosolygott, majd felállt.
Én is gyorsan felálltam.
- Úgy látom, bízol bennem, de ezt majd még tesztelni fogom! - mosolygott.
- Mégis hogyan? - kérdeztem ijedten.
- Majd meglátod! - mondta magabiztosan és a lépcső felé indult.
Én követtem őt. Az autójába visszaülve, felsóhajtottam. Csönd uralta az autót, egészen hazáig. Csak mi voltunk otthon.
- Nekem most el kell mennem! - mondta, majd a cipőjét felhúzva és a kabátját megfogva lépett ki a házból.
Magamra hagyott a gondolataimmal. Megbíztam benne. De valami más is volt mellette, amit nem tudtam szavakba foglalni. Úgy éreztem, hogy az életemet is a kezébe adnám. Meg is tettem ma és tegnap. Veszélyes helyekre vitt, de megbíztam benne. Ő is megbízott bennem. Nem árultam el senkinek, merre voltunk. Bátrabb lettem mellette és vele szemben. Tetszett, ahogy a tetőn ülve szorított. Az egész játéka tetszett, ahogy küzdött a bizalmamért. Foglalkozott velem. Óvatosan és lassan közeledett felém. Pontosabban elérte, hogy Én közeledjek felé. Örültem neki, hogy kedves volt. Olyan részeket mutatott az életéből, amiről más nem tud. Rám áldozta a drága idejét. Ott ültünk csöndben egymásba csimpaszkodva a tetőn. Úgy nézhettünk ki, mint egy rendes szerelmes pár. Pedig ilyenről szó sincs! Teljesen más. Eleanor vajon szereti? Szereti úgy, ahogy Én szerettem régen?
A gondolatmenetemet az ajtó zavarta meg. Louis lépett be, majd hanyagul lerúgta a cipőjét.
- Brooklyn, segítségre lenne szükségem! - mondta.
- Miben? - kérdeztem.
- Hogyan kérjem meg Eleanor kezét? - kérdezte.
- Erre készülsz? - kérdeztem meglepetten.
- Igen, ma este. - bólintott.
- Mikor voltatok utoljára randin? - kérdeztem.
- Nem voltunk. - horkantott.
- Mit szeret? - kérdeztem mosolyogva.
- A veszélyt. - mondta.
Mi mást?!
- Hajrá! - mosolyogtam rá. - Vidd el valami veszélyes kalandra és kérd meg a kezét! - mosolyogtam rá. - De semmiképp ne vágd hozzá a gyűrűt! - mondtam.
- Azért azt tudom, hogy folyik egy lánykérés! - mondta,
- Helyes! - mosolyogtam.
- Akkor ennyi? - kérdezte.
- Nem rólam van szó! - mondtam. - Én elvárnám, hogy kiöltözz, hogy valami romantikus helyen tedd meg, hogy valami kedves dologban legyen, de nem Eleanor vagyok! - mondtam mosolyogva.
- Rendben, köszönöm. - bólintott, majd felment.
Fura... Sosem gondoltam volna, hogy majd ez a Louis megkéri egy lány kezét. Érdekes...
Maximum fél órát tölthetett otthon. Pezz hazahozta Emilyt és vele játszottam. Éppen a kanapén ültünk mindketten törökülésben, egymással szemben és Emilynek meséltem. Néha nevetett a történeteken, néha mosolygott, de olykor elkomorodott. Hirtelen nyílt az ajtó, majd egy boldog pár lépett be rajta.
- Apa! - sikított Emily, majd rohant az ajtóhoz és konkrétan Louis karjaiba röppent.
Annyira édes volt.
- Mit csináltatok Kicsim? - kérdezte tőle mosolyogva az apja.
- Anya mesélt nekem! - mosolygott a kislányunk. - Te? - kérdezte.
- Képzeld el, Én megkértem Eleanor kezét! - mosolygott a kislányra, miközben letette Őt.
- Mi? - nézett rá hatalmas szemekkel és szemében csak is elkeseredést láttam.
- Eleanor lesz a feleségem. - mosolygott Emilyre.
- Ő?! - mutatott a Louis mellett álló tetovált lányra.
- Igen, nem örülsz? - kérdezte tőle Louis.
- Utállak titeket! - sikította sírva Louis és Eleanor arcába, majd felrohant az emeletre.
- Em! - kiabáltam utána, majd a kezemet az arcomba temettem sóhajtva.
Felálltam, majd megkerülve a kanapét, lassan a lépcső felé indultam.
- Rosszat mondtam? - kérdezte Louis.
- Érzékeny lélek! Most ezt így bejelenteni! - tettem a kezem a homlokomra.
Ekkor Emily kicsapta az ajtaját, majd elém lépett.
- Anya, el akarok innen költözni! Oda, ahol eddig laktunk, vagy a mamáékhoz, vagy akár hova, csak ne maradjunk itt! - mondta sírva.
- Emily, édesem! - guggoltam le hozzá és magamhoz szorítottam.
- Emily, kérlek...- mondta volna Louis.
- Ne szólj hozzám! Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani! - mondta, majd sírva felrohant.
Én gondterhelten ültem a kanapéra.
- Brooklyn...- mondta volna.
- Louis, ne! Tudod, ez egy olyan dolog, amit egy 4 éves kislánynak óvatosan kell elmondani! Nem örömhír számára! Ki örülni egy ilyen dolognak? - kérdeztem tőle.
- Brooklyn, beszélek vele. - mondta.
- De kérlek old meg! Nem vagyok készen egy újabb költözésre, de Emily-ért megteszem! - mondtam.
- Beszélek vele. - mondta, mire bólintottam.
Louis felment és Eleanorral maradtam.
- Ha ez a kis félkegyelmű gyerek és te megpróbáljátok tönkretenni a kapcsolatunkat, duplán fogsz szívni! Hidd el, nem foglak sajnálni! - fenyegetett Eleanor.
Eddig hozzám se szólt most meg rögtön így kezd?
- Nem szeretem Louist! - mondtam neki.
- Persze! - nevetett. - Nem érdekel mit érzel iránta, ha a közelében látlak, a barátaid bánhatják, aztán a kislányotok! - mondta.
- Anya! - szaladt hozzám sikítva Emily.
- Mi az Em? - guggoltam le hozzá.
- Én nem akarom ezt! - mondta és az arcát a vállamba fúrta.
Én magamhoz szorítottam és a hátát simogattam.
- Mit nem akarsz? - kérdeztem halkan.
Nem tudott válaszolni, hangosan zokogott. Én a feneke alá nyúlva felemeltem, de nem engedte el a nyakam. Úgy kapaszkodott belém, mint aki az életéért kapaszkodik. Én megpusziltam a kis fejét és bementem vele a szobámba. Óvatosan leültettem az ágyam végébe és pontosan elé ültem törökülésbe, így kicsit magasabb volt nálam, de a fejét lehajtva zokogott.
- Emily, édesem mi a baj? - kérdeztem és megsimogattam a karját.
Megtörölte a kis szemeit, majd szipogva nézett fel rám.
- Apa! - mondta szipogva.
- Bántott? - kérdeztem ijedten.
- Nem, dehogy! - rázta a fejét.
- Akkor? - kérdeztem.
- Nem akarom, hogy másik családja legyen! El fog felejteni, másik gyereke lesz, akit jobban fog szeretni! Nem akarom ezt! Én azt szeretném, ha így maradnánk! Így van egy apukám, egy anyukám, egy kutyusom, egy hercegnőm, egy Liam-em, egy Perrie-m, egy Dani-m és egy Kim-em! - mondta, mire rámosolyogtam.
- Ki a kutyus? - kérdeztem mosolyogva.
- Niall. Aranyos, vicces, kedves, sokat eszik, mindig éhes és mindig velem van. - mosolyodott el.
- És szerencsére szobatiszta! - mondtam, mire Em kuncogott.
- A hercegnőm Harry, mert hosszú a haja és szokott nekem balettozni a szobájában, de ez titok! - mondta és a mutatóujját a szám elé tette.
- Oké! - kuncogtam. - És Sophia-t és Eleanor-t hova sorolnád? - kérdeztem.
- A selejthez! - mondta, mire elnevettem magam. - Vagy ha Én vagyok a hercegnő, akkor Ők az alattvalóim! - mondta, mire felnevettem.
- Jól van kicsim! - simogattam meg a combját kuncogva. - És, ha Apának új családja lesz? - kérdeztem.
- Akkor lesz tesóm, akit ki fogok készíteni, ezt már elterveztem! - mosolygott, mire megint kuncogtam. - De Apa nem fog szeretni és meg se fog látogatni! És akkor nem lesz hercegnőm, kutyusom és Liam-em se! - mondta szipogva.
- Em, Apa biztos mindig szeretni fog téged és meg fog látogatni! - simogattam meg az arcát.
- Honnan tudod? - kérdezte szipogva.
- Mert ha nem látogat meg, elmegyek hozzá, megfogom a fülét és annál fogva vonszolom oda hozzád! - mosolyogtam rá, mire Em kuncogott.
- De attól még nem fog szeretni! - mondta és megint eleredtem a könnyei.
- Emily, akármi lesz, mindig a kislányom leszel! - lépett be a szobába Louis és leült mellém.
- Ez ellen már nem tehetsz semmit! - mondta sírva.
- Mily, te vagy a Hercegnőm! Mindig az leszel és mindig szeretni foglak! - csúsztatta nagy kezébe Emily kis kezét.
- Mily? - nézett kérdően Louisra az új becenevét hallva.
- Nem tetszik? - kérdezte tőle Louis.
- Így fogsz hívni Apa? - kérdezte tőle.
- Csak ha nem zavar! - mondta Louis mosolyogva.
- Ha te hívsz így, nem. - ült az ölébe Emily és szorosan magához ölelte.
Én köhintettem.
- Anya, természetesen úgy hívsz ahogy akarsz! - mosolygott rám.
- Akkor mostantól kolbász a neved! - mosolyogtam rá.
- Anya! - szólt rám szúrós szemekkel.
- Emily! - szóltam rá és ugyanúgy néztem rá, mert ezt tőlem tanulta.
Nem bírta tovább, felnevetett.
- Apa, el fogsz költözni a banyával és új családod lesz? - kérdezte Emily.
- Édesem, ez így van rendjén! - mondta Louis.
- De Én ezt nem akarom! - mondta és újra előkerültek a könnyei, majd az ölembe mászva a vállamba fúrta az arcát.
- Emily, nem maradhatunk egész életünkben egyedül! - mondtam a hátát simogatva.
- Miért nem házasodtok össze? - kérdezte ártatlanul.
- Mert már nem szeretjük egymást. - mondtam halkan.
- De régen szerettétek egymást! - mondta és ránk nézett. - Mi változott? - kérdezte.
- Minden. - mondta Louis.
- De akkor... - mondta szipogva. - Miért nem szeretitek egymást? - kérdezte sírva.
- Mert azóta megváltoztunk. - mondta Louis.
Pontosabban Ő! Én maradtam aki voltam.
- Most teljesen különválunk megint? - kérdezte szipogva. - Soha többet nem látlak? Majd az új lányodat fogod szeretni? Teljesen elfelejtesz? - kérdezte sírva Em.
- Emily, mindig szeretni foglak és soha nem foglak elfelejteni! - mosolygott rá Louis.
- Bárcsak tényleg így lenne! - sóhajtott.
- Így van! Ígérem, hogy mindig vigyázni fogok rátok! - mosolygott.
- Be is fogod tartani? - kérdezte.
- Igen. - bólintott Louis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése