5. rész - Jó újra látni!

Reggel szokásom szerint korán keltem. Beálltam a szekrényem elé, majd a ruháim között kutattam. Egy farmer,póló és rá egy pulcsi. A hajamat csak kifésültem és lementem. Még senki nem volt ébren. Főztem egy kávét, majd azt iszogatva ücsörögtem. Hallottam, hogy valaki morog. A lépcső felé fordultam. Magas alakja, mint mindig határozottságot tükrözött, de kezében a kislány édesen nevetgélt, amitől megenyhült és férfias vonásai ellágyultak. Testét pizsamája fedte kíváncsi szemeim elől.
-    Jó reggelt! - szólt oda nekem.
Én felébredtem az álmodozásból és ijedtemben a földre löttyent a kávé, ahogy összerezzentem férfias hangjára.
-    Jobbat. - mondtam, majd leszálltam a székről és egy papírtörlővel a kezemben tértem vissza a kávé pocsolyához.
-    Ne fáradj vele, majd a takarítónő feltörli! - mondta Louis.
Én letérdeltem, majd feltöröltem a foltot és kidobtam a papírt.
-    Anya, csinálsz reggelit? - kérdezte Emily.
-    Emily, elmegyünk valahova reggelizni egy barátnőmmel! - mosolyogtam rá.
-    Akkor felmegyek öltözni! - mosolygott.
-    Oké. - mosolyogtam rá, majd felszaladt.
Ketten maradtunk és beállt a hatalmas csönd. Zavart. Idegesítően csöndes volt minden. Louis engem nézett, de nem szólt hozzám. Én felé se pillantottam, de éreztem kíváncsi szemeinek nyomát a bőrömön. Emily hirtelen elkezdett leszaladni, de megbotlott és már esett is. Én egyszerre kezdtem rohanni Louisval. Ő előbb ért oda. Elkapta Emily karját, majd mikor Én is odaértem, megsimogattam az arcát. Emily felnevetett.
-     Kicsim, ne rohangálj mindig! - szóltam rá.
-     Ez egy jó tanács Anyu! - nevetett.
Én elnevettem magam, majd levettem a lépcsőről és a bárszékekhez szaladt. Én a fejemet ingatva ültettem fel magam mellé. Louis visszament a pult másik felére, vagyis szembe volt velünk.
-     Apa megkóstolhatom? - mutatott Louis kávéjára.
-     De csak egy kortyot, különben nem tudunk elkapni! - tolta elé a bögrét Louis.
Emily óvatosan a szájához emelte, majd belekortyolt. Mikor megérezte az ízét, fintorogva köpte ki egyenesen az apja arcába.
-     Emily! - nevettem.
-     Ez borzasztó! - törölte meg a száját.
Mikor meglátta Louist, hangos kacagás tört ki belőle és belengte az egész konyhát.
-     Apa! - nevetett hangosan, de emiatt nem tudott kinyögni egy mondatot sem.
Én is elnevettem magam.
-     Én leköptelek! - nevetett még hangosabban és majdnem leesett a székről.
-     Igen Emily, így történt! - mondta összeszorított szemekkel, hogy ne folyjon bele a kávé.
Én nevetve vettem a kezembe papírtörlőt.
-     Emily, te öltözz át! - mondtam neki, majd a papírtörlőt négybe hajtogatva léptem Louis elé. - Tudod, ehhez hozzá fogsz szokni! - mondtam nevetve, majd letöröltem az arcát.
-     És mit kell még megszoknom? - kérdezte.
-     Az autó tele lesz morzsával, játékokkal és szeméttel. Minden étkezés után nézd meg, hogy maradt-e az autóban valahol kaja, mert Kim kocsijába belerohadt egy szendvics. - mondtam és elnevettem magam, de közben Louis arcát törölgettem. - Meg kell tanulnod elaludni egy olyan ágyba, ami tele van játékokkal. Meg kell szoknod, hogy a fésűd tele lesz babák és műanyag pónik hajával. Az ilyen helyzeteket okosabb elkerülni és soha nem szabad megvenni a legdrágább babát, mert az csak szép, de nem tud semmit! - mondtam, majd sóhajtottam. - Ennyi. - mondtam mosolyogva.
-    Majd hozzászokom. - mosolyodott el.
-    Ma kezdheted! - mosolyogtam rá, majd kidobtam a papírtörlőt és elővettem egy másikat, amit enyhén benedvesítettem. - Nyugodtan vigyázhatsz rá, amíg Én elmegyek egy kávézóba. - mosolyogtam, miközben letöröltem az arcát.
-    Oké. - bólintott.
-    De ne keverd semmilyen hülyeségedbe bele! - böktem meg a mellkasát a mutatóujjammal.
-    Oké. - bólintott mosolyogva.
Végül Emily Louisval maradt Én, pedig mikor megérkezett Perrie, beültem mellé.
-    Szia! - mosolygott rám és megölelt.
-    Szia! - mosolyodtam el.
-    Nem úgy terveztem, hogy az autóban faggatlak, de nem akarok tovább várni! - sürgetett, mire elmosolyodtam.
-    Tudod, van egy gyerekünk! - vallottam be neki.
-    De mikor mondtad el neki?! Vagy mi?! - láttam rajta, hogy őszintén ledöbbent.
Éppen, hogy kiértünk az utcánkból, Perrie félreállt és döbbenten nézett rám.
-    Perrie, csak egyet kérek! - néztem rá őszinte fájdalommal.
-    Megteszem! - mosolyodott el. - Kérlek, Zayn ne bántsa a fiúkat! - néztem rá remegve. - A lányom imádja őket és nem szeretném elmondani a 4 éves kislánynak, hogy az apja és az apjának a baráti meghaltak és soha többet nem találkozhat velük! - mondtam sírva.

Danielle

-    Brooklyn, erről fogalmam sem volt! Próbáltam megállítani Zaynt, de most már biztosan nem hagyom, hogy hozzájuk érjen! - bólintott és megsimogatta a karom. - Ígérem! - mosolyodott el.
-    Köszönöm Perrie! Nagyon jó végre egy lánnyal beszélni erről. Kimmel régen találkoztam, mert nem nagyon szeret odajönni. - mondtam és a könnyeimet törölgettem.
-    Megértem. - bólintott.
-    Sajnálom, hogy itt bőgök, pedig csak most találkoztunk. - töröltem le gyorsan a könnyeimet.
-    Semmi baj! - mosolygott rám. - Viszont nem baj, ha valaki csatlakozik hozzánk? - kérdezte mosolyogva, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.
5 perccel később már egy emeletes ház előtt álltunk meg. A házból Danielle lépett ki mosolyogva. Danit még Perrie előtt ismertem meg. Mindig találkoztunk, mikor a fiúk összefutottak és engedték, hogy velük menjünk. Danielle ugyan azért szakított Liammel, amiért Én Louisval. Mikor beült, mosolyogva megölelt.
-    Mi a helyzet veled? - kérdezte tőlem mosolyogva.
-    Van egy lánya! - közölte Perrie.
-    Micsoda? Igaz? - nézett rám hatalmas szemekkel Dani.
-    Igen. - bólintottam mosolyogva.
-    Mi a neve, kitől van?! Hol laktok, ilyenek?! - kérdezte izgatottan.
-    Mesélek róla majd, jó? - kérdeztem mosolyogva.
-    Oké! - bólintott Dani.
Pezz egy kis kedves kávézó előtt parkolt le. Bementünk, leültünk és ahogy megérkezett a rendelésünk elkezdtünk beszélgetni.
-    Tehát, akkor az első és legfontosabb kérdésem, hogy mi a neve? - kérdezte mosolyogva Dani.
-    Emily. - mosolyogtam rájuk.
-    Emily? - kérdezte Perrie.
-    Emily Tomlinson. - mondtam a végét halkabban, de hallották.
-    Micsoda? - kérdezte ijedten Dani.
-    Jól hallottad. - mondtam és bólintottam. - Most náluk lakunk. - mondtam.
-    És Louis jó apa? - kérdezte Pezz.
-    Hát, vannak már érdekes történetek! - kuncogtam. - Amúgy, igen. - mosolyogtam. - Nem gondoltam volna, hogy jól sül el! - mosolyogtam rájuk.
-    Mesélj! - mosolygott kíváncsiságtól csillogó szemekkel Pezz.
-    Ma például reggel Emily megkérte Louist, hogy adjon neki a kávéjából, hogy megkóstolja. Emilynek nem jött be és kiköpte, egyenesen Louis arcába. - nevettem.
-    Már bírom a kislányt! - nevetett Dani.
-    Tegnap meg új apát akart keresni! - nevettem. - Louis nem engedte, hogy vele aludjon, mert Eleanorral akart, de Emily sírva jött le, aztán végül együtt aludtak. - nevettem.
-    És közölte a lányod, hogy új apát keres?-  kérdezte nevetve Pezz.
-    Igen! - nevettem.
Daniból is kitört a nevetés.
-    Találkoznom kell ezzel a kislánnyal! - nevetett Dani.
-    Tényleg találkozhatunk vele?-  kérdezte izgatottan Pezz.
-    Persze, végre lát normális nőket! - nevettem.
-    Tényleg Eleanor-ra és Sophia-ra hogy reagált? - kérdezte Dani.
-    Sophi- val még annyira nem is lett volna baj, de Eleanor-hoz hozzá se szól. De meg tudom érteni! Louis ölelgeti, meg csókolgatja közbe egy 4 éves kislány szemében elég ijesztő! - mondtam.
-    És hogy találkoztak? - kérdezte Pezz.
-    Egy cukrászdában dolgoztam Kimmel és mindig jött be velünk Emily is. - kezdtem. - És mindig mi zártunk. Már be voltunk zárva, Emily szaladgált az asztalok között, mi már takarítottunk, mikor hallom, hogy csilingel a csengő. Odamegyek, majd látom, hogy a csöpp kislányom a 4 sráccal szemben ott áll karba tett kézzel és nagyban magyaráz valamit az apjának. - mondtam. - Bennem megfagyott a vér! Ott állt nagy bátran 4 bűnözővel szemben, akiknek már a kinézetük is ijesztő és magyaráz. - mondtam, majd elnevettem magam. - Aztán mikor először látogatott meg Louis, annyira cukik voltak! Egyáltalán nem illetek össze! - nevettem. - Mégis az volt az egészben az aranyos, ahogy Louis azzal a kemény kinézetével, öltözteti rózsaszínbe a kislányát. - nevettem.
-    Jaj, istenem! - fogta az arcát mosolyogva Pezz. - De édes lehetett. - mosolygott.
-    Mikor először találkozott rendesen a többiekkel, akkor voltunk először a házukba, mindenkit megölelt. - mondtam.
-    De édes lehet! - mosolygott Dani.
-    Aha, de nekem lefagytak a végtagjaim! - mondtam nevetve.
-    Na induljunk, nem bírom tovább látnom kell a porontyot! - mosolygott Pezz.
-    Úgy volt, hogy jön, de gondoltam, ha már van apja vigyázzon rá! - nevettem, majd a táskámat a vállamra kapva elindultunk.
Az úton végig Emilyről kérdezgettek. Mikor megérkeztünk, elővettem a kulcsom és benyitottam.
-    Anya! - kiabálta Emily.
-    Na, Ő az! - mosolyogtam a lányokra.
Rohant hozzám, majd az ölembe kaptam.
-    Sziasztok! - mosolygott a lányokra.
-    Szia Emily! - mondták egyszerre.
-    Anya nagyon sokat mesélt rólad! - mosolygott rá Pezz.
-    Ti kik vagytok? - kérdezte mosolyogva, majd letettem.
-    Én Danielle Ő, pedig Perrie. - mosolygott Dani.
Emily megölelte őket.
-    De hívj csak Daninak. - mosolygott rá.
-    Engem, meg Pezz-nek! - mosolygott a szöszi is.
-    Én meg Emily vagyok és csak Emily és ennyi! - mondta, mire elnevettük magunkat.
-    Emily, ugye nem ettél rengeteg csokit? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.
-    Hát nem, mert Niall megengedte és vele ettem volna, de Apa észrevett minket! - komorodott el.
-    És Ők hol vannak? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Bújócskázunk, de sehol sem találom őket! - rázta a fejét.
-    Emily, kiabáld, hogy itt vannak csúnya bácsik! - mondta nevetve Pezz.
-    Itt vannak csúnya bácsik és el akarnak vinni! - sikította Emily, mire előrohantak mind a 4-en.
Mi, csak nevettünk.
-    Emily, ilyet többet nem kiabálhatsz, főleg ha itthon vagyok, mert valószínű azonnal bepisilek, oké? - kérdeztem tőle, mire kettőnkön kívül mindenki nevetett.
-    Oké. - bólintott mosolyogva.
-    Most nem Én tanítottam csalásra! - mosolygott rám Louis.
-    Akkor a múltkor te voltál! - mutattam rá diadalittas mosollyal.
-    Apa, ez most béna volt! - rázta a fejét Emily.
-    Sziasztok! - mosolygott Dani és Pezz.
-    Helló! - mosolyogtak a fiúk, majd ölelkezés következett.
Emily közben ráült a lábamra és átkarolta azt.
-    Most így hova menjek? - kérdeztem tőle nevetve.
-    Harry így vitt fel az emeletre! - mondta és mosolyogva nézett Harryre.
-    Én viszont az anyád vagyok és lusta, tehát maximum a kezemben, a nyakamban, vagy a hátamon viszlek fel! - állítottam fel a kezénél fogva.
-    Oké. - morgott karba tett kézzel, majd a hátával nekem dőlt.
-    Louis, tényleg nem engedted, hogy csokit egyen? - kérdeztem tőle meglepetten.
-    Nem! - mosolygott büszkén.
-    Nem rossz! - bólogattam elismerően.
-    De most ehetek csokit? - nézett fel rám a két szép szemével Emily.
Én összenyomtam az arcát a kezemmel mosolyogva.
-    Most mond! - kértem mosolyogva.
Így csak valami dünnyögést értettünk.
-    Nem értettem rendesen! - nevettem.
-    Anya! - vette el a kezem. - Ehetek csokit? - kérdezte.
-    Igen, tessék! - adtam neki egyet a táskámból.
-    Király! - mondta, majd berohant a nappaliba és fekvő helyzetben ráugrott az egyik lábát, pedig feldobta a támlára.
-    Ez ki? - kérdeztem a fiúkon végignézve.
-    Ez Liam. - vágta rá Dani.
-    Kösz! - mondta nevetve Liam.
-    És ez kényelmes? - mutattam a kanapén heverő lányra.
-    Aha! - dünnyögte teli szájjal bólogatva.
-    Akkor most rád fogok ugrani! - mondtam, majd odaszaladtam hozz.
Emily sikított, de közben nevetett. Én gyorsan a hátamra kaptam, mint egy zsákot és nevetve mentem vissza a többiekhez, akik kört alkottak.
-    Tudod mit csinálnak a rossz gyerekekkel? - kérdeztem.
-    Nem, de nem is akarom! - sikított nevetve.
-    Pedig most megtudod! - nevettem.
-    Ne! - sikított.
-    Megvédelek! - vette át tőlem Harry.
-    Tényleg? - kérdezte elmosolyodva.
-    Nem, majd Én csikizlek halálra! - mondta Harry, majd felrohant vele az emeletre.
-    Ha az utcán látom, akkor is rájövök, hogy Tomlinson poronty! - mosolygott Dani.
-    Pedig tegnap le akart cserélni! - sóhajtott Louis, majd elmosolyodott.
-    De Én Lyn-t is látom benne! - ölelt magához Pezz.
-    Én meg most már Niallt és Liamet! - nevettem rájuk nézve.
-    Bocs. - mondták egyszerre.
-    Eddig is rossz gyerek volt! - legyintettem.
-    Akkor nem haragszol? - kérdezte mosolyogva Niall.
-    Mit lehet vele tenni? Tomlinson! - legyintettem mosolyogva, mire megöleltek.
-    Lyn, úgy megnéztelek volna mikor Emily kisbaba volt! - mosolygott rám Dani.
-    Nem hinném! - nevettem. - Azt se tudtam, hogy a fejem merre áll! - nevettem.
-    És hogy állsz pasi téren? - karolta át a nyakam Pezz.
-    Te eddig hol voltál Édesem? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-    Tudom, hogy lefoglalt vagy, de nem adhatod fel! - mosolygott rám. - Nem öregedhetsz meg egyedül!
-    Van egy lányom! - mondtam.
-    De se barátod se férjed! - mondta.
-    Pezz, ha lenne nyilván nem itt lennék! - mondtam karba tett kézzel.
-    Hanem? - kérdezte.
-    Valahol egészen máshol egy hatalmas házban, kutyával! - mosolyodtam el. - Csak nem egy tündérmesében élek! - mondtam.
-     Én sem! - mosolygott.
-     Örülj, hogy van valakid! - mosolyogtam rá. - Valaki, aki szeret, vigyáz rád és nem hagyja, hogy hülyeségeket csinálj! - néztem rá mosolyogva. - Nekem az első kettőre kevésbé, de a harmadikra igazán szükségem lenne, már elég régóta! - nevettem el magam.
-     Mikor volt utoljára barátod? - kérdezte.
-     Mikor terhes voltam. - mondtam.
Nem igaz, Louis volt az utolsó, de nem akarom, hogy ezt Ő megtudja!
-     Az legalább 4 éve volt. - mondta Perrie.
-    Tudom, de nem lenne időm randizgatni, meg ilyenekre! Van egy lányom, akinek van egy apja, aki folyamatosan bajba kever! - mondtam és mérges pillantást mértem Louisra.
-     Lehet, hogy az embered előtted van! - mosolygott.
-     Te vagy előttem! - horkantottam.
-     Lyn, ne légy már ilyen! - mosolygott, majd megfogta a kezem. - Valakinek te vagy a hercegnője! Valaki biztosan téged akar látni hatalmas fehér ruhában! Valaki veled akar majd gyerekeket! - mosolygott és megforgatott.
-     Ugyan már! - sóhajtottam. - Nincs bennem semmi különleges! Akárhol elmegyek átlagnak! Rám se pillantanak az emberek, csak elhaladnak mellettem, mintha szobor lennék! - mondtam neki és a nappaliban leültem a kanapéra.
-     Lehet, hogy ez a baj! - mondta mosolyogva Dani.
-     Brooklyn, nem vagy átlagos! - mosolygott rám Liam.
-     Nem így értettem! Az életem cseppet sem átlagos! A kinézetem annál inkább! - mondtam.
-     Lehet, hogy a különleges életed jelenti a különlegességet benned! - mosolygott Dani.
-     Valami jó biztosan van abban, hogy ennyire különleges, nem? - kérdezte mosolyogva Pezz.
-     Nem vagyok egyedül, nincsenek unalmas napjaim. - mondtam.
-     Próbáld az egészet vidáman nézni! Régen sokkal vidámabb voltál! Mikor Emily a közeledben vagy, mindig visszajön a régi éned! - mosolygott Liam, majd elgondolkozott. - Akkor annyira hasonlítotok! Olyankor te is kislányos vagy! - mosolygott.
-     Mi lenne, ha előcsalnád magadból azt az Éned? - mosolygott Dani.
-     Nem. - ráztam a fejem. - Nincs! - mondtam határozottan. - Egyszerűen meghalt. - mondtam, majd bólintottam.
-     De miért? - kérdezte Pezz.
-     Nem voltam elég erős! - mondtam. - Túl sokat sírtam, túlságosan kötődtem az emberekhez! Így sokkal jobb, nem tudok pofára esni. - magyaráztam.
-     De ez nem megoldás! Ha pofára esik az ember, a legnagyobb dicsőség, ha utána feláll és folytatja az életét! - mondta Dani.
-     Emberek, van egy lányom! - mondtam idegesen. - Nem szórakozhatok, nem tűnhetek el, mióta terhes voltam, nem mentem bulizni, sem szórakozni! Nem tudok, nincs rá időm se és energiám se! - mondtam. - De hogy jöttök ahhoz, hogy megmondjátok, mit kéne csinálnom?! Jó így nekem! - akadtam ki, majd a tornacipőmbe belebújva kiviharzottam.
A hideg megcsapta az arcomat, de nem zavart. Bátran csaptam be magam után az ajtót, majd vágtam neki Londonnak. A kezeim ökölbe szorultak az idegtől. Nem volt rajtam se kabát, se pulóver. Meggondolatlan döntés volt így eljönni. Közben futni kezdtem. Mikor elfáradtam, már csak sétáltam lihegve. Leheletem mint a cigifüst, nyomot hagyott a tiszta levegőben. Hirtelen egy autó állt meg pontosan mellettem. Már az autót is megismertem, de mikor a sofőr szikrázó kék szemeibe néztem, tudtam, hogy haza akar vinni. Én megindultam gyorsabban és elnéztem.
-    Brooklyn, állj meg! - kiabált utánam.
Nem érdekelt, mit mond. Bár értelmetlen volt, mégis futni kezdtem. Hátra se néztem. Egyenletes lépéseinek zaját hallottam, ami néha a nevemmel párosult.
-    Brooklyn, állj meg! - ugrott elém és a vállamnál fogva elkapott, maga felé fordított és szigorú kék tekintetét az enyémbe fúrta. - Mi ütött beléd? - kérdezte.
-    Te! - löktem meg a mellkasánál. - Tudod, az akit te ismertél régen, tudod mikor még normális voltál, az nincs! Te ölted meg! Összetört és elásta magát! Megölted a szavaiddal! Porig aláztad! - mondtam és megremegett a hangom, de erős akartam maradni. - Tudod, az a lány hitte, hogy azzal a fiúval fog megöregedni! - mondtam a fiatal énjeinkre célozva.
-    Tudod te mennyit szenvedtem?! - kiabált velem. - Hetekig nem jöttem ki a szobámból és nem szóltam senkihez! Kibaszott szerelmes voltam! De nem vagyok, mert ez, akit most látok már nem is tudom ki! - nézett végig rajtam. - Átlag! - kiabálta. - Jól mondtad, te vagy az átlag, akit sose nézne meg egy épp eszű férfi, mert ott halad a csordájával és sodródik az árral! - üvöltötte az arcomba.
-    Ezzel ölted meg Őt akkor! Megaláztad és összetörted! Azt kérted, bízzak benned, ugye?! - kérdeztem elhalkulva.
-     Igen, ezt kértem. - bólintott. - Most is ezt akarom, mert így nem tudlak megvédeni! Ha nem bízol meg bennem, nem megy! - mondta.
-     Akkor próbáld meg elnyerni a bizalmam! Ne úgy, hogy üvöltve alázol meg! - mondtam.
-     Ülj be! - mondta szigorúan.
Én bólintva ültem be az anyós ülésre. Utáltam, hogy visszavisz oda. Messzire akartam kerülni onnan. Mikor megálltunk, kipattantam a kocsiból és betűztem a házba. Nem akartam kettesben maradni vele. Lerúgtam a cipőm, majd elindultam az emeletre.
-     Sajnálom Lyn, nem tudtam, hogy rosszul érint! - mondta Pezz.
-     Nem haragszom! - mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Köszönöm, hogy vagy nekem! - mondtam halkan.
-     Hé, Én is! - jött Dani. - Én is sajnálom, nagyon! - mondta.
-     Gyere! - hívtam az ölelésbe.
Közben néha beleremegett a lábam. Hirtelen egy zörrenés zavarta meg a pillanatot, mire egész testemben összerezzentem.
-     Brooklyn! - kiabálta a nevem.
Én óvatosan indultam felé.
-     Miért tetted? - kérdezte, mikor közelebb értem. - Ha szerettél, miért szakítottál velem? - kérdezte.
-     Mert nem hallgattál rám és nem akartalak többször kirángatni a rendőrségről! - mondtam.
-     De te is szenvedtél, azt mondtad! - nézett rám kemény pillantással.
-     Igen, de kibírtam. - mondtam határozottan.
-     Elaludt. - jött le Harry.
-     Te el tudtad altatni ebéd után? - néztem rá hatalmas szemekkel.
-     Igen. - mosolyodott el.
-     Harry, király vagy! Imába foglalom a neved! - mosolyogtam rá. - Mostantól ez lesz a feladatod! - mosolyogtam rá.
-     Köszönöm! - vigyorgott büszkén.
-     Az első ember, akitől valami jót is tanult ez a gyerek! - mosolyogtam.
-     Lyn, akkor mi megyünk! - mosolygott Dani.
-     Örülök, hogy találkoztunk! - szorítottam őket magamhoz.
-     Én is! - mosolygott Pezz. - És nem felejtettem el, kérésed számomra parancs! - mondta az ajtóból.
Üresség lett, nem is kicsi. Csönd lett. Leültem a pulthoz egy bárszékre és csak néztem ki a fejemből. Néha jól esik ez. Viszont ezt a csöndet egy határozott hang törte meg,
-     Brooklyn, beszélnünk kell! - szólt Louis.
Én felé fordultam és kíváncsian néztem rá.
-     Igen? - húztam fel a szemöldököm.
-     Holnap valahova vidd el Emilyt. - mondta.
-     Miért? - kérdeztem szúrós pillantással.
-     Semmi közöd hozzá! - szólt idegesen.
-     De van! Az Én lányom is! Itt lakom, tudni akarom mi lesz itt! - mondtam határozottan.
-     Valószínű, hogy semmi, de a biztonság kedvéért vidd el, de te legyél itt! - jelentette ki.
-     Miért? - kérdeztem.
-     Mert azt mondtam! - mondta idegesen, de folyamatosan nyugtatta magát.
-     Nem vagy a főnököm! - mondtam gonosz mosollyal.
Tudtam, hogy meg tudna ütni, de nem fog és nem mer.
-     Nem vagyok, viszont az lesz amit Én mondok! Te nem kérdezel vissza, kussolsz és csinálod, amit mondtam, megértetted?! - kérdezte idegesen.
Én felhúzott szemöldökkel néztem végig rajta.
-    A nézésed megvetést tükröz! - mondta.
-    A legjobbtól tanultam! - mosolyodtam el.
-    Azért nem, mert téged talán megismernek, viszont a gyerekről fogalmuk sincs! - mondta.
-    Rendben. - bólintottam.