23. rész - És ha aranyos leszek?

Louis egész bandája jött velünk haza, ami nem igazán tetszett, de ha Ő így akarja... úgy sincs beleszólásom, minek nyekeregjek!
Mikor megérkeztünk, sóhajtottam egyet, majd levettem a csizmám, a kabátom és a sapkámat, majd csöndben, a sötétben osontam a konyhába, elloptam egyet a sütik közül, majd mosolyogva szaladtam fel. Benyitottam a szobámba, majd gyorsan be is csuktam az ajtót. Mosolyogva léptem a szekrényem elé és kivágtam az ajtaját. Kivettem egy cicanadrágot és egy nagyon meleg zoknit és felvettem azokat. Beléptem a fürdőbe, majd összekötöttem a hajam. Kopogtak, ezért vidáman szaladtam le.
Perrie rohant be Louis-val és a haverjaival nem törődve és elém lépett.
-  Szia Pezz! - mosolyogtam rá és megöleltem.
-  Túl korán jöttem? - fordult Louis felé, mire értetlenül néztem rájuk.
-  Nem az Én hibám! - nézett rá Lou, majd rám néztek mindketten.
-  Mi van? - kérdeztem ijedten. - Ez nagyon nem tetszik!
-  Semmi... - kuncogott Perrie.
-  Pezza! - néztem rá szigorúan.
-  Csak izé... - kuncogott.
-  Tuti, hogy ez valami olyasmi, amiről nem akarok hallani! - sóhajtottam.
-  Én azt hittem, hogy ti lefeküdtetek, de akkor nyilván nem így viselkednél. - nyögte ki, mire mérges lettem.
-  Mi a jó szent ég mondta neked, hogy így volt, vagy így lesz?! - kérdeztem idegesen.
-  Nem volt se szent, se ég. - mondta Louis vigyorogva.
-  Nem értem, miért nem tudja felfogni senki, hogy ilyesmi nem fog megtörténni! - fogtam a fejem. - Nem, és kész!
-  Mert mind tudjuk, hogy így lesz! - vigyorgott Louis még mindig. - Tudom, hogy csorog a nyálad, amikor póló nélkül látsz! - kacsintott.
-  Annyira elviselhetetlen vagy! - morogtam, majd idegesen betrappoltam a konyhába.
Elvettem egy sütit, egybe a számba tömtem, majd fel akartam menni, de ahogy elmentem Louis mellett, elkapta a karom és magához rántott. Próbáltam volna valahogy eltávolodni tőle, de mivel teli volt a szám beszélni sem tudtam és azért Louis jóval erősebb nálam.
-   Nem szöksz meg! - mondta és hátulról átölelt.
-   Mik lesznek még itt! - kuncogott Pezz.
-   Semmi. - közöltem és kibontakoztam Lou öleléséből, bár jólesett, de sokkal jobb, ha akkor csinálja ezt, amikor kettesben vagyunk.
-   Nem voltál mindig ilyen makacs. - ingatta a fejét Louis. - Sőt, régen Te ölelgettél engem.
-   Régen mindig normális voltál! - közöltem karba tett kézzel. - Most már csak ritkán, igazán véletlen vagy az.
Ő nevetve ingatta a fejét.
-   Brook, elviszlek valahova mondjuk holnap. - vigyorgott, majd egyik kezemet megfogta és óvatosan húzott magához, amit engedtem neki, majd a kezemet, amit fogott a vállára helyezte és mindkét kezét a derekamra csúsztatta le. - És normális leszek.
-  Hova viszel? - kérdeztem, mire újra elmosolyodott.
-  Tetszeni fog, ígérem. - kacsintott, majd éreztem a rengeteg tekintetet rajtunk, így az arcomat szégyenlősen Lou mellkasába fúrtam.
-  Brooklyn, ez annyira tipikus volt. - nevetett Perrie, mire kuncogtam.
-  Ugye nem fújod belém az orrod? - kérdezte Louis felhúzott szemöldökkel szórakozottan, mire elléptem tőle és meglöktem.
-  Nem. - forgattam meg a szemem és halkan elnevettem magam, majd Pezz kezét megfogva elindultam föl a lépcsőn.
-  Mesélj Lyn! - pattant az ágyamra vigyorogva.
Én nagy mosollyal csuktam be az ajtót és felé fordultam.
-  Szerelmet vallott nekem. - mondtam vigyorogva. - De még igazán magam sem fogtam fel ezt a tényt.
-  Mármint ez a Louis Tomlinson?! - csodálkozott, mire bólogattam mosolyogva. - Te jó ég! - sikította. - Ez annyira... - nem tudott semmit megfogalmazni, így megint sikított. - És olyan cuki volt, mikor elhívott randizni! - vigyorgott, mire kuncogtam.
-  Most nagyon fura, mert mikor kettesben vagyunk, szinte teljesen visszatér a régi Louis, ugyanakkor megmarad a macsó, bűnöző is és kb. a kettő keveredik... És ez azért elég jó. - kuncogtam.
-  Még sosem hallottam tőled, hogy egy férfit is dicsérnél! - nevetett. - Szerelmes vagy! - sikított megint.
-  Pezz, kuss! - szóltam rá. - Ez nem vicces és nem kell üvölteni! - ráztam a fejem.
-  De ezt üvölteni kell, mert fogadni mernék, hogy soha nem voltál szerelmes másba, csak Louis-ba! - vigyorgott. - És azóta, hogy akkor szakítottak régen, nem volt pasid, sem semmi ilyesmi.
-  Hát... nem, de... - mondtam volna, de közbe vágott.
-  Nincs de, igazam volt! - vigyorgott. - Annyira tudtam! - kezdett ugrálni az ágyamon.
-  Perrie, nyugi! - nevettem rajta.
-  Lyn, rohannom kell, mert megígértem Zayn-nek, hogy főzök neki, de majd találkozunk! - ölelt meg, majd leugrott az ágyamról és kirohant a szobámból, majd le a lépcsőn.
Én nevetve mentem utána. Mikor leértem, éppen akkor lépett ki az ajtón, majd becsukta maga után. Hirtelen két kar ölelt át hátulról, majd arcát a nyakhajlatomba fúrta és már az illatáról felismertem, ki az, ne meg persze a tetoválásokról, amiket titokban imádtam.
Kuncogva döntöttem a fejem óvatosan az övére, majd a jobb kezén a madár tetkóját simítottam végig, majd körberajzoltam az ujjammal.
-  Tetszik? - morogta a nyakamba.
-  Mindegyik. - mondtam halkan.
-  Ennek örülök. - mondta és a hangján hallottam, hogy elmosolyodik, majd egy óvatos csókot hagyott a nyakamon, amitől libabőrős lettem, amin halkan nevetett.
-  Louis, ezt tényleg miattam csináltattad? - mutattam a jobb kezén lévő kötél tetkóra.
-  Igen. - mondta halkan.
-  És nem bántad meg? - kérdeztem halkan.
-  Soha. - mondta, majd pár perc múlva újra megszólalt. - Gondoltad volna, hogy valaha így fogsz állni egy bűnöző, börtönből szökött férfi karjaiban és nem fogsz félni, sőt élvezni fogod?
-  Nem gondoltam, csak titokban reméltem. - mondtam halkan, mire elvigyorodott és egy puszit nyomott a fülem mögé.
-  Ez jól esett az egómnak. - mondta szórakozottan, mire halkan elnevettem magam.
-  Ezt a Louis-t nagyon szeretem. - mondtam halkan mosolyogva.
-  Miért, ez milyen Louis? - kérdezte szórakozottan.
-  Ez a vonzóan veszélyes, mégis aranyos és szerethető. - mondtam halkan, de nagy mosollyal.
-  Ó, hát örülök, hogy bejön ez a Louis, mert addig marad, amíg veled lehet. - mondta, majd végigpuszilgatta a nyakam.
-  Louis! - szóltam rá.
-  Tudom, hogy tetszik neked és nem azért szólsz rám, zavar, hanem azért, mert el sem tudom képzelni mennyire élvezed ezt és nem akarsz az ágyamban kikötni. - mondta a pontos igazságot.
-  Hát... ez igaz, de... - motyogtam, viszont semmit nem tudtam mondani.
-  Tudtam. - mondta halkan nevetve, majd megint megpuszilta a nyakam.
-  De nem érdekel? - kérdeztem mosolyogva.
-  Ha nem érdekelne, már nem itt állnánk. - mondta halkan, mire kirázott a hideg, amin megint jól szórakozott. - Úgy ítélem meg, hogy most már tényleg megbízol bennem. - simogatta meg az arcom.
-  Túlságosan is... - motyogtam a csuklómra utalva.
-  Soha többet nem teszek veled semmi ilyesmit! - mondta halkan, majd megsimogatta minkét csuklóm.
-  Miért nem lehetek normális? - sóhajtottam.
-  Normális? - kérdezte értetlenül.
-  Miért nem vagyok a lányommal és a családommal? Miért kell nekem veled lennem?
-  Tudod, ezeket csak is magadtól kérdezd! - mondta elmosolyodva és egy puszit nyomott az arcomra.
-  Mert szeretlek. - súgtam nagyon halkan, hátha nem hallja meg, de a távolság nem volt elég ehhez.
-  Ezt örömmel hallom. - mondta mosolyogva, majd elhúzta a pólómat és a vállamra is nyomott egy puszit.
-  Nem lenne rossz, ha ezt befejeznéd. - motyogtam, mire elnevette magát.
-  De tudom, hogy tetszik neked! - vigyorgott. - Túlságosan is tetszik, ezért szeretnéd, hogy befejezzem. Nem akarod, hogy... - mondta volna, de közbe vágtam.
-  Nem. - vágtam rá és elléptem tőle.
Ő elnevette magát, majd megfogta a kezem és a nappaliba húzott. Beültünk a haverjai közé, de Én kb. kettő perc után elültem Lou mellől az egyik fotelbe, ahol perceken belül elaludtam.

-  Brook! - hallottam Louis hangját, de inkább befelé fordultam a fotel háttámlája felé. - Mivel tudnálak rávenni, hogy ne egy fotelben nyomorogva aludj tovább? - sóhajtott.
Én csöndben megráztam a fejem.
-  És ha aranyos leszek? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy elmosolyodik, mire elmosolyodtam és vállat rántottam. - Brook... - kezdett aranyosan nyafogni, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire nőtt a mosoly az arcomon. - Jó, akkor fel sem kell kelned! - mondta, majd óvatosan a kezébe vett.
Csöndben visszaült a kanapéra két haverja közé, miközben Én az ölében pihentem. Az egyik szememet résnyire nyitottam, majd a kanapé háttámlájáról magamra rántottam a pokrócot, majd elhelyezkedtem Lou ölében.
A fejemet a nyakhajlatába fúrtam, míg a bal kezemmel átöleltem, a lábaimat pedig behúztam és teljesen hozzá bújtam.
-  Tommo, csak nem megpuhítanak? - röhögött az egyik haverja.
-  Nem bánom, ha ilyen módon teszik. - csúsztatta a bal kezét a pólóm alá és a hátamat kezdte cirógatni, mire jóleső sóhaj szakadt ki belőlem, majd egy óvatos puszit nyomtam a nyakára.
A kezét óvatosan a melltartóm pántjához csúsztatta, majd kipattintotta azt és levette rólam, majd kihúzta a pólóm alól és a háta mögé hajította, mire halkan nevettem.
-  Hidd el, így sokkal szebb vagy! - mondta mosolyogva.
-  Nem hiszem. - kuncogtam, majd a másik kezével a fejemet simogatta és nyomott rá egy puszit.
-  Aludj Brook. - motyogott, mire mosolyogva csuktam le a szemeimet újra és hamar elaludtam.