2016. április 22., péntek

21. rész - A herceg és a hercegnő

Reggel arra keltem, hogy Louis a karomat cirógatja.
Ez megmosolyogtatott, de a tegnap miatt még haragudnom kellett volna rá...
-   Louis! - szóltam rá szigorúan, de titokban a hasamban elszabadult a pokol, nem pillangók repkedtek benne, hanem szárnyas orrszarvúk.
-   Mi az? - kérdezte szórakozottan és folytatta az eddigi tevékenységét.
Én távolabb akartam gurulni tőle, de arról megfeledkeztem, hogy éjszaka is ez volt a tervem és már az ágy legszélén voltam, így mikor leestem volna, Louis elkapott egy kézzel.
-   Rossz ötlet Csillagom. - húzott vissza, közel magához szórakozott vigyorral.
Igazából nagyon tetszett, hogy ennyire édes és kedves, de be kellett valljam magamnak, hogy az ijesztő oldalába is beleszerettem.
Könnyedén maga felé fordított, így az arcunk kb. 2 centire volt egymástól. Láttam, ahogy vigyorogva végigméri az arcom többször.
-   Tudod az egyik legfontosabb tanácsom az lesz Emily-nek, ha majd nagy lesz, hogyha egy olyan alak, mint Te, becézgeti, akkor hátra se nézzen, csak fusson. - mondtam, majd elmosolyodtam. - Nekem is ezt kéne tennem.
-   Egy olyan alak, mint Én? - kérdezte mosolyogva és látszott rajta, hogy valamiért egészen bejött neki ez a kijelentés. - Milyen alak vagyok? - kérdezte mosolyogva.
-   Ijesztő, veszélyes, szigorú, határozott, férfias és semmiképpen sem olyan, akire azt mondanám, hogy na kislányom, ebben a bácsiban megbízhatsz, Ő aztán igazán aranyos bácsi! - mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.
-   Pedig nagyon aranyos bácsi vagyok. - kacsintott rám.
-   Nekem miért nincs annyi eszem, hogy nem jövök a közeledbe?
-   Mert ezeken kívül, még jóképű is vagyok. - mondta vigyorogva.
-   Meg egoista. - forgattam a szemem, majd megcsörrent Louis telefonja mögöttem, az éjjeli szekrényen.
-   Ki a szent szar hív karácsonykor, reggel 7-kor?! - dühöngött.
Én megnéztem a nevet, majd elvigyorodtam.
-   Én. - kuncogtam, majd felvettem.
-   Szia, Brooklyn ugye veled van? - kérdezte szigorúan Apa, mire elmosolyodtam.
-   Szia Apa, itt vagyok! - mondtam olyan mély hangon, mint Ő és szigorúan.
-   Miért Te veszed fel a telefonját? - kérdezte gyanakodva.
-   Mert kíváncsi voltam rá, hogy hogyan hívhatom fel Louis-t úgy, hogy nincs nálam telefon?! - mondtam mosolyogva, de inkább kérdés lett.
-  Túl okos vagy. - horkantott. - Te mit keresel ott? Miért nem vagy a családoddal?
-  Mert Louis egyedül volt... - mondtam. - Vagyis... hát majdnem.
-  Fú de rossz lehetett neki! - horkantott unottan.
-  Apa, 5 éve nem láttad. - mondtam mosolyogva.
-  Nyilván nem néz ki szarabbul, mint régen. - mondta unottan és a lelki szemeim előtt láttam, ahogy vállat ránt. - Csak ne érjen hozzád!
-  Apa, felnőtt nő vagyok! - mondtam kuncogva.
-  Lefeküdtél vele? - kérdezte ijedten.
-  Nem! - vágtam rá, majd elnevettem magam. - Nyugodj már meg, tudok vigyázni magamra!
-  Amúgy meg olyan felnőtt nő vagy, aki sikítva rohan ki, ha az évben először esik a hó!
-  Az egy dolog, de attól még Én tudok vigyázni magamra! - mondtam mosolyogva. - De ti ne tömjétek teli Emily-t csokival meg sütivel! - mondtam.
-  Hát sajnálom, de a felelősségteljes anyja itt hagyta és egy tányér mézeskalácsot reggelizett! - nevetett Apa.
-  Ha hányni fog, nem jön haza! - figyelmeztettem mosolyogva.
-  Jól van, azért figyelünk rá! - nevetett.
-  Oké. - nevettem.
-  De Te is vigyázz magadra!
-  Apa, nem a dzsungelben vagyok, hanem ott, ahol eddig is laktam. - mondtam a szememet forgatva.
-  Jó, de akkor nem ketten vagytok? - kérdezte.
-  De igen. - mondtam mosolyogva.
-  Ez borzasztó! - mondta ijedten. - Ha bármi baj van, hívj!
-  Apa! - szóltam rá nevetve. - 5 éve még bírtad Louis-t most úgy csinálsz, mintha egy medvével lennék egy házban!
-  Az 5 éve volt. Akkor még hülye gyerekek voltatok, azóta Te kislányból nő lettél, már nem rózsaszínben járkálsz, hanem az alakodat kiemelő ruhákban, nagy kivágással... - mondta, mire félbe szakítottam.
-  Apa, pulcsit és farmert vettem fel, mikor eljöttem! - nevettem. - Sosem szoktam túlságosan feltűnően öltözni!
-  Helyes! - mondta határozottan. - De ugye egy méternél közelebb nem voltatok egymáshoz? - kérdezte, mire Louis-ra pillantottam, aki még mindig szorosan a karjai között tartott, a mellkasunk összepréselődött, mire felnevettem volna, de összeszorítottam a számat, majd válaszoltam.
-  Dehogy, sőt! Sose tartózkodunk egy szobában! - mondtam kuncogva.
-  Nagyon vicces Lyn! - mondta Apa mérgesen. - Ha egy ujjal is hozzád ér, kitekerem a nyakát!
Louis vigyora nagyobb lett, majd megbökte az orrom az ujjával.
-  Oké! - nevettem.
-  Ez nem valami biztató! - mondta Apa gyanakodva.
-  Apa, tudok vigyázni magamra! - mondtam mosolyogva.
-  Tényleg?! - kérdezte hitetlenül. - Mégis kinek van gyereke, hm?
-  Többek között neked is! - mondtam mosolyogva.
-  Kettőnk között az a különbség, hogy Én akartam is!
-  Én is, csak nem pont akkor. - mondtam pimaszan. - Amúgy sem az Én hibám!
-  Á, dehogy! Te ott se voltál! - mondta unottan.
-  És milyen jó kölyköm van?! - kérdeztem vigyorogva. - Ne titkold, tudom, hogy örültél annak, hogy ilyen hamar unokád lett!
-  Örültem neki, tudod, hogy imádlak titeket. - mondta meglágyulva.
-  Apa, most mennem kell, mert vissza kell adnom a telefont. - mondtam mosolyogva.
-  Jó, de ne menj a közelébe! Csak dobd oda neki! - mondta.
-  Sőt, feladom postán, hogy rá se kelljen néznem! - forgattam a szemem.
-  Jó ötlet!
-  Szia Apa!
-  Szia Kicsim! - mondta, majd letettük.
Louis az egész beszélgetést hallotta és végig jól szórakozott.
-   Hol az egy méter távolság? - kérdezte vigyorogva.
-   Úgy mondod, mintha nem Te szorítanál magadhoz. - mosolyogtam rá, majd megint megcsörrent a telefonja, de most Anyukám hívta.
Én mosolyogva vettem fel.
-   Szia Anya! - vettem fel mosolyogva.
-   Apádat lassan elküldöm a pszichiátriára. - jelentette ki. - Nem érti meg, hogy nem Emily vagy!
-   Egy méternél közelebb nem mehetek Louis-hoz. - nevettem.
-   Remélem megszeged a hülye szabályait! - mondta Anya unottan. - Csak semmiképpen se mondd el neki, hogy ha történik köztetek valami, mert elájul.
-   Nem fogom. - nevettem.
-   Jó, Én hagylak titeket! Élvezzétek egymás társaságát!
-   Mit élvezzenek?! - hallottam Apa felháborodott hangját.
-   Én is beszélni akarok Anyával! - sikította Emily, mire nevettem, majd megkapta a telefont. - Na végre! Szia Anya! - mondta vidáman.
-   Kicsim, ha szerelmes leszel egy fiúba, csak is nekem és Mamának mondd el! - szóltam rá nevetve. - Apádnak és Papának nehogy, mert meghülyülnek. - nevettem.
-   Oké, de a fiúkat utálom.
-   Addig jó. - legyintettem.
-   Miért mentél el? - kérdezte.
-   Mert Apával meg kell beszélgetnünk kell. - mondtam.
-   Oké, megyek játszani! - mondta, majd letette.
Én nevetve tettem le a telefont.
-    Szerintem is élveznünk kéne egymás társaságát. - kacsintott, de megcsörrent a telefonja.
Én nevetve akartam odaadni neki, de Perrie volt.
-    Szia Pezz! - szóltam bele mosolyogva.
-    Boldog karit! - sikította vidáman, mire felnevettem.
-    Boldog karit. - mondtam Én is, csak nevetve.
-    Tudom, hogy Te beszéltél Zayn-nel! - mondta vidáman. - Köszönöm!
-    Nincs mit, de Te mit ittál? - kérdeztem nevetve.
-    Semmit! - nevetett. - És milyen Louis-val? - kérdezte vigyorogva.
-    Perrie, reggel fél nyolc van. - nevettem. - Eddig beszéltem Apukámmal, aki közölte, hogy egy méternél közelebb ne menjek Louis-hoz, majd Anyukámmal, aki lehülyézte Apukámat, majd most veszekednek és a gyerekemmel, aki utálja a fiúkat, reggelire benyomott egy tányér mézeskalácsot és most játszik. - mondtam.
-    Apukád cuki, Anyukádnak igaza van, Emily meg a legokosabb, mert sokkal jobb lenne, ha minden nő utálná a férfiakat. - mondta.
-   Én is így gondolom. - nevettem. - Főleg az utolsót.
-   És milyen volt Louis-val? - kérdezte perverzen.
Én totál vörös lettem és a tenyeremmel letakartam a szememet.
-   Perrie... - mondtam volna, de közbe vágott.
-   Mind tudjuk, hogy Louis jó pasi! Jó, szerintem Zayn jobb, nekem Ő a tökéletes, de azért azt mindenki látja, hogy fájdalmasan jól néz ki. Tehát mesélj!
-   Perrie, állj le! - mondtam iszonyú kínos mosollyal. - Mi nem feküdtünk le.
-   Ó persze, mert Te jó kislány vagy! - horkantott Pezz. - Bár meg tudom érteni, mert mégiscsak neked van gyereked... - gondolkozott.
-   Pezz, Emily-nek ehhez semmi köze. - döntöttem a fejem a párnámba.
-   Ne tagadd! Úgyis hagynád magad, ha Louis úgy érne hozzád! - mondta, mire kínomban nevettem.
Megpróbáltam belefulladni a párnába, de nem bírtam tovább, hogy Perrie magyarázza azt, ami amúgy valóban igaz.
-   Perrie, kérlek! - könyörögtem. - Csak fejezd be!
-   Miért? - kérdezte.
-   Mert Louis mindent hall. - sóhajtottam, de a fejem nem szedtem ki a párnából.
Louis ezen is nagyon jól szórakozott.
-   Bocsi. - kezdett nevetni Perrie, mire már Én is nevettem.
-   Semmi gáz Pezz, ismerünk. - nevettem.
-   Na most megyek, mert Zayn reggelit csinál kötényben. - mondta kuncogva. - Mármint csak kötényben.
-   Oké, menj. - nevettem.
-   Szia! - húzta el, majd letette.
Én nem néztem Louis-ra, csak lehajtottam a fejem és kuncogtam, bár igazából nem tudtam, mi is ennyire mókás, talán ez az egész lehetetlen helyzet.
-   Mi volt abban a párnában? - kérdezte Louis szórakozottan,
-   Kérhetek valamit? - kérdeztem kuncogva, mire bólintott. - Legyél herceg és egy kicsit felejtsd el, amit hallottál.
-   Legyek herceg? - kérdezte mosolyogva. - Egy ilyen bácsi tud herceg lenni? - kérdezte a szemöldökét felhúzva.
-   Ha akarja, hercegnője is lehet. - mondtam mosolyogva.
-   Csak akkor leszek herceg, ha leszel a hercegnőm. - húzott még közelebb magához.
-   Csak akkor, ha nem leszel unalmas herceg. - mosolyogtam és óvatosan az alsó ajkamba haraptam, amit Louis észrevett és a számat nézte, mire szégyenlősen lehajtottam a fejem.
-   Sosem leszek unalmas számodra. - kacsintott, majd óvatosan puszit nyomott az ajkaimra, majd óvatosan elengedett, felült és kimászott az ágyból.
Én begurultam a franciaágyam közepére, majd elterültem és ásítás közben nyújtózkodtam. Nem akartam felkelni, bármennyire is szeretem a lányom, néha jó egy kicsit pihenni.
Megint gurultam egyet, így hasra fordultam. Annak a párnának erősen Louis illata volt, amelyikbe belefúródott az arcom, ezért mélyen beszívtam az illatát, majd a lábaimat lóbálni kezdtem, egy kislány.
-   Olyan vagy, mint egy álmos ovis. - nevetett Louis.
-   Mert nem hagytál aludni! - fordultam vissza az ágy közepére.
-   Ezt akkor mondhatnád, ha üvöltözve keltettelek volna, de Én csak simogattalak! - mondta mosolyogva, miközben valamit a szekrényemben rendezkedett.
-   Mondd, mit szeretnél a szekrényemből? - könyököltem fel és figyeltem, ahogy nézelődik. - Esetleg kölcsönadjak egy melltartót? - nevettem, majd kimásztam az ágyból és mellé sétáltam.
A szekrényemnek támaszkodtam és figyeltem, ahogy nézelődik, majd rám vezette tekintetét.
-   Úgy látom, kis segítségre szorulsz. - mosolyogtam rá.
-   Van bőrkabátod? - kérdezte, mire a szemeim kistányér nagyságúra nőttek.
-   Bőrkabátom?! - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Nincs. - ráztam a fejem. - Nem az Én stílusom.
-   Nem baj, megoldjuk. - legyintett, majd kivett egy pulcsit.
-   Ugye nem akarsz ilyen időben bőrkabátban járkálni az utcán? - kérdeztem kissé hülyének nézve.
-   Nyugi. - mondta, majd kivett egy fekete farmert és a kezembe nyomta Őket. - Menjél öltözni.
-   Jó, azért fehérneműt felveszek. - forgattam a szemem, majd a fiókomhoz léptem, de Louis megelőzött és elkezdett nézelődni. - Louis, kicsikét betörsz a személyes terembe. - mondtam karba tett kézzel.
-   Tessék. - nyomta a kezembe a kiválasztott fehérneműket.
-   Értem, pont nem érdekel. - horkantottam, majd bementem a fürdőbe.
Gyorsan felöltöztem, megmosakodtam és megfésülködtem. Kimentem a szobámba, aztán a folyosóra, de Louis nem volt ott.
Hallottam, hogy a szobájában motoszkál. Halkan benyitottam és megpillantottam, ahogy egy szál alsóban áll kb. a szobája közepén és valamit nézett az egyik polcán. Néma léptekkel sétáltam mögé, majd óvatosan átkaroltam a karjai alatt a derekánál meztelen felsőtestét, majd kicsit lábujjhegyre állva átnéztem a válla felett és megpusziltam a vállát.
Ő kezeit az enyémekre tette és halkan szuszogott. Arcomat óvatosan nyakába fúrtam, mire felmordult. Én ezen kuncogtam, majd egy óvatos, olyan finom, hogy szinte nem is létező puszit nyomtam a nyakára.
-   Ha ezt folytatod, nem leszek herceg. - mondta morogva, mire kuncogva nyomtam egy kicsit följebb még egy puszit, majd elléptem tőle és leereszkedtem.
Szégyenlősen kuncogva ültem le az ágyára.
-   Szerintem Te most túl bátor lettél velem szemben. - nézett rám összehúzott szemöldökkel.
Én mosolyogva ráztam a fejem.
-   Szerintem meg mivel a hercegnőd vagyok, megtehetem. - mosolyogtam huncutan.
-    Kérdéses, meddig maradok herceg. - vigyorgott. - Én a helyedben óvatos lennék.
-    Azt hittem nem érdekelnek az átlagos lányok, akik senkinek nem kellenek. - komolyodtam el, ugyanis tényleg érdekelt, hogy változott meg a véleménye.
-   Ne kezd. - horkantott.
Én túl kíváncsi voltam, így felálltam az ágyán karba tett kézzel.
-    Neked kell egy olyan lány, aki senkinek nem kell, mert semmi különleges nincs benne? - kérdeztem, mire dühösen elindult a fürdőbe, de megtorpant az ajtó előtt, élesen kifújta a levegőt, majd felém fordult.
-   Nem vagy átlagos. - mondta. - Valami elmagyarázhatatlan különlegesség van az egész lényedben, amiről senkinek fogalma sincs, hogy miből árad. Nem lehet összefoglalni. Egyszerűen nem egy konkrét dologban vagy különleges. Könnyebb azt mondani, hogy nem vagy különleges, mint megkeresni, mi is okozza ezt.
Én döbbenten néztem a szemébe, majd egy ugrással leültem az ágyán, mire elnevette magát.
-   Ez olyan volt, mintha Emily csinálta volna. - mondta mosolyogva.
Én is elmosolyodtam, de még mindig próbáltam feldolgozni a csodás dolgokat, amiket nekem mondott az előbb.
Közben figyeltem az alakját, ahogy felöltözik, majd kivett két pulcsit és az egyiket felvette a másikkal felém indult és mint egy kislányt, felöltöztetett.
Már két pulcsiban ültem törökülésben az ágyán.
-   Zokni van rajtad? - kérdezte mosolyogva rám nézve, mire megráztam a fejem.
Ő elnevette magát és odaadta az övét. Ügyesen bepréseltem a nadrágom alá, majd visszahelyezkedtem törökülésbe.
-   Egész életedben itt fogsz ülni, vagy jössz? - nézett rám, mire felpattantam és kimentem a szobájából.
Otthagytam és leszaladtam a lépcsőn. A konyhába siettem és ott gyorsan öntöttem magamnak egy bögre kávét.
-   Ne kávézzál, hanem gyere! - mondta a lépcsőn.
-   Csak egy bögrét! - mondtam, mire bejött a konyhába.
Mosolyogva átkarolta a derekam, majd kivette a bögrémet a kezemből, ivott belőle egy kortyot, majd ahogy próbáltam visszaszerezni felemelte, hogy ne érjem el és megcsókolt, de közben kiöntötte a mosogatóba a kedves italomat, majd a bögrét is beletette.
-   Ez... - motyogtam szégyenlősen mosolyogva. - Én... - dadogtam. - Hagyjuk... - adtam fel a magyarázkodást, mire Louis elnevette magát.
-   Minden csókunk után zavarban leszel és makogsz majd? - kérdezte mosolyogva.
-   Én... - hajtottam le a fejem, majd megrántottam a vállam. - Lesz még csókunk? - kuncogtam.
-   Egész biztos. - kacsintott, majd hirtelen magához rántott és így hirtelen csak egy milliméter választott el tőle. - Kis ijedős vagy. - puszilta meg a homlokom mosolyogva.
-   Igen, mert valamiért folyamatosan ijesztgetsz, meg ölelgetsz. - néztem fel rá mosolyogva.
-   Mert aranyos vagy, ahogy meglepődsz mindenen. - mosolygott magabiztosan.
-   Néha olyan, mintha a főnököm lennél, a nagyon nyomulós főnököm. Mármint nem az a nyomulós főnök, aki hozzád ér és elhányod magad. Olyan, akiről titkon minden női alkalmazottja álmodozik. - kuncogtam.
-   És Te is álmodozol rólam? - kérdezte a fülembe suttogva vigyorogva, mire ahogy hirtelen vettem levegőt a meglepettségtől, köhögnöm kellett, ugyanis félre nyeltem. - Tökéletes válasz. - vigyorgott, majd megfogta a kezem és az ajtó felé húzott.
Felkaptam a csizmám és Louis-ra néztem. Ő mosolyogva adott a kezembe egy bőrkabátot, ami feltűnően nagy volt rám.
-   Hát most aztán gyönyörű vagyok... - horkantottam a tükörbe nézve a szerencsétlen kinézetem.
Ő is felvette a bőrkabátját, majd mögém lépett.
Sokat dobott a dolgon, hogy rajta is ugyan az volt, de ettől még úgy néztem ki, mint egy kislány, aki az apukájának a cuccaiban parádézik.
-   Úgy érzem magam, mint egy ovis. - néztem végig magamon.
-   Pedig nekem tetszik. - mondta mosolyogva, majd felhúzta a kabátomon a cipzárt és hátulról egy sapkát nyomott a fejembe.
Olyan ügyesen rám adta a sapkát, hogy a szememen és az orromon is rajta volt, ráadásul nem is az enyém volt, hanem Louis illata volt, mire mosolyogva felé fordultam.
-   Ez szerintem nem a legmegfelelőbb. - néztem rá nevetve.
Ő is elnevette magát, majd megigazította a fejemen.
-   Ez amúgy nem az Én sapkám. - mondtam.
-   Tudom, az enyém. - mosolygott, majd a kezemet a két kesztyűbe bújtatta, ami szintén elég nagy volt. - És a kesztyű is.
Én a tükör felé fordultam, majd végignéztem magamon.
-   Most olyan vagyok, mint Te csak kisebb és lány. - néztem magamat a tükörben mosolyogva, majd komolyan néztem, próbáltam utánozni Louis arcát és közben eljátszottam, hogy cigizem.
-   Vagy inkább olyan vagy, mint egy nagyon kezdő színész. - ingatta a fejét, majd elnevette magát.
-   Nem is! - morogtam úgy, ahogy Ő szokott. - Menj fel! - parancsoltam úgy, ahogy Ő szokott, rá nézve.
Mosolyogva megemelt a csípőmnél fogva, hogy magasabb legyek nála.
-   Most próbálkozz. - nevetett.
-   Menj fel a szobádba! - morogtam, majd elnevettem magam.
Louis letett nevetve, majd magához ölelt.
-   Egész jó Louis Tomlinson vagyok. - nevettem.
-   Gyere. - fogta meg a kezem, majd kihúzott a házból.
Én mentem a hóba, amíg Louis az ajtót zárta, meg ilyenek. Fáztam, de a hó annyira vonzott, mint kiskoromban és nem érdekelt. Sajnos éppen nem esett a hó, de észrevettem, hogy az ajtó melletti fa ágai mind havasak. Lehajoltam, gyúrtam egy hógolyót, majd az ajtónak háttal állva megdobtam a fát, mire az ágairól leesett a hó, ami hóesés érzetét keltette. Mosolyogva néztem a művemet, majd halk nevetést hallottam a hátam mögül.
Megpördültem és megpillantottam Louis-t, ahogy karba tett kézzel az ajtónak dőlve mosolyog a gyerekes viselkedésemen.
Én mosolyogva gyúrtam még egy hógolyót, majd már nem a fát céloztam meg, hanem Louis-t és el is találtam.
-   Ne merészkedjél Brooklyn, mert megjárod! - ingatta a fejét mosolyogva, miközben lesöpörte magáról a havat.
-   Nagyon félek! - forgattam meg a szemem.
-   Oké, csak mert motorral megyünk. - mondta vigyorogva.
-   Most már tényleg félek. - mondtam ijedt arccal.
-   Vigyázom rád! - indult meg mosolyogva a garázs felé.
-   Nagyon örülök neki. - motyogtam, majd nem mentem vele, inkább megint megdobtam a fát.
Mikor kihozta a motort, már elkezdtem aggódni.
-   Gyere! - mosolygott rám, majd felült és letette a lábait.
-   Nem biztos, hogy szeretnék... - nyafogtam. - Inkább... menjünk autóval. - ráztam a fejem.
-   Csak gyere! - mosolygott biztatóan. - Egyenlőre Én vezetek, de meg foglak tanítani.
-   Na abból csak rossz lehet! - ráztam a fejem. - Engem ismerve tuti meghalunk. Megírtad a végrendeleted? Én mindent Emily-re hagyok. Már nem mintha olyan sok mindenem lenne, de... - próbáltam az időt, húzni, de Louis mosolyogva megfogta a kezem és segített felülni.
-   Csak kapaszkodj belém, tedd ide a lábad és nem lesz gáz! - mondta mosolyogva, mire félve tettem, amit mondott.
Igazából ahogy kihajtottunk a mi utcánkból, rájöttem, hogy ez az egész tényleg nem olyan nagyon ijesztő, mint aminek tűnik. Elkezdtem élvezni az utat, bár kicsit fáztam.
-   Tetszik, ugye? - kérdezte Louis mosolyogva.
-    Igen. - mondtam mosolyogva.
Többet nem beszéltünk út közben és olyan fél órát motorozgattunk céltalanul, amit a végére már iszonyatosan élveztem.
Louis leszállított a motorról, amíg bevitte a garázsba. Én addig mosolyogva gyúrtam hógolyót, majd hátulról megdobtam vele Louis-t.
-   Brook, igencsak befejezhetnéd! - mondta, mire meglepődtem.
-   Brook? - kérdeztem rá meglepetten, ugyanis régen mindig így hívott és csak Ő hívott így.
Ő mosolyogva bólintott, majd az alkalmat kihasználva hozzám vágott egy hógolyót.
-   Ez nem ér! - kiabáltam, majd lehajoltam egy kis hóért, de megint nekem csapódott egy hógolyó. - Louis! - kiabáltam rá nevetve, majd megdobtam és megint lehajoltam.
-   Visszakapod! - mondta vigyorogva, majd megint megdobott.
-   Elég! - dobtam meg Én is nevetve.
Mikor lehajoltam, megdobta a fenekem, pontosan úgy, ahogy jó pár évvel ezelőtt, mire sikítottam.
-   Remélem erre még emlékszel. - kacsintott.
-   Emlékszem és most pont ugyan olyan rossz, mint régen! - nevettem és a fenekemet simogattam, de a nadrágom már vizes lett, így az jég hideg volt. - Most miattad be kell szüntetni a harcot!
-   Miért? Csak nem fázik a feneked? - nevetett.
-   De igen! Nagyon! - mondtam, majd az ajtóhoz szaladtam.
Louis is megindult oda, de mikor a fa alatt sétált, megdobtam azt egy hógolyóval és Louis-ra hullott az összes jó, mire mérgesen nézett, de félig mosolygott. Én jót nevettem rajta.
Ő mikor mellém ért, a csípőmnél fogva magához húzott, de közben nyitotta az ajtót. Már az utolsó zárral foglalkozott, mikor nagy kezét a fenekemre csúsztatta.
-  Tényleg nagyon fázhatsz. - nézett rám vigyorogva, majd elengedett és belépett.
A döbbenettől egy pillanatra megdermedtem és ott álltam az ajtóban rá nézve, de Ő vigyorogva vette le a kabátját. Én a sokkból felébredve beléptem, majd becsuktam az ajtót.
Kellemes volt beérni a meleg házba. Lekaptam a sapkát, meg a kesztyűket, majd a kabátot és Louis pulcsiját. Utána a csizmát is lehúztam a lábamról, majd a sapkával, a kesztyűvel, a kabáttal és a pulcsival a kezemben szaladtam fel az emeletre megkerülve Louis-t. Az Ő cuccait letettem az ágyára, majd bementem a saját szobámba. Gyorsan levettem a nadrágot, majd bementem a fürdőbe és kiterítettem, ugyanis koszos nem volt, csak vizes. Kisétáltam a szobámba és rögtön a szekrényem elé léptem. Keresgetni kezdtem.
-   Bú! - ölelt át hirtelen a semmiből, mire sikítottam, bár láttam, hogy Louis karjai azok.
Ő nevetve ölelt át újra, majd óvatosan a vállam felett kukucskált át.
Ekkor futott át az agyamon, hogy rajtam nincs nadrág.
-  Louis, Te mikor jöttél be?! - szóltam rá.
-  Mikor a fürdőben voltál. - mondta vigyorogva. - És mielőtt még kiakadnál, majdnem mindent takar a pulcsid, viszont amit nem, az igazán csinos. - mondta, mire teljesen elvörösödtem, majd elléptem tőle és kivettem egy cicanadrágot a szekrényemből és felé fordultam.
-   Engedj öltözni! - tettem a mellkasára a kezem, hogy hátrébb lépjen.
Ő mosolyogva, a fejét ingatva lépett hátrébb. Én gyorsan rá se pillantva húztam fel a nadrágot. Louis mosolyogva kapott a kezébe, majd felállított az ágyamra.
-   Játszd el, hogy Te vagy Én, Én pedig Te! - mosolygott rám.
Én elnevettem magam, majd leugrottam egy ágyról. Összemértem magunkat és kigondoltam, hogy mi is kéne, amivel tökéletes lenne a magasságunk: egy doboz.
Előkaptam Emily egyik játékos dobozát, majd rá álltam és elkomolyodtam. Próbáltam utánozni Louis arcát, míg Ő az ablakban ügyködött valamit a telefonján, majd lerakta és elém lépett.
Hirtelen erősen magamhoz rántottam, ahogy Ő szokott engem és csak pár centi volt az arcunk között, majd magabiztos vigyor ült az arcomra. Magabiztosan megcsókoltam, ahogy Ő szokott.
-  Én... - kezdett motyogni, mire Én komolyan elvörösödtem.
-  Nekem ez nem megy! - mondtam szégyenlősen mosolyogva. - Te sokkal bátrabb vagy...
-  Ne hülyéskedj már! - mosolygott rám. - Csak csinálj úgy, mintha Te lennék, Te pedig Én!
-  De... - motyogtam.
-  Ne szégyenlősködj, csak Te és Én tudunk erről és kettesben vagyunk!
-  Jó, de ne nézz rám így! - szóltam rá kuncogva.
-  Hogy nézek rád? . kérdezte vigyorogva.
-  Úgy, ahogy Te szoktál mindig! Tök zavarba ejtő! - motyogtam. - Van egy öltetem! - ugrottam le a dobozról, majd beszaladtam a fürdőmbe, fogtam egy szemceruzát és visszatértem Louis-hoz. - Gyere! - húztam a tükröm elé, majd elkezdtem megalkotni a borostámat, mire nevetni kezdett.
Mikor készen lettem, vigyorogva néztem Louis-ra a tükörben, majd vigyorogva meghúzgáltam a szemöldököm és rákacsintottam, majd nevettem.
-   Amúgy tök jó pasi lennék! - nézegettem magam a tükörben.
-   Mármint ha nem lennének melleid és tök nőies alakod és magasabb lennél és szélesebb lenne a vállad és erősebb lennél! - sorolta a dolgokat Louis vigyorogva.
-   Egy rossz melegnek elmennék, nem? - néztem rá, mire elnevette magát.
-   Csakis! - nevetett.
-   Szerintem Te túl bátor vagy! - utánoztam a hangját, majd felléptem a dobozra, majd hirtelen magamhoz rántottam és a kezeimet a csípőjére vezettem.
Ő eljátszotta, hogy mennyire zavarban van, ami egyébként nagyon vicces volt.
-   Tényleg nagyon fázhatsz. - csúsztattam le a kezem a fenekére vigyorogva, majd nem bírtam ki komolyan, így meghúzgáltam a szemöldököm és nevetve léptem fel az ágyamra.
-   Louis! - nyafogott vékony hangon. - Elájulok, mert hozzáértél a fenekemhez! - nyafogott tovább, majd Ő is nevetni kezdett.
-   Nem is mondtam ezt. - mondtam mosolyogva.
-   Én meg nem rángattam a szemöldököm! - mondta mosolyogva.
-   De gondoltad! - mosolyogtam rá huncutan.
-   Te is! - kacsintott pimaszan és legyőzött.
-   Én nem gondoltam! - szóltam rá mosolyogva.
-   De igen, pontosan tudom! - vigyorgott rám. - Sőt, azt is, hogy rólam álmodozol!
-   Ez nem igaz! - mondtam nevetve, majd leugrottam az ágyról. - Most megyek borotválkozni! - mondtam nevetve, majd bementem a fürdőbe, hogy lemossam a borostám.
Louis utánam jött, majd mosolyogva az ajtófélfának támaszkodva figyelte, ahogy lemosom a festésemet.
Mikor készen lettem elindultam ki, de nem engedett.
-   Így csinálja egy igazi Louis Tomlinson! - mosolygott, majd magához rántott és megcsókolt.
Az biztos, hogy sokkal erősebb és határozottabb volt nálam.
-   Azért van különbség. - kuncogtam.
-   Hova indultál? - kérdezte mosolyogva, de nem engedett el.
-   Kéne csinálni valami karácsonyit. - mosolyogtam rá.
-   Például? - kérdezte.
-   Mondjuk sütit sütni, vagy valami hasonlót! - mosolyogtam rá.
-   Mondd, engem valahogy össze tudsz kötni a sütés fogalmával? - nézett rám értetlenül.
Csöngettek, majd az ajtóhoz sétáltam. Mikor kinyitottam Danielle a nyakamba ugrott.
-   Boldog karácsonyt! - mondta mosolyogva.
-   Boldog karácsonyt! - mondtam nagy mosollyal.
-   Te amúgy miért vagy Londonban? Miért nem Doncaster-ben hagyod, hogy a szüleid elkényeztessék a gyerekedet?! - panaszkodott, de Louis-t nem látta még. - Helyette egyedül itt vagy?! Hol a lányod?
-   Nem vagyok egyedül, a lányom Doncaster-ben van. - mosolyogtam rá.
-   Oké, de fázom! - szólt rám, majd beljebb lépett és meglátta Louis-t. - Te jó Isten! - mosolyodott el lelkesen. - Kettesben vagytok?! - húzgálta a szemöldökét.
-   Csak voltunk. - mondta Louis.
-   És akkor ti jártok? - csodálkozott nagy mosollyal, miközben levette a kabátját.
-   Nem. - mondtuk egyszerre.
-   Miért, Te még Eleanor-ral vagy? - nézett Louis-ra Dani.
-   Igen. - bólintott.
-   Akkor megcsaltad Eleanor-t Brooklyn-nal? - nézett rá nagy szemekkel, mire félre nyeltem és köhögnöm kellett.
-   Mi nem... - mondtam fulladozva.
-   Neked nem hiszek, úgyis letagadnád. - nézett rám, majd Louis-ra.
-   Igazat mond. - mosolyodott el Louis Danielle-re nézve, majd rám pillantott.
-   Nem értem, hogy miért gondoljátok ezt rólam! - néztem Dani-ra karba tett kézzel.
-   Megsértődtél? - kérdezte, majd megölelt Én, pedig elmosolyodtam és visszaöleltem.
-   Nem. - kuncogtam. - De nem vagyok olyan...
-   Tudjuk, csak na! - rántott vállat mosolyogva.
-   Te amúgy miért nem vagy a családoddal? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-   Felmegyek, mert ez hosszú lesz. - sóhajtott Louis, majd elindult felfelé, mire kuncogtunk.
-   Mert tegnap ott voltam, ma gondoltam megleplek Doncaster-ben, de Anyud mondta, hogy itt vagy. - magyarázta.
-   Értem. - bólogattam mosolyogva.
-   Te amúgy szereted Louis-t? - kérdezte suttogva, mire csak lehajtott fejjel bólogattam. - Jó, akkor most nem sikítok. - kuncogott, mire nevetve bólogattam. - De most milyen veled? - súgta. - Mármint aranyos, vagy ugyan olyan rideg?
-   Aranyos. - kuncogtam. - Bár valószínű még mindig azon a véleményen van, hogy egyszer valami veszélyes okossága miatt kell nekem szörnyet halni.
-   Hidd el, így is lesz! - nevetett Dani.
-   Igazán biztató! - forgattam a szemem mosolyogva.
-   Elég legyen a tyúkgyűlésből! - robogott le Louis, majd rám pillantott. - Szükségem van rád!
Én meglepetten néztem rá.
-   De tudod, úgy most! - mondta határozottan. - Nem kell rácsodálkozni mindenre! - mondta, majd egyszerűen felrántott a kanapéról.
-   Akkor megyek! - nevetett Danielle, majd felállt, felöltözött és egy intéssel ki is lépett.
-   Örülök, hogy elment. - mondta Louis és elmosolyodott. - Gyere! - húzott a kezemnél fogva a konyhában.
-   Igen? - néztem rá a konyhában. - Nézzem, ahogy tevékenykedsz?
-   Nem, süssél olyat! - mutatott a már kiürült ételes dobozra, amiben a sütiket hoztam.
-   Mikor etted meg? - értetlenkedtem.
-   Nem lényeges, folyamatosan ettem belőle. - legyintett. - Amúgy volt egy rénszarvas, aminek nem volt feje. - nevetett. - Te csináltad?
Igen, mikor rólad álmodoztam! - gondoltam, de nem mondtam ki szerencsére.
-   Igen. - kuncogtam.
-   Valami volt azzal a szarvassal, amiért ennyire vicces? - kérdezte mosolyogva.
-   Nem. - füllentettem mosolyogva.
-   Vagyis de! - mosolygott.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Egyszerűen nagyszerű!
    I.M.Á.D.T.A.M!

    További szép napot!

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök hogy tetszett! :)

      Törlés