19. rész - Emlékképek

Perrie nálunk aludt, de sajnos másnap reggelt Ő is hazautazott és mi is pakoltunk. Emily még mindig haragudott az apjára és hozzá se szólt. Louis emiatt elég szomorú volt és kb. az egész házban fagyott volt a hangulat, ugyanis az a vidámság, amit Mily hoz a házba, teljesen megszűnt. Próbáltam nem törődni ezzel a ténnyel, de ez inkább úgy sikerült, hogy teljesen csöndben pakoltam a saját és Emily ruháit táskákba. Mikor végre készen lettem, egy kupacba rendeztem és a kiválasztott ruhákat felvettem, majd a lányomat kerestem. Körbe jártam a házat, majd megpillantottam, ahogy a saját szobájában összekuporodva ül és csöndben bámul maga elé.
-   Emily, nem haragudhatsz Apára örökké. - ültem mellé és a hátát simogattam.
-   Tudom, de nem is érdeklem, ha itt van az a boszorka. - motyogott.
-   Ez nagyon rosszul esik neki. - mondtam halkan.
-   Nem igaz. - mondta, majd felpattant és kiment a szobájából.
Én utána siettem. A lépcső előtt megpillantotta, ahogy Louis és Eleanor csókolózik, majd eltört a mécses.
-   Utálok itt lenni! - kiabálta sírva, mire mindenki rá kapta a fejét.
-   Emily... - szólt neki Louis.
-   Hagyj békén Apa! - kiabált rá sírva. - Sokkal jobb volt, amíg nem ismertelek! Utálok itt lakni, vissza akarok költözni abba a lakásba Anyával ketten! - kiabálta zokogva, majd berontott a szobámba és bevágta maga után az ajtót.
Én sóhajtva csúsztattam a kezem a homlokomra, majd a szemeimre. Sóhajtottam egyet, majd lerohantam a lépcsőn, mire Louis és Eleanor is engem bámult. Nem törődtem ezzel, csak lerogytam az utolsó lépcsőfokra, felhúztam a lábaimat és a fejemet a térdemre támasztottam.
-   Miért nem tudom, hogy mi a jó a saját lányomnak?! - kezdtem sírni. - Borzasztó anya vagyok. - zokogtam.
-   Brooklyn... - szólt Louis, de csak felidegesített.
-   Hagyj békén. - szóltam rá halkan, morogva, mint egy óvodás. - Nem voltam felkészülve erre az egészre és emiatt Emily szenved!
-   Fogd már be! - kiabált rám hirtelen Liam, mire összerezzentem és rá pillantottam. - Pontosan tudod, hogy mi jó a gyerekednek és nem szenved! Jó anya vagy és ezt az is mutatja, hogy itt vagy! Nem sokan költöznének be ilyen emberek közé a tudatlan gyerekük miatt, de Te megtetted, mert tudtad, hogy soha nem bántanánk Emily-t és bár veled sem tennénk soha semmi ilyesmit, mégsem lehettél ebben teljesen biztos! Brooklyn, ezt most mind tudjuk, hogy Louis szúrta el! - mondta, majd elém lépett, felhúzott és magához ölelt.
-   Köszönöm. - súgtam a pólójába.
-   Nyugodj meg és legyenek kellemes ünnepeid. - mondta halvány mosollyal, mire bólintottam, majd felmentem.
Mikor benyitottam Emily aludt az ágyon, de felöltözött. Halvány mosollyal fogtam meg a cuccainkat, majd levittem őket, bepakoltuk Kim autójába és a végén az alvó kislányt. Nem kelt fel. Utána következett a búcsú.
-   Vigyázz magatokra! - ölelt meg Liam.
-   Oké. - mondtam.
-   Süssetek sok sütit és várunk vissza! - szorított magához Nialler, mire kuncogtam.
-   Ne hagyd, hogy Emily egyedül aludjon! - ölelt meg Harry is.
Louis csak némán nézett és nem ölelt meg.
-   Sajnálom. - súgta, mire sóhajtottam és a szemébe néztem.
-   Kérlek, ne légy egyedül szenteste. - mondtam, mire a földre pillantott.
Vagyis egyedül lesz. - gondoltam, majd sóhajtottam.
Beültem Kim mellé és az első kanyarnál elaludtam. Aludtam, amíg meg nem álltunk. Elköszöntem Kim-től, majd Apa mosolyogva kivette a csomagjainkat Én, pedig a lányom. Bementünk a házba, felvittem Emily-t aludni, majd lementem.
-   Na, segítesz sütni? - mosolygott rám Anya.
-   Persze. - mosolyogtam, majd felkaptam egy kötényt és mellé léptem a pulthoz.
Én vágtam a mézeskalács formákat, de közben beszélgettünk.
-   Emily nem akart Louis-val maradni? - kérdezte.
-   Nem, mert most haragszik rá, mert mikor ott van Louis barátnője, elhanyagolja Emily-t. - sóhajtottam. - Tegnap óta nem szólt Louis-hoz és az egész házban feszült a hangulat. - magyaráztam.
-   Hát akkor Louis megérdemli. - mondta Anya.
-   Igen, de... - motyogtam.
-   De? - kérdezte.
-   Annyira szereti Emily-t és látszott rajta, hogy nagyon fáj neki ez az egész. - magyaráztam.
-   Megérdemli és kész. - bólintott szigorúan. - Tudod, hogy Én nagyon szerettem Louis-t és most is szeretem, de ha így van, akkor megérdemli.
-   Igazad van. - bólintottam.
-   És milyen a barátnője? - kérdezte nagy mosollyal.
-   Elég vad lány... - motyogtam.
-   Jól van. - bólintott mosolyogva. - És Louis? Sokat változott?
-   Hát sokkal férfiasabb... - kezdtem álmodozni. - És van egy csomó tetkója... és a haja hosszabb és általában ilyen kissé borzos... és van egy gyönyörű tetkója a jobb felkarján egy szarvasról, aminek az agancsa között egy repedt szív van... meg a mellkasán az "Ez az ami"... meg teás csésze...
-   Kicsim, csodálatos lehet, de ennek a rénszarvasnak nem lett feje! - mutatott a félére sikerült figurára nevetve Anya.
-   Én csak... - motyogtam, majd a másik tésztagombóchoz tapasztottam. - Csak beleéltem magam a mesélésbe.
-   Értem. - kuncogott. - És aranyosak Emily-vel?
-   Igen, Emily nagyon szereti. - mosolyodtam el. - Imád vele lenni és szeretnek együtt aludni.
-   És Louis hol tölti a karácsonyt? - kérdezte.
-   Otthon, egyedül. - mondtam. - Azt mondta, megérdemli és semmiképpen nem megy el a családjához.
-   Értem. - mondta Anya. - Azért Te majd valamelyik nap meglátogathatnád őket.
-   Igen, gondoltam rá. - bólintottam.
-   Jay biztosan szívesen megnézné már az unokáját. - mosolygott rám.
-   Igen. - bólogattam mosolyogva.
-   És egyébként Louis kedves veled? Mármint olyan, mint egy barát, vagy átnéz rajtad?
-   Néha törődik velem, néha nem... - rántottam vállat bizonytalanul.
-   És a többiek?
-   Ők is nagyon szeretik Emily-t. Mindig valakivel alszik Emily, vagy játszanak vele. - mosolyogtam.
-   Tehát mind szeretnek? - kérdezte.
-   Igen, talán Harry az elején teherként tekintett ránk, de már elmúlt. - mondtam.
-   És a lányok? - kérdezte.
-   Zayn és Perrie együtt voltak, mert Zayn kiszállt ebből az egészből, mikor Louis börtönbe került, de tegnap csúnyán összevesztek és Zayn szakított Pezz-zel. Nem tudom mi van most, remélem kibékülnek. - mondtam.
-   És nem szeretik Őt a fiúk? - kérdezte Anya.
-   Nem, mert mikor Louis börtönben volt, Ő könnyen ki tudta volna hozni onnan, de nem tette. - magyaráztam.
-   Értem. - bólintott kimérten. - Danielle?
-   Ők akkor szakítottak, mikor Én Louis-val és ugye az ok is pont ugyan ez volt, viszont szeretik egymást. Liam-nek viszont barátnője van, Sophia, aki nagyon jóban van Eleanor-ral. - meséltem.
-   Aha... - bólogatott Anya, miközben a megkavarta a levest is. - És Emily hogy áll Eleanor-ral és Sophia-val? - kérdezte.
-   Igazából kissé fél tőlük, egyáltalán nem szól hozzájuk, viszont kijelentette, hogy utálja Eleanor-t. - magyaráztam.
-   Megértem. - bólogatott Anya. - Miért nem hívtad el Louis-t ide? - kérdezte.
-   Mert Emily haragszik rá, Én is és úgysem jött volna. - rántottam vállat.
-   Lehet, hogy Emily megbékélt volna vele, ha együtt töltenétek az ünnepeket, mint egy rendes család. - magyarázta Anya. - Azért egy gyereknek ez elég fontos és biztosan egy nagyon boldog emlékként maradna meg benne.
-   Tudom, viszont így látom helyesnek. - mondtam.
-   Nagyon szeretem, mikor ilyen határozott vagy. - mosolygott rám, mire elmosolyodtam.
-   Brooklyn, elmegyünk Emily-vel szánkózni! - kiabált Apa.
-   Rendben. - kiabáltam mosolyogva, majd már csak az ajtó csukódását hallottuk.
-   Azért felhívjátok Louis-t holnap, ugye? - kérdezte Anya.
-   Igen. - bólintottam mosolyogva.
-   Ezeket Én már megoldom egyedül, szaladj át egy kicsit Tomlinson-ék házába, aztán majd segítesz takarítani! - ölelt meg mosolyogva Anya, majd az ajtóhoz mentem.
Felhúztam a csizmám és felkaptam a kabátom, majd elindultam. Elmosolyodtam, mikor a havas utcán lépkedtem, ugyanis eszembe jutott egy nagyon régi emlék:

"Ma esett le az első hó és igazán vastag réteg áll az utcánkban. December 23. Holnap van Louis szülinapja és nagyon remélem, hogy örülni fog a gördeszkának, amit vettem neki. Nem igazán értek az ilyenekhez, így megkértem az egyik barátját, hogy segítsen nekem. 
Éppen a gördeszkát csomagoltam be, mikor csöngettek. gyorsan becsúsztattam az ágyam alá a biztonság kedvéért, majd leszaladtam. Anya már feltakarított és éppen a mézeskalácsot díszítette. Ahogy a még vizes parkettára léptem a zoknim megcsúszott és nagyot estem. 
-   Brooklyn, hányszor mondjam el, hogy ne rohangálj, mert most mostam fel és nyisd ki az ajtót! - kiabált Anya, mire kuncogtam és felálltam. 
-   Az ajtóhoz rohantam! - nevettem, majd kinyitottam.
Hirtelen Lou nyakába ugrottam, mire nevetve emelt meg. Ahogy az arcom az övéhez nyomódott, hirtelen kirázott a hideg, ugyanis nagyon hideg volt. 
-   Louis, Te nem fázol? - kérdeztem. 
-   Gyere be Louis, főztem teát! - kiabált Anya vidáman. 
-   Nem fázom és köszönöm, nem kérek. - mondta mosolyogva. - Öltözz és gyere! - mosolygott rám. 
-   De hova? - kérdeztem. 
-   Szánkózni. - vigyorgott. 
-   Nekem nincs szánkóm! - ráztam a fejem. 
-   Nekem van! - mosolygott. - Na öltözz és menjünk! - sürgetett. 
Gyorsan felhúztam a csizmám, majd a kabátom és indultam volna, de Anya kikiabált. 
-   Lányom, minden van rajtad? - kérdezte.
-   Igen... - füllentettem. 
-   Brook, vedd fel! - mutatott a sapkámra és a sálamra Louis mosolyogva, mire sóhajtva vettem fel azokat. 
Mikor végre elindulhattam, Louis felültetett a szánkójára és húzni kezdett az úton. 
-   Louis, nem kéne ehhez mondjuk egy domb? - nevettem. 
-   Nem, csak figyeld a mestert! - fordult hátra, majd kacsintott. 
Én kapaszkodtam a szánkójába, miközben Louis rohanni kezdett. Én hangosan nevettem, hiszen össze-vissza csúszkáltam, míg Louis szaladva vonszolt. Louis hirtelen megunta, hogy nevetgélek, majd hirtelen megfordult, mire a szánkó is fordult, de az felborult és Én leestem róla. Nevetve feküdtem a puha hóban. 
-   Te vad! - nevettem, majd hirtelen fogtam egy kis havat és megdobtam vele. 
-   Igen? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd gyúrt egy hógolyót és megdobott vele, de szerencsémre csak a kabátomat találta el. 
-   Ne már! - nevettem, de már gyúrta a következőt, majd a következőt és folyamatosan dobált. 
Én próbáltam visszatámadni, de sokkal jobbnak bizonyult ebben a játékban. Mikor éppen hajoltam le egy kis hóért, Louis fenéken talált, mire nevetve sikítottam. 
-   Lou! - sikítottam nevetve. 
-   Fázik a kis popsid? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva. 
-   Igen! - nevettem, majd sikerült fejbe dobnom egy hógolyóval. - Sikerült! - kiabáltam és ugrottam egyet. 
-   Menekülj! - mondta "mérgesen", majd elkezdett futni felém. 
Én szaladni kezdtem, de közben próbáltam hátrafelé dobálni hóval Louis-t. Természetesen a kettő nem sikerült egyszerre, így Louis hirtelen elkapott hátulról, majd valahogy elesett velem együtt. Mindketten nagyon nevettünk, majd kiterültünk. Elkezdtem hóembert gyártani, majd összeért a kezünk és mosolyogva pillantottam Louis-ra, aki egy fél mm-re volt tőlem, majd elmosolyodott és megcsókolt. 
-   Szeretlek! - mosolygott. 
-   Én is! - mosolyogtam rá. 
Csak egymás szemébe bámultunk, majd Louis hirtelen az arcomba nyomot egy maroknyi havat. 
-   Nyertem! - nevetett. 
-   Gonosz vagy! - törölgettem az arcom mosolyogva. 
-   Nem vagyok! - mondta már állva, majd Én is felálltam. 
Hirtelen lelopta a sapkát a fejemről és futni kezdett vele. 
-   Louis, add vissza! - futottam utána kiabálva és nevetve. 
-    Gyere érte! - kiabálta szórakozottan. 
-    Te mondtad, hogy vegyem fel, mert megfázom! - kiabáltam. 
-    Gyerekek, gyertek be, mert megfáztok! - kiabált ki az ajtón kilépve Anya. 
-    Rendben. - mondtuk egyszerre, majd visszaültem a szánkóra Louis, pedig elhúzott a házunkig, majd bejött és egész délután velem volt."

Nem tudtam nem mosolyogni, ugyanis láttam, ahogy az apukám és a lányom azon a szánkón ülnek, amit akkor Lou nálunk hagyott, majd nekem adott.
Mikor megérkeztem az ismerős ház elé, mosolyogva bekopogtam. Lottie nyitott ajtót, Louis húga.
-   Szia! - ölelt szorosan magához.
-   Hiányoztál! - mondtam mosolyogva.
-   Te is! - mondta mosolyogva.
Bementem, majd mindenkit üdvözöltem. Először Emily-ről kérdezgettek, majd utána következett Louis.
-   Louis jól van? - kérdezte Jay, Louis anyukája.
-   Igen, bár most szomorú, mert Emily haragszik rá és nem szól hozzá. - mondtam.
-   Miért? - kérdezte kíváncsian Phoebe, Lou egyik iker húga.
-   Mert mikor Eleanor ott van Louis inkább vele van és ez zavarja Mily-t. - magyaráztam.
-   Meg tudom érteni. - ingatta a fejét Fizzy.
-   És nem mondtad Louis-nak, hogy jöjjön haza? - kérdezte Daisy.
-   De igen, viszont hajthatatlan. - mondtam.
-   Ismerjük. - sóhajtott Lottie.
-   De nagyon aranyosak Emily-vel. - mondtam nagy mosollyal. - Nagyon szeretik egymást.
-   Emily nem fél tőle? - kérdezte Jay.
-   Nem. - ráztam a fejem. - Szerintem régen egy kicsit tartott tőle, de már biztonságban érzi magát mellette. - mosolyogtam.
-   Ennek örülök. - bólogatott Jay.
-   Sajnálom, de nekem most mennem kell, mert nem akarom, hogy Anya egyedül takarítson. - mondtam.
-   Persze, megérjük. - bólogatott mosolyogva Fizzy.
-   De azért jössz még? - kérdezte mosolyogva Daisy.
-   Természetesen. - mosolyogtam, majd felöltöztem és indultam.
A visszaúton is eszembe jutott az a csodálatos emlék és csak is az a csók járt a fejemben. Mosolyogva nyitottam be. Anyával kitakarítottunk, majd hazaért Apa és Emily is. Feldíszítettük a fát, aztán Emily-t elküldtük mesét nézni, amíg becsomagoltuk az ajándékokat. Este kakaó mellett nézegettük a régi karácsonyi képeket és meséltünk róluk Emily-nek, aki nagyon élvezte ezt.