2016. április 1., péntek

18. rész - Összezavar...

-   Anya! - lökdösött suttogva Emily, mire lassan kinyitottam a szemem, majd mosolyogva néztem rá.
-   Halkan! - mondtam, mikor a mellettem csöndben szuszogó Louis-ra pillantottam.
-   Apa miért aludt veled? - kérdezte mosolyogva.
-   Mert Te és Niall a szobájában aludtatok. - mondtam.
-   És miért vagy az Ő pulcsijában? - kérdezte.
-   Mert megkért, hogy vegyem fel. - mondtam mosolyogva.
-   Miért? - kíváncsiskodott tovább.
-   Mert Apa szerint így szép vagyok. - mosolyogtam.
-   Én is felvehetem? - kérdezte nagy mosollyal.
-   Felveheted. - mosolyogtam rá, majd felültem az ágyban. - Csak akkor hozd ide a pólóm! - mutattam rá a pizsama felsőmre, mire mosolyogva kiugrott az ágyból, odaszaladt a szekrényhez, majd a rá dobott pólót levette és odaadta nekem.
Kissé elfordultam Louis-tól, bár tudtam, hogy alszik, mégis zavarban voltam... Gyorsan odaadtam Emily-nek, majd felkaptam a pólót.
Ő a pizsamájára húzta fel, de eléggé lógott rajta, egészen a földig, így megkötöttem neki.
-   Megyek, mert megy a mese! - mondta vidáman, majd kiszaladt és becsukta az ajtót.
Halkan visszadőltem az ágyba, magamra húztam a takarót és óvatosan kicsit közelebb bújtam Louis-hoz. Ő elmosolyodott.
-   Nem értem miért vagy ennyire szégyenlős. - mondta nagy mosollyal. - Előttem teljesen fölösleges.
-   Te most láttál? - kérdeztem félve.
-   Csak a hátadat. - mondta álmos hangon mosolyogva, majd közelebb húzott magához.
-   Higgyek neked? - kérdeztem, majd óvatosan elmosolyodtam.
-   Nem muszáj, viszont így volt. - mondta, majd elvigyorodott. - Ha nem így lett volna, nem aludnék tovább.
Tetőtől talpig vörös voltam és óvatosan összegömbölyödtem.
-   Van mára terved? - kérdeztem halkan.
-    Ma még egy kis veszélybe keverlek, holnap úgyis mentek Doncaster-be. - mondta és a hangján mosoly hallatszott.
Hirtelen felé fordultam, de meglepett, hogy mennyire közel voltam hozzá.
-   De nem leszek semmilyen nyeremény! - mondtam, mire rám vigyorgott.
-   Azt hittem ez megtisztelő. - vigyorgott.
-   Egy átlagos lánynak nyilván az. - mondtam, majd elfordultam tőle és ki akartam mászni az ágyból, de a karomnál fogva visszarántott.
-   Lépj túl ezen! Egyszer mondtam. - mondta, mire kirántottam a karom a fogásából, majd felálltam és ruhákat a kezembe véve beviharzottam a fürdőbe.
Általában nem vagyok ennyire lobbanékony, de ezzel iszonyatosan fel tudott idegesíteni a kedves Louis. Borzasztó, hogy ennyire meg tud bántani ezzel. Én szeretem Őt, de nem ezt az oldalát. Azt, amikor tisztel, kedves és vicces. Néha olyan mint régen.
Mikor felöltöztem és megmosakodtam kimentem a fürdőből, majd nem foglalkozva az ágyamon ücsörgő Louis-val kimentem, egyenesen a konyhába. Ott kóricált Emily és Niall.
-   Összevesztetek? - csodálkozott Niall.
-   Nem. - mondtam röviden.
-   Akkor mi történt? - kérdezte Liam.
-   Semmi. - morogtam.
-   Brooklyn! - szólt rám Harry. - Pontosan tudod, hogy a legjobb, hogyha elmondod. - mondta bölcsen és igaza volt, de megalázva éreztem magam.
-   Figyeljetek Emily-re! - mondtam, majd az ajtóhoz siettem, felkaptam a csizmám és a kabátomat, majd kiviharzottam az ajtón.
Egyszerűen hihetetlenül rosszul esett amit Louis mondott, bár teljesen igaza volt. Átlagos vagyok, nincs bennem semmi izgalmas. Kívülről egyáltalán nem vagyok olyan, akire bárki is felfigyelni. Aki nem ismer rám se pillant az utcán, csak ha nekimegyek.
Egyszerűen bolyongtam a hidegben és a hóesés egyre durvább lett. Először még csak szállingózott, majd rendesen esett.

* Louis szemszöge *
-   Hol van Brooklyn? - kérdeztem, mikor kiértem a konyhába. 
-   Elment valahova. - mondta Niall. 
-   De felöltözött rendesen? - kérdeztem aggódva. 
-   Igen... - mondta furán nézve rám Harry. 
Mióta érdekel engem, hogy Brooklyn felöltözik-e?! Na jó, kit hülyítek, féltem Őt, mert egy kicsit szeretem. 
-   Ugye Anyának nem lesz baja? - kérdezte félve Emily. 
-   Dehogy lesz, Anya tud vigyázni magára. - vettem a kezembe a kislányom mosolyogva. 
Délig egész jól eljátszottunk Emily-vel, de délben elkezdtem aggódni, hiszen reggel tűnt el Brooklyn és éppen szakad a hó az utak pedig már nem sokáig bírják. 
-   Megkeresem. - mondtam, felpattantam és rögtön elindultam. 

* Brooklyn szemszöge *
Szakadt a hó és még mindig csak battyogtam céltalanul. Az időt nem néztem, viszont a kabátom már rendesen átázott, ahogy a csizmám és a nadrágom is. Vacogtam, de nem akartam hazamenni, bárki jöhet csak Louis ne! De ilyen az Én szerencsém: fél óra múlva az Ő autója parkolt le mellettem. 
Oda se néztem, csak gyorsabban lépkedtem és nem törődve az arcomba hulló fájdalmasan hideg hópelyhekkel baktattam előre. Hallottam, ahogy kiszáll és becsapja az autójának ajtaját, de nem néztem hátra. A lépéseinek sűrű zaját hallottam, ugyanis futott utánam, így viszont hamar utolért. 
-   Brooklyn állj már meg! - kapta el a karom és maga felé fordított. 
Végignézett rajtam és elszörnyedt. 
-   Már az átlagnál is rondább vagyok? - kérdeztem mérgesen. 
-   Miről beszélsz? - kérdezte a homlokát ráncolva. 
-   Láttam a fintorodat. - horkantottam. 
-   Csak elképzeltem, mennyire fázhatsz, de felőlem hisztizhetsz! - horkantott. 
-   Minek jöttél értem? - kérdeztem. 
-   Mert lassan a hó miatt nem lehet közlekedni és már órák óta csak itt gyalogolsz. - mondta. 
-   Nem kötelességed utánam jönni. - mondtam karba tett kézzel. 
-   Aggódtam érted! - kiabálta az arcomba. - Pontosan tudom, hogy ezt akartad hallani, ez az igazság és most valószínű meglepődtél, mert így kimondtam, de tudod mit? - nézett rám még mindig kicsit idegesen, de ez a kiabálás kissé nyugodtabbá tette. - Most még inkább megleplek! - mondta, majd a két kezével hirtelen megfogta az arcom, közelebb lépett és megcsókolt. 
Teljesen ledöbbentem, viszont hatalmas öröm volt, hogy szint ugyan olyan volt, mint régen. Mikor elváltunk egymástól egy lépést hátra léptem és döbbenten nézve Louis-ra és csak ott szuszogtam, mint egy szerencsétlen kislány. Igazából fáztam, viszont az egész arcom forrónak éreztem. 
-   Ülj be! - mutatott szigorúan az autóra, mire lehajtott fejjel bólintottam és elindultam az autóhoz. 
Még mindig kisebb sokk uralkodott rajtam és ahogy hátat fordítottam Louis-nak hatalmas mosoly ült ki az arcomra Valahogy éreztem, hogy tudja, hogy ott a mosoly az arcomon, azért inkább beharaptam a szám és lehajtottam a fejem. 
Csöndben beültem a kocsiba és néztem Louis közeledő alakját. Csak bámultam lefelé és ahogy beült mellém rá pillantottam. 
-   Nem számítottál rá, ugye? - kérdezte, de nem néztem rá. 
Csak némán megráztam a fejem. 
-   Haragszol rám? - kérdezte halkan. 
Óvatosan bólintottam egy kicsit. 
-   Sajnálom Brooklyn. - mondta halkan lehajtott fejjel. - Nem vagy átlagos, csak mérges voltam rád és nem tudom... - motyogott. - Csodálatos ember vagy, ezt mind tudjuk. Különleges nő vagy, nagyon bánom, hogy nem voltam melletted mikor Emily még csecsemő volt, ha elmondtad volna, segítettem volna. De tökéletesen megértem, miért nem tetted és tisztellek. 
-   Louis, igazad volt. - sóhajtottam. - Semmi különleges nincs bennem, főleg nem külsőleg! 
-   Én sajnálom Brooklyn, hülye voltam mikor azt mondtam. - mondta határozottan. - Lehet, hogy az utcán nem bámulnak meg, viszont szép vagy és ezt nem csak Én gondolom így, hanem még jó páran. Bájos benned az az ártatlanság, ami minden szavadból, mozdulatodból és pillantásodból árad. - mondta, mire megint elvörösödtem. 
-   Én... - motyogtam mosolyogva. - Köszönöm. 
-   Nem azért mondom, hogy megbocsájts, mert tényleg így gondolom. 
Én csak bólintottam, majd elindultunk. A fejemben csakis az a csók járt. 
-   Min töprengsz? - kérdezte rám pillantva. 
-   Én... semmin... - motyogtam. 
-   A csókon. - mondta ki helyettem egy mosollyal. 
-   Én ne... - tagadtam volna, de közbe vágott. 
-   Kérlek ne tagadd, mert nekem is az jár a fejemben. - mondta mosolyogva, mire elmosolyodtam. - Még mindig jól csókolsz... - pillantott rám, mire kuncogtam. 
-   Te is. - motyogtam és megint rák vörös voltam. 
Nagy mosollyal sóhajtott egyet. Mikor befordultunk egy forgalmasabb útra autók hosszú sora fogadott, vagyis egy csinos forgalmi dugó. Sóhajtva dőltem hátra. 
-   Öltözz át. - nézett rám, mire meglepetten néztem rá. - Vedd le a kabátod, a cipőd és a nadrágodat is vedd át, ez hosszú lesz. - biccentett az előttünk lévő kocsisor felé. 
-   De hogyan? - kérdeztem értetlenül. 
-   Mindjárt adok nadrágot, csak ülj hátra. - mondta, mire bólintottam. 
Ő leállította a motort, majd kiszállt és a csomagtartóhoz ment. Én gyorsan kipattantam és átültem hátra. Louis becsukta a csomagtartót, majd bepattant a vezető ülésbe. 
-   Tessék! - nyújtotta hátra a melegítő nadrágját. 
-   Ne nézz hátra! - szóltam rá, mire megforgatta a szemét. 
Gyorsan lekaptam a kabátom, a cipőm, majd a nadrágom és felhúztam a melegítőnadrágot. Elég nagy volt, de nem igazán számított ez jelen esetben. Óvatosan előre másztam Lou mellé. 
-   Ugye nem lestél? - néztem rá. 
-   Nem. - sóhajtott és hátra dőlt, majd végigvezette rajtam tekintetét. - Jól áll a melegítőm. - mosolyodott el. 
-   Louis, mi most... - motyogtam. 
-   Fogalmam sincs, de majd tisztázzuk. - mondta, mire bólintottam. - Fázol? - kérdezte, mire bólintottam. 
Louis kicsit hátrébb csúszott az ülésen, majd egy kicsit hátrébb döntötte az ülés támláját. 
-   Gyere. - mondta, mire döbbenten néztem rá. 
-   Mármint oda hozzád... az öledbe? - dadogtam össze-vissza, mire elmosolyodott. 
-   Igen, gyere! - nyúlt óvatosan felém, majd segített átmászni az ölébe, majd összekuporodtam, mert még eléggé fáztam, de a fűtés és Louis eléggé sokat segített. 
Óvatosan átölelt, hogy még annyira se fázzak és simogatott. Lassan a meleg hatására és Louis szuszogását hallgatva elaludtam az ölében. 

Louis karjaiban ébredtem, de Ő ült a kanapén. A fejem a mellkasára billenve pihent, de rögtön felkaptam. Az ölében voltam és csak Ő volt a nappaliban, senki más.
-   Én... - motyogtam rá nézve, mire elmosolyodott.
-   Nem zavartál. - mosolygott rám.
-   Te úgy hoztál haza, hogy Én az öledben aludtam? - csodálkoztam.
-   Igen. - mosolygott rám. -És cseppet sem zavartál, nem volt veszélyes és nem tudom milyen hülye kérdések fogalmazódnak meg a kis fejedben, de fogadd el, hogy megtörtént és így volt helyes. - mondta határozottan, mire csak bólintani tudtam,
-   Hol van mindenki? - kérdeztem halkan.
-   Brooklyn, éjjel 2 óra van. - mosolygott rám.
-   Normális, hogy ennyit aludtam? - kezdtem aggódni.
-   Nyilván igen. - rántott vállat lazán, mire óvatosan kimásztam az öléből és észrevettem, hogy a melegítőnadrágjában vagyok.
Elmosolyodtam, majd kimentem a konyhába és készítettem két kakaót, majd mosolyogva vittem be. Az egyik bögrét Lou kezébe nyomtam, majd mosolyogva leültem a kanapé sarkába összehúzódva.
-   Anyai ösztön? - mosolygott rám, mire mosolyogva vállat rántottam.
Csak csöndben ültünk és iszogattuk a kakaót. Hirtelen nyílt az ajtó és legnagyobb meglepetésemre Eleanor lépett be és rögtön utána Perrie sírva.
-   Perrie. - ugrottam fel és letettem a kakaót, majd kikerültem Eleanor-t, akitől egy lenéző pillantást kaptam, majd magamhoz öleltem a síró barátnőmet. - Mi történt? - simogattam a hátát.
-   Zayn. - mondta remegő hanggal, szipogva.
-   Mit csinált? - pattant fel Louis.
-   Nem bántott. - rázta a fejét és szorosan hozzám bújt. - Szakítottunk. - mondta zokogva.
-   Miért? - kérdeztem döbbenten. - Én azt hittem, ti vagytok a tökéletes álompár.
-   Én is. - fúrta az arcát a vállamba. - De részeg volt és verekedett valakivel. - törölgette a szemét. - Én, pedig kiabáltam vele, mert megígérte régen, soha többet nem lesz ilyen. - szipogott remegve. - De undorító dolgokat vágott a fejemhez, majd közölte, hogy húzzak a lakásából. - remegett, mire erősebben húztam magamhoz.
-   Sajnálom. - súgtam a hátát simogatva. - Hidd el, Te sokkal jobbat érdemelsz. Valaki olyat, aki megbecsül és a legrosszabb pillanataiban sem mond rólad ilyeneket.
Csöndben szorított magához.
-   Hülyeség miatta sírni, mert sose érdemelt meg téged. - mondtam, mire eltolt magától és a könnyeit törölgette és úgy tűnt, abbamarad a sírás.
-   Emily-nek hatalmas szerencséje van, ugyanis az anyukája egy lelki segély. - mosolygott rám Pezz, mire elmosolyodtam és megöleltem.
-   Vigasztalni tudok, de tanácsot adni kevésbé. - kuncogtam.
-    Ez nem igaz Brooklyn. - mondta Louis, mire felé fordultam és kérdőn néztem rá. - Mindig is jó voltál az ilyenekben.
Én csak kicsit megrántottam a vállam, majd Perrie felé fordultam.
-   Te voltál a legokosabb! - ölelt magához.
-   Mikor? - kérdeztem.
-   Mikor szakítottál Louis-val. - mondta.
-   Szerinted... - motyogtam. - Nem tudom, hogy akkor jól döntöttem-e.
-   Miért? - kérdezte Louis.
Az egyik ok... nem publikus.
-   Lehet, hogy Emily boldogabb lett volna. - mondtam halkan.
-   És az is, hogy nem változom meg ennyire. - mondta Louis, mire bólintottam.
-   Anya! - hallottam Emily sikítását fentről, majd felkapcsolta a lámpát a folyosón és a lépcsőnél és szaladni kezdett.
-   Állj meg! - mondtam a lépcső előtt, mire a kislányom értetlen arccal megállt. - Most szép lassan sétálj le azon a lépcsőn. - mondtam, mire elmosolyodott, felpattant a korlátra és ott lecsúszott, majd leugrott a végén.
Vigyorogva állt meg karba tett kézzel rám nézve, majd Louis-ra.
-   Harry és Niall tanította. - vigyorgott.
-   Gyere ide! - mosolyodtam el, majd odaszaladt hozzám Én, pedig felkaptam az ölembe.
-   Pezz, sírtál? - nézett döbbenten a barátnőmre.
-   Igen, de nincs semmi baj. - simogatta meg Mily arcát.
-   Miért is nem alszol? - kérdezte tőle Louis.
-   Mert Liam-mel aludtam volna, de nem fért el az ágyamba, ezért átmentünk az Ő szobájába és Ő elaludt Én, pedig mesét néztem, de már meguntam. - mondta, mire kíváncsian néztem rá.
-   Tehát már elég régóta ébren vagy? - kérdeztem, mire bólogatott. - Akkor menj aludni. - néztem rá szigorúan.
-   De Apával akarok aludni! - mondta, mire letettem és mindketten Louis-t figyeltük.
-   Ma nem tudsz velem aludni, mert ma Eleanor alszik velem. - mondta neki Louis.
Emily arcán először szomorúság látszott, majd harag és először Eleanor felé fordult, mert neki akart mondani valamit, de inkább az apjára nézett.
-   Oké, mert úgyis utálom Őt. - mondta karba tett kézzel Louis-ra nézve. - Sokkal jobb, ha nincs itt, mert akkor velem is foglalkozol. - mondta mérgesen, de láttam rajta, hogy már jönnek elő a könnyei, de nem szólt többet, csak felment a lépcsőn és eltűnt a szobája ajtaja mögött.
Én sóhajtottam, majd a fejemet Pezz vállára döntöttem.
-   Fáradt vagyok Én ehhez! - nyafogtam. - Majd holnap... - sóhajtottam, majd eszembe jutott, hogy Louis okozta ezt. - Vagyis nem! - emeltem fel a fejem és Louis-ra néztem. - Te fogod elintézni, mert közlöm, hogy sír a lányod, miattad!
-   Hogy intézzem el Brooklyn? - nézett rám értetlenül.
-   Ahogy csak szeretnéd, de az apja vagy, neked kell megbeszélned vele! - mondtam felemelt kezekkel. - Sok sikert! - mondtam, majd Perrie-re néztem. - Gyere. - fogtam meg a kezét, majd felmentünk a szobámba.
-   Mesélj. - nézett rám Perrie.
-   Ma először megbántott, majd nagyon aranyos volt és megérkezett ez a liba. - horkantottam. - Teljesen összezavar. - sóhajtottam.
-   Nem értem, miért csinálja. - sóhajtott Perrie is.



2 megjegyzés: