- Hol a törpe? - kérdezte csodálkozva Liam.
- Alszik. - mondtam.
- Hol van aki nekem kell? - kérdezte hangosan az ajtóból egy ismerős hang: Perrie.
- Halkan! - fogtam be a száját. - Emily alszik, remélem még jó sokáig, tehát Pezz halkan beszél! - mondtam mire elmosolyodott el bólintott, majd elengedtem.
- Oké! - kuncogott, majd kényelmesen lehuppant a bárszékre. - Nos, kitaláltad, hogy milyen gyönyörű hajad lesz az esküvőn? - kérdezte.
- Persze, úgy terveztem, hogy kiengedve lesz, mert itthon leszek. - mondtam, mire mindenki rám nézett. - Mi van? - kérdeztem.
- De jössz! - mondta Louis, mire megráztam a fejem. - Életedben egyszer nem hallgatnál rám? - háborgott.
- Nem! - mosolyodtam el, majd elvettem a kávém és az ablak felé pillantottam.
Kint vastagon állt a hó. Eddig is esett, de nem maradt meg. Hirtelen sikítottam egyet, majd ugrálni kezdtem, mint egy kislány. Mindenki nevetett rajtam.
Hirtelen egy hatalmas mosollyal rohanó kislányt pillantottam meg a lépcsőn.
- Hó! - ugrált mikor leért hozzám hasonlóan.
- Menjünk! - mondtam izgatottan, majd a kabátunkhoz szaladtunk.
Pizsamára vettük fel a kabátot és a csizmát. Áttörve a házon, a hátsó kertbe rohantunk és mosolyogva néztük a ragyogó havat. Először hóangyalt csináltunk, majd hógolyózni kezdtünk. Természetesen Emily teljesen összehavazott, de neki is fehéren csillogott a haja. Nevetve mentünk be.
- Emily, menj fel és fürödj meg, mert megfázol! - pusziltam meg.
- Segítek! - mosolygott rá Liam és együtt felmentek.
- Egy 4 éves elvert hógolyózásban! - nevettem, majd a kabátomat és a csizmámat levéve leültem Perrie mellé.
- A kávédat kint hagytad! - nevetett rajtam Niall.
Én morogva indultam a hátsó kert felé. Mikor a csupasz talpamat hó érte, sikítottam. Lábujjhegyen rohantam el a hóval fedett kerti asztalig, majd a kávémmal óvatosan visszarohantam és becsapódtam az ajtón.
- Nem! Ilyet többet soha! - vacogtam.
- Lyn, hogy lehetsz ilyen? - nevetett Pezz.
- Ez nem vicces! - mondtam, majd a kanapéról elvettem a pokrócot, magamra tekertem és a földön találtam egy hatalmas, vastag pöttyös és másik vastag kockás zoknit. A lábamra húztam őket, majd leültem Pezz mellé.
- Ez ki zoknija? - mutatott a lábamra.
- Nem tudom! - rántottam vállat. - Nem az enyém, az biztos! - nevettem.
- Szerintem az Niall-é az, pedig Louis-é! - mutatott először a pöttyösre, majd a kockásra.
Én megszagoltam a két zoknit.
- Nem, egyik sem Louis-é, mert akkor már elájultam volna! - mondtam.
- Akkor az csak Hazza zoknija lehet! - mondta.
- Igen, szerintem is. - nevettem.
- Mutasd! - mondta Niall, mire felemeltem a lábaimat. - Igen, jól mondtátok! - bólintott mosolyogva.
- Az alsóinkat nem válogatjátok szét? - kérdezte Louis.
- Nem, kösz! - morogtam.
- Ha szeretnéd fel is veheted hozzá! - nevetett.
- Csak ha te a bugyimat! - vigyorogtam rá.
- Megegyeztünk! - mosolygott.
- Felőlem, nekem kényelmesebb lesz! - nevettem.
- Lyn! - lökött meg Perrie nevetve, mire hirtelen leestem a székről.
Úgy elkezdtem nevetni, hogy folytak a könnyeim.
- Pezz, ez fájt! - nevettem, majd Niall felhúzott.
- Bocsi, nem akartam! - nevetett.
Én felültem a pultra, de a lábaimat törökülésbe felhúztam és megfordultam Perrie felé.
- Tehát milyen lesz a hajad az esküvőn? - kérdezte izgatottan.
- Megmondtam, hogy semmilyen! - mosolyogtam rá.
- De Brooklyn, eljössz és kész! Nem nyitok vitát! - nézett rám szigorúan Louis.
- Nem megyek! - mosolyogtam rá.
- Ugye tudod, hogy egyszer kiváglak az ablakon ezzel az idióta vigyoroddal? - kérdezte idegesen.
- Sejtettem! - mosolyogtam rá.
- Srácok, rohannom kell, mert... - mondta volna Pezz. - Nem fontos, sziasztok! - mondta, majd a kabátjával a kezében, a cipőjét felvéve kirohant.
Lassan mint eddig mindennap mindenki elment. Délelőtt Emily is otthon volt, de délben jött érte Anya és elvitte Őt haza, Doncaster-be. Egyedül maradtam abban a hatalmas házban. Nem tudtam, mit is csinálhatnék. Hallottam, hogy valaki matat a zárral. Gondoltam, valaki hazajött. Ajtót akartam nyitni neki, de egy ismeretlen férfi állt előttem és hirtelen a számat befogva, kirántott a házból. Bedobott egy furgon hátuljába, majd elindultunk. Sötét volt és fájdalmas ütések értek, ahogy kanyarodtunk, mivel a kezem és a lábam összeragasztotta, míg a számra is ragasztószalagot helyezett. Nem hallottam semmit, csak az autó hangját. Hirtelen megálltunk, majd kirántott az autóból. Maga után vonszolva vitt be egy koszos, büdös régi épületbe és a kezemet egy csőhöz ragasztotta.
- Kislány, most felhívjuk a kis barátodat! - vigyorgott gúnyosan, majd kihangosította a telefont.
- Brooklyn? - kérdezte Louis.
- Tomlinson, ugye emlékszel rám?! - nevetett a férfi.
- Hol van Brooklyn? - kérdezte ijedten és idegesen.
- Ne siess annyira, még csevegni akarok! - nevetett. - A kislánynak semmi baja... még. - mondta és a még-et kihangsúlyozta.
- Hozzá ne érj! - mondta idegesen.
- Csak nem a barátnődről van szó? - nevetett gúnyosan.
- Semmi közöd hozzá! - vágta rá idegesen. - Hol van?! - kiabált.
- Ne hidd, hogy ilyen könnyen megkaphatod! - horkantott. - Viszont, hogy biztos lehess benne, hogy itt van, beszél vele! - mondta, majd a ragasztószalagot könyörtelenül letépte a számról.
Én nyögtem erre.
- Bántottad? - kérdezte ijedten Louis, de idegesen.
- Nem, csak a ragasztótól szabadítottam meg, de nem egy erős lány! - nevetett.
- Letépjem a bőrt a szájáról egy olyan szarral? - kérdeztem idegesen. - Nem fog vigyorogni! - dühöngtem.
- Brooklyn! - kiabált Louis. - Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. - mondtam. - Legalább most egy évig nem lesz gondom a bajuszommal! - morogtam.
- Brooklyn, nincs kedved játszani egy kicsit? - kérdezte gonoszan nevetve.
- Nincs kedve egy pillanatra befogni? - kiabáltam rá, mire erősen a lábamba rúgott.
Én sikítottam.
- Ha bármi baja lesz, azonnal megöllek! - mondta Louis szigorúan.
- Ne nevettess, azt se tudod hol vagyok! - nevetett gúnyosan az alak.
- Kivizsgáltatta már magát? - kérdeztem a szemöldökömet összehúzva. - Nincs ki mind a négy kereke! - mondtam, mire újabb erős rúgást kaptam, de ezt már tűrtem. - Ha kiszabadulok innen, megígérem, hogy magának nem lesz gyereke! - mondtam idegesen.
- Nyögd ki hol van! - kiabált Louis.
- 2 utcával a randihelytől, abban a házban, ahol szellemek kísértenek, akik nem hagynak élni és egész életedben a nyakadban lógnak! - mondta.
Hallottam, hogy Louis beindítja a motort, majd az alak kinyomta.
- Bátor vagy Brooklyn! - mosolygott rám.
Nem szóltam, mert nagyon fájt mindenem. Csöndben maradt, csak járkált a szobában. Hirtelen kicsapódott az ajtó és Louis alakja rajzolódott ki előttem. Sóhajtottam.
- Tomlinson, jöttél mellé? - bökött felém a fejével.
- Szeretnéd, mi? - mondta, majd odarohant hozzá és egy erős ütéssel már megindult a vér az alak orrából.
Én a számmal kezdtem el tépni a kezemen a szalagot. Közben hallottam Louis kezének hangos csattanásait az ember bőrén. Minden csattanásra összerezzentem. Mikor a kezem kiszabadult, a lábamról hamar letéptem. Óvatosan feltápászkodtam, majd Louis és az ismeretlen férfi felé indultam.
- Brooklyn! - vigyorgott rám.
Én elmosolyodtam, majd egy tökéletes mozdulattal erőből ágyékon rúgtam. Utána hátat fordítottam és Louis-t vártam. Pár perc múlva megfogta a vállam. Én inkább nem néztem az emberre, csak Louis ragyogó szemeire.
- Köszönöm. - mondtam halkan. - Ha nem jössz, megöl, vagy agyonver, vagy meg... - folytattam volna, de Louis hirtelen kezét a számra tette.
- Nyugi! - mosolyodott el.
- Köszönöm! - mondtam, majd lábujjhegyre álltam, hogy megpusziljam az arcát, de valami máshogy vezérelt bennem és a szájára adtam puszit.
Zavartan néztem a földre. Éreztem puha ajkainak nyomát a számon. Átkarolta a derekam és elindultunk ki. Az autóban csönd honolt. Mikor megérkeztünk, némán léptem be. Rá se néztem, csak bementem a szobámba. Sóhajtva zuhanyoztam le, majd befeküdtem az ágyamba, de nem tudtam aludni. Órákig, csak gondolkoztam és forgolódtam. Nem bírtam tovább, kimentem. A nappaliban ült Louis és Eleanor, pedig az ölében. Én a szememet lesütve sétáltam a konyháig. Erős fájdalmak gyötörtek. A járás is gondot okozott, de ezt kifelé nem mutattam. Eltotyogtam a pultig és erősen kapaszkodtam bele. Anélkül már rég a földön feküdtem volna sírva. Mikor lassan visszanyertem az erőmet, ittam egy pohár vizet, majd visszaindultam. Egy lépcsővel néztem szembe. Éreztem magamon a tekinteteket, de túlságosan koncentráltam arra, hogy ne hagyjanak cserben gyönge lábaim. A lépcsőhöz érve, erősen megfogtam a korlátot és annak segítségével felértem. A szobámig, már alig jártam. Mikor beértem a szobámba, egyszerűen elengedtek a lábaim és összerogytam. Hangos koppanással érkeztem. Az ajtót gyorsan behúztam magam után, majd négykézláb haladtam az ágyamig. Az éjjeliszekrényemről levettem a telefonomat, majd hívtam a 3 olyan embert, aki ilyenkor tényleg tud segíteni. Danielle, Perrie és Kim. A földön ülve vártam, hogy megérkezzenek.
- Mi történt? - kérdezte Kim, mikor egyszerre törtek be a szobámba.
- Majd elmesélem. - mondtam.
Óvatosan segítettek befeküdni az ágyba és betakartak. Mellém feküdtek, majd átöleltek engem. A legjobb barátnőim karjai közt hamar elaludtam, a hatalmas fájdalmak ellenére is, de Ők is.
Huhaa! Nagyon jo
VálaszTörlés