2016. február 19., péntek

11. rész - A legnagyobb hiba az lenne, ha éreznénk egymás iránt valamit

Mikor felkeltem, már senki nem volt mellettem. Kitotyogtam az ajtón, majd a konyha felé vettem az irányt. Mikor leértem, Jay-t, Lottie-t és Louis-t pillantottam meg először. Gondoltam amíg menthető a helyzet felmegyek.
-    Anya! - kiabálta Emily, mire mond rám kapták a szemüket.
Jay tudta, hogy terhes vagyok, az elejétől kezdve. Lottie-nak is elmondtam, mikor már kezdtem kerekedni, de Louis-nak nem engedtem, hogy szóljanak.
-    Em, hogy aludtál? - kérdeztem tőle mosolyogva és a kezembe kaptam.
-    Nagyon jól! - ölelt magához szorosan.
-    Brooklyn, csillagom! - szólt mosolyogva Jay.
-    Emily, menj fel játszani! - mosolyogtam rá.
-    Oké, de a te szobádban leszek! - mondta és felszaladt.
-    Hogy van az, hogy még csak szóba sem került, hogy Louis tudja, vagy hogy te itt laksz? - kérdezte Jay mérgesen.
-    Rég voltam Doncaster-ben. - sóhajtottam. - Meg hogy is mondjam... - kerestem a szavakat. - Kicsit sok dolog történt mostanában. - mondtam, mire elmosolyodott és megölelt.
-    Cuki a pizsamád. - mosolygott rám Lottie, majd megölelt.
-    Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagytok. - mondtam.
-    Semmi baj kicsim! - mosolygott rám Jay.
Jay mindig úgy kezelt, mintha a saját lánya lennék.
-    Már elnézést, de Én lehetnék felháborodva! - akadt ki Louis. - Az egész családom tudta, hogy gyerekem van, de nem szóltatok! - csapott az asztalra Louis, mire összerezzentem.
-    Fiam, viselkedj! - szólt rá Jay szigorúan. - Brooklyn ezt kérte és tiszteletben tartottam a döntését! El kell fogadnod, hogy akkor így döntött! Csodálom, hogy most itt lakik veletek. - mondta határozottan, majd rám pillantott.
-    Próbálj nemet mondani a lányomnak. - mosolyodtam el.
-    Pont olyan nehéz, mint neked! - nevetett Lottie.
-    Louis, ha bármi baja esik az unokámnak, vagy Brooklyn-nak, azonnal elköltöztetem őket, Én! - pillantott rá szigorúan Jay.
-    Szerintem Én fel megyek! - dadogtam és a lépcsőre mutattam.
-    Anya! - szaladt Emily, majd szokás szerint belém ütközött és majdnem fenékre esett, de a kezénél fogva elkaptam.
-    Kincsem, néha nyisd ki a szemed! - nevettem.
-    Elmehetek Niall-el szánkózni? - kérdezte izgatottan.
-    Ha felveszed az anorákot! - mondtam mosolyogva.
-    Oké! - mosolygott, majd elindult felfelé. - Niall, fel kell vennem az anorákot! - kiabált neki, mire elnevettem magam.
-     Nagyon hasonlít egy kislányra! - nevetett Jay.
-     Kire? - fordultam oda.
-     Rád! - vágta rá egyszerre Jay, Lottie és Louis.
-     Én nem rohangálok így!- mutattam a lépcső felé.
-     De. - mondták egyszerre.
-     Lyn, hozzád jöttem, mert fontos megbeszélni valónk van! - kiabált Dani, majd közeledett.
Mikor megpillantotta a csapatot velem szemben, meglepődött.
-     Mennyi Tomlinson! - mosolyodott el. - Ugye nem veszekedés volt? - kérdezte felém fordulva, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.
-     Dani, Te és Liam? - kérdezte Lottie.
-     Vége, pontosan... - számolt az ujján.
-     Dani, 5 éve! - böktem meg. - Ha más nem is segít, gondolj a kis barnára, aki vagy csokit eszik, vagy pattog, vagy alszik! - mondtam és elmosolyodtam, mire Dani elnevette magát.
-     Tudod, olyanból kettő is van! - karolt át mosolyogva.
-     Annyira nem vagyok kicsi! - mosolyogtam rá huncutan.
-     De igen! - mosolygott rám.
-     Most megyek és eszek csokit, aztán pattogok és közben megnövök! - duzzogtam.
-     És ne felejts el a nyakamon lógni! - vigyorgott Louis.
-     Oké, komoly témáról akartam beszélni veled! - fordult felém Dani.
-     Terhes vagy?! - néztem rá hatalmas szemekkel.
-     Nem! - vágta rá.
-     Ez milyen kérdés volt? - nevetett Lottie.
-     Jól van na! - mosolyodtam el.
-     Tehát, ennyire nem komoly! - mosolygott Dani.
-     Baj van? - kérdeztem ijedten.
-     Nincs baj! - nevetett.
-     Kinyögöd végre, vagy megvárod amíg kitalálom? - kérdeztem karba tett kézzel.
-     Gondolkoztam és rájöttem valamire! - mosolygott rám karba tett kézzel.
-     Dani, éhes vagyok! Én erre jöttem rá! - villantottam mosolyt, majd a konyhába mentem.
-     Ne egyél csokit! - mondta nevetve Jay.
-     Már késő! - léptem közéjük mosolyogva a csokival.
-     Adj! - mondta mosolyogva Dani.
-     Nem! - mosolyogtam huncutan. - Emily! - kiabáltam.
Hirtelen nekem csapódott a lányom.
-     Mily, néha tényleg nézz fel! - nevetett Louis, majd a lányom megkerült.
-     Az csoki? - kérdezte hatalmas mosollyal Emily.
-     Nem, ez karalábé! - nyújtottam rá a nyelvem.
-     Karalábé? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-     Most mond! - mosolyogtam rá, miközben összenyomtam az arcát.
Valamit nyögdécselt, de nem lehetett érteni, mire mindenki nevetett.
-     Igen, csoki! - mosolyogtam rá, majd leguggoltam elé.
Dani összenyomta mindkettőnk arcát.
-     Mond, hogy karalábé! - nyöszörgött Mily.
-     Mit mondjak? - kérdeztem Én is nyöszörögve.
Mind rajtunk nevettek. Dani elengedett, majd felálltam.
-     Kérem! - kapta ki a kezemből az egész csokit, majd felrohant.
-     Nekem mindig túl jár az eszemen a saját lányom?! - morogtam.
-     Brooklyn, el kell jönnöd velem vásárolni! - mosolygott Dani.
-     Nem! - ráztam a fejem. - Rengeteg helyre el tudtok rángatni, mert könnyen meglágyul a szívem, de a pláza meg Én, az egy örök háború! - mondtam.
-     Én még sehova sem rángattalak el! - mondta Dani.
-     De igen! - mondtam felhúzott szemöldökkel.
-     Hova? - kérdezte karba tett kézzel.
-     Jó, te még sehova, de már elégszer rángattak el! - mondtam.
-     Ki? - kérdezte Dani.
Én Louis-ra mutattam.
-     Hova rángattad el? - nézett rá Jay.
-     Nem komoly. - mosolyogtam rá.
-     Nem fogod elmondani, ugye? - kérdezte Jay mosolyogva.
-     Nem. - mosolyogtam rá.
-     Nem hittem, hogy valaha örülni fogok a makacsságodnak! - mosolyodott el Louis.
-     Én biztos voltam benne! - nevetett Lottie.
-     Én is! Meg amúgy is, tudom, hogy szórakoztat, mikor Lyn már csak azért sem hallgat rád! - mosolygott Dani. - Mindketten élvezitek! - nevetett. - Lyn kicsit jobban, mert élvezi, hogy felidegesít, de te is élvezed, mert ideges leszel, de lassan megtanulod kezelni és vigyorogsz rajta! - fejtette ki Dani.
-     Én sosem tagadtam, hogy élvezem! - vigyorogtam gonoszan, majd Louis elé léptem. - Nagyon is szórakoztat, mikor dühös vagy rám, de nem törsz ki! - mosolyogtam pontosan előtte.
-     Engem tudod mi szórakoztat? - mosolyodott el gonoszan. - Mikor valamivel meg tudlak lepni és úgy nézel rám, mint borjú az új kapura! - mosolygott.
-     Például? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-     Éjjel. - mondta.
-     Ti...? - dadogott Dani.
-     Nem! - vágtam rá felé fordulva.
-     Oké, nem mintha elhittem volna, de a biztonság kedvéért.., - mondta.
-     Elmondod, hogy mire jöttél rá? - kérdeztem Danit.
-     Persze! - mosolygott, majd követtem az emeletre.
-     Zavarban vagy! - mondta mosolyogva Louis.
-     Nem vagyok! - hazudtam.
-     Rosszul hazudsz! - nevetett.
Én morogtam egyet, majd követtem Danit. Bementünk a szobámba, majd elkezdett magyarázni.
-     Te szereted Louis-t! - mosolygott rám.
-     Nem igaz! - mondtam.
-     De igen, de Ő is téged! - mosolygott. - Már, ha jól vettem észre! - tapsikolt.
-     Ezt vetted észre? - kérdeztem.
-     Igen és igazam van! - mosolygott.
-     De nincs! - ráztam a fejem akaratosan.
-     Nekem nyugodtan elmondhatod! - mosolygott.
-     Talán... - mondtam halkan. - De nem vagyok biztos benne. - mondtam.
-     Juj! - ölelt magához. - Figyeld meg, hogy szeret! - mosolygott rám, majd felálltunk és kimentünk.
Lent a Tomlinson család tagjai a kanapén ültek.
-     Viszont Én megyek vásárolni! - ölelt meg Dani. - Meg tájékoztatom Pezz-t! - mosolygott, majd el is ment.
-     Niall és Emily már elmentek. - mondta Louis, mire bólintottam.
-     Brooklyn! - kiabált valaki az ajtóból egy hatalmasat: Kim.
Hirtelen a hátamra ugrott, mire pofára estem, ahogy Ő is.
-     Mond, mit tartasz ott, ahol másuk az eszüket? - kérdeztem.
-     Téged! - nevetett, mire Én is elnevettem magam.
Kim szabályosan lebukfencezett rólam, majd felállt.
-     Tudod mit? - kérdezte mosolyogva.
-     Mondjad! - mosolyogtam rá karba tett kézzel.
-     Én akkora bizniszt találtam ki! - mosolygott rám.
-     Kim, nem szeretném hallani! - tettem ki elé a kezem.
-     Oké. - szomorodott el. - Jé mennyi otthoni! - mosolygott, majd megölelte Jay-t és Lottie-t.
-     Kimberly, neked keressünk egy pasit! - tettem a kezem a vállára.
-     Oké, legyen gazdag és 98 éves! - mosolygott rám.
-     Fogd be! - csaptam arcon gyengén.
-     De az tök jó üzlet lenne! - mosolygott rám nevetve.
-     Te normális vagy? - kérdeztem és felhúzott szemöldökkel vizsgáltam. - Mármint van róla papírod? - kérdeztem és elmosolyodtam.
-     Utállak! - pöckölt fülön.
-     Én is téged! - pusziltam meg az arcát.
-     Tényleg, haza kéne húznom, mert oda indultam, de gondoltam szólok neked! - mosolygott rám.
-     Mármint Doncaster-be? - kérdeztem tőle.
-     Aha. - mosolygott.
-     Puszilom a szüleidet és az enyémeket! - mosolyogtam rá.
-     És a fociedzőt? - kérdezte nevetve.
Utálom a fociedzőt, mert régen folyamatosan piszkált. Mikor Louis ott játszott, mindig ott voltam a meccseken és piszkált megállás nélkül.
-     Azt verd fejbe. - morogtam.
-     Oké. - nevetett.
-     Te is mész haza? - kérdezte Jay.
-     Igen. - mosolygott.
-     Hazaviszünk. - mosolygott rá.
-     Köszönöm! - mosolygott Kim.
-     Louis, Brooklyn jók legyetek! - ölelt meg minket egyszerre Jay.
-     Vigyázzatok egymásra! - ölelt meg szintén egyszerre Lottie.
Kim is megölelt minket egyszerre.
-     Védekezzetek! - mondta, mire Louis elnevette magát.
Én elkaptam a haját.
-     Vigyázz a hajadra! - szóltam rá, majd rántottam rajta egyet.
-     Pukkancs vagy! - ölelt meg nevetve.
-     Tudom! - nevettem.
-     De komolyan, nincs kedvem megint keresztanya lenni! - nevetett.
-     Menekülj! - mutattam az ajtó felé, mire nevetve kiszaladt.
Mind elmentek. Ledobtam magam a kanapéra.
-     Brooklyn, elmúltak a rémálmaid? - kérdezte, mire csak bólintottam.
-     Köszönöm. - mondtam, mire leült mellém.
-     Én is, hogy megvédtél anyukám előtt! - mondta, mire elmosolyodtam.
-     Azért az nem volt valami nagy cucc. - rántottam vállat. - Te kicsit több és más emberektől mentettél meg! - néztem rá.
-     Igen, mert nem tudtál volna mit csinálni! Én, viszont csak anyukámmal lettem volna összetűzésben. - mondta
-     Louis, ha agyba-főbe vernél, akkor sem hagytalak volna bajban! - mosolyogtam rá. - Mert... - akartam mondani, de belevágott a szavamba.
-     Túl jó vagy hozzám. - mondta. - Tudom, hogy szeretsz! Hatalmas hiba lenne, ha újra együtt lennénk. Én bajba kevernélek, te megsérülnél! - mondta határozottan.
-     Honnan veszed? - kérdeztem.
Pedig mennyire igazat mondott.
-    Látom rajtad! Úgy figyelsz, már zaklatásnak venném! - mondta felháborodva.
-    Sajnálom azt a... - akartam mondani, de megint beleszólt.
-    A szájra puszit? - kérdezte lenézően elnevette magát. - Ugyan már, mintha akkora hiba lenne! - sóhajtott. - Tudom, hogy akartad és élvezted is! - mondta a szemembe nézve.
-    Ez nem igaz! - mondtam határozottan. - Egy hiba volt, aminek nem kellett volna megtörténnie! - mondtam.
-    Úgy gondolod? - kérdezte.
-    Igen. Nem kellett volna, hiszen neked ott van Eleanor. - mondtam.
-    Azt hiszed, ez hiba? Pontosan tudod, hogy miket tettem, nem?! - nevette el magát.
Én csöndesen bólintottam.
-    Azok után, ez már csak hibának se számít véleményem szerint! - mondta. - Tudod, ha megcsalnám Eleanor-t, még az is, csak kis félrelépés lenne. - mondta rám nézve. - Nem változtam meg, mégis itt ülsz mellettem, akárhova eljössz velem és nem látom rajtad, hogy bármelyik pillanatban otthagynál. - mondta. - Miért? - kérdezte.
-    Mert bízom benned. - mondtam halkan. - Vakon bízom benned! - néztem a szemébe.
-    Ez az, amit el akartam érni. - mondta rám pillantva, majd egész testével felém fordult. - Nem akartam, hogy annyira tarts tőlem, mint az elején. - mondta. - Tudod mit neveznék hibának? - kérdezte, mire kíváncsian néztem rá. - Hogy belém szerettél. - mondta halkan, de nem félve, az tőle messze állt.
-    De Louis... - akartam mondani, de félbe szakított.
-    Brooklyn, most legyünk egymáshoz teljesen őszinték! - mondta, mire bólintottam. - Tehát, szeretsz? - kérdezte.
Halvány bólintással feleltem.
-    Ezt miattad csináltattam. - tolta elém a jobb csuklóját, ahol a bőrén erősen látszott a bilincs nyoma.
-    De miért? - kérdeztem.
-    Mert kívülről erősnek látszott a kapcsolatunk, de nem győzte le, ami velem történt. - mondta, mire bólintottam.
Óvatosan nyúltam a csuklója felé. Megsimítottam a tetoválást, ami most már jobban tetszett, mint a többi, de ez a tetoválás tökéletes volt ahhoz is, hogy a sérült bőrhöz érhessek. A mutatóujjammal végigsimítottam végig a tetoválást, majd felnéztem Louisra. Egyenesen a szemembe nézett és emiatt találkozott a tekintetünk.
-    Köszönöm. - mondtam halkan.
-     Ezen egyáltalán nincs mit köszönnöd. - mondta és megrázta a fejét.
Késztetést érzetem arra, hogy óvatosan közelebb húzzam a kezét az arcomhoz, majd olyan gyengéd puszit nyomtam a csuklójára, hogy azt szinte nem is érezte. Őt mégis kirázta a hideg, ahogy a szám a bőréhez ért.
-     Tudod, sose tudnálak elfelejteni, de nem is akarlak! - mondta. - Ami az álmaidban megtörtént, az a valóságban sosem fordulhat elő! - mondta, mire óvatos mosolyra húztam a szám.
-     Annyira biztos vagy benne. - mondtam halkan.
-     Mert sosem hagynám! - mondta, majd óvatosan közelebb húzott magához.
-     Louis, mi lenne hiba? - néztem a szemébe.
-     A legnagyobb hiba az lenne, ha éreznénk egymás iránt valamit. - mondta, mire rá néztem és teljesen felé fordultam.
-    Miért? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
-    Nem szembetűnő? - kérdezte, mintha ez annyira egyértelmű lenne, de nem az!
-    Nem. - mondtam.
-    Mert nem hasonlítunk, az életstílusunk sem egyezik, ahogy a személyiségünk sem. - magyarázta, majd rám nézett. - Túl ártatlan vagy. - mondta.
-    Értem, bár szerintem ez nem így van. - mondtam, majd legszívesebben eltereltem volna a témát, de Ő lett kíváncsi.
-    Miért? - pillantott rám. - Brooklyn, okos lány vagy, érdekel mit gondolsz erről! - mosolyodott el halványan.
-    Szerintem ezek amiket felsoroltál, nem számítanak. - mondtam, mire még kíváncsibb lett. - Az a fontos, hogy a két ember szeresse egymást. Az emberek változnak. - mondtam, majd bólintott. - Szerintem az embert az is tudja változtatni, hogy milyen emberek veszik körül. - mondtam. - Mióta ismered Emilyt, sokkal inkább apa típus vagy, mint előtte. - mondtam ezt a példát.
-    Ilyen szempontból nem gondoltam át. - mondta, majd rám pillantott. - Ez is azt mutatja, hogy sokkal pozitívabb gondolkodású ember vagy, mint Én. - mondta, majd halvány mosoly ült ki arcára, mellyel akár meg is ölhetne, ha sokáig nézném.
-    Szerintem a szerelem egy irányíthatatlan dolog. - rántottam vállat. - Nem szeretek mindent a kezemben tartani néha jó, csak úgy sodródni. - mosolyodtam el. - Néha, nagyon ritkán hagyom, hogy irányíts! - mosolyogtam rá.
-     Hát tényleg igazán ritkán. - bólintott mosolyogva. - Viszont te még sosem irányítottál engem. - mondta mosolyogva. - Miért? - kérdezett rá.
-     Úgysem hagynád, meg hangsúlyozod, hogy Te parancsolsz, Én teszem amit mondasz, fura lenne fordítva. - mondtam.
-     Miért hallgatsz rám, mikor elviszlek valahova? Nem gondoltam volna, hogy ott maradsz azzal az őrrel, hogy nem ülsz be más autójába, hogy leülsz mellém az épület tetején. Megtetted, de miért? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a tekintetében.
-     Mert megbízom benned. - mondtam. - Ez volt a célod és elérted. - mondtam, mire elmosolyodott.
-     Még lesz egy próbám. - mosolygott titokzatosan.
-     Állok elébe! - mosolyogtam magabiztosan.
-     Majd meglátjuk. - mosolygott gonoszan, majd felállt és kisétált a konyhába.
Mindig azt hittem, hogy csak engem érdekel, mi folyik az elméjében, de most rá kellett jönnöm, hogy Őt sokkal jobban érdekli, ami az enyémben játszódik le. Azt mondta, okos vagyok. Hirtelen nyílt az ajtó és Emily a csizmáját lerúgva rohant be.
-    Nagyon hideg van! - mondta, mire magamhoz öleltem és éreztem bőrén, hogy tényleg nagyon hideg van.
-    Jó volt a szánkózás? - kérdeztem mosolyogva, miközben elkezdtem lebontani róla az anorákot.
-    Igen, de nem szánkóztunk sokat! - mosolygott. - Csatáztunk. - nevetett.
-    Nyertél? - kérdeztem mosolyogva.
-    Egyszer, aztán Niall nyert végig, mert tele lettem hóval! - nevetett.
Ekkor belépett a szöszi, akinek a haja is havas volt, a ruhájáról nem beszélve.
-    Brooklyn! - mosolyodott el, majd odarohant hozzám és a hideg kezeit a nyakamhoz dugta.
Én sikítottam egy hatalmasat, de közben nevettem.
-    Niall! Fejezd be! - nevettem hangosan. - Utállak! - nevettem.
-    Ezt visszakapod az ördögnövendéked miatt! - mondta vigyorogva.
-    Ennek a gyereknek apja is van! - sikítottam nevetve.
-    De te könnyebb célpont vagy! - nevetett.
-    Elég már! - sikítottam.
-    Jól van, majd máskor befejezzük! - nevetett, majd felment.
-    Gyere Édesem, kiszedlek ebből, aztán főzünk valamit. - mosolyogtam Emilyre, aki elém állt.
Kihámoztam a kezeslábasból, így csak egy hosszujjú és egy harisnya maradt rajta.
-    Mit főzünk? - kíváncsiskodott.
-    Nem tudom, megnézzük mi van és kitaláljuk! - mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét és kimentünk a konyhába.
-    Apa, te is főzöl velünk? - kérdezte Louist.
-    Segíthetek nektek! - vette az ölébe a kislányt.
-    Először is találd ki, hogy mit főzzünk! - mosolygott rá Mily.
-    Te mit ennél Törpe? - ültette a pultra.
-    Pizzát! - mosolygott vidáman.
-    Akkor süssünk pizzát! - mosolyogtam rá.
Hárman 2 óra alatt kész lettünk. Niall is jött ebédelni. Mikor végeztünk az ebéddel, Emily megindult valamerre.
-    Hova mész? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Tv-zek. - mosolygott rám.
-    Nem, aludj! - mondtam.
-    De még nincs este! - nézett rám nagy szemekkel.
-    Képzeld el, hogy a veled egy idős JÓ gyerekek, ebéd után aludni szoktak! - mondtam mosolyogva, a jó-t kiemelve, majd utána mentem.
-    De Anya! - nézett rám kérlelően.
-    Aludj! - mosolyogtam rá.
-    Apa?! - nézett Louis-ra, hátha Ő megmenti.
-    Kicsim, aludj egyet és utána egész este játszunk! - mosolygott rá, mire Emily szomorúan bólintott, majd felment.
Én elmosolyodtam, majd visszaültem az asztalhoz.
-    Ha nem jön le 1 percen belül, hogy nem álmos, nyertünk! - mosolyogtam.
-    És annak mennyi a valószínűsége? - kérdezte nevetve Niall.
-    Ha jól kifárasztottad, akkor nagy. - mondtam, majd nyílt az ajtó és Perrie akart kiabálni, de a szám elé emeltem a mutatóujjamat, majd odasétáltam hozzá. - Ne kiabálj, felment aludni! - mondtam, mire bólintott mosolyogva.
-    Dani mondta! - mosolygott vidáman.
-    Gondoltam! - forgattam a szemem.
-    Juj! - ölelgetett.
-    Ez nem juj! - mondtam és eltoltam magamtól.
-    De ez tök jó! - mosolygott rám. - Képzeld el... - akarta mondani, de befogtam a száját.
-    Akár mi lett volna a folytatás, úgysem történik meg! Nem képzelem el! - mondtam.
-    Oké. - mondta elkomorodva. - Pizza? - mutatott a tányérra.
-    Aha, Én sütöttem. - mosolyogtam rá.
-    Pontosabban Emily és az Én segítségemmel! - javított ki Louis.
-    Pontosan. - bólintottam mosolyogva.
-    Meg kell kóstolnom! - mosolygott, majd elvett egy szeletet.
Megette és mosolyogva nézett rám.
-    Nem főznél nálunk is? - mosolygott.
-    A segítőimmel? - kérdeztem mosolyogva.
-    Aha! - bólintott mosolyogva.
-    Szerintem több kárt tennénk a konyhában, mint főznénk! - nevettem.
-    Kicsit érdekes az együtt működés! - nevetett Louis is.
-    Miről maradtunk le? - kérdezte Niall.
-    Hosszú! - legyintett Louis.
-    Lyn, mit szólnál egy kis átalakításhoz? - kérdezte mosolyogva Pezz.
-    Engem akarsz átalakítani? - néztem rá nagy szemekkel.
-    Azt mondtad, átlagos vagy, bár ez egy cseppet sem igaz, de hagyjuk! - legyintett mosolyogva. - Úgysem tudlak meggyőzni az ellenkezőjéről, tehát inkább meg sem próbálom! - nevette el magát. - A terv, hogy elmegyünk egy csomó helyre! - mosolygott rám.
-    Nem. - ráztam a fejem. - Én ilyen vagyok, átlagos, unalmas, olyan, aki nem kell senkinek. - rántottam vállat, majd elindultam a lépcső felé.
-    Lyn! - szólt utánam Pezz, de hátra se néztem, csak haladtam felfelé.

* Louis szemszöge *
Azzal az egy szóval a lelkéig hatoltam. Teljesen összetörtem vele, mert elfogadta. Valószínű most is sírni ment fel. Perrie meglepetten nézett ránk. 
-    Rosszat mondtam? - nézett ránk meglepve. 
-    Nem, csak... - dadogott Niall. 
-    Én voltam. - morogtam. - Én mondtam neki.- vallottam be, de nem mutattam kifelé, hogy egyébként bánom. 
-    Miért? - pillantott rám Perrie. - Teljesen kész van! - mutatott a lépcső felé. 
-    Beszélek vele! - mondtam, majd felálltam. 
-    Louis, óvatosan, halkan és kedvesen! - szólt rám Niall. 
-    Nem gondoltam üvölteni vele! - horkantottam, majd megindultam a lépcsőn. 

* Brooklyn szemszöge *
Az ágyamon sírtam arcomat a párnámba fúrva, nehogy bárki meghallja. Hallottam, hogy nyílik az ajtóm, majd az illető becsukja maga után. Valószínű, hogy Pezz az, hiszen ki más jönne fel megvigasztalni? Niall kedves, de nem hinném, hogy ilyen esetben tudna segíteni Louis, pedig egy tuskó. Besüppedt mellettem az ágy, tehát Perrie mellém ült. Vártam, hogy megcsapjon édes parfümjének illata, de nem szökött az orromba az ismerős Pezz illat. Meglepett ez, tehát felemeltem a fejem és a mellettem ülő illetőre néztem. Louis. 
Mit akarhat? 
Még jobban a földbe döngölni!
Megvigasztal!
Nem fog, nem az Ő műfaja. 
De lehet, hogy most mégis. 
Ne viccelj már, nem fog! 
Vitatkoztam magamban, majd nem tudtam magamnak választ adni. 
-    Brooklyn... - mondta és közelebb húzott magához. - Nem akartalak megsérteni, csak... - dadogott. - Tudod milyen vagyok, olyat akartam mondani, amivel nyerhetek! - mondta, mire egyenesen a szemébe néztem. - Őszintén sajnálom! - mondta, mire kicsit közelebb csúsztam hozzá. 
Abban reménykedtem, talán megölel. Megtette. Nem számítottam rá, hogy ezt teszi, de megtette. 



4 megjegyzés:

  1. Úúúúú, nagyon imádom! Jól alakítod a történetet és soha nem unatkozok olvasás közben! Nem tudom, hogy mit szeretnél kihozni belőle, de remélem Emily+Brooklyn+Louis=mi (család) lesz belőle a végén!! Nagyon szeretném :( :-* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és tartogatok még meglepetéseket ;)

      Törlés
  2. Ja és nagyon várom a kövi részt!! Hozzd minél hamarabb!!!!! <3

    VálaszTörlés