Éreztem, ahogy a nyakamba szuszog és óvatosan végigsimított a karomon, miközben egy puszit nyomott a nyakamra, mire kuncogtam.
- Tehát ébren vagy, csak játszod, hogy alszol! - állapította meg. - Rossz kislány! - ingatta a fejét és elhúzódva tőlem a hátára fordult, de éreztem, hogy még mindig engem les.
- Esetleg nem tudod hogyan kerültem ide? - fordultam felé és próbáltam szigorú maradni.
- Áthoztalak. - mondta lazán, mintha természetes lenne.
- Semmi jogod hozzá, hogy engem alvás közben áthozz ide! - néztem rá mérgesen.
- Nem sűrűn izgat, mihez van jogom. - rántott vállat, majd pimasz vigyor jelent meg az arcán. - Ehhez sincs jogom! - fogta meg az arcom és megcsókolt.
Ott el tudtam volna olvadni, az biztos. Egyszerűen nem tudott zavarni, hogy neki barátnője van, hogy rengetegszer megbántott, csak élveztem a pillanatot.
- Bár nem értem, miért reggelente jön ki belőled a morgós éned. - vigyorgott.
- Mert amikor nem csinálsz semmit, haragszom rád! - néztem fel rá, majd elmosolyodtam.
- Értem, ez annyira logikus! - forgatta meg a szemét. - Felöltözöm. - közölte, halán lazán kimászott az ágyból, amivel csak egy probléma volt, hogy totál meztelen volt.
- Louis! - kiabáltam rá és a fejemre húztam a takarót, amin valószínű Ő jól szórakozott.
- Én mindig meztelenül alszom. - jelentette ki szórakozottan.
- Oké, akkor mostantól legyen kivétel, mikor velem alszol! - szóltam rá.
- De most Te aludtál velem. - mondta és a hangján vigyor hallatszott.
- Ez nem vicces! - szóltam rá. - Te egész éjszaka meztelen voltál?!
- Hát elhiheted, hogy nem a kedvedért vetkőztem le reggelre!v - nevetett.
- De ugye tegnap nem? - kérdeztem.
- Nem. - nevetett fel. - Nyugodtan kijöhetsz. Amúgy sem értem, mit rinyálsz, úgy rémlik láttuk már egymást meztelenül!
- Igen, az volt 5 éve! - mondtam, majd lehúztam a fejemről a takarót és Louis már szerencsére melegítőben volt.
- Attól még ezen a tényen nem változtat! - rázta a fejét. - Komolyan, úgy csinálsz, mintha életedben először látnál férfit meztelenül.
- Nem vagy vicces! - mondtam mérgesen, majd lerúgtam magamról a takarót és kiviharzottam, majd rácsaptam az ajtót.
Bementem a szobámba, majd becsuktam az ajtót és az egész arcom vörösbe borult. Mérgesen dőltem az ágyamra, majd elgondolkoztam rajta, hogy hazamegyek, de akkor Lou egyedül lenne és bár tudom, hogy Őt nem hatná meg, ha elmennék és az sem, ha Én lennék egyedül, de nem tudtam volna egyedül hagyni.
Hirtelen benyitott az ajtón és rám nézett.
- Neked mi a bajod? - kérdezte értetlenül.
Én óvatosan és próbáltam észrevétlenül végigmérni fedetlen mellkasát, majd kissé megharaptam az alsó ajkam.
- Brooklyn, Te felfogod mit művelsz?! - kérdezte idegesen.
- Felidegesítelek? - kérdeztem félve.
- Nem! - vágta rá. - Mármint azt is és tönkre mennek lassan az idegeim, de ha kérhetem ne csináld ezt, mert akkor nem leszek herceg!
- Mármint ezt? - haraptam be az alsó ajkam újra huncut mosollyal.
- Brook, komolyan ezt akarod? - kérdezte és felhúzta az egyik szemöldökét. - Mert szerintem inkább ne szórakozz velem! - mondta idegesen, mire vigyorogva felálltam az ágyon.
Ő mintha óvni akarna attól, hogy leesek, közelebb lépett. Én huncut mosollyal simítottam végig mellkasán, mire libabőrős lett. Én csak kuncogtam, majd a füléhez hajoltam.
- Sosem leszek a tied Louis! - súgtam neki, majd angolosan távoztam a szobámból.
Leszaladtam, majd a konyhába mentem. A tegnapi sütiből vettem egyet, öntöttem magamnak kávét, majd ezzel a kettővel leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Valami aranyos karácsonyi rajzfilm ment, így tök jól elvoltam.
- Brooklyn, készülődj! - robogott le Louis felöltözve kb. 10 perccel később.
- De meg akarom nézni! - mutattam a tv-re.
- Indulj! - parancsolt rám.
Sóhajtottam, majd rájöttem, hogy Ő nekem nem parancsol.
- Nem vagyok a lányod! - szóltam rá mérgesen, majd felmentem.
Gyorsan felvettem egy fekete farmert és egy kötött pulcsit. Megmosakodtam, megfésülködtem és a hajamat kontyba fogtam, majd egy nagyon halvány sminket vittem fel. Megnéztem magam a tükörbe, majd lementem.
- Ma egész nap ilyen leszel? - kérdezte Louis karba tett kézzel. - Egy percben huncut és kibaszott szexi, a másikban morgós és sértődékeny? - kérdezte, mire elmosolyodtam.
- Miért, melyik tetszik jobban? - kérdeztem, miközben a cipőmet vettem fel.
- Nyilván az első. - közölte.
- Biztos, hogy azt szeretnéd? - kérdeztem pimasz mosollyal, miközben már a kabátomat vettem fel.
- Téged akarlak! - közölte és magához rántott, majd egy csókot nyomott a nyakamra.
Csak morogva toltam el magamtól, majd a fejembe húztam a sapkámat.
- Hisztis vagy ma! - közölte Louis.
- Nem vagyok hisztis! - morogtam.
- Akkor most mit csinálsz? - sóhajtott, miközben az ajtóhoz terelt.
- Attól vagy hisztis, hogy hisztisnek nevezel! - mondtam karba tett kézzel, majd kiléptem az ajtón.
- Oké, akkor aranyos vagy és nem vagy hisztis! - sóhajtott.
Én mosolyogva szaladtam a hóba, majd lehajoltam, gyúrtam egy hógolyót és mikor Louis háttal volt nekem, hátba dobtam vele.
- Brooklyn, kezdesz kikészíteni a mai napon! - szólt, de a hangján mosolygást hallottam, mire nevettem.
- Minden vágyam ez volt! - vigyorogtam, majd elszaladtam a járdára, amiről el volt takarítva a hó.
- Akkor minden vágyad teljesült! - fordult meg mosolyogva. - De ülj be! - mutatott a kocsijába.
Mosolyogva tettem amit mondott, majd a kocsiban levettem a sapkámat. Csöndben utaztunk és elkezdett szakadni a hó. Egy ház előtt álltunk meg, ahol csak Louis autója parkolt. Én vigyorogva a fejembe húztam és kipattantam. A hóban még nem voltak lábnyomok és nagyon nagy volt, így nekem muszáj volt kiszállnom. Louis csak mosolyogva, a fejét ingatva figyelt. Vigyorogva gyúrtam hógolyót, majd nekidobtam a kocsijának. Ő megforgatta a szemét, majd kiszállt.
- Úgy érzem magam veled jelen pillanatban, mint Emily-vel! - rázta a fejét, mire szépen majdnem fejbe dobtam, de elhajolt.
- Ne már, végre tök jól sikerült volna, de neked el kellett rontanod! - rúgtam bele a hóba, ami felrepült.
- Nem fogom hagyni, hogy arcon dobj! - közölte.
- Kérlek! - mosolyogtam rá aranyosan, majd közeledtem felé.
- Brooklyn, ide se gyere! - szólt rám. - Ne! Nem fogom hagyni!
Én mosolyogva karoltam át a nyakát.
- De Lou! - nyafogtam és eszembe jutott, mennyire rég becéztem Őt és elmosolyodott.
- Imádom, mikor így hívsz! - vigyorgott.
- Akkor arcon dobhatlak? - mosolyogtam.
- Nem. - vágta rá.
- Lou! - kérleltem, majd megrázta a fejét. - Jó, akkor hagyj békén! - szóltam rá duzzogva.
Ekkor megállt egy nagy fekete terepjáró Louis kocsijával szemben. Kívülről tök normálisnak tűnő emberek ültek benne, de már volt annyi eszem, hogy ha Louis barátairól van szó, vagy bármilyen ismerőseiről, az számomra sosem lehet jó!
- Hazamegyek! - néztem Louis-ra határozottan, miközben 5 férfi kászálódott ki a terepjáróból.
- Brooklyn, ne merj elmenni! - nézett rám szigorúan, miközben Én már nyitottam a kocsija ajtaját, kikaptam a táskámat, majd a vállamra dobtam, becsaptam az ajtót és megindultam, mint aki nem hallja. - Brooklyn, most azonnal állj meg! - szólt rám Louis, mire megálltam, de csak mert iszonyatosan elegem volt abból, hogy nekem magyaráz, mintha a gyereke lennék.
Unott arccal megfordultam.
- Nem vagyok sem a kutyád, sem a lányod, sem a tulajdonod, de még csak a barátnőd sem és hála az égnek a feleséged sem, tehát semmi közöd ahhoz, hogy mikor megyek el! - mondtam nyugodtan karba tett kézzel. - Merthogy pontosan tudod, hogy felőlem üvölthetsz, ha el akarok menni, elmegyek. - jelentettem ki.
- Olyan szinten idegesítő liba tudsz lenni, hogy olyat még a világ nem látott! - nézett rám Louis komolyan. - Indulj meg vissza! - parancsolt rám.
- Süket vagy, vagy hülye?! - kérdeztem még mindig karba tett kézzel. - Nem fogom azt csinálni, amit mondasz, még véletlenül sem!
- Oké, játszhatunk így is! - dőlt neki az autójának. - De fogalmad sincs hol vagyunk, nem sokan járkálnak az utcán és nem hinném, hogy a telefonod segítségével hazajutsz. Mármint azzal, ami Doncaster-ben van. - vigyorodott el. - Tehát akkor itt maradsz az utcán megfagyni? Mint ahogy akkor, amikor érkeztél?
Fel tudtam volna robbanni! Hogy lehet ennyire okos, helyes, rossz és vonzóan bunkó?! Ez a világ legrosszabb keveréke számomra! Fúj, itt annyira felpofoztam volna, csupán azért, mert igaza volt és mindig igaza van!
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte egy tök ismeretlen srác, mire mindketten rá néztünk. - Ki vagy Te? Mármint jártok, vagy mi van? Vagy egy újabb egy éjszakás kaland? - kérdezte rám nézve, mire vigyorogva néztem Louis-ra.
- Csak nem csalod a feleséged Te tapló? - vigyorogtam gúnyosan.
- Akkor még csak a barátnőm volt. - nézett rám idegesen.
- Nem hinném, hogy ettől Ő boldogabb lenne! - vigyorogtam.
- Brooklyn... - mondta Louis már lágyabb hangon.
- Nem fogom elmondani, bár megtehetném, de rühellem azt a nőszemélyt és amúgy sem vagyok olyan aljadék. - rántottam vállat. - Meg hát amúgy se sűrűn izgat a házasságod.
- Pontosan tudom, hogy féltékeny vagy rá! - nevetett gúnyosan. - Mert Te akartál Mrs. Tomlinson lenni!
- Féltékeny?! - nevettem. - Az egyetlen nőre, akit valójában már sajnálok, hogy egy ilyen emberrel házasodott össze? Nem, tévedsz. - ráztam a fejem.
- Ilyenkor igazán boldog lennék, ha nem lettünk volna feledékenyek azon az estén. - mondta, mire kicsordult egy könnycsepp a szememből.
Ez iszonyatosan fájt és semmi más, bármit mondana, nem tudna megríkatni, de a lányommal megtud.
- Utállak! - sikítottam már zokogva. - Nem érdekel, ha úgy beszélsz velem, mint egy lábtörlővel, ha utálsz, ha megalázol mások előtt, de még az sem, ha agyonversz, de ilyet soha többet ne mondj! - üvöltöttem rá torkom szakadtából. - Ő az egyetlen a világon, amivel tényleg bántani tudsz! Soha többet ne merj ilyet mondani Emily-ről! Te és Én tehetünk az egészről, nem Ő! És tudod mit, be kell valljam, életem legcsodálatosabb hibáját követtem el akkor! - mondtam a könnyeimet törölgetve. - És be kell valljam, csodálatos hónapok voltak azok, amikor egyre nőtt a hasam, mert rengetegszer zokogtam miattad, de a lányom már akkor is megvigasztalt! - törölgettem a könnyeim. - Mikor láttalak titeket életemben először találkozni, egyszerűen rettegtem tőled, de mikor megkért téged, hogy segíts neki felöltözni és megfogta a kezed, megbíztam benned és a szívem legmélyén iszonyatosan bántott, hogy titokban tartottam. - sóhajtottam.
- Én nem úgy értettem... - magyarázkodott volna, de közbe szóltam.
- Nem izgat hogy értetted, csak ne mondj ilyet többet! - kértem a szemébe nézve.
- És mondd, hajlandó vagy bejönni, vagy megint a saját fejed után mész és az utcán szedlek össze?! - kérdezte Louis és elmosolyodott.
- Csak egyszer szedtél össze az utcáról és mindig a saját fejem után fogok menni! - mondtam karba tett kézzel.
- Brooklyn, kérlek gyere ide és bízz meg bennem! - kért sóhajtva, mire büszkén elmosolyodtam és odamentem hozzá.
- Ezt nevezik kedvességnek tisztelt Tapló és sokszor beválik! - vigyorogtam rá pimaszan.
- Kiállhatatlan nőszemély vagy! - morgott.
- Csak mert a közeledben vagyok! - pillantottam rá.
- Meddig akarsz még az idegeimen táncikálni? - morgott.
- Csak amíg el nem fáradok. - vigyorodtam el.
- Brooklyn! - szólt rám idegesebben és hangosabba.
- Louis? - mosolyogtam rá fölényesen.
- Utálom, mikor a hisztis dívát játszod! - mondta idegesen. - Ha nem nő lennél, már rég megütöttelek volna!
- Ó, ha tudnád hányszor égett a tenyerem, hogy felpofozzalak és tudtam, hogy nem ütnél vissza, mert azért annyi emberség még beléd is szorult, de tudod... nem vagyok olyan aljadék. - mosolyogtam lenézően, bár Én voltam a kisebb.
- Ha tudnád, mennyire szexi vagy, mikor ideges vagy és veszekszel velem! - nyalta meg az alsó ajkát.
Ha tudnád, ez milyen szexi volt! - még jó, hogy ezt nem mondtam ki.
- Nagy kár, hogy sosem leszek a tied. - ingattam a fejem gonosz mosollyal.
- Ezt hiszed? - rántott magához a derekamnál fogva vigyorogva.
- Tudom. - jelentettem ki. - De ne érj hozzám! - löktem le a kezeit, majd elléptem tőle.
- Ő a lányod anyja? - bökött rám az előző srác.
- Brooklyn. - jelentettem ki. - És igen.
- Tyűha! - nézett Louis-ra egy vörös hajó férfi. - A lányod is ilyen díva? - kérdezte tőle.
- Nem. - mondta Louis rá nézve. - Emily normális, mert tudod azért az Én lányom is.
Én ezen jót nevettem.
- Kár, hogy nem miattad normális. - forgattam a szemem.
- Jó, menjünk be. - bökött a ház felé egy másik férfi.
Én Louis előtt mentem be. Meglepően szép volt a ház, de az is meglepett, hogy egy igazán érdekes kinézetű csaj köszöntött minket.
Hosszú, fenékig érő szőke haja volt, tökéletes alakja, hatalmas, gyönyörű szemei és csodaszép arca.
Mellette igencsak elszégyelltem magam, amit Louis kiszúrt és nem bírta ki egy csúnya beszólás nélkül.
- Hol az önbizalmad Hercegnőm? - kérdezte.
- Majd akkor hívj így, mikor úgy is viselkedsz, mintha az lennék. - forgattam meg a szemem.
* Louis szemszöge *
A világ legfurább érzése volt, hogy ott állt egy tökéletes nő, aki egy szóra vetkőzik, de engem mégis Brooklyn érdekel és vonzanak a hibái. Ő eltaszít, mert undok voltam és igaza van, de ezt helyre kell tennem.
- Brook... - léptem mögé hátulról és a kezeimet a hasára tettem.
- 5 éve hívtál így. - mondta és a hangjában már egy kis lágyságot véltem felfedezni, de tudtam, hogy ezzel nem érem el, hogy aranyos legyen velem.
- Tudom és imádtam. - mondtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam az arcára, mire teljesen elpirult. - Lehet visszatérek hozzá.
- De a Lyn sokkal szebb. - mondta, de a fejét még mindig szégyenlősen lehajtotta.
- Nem igaz. - mondtam határozottan és már az állára adtam puszit. - Azt hiszed, hogy a Lyn illik rád, mert rajtam kívül mindig, mindenki úgy hívott, de Én tudom, hogy a Brook áll jól neked és az illik rád. - mondtam és a végén már a nyakára nyomtam puszit, amibe kissé beleremegett.
- És ha nem akarom, hogy úgy hívj? - kérdezte, de már csak halkan beszélt, mert élvezte, ahogy puszilgattam, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Sajnos ez ellen nem tehetsz semmit! - mondtam és a nyaka és a válla találkozásához nyomtam egy puszit, mire kuncogott.
Tudtam, hogy ott nagyon csikis, ahogy a talpa is, az oldala is és ami a legédesebb, hogy a háta alja és a csípője is nagyon csikis.
- Oops, az egyik gyenge pontos. - vigyorogtam, majd még egy puszit nyomtam oda, mire hangosabban kuncogott.
- Ez nagyon csikiz! - próbált eltolni magától mosolyogva. - Főleg a hajad!
- Tudom. - morogtam mosolyogva. - Minden csikis pontodra emlékszem és pontosan tudom, melyik a legcsikisebb... - mondtam, mire az arca paradicsomra hasonlított.
Éppen a gerincén vezettem le a kezem, mikor elkapta azt.
- Ne! - kérte, mire elvigyorodtam.
- Megbocsájtasz nekem? - kérdeztem halkan.
- Igen, csak ne... - kérte, mire halkan nevettem és hagytam neki, hogy elhúzza onnan a kezem.
- Ha már itt tartunk, ne szégyelld magad! - mondtam és végigsimítottam az oldalát, mire próbált kikecmeregni a kezeim közül.
- Engedj el! - mondta, mire tettem amit mondott.
Utálom, mikor helytelennek érzi, ha közeledik felém. Bár mind tudjuk, hogy az, de túl erős a vonzás.
* Brooklyn szemszöge *
- Louis, csak nem szerelmes vagy?! - nevetett irritáló hangon a szőke liba, mire elfintorodtam és kirázott a hideg.
Egyszerűen még az jobb, ha egy macska a körmét végighúzza a táblán, csak ez a nő ne nevessen!
Louis-t szórakoztatta, hogy ez engem ennyire irritált.
- Nem kedves Nicole. - mondta Louis.
Akkor engem is csak hülyít. Hiszen miért ne tenné?!
- Már megijedtem. - kuncogott megint.
Fúj, nem tudnál szomorú lenni?! Esküszöm, hogy egy jó lelkű ember vagyok, de ezt kibírni?! A lányom kéne ide! Imádom, mikor Emily nyersen és vagányan közli, hogy nagyon idegesíti valaki. Igen, ez csak is az a Tomlinson vér, de imádom és úgy döntöttem, kicsit a lányom leszek.
- Mondd, nem szedték még ki a hangszálaidat?! - kérdeztem nyersen és durván, mire Louis elvigyorodott mellettem és a haverjai közül páran elnevették magukat.
- Ki vagy Te ribanc?! - nézett rám lenézően.
- Csak nem tükörbe néztél?! - vigyorodtam el.
Erre nem mondott semmit, mert elakadt a szava.
- Ez igencsak Tomlinson vonás, nem Brooklyn? - nézett rám vigyorogva Louis egyik haverja, aki egyébként a legszimpatikusabb.
- Ezt nagyon tudom szeretni a lányomban. - vigyorogtam. - Talán tőled is szedett valami jót. - néztem Louis-ra.
- Például a bátorságát. - vigyorgott.
- Persze, az aztán csodálatos! Nagyon bírtam, mikor a 4 éves kislányom 4 ijesztő férfi előtt állt és magyarázott nekik. - mosolyodtam el.
- Most miért, Én az apja vagyok! - mosolygott rám Lou.
- Akkor sem volt túl rózsás helyzet anyai szemmel. - néztem rá.
- Te Louis gyerekének az anyja vagy?! - fintorodott el Nicole.
- Igen, bár nem sok közöd van hozzá. - rántottam vállat.
- Mindent értek. - nevetett. - Nem értettem, miért hurcolod magaddal ezt. - nézett Louis-ra.
- A lányom anyjáról beszélsz, aki ember tehát kurva gyorsan változtass ezen a hangnemen! - védett meg Louis.
- Nem szoktad így védeni azokat, akik szívesen ágyba bújnak veled egy buli után.
- Tudod kicsi lány, Én a barátnője voltam! - közöltem vigyorogva. - Nem egy éjszakás kaland.
Ő meglepődött ezen, mire büszke mosollyal néztem a csajt.
- Moderáld magad, mert ingyen laksz itt! - nézett rá szigorúan Louis.
- Te eltartod Őt? - böktem a nőszemélyre.
- Igen, de alkut kötöttünk. - mondta Louis, mire elnevettem magam.
- Hát Te igazán idióta vagy! - nevettem ki. - Eltartjátok közösen, csak hogy amikor kedvetek van eljöttök és megdugjátok? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire bólintottak.
Én felröhögtem.
- Már bocs, de látszik, hogy egy csapat férfi vagytok! - nevettem, majd Nicole-ra néztem. - Te meg nyilván jól élsz, számodra kedvező üzlet.
- Örülnél neki? - vigyorodott elé Nicole, mire Őt is kiröhögtem.
- Ennyi hülyét egy helyen! - röhögtem. - Tudod kedvesem, Én nő vagyok veled ellentétben! De úgysem értenéd a különbséget, bár ez igazán szembe tűnő.
- Igen, Én szép vagyok, veled ellentétben. - mondta a nyekergő hangján vigyorogva.
- Ne várd, hogy megsértődjek, mert nem fogok. - nevettem rajta megint. - Siralmasan hülye vagy.
- Brooklyn, jól szórakozol? - kérdezte Louis.
- Aha, nem bántam meg, hogy eljöttem. Rájöttem, hogy semmi érzéked az üzlethez és nőkhöz, egy tapló vagy és megjátszod magad! - soroltam vigyorogva. - És arra is, hogy aki még nálad is nagyobb idióta, az Én vagyok, ugyanis ahelyett, hogy vidáman karácsonyozom a családommal és a kislányommal, eljöttem hozzád, majd normálisan viselkedtél, de aztán abbahagytad a színjátékot! - soroltam karba tett kézzel. - Csodálatos karácsonyom van, de komolyan! - mosolyogtam rá, majd az ajtóhoz sétáltam és kimentem.
Becsuktam magam után, majd elindultam gyalog valahova.
Hallottam, ahogy nyílik az ajtó a hátam mögött.
- Hova akarsz menni Brooklyn?! Nem fogom hagyni, hogy így sétálgass és megfagyj! - kiabált utánam, mire megfordultam és elmosolyodtam gúnyosan.
- Hanem?! Hazaviszel, játszod az aranyosat, majd újra önmagad leszel és a földbe tiporsz? Kösz, nem kérek ebből! - mondtam és tovább indultam.
Valóban fogalmam nem volt, hol vagyok és csak járkáltam körbe-körbe, amíg Louis haverjai közül a szimpatikus srác ki nem jött.
- Brooklyn! - szólt, majd kijött hozzám. - Gyere be!
- Minek? - nevettem és nem törődve a nadrágommal leültem a hóba, majd lefeküdtem.
- Mert meg fogsz fagyni, most már biztosan! - mutatott rám.
- Szerintem Te csodálatos ember vagy! - mosolygott rám.
- Csakhogy rossz embert szeretek! - sóhajtottam.
- Honnan tudod, hogy nem szeret téged? - kérdezte.
- Ch, nyilván akkor ilyen tapló lenne velem!
- Azért ismered Őt! Nem tudja kifejezni az érzéseit normálisan! - magyarázta. - De gyere be, mert nem szeretném, ha megint olyan lenne, mint mikor szakítottál vele! Mert akkor borzasztó volt! Én sóhajtottam, majd felálltam. Bementem vele a házba, de Louis nem volt sehol. Nagyon fáztam, ugyanis tiszta víz volt a farmerom, a kabátom és a hajam is.
- Tök fölöslegesen vagyok itt! - sóhajtottam. - Tudom, hogy hova kell mennem! - csillant fel a szemem.
- Brooklyn, nem mehetsz így sehova! - mutatott rám a vörös hajú.
- Doncaster-be. - fejeztem be a mondatomat és kirontottam volna, de dobogást hallottam.
- Louis, most így itt hagysz?! - hallottam az irritáló hangot.
- Kussolj! - kiabált vissza, majd mikor leért és megpillantottam, elnevettem magam.
- Nehogy már miattam hagyd ott! - röhögtem. - Jó szórakozást! - mondtam, majd kirontottam a házból, de Louis kirohant.
Ő mezítláb volt, kabát és pulcsi nélkül, egy szál alsónadrágban, de nem érdekelte, elkapta a karom.
- Brook, ne menj el, kérlek! - nézett a szemembe.
- Te nem vagy normális! - nevettem. - Azonnal húzzál be így! - mutattam rá.
Őt nem érdekelte amit mondtam, fogott egy maroknyi havat, majd a kezembe nyomta.
- Ezt mi... - kérdezte voltam, de fogta a kezem és a havat az arcába nyomta.
Muszáj volt elmosolyodnom, mert ez tényleg aranyos volt.
Én csöndben közelebb léptem hozzá mosolyogva, majd kisöpörtem az arcából a havat, majd megfordítottam és befelé toltam a házba.
- Azonnal húzzál be, mert megfázol! - szóltam rá, de mosolyogtam.
- Nagyon hideg a kezed! - mondta, ugyanis a hátán volt.
Kuncogtam és a szememet lejjebb vezettem, a fenekére. Nem tudtam megállni, mert tökéletes kerek fene van, még Nicole fenekénél is sokkal jobb, ez biztos.
- Te... - kérdezte volna, de közbe vágtam.
- Nem. - vágtam rá, majd mikor beértünk, rögtön bevágtam az ajtót.
Lerúgtam a cipőmet.
- Te most komolyan otthagytál?! - visított Louis-ra Nicole, aki fehérneműben volt.
Észrevettem a tetkóját és nem bírtam megállni, amit régen Louis mondott ilyenkor.
- Szép kis ribanc rendszám! - vigyorogtam, mire Louis felnevetett.
- Nem gondoltam volna, hogy megjegyzed! - nevetett rám nézve.
- Az egy dolog, hogy szerinted ártatlan vagyok, de ez nem teljesen van így! - néztem fel rá.
- Tudom. - vigyorgott, majd kezét a derekamra csúsztatta és utána még lejjebb a fenekemre, így észre vette, hogy vizes a nadrágom. - Te mit csináltál? - kérdezte.
- Hóangyalt és ne tapizz! - löktem le a kezét. - Nem mondtam, hogy nem haragszom rád! Nagyon, nagyon haragszom rád! És komolyan elgondolkozom rajta, hogy elköltözöm.
- Jó, de előbb mondhatok valamit? - kérdezte, mire bólintottam. - Be kell valljam, hogy nem tudnék és nem akarok nélküled élni. Nem kell, hogy a barátnőm legyél, az se, hogy szeress, csak lássalak nap mint nap és az se zavarna, ha kiabálnál velem mindig, csak legyél ott. - mondta és megfogta a kezeim.
- És akkor most holnap meg megint ugyan olyan leszel, mint eddig?! - kérdeztem mérgesen.
- Nem, mert megbecsüllek! - simogatta hüvelykujjával. - És be kell valljam neked, hogy nem tudtam volna lefeküdni Nicole-lal. - mondta, mire közbe vágtam.
- Hű, ez most engem igazán érdekelt, mindenképp meg kellett osztanod velem! Nagyon megtisztelve érzem magam! - mondtam cinikusan.
- Mert végig Te jártál a fejemben. - fejezte be. - És tudod, hogy utálom, ha közbe vágsz! - mondta, mire elmosolyodtam.
- Igen, tudom, - vigyorogtam.
- Én szexinek találom az összes hibádat és nem látom őket hibának, szerintem bájosak és szükségem van rájuk! - mondta, mire mér teljesen elpirultam. - És soha nem mondtam ilyesmit, de mögöttem van egy tökéletes alkatú lány bugyiban és melltartóban, de jelen pillanatban sokkal szexibbnek és gyönyörűbbnek látlak téged kötött pulcsiban, vizes nadrágban, vizes hajjal, fáradt, kissé sírós arccal és egy sapkában. - mosolygott rám. - Mert szeretlek! - mondta ki, mire a szárnyas orrszarvúk útra keltek a hasamban, majd nem bírtam tovább haragudni Louis-ra, közelebb léptem hozzá, jéghideg kezeimmel átkaroltam a nyakát lábujjhegyre állva, mire kezeit mosolyogva csúsztatta a derekamra, de nem jött közelebb, pedig vágytam a csókjára. Tudtam, hogy azt akarja, Én csókoljam meg. Kuncogva pipiskedtem, majd óvatosan közelebb hajoltam hozzá, majd nagyon óvatosan megcsókoltam. Gondolkozás nélkül vissza csókolt és közben elmosolyodott
Ujjaimmal óvatosan cirógatni kezdtem a tarkóját, mire megborzongott. Valószínű, jéghideg ujjaim miatt. Régen imádta, mikor ezt csináltam.
Mikor elváltunk egymástól mosolyogva ereszkedtem le a talpamra, mire Lou elmosolyodott.
- Ez egy nagyon félénk csók volt. - mosolygott rám. - Nem a mai dívától kaptam, hanem a pici, félénk, kislányos Brook-tól. - mosolygott. - Kérek egyet a dívától is! - vigyorodott el, mire megráztam a fejem.
Ő elvigyorodott, majd kezét óvatosan, szinte észrevétlenül csúsztatta a hátam aljára, majd óvatosan benyúlt a kabátom a pulcsim alá, majd cirógatni kezdte a területet, amit még úgy ahogy bírtam, bár csikis volt, de kibírtam. Majd kacsintott egyet, a kezét a nadrágomat letűrve kicsit, elkezdett cirógatni, de azt már nem bírtam, közelebb ugrottam hozzá, hogy ne tudjon csikizni, így teljesen összeért a testünk, de elvigyorodott és a kezét visszatette.
- Ne! - ráztam a fejem mosolyogva, kuncogva hangosabban. - Lou! - próbáltam eltolni kezét, de így még jobban hozzá simultam.
- Megkapom azt a csókot? - vigyorgott.
- Nem, mert zsarolsz! - nevettem, mire a fejét ingatva folytatta a csikizést.
- Louis! - sikítottam nevetve. - Ne! - sikítottam és próbáltam lefogni. - Elég! - nevettem és sikerült megfogni mindkét csuklóját, így próbáltam lefogni.
Nagyban szuszogtam.
- Jó, elég! - szuszogtam mosolyogva.
- Megint makacs vagy? - kérdezte vigyorogva.
- De ne! - könyörögtem már nevetve. - Lou, nem szeretem!
- Dehogynem! - bólogatott vigyorogva. - Tudom, hogy imádod! Főleg, mikor ott puszilgatlak.
- Louis! - szóltam rá és fogtam a kezét, majd próbáltam minél távolabb kerülni tőle. - Ne! Elég! - sikítottam, majd elengedtem a kezét, majd elléptem tőle. - Maradj! - mutattam rá.
- Nem vagyok a kutyád! - utánozta a hangom, majd magához rántott és csikizni kezdett, amit addig-addig folytatott, amíg már a földön feküdtem nevetve.
- Louis, most már tényleg elég! - szóltam rá nevetve. - Fáj a rekeszizmom!
- Megkapom a csókot, vagy folytassam?! - vigyorgott.
- Nehogy megtanítsd Emily-nek ezt a zsarolást, mert túl okos hozzá! - mutattam felé a mutató ujjam. - De komolyan! Képes lenne egész nap visítani, ha nem adsz neki csokit! - mondtam, majd elnevettem magam. - Mondjuk ezt onnan tudom, mert Én csináltam. - kuncogtam.
- Volt olyan, hogy egész nap visítottál egy csokiért? - csodálkozott Louis mosolyogva.
- Igen. - nevettem. - De terhes voltam!
- Te jó ég! - sóhajtott mosolyogva, mire nevettem.
- Elengedsz? - kérdeztem mosolyogva, mire úgy tett, mint aki elgondolkozik.
- Nem. - vigyorgott, majd a kezeimet lefogva a csípőmre ült lovagló ülésben.
- Szállj le rólam! - szóltam rá.
- Megkapom végre azt a csókot? - vigyorgott.
Elkaptam a pólójának a nyakát, majd magamhoz rántottam és megcsókoltam.
- Nem tudtam, hogy Te ilyen vad is tudsz lenni. - vigyorgott rám.
- De tudtad. - mondtam. - De igazán leszállhatnál rólam, hogy felkeljek a földről, ugyanis lassan befagy a fenekem! - magyaráztam, mire elnevette magát és leszállt rólam, mire felpattantam.
- Kapsz másik ruhát és elmegyünk valahova! - vigyorgott rám Louis.
- Már van annyi eszem, hogy a "valahova" az nálad semmi jót nem jelent! De az még rosszabb, ha pontosítasz, vagy elmondod ki lesz ott! Inkább tudatlanul megyek veled "valahova", hogy majd csak mikor megtudom hol vagyunk, akkor féljek!
- Ne félj, vigyázni fogok rád! - vigyorgott.
- Na látod, ez az, amit nem akartam hallani! Ugyanis ezt annyit tesz, hogy "Ahogy megtudod hova viszlek, halál félelmed lesz, de ne aggódjál, mert gyerekes vagyok és tök jól fogok szórakozni azon, hogy Te félsz!" - magyaráztam. - Lassan kiismerem ezt az oldaladat is! - mosolyodtam el.
- Nem, mert zsarolsz! - nevettem, mire a fejét ingatva folytatta a csikizést.
- Louis! - sikítottam nevetve. - Ne! - sikítottam és próbáltam lefogni. - Elég! - nevettem és sikerült megfogni mindkét csuklóját, így próbáltam lefogni.
Nagyban szuszogtam.
- Jó, elég! - szuszogtam mosolyogva.
- Megint makacs vagy? - kérdezte vigyorogva.
- De ne! - könyörögtem már nevetve. - Lou, nem szeretem!
- Dehogynem! - bólogatott vigyorogva. - Tudom, hogy imádod! Főleg, mikor ott puszilgatlak.
- Louis! - szóltam rá és fogtam a kezét, majd próbáltam minél távolabb kerülni tőle. - Ne! Elég! - sikítottam, majd elengedtem a kezét, majd elléptem tőle. - Maradj! - mutattam rá.
- Nem vagyok a kutyád! - utánozta a hangom, majd magához rántott és csikizni kezdett, amit addig-addig folytatott, amíg már a földön feküdtem nevetve.
- Louis, most már tényleg elég! - szóltam rá nevetve. - Fáj a rekeszizmom!
- Megkapom a csókot, vagy folytassam?! - vigyorgott.
- Nehogy megtanítsd Emily-nek ezt a zsarolást, mert túl okos hozzá! - mutattam felé a mutató ujjam. - De komolyan! Képes lenne egész nap visítani, ha nem adsz neki csokit! - mondtam, majd elnevettem magam. - Mondjuk ezt onnan tudom, mert Én csináltam. - kuncogtam.
- Volt olyan, hogy egész nap visítottál egy csokiért? - csodálkozott Louis mosolyogva.
- Igen. - nevettem. - De terhes voltam!
- Te jó ég! - sóhajtott mosolyogva, mire nevettem.
- Elengedsz? - kérdeztem mosolyogva, mire úgy tett, mint aki elgondolkozik.
- Nem. - vigyorgott, majd a kezeimet lefogva a csípőmre ült lovagló ülésben.
- Szállj le rólam! - szóltam rá.
- Megkapom végre azt a csókot? - vigyorgott.
Elkaptam a pólójának a nyakát, majd magamhoz rántottam és megcsókoltam.
- Nem tudtam, hogy Te ilyen vad is tudsz lenni. - vigyorgott rám.
- De tudtad. - mondtam. - De igazán leszállhatnál rólam, hogy felkeljek a földről, ugyanis lassan befagy a fenekem! - magyaráztam, mire elnevette magát és leszállt rólam, mire felpattantam.
- Kapsz másik ruhát és elmegyünk valahova! - vigyorgott rám Louis.
- Már van annyi eszem, hogy a "valahova" az nálad semmi jót nem jelent! De az még rosszabb, ha pontosítasz, vagy elmondod ki lesz ott! Inkább tudatlanul megyek veled "valahova", hogy majd csak mikor megtudom hol vagyunk, akkor féljek!
- Ne félj, vigyázni fogok rád! - vigyorgott.
- Na látod, ez az, amit nem akartam hallani! Ugyanis ezt annyit tesz, hogy "Ahogy megtudod hova viszlek, halál félelmed lesz, de ne aggódjál, mert gyerekes vagyok és tök jól fogok szórakozni azon, hogy Te félsz!" - magyaráztam. - Lassan kiismerem ezt az oldaladat is! - mosolyodtam el.
Hirtelen a csípőmnél fogva magához rántott.
- Nem hinném. - vigyorodott el, majd kezét a fenekemre csúsztatta.
Én döbbenten álltam és a szemeibe bámultam.
- Szerintem nagyon fázol! - vigyorgott, mire észbe kaptam.
- Megmondtam, hogy ne tapizz! - toltam el magamtól.
- Pedig mindketten tudjuk, hogy élvezed. - kacsintott.
- Ezt csak Te hiszed! - néztem rá unottan, bár igaza volt.
- Magadnak ezt bemesélheted! - vigyorgott.
- Egoista! - forgattam a szemem.
- Díva! - forgatta a szemét ugyan úgy.
- Csak adj már egy nadrágot! - szóltam rá.
Megfogta a kezem és felhúzott az emeletre. Az egyik szobába behúzott, majd becsukta az ajtót és hirtelen megfordult és magához rántott.
Szenvedélyesen csókolt, miközben tolt az ágy felé, majd ledöntött rá, de a csókot nem szakította meg.
- Louis! - húzódtam el tőle és a kezeimet a mellkasára tettem, hogy eltoljam.
Szuszogtam a heves csók miatt, de pontosan tudtam, hogy ezt nem teszem meg!
- Pontosan tudom, hogy ha nincs ló, jó a szamár is alapon estél nekem! - néztem a szemébe komolyan.
- Brooklyn, ez egyáltalán nem így van! - nézett rám, majd a fülemhez hajolt. - Miközben Nicole-t vetkőztettem, Te jártál a fejemben. - súgta bele. - Az, hogy Én a pulcsidból akarlak kihámozni és nem Őt abból a feszülős, kivágott pólóból.
Engem kirázott a hideg, de eltoltam magamtól.
- Brook, szeretlek. - nézett a szemembe és teljesen őszintén mondta.
- Én is szeretlek Lou, de ez nem a megfelelő alkalom erre az egészre! - néztem a szemébe. - Te házas vagy, ráadásul valljuk be, hogy cseppet sem illünk össze!
- Nem érdekel, sem Eleanor, sem az, hogy nem illünk össze! - nézett a szemembe. - Vonzz az ártatlanságod, a bájosságod, az, hogy egy földre szállt angyal vagy Én, pedig egy sátán, akit a pokolból emeltél fel. - mondta és végigsimított az arcomon.
Mosolyogva fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
- Szerintem ennél aranyosabbat, még sosem hallottam. - mosolyogtam rá őszintén. - Viszont ez akkor sem helyén való. - mondtam elkomolyodva. - Sem a helyszín, sem az időzítés nem jó. - ráztam a fejem.
Láttam rajta, hogy ideges lesz. Nagyon ideges és a csuklóimat, amit eddig is fogott, hirtelen teljes erőből szorítani kezdte.
Rögtön előtörtek a könnyeim, de most láttam rajta, hogy agyilag nincs velem Louis. Próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam.
- Louis! - sikítottam a fájdalomtól. - Eltöröd a csuklóm! - sikítottam teli torokból zokogva.
Mintha az erőmet szívta volna ezzel a szorítással, már lassan mozogni sem tudtam, annyira fájt. Tudtam, hogy valahogy vissza kell hoznom Louis eszét, ami nagyon messze járt, mert különben tényleg eltöri a csuklóimat. Hirtelen közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
Hirtelen elengedte a csuklóim és éreztem rajta, hogy visszatért belé önmaga, de nem csókolt vissza. Hirtelen elhúzódott tőlem, lemászott rólam és a szekrényhez ment. Kiszedett belőle egy nadrágot, hozzám vágta, majd szótlanul távozott és rám vágta az ajtót. Csöndben vettem át a nadrágomat, majd lesiettem és már a tanácstalanság miatt sírtam.
Valahol féltem tőle, de leginkább Emily-t féltettem.
- Jól vagy? - kérdezte ijedten valaki, de rá se néztem.
- Nem! - vágtam rá zokogva. - Éppen azon gondolkozom, hogy hogyan lenne a leghatásosabb, ha közölném, hogy elköltözöm a lányommal együtt!
Csöndben lecsapódtam a kanapéra, majd az arcomat a tenyerembe temettem.
Hogy mit hallottunk? Nicole és Louis nyögéseit, mire fájdalmasan felnevettem.
- Azért ez az ember igencsak megérdemelte, hogy nem tudott a lányáról és azt is, hogy ott hagytam! - mondtam idegesen.
Majd egyszer csak abbamaradtak a fentről leszűrődő hangok és pár perccel később Louis vágtatott le.
- Brooklyn, vedd a cipőd, indulunk. - közölte.
- A cuccaimért. - közöltem. - Ugyanis elköltözöm, Emily-vel együtt.
Láttam az arcán a döbbenetet.
- Azt hazudsz nekem, amit csak akarsz, de biztos, hogy nem fog a lányom egy olyan emberrel egy házban élni, aki képes erre! - mutattam a csuklómra. - Ráadásul csak azért, mert elutasítják!
- Brooklyn, Te annyira... - mondta idegesen.
- Csak nem megfojtasz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Én...- magyarázkodott.
- Louis, ez engem annyira nem tud érdekelni! Igen, nagyon fáj, hogy ezt teszed velem, de nem ezért költözünk el, hanem Emily miatt! - néztem a szemébe.
- Brooklyn, nem hagyhatsz itt megint! - mondta határozottan.
- Ugyan miért nem? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Mert nem hagyom! Egyszer már hagytalak elmenni, kilépni az életemből és pontosan emiatt maradtam le igazán fontos dolgokról és ahelyett, hogy a bocsánatodért esedeztem volna, sajnáltattam magam, szenvedtem és egyre szarabb dolgokba keveredtem! - magyarázta. - De mióta Te és Emily velem vagytok, sokkal többet beszélek, mint előtte, sokkal többször vagyok vidám és bassza meg, szerelmes vagyok! - kiabálta a végét. - Ha hiszed, ha nem megint szeretlek, legalább annyira, mint akkor régen. Kérlek, ne menj el! - kért és erre sajnos megenyhültem. - Az nem Én voltam! - mutatott a kezemre és őszintén nézett rám. - Az valaki, aki a börtönben alakult ki és nem hajtja más, csak az erőszak és a szex. - mondta őszintén. - De kérlek bocsájts meg!
- Térdelj le! - mondtam határozottan.
- Mi? - kérdezte értetlenül.
- Szerintem tökéletesen hallottad! - mondtam határozottan. - Térdelj le!
Mikor megtette, elvigyorodtam.
- Könyörögtél már bárkinek? - kérdeztem gúnyos vigyorral.
- Nem. - mondta.
- Akkor most fogsz! - vigyorogtam rá. - Fáj az egódnak, ugye? -kérdeztem gúnyos mosollyal.
- Örülnék, ha nem élveznéd ennyire! - nézett fel rám.
Én elmosolyodtam, majd karba tett kézzel néztem le rá.
- Brook, kérlek bocsáss meg nekem és ne menjetek el! - könyörgött.
- És?
- És el foglak kényeztetni, arany életed lesz! - folytatta.
- És?
- És nem fogok veled erőszakoskodni. - mondta.
- És? - kérdeztem.
- És szerelmes vagyok beléd. - mondta, mire elmosolyodtam őszintén.
- Kelj fel! - biccentettem. - Ha nem kérdeztél volna vissza és elsőre letérdelsz, csak kinevettelek volna, de hát tudod... - vigyorogtam rá. - Igazán jó téged úgy látni.
- Sajnálom! - vette kezébe a csuklóimat, majd mindkettőre egy-egy csókot nyomott.
Ezektől kirázott a hideg, mire elmosolyodott és láttam rajta, hogy nehezen állja meg a perverz beszólást, de megállta.
- Várjunk! - nézett a szemembe, mire kissé megijedten. - Azt mondtad, nem alkalmas az idő és a helyszín. - mondta és elvigyorodott. - Ami azt jelenti, hogy eltörölted a soha kijelentést.
- Nem mondtam, hogy valaha is lefekszem veled. - néztem a szemébe.
- De utaltál rá. - mutatott rám vigyorogva.
- Nem utaltam rá, de ha valaha, esetleg, véletlen, talán, megdöbbentően... - mondtam, mire közbe vágott.
- Úgy mondod, mintha nem a szádat harapdálnád, amikor póló nélkül látsz! - mondta vigyorogva.
- Tehát, ha valaha esetleg bekövetkezne valami ilyesmi, az biztosan nem a közel jövőben lesz! - mondtam.
- Nem hinném. - vigyorodott el, majd kezét a fenekemre csúsztatta.
Én döbbenten álltam és a szemeibe bámultam.
- Szerintem nagyon fázol! - vigyorgott, mire észbe kaptam.
- Megmondtam, hogy ne tapizz! - toltam el magamtól.
- Pedig mindketten tudjuk, hogy élvezed. - kacsintott.
- Ezt csak Te hiszed! - néztem rá unottan, bár igaza volt.
- Magadnak ezt bemesélheted! - vigyorgott.
- Egoista! - forgattam a szemem.
- Díva! - forgatta a szemét ugyan úgy.
- Csak adj már egy nadrágot! - szóltam rá.
Megfogta a kezem és felhúzott az emeletre. Az egyik szobába behúzott, majd becsukta az ajtót és hirtelen megfordult és magához rántott.
Szenvedélyesen csókolt, miközben tolt az ágy felé, majd ledöntött rá, de a csókot nem szakította meg.
- Louis! - húzódtam el tőle és a kezeimet a mellkasára tettem, hogy eltoljam.
Szuszogtam a heves csók miatt, de pontosan tudtam, hogy ezt nem teszem meg!
- Pontosan tudom, hogy ha nincs ló, jó a szamár is alapon estél nekem! - néztem a szemébe komolyan.
- Brooklyn, ez egyáltalán nem így van! - nézett rám, majd a fülemhez hajolt. - Miközben Nicole-t vetkőztettem, Te jártál a fejemben. - súgta bele. - Az, hogy Én a pulcsidból akarlak kihámozni és nem Őt abból a feszülős, kivágott pólóból.
Engem kirázott a hideg, de eltoltam magamtól.
- Brook, szeretlek. - nézett a szemembe és teljesen őszintén mondta.
- Én is szeretlek Lou, de ez nem a megfelelő alkalom erre az egészre! - néztem a szemébe. - Te házas vagy, ráadásul valljuk be, hogy cseppet sem illünk össze!
- Nem érdekel, sem Eleanor, sem az, hogy nem illünk össze! - nézett a szemembe. - Vonzz az ártatlanságod, a bájosságod, az, hogy egy földre szállt angyal vagy Én, pedig egy sátán, akit a pokolból emeltél fel. - mondta és végigsimított az arcomon.
Mosolyogva fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
- Szerintem ennél aranyosabbat, még sosem hallottam. - mosolyogtam rá őszintén. - Viszont ez akkor sem helyén való. - mondtam elkomolyodva. - Sem a helyszín, sem az időzítés nem jó. - ráztam a fejem.
Láttam rajta, hogy ideges lesz. Nagyon ideges és a csuklóimat, amit eddig is fogott, hirtelen teljes erőből szorítani kezdte.
Rögtön előtörtek a könnyeim, de most láttam rajta, hogy agyilag nincs velem Louis. Próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam.
- Louis! - sikítottam a fájdalomtól. - Eltöröd a csuklóm! - sikítottam teli torokból zokogva.
Mintha az erőmet szívta volna ezzel a szorítással, már lassan mozogni sem tudtam, annyira fájt. Tudtam, hogy valahogy vissza kell hoznom Louis eszét, ami nagyon messze járt, mert különben tényleg eltöri a csuklóimat. Hirtelen közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
Hirtelen elengedte a csuklóim és éreztem rajta, hogy visszatért belé önmaga, de nem csókolt vissza. Hirtelen elhúzódott tőlem, lemászott rólam és a szekrényhez ment. Kiszedett belőle egy nadrágot, hozzám vágta, majd szótlanul távozott és rám vágta az ajtót. Csöndben vettem át a nadrágomat, majd lesiettem és már a tanácstalanság miatt sírtam.
Valahol féltem tőle, de leginkább Emily-t féltettem.
- Jól vagy? - kérdezte ijedten valaki, de rá se néztem.
- Nem! - vágtam rá zokogva. - Éppen azon gondolkozom, hogy hogyan lenne a leghatásosabb, ha közölném, hogy elköltözöm a lányommal együtt!
Csöndben lecsapódtam a kanapéra, majd az arcomat a tenyerembe temettem.
Hogy mit hallottunk? Nicole és Louis nyögéseit, mire fájdalmasan felnevettem.
- Azért ez az ember igencsak megérdemelte, hogy nem tudott a lányáról és azt is, hogy ott hagytam! - mondtam idegesen.
Majd egyszer csak abbamaradtak a fentről leszűrődő hangok és pár perccel később Louis vágtatott le.
- Brooklyn, vedd a cipőd, indulunk. - közölte.
- A cuccaimért. - közöltem. - Ugyanis elköltözöm, Emily-vel együtt.
Láttam az arcán a döbbenetet.
- Azt hazudsz nekem, amit csak akarsz, de biztos, hogy nem fog a lányom egy olyan emberrel egy házban élni, aki képes erre! - mutattam a csuklómra. - Ráadásul csak azért, mert elutasítják!
- Brooklyn, Te annyira... - mondta idegesen.
- Csak nem megfojtasz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Én...- magyarázkodott.
- Louis, ez engem annyira nem tud érdekelni! Igen, nagyon fáj, hogy ezt teszed velem, de nem ezért költözünk el, hanem Emily miatt! - néztem a szemébe.
- Brooklyn, nem hagyhatsz itt megint! - mondta határozottan.
- Ugyan miért nem? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Mert nem hagyom! Egyszer már hagytalak elmenni, kilépni az életemből és pontosan emiatt maradtam le igazán fontos dolgokról és ahelyett, hogy a bocsánatodért esedeztem volna, sajnáltattam magam, szenvedtem és egyre szarabb dolgokba keveredtem! - magyarázta. - De mióta Te és Emily velem vagytok, sokkal többet beszélek, mint előtte, sokkal többször vagyok vidám és bassza meg, szerelmes vagyok! - kiabálta a végét. - Ha hiszed, ha nem megint szeretlek, legalább annyira, mint akkor régen. Kérlek, ne menj el! - kért és erre sajnos megenyhültem. - Az nem Én voltam! - mutatott a kezemre és őszintén nézett rám. - Az valaki, aki a börtönben alakult ki és nem hajtja más, csak az erőszak és a szex. - mondta őszintén. - De kérlek bocsájts meg!
- Térdelj le! - mondtam határozottan.
- Mi? - kérdezte értetlenül.
- Szerintem tökéletesen hallottad! - mondtam határozottan. - Térdelj le!
Mikor megtette, elvigyorodtam.
- Könyörögtél már bárkinek? - kérdeztem gúnyos vigyorral.
- Nem. - mondta.
- Akkor most fogsz! - vigyorogtam rá. - Fáj az egódnak, ugye? -kérdeztem gúnyos mosollyal.
- Örülnék, ha nem élveznéd ennyire! - nézett fel rám.
Én elmosolyodtam, majd karba tett kézzel néztem le rá.
- Brook, kérlek bocsáss meg nekem és ne menjetek el! - könyörgött.
- És?
- És el foglak kényeztetni, arany életed lesz! - folytatta.
- És?
- És nem fogok veled erőszakoskodni. - mondta.
- És? - kérdeztem.
- És szerelmes vagyok beléd. - mondta, mire elmosolyodtam őszintén.
- Kelj fel! - biccentettem. - Ha nem kérdeztél volna vissza és elsőre letérdelsz, csak kinevettelek volna, de hát tudod... - vigyorogtam rá. - Igazán jó téged úgy látni.
- Sajnálom! - vette kezébe a csuklóimat, majd mindkettőre egy-egy csókot nyomott.
Ezektől kirázott a hideg, mire elmosolyodott és láttam rajta, hogy nehezen állja meg a perverz beszólást, de megállta.
- Várjunk! - nézett a szemembe, mire kissé megijedten. - Azt mondtad, nem alkalmas az idő és a helyszín. - mondta és elvigyorodott. - Ami azt jelenti, hogy eltörölted a soha kijelentést.
- Nem mondtam, hogy valaha is lefekszem veled. - néztem a szemébe.
- De utaltál rá. - mutatott rám vigyorogva.
- Nem utaltam rá, de ha valaha, esetleg, véletlen, talán, megdöbbentően... - mondtam, mire közbe vágott.
- Úgy mondod, mintha nem a szádat harapdálnád, amikor póló nélkül látsz! - mondta vigyorogva.
- Tehát, ha valaha esetleg bekövetkezne valami ilyesmi, az biztosan nem a közel jövőben lesz! - mondtam.
Szia!
VálaszTörlésFrenetikusan jò volt!
Eszméletlenül tetszett!
Köszönöm, örülök hogy tetszett! :)
Törlés