2016. április 15., péntek

20. rész - Meglepetés?...

-   Anya! - bökdösött reggel Emily. - Anya kelj fel!
Én álmosan nyitottam ki a szemem és a mellettem ülő kislányomra mosolyogtam.
-   Jó reggelt Kicsim! - motyogtam a reggeli, kissé még kómás hangomon és egy puszit nyomtam az arcára.
-   Hívjuk fel Apát! - kérte.
-   Majd este felhívjuk Mily, még biztos hogy alszik. - mondtam.
-   De Anya! Kérlek! - nyafogott.
-   Jó, add ide a telefonom. - mutattam a készülékre, mire a kislányom vidáman odaadta nekem.
Képtalálat a következőre: „christmas outfits tumblr”Feloldottam, majd a névjegyek közül kikerestem Louis nevét és kihangosítottam. Letettem az ágyra Én, pedig kimásztam onnan. A táskámhoz léptem és kiválogattam a megfelelő ruhákat a mai készülődéshez. Már egy jó ideje csöngött, mikor közbe szóltam.
-   Emily, tedd le, ne zaklasd apádat, majd később felhívod! - mondtam és nem vettem észre, hogy már befejeződött a csöngés.
-   Jó reggelt! - motyogta Louis az álmos hangján.
-   Jó reggelt Apa! - szólt bele nagy mosollyal Mily.
-   Nem haragszol? - kérdezte meglepetten Louis.
-   Már csak egy kicsit. - mondta Emily, mire kuncogtam.
Közben Én már öltöztem.
-   És mit csináltál tegnap? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Voltam szánkózni Papával, meg aludtam. - kuncogott Emily. - Meg este ittam kakaót és régi képeket néztünk.
-   És jó volt? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Igen. - bólogatott hevesen Emily. - Te voltál szánkózni? - kérdezte, mire kuncogtam.
-   Mikor utoljára voltam szánkózni, az nagyon jó volt. - mondta és a hangján vigyor hallatszott.
Most arra gondol, ami tegnap eszembe jutott? Mert akkor ez cuki volt!
-   De ha hazamentünk és lesz hó, elviszel szánkózni? - kérdezte Emily vidáman.
-   Elviszlek. - mondta Louis vidáman.
-   Anya Te is jössz? - nézett rám mosolyogva Mily.
-   Mindenképpen. - néztem rá mosolyogva, de még a hangon álmosságot tükrözött.
-   Anyát is felkeltetted?! - kérdezte Louis szórakozottan.
-   Igen, mert már csak Ő aludt és fel akartalak hívni! - magyarázta a kislány.
-   Borzasztó ez az Anya. - nevetett Lou.
-   Apa, Te ma kivel leszel? - kérdezte kíváncsian Mily.
-   Én egyedül leszek. - mondta elkomolyodva.
-   Miért nem jöttél velünk? - kérdezte.
-   Mert egyedül szeretnék lenni. - mondta
-   Hát jó. - motyogott Emily, de nem igazán értette ezt.
-   Mily, rend van a szobádban? - néztem rá.
-   Igen. - bólogatott mosolyogva. - Mama rendet rakott. - kuncogott.
Én sóhajtva ingattam a fejem. Ismerem az Anyukám és Emily-nek mindent megenged, amit nekem nem engedett, ugyanis Ő az unokája.
-   És reggeliztél? - néztem rá.
-   Hát... mondhatjuk. - mondta huncut mosollyal kuncogva.
-   Mit ettél? - kérdezte Louis gyanakodva.
-   Csokit! - tört ki belőle a nevetés.
-   Agyon váglak lányom! - ingattam a fejem mosolyogva.
-   De nagyon finom volt! - nevetett tovább.
-   Emily, meglested már az ajándékaid? - kérdezte halkabban, mosolyogva Louis.
-   Nem és nem is fogja. - mondtam mosolyogva. - Amúgy gyakorold a suttogást, mert ez nem igazán jött össze.
-   Jól van, Te csak öltözködjél! - mondta Louis szórakozottan.
Közben Emily ellopta a sálam és azzal játszott.
-   Apa... - szólt Emily eléggé elgondolkozva. - Te kitől kapsz ajándékot?
-   Tőlem. - mosolyogtam a lányomra.
-   Nehogy vegyél valamit! - szólt rám.
-   Sajnos már nem viszem vissza... - kuncogtam, pedig semmit nem vettem.
-   Brooklyn! - szólt rám mérgesen.
-   Bocs! - nevettem, miközben próbáltam beágyazni. - Emily szállj le az ágyról! - szóltam rá, majd mikor felkelt megcsináltam az ágyat szépen.
-   De ha drága, veszek neked egy autót! - mondta mérgesen.
-   Fú de rosszul járok. - nevettem. - Amúgy egyáltalán nem drága.
-   Étel? - kérdezte.
-   Ne találgass, úgysem fogom elmondani! - nevettem.
-   Jó, akkor ne mondd el! - horkantott.
Még úgy 15 percet beszélgettek Emily-vel, majd letették és folytatódott a készülődés. Apa akarta feldíszíteni a házat kívülről, de megtiltottam neki, ahogy Anyának is és mint minden karácsonykor. Kim átjött, együtt feldíszítettük kívülről, majd Én mentem hozzájuk és Én is segítettem. Mikor elkészültünk Kimmel, Ő bement a házba Én, pedig haza. Már délután négy óra volt, így átöltöztettem Emily-t csinos ruhába, majd Én is átöltöztem. 6-ra megérkezett a nagy család. A nagynéném, a keresztanyám, keresztapám, unokatestvéreim és a nagyszüleim is. Nagyon sokan lettünk és szinte mindenki Emily-t piszkálta. Ő élvezte, ugyanis mindig szeretett emberek között lenni, nagyon szeret beszélgetni, főleg ha egy nagy csapat van körülötte. Én próbáltam a háttérbe szorulni, de így is kaptam egy jó pár kérdést a párkapcsolat, valamint Louis témában. Az ajándékbontás után Emily elvolt a játékaival és vele játszottak az unokatestvéreim és a nagynéném is. Anya a konyhában pakolt, miközben a nagyszüleim szóval tartották, ahogy Apát is. Hozzám lépett a nagybátyám, Oscar.
-   Hogy vagy Brooklyn? - kérdezte mosolyogva és az egyik kezét a hátamra csúsztatta.
Ez egy igen jó kérdés, ugyanis egész este bűntudat mardos, ugyanis iszonyatosan sajnálom Louis-t, aki egyedül van ma. Szenteste teljesen egyedül üldögélhet valahol abban a hatalmas sötét házban és valószínű bűntudata van, amiért Emily-t elhanyagolta egy kicsit.
-   Megvagyok. - adtam a rövid választ.
-   Valamin nagyon gondolkozol. - mosolygott.
-   Kettőnk közt marad? - kérdeztem, mire elmosolyodott és bólintott.
-   Louis teljesen egyedül van ma... - motyogtam. - És még Emily haragszik is rá és nagyon bánt, hogy otthagytam. - mondtam.
-   Brooklyn, először nem értettem, miért költöztél hozzá, hiszen nyilvánvaló, hogy nem jó ember, de már értem. - mosolygott rám. - Szereted Őt és valószínű Ő is téged.
-   Én nem szeretem. - füllentettem újra.
-   Nem nekem hazudsz, csak is magadnak. - mosolygott. - Azt tudom, hogy eleinte csak is Emily miatt költöztél oda, de most már kötődsz hozzá.
-   És szerinted nagyon haragudnának rám a többiek, ha elmennék hozzá? - néztem rá félve.
-   El akarsz menni? - kérdezte, mire óvatosan bólintottam. - Akkor légy határozott és ne érdekeljen, hogy ki haragszik rád emiatt, ha a szíved hozzá húz, akkor ott kell lenned! - mosolygott.
-   Menjek? - kérdeztem, mire elmosolyodott és bólintott.
Én mint akit akit puskából lőttek ki, felrohantam az emeletre. Levettem a túl csinos ruhákat, majd egy kötött karácsonyi pulcsit vettem fel és egy farmernadrágot. Lerohantam, majd az ajtóhoz rohantam. Felkaptam a kabátom és az ütött-kopott, a talpán lyukas fekete tornacipőmet. A nyakam köré tekertem a sálam, a fejembe húztam a sapkám, majd indultam volna, de eszembe jutott, hogy azért csak nem akarok üres kézzel beállítani. Berohantam a konyhába, ahol Anya, Apa, Mama és Papa elég döbbenten néztek rám. Nem is törődtem velük, csak kivettem egy tárolóedényt a szekrényből, majd hanyagul bedobáltam pár más-más fajta sütit, majd rányomtam a tetejét.
-   Hova mész? - kérdezte döbbenten Mama.
-   Louis-hoz. - vágta rá büszke mosollyal Anya, mire bólintottam és már nem is voltam a konyhában.
Kirontottam az ajtón, azt bevágtam magam után, majd mint egy őrült, rohanni kezdtem a vonatállomás felé. Nem volt nálam se pénz, se telefon, de még kulcsok se. Szerencsére pont elértem a Londonba induló vonatot és felugrottam rá. December 24-én nem csoda, hogy Én ültem egyedül a vonaton. Ráadásul már este 10 volt. Mint minden jó anyának rögtön az ugrott be, hogy a lányom még nem alszik, ráadásul még jó sokáig nem is fog. Majd eszembe jutott, hogy Anya válaszolta meg helyettem a kérdést. Így ismer. Tudja, hogy szeretem Louis-t és valószínű egész este látta, hogy a lánya azon kattog, hogy mennyire nem kellett volna otthagyni Őt.
Az órára pillantottam, mikor már közel jártunk és megállapítottam, hogy valószínű egyetlen egy busz sem jár már. Minden erőmmel azon voltam, hogy még 24-én találkozzak Louis-val és fel tudjam köszönteni. Mikor megállt a vonat, felpattantam, kirontottam a pályaudvarról és csak reméltem, hogy december 24-én nem fognak elütni, ugyanis ahogy tudtam, rohantam keresztül az utcákon. Ahogy közelebb értem az otthonunkhoz, egyre jobban szakadt a hó. Egyszerűen már mindenem fájt, a szívem a torkomban dobogott és közel jártam ahhoz, hogy elájuljak, mikor végre beértem az ismerős utcába. 2 ház választott el az ismerőstől, ami előtt ott parkolt az az autó, amit néha imádok, néha a pokolba kívánnék. Most nem csak imádtam, de hálát adtam azért, hogy végre láthatom. Annyira sokat futottam, hogy már lassan szédültem és teljesen biztos volt, hogy meg fogok fázni, ugyanis a hajam is vizes volt, közben izzadtam is, de a cipőm beázott és hangosat loccsant a hideg víz minden lépésnél és a számon kapkodtam a levegőt.
Mikor végre az ajtó elé értem, egy pillanatig sem haboztam, csak nyomtam a csengőt, mint egy őrült, ugyanis kopogásra már semmi erőm nem volt.
Hatalmas levegőket vettem és csak imádkoztam, hogy még 24. legyen és el tudjam mondani Louis-nak azt, amiért képes voltam ennyit utazni és ennyit rohanni. Nyílt az ajtó és Louis alakját pillantottam meg. Nem is tudtam végigmérni, hogy ma mennyire tökéletes.
-   Mennyi az idő? - néztem rá lihegve.
-   Brooklyn, Te... - mondta döbbenten.
-   Mennyi az idő?! - mondtam hangosabban és határozottabban.
Előhúzta a telefonját és megnyomta a középső gombot.
-   1 perc múlva éjfél. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Boldog szülinapot és boldog karácsonyt! - mondtam mosolyogva, mire a kezébe adtam ez eddig mániákusként szorongatott sütis dobozt.
-   Te komolyan elutaztál Londonba azért, hogy ezt elmondd és odaadd ezt? - mutatott a dobozra és az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.
-   Igen és nem érdekel, ha nem leszel ettől boldogabb, vagy nem örülsz neki... - lihegtem még mindig. - Kötelességemnek éreztem, hogy megtegyem. Belegondolni is fájt, hogy egyedül vagy ebben a hatalmas házban szenteste, a születésnapodon. - mondtam.
-   Én... - motyogott. - Köszönöm. - mondta, majd magához húzott és megölelt.
-   Louis, ki csöngetett? - hallottam meg Eleanor hangját, mire ellöktem magamtól.
-   Hazudtál. - néztem a szemébe keményen és bár igencsak sírni tudtam volna, nem tettem. - Nekem is és a lányodnak is. Undorító vagy.
Egyszerűen nem voltam szomorú, csak megalázottnak éreztem magam. Valahogy sosem tudok jól kijönni semmi meglepetésből! Valahogy mindig, mindent sikerül elszúrnom.
-   Gyere be Brooklyn. - mondta Louis halkan.
-   Nem. - jelentettem ki. - Biztos, hogy nem leszek veled egy légtérben.
-   Hova akarsz menni 24-én éjjel?! - kérdezte.
-   Bárhol jobb, mint itt, veled! - mondtam halkan, de határozottan, majd elindultam valamerre.
-   Meg fogsz fázni Brooklyn! - szólt utánam, de hátra se néztem.
-   Mintha téged ez érdekelne! - horkantottam. - Csak hagyj békén!
-   Állj már meg az Isten szerelmére! Brooklyn, nem tudtam, hogy jössz!
-   Nem érdekel Louis! - kiabáltam, bár nagyon fájt a torkom. - Az utolsó vonattal utaztam ide, beázott a cipőm, nagyon fázom, vizes a hajam, keresztülrohantam fél Londonon, hogy ezt elmondjam és erre Te hazudtál nekem?! - nevettem keserűen. - Nem, nem vagyok szomorú, csak már megint pofára estem! - kiabáltam.
-   Brooklyn, légyszíves állj meg és menj be ebbe a retkes házba! - üvöltött rám, mire elmosolyodtam és megfordultam.
-   Mert Te, a nagy Louis Tomlinson azt parancsoltad?! - nevettem. - Nem! - vágtam rá. - Nincs szükségem se rád, se a házadra, a hazugságaidra, pedig főleg nincs! - kiabáltam, majd hátat fordítottam és megindultam az utca vége felé, de utánam kiabált.
-   Nincs?! - nevetett gúnyosan. - Szükséged van rám, mert szeretsz! - kiabálta, mire felment bennem a pumpa.
-   Tudod mit?! - fordultam meg idegesen. - Utállak, mert undorítóan viselkedsz! Nem szeretlek, Én azt a fiút szerettem, aki sosem bántott volna olyan dolgokkal, amikről tudta, hogy a legjobban fáj! - üvöltöttem. - És legszívesebben most rögtön cuccolnék el innen, - mutattam a házra. - vinném a lányunk és soha többet nem látnád! Legszívesebben legközelebb a temetéseden engedném, hogy lásson téged, de nem tudom megtenni, mert szeretem a lányom és azt szeretném, hogy boldog legyen.
-   Mindig Emily-vel fenyegetőzöl, mert mást nem tudsz mondani! - kiabálta. - Mert ha velem megutáltatod magad, az neked fog fájni, nem nekem és soha nem tudsz majd elfelejteni, mert nem kellesz senkinek!
Keserűen elmosolyodtam, majd a fejemet ingatva nevettem.
-   Nem Louis, - ingattam a fejem. - Nem ezért. Azért, mert nem vagyok olyan, mint Te! Én sosem foglak olyannal bántani, ami tudom, hogy nagyon fájna neked, Te viszont folyamatosan ezt teszed. - mondtam, majd megfordultam és nyugodtan sétáltam végig az utcán, majd elfordultam.
Nem szólt vissza, mert tudta, hogy nekem van igazam. És nem hinném, hogy fájt neki ez az egész, ugyanis semmi érzelmet nem találok már ebben az emberben, csakis a lánya iránt és a barátnője iránt. De igazából Eleanor és Louis kapcsolatát sem értem. Ha Ők szeretik egymást nekem oké... - ez nem igaz, de mindegy... - viszont kifelé nem igazán mutatják az állítólagos szerelmet.
Egy parkhoz értem, majd bementem és egy padhoz sétáltam. A csupasz, jéghideg kezemmel lesöpörtem róla a havat, majd leültem. Szavakkal nem lehetett kifejezni, mennyire fáztam. A fázás elnyomta az éhséget és a szomjúságot is.
Valahol viccesnek tartottam, - a lelkem legmélyén -  hogy 24-én ott van Doncaster-ben, a meleg házban a családom, vidám hangulat, finom ételek, miközben Én egy férfi miatt, aki nem érdemli meg, hogy utána koslassak és aki nem szeret, miatta ülök most egyedül, a jéghidegben, Londonban egy kis parkban, egy padon.
Felmerült bennem, hogy a kimerültség miatt esetleg elaludhatok, de akkor azzal aláírnám a saját végrendeletemet, ugyanis akkor biztosan megfagynék. Ha nem lenne Emily, ez a gondolat nem igazán rémisztene, ugyanis az önbecsülésem valahol a béke feneke alatt pihen, de a lányom miatt nem tehettem ezt.
Felálltam, majd sétálgatni kezdtem. Teljes céltalanság, reménytelenség és keserűség lengett körbe, de csak sétáltam. Sehol senki.
Kimentem a parkból, mert már nem tűnt jó ötletnek ott ülni, bár öltelem még mindig nem volt. Egyszerűen vacogtam és a végtagjaimat egyáltalán nem éreztem.
Egy sötét alakot láttam nem túl messze tőlem és valamiért megindultam felé.
Lehet, hogy félnem kellett volna, hiszen teljesen feketébe volt öltözve és hátulról sem volt valami biztonságot tükröző kinézete, de ha már az embernek egy ilyen alak az egyetlen esélye, nincs mit tenni.
Kattogni kezdtem, hogy oda menjek-e, vagy ne? De mit veszíthetek, még mindig karácsony éjjel van, teljesen átfagytam, éhes vagyok, kimerült és szomjas, nincs itt senki más, csak Ő. Ha rosszak a szándékai, nem tudom megvédeni magam, hiszen se erőm, se eszközöm nincs hozzá,
De már késő volt, meghallotta a lépteim és felém fordult.
Képtalálat a következőre: „zayn malik 2016”

-   Brooklyn! - szólított meg meglepetten Zayn, mire sóhajtottam.
-   Te miért vagy itt, teljesen egyedül? - kérdeztem.
-   Szakítottam Perrie-vel. - mondta lehajtott fejjel. - De Te miért vagy itt? Miért nem vagy Doncaster-ben? - kérdezte.
-   Mert egy idióta vagyok. - motyogtam.
-   Mesélj. - mondta, majd lassan elindult mellettem. - Szerintem egyikőnk se siet sehova.
-   Louis azt mondta, egyedül lesz ma este és ráadásul mikor elutaztunk Doncaster-be Emily haragudott rá. - magyaráztam, mire bólogatott. - Egész vacsora alatt bűntudatom volt, hogy egyedül hagytam, ezért rögtön rohantam ide, az utolsó vonattal, jegy nélkül, pénz és telefon sincs nálam. - ingattam a fejem. - És a vonatállomástól egészen hazáig rohantam, hogy még 24-én megérkezzem és Louis-nak boldog szülinapot és karácsonyt kívánhassak, majd sikerült, de ott volt nála Eleanor. - mondtam.
-   Sajnálom. - mondta halkan.
-   Én vagyok az egyetlen idióta, aki erre képes lenne. - nevettem magamon. - De Te miért nem vagy a családoddal?
-   Mert összevesztem velük. - ingatta a fejét. - Borzasztó dolgokat mondtam és mindent elszúrtam.
-   Valahol hasonlít a helyzetünk. - sóhajtottam.
-   Nem Lyn. - rázta a fejét. - Sose legyél olyan, mint Én! És csak egy valamit tudok tanácsolni neked. - mosolyodott el halványan. - Ha szereted Louis-t, sose hagyd Őt! Én tudom, hogy Te vagy az, aki meg tudja Őt javítani! Okos lány vagy, vicces és gyönyörű.
-   Érdekes, hogy Louis mindig azt vágja a fejemhez, hogy nem kellek senkinek, mert ronda vagyok. - horkantottam.
-   Ezt csak is azért mondja, mert tudja, hogy fáj. - ingatta a fejét. - Sosem gondolja komolyan. Egyáltalán nem vagy átlagos, nálad átlagon felüli lánnyal Louis még életében nem találkozott.
-   Köszönöm Zayn. - mosolyogtam rá.
-   Én szívesen elhívnálak magamhoz, viszont Perrie-hez kell mennem. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Ott a helyed mellette. - mosolyogtam rá.
-   Ezt fogadd el kérlek! - nyomott a kezembe egy elég vastag pénzköteget. - Menj valami hotelbe, vegyél enni, vagy bármi!
-   Zayn, nem kell! - mondtam és vissza akartam adni.
-   Ez a minimum, amit ebben a helyzetben neked adhatok! - mondta, majd elsietett.
Én a zsebembe csúsztattam a pénzköteget és valami hotel-t próbáltam keresni, ami nyitva van. 15 perc séta után találtam egy igazán gyönyörűt, amit ebből a rengeteg pénzből könnyen kifizethettem volna.
Megálltam a kapuban, majd körülnéztem.
Semmi mozgás nem volt az utcán, csak az út másik felén aludt egy hajléktalan egy lépcsőház előtt.
Kihúztam a pénzt a zsebemből és rá pillantottam, majd a hotelre.
Taszított a túl díszes épület, ráadásul képzelem, mit gondolnának rólam, ha így beállítanék oda.
Halványan elmosolyodtam, majd hátat fordítottam neki és megindultam a földön fekvő, didergő ember felé indultam. Céltudatosan mentem oda hozzá.
-   Jó estét! - köszöntem, majd leguggoltam hozzá.
-   Miért nincs a családjával? - kérdezte csodálkozva.
-   Mert egy balfék vagyok. - mondtam a cipőmre pillantva.
-   Miért olyan balfék? - kérdezte kíváncsian.
-   Rossz emberbe szerettem bele újra. - ingattam a fejem. - Ő nem szeret és nem jelentek neki semmit.
-   Rengeteg veszít, ha egy ilyen lányt nem becsül meg. - ingatta a fejét. - Legalább megérdemli a szeretetet?
-   A szíve mélyén egy csodálatos ember. - mondtam, majd bólintottam. - Ezt tartsa meg! - nyomtam a kezébe a vaskos köteget.
Hatalmas szemekkel nézett a pénzre, majd rám.
-   De, miért nem vesz ki ebből egy szobát? - bökött a hotel felé, - Láttam, hogy azt akarja.
-   Nem, nem akarom. - ráztam a fejem. - Azt akarom, hogy valaki boldog legyen, ha Én nem lehetek. - mondtam. - Legyen nagyon boldog karácsonya!

* Louis szemszöge *
Bejártam a környékünket, de nem találtam meg Brooklyn-t. A következő ötletem valahol a belváros volt, hiszen lehet, hogy volt nála pénz és valami hotelben kivett szobát. 
Arra indultam, majd három utcát jártam végig sikertelenül, de a negyedikben egy alakot pillantottam meg egy hotel előtt. 
Észrevétlenül leparkoltam, majd figyeltem. Pénz volt a kezében és a hotelre pillantott, majd megfordult és az utca másik oldalára igyekezett. Ott egy hajléktalan feküdt. 
Váltott vele pár szót, majd a kezébe nyomta a vaskos pénzköteget, majd mondott még valamit és elindult ellenkező irányba. 
Biztos voltam benne, hogy Ő az. A világon nem sok olyan embert találnék, aki ugyan ebben a helyzetben így döntött volna. Talán butának tarthatnám, hiszen az életével játszik, de inkább jószívű, mint buta. Eljött miattam Londonba, egész éjjel utazott és teljesen jogosan borult ki. 

* Brooklyn szemszöge *
-   Brooklyn! - hallottam egy nevem egy ismerős hangon, mire könny szökött a szemembe. 
Futni kezdtem, minél messzebb a hangtól és reméltem, hogy csak képzeltem azt. 
Pár pillanat múlva már lépteket hallottam magam mögül és tudtam, hogy utol fog érni, hiszen a kimerültség miatt nem tudtam gyorsan futni, maximum kocogni. 
-   Állj meg! - kapta el a karom és így megállított. - Te jó ég! - nézett ijedten a karomra. - Teljesen átfagytál! 
-   Engedj el! - szóltam rá mérgesen. 
-   Nyugi, csak gyere haza! - kért. 
-   Nem, hagyj békén! Menj a barátnődhöz, nekem tökéletes így! 
-   Láttam, hogy odaadtad a pénzt. - mondta halkan. - Arany szíved van. 
-   Veled ellentétben! - rántottam ki a karom a markából, majd elindultam, de utánam kapott. 
Elkapta a derekam, visszarántott maga elé és száját óvatosan az enyémre tapasztotta. 
Hirtelen úgy éreztem, hogy megszűnik a didergés és kellemes meleg önti el a testem. Ha Louis nem tartott volna, valószínű összeesem. 
-   Ülj be! - simogatta meg az arcom. 
-   Nem. - motyogtam még mindig döbbenten, de kitartottam amellett, amit mondtam. - Ez nem változtat azon, hogy megaláztál! 
-   Brooklyn, ülj be az autóba és otthon megbeszéljük! - mondta határozottan. 
Lehelete természetesen látszott a hidegben és az is látszott, ahogy az arcomat éri. A testem hőmérsékletéhez képest forró volt. 
Hirtelen a kezeim után kapott és óvatosan megszorította a már rég remegő ujjaimat. Óvatosan a szájához húzta és rá lehelt, majd megpuszilta Őket. 
-   Gyere. - súgta az autó felé biccentve. 
-   Louis, Én... - motyogtam. 
-   Én nagyon sajnálom. - nézett a szemembe. - Tudom, hogy undorító vagyok, csak kérlek gyere haza! - mondta már szinte könyörögve. 
Én óvatosan kicsit bólintottam, majd beültem. Az úton csak csöndben próbáltam magamba szívni a meleget, ami elég jól sikerült. Ahogy hazaértünk, meghallottam a tv hangját.
Eleanor itt van.
Csöndben rúgtam le a vízzel telt tornacipőm, majd némán feltotyogtam a lépcsőn. Kissé még mindig remegtem, de benyitottam a szobámba, majd rögtön a fürdőbe mentem és forró vizet engedtem a kádba. Vittem magamnak egy törölközőt, majd ledobáltam a ruháimat és bemásztam a forró vízbe. Szerintem órákig áztattam magam, de nagyon jól esett. Teljesen felmelegedtem.
Mikor készen lettem gyorsan felvettem egy hosszú ujjú, hosszú nadrágos pizsamát, majd megszárítottam a hajamat. Nagyon éhes voltam, de egyszerűen semmi kedvem nem volt lemenni. Gyorsan bebújtam az ágyam melegébe és nyakig betakaróztam. Nagyon jól esett a meleg, így csak feküdtem a takaró alatt a sötétben és egyszerűen majdnem elaludtam, de nem tudtam teljesen.
Hirtelen nyílt az ajtóm, de meg se moccantam.
-   Brooklyn... - motyogott Louis, majd becsukta maga mögött az ajtót. - Alszol?
-   Nem. - mondtam halkan, érzelemmentesen, de nem fordultam felé. - Holnap elmegyek innen. - jelentettem ki.
-   Nem járnak a vonatok. - mondta.
-   Akkor csak a lakásomba. - mondtam.
-   Ott nincsenek bútorok, se fűtés.
Én csak vállat rántottam.
-   Megleszek ott. - rántottam vállat. - Nem akarok zavarni.
-   Nem tudtam, hogy jön, tegnap este mondta. - magyarázta.
-   Akkor ma igazán megmondhattad volna. - morogtam. - És nem csinálok hülyét magamból...
-   Nem csináltál hülyét magadból. - mondta.
-   Á, dehogy. - horkantottam. - Csak egy naiv liba vagyok! Eljöttem, hogy felvidítsalak és ne legyél egyedül, de már más megtette helyettem. Ráadásul megint itt vagyok és hülyét csináltam magamból, ugyanis megcsókoltál Én, pedig már itt is vagyok. - morogtam. - Mert tök fölöslegesen reménykedem, teljesen más vagy és nem jelentek neked mást, mint egy fölösleges személyt a házban, akivel közös gyereked van.
-   Nem vagy naiv liba! Még sose csinált ilyet senki, azért, hogy jó kedvem legyen! - mondta, mire félbe szakítottam.
-   De igen, ott ül lent és egyedül hagytad!
-   El nem utazott éjjel, pénz, telefon és kulcs nélkül Doncaster-ből Londonba, majd rohant végig London utcáin, csak azért, mert még a szülinapomon akart felköszönteni és nem akarta, hogy egyedül legyek. - mondta és leült az ágyra. - Ő csak délután átugrott, hozott egy doboz sütit és itt maradt.
-   Én is ezt csináltam, csak távolabbról jöttem. - rántottam vállat.
-   Brooklyn, ez akkor sem hasonlítható össze. - mondta, majd éreztem, ahogy elfekszik mellettem.
Én nem néztem rá, csak morogva csúsztam távolabb tőle.
-   Mit kaptál? - terelte a témát.
-   Semmit, engem már nem ajándékoznak meg. - magyaráztam.
-   Senki? - kérdezte.
-   Senki. - mondtam.
-   Te megajándékoztál engem. - mondta.
-   Azzal, hogy megint a nyakadon vagyok?! - horkantottam. - Hatalmas ajándék!
-   Én örülök neki, hogy itt vagy velem és ha esetleg úgy gondolod, hogy a mai meglepetésed nem sült el elég jól, nem haragudnék, ha esetleg holnap itt maradnál. - mondta és ez eléggé meglepett.
Most eléggé rejtetten megkért, hogy maradjak?
Óvatosan felé fordultam és meglepett, hogy majdnem összeért az orrunk, annyira közel voltunk egymáshoz.
-   Azt szeretnéd, hogy maradjak? - dadogtam meglepetten és halkan.
-   Nem lenne rossz. - mosolyodott el. - Csak ketten lennénk a házban.
-   Eleanor? - kérdeztem az egyik szemöldökömet felhúzva.
-   Hívta az előbb az anyukája, haza kellett mennie. - magyarázta. - És holnap nem tud jönni. - mondta és elmosolyodott.
-   Akkor most is ketten vagyunk, nem? - kérdeztem, mire bólintott.
-   Ha nem szeded le a fejem, betakarózom. - mondta mosolyogva, majd óvatosan megemelte a takarót és bebújt mellém.
Kicsit közelebb húzódott, mire próbáltam hátra csúszni, de sajnos elértem az ágy végét.
-   Nem muszáj utálnod. - nézett rám, mire hátat fordítottam neki és oldalt feküdtem. - De tényleg nem. - mondta halkan nevetve, majd egy kezét óvatosan a csípőmre csúsztatta, majd közelebb vont magához és Ő is közelebb csúszott, így teljesen hozzásimultam. A másik kezét a feje fölött behajlította és a hajamat piszkálta vele. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Fuha...azta...bakker...totál...uh..
    Nagyon csodás volt!
    Dedede mi lesz 'holnap'?
    Milyen lesz a masnapjuk?
    Nagyon kivancsi vagyok!

    Jò éjszakát!

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!!
      Hihi a 'holnap' még várat magára ;)

      Törlés