2016. március 25., péntek

17. rész - Változó személyiség.

Végre hazaértünk a kórházból. Minden éjszaka a földön aludtunk Louis-val, de Emily-t semmi képpen sem hagytam volna ott. Reméltem, hogy végre minden rendben lesz.
Reggel kopogásra keltem. Kikecmeregtem az ágyból, majd álmosan az ajtóhoz battyogtam. Mikor kinyitottam Louis-val találtam szembe magam. Hirtelen megijedtem, hiszen még mindig jóval magasabb nálam és éppen hogy az álláig érek, ráadásul elég közel álltam hozzá. Felnéztem a gyönyörű szemeibe, mire elmosolyodott.
-   Nagyon ártatlan vagy. - mosolygott rám, mire szégyenlősen mosolyogtam. -  Eljössz velem valahova? - kérdezte mosolyogva.
-   Meghalok? - néztem rá félve.
-   Szerintem nem. - mondta vigyorogva.
-   Nem volt túl biztató. - mondtam, de tudtam, hogy viccel.
Igen, ez nála igazán humoros... nálam kevésbé.
-   Elmegyünk egy biztonságos helyre, aztán egy kevésbé biztonságos helyre, de az is tetszeni fog. - mondta mosolyogva.
-   Nem kell leugranom sehonnan? - kérdeztem félve.
-   Majd meglátjuk. - kacsintott, majd közelebb lépett Én, pedig hátráltam, így kényelmesen belépett a szobámba és becsukta maga után az ajtót. - Öltözz. - mondta mosolyogva.
Én a szekrényhez léptem csöndben, majd körülnéztem benne. Úgy éreztem, tetszeni akarok Louis-nak, de ez az Én szekrényemet elnézve nehéz. Ha Eleanor a mérce, valahol nagyon mínuszban vagyok. Kivettem egy farmert, egy szürke trikót és egy szürke kötött pulcsit, ami mondhatni egyáltalán nem volt vastag.
-   Ebben meg fogsz fagyni. - fogta meg Louis a pulcsit.
Én rá pillantottam, de nem szóltam semmit.
-   Várj. - mosolyodott el, majd felállt az ágyamról és kiment.
Én kíváncsian néztem utána. Az ajtót nem csukta be, csak gyorsan bement a szobájába. Egy szürke pulcsival tért vissza. Emlékszem arra pulcsira. Még nagyon régen együtt vettük, ugyan olyan van neki. Az is szürke, viszont sokkal vastagabb.
-   Tessék. - adta a kezembe, majd becsukta az ajtóm és visszaült az ágyra.
Én meglepetten néztem a kezemben tartott ruhadarabra. Régen egyszer otthagytam nála. Rá emeltem a tekintetem.
-   Igen, megtartottam. Öltözz! - sürgetett.
Elővettem egy vastagabb zoknit a fiókból, majd fehérneműt és bevonultam a fürdőbe. Bezárkóztam, megmosakodtam és felöltöztem. Átfésültem a hajamat és összekötöttem a fejem tetején egy copfba. Mikor kiléptem Louis elmosolyodott és ahogy végignéztem rajta, nekem is muszáj volt mosolyognom, ugyanis azt a pulcsit viselte.
-   Lenne egy tanácsom. - mondta mosolyogva, majd felállt.
-   Mármint a megjelenésemmel kapcsolatban? - néztem rá meglepetten.
-   Igen. - mosolygott rám, majd felállt és egészen elém lépett.
Én kérdőn néztem fel rá. Ő nemes egyszerűséggel megfogta a hajgumit és kihúzta a hajamból, így az függönyként libbent a fejem köré. Én elmosolyodtam ezen, majd eligazgattam.
-   Mehetünk? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam és felkaptam a táskám.
-   De Emily? - torpantam meg és kérdőn néztem rá.
-   Nem jöhet, de a fiúk vigyáznak rá. - mondta mosolyogva.
-   Hát jó. - bólintottam, majd követtem.
-   Mily, legyél jó, mi majd jövünk! - integetett neki Lou, majd megragadta a kezem és az előszobába húzott.
Felkaptam a csizmám, majd a kabátom. A kötött sapkámat csak a cipőszekrényre dobtam. Louis felkapta, majd a fejembe húzta és megigazította. Én elrendeztem alatta a hajam, majd kiléptünk a házból. Louis kinyitotta nekem az autójának ajtaját, majd mikor beültem becsukta és beült mellém.
-   Vásárolni megyünk. - mosolygott rám, mire bólintottam.
Bekapcsolta a fűtést, majd levettem a sapkám és kigomboltam a kabátomat.
-   Mit gondoltál Emily-nek? - kérdezte az utat figyelve.
-   Hát nagyon örülne neki, ha kitennénk képeket. - néztem rá, majd elmosolyodtam. - És összegyűjthetnénk párat, vennénk egy képkeretet és kiraknánk.
-   Jó ötlet. - bólintott mosolyogva.
-   Más még nem igazán jutott eszembe, neked? - kérdeztem.
-   Elvihetnénk korizni. - mosolygott.
-   És Te is jössz? - kérdeztem mosolyogva, mire bólintott.
-   Úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy 23-án mindenki hazamegy a szüleihez és csak 30-án találkozunk újra itthon. - mondta.
-   Te is hazajössz, ugye? - kérdeztem.
-   Nem megyek. - mondta.
-   De Louis, Ők a családod... - motyogtam.
-   Brooklyn, ez nem a Te dolgod, ne szólj bele, kérlek! - mondta, mire bólintottam.
-   Egyedül leszel? - kérdeztem.
-   Megérdemlem. - mondta.
-   De hát a szülinapodat is magányosan töltöd? - kérdeztem halkan.
-   Nem, majd találkozom Eleanor-ral. - mondta feszülten, mire bólintottam.
Nem feszegettem tovább a határait, mert így is meglepően átlépte őket azért, hogy a kedvemre tegyen. Ugyan olyan pulcsit vett fel, mint Én, ráadásul eljön velem egy plázába, ami egyáltalán nem egy általa kedvelt hely.
Mikor megérkeztünk, csak némán mentünk be. Először egy játékboltba mentünk be. Louis nagyon boldog volt, ugyanis belőlem előtört a kislány, mikor megláttam egy hatalmas macit.
-   Louis! - mutattam a medvére hatalmas mosollyal, mire sóhajtva ránézett, majd rám.
-   Véleményem szerint nincs szükségünk egy ekkora medvére! - mondta unottan.
-   De igen! - bólogattam.
-   Miért érzem úgy, hogy ennek Te jobban örülsz, mint Emily?
-   Nagyon fog neki tetszeni! - bólogattam mosolyogva.
-   Jó, legyen. - sóhajtott, majd rám nézett. - De ezt majd utoljára vesszük el innen, mert addig nem hurcolom. - mondta, mire mosolyogva bólintottam, majd tovább mentünk.
Elértünk a babákhoz.
-   Én ebből kivonom magam. - mondta Louis, majd unottan nézett végig a polcokon, amik tömve voltam Barbie babákkal.
Én elmosolyodtam, majd mivel pontosan tudtam mi is a lányom vágya, kiválasztottam azt a sellőt és egy hercegnőt, majd beletettem a kocsiba.
-   Kell még valami? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Mármint a hatalmas macin kívül?
Én végiggondoltam, majd megráztam a fejem. Louis megfogta a hatalmas medvét és elhurcolta a kasszáig. Ott alaposan becsomagolták, a babákat pedig szatyorba tették és fizettünk.
-   Most megvesszük a képkeretet, aztán Te beülsz egy kávézóba amíg Én megveszem az ajándékodat. - ismertette a tervét Louis.
-   És Én mikor veszek nektek? - néztem rá kérdőn.
-   Egymást nem szokásunk ajándékozni nekem, pedig az a legnagyobb ajándék, hogy Emily velem lehet. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   De ez nekem akkor is fura. - motyogtam.
-   Nem baj. - mondta, majd bementünk egy ilyen ajándék boltba.
Megvettük a képkeretet, ami elég nagy volt és sok fotó fért bele, majd Én beültem egy kávézóba, míg Louis elvonult. Mikor megittam a kávém és megittam a sütim, pont megérkezett Louis.
-   Mehetünk. - mosolyogtam rá, mire bólintott, majd nyúltam a táskámba, hogy kifizessem a reggelim, de Louis gyorsabban előhúzott pénzt a zsebéből és hanyagul az asztalra dobta.
-   Gyere. - mondta, majd megfogta a csuklóm és sietősen húzni kezdett ki a plázából.
Kezdett fájni, ahogy szorította a csuklóm, ráadásul nem értettem a viselkedését.
-   Louis, ez fáj! - szóltam rá, mire megtorpant és óvatosan engedett a szorításán.
-   Sajnálom. - mondta halkan, majd elengedte a csuklóm és megfogta a kezem, majd úgy húzott tovább az autóig.
Ott végre elengedett, majd beültem.
-   Miért kellett vonszolnod? - néztem rá kérdőn.
-   Mert így is elkésünk. - mondta, majd már el is indultunk.
Én kicsit féltem, de inkább csöndben ültem és simogattam a csuklóm. Most egy elég gazdag környékre érkeztünk egy hatalmas villa elé, de Louis még nem szállt ki, csak rám nézett.
-   Bízz bennem, légy bátor és érezd magad megtisztelve. - nézett a szemembe, mire sóhajtottam kissé félve.
Kezét a combomra csúsztatta, amin a kezem pihent és végig a szemembe nézett.
-   Nem lesz semmi baj, ha okos leszel és szót fogadsz! - mondta halvány biztató mosollyal, majd kezét elcsúsztatta az enyémhez és azt óvatosan a szájához emelte, majd megpuszilta. - Sajnálom, hogy erőszakos voltam.
Én el voltam varázsolva előző tette miatt, de csak bólintottam, majd elengedte a kezem és kiszállt. Én is így tettem. Még jó pár autó parkolt a villa előtt. Én kissé félve pillantottam Louis-ra, de Ő biztatóan bólintott, majd bekopogott a házba.
-   Tomlinson! - vigyorgott rá egy férfi, aki nem nézett ki túl ijesztően. - Remélem hoztad a csajt.
-   Itt van, de úgysem nyeritek meg. - mondta és a fejével felém bökött.
Megnyerni? Engem? Ez az a pillanat, ahol egy okos nő rohanna, nem? Ha ilyet hallanék más szájából hátra se néznék, csak lóti-futi! De Louis állt előttem és valamiért bíztam benne, de tudtam, hogy ez nagy hiba.
Bementünk, majd a házigazda levezetett a pincébe, ahol füst hömpölygött és piaszag.
Komolyan belementem?! Miért vagy ennyire hülye Brooklyn kedvesem? A legnagyobb hibád az volt, hogy elmondtad ennek a félbolondnak, hogy aki pimaszkodott vele az a lánya volt!
Arról fogalmam nem volt, hogy mit játszottak, de tökéletesen levágtam, hogy a nyertessel kell töltenem egy éjszakát. Remélem Louis levágta, hogy ahogy kilépünk a ház ajtaján Én azonnal megfojtom! Ha nem Ő nyer, azonnal ahogy hazaértem az ölembe veszem a lányomat, bevágom a cuccait a bőröndjébe és búcsú nélkül lelépek a kislányommal. Inkább a híd alá mennék vele, mint Louis-val egy házba. Iszonyat mérges voltam. Délelőtt még aranyos volt és mindennel a kedvemben akart járni most, pedig árul!
Nem is figyeltem az ismeretlen játékra, ugyanis azon járt az eszem, hogy hogyan és mikor fogom képen törölni Louis-t.
Hirtelen Louis a derekamnál fogva közelebb húzott magához erőszakosan, majd rám vigyorgott és a kezét lejjebb csúsztatta a fenekemre.
Annyira felképelném! Bár azt mondta, hogy tegyem amit mond, de ezt nem mondta és nem kötelességem elviselni.
Lelöktem a kezét és elléptem tőle.
-   Mi a neved cica? - nézett rám valamelyik kicsit sem bizalomra késztető kinézetű férfi az asztalnál.
Már a kérdés is rossz volt, de hozzá a kinézete és a tekintete tökéletesen taszító volt számomra. Borostás volt, kopasz, magas és idegesítő vigyor ült az arcán. Egy melegítőnadrágot viselt és egy piros trikót, mégis valahogy érezhető volt az egész lényén, hogy még a cipőjéből is pénz folyik. Nem válaszoltam, csak lenézően pillantottam rá, majd elléptem az asztaltól és karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodtam.
-   Kérdeztek valamit! - nézett rám szigorúan és idegesen Louis.
-   Brooklyn. - vetettem oda félvállról.
-   Lyn. - mosolyodott el a pasi.
-   Brooklyn. - hangsúlyoztam. - Nem Lyn.
-   Nem becézhetünk kicsi lány? - kérdezte vigyorogva egy másik pasi, aki elég jól nézett ki, de semmi bizalomra nem adott okot.
-   Nem. - válaszoltam ridegen.
-   Félsz? - kérdezte a lelkembe látva egy fiatalabb srác, talán 17 lehetett.
Nem igazán értettem, mit akar ezzel a kérdéssel meg a figyelemmel amit nekem szentelt, de valami azt súgta, hogy bizalomra hajtott, amire esélye sem volt.
-   Nem. - mondtam érzelemmentesen.
Meglepő volt egy ennyire fiatal fiút itt látni olyan emberek között, mint Louis. Miért? Miért nem éli boldogan az életét, amíg nincsenek kötelességei?
A figyelmem megakadt rajta, mondhatni még kisfiú volt. Egészen az ismeretlen játék végéig Őt figyeltem és többször láttam rajta, hogy Őt az érdekli, miért vagyok Louis mellett, miért nem rohanok messzire? Valahol hasonlíthatott a helyzetünk véleményem szerint, ugyanis sem Ő, sem Én nem illettünk ebbe a körbe.
-   Már le is mondhattok Brooklyn-ról! - húzott magához Louis a derekamnál átkarolva, ugyanis megnyerte a játékot.
-   Te is. - löktem el a karját, majd elléptem tőle.
-   Határozott kislány. - mondta vigyorogva valami szakállas, hosszú hajú cingár.
-   Nő. - mondta Louis.
Megdöbbentett, hogy kiállt mellettem, de nem mutattam ki.
-   Csaj akik körülöttetek ugrálnak. Brooklyn nő. - mondta határozottan, majd felállt.
-   Akkor miért van veled? - köpte a szavakat a cingár.
-   Semmi közöd hozzá. - vágta rá Louis kissé idegesen.
-   Pedig Te aztán nem tudsz bánni a nőkkel. - horkantotta a lazán öltözött.
Én Louis-ra pillantottam, mire Ő is rám nézett.
Tekintetemmel azt a kérdést próbáltam feltenni neki, hogy esetleg felszólalhatok-e az érdekében, vagy maradjak ki és ez az Ő ügye. Ő válaszként nem bólintott, csak pislogott egy hosszabbat, mire visszafordultam a milliárdos alkathoz.
-   Már elnézést, de ha itt valaki, akkor Louis tud bánni a nőkkel. - mondtam és főlényesen néztem végig rajta.
-   Csak nem téged is ágyba vitt már?! - nevetett lenézően. - Akkor már nincs sok időd amíg körülötte legyeskedhetsz.
Újra Louis-ra pillantottam, de most a kérdés az volt, hogy Emily-ről szó eshet-e, mire megint egy pislogást kaptam válaszul.
-   Képzeld, igen, viszont van egy közös gyerekünk. - néztem rá fölényesen.
-   Szegény kis kölyök. - horkantott a cingár.
Ezt szerintem nagyon nem akarták, viszont belőlem kezdett előjönni az anyatigris és ezt Louis tökéletesen látta.
-   Képzeld, szegény kölyöknek jobb élete van mint neked az egyszer biztos. - vágtam oda félvállról. - Normális családban él és felelősségteljes szülei vannak.
-   Brooklyn. - szólalt meg a 17 éves srác, mire rá pillantottam.
Szeméből semmilyen harag, vagy méreg nem sugárzott, inkább megértés.
-   Csodálatos anya vagy, bár egyáltalán nem ismerlek, de látszik rajtad, hogy soha nem engednéd a gyerekedet ilyen mocskos alakok közelébe és Mr. Tomlinson - nézett Louis-ra, mire meglepetten néztem Louis-ra.
Természetes dolognak érzem, hogy egy 17 éves srác letegez, de Louis miért Mr. Tomlinson.
-   Csak Louis. - eresztett halvány mosolyt és arcvonásai megenyhültek.
Tudtam, hogy a pillantásom váltotta ki belőle ezt és amiatt mondta neki ezt.
-   Louis, Te is tökéletes apa lehetsz, hiszen a vak is látja, hogy tiszteled Brooklyn-t és biztos vagyok benne, hogy úgy vigyázol a lányodra mint egy porcelán babára. - mondta, mire Louis és Én is elmosolyodtunk.
-   Köszönjük. - mondtuk egyszerre Louis-val mosolyogva.
Csönd uralta a szobát, majd Louis is felállt, óvatosan megfogta a kezem és elindult az ajtó felé. Nem húzott maga után, de fogta a kezem Én, pedig lépkedtem utána és hagytam, hogy kissé vezessen. Az ajtóban felöltöztünk, majd mikor kiléptünk nagy mosoly terült el az arcomon. Esett a hó, de nem olyan eszeveszettül, csak kellemesen.
-   Így tetszik? - kérdezte rám nézve kissé unottan, de mikor nagy mosollyal rá néztem és bólintottam, elmosolyodott. - Szeretnél sétálni? - kérdezte mosolyogva, mire hevesen bólogattam. - Jó, de elmegyünk egy szebb helyre. - mondta, majd elindultunk az autóhoz.
Kinyitotta nekem az ajtót, majd gyorsan megkerülte az autót és beült mellém. Pár perc csönd után megszólalt.
-   Brooklyn, - törte meg a csöndet, mire kérdőn rá pillantottam. - Szerinted Én jó apa vagyok? - kérdezte halkan.
-   Először elég fura volt téged olyan közel látni Emily-hez és féltettem Őt, de már megszoktam és igazán aranyos vagy vele. - mondtam mosolyogva. - Először azt kívántam, hogy bár ne a Te lányod lenne és ahányszor hallottam rólad a tv-ben, mindig sírtam. Sokszor a kezemben tartottam Emily-t és zokogtam. Mikor még nagyon kicsi volt rengetegszer bocsánatot kértem tőle, hogy nem lehet vele egy olyan apuka, akit minden gyerek kívánna. - mondtam halkan. - Sajnáltam, hogy Te vagy az apja. - mondtam halkan lehajtott fejjel.
Féltem a reakciójától, mert a bevásárlóközpontban hihetetlen kedves és aranyos volt, aztán mindent elrontott, de azzal, hogy hagyta, hogy mondjak amit csak akarok, talán megint valamiért kedvesnek tűnt és azzal, hogy felajánlotta, hogy eljön velem sétálni megint csak kedves volt, viszont ezt nem igazán akartam elrontani egy ilyen mondattal.
-   Megértem. - bólintott. - Nem haragszom ezért, hiszen Én is így tettem volna a helyedben és azt sem bánom, hogy nem meséltél neki rólam.
-   De meséltem. - mondtam halkan, mire arca kíváncsiságot tükrözött, így a fel nem tett kérdést is megválaszoltam. - Sosem akartam titokban tartani előtte, hogy ki az apja, hogy miért nem találkozott vele és hogy milyen volt.
-   Kíváncsi volt rá? - kérdezte.
-   Igen. - mosolyodtam el. - Csak folyamatosan kérdezgetett és kérdezgetett. A külsődről, majd mutattam neki rólad képet és elképesztően aranyos volt. - mosolyogtam visszagondolva. - Akkor még elég kicsi volt, de percekig csak nézegette a képet mosolyogva és mondhatni felmérte az egész arcod és látszott rajta, hogy minden erejével azon van, hogy megjegyezze hogy is nézel ki és ha véletlen meglát az utcán fel tudjon ismerni. - mosolyogtam.
Nem mondott semmit, csak szeretetteljesen mosolygott.
-   Tudtam, hogy nem fog megismerni, mikor találkozott veled életében először. - mosolyogtam. - Ő túl kicsi volt ahhoz, hogy sok mindenre emlékezzen. Ráadásul azóta változtál is.
-   Itt vagyunk. - mondta egy park bejáratánál leparkolva.
Mosolyogva szálltam ki, majd ahogy a lábam a talajt érte roppant a hó a talpam alatt. Nagyon hideg volt és csípte az arcomat, de nem foglalkoztatott igazán. Csak csodáltam a parkot, ami nem csoda, hogy így éjjel 11 órakor üres volt. Gyönyörűen megcsillant a hó, ahogy a lámpák fénye rávetődött és már a fák ágain is fehérlő vékony hó réteg pihent. Louis mosolyogva lépett mellém, majd éreztem, ahogy végignéz rajtam, de nem tudtam rá figyelni, csak a csodálatos parkot kémleltem nagy mosollyal.
-   Gyere. - mondta mosolyogva, majd elindult mellettem lassan.
Én két gyorsabb lépéssel mellé kerültem, majd felvettem az Ő lassú tempóját és úgy kémleltem a parkot. Mikor beljebb értünk, megpillantottam a karácsonyi kivilágítást a fákon és a lámpaoszlopokon. Ez még nagyobb mosolyt varázsolt az arcomra. Csöndben sétáltunk végig a parkon, csak egy két jelentéktelen kérdés és válasz hangzott el, mégis valami varázslatos volt az egészben. Louis-val voltam és valami olyasmi érzés fogott el, mint régen. Mikor visszaértünk az autóhoz, átfagyva ültem be.
-   Szerintem magad sem tudod, hogy szereted-e a telet. - mosolygott rám Louis.
-   Szeretem, de a nyarat is. - mosolyodtam el. - A nyárban csak a fürdőruhára vetkőzést nem szeretem. - mondtam.
Nem szólt semmit, csak halkan nevetett, majd elindultunk haza. Az úton is csöndben voltunk egészen amíg be nem értünk a házba.
-   Ti egész nap együtt voltatok? - csodálkozott Liam, mire bólintottunk. - És még élsz. - nézett rám és elmosolyodott, mire elmosolyodtam.
-   A lányom él még? - kérdeztem mosolyogva.
-   Alszik Niall-el a szobádban. - nézett rám, majd Louis-ra.
-   És hogy küldöm ki Őket? - kérdezte horkantva.
-   Sehogy. - néztem rá.
-   Akkor hol alszom? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Louis, Ő a lányod. - mosolyogtam rá. - Olyan is lesz, hogy éjjel befekszik melléd, majd kitúr a helyedről. - kuncogtam.
-   Én biztosan nem férek el az Ő ágyában. - mondta Louis.
-   Kanapé. - mondta Liam, majd kiröhögte Louis-t.
-   Biztos nem alszok a kanapén! - kezdett morogni.
-   Aludhatsz velem. - bukott ki belőlem, majd szégyenlősen lehajtottam a fejem.
Ez volt az a mondat, amit nem akartam kimondani, csak a fejemben jól hangzott.
-   Biztos vagy benne? - kérdezte Louis, mire csak hümmögve bólintottam egy aprót.
Ő elmosolyodott, majd a felém eső kezét óvatosan a derekamra csúsztatta és elindultunk felfelé. Csizma nélkül sokkal kisebb voltam Louis-nál és látszott rajta, hogy ez tetszik neki. Én még mindig lehajtott fejjel mentem felfelé. Az emeleten már teljes csöndben voltunk. Mikor beértünk a szobámba, lehámoztam magamról a pulcsit, ledobtam az ágyra, majd előkerestem a pizsamám és bementem a fürdőbe. Villám gyorsan lezuhanyoztam, majd mikor fel akartam venni a pizsamámat meglepődtem. Nem volt a helyén csak a rövidnadrág és a felső helyett Louis szürke pulcsija pihent a mosógépen. Elmosolyodtam, majd magamra kapkodtam a ruhákat, fogat mostam és Louis miatt kiengedtem a hajam. Mikor kiléptem, Lou nagy mosollyal mért végig.
-   Örülök, hogy nem kellett noszogatnom téged, hogy felvedd. - mosolygott.
-   Nem hagytál más választást. - néztem rá mosolyogva.
-   Tudom. - vigyorgott, majd bement a fürdőmbe és becsukta maga után az ajtót.
Én befeküdtem az ágyba és csak gondolkoztam az egész napon és nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Csak akkor tértem vissza a való világba, mikor Louis leült az ágy szélére. Lekapcsolta a lámpát, majd betakarózott és így betakart engem is. Nem volt túl közel, de azért éreztem a közelségét. Mintha hallotta volna a gondolataimat, közelebb csúszott, majd óvatosan közelebb húzott magához. Teljesen olyan volt mint régen és emiatt mosolyogva aludtam el.



2 megjegyzés: