2016. május 20., péntek

24. rész - Hófehérke orra esik

Reggel mikor felkeltem rögtön az ismerős Louis illat fogadott és ahogy kinyitottam a szemem az arcát pillantottam meg. Nem mertem felkelteni és valójában élveztem, hogy ennyire figyelmes, óvó és édes. Óvatosan visszabújtam a pozíciómba, majd csöndben hallgattam Louis szuszogását.
-   Brook, tudom hogy ébren vagy! - kezdte simogatni a hátam a pólóm alatt.
-   Jó, de este olyan aranyos voltál... - motyogtam mosolyogva.
-   Tetszett? - kérdezte mosolyogva.
-   Tudod, hogy mennyire imádom, mikor olyan vagy, mint régen. - néztem fel rá mosolyogva. - De azért elég vonzó az ijesztő oldalad is... - kuncogtam.
-   Tudom. - mosolyodott el, majd egy csókot nyomott az államra és utána a nyakamat kezdte csókolgatni.
-   Louis! - toltam el magamtól, mire rám vigyorgott. - Nem vicces!
-   Nem értem, miért is csinálod ezt! - forgatta a szemeit mosolyogva. - Egyik pillanatban szerelmesnek tűnsz, a másikban minél messzebb tolsz magadtól.
-   Igen, mert semmiképpen nem neveznélek olyan embernek, akiben feltétlenül meg lehet bízni. - néztem rá, mire mintha közöltem volna, hogy kopjon le, elengedett és ellépett tőlem, majd a konyhába ment.
Egész nap nem szólt hozzám, de konkrétan egy szót sem, semmi. Én a szobámban ültem és nagyban gondolkoztam, miközben a plafont bámultam, amikor benyitott. Rá kaptam a tekintetem, de cseppet sem nézett úgy rám, ahogy Én rá.
-   Majd jövünk. - ennyit mondott, majd kiment.
Az órára néztem: 23: 42. Tudtam, hogy bulizni ment, de annyira nem érdekelt. Hirtelen ötlet vezérelt, amikor leszaladtam, belebújtam a kabátomba és nem törődve Louis-val, aki engem nézett, kiléptem az utcára.
-   Hova mész Brooklyn? - kérdezte értetlenül és mérgesen.
-   Majd jövök. - vágtam rá hozzá hasonlóan és átsiettem az úton.
Tudtam, hogy utánam jött, majd hirtelen elkapta a karom és megszorította.
-   Hova mész?! - kérdezte mérgesen.
-   Louis, ez fáj! - sikítottam, ugyanis egyre erősebben szorította, majd kibuggyantak a könnyeim a szememből. - Kérlek engedj el!
Megint nem Louis-val beszéltem. A düh vezérelte és az egyetlen amit rajta láttam az kegyetlenség volt.
Óvatosan nyúltam az engem szorító keze felé, de erre megfogta azt a kezemet is és még jobban zokogtam.
-   Louis! - sikítottam már zokogva.
Azt is elkezdte szorítani és már mindkettőt ugyan olyan erővel szorította. Mintha valami gép tette volna és már nem bírtam mit tenni, a fájdalomtól a földre rogytam, de még mindig ugyan azt láttam a szemeiben.
-   Louis engedd már el! - kiabált rá valamelyik haverja, de semmi.
-   Louis! - kiabált rá a vörös gyerek, de még mindig semmi ilyesmi.
Hirtelen valamelyik képen törölte, így magához tért és rögtön elengedett. Remegve és sírva rohantam be a házba. Rögtön fel az emeletre, majd magamra csaptam az ajtót és kulcsra zártam. Remegve neki dőltem és összekuporodtam. Nagyon fájt a karom, de leginkább rettegtem.
Nem vártam el tőle, hogy utánam jöjjön és nem is tette. Teljesen érzelemmentes volt Én pedig álomba sírtam magam.

Reggel arra ébredtem, hogy kopognak. Hirtelen fájdalmasan jelezték a csontjaim, hogy az ajtó mellett nem jó aludni. Csöndben felálltam, majd kinyitottam az ajtót.
-   Jó reggelt. - mondta halvány mosollyal Kim.
-   Szia. - mosolyodtam el halványan, majd megöleltem.
-   Hazahoztam a lányod, ugyanis nagyon hiányoztál neki. - mosolygott rám.
Én mosolyogva totyogtam le mellette és közben levettem a kabátom. Éppen Louis és a haverjai előtt magyarázott valamit a szőnyegen ülve, de egy számomra idegen nő is mosolyogva nézte Őt.
És hopp, Brooklyn-ból anyatigris lett és szúrós szemmel néztem a nőt, miközben fejben megfenyegettem, hogyha a lányomhoz ér, levágom a kezét és lenyeletem vele keresztben.
-   És akkor Papa meglökött és lecsúsztam a dombról a szánkóval, de sajnos ott volt előttem a hóember amit építettünk Kim-mel és pont belecsúsztam és nagyon vicces volt, mert rögtön szétesett az egész. - mondta nevetve Emily.
-   És Papa nem is csúszott le veled a dombról? - kérdeztem mosolyogva, mire rögtön rám kapta a tekintetét, majd hatalmas mosollyal rohant oda hozzám, mire rögtön leguggoltam.
Szorosan ölelt magához, ahogy Én is tettem és az arcomat a puha hajacskájába bújtattam.
-   Anya, miért jöttél ide? - kérdezte.
-   Mert dolgom volt. - simogattam meg az arcát nagy mosollyal.
-   Olyan sok csokit ettem, hogy dagi vagyok! - húzta fel a pólóját és megsimogatta a hasát, ami természetesen semmivel sem volt nagyobb.
Én mosolyogva nyomtam puszit a hasára, mire felnevetett.
-   De ígérem, többet nem eszem ilyen sokat. - mondta nevetve.
-   Csak a szülinapodon. - mosolyogtam rá.
-   Jó. - bólogatott vidáman. - Hiányoztál!
-   Te is törpe! - mosolyogtam.
-   És Anya, ma nézel velem mesét? - kérdezte mosolyogva.
-   Nézek. - bólintottam mosolyogva.
-   És eszünk hozzá kukoricát? - mosolygott.
-   Eszünk hozzá. - mondtam nagy mosollyal, majd összenyomtam az arcát. - És a következő kérdésed az lenne, hogy sajtosat? Igen sajtosat. - mosolyogtam rá, mire felnevetett és megölelt.
-   Anya, melyik a kedvenc hercegnőd? - kíváncsiskodott, majd a kezemet fogva kezdett húzni a nappaliba.
-   Az Én hercegnőmet Emily-nek hívják és kicsi és aranyos és nagyon sokat beszél! - hajoltam le hozzá mosolyogva, mire kuncogva a lábaimnak dőlt Én, pedig puszilgattam.
-   Elég Anya! - mondta nevetve.
Én mosolyogva kaptam fel, majd a vállamra dobtam, majd a combját és a fenekét csipkedtem, mire sikítozott.
-   Érződik az kis csoki! - csipkedtem nevetve, majd leraktam a fotelbe.
-   Emily, megmutatod Anyáéknak, hogy mit tanítottam? - mosolygott rá Kim, mire Emily nevetve felugrott a fotelben és a fenekét rázta meg a csípőjét mozgatta.
Nagyon édes volt.
-   Ezt még ráérsz gyakorolni. - morgott Louis.
-   Apa Te is! - kérte nagy mosollyal Emily.
Na azt megvárom, hogy Louis itt a fenekét rázza.
-   Emily ez lányos dolog! - rázta a fejét.
-   Anya! - mosolygott rám.
Én elmosolyodtam, majd egyszerre megfordultunk és csináltam amit Ő, mire felnevetett.
Én hirtelen felkaptam, majd a fotelbe huppantam és az ölembe ültettem. Ő kényelmesen elnyúlt rajta, mire a fejecskéjét simogattam.
-   Megvan a répa? - kérdeztem mosolyogva, mire csak bólogatva hümmögött.
-   A Te ágyadban aludtam. - mosolygott rám.
-   Miért? - kérdeztem mosolyogva.
-   Nem tudom, mert olyan jó. - mosolygott, mire megsimogattam az arcát. - És Kim-mel találtunk valamit! - vigyorgott, majd Kim előszedte a képet a táskájából, majd a kezembe adta.
-   Tudod, hogy utáltam, ha fényképeznek! - vigyorogtam Kim-re, ugyanis az Ő mániája volt ez a fényképezgetés.
-   Jó, de ez egy tök jó kép és tipikus. - mutatott rá mosolyogva.
-   Itt kicsi vagy. - mosolygott rám Emily.
-   Magasabb nem lettem. - nevettem.
Emily mosolyogva szaladt oda vele Louis-hoz, aki elmosolyodott amikor meglátta.
-   Jó, Lyn ezt imádni fogod! - mosolygott, majd odaadta.
Nagy mosoly varázsolódott az arcomra, amikor megláttam a karácsonyi képet.
-   Ez tök jó. - mosolyogtam rá. - Itt Te kicsi vagy! - simogattam meg Emily hátát.
-   Úgy nézek ki mint egy manó. - nevetett.
-   Most is az vagy! - nyomtam puszit az arcára.
-   Azt mondtad hercegnő vagyok! - mondta karba tett kézzel.
-   Egy tündérke. - simogattam az arcát.
-   Nem lehetek boszorka? - nevetett.
-   Ez a legjobb szó! - nevettem Én is.
Közben Louis-val a közös képünk éppen körbejárt.
-   És itt jó ajándékokat kaptam? - mutatott vigyorogva a képre.
-   Szerintem igen. - mosolyogtam rá.
-   Örültem nekik? - kérdezte.
-   Igen. - mosolyogtam rá.
-   Jó, na odaviszem Apának! - kapta ki a kezemből, majd Louis-hoz szaladt és az ölébe huppant.
-   Ez neked nem fog annyira tetszeni, de az apukának valószínű... - adott a kezembe egy következő képet Kim.
Sóhajtva néztem végig rajta.
-   Emily tök édes, de utáltam, ha fényképeztél és ezzel most is így vagyok! - ingattam a fejem mosolyogva.
-  Szerintem ez tök édes és nagyon szép vagy rajta, nem értem mi bajod! - forgatta a szemét Kim, majd átadta Louis-nak, aki elvigyorodott.
-   Szerintem Anya most is szép. - nézett körbe értetlenül Emily, mire nagy mosollyal tártam ki a karjaimat Ő pedig kiugrott az apja öléből és odaszaladt hozzám, majd szorosan megölelt.
-   Szerintem és szép, de nem hiszi el! - nézett rá Louis.
-   Nekem annyira mindegy mit mondok, semmit nem hisz el! - legyintett Kim, mire nevetve néztem fel rá. - Pedig Én voltam az egyetlen, aki nem simogatta meg tapizta folyamatosan a hasadat!
-   Azt hittem azt mindenki tök aranyosnak tartja. - nézett rám azt hiszem valami Calvin.
-   Alapvetően tényleg aranyos, de azért belülről nem olyan jó... - magyaráztam. - Tehát nem tudom... olyan fura. - rántottam vállat mosolyogva. - Tök olyan, mintha most mindenki jönne és a hasamat fogdosná, ugyanis Én azt ugyan úgy érzem! - nevettem el magam. - Tehát mikor a volt tanáraid fogdossák a hasad, az már annyira nem aranyos... - motyogtam, majd Kim felnevetett, ugyanis tudta miről van szó.
-   Meg a fociedző... - nevetett, mire kirázott a hideg.
-   Borzasztó volt az az ember. - forgattam a szemem. - Esküszöm, hogy kerültem.
-   De mondjuk az is idegesítő, ha a rokonaid csinálják? - érdeklődött valaki más.
-   Attól függ ki... - rántottam vállat. - Mondjuk a szüleimtől nem zavart, Kim-től sem, nagyszülők, de mondjuk olyan emberektől kifejezetten, akit nem is szerettem csak úgy ismerős volt.
-   Komolyan odament a fociedzőm és a hasadat fogdosta? - nézett rám nagy szemekkel Louis.
-   Igen. - vágtam rá, mire Kim felröhögött. - Kim meg egyszer kiakadt és rákiabált, hogy hagyjon békén. - nevettem.
-   Jó, hát amit Ő művelt azt életem szerelmétől se viselném el. - nevetett Kim.
-   Inkább hagyjuk. - sóhajtottam. - Remélem nincs több! - néztem Kim-re.
-   Sajnos nincs. - rázta a fejét. - Mármint van még pár ezer, de ezeket muszáj volt elhoznunk.
-   Biztosan! - forgattam a szemem.
-   Ch, ezeknél csak számodra rosszabbak vannak! - nézett le rám.
-   Hát ennél remélem csak több ruha van rajtam. - mutattam arra, amelyiket Louis vizsgálta.
-   Mondjuk... - kuncogott.
-   Fú, utállak Kim. - ráztam a fejem.
-   Kezdjük ott, hogy azokat Louis fotózta és nem hoztam el! - vigyorgott.
-   Várjunk, ezek tudom hol voltak! - mutattam Kim-re. - Te mit csináltál az ágyam alatt? - kérdeztem értetlenül. - Nem is, mert azok nincsenek nálam.
-   Ezeket az ágy alatt találtuk. - mondta.
-   Jó azt tudom, de amiket Louis csinált biztos hogy nincs nálam. - néztem rá. - Mármint egy része Jay-nél van a többi meg itt-ott. - rántottam vállat.
-   Azt is megtaláltam amikor megkóstoltad a sütőtökös, gyümölcsös, húsos bébi kaját. - mondta, mire elfintorodtam.
-   Megkóstoltad? - nevetett fel Stan.
-   Igen, mert valakinek példát kellett mutatnia! - mondtam, majd Kim felröhögött.
-   Ez valójában úgy működött, hogy be volt osztva napokra, hogy ki kóstolja meg. - nevetett Kim. - Ezért nagyon finomakat vettünk egymásnak.
-   És Én mindet megettem? - kérdezte fintorogva Emily.
-   Igen, de volt finom. - néztem rá nevetve.
-   De a legrosszabb amikor ilyen darabok vannak benne és ilyen... - magyarázta Kim. - Fúj, nagyon rosszak is vannak.
-   Nagyon, nagyon rosszak. - nevettem.
-   Esküszöm, hogy veszek neked valami finomat! - vigyorgott rám Kim.
-   Amúgy esküszöm nem tudnám most elképzelni, hogy mondjuk akkor velem lett volna egy férfi... - gondolkoztam. - Mármint akkor tökre vágytam rá meg minden, de így visszagondolva nem tudnám elképzelni.
-   Én tökre élveztem! - nevetett Kim.
-   Én is. - nevettem.
-   Amúgy szerintem neked nem lett volna szükséged rá. - magyarázta.
-   Nyilván szükségem lett volna, ha egyedül vagyok meg ilyenek... - néztem fel rá. - De így nem...
-   Hát ja, tök jó páros voltunk! - nevetett.
-   Persze, mindketten össze-vissza zabáltunk. - néztem rá nevetve.
-   Én tökre szerettem a hasad. - mosolygott rám.
-   Örülök neki, Te csak nézted. - nevettem.
-   Tetszik ez a kép... - tette le az asztalra Louis vigyorogva.
-   Van olyan is, amin törölközőben van. - vigyorgott Kim Louis-ra. - Majd elhozom.
-   Oké. - vigyorgott rá Louis.
-   Nem hozod! - néztem Kim-re.
-   Azt se tudod hol van! - nyújtotta rám a nyelvét.
-   Majd egyszerűen nem engedlek be a házunkba. - mondtam és rá nyújtottam a nyelvem.
-   Amúgy nekem mennem kéne, mert már fél órája családi ebéden ülök. - nevetett Kim, majd elindult volna, de rá szóltam.
-   Adjál csak csókot! - szóltam rá, mire vigyorogva jött vissza, majd megpuszilta Emily arcát, majd az enyémet is. - Mehetsz.
-   Kösz. - nevetett, majd felkapta a kabátját és kiment.
-   Anya... - nézett rám mosolyogva Emily.
-   Mondjad... - mosolyogtam rá.
-   Beöltözünk hercegnőnek? - kérdezte rám nézve mosolyogva.
-   Most? - sóhajtottam.
-   Igen. - bólogatott lelkesen.
-   Nem jó, ha beöltöztetlek téged? - mosolyogtam rá.
-   Nem! - tiltakozott karba tett kézzel. - Beöltözünk és tartunk divatbemutatót Apának! - vigyorgott, mire Louis is elvigyorodott.
-   Emily... - nyafogtam és a fotel karfájára döntöttem a fejem. - Miért nem kérd meg Apát, hogy öltözzön be veled? - mosolyodtam el.
-   Mert Apa nem lenne jó hercegnő! - rázta a fejét.
-   Nem szeretnék hercegnőnek öltözni. - sóhajtottam.
-   Brooklyn, ez egy családi szórakozás! - vigyorgott rám Louis. - De ha Anya nem akar, akkor kérd meg Briana-t. - tette a kezét a mellette ülő szőke nő combjára.
Fúj de utálom, mikor Louis direkt idegesít.
-   Nem! - vágta rá Emily. - Én csak Anyával játszok hercegnőset!
Köszönöm kislányom!
-   De Ő nem szeretne! - mondta neki Louis. - Briana szívesen beöltözik veled, ugye? - nézett rá mosolyogva, mire Briana elmosolyodott és bólintott.
Látszott Emily-n, hogy annyira nem jön be neki ez. Mármint az, hogy az apja így fogdossa és simogatja. Nekem se, de hát nem nyafoghatok.
-   Gyere Baba! - álltam fel, mire Emily nagy mosollyal ölelte át a derekam és közbe felnézett rám. - Gyere szépség! - kaptam az ölembe nagy mosollyal.
Beadtam a derekam, már csak azért is!
10 percig tartott beöltözni, hiszen ezek a jelmezek elég bonyolultak, majd Emily nagy mosollyal bújt bele a magassarkúmba.
Eltipegett benne a lépcsőig, majd ott féltve Őt elkaptam a kezeit és úgy segítettem neki lelépkedni.
-   Emily, csak orra ne ess! - mondtam mosolyogva.
-   Miért a hercegnők nem szoktak orra esni? - nevetett rám nézve.
-   Hát Én megnézném, ahogy mondjuk Hófehérke orra esik. - nevettem, mire Emily is felnevetett.
Mosolyogva fogtam meg Emily kezecskéjét, majd megforgattam, ami nagyon tetszett neki.
-   Nagyon szépek vagytok! - mosolygott Louis.
Emily hatalmas mosollyal, nevetgélve tipegett a magassarkúban. Egészen addig, amíg majdnem elesett, de hirtelen elkaptam.
-   Ügyes. - bólogatott mosolyogva Louis.
-   Ez is valami anyai ösztön szerű. - rántottam vállat mosolyogva, de csak is a kislányomat néztem.
Fél órát parádéztunk a jelmezekben, majd felmentünk levenni. Mivel Emily hamarabb kész lett vele, leszaladt, majd hirtelen nyílt az ajtó. Oda pillantottam és Louis lépett be, mire megremegtem.
-   Brooklyn, nagyon sajnálom. - mondta halkan, majd óvatosan közelebb lépett. - Néha nem vagyok magamnál és egyszerűen mintha átkapcsolnál bennem valamit... - magyarázta.
-   Tudom. - bólintottam.
Ő óvatosan nyomott egy-egy puszit a karomra, ahol az lila volt, de ettől libabőrős lettem. Szó nélkül lépett mögém, majd lehúzta a ruhán a cipzárt és kibújtatott belőle. Óvatosan léptem ki a szoknyából, majd rögtön öltözni akartam, de Louis óvatosan megfogta a kezem.
-   Gyönyörű vagy és mindig is az voltál. - nyomott puszit az arcomra.
-   Ez az oldalad hihetetlen aranyos, de az amelyiket általában előhozod elviselhetetlen. - néztem fel rá.
-   Igyekszem veled mindig ilyen lenni! - simogatta meg az arcom.
-   Most hagyj felöltözni. - léptem el tőle, mire mosolyogva ült le az ágyamra és figyelte ahogy öltözöm.
-   Gyönyörű hercegnők vagytok. - mosolygott rám, mire elmosolyodtam.



2 megjegyzés: